Júniusi rekord a Budapest Airportnál

2015.07.10.
Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója azt közölte, hogy az utasforgalom kétszámjegyű, 11,8 százalékos bővülése még a 2014-es július-augusztusi csúcsidőszaknál is erősebb. Ha marad ez a tendencia, akkor a magyar főváros légikikötője újabb rekordévnek néz elébe az utasok száma alapján. Ezt az előrejelzést az is alátámasztja, hogy az év első felében szintén 11,8 százalékos volt a növekedés, ami majdnem félmillióval több légi utast jelentett a magyar fővárosban. A SkyCourt utasterminál. Nemzetközi sétatér Nagyon magas volt az utasszállító repülőgépek ülőhely kihasználtsága is, az átlagos töltöttségi mutató, a loadfactor elérte a 81,3  százalékot, és a repülőgépmozgások, a fel- és leszállások száma is 6,7 százalékkal emelkedett.  A legnagyobb forgalmat júniusban sorrendben a Wizz Air, a Ryanair, a Lufthansa, az easyJet, a Norwegian, a Germanwings, az Air France, a KLM, a British Airways és a Turkish Airlines bonyolította a légitársaságok közül. A küldő- és célállomások toplistáját változatlanul London vezeti (négy repülőtérre öt légitársaság kínál utakat), utána következik Párizs, Brüsszel, Frankfurt, Róma, Isztambul, Amszterdam, Milánó, München és Moszkva. A nyár első hónapjában számos új járat és új célállomás is megjelent a Budapest Airport kínálatában: a Wizz Air elindította új járatát a szardíniai Algheroba és a skóciai Glasgowba, két új transzatlanti járat is elindult a SkyGreece és az Air Transat jóvoltából. (MTI)      

ICDP kutatások – Kereskedői csoportok

2015.07.09.
Az ICDP kutatói úgy látják, hogy a kereskedői csoportoknak egyre növekvő szerepük van a gépjármű értékesítésben, hiszen egyre fejlődő kapacitásuknak és szakértelmüknek köszönhetően új utakat nyitnak kiskereskedelemben, ugyanakkor ez a fejlődés nem jellemző a hagyományos kiskereskedelmi környezetre. Ezek a kereskedői csoportok elsősorban a metropoliszok és nagyvárosi övezetek környezetében koncentrálódnak, és számuk folyamatosan egészülhet ki a gyérebben lakott térségek kisebb szereplőivel. Míg a legtöbb (egyéni) kereskedő vállalkozói gyökerekkel rendelkezik, családi vállalkozásként üzemel, számosságukat tekintve messzemenően többségben vannak, addig a kereskedői csoportok jelentősége egyre nő a disztribúciós folyamatokban. Részesedésük a piaci jellemzők függvényében széles skálán változik. Az Egyesült Királyságban nemzeti szinten, a Franciaországban inkább regionális szinten jelennek meg, ezzel szemben a közép- és dél-európai piacokon a jelenlétük és jelentőségük sokkal kisebb, ugyanakkor egyre növekvő. Hasonló képet mutat a tulajdonosi kör összetétele: míg az Egyesült Királyságban túlnyomórészt részvénytársaságok a jellemzők, addig más piacokon magántulajdonú csoportok a gyakoriak. A kereskedői csoportok különböző reakciókat váltanak ki más kereskedőkből és a gyártókból. Míg a gyártók egy része nagyra értékeli, hogy jól finanszírozott, professzionálisan menedzselt csoportokkal dolgozhat, mások félnek attól, hogy ez a struktúra torzítja az erő egyensúlyt, ezért ők inkább a tulajdonos-üzemeltető felállásra esküsznek. A kisebb kereskedők nehezményezik, hogy a kereskedői csoportok könnyebben kapnak lehetőséget új helyszíneken való nyitásra és közvetlenebb kapcsolatot ápolnak a döntéshozókkal. Az ICDP már 2010 elején beszámolt ezeknek a csoportoknak a fejlődéséről a „A mega-kereskedői álom vége – kereskedői csoportok Európában” című tanulmányában. Már ekkor bemutatták a kereskedői csoportok létjogosultságát, és azt, hogy ha vannak területek, ahol lehetőség van lépéselőnyre szert tenni, akkor a kisebb, fókuszált regionális kereskedői csoportok a szinergiák kihasználásával ezeket ügyesen ki is tudják használni A szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérik és elemzik a trendeket, így könnyebben fel tudják ismerni és ki tudják aknázni a lehetőségeket. Így dolgozták ki például azokat az új döntéstámogató módszereket, amivel a kereskedések használtautó állományának leltározási rendszer optimalizálható. A trendeket szemlélve ugyancsak tanúi lehetünk a kereskedői csoportok rohamosan átrendeződő folyamatának. Ez a jelenség megmutatkozik a portfólió regionális elhelyezkedésének és az ehhez tartozó márkáknak a tudatos átstrukturálásában, továbbá a telephelyek megfelelőbb helyszínre való költöztetésében, vagy éppen újabbak létesítésében. A kereskedő csoportok gazdasági hatékonysága nem egyértelműen bizonyított, annak ellenére, hogy megfigyelhető egy kis szünet a kereskedői csoportok nyereséghajhászásában és koncentrációjában. Az ICDP megvizsgálta az egyes piacokon a különböző méretű és jellemzőkkel bíró kereskedők profitabilitását, és megállapították, hogy nincs összefüggés a méretarány és az árbevétel arányos nyereség között. Az ábra azt mutatja, hogyan aránylik a forgalom az EU 4 legfejlettebb országa 200 kereskedői csoportjának árbevétel arányos nyereségéhez (forrás: ICDP) A következő diagram az ICDP által meghatározott kereskedői csoport jellemzőkön keresztül azt mutatja be, mennyire szembetűnő a különbség a legnagyobb és a legjobban teljesítő kereskedői csoportok között. A legnagyobb csoportok csupán néhány területen tudnak jó példával szolgálni. Nem a méret a lényeg! Már ami a kereskedői csoportokat illeti... Az ICDP legújabb kutatásai szerint az élen járó kereskedői csoportok számos olyan intézkedést hoztak, mellyel hatékonyan le tudták faragni múltbéli lépéshátrányukat. Ilyen területek például a márkák szétválasztásának stratégiája, amely hozzájárul ahhoz, hogy a szektor szereplői egy szűkebb célcsoportra fókuszálva hatékonyabban tudjanak értékesíteni. Ugyancsak ide tartoznak az egyre szofisztikáltabb HR folyamatok, melyek révén jelentősen növelhető a munkaerő minőségi színvonala, és csökkenthető a fluktuáció, ami általában nagy gondot okoz a munkáltatóknak.  

Járművek világítása

2015.07.09.
Szerző: Dr. Lévai Zoltán Az útmegvilágítás céljára többféle lámpa szolgál. Távolsági fényszóró: az izzószál a paraboloid tükör gyújtópontjában van, a fénykéve enyhén szétterülõ, fényereje 100 méter távolságból mérve egy luxnál több. Tompított fényszóró: a tükör gyújtópontja elõtt elhelyezett izzószál alulról árnyékolt, hogy a fénykéve lapos legyen. Elõnyösebb, ha a fénykévének csak a bal oldali része van lelapítva, mert így az úttest jobb oldalát messzebbre lehet megvilágítani. Ezt az ún. aszimmetrikus megvilágítást úgy érik el, hogy egyrészt maga az izzószál alatti ernyõ aszimmetrikus, másrészt a burkolóüveg különleges fénytörõ bordázatot kap. A kétfajta fényszórót gyakran egyesítik akár úgy, hogy ugyanabba a paraboloid tükörbe két izzót tesznek (az egyiket a gyújtópont elé), akár úgy, hogy kétszálas izzót alkalmaznak (bilux, ill. duolux). Korszerû gépkocsikon a fényszóró beállítását üzem közben kézzel vagy automatikusan változtatni, ill. szabályozni lehet, pl. a terhelés, az elõzés, a kanyarodás stb. függvényében. Ledes fényszóró esetén a ledek közül mindig azok kapcsolódnak be, amelyek a szükséges irányban vetítik a fényt. Nem tartozik szorosan a fényszóró-témához, de meg kell említeni, hogy ma már radarokat is alkalmaznak a biztonságos közlekedés érdekében. Ködlámpa: Az úttesthez viszonylag közel van felszerelve, vízszintesen széthúzott fénykévét ad. A kibocsátott fény színe elöl fehér vagy kadmiumsárga, hátul vörös. Külalakra rebdkivül sok változat látható. Ködlámpát csak ködben és sûrû hóesésben szabad használni, lakott területen belül használni nem szabad. A személygépkocsikra  általában két elsõ és egy hátsó ködlámpát szerelnek (hátsó ködlámpa csak akkor lehet, ha van elsõ is). Tolatólámpa: Egyetlen olyan lámpa, amely hátrafelé fehér fényt adhat. A hátramenet bekapcsolására automatikusan gyullad ki. A gépkocsik belsõ világítása általában nem jelent problémát, különösebb követelmények nincsenek, kivéve az autóbuszokat.  A gépkocsivezetés megköveteli, hogy a vezetõt ne érje erõsebb belsõ fény, ezért személy- és teherautókon menet közben csak a mûszertáblát világítjuk meg, autóbuszokon pedig a vezetõt függönnyel árnyékoljuk. A mûszerfal megvilágítása nem lehet vakító (rejtett lámpák, lehetõleg kékes vagy sárgászöld színû, szabályozható erõsségû fény). Az utastér megvilágítására személyautókban egy vagy két gyenge fényû lámpát használunk. Autóbuszokra külön elõírások vannak (pl. távolsági buszokban az általános fény mellett olvasólámpák, városi buszokban egyenletes és intenzív megvilágítás, külön hágcsóvilágítás stb.). Itt gyakran alkalmaznak fénycsöveket is. A gépkocsi világítóberendezéseire nagyon szigorú és részletes elõírások vannak (darabszám, fajta, elhelyezés, fényerõ stb.). Mivel a világítóberendezések kifogástalan üzemeltetése a balesetbiztonság miatt rendkívül fontos, ezért azok ellenõrzésére, beállítására (fényszóró-beállítás!) igen nagy gondot kell fordítani.

Brutális versenyautó tanulmányt épített a Volkswagen

2015.07.09.
A Volkswagen Motorsport által épített Golf versenyautó tanulmánnyal az a gyár célja, hogy felmérje az igényeket egy viszonylag olcsón versenyeztethető, szériaalapú túraautóra, amelyet ügyfélcsapatoknak értékesítenének. A fejlesztésnél hasznosították a Seat Sport tapasztalatait is, amelyet a műszakilag szinte azonos Leon Cup versenyautó építése során szereztek. Hatalmas légbeömlőkről már messziről látszik, hogy ezt a Golfot nem utcai használatra tervezték. Agresszív kinézetet kölcsönöznek a fehér kocsinak a mélyre húzott küszöbök, lökhárítók, és a dupla kipufogó is, a kerékjáratokat mindkét oldalon 20-20 centiméterrel kiszélesítették, hogy beférjenek a 18 colos kerekek. A leszorítóerőről az első szplitter, a diffúzor és a szénszálból készített hatalmas hátsó szárny gondoskodik. Nem meglepő, hogy a Golf mozgatását a Golf R-ben már bevált kétliteres EA888-as turbómotorra bízták, amely ez esetben 330 lóerőt és 410 Nm-t présel ki magából. Az erőt hatfokozatú DSG váltó továbbítja az első kerekek felé, így szinte egy pillanatra sem szakad meg a gyorsulás a váltások miatt. Belül minden, a versenyzéshez szükségtelen kiegészítőtől megszabadították az autót, viszont beépítettek egy masszív bukókeretet és egy versenyülést, a versenykormányt pedig Alcantarával burkolták. Bár a Golf TCR egyelőre hivatalosan még csak koncepció, a Liqui Moly Team Engstler két példányt versenyeztetni fog a TCR bajnokság soron követő futamán, most hétvégén, a spielbergi Red Bull Ringen.

Veszprém Rallye: A murvás futamok királya

2015.07.09.
Az országos rallye bajnokság veszprémi futamán 52 páros áll majd rajthoz, a tavalyi évhez képest a szakaszok is módosultak, ugyanis Vigántpetend helyett Hegyesden autóznak majd a pilóták. „A Veszprém Rallye évek óta az egyik legizgalmasabb, leglátványosabb verseny, természetesen mindig arra törekszünk, hogy a maximális biztonság mellett a nézők igényeit is kiszolgáljuk, és teret adjunk nekik a szurkolásra. A murvás futamok minden évben kiemelt helyet foglalnak el az évadban, hiszen látványban sok extrát nyújtanak, a versenyzők dolga is nehezebb, mást igényel, mint az aszfalt. Idén is rengeteg nézőre, szoros versenyre és csodás időre számítunk“ – mondja Kovács Levente, versenyigazgató. „Az egyik kedvenc pályánk a veszprémi, a murvás futamokon pedig a Ford Fiesta is kifejezetten jól teljesít. Az elsődleges célunk Veszprémben, hogy jó időket menjünk a hosszú szakaszokon és kihozzuk a maximumot magunkból és az autóból is. Reméljük, hogy hétvégén az égiek is velünk lesznek“  – mondja bizakodva Turán Frigyes. „A veszprémi szakaszok mindig is nagyon jók voltak, izgalmas, nézőbarát futamokra számítunk. Tavaly a dobogón végeztünk, szeretnénk ezt a hagyományt most is megőrizni. Bízunk benne, hogy a kánikula hétvégéig egy kicsit enyhül, így sokkal könnyebb lesz koncentrálnunk a kitűzött célra“ – teszi hozzá Zsiros Gabi. A Veszprém Rallye szombaton 16 órakor rajtol, a versenyzők aznap 2 szakaszt, majd vasárnap 6 gyorsaságit teljesítenek, összesen 137.7 km-t autózva.

Autólopás! MOH-189 Toyota Corolla Verso

2015.07.09.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MOH-189 -Gyártmány: Toyota -Típus: Corolla Verso -Kivitel: egyterű -Gyártási év: 2013 -Motorszám: 2ZRU669106 -Alvázszám: NMTDG26R60R059788 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2015 július 3 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: III. -Utca, házszám: Légió utca

Generali Biztosító - már 2300 kárbejelentés érkezett a tegnapi vihar miatt

2015.07.09.
A Generali Biztosítóhoz csütörtök koradélutánig nagyságrendileg 2300 bejelentés érkezett, a károk becsült összértéke meghaladja az 500 millió forintot. A szélsőséges időjárás a Generali adatai szerint Budapesten okozta a legtöbb problémát, a károk több mint felét jelentették a fővárosból. A következő napokban a Generali kárszakértői ennek megfelelően összpontosítják majd kapacitásukat. A biztosítótársaság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a viharkárok felmérésére, hogy ügyfeleik a lehető legrövidebb időn belül megkezdhessék a helyreállítási munkálatokat. A Generali Biztosító kárszakértői igyekeznek a bejelentést követő 24 órán belül felvenni a kapcsolatot az ügyfelekkel. Az eddig regisztrált eseteknél az úgynevezett viharkárok voltak a legjellemzőbbek, de felhőszakadásból, villámlásból és jégverésből eredő károkat is magas számban jelentettek. A károk többsége vagyonkár, azaz az ingatlanokban okozott leginkább kárt a tegnapi vihar. A vagyonkárok nagy részét a Generali igyekszik két napon belül lezárni. De a valós idejű kárrendezésének köszönhetően egyes esetekben, amennyiben az ügyfél elfogadja a biztosító által megállapított kártérítési összeget a kárfelmérés során, azt online kapcsolat segítségével akár még akkor átutalják számlájukra. 2013-hoz képest tavaly nőt a viharral kapcsolatos károk száma a Generali Biztosító ügyfeleinek körében. Ezért a társaság a potenciálisan veszélyes időjárási viszonyok miatt létrehozta Ügyfélpont mobil alkalmazását, amely a beállított irányítószám alapján a várható viharokról is küld tájékoztatást. Az iOS, Android és Windows Phone operációs rendszert használó telefonokra egyaránt elérhető alkalmazás a riasztás mellett hasznos tanácsokat is ad a védekezésre, így csökkenthető a károk mértéke. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint a következő napokban ismét emelkedni fog a hőmérséklet, így jelentősebb viharokra már nem kell számítanunk, hétfőn azonban újabb hidegfront érkezik, amit helyenként erős szél és zivatarok kísérhetnek.

Hatalmas balesetet úszott meg Szabó Krisztián

2015.07.09.
A fiatal pilóta az egyik előfutamban rajtbalesetbe keveredett, szerencsére tovább tudott menni Skoda Fabiájával, a dán Ulrik Linnemann viszont felborult. „Pillanatok alatt történt minden. Az én autóm összeért a mellettem haladó orosz vetélytársaméval, aki keresztbe fordult és olyan szerencsétlenül találta el a dán fiú autóját, hogy az a rázókövön felborult. Sajnáltam az esetet, de az ilyesmi benne van a rallycrossban. Szerencsére Linnemann nem sérült meg, és én is tovább tudtam menni, de lehet, hogy legközelebb én húzom a rövidebbet." - mondta Szabó, aki az egész hétvégén kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A döntőben az 5. helyen végzett és így összetettben az Európa-bajnokság 2. helyére lépett. „Ez az első évem a rallycrossban, hiszen korábban autókrosszban nyertem Európa-bajnoki címeket. Így elégedett vagyok az eddigi eredményeimmel. Most a rallycrossban egy közel két hónapos szünet következik, legközelebb szeptember elején a franciaországi Loheacban lesz futam. De addig sem unatkozom, hiszen a nyári hónapokban rajthoz állok az Amerikai Kamion Bajnokságban egy 800 lóerős Volvoval." - fejezte be a 23 éves pilóta, aki valóban minden várakozást felülmúl újoncként a Rallycross Európa-bajnokságon.  

Sushiban a bajor kolbász

2015.07.09.
Általában minden modellbemutató alkalmával kitérnek a piaci helyzetre, azonban az Avensis esetében tényleg úgy éreztem, mintha szemináriumon ülnék, mint utóbb kiderült, nem véletlenül. Bebizonyosodott ugyanis, hogy ez a kategória az egyik legpiacérzékenyebb szegmens a személyautó-kereskedelmen belül. Változott a világ, vele együtt az igények is, amiben a családi kocsi szerepét már nem a középkategória testesíti meg, helyette jöttek más alternatívák, gondoljunk csak az egyterűekre vagy a crossoverekre. A középkategóriát pedig szinte teljesen átvette az üzleti szféra, és immáron ez lett a legjelentősebb piaca is, melynek hatására és igényeinek történő megfelelés mindennél precízebb előrelátást kíván a gyártóktól. Tehát a „jól nézzen ki, el is férjek benne és még menjen is” kissé leegyszerűsített definícióhoz társultak az értéktartás, a fenntartási költségek és adózási tételek is, no meg az alapfelszereltség sebészi pontosságú meghatározása, hogy csak néhány további szempontot említsünk. Nem csoda tehát, ha a kottát a vásárlói kör írja, és az autógyártók csak hangszerelik a zenekart. Persze a mű végén nem cseng mindig minden tökéletesen, ami érthető, hiszen rengeteg a kompromisszum. De a csaknem évi 900 ezres piacot azért kár lenne otthagyni, ezért a Toyota is inkább a fejlesztés irányába fordult, annak dacára, hogy egy-két kóbor hír arról számolt be még korábban, hogy az Avensist kifuttatják a modellpalettából. Nem volt véletlen a kicsit bővebb lére engedett bevezetés, hiszen az új Avensis – ami nem új, de szinte minden ízében módosított – ennek szellemében lett immáron cégautósra újragondolva. Impressziók Ami a külső jegyeket illeti, a frontrész fizimiskája idomul a jelenlegi márkaarculatba. A hűtőmaszk króm díszléce diszkrétebben határozza meg a kocsi elejét. A karcsúbbá vált elem belefut a nappali LED-fénybe, mely „Y” alakú világító motívum, szimbiózisban a hátsó lámpákkal, ott is megtalálható. Az utastérben átalakult a fedélzet, új rajzolatú a műszeregység, melynek közepén az adatok már 4,2 colos TFT monitorról olvashatók le. A minőségérzet érezhetően tovább javult, és a személyreszabhatóság is tág határokat kínál, így ki-ki megtalálhatja a „beosztásának” és ízlésének is megfelelő legjobb alternatívát. A komfortnövelő fejlesztések kiegészítéseként megjelent a Safety Sense baleset-megelőző, illetve az ütközés sebességét mérséklő rendszer, valamint a táblafelismerés is. A szisztéma 10 és 80 km/óra közötti tartományban avatkozik be, ha a vezető nem reagálna a vészhelyzetre. Ilyenkor 30 km/órával csökkenti a sebességet, mérsékelve ezzel az esetleg ütközés nagyságát. 30 km/órás tempónál viszont állóra fékezi a járművet. 80 km/óránál nagyobb tempó esetében csak fény- és hangjelzés érkezik, a többit a vezetőnek kell megoldania. Újratöltve Az Avensisnál a legnagyobb változás mégis csak a gépházban történt, ugyanis ezentúl nem a 2.2 D-4D dízelaggregátok mozgatják, hanem a BMW gázolajos motorjai. Elsősorban az előírások szigorodásával indokolták a 150, illetve 177 lóerős teljesítményű motorok elhagyását. Helyettük a bajorok 1,6 és 2,0 literes dízelei lesznek a frontvonalban, melyek takarékosabbak, könnyebbek és a károsanyag-kibocsátásuk is jobb, mint az előd motoroké. A kisebbik 112, a nagyobb 143 lóerős, 270, illetve 320 Nm nyomaték leadása mellett. Számunkra egy kicsit demoralizáló volt, hogy egy japán autóban német dízelszív dobog, de az autóipar mai poligámiáját látva nincs mit ezen csodálkozni. A kisebb motor – noha mi csak kétliterest vezettünk – alig mutat csökkent vezetési élményt. Harmonikus társ, igaz, a dinamikáját némileg több váltással lehet szinten tartani, de eközben csendes és takarékos is. A Toyotának még egy ász lehet a kézben: mivel az új erőforrásokkal csökkentek a fenntartási költségek, az olajcsere-periódusok esetében 15-ről 20 ezer kilométerre nőtt az intervallum, és ez a periodika a még nem említett 1,8-as benzinesre is igaz. Ezeken felül a havi bérleti díjakat befolyásoló teljes költségráta a nyújtott szervizintervallummal a kis dízelnél 15, a kétezresnél 20 százalékkal alacsonyabb. Így a karbantartás díja 5 év/150 000 kilométer használat esetén 503, illetve 533 000-ről mind a két esetben 419 000 forintra csökken az új motorokkal, mert 10 helyett 7 szervizlátogatás esik erre az időszakra. Még egy jelentős adat, hogy a dízelverziók csak kézi kapcsolású változatokkal lesznek elérhetők, CVT automata csak a benzines hajtásláncban lesz választható opció.  Az Avensisnél nem tervezik a hibrid hajtáslánc alkalmazását, ezt a vonalat majd a Prius viszi tovább, melynek negyedik generációja 2016-ban várható. Ami a végelszámolást illeti, jelentősen javult az Avensis ár-értékaránya, abszolút értékben 170 ezer forinttal nőtt a különbség a korábbi árhoz képest, de az alapfelszereltsége viszont plusz félmillióval bővült, így ez az emelkedés jelképesnek is tekinthető.  

A Mol sikeresen lezárta a norvég Ithaca Petroleum Norge megvásárlását

2015.07.09.
Közleményük szerint a norvég IPN, amely jövőben Mol Norge néven működik, operátori előminősítéssel rendelkezik Norvégiában. A portfóliója a norvég kontinentális talapzaton található 14 tengeri licenszből áll, amelyekből az IPN három licensz operátora. A tranzakció több mint 600 millió hordó, többségében kőolajat tartalmazó, kockázattal nem súlyozott földtani vagyont foglal magában, amely a kétszeresére növeli a Mol-csoport kutatási portfólióját. A vállalt munkaprogram három kutatófúrás lemélyítését tartalmazza 2015-ben és 2016-ban. A területen nagy tapasztalattal rendelkező IPN kutatási csapat átvétele szintén az ügylet része. A tranzakció egy jelentős mérföldkő a Mol számára a Norvégiába történő belépésre, az északi tengeri jelenlétének és a nemzetközi kutatási portfoliójának kibővítésére - írták. A társaság azt is bejelentette, hogy kitermelése a kurdisztáni Shaikan olajmezőn meghaladja a 13 millió hordó szintet, a mező utóbbi kéthavi gördülő napi átlagos termelése 38 ezer hordó-egyenértéket (bpd) tett ki, és a június 21-i termelés napi rekordnak számít 44 600 bpd mennyiséggel. A Mol partnere, a Gulf Keystone Petroleum Limited (GKP) várakozásai szerint a kurdisztáni Shaikan olajmező kitermelés átlagos értéke 36 ezer és 40 ezer bpd lehet az év hátralévő részében, ami az értékesítési lehetőségek függvényében módosulhat. Közölték, hogy a partnerek folyamatosan dolgoznak az aktuális termelés után járó stabil kifizetési rendszer kialakításán. A korábban bejelentett helyi, kurdisztáni vevővel kötött új szerződésnek megfelelően az első kifizetés, bruttó 4,9 millió dollár az elmúlt héten megérkezett. További bruttó 6,7 millió dollárt utaltak át a júniusi, tankautós exportszállításokért, amelyek törökországi kikötőkbe szállítottak le. A Mol Nyrt. 20 százalékos részesedéssel rendelkezik a Shaikan blokkban. A GKP arra számít, hogy a közeljövőben megkezdheti a Shaikan mezőről származó kőolaj tankautós szállítását a 120 kilométerre, a török határon található Fyshkhabour-ba, ahol a kőolajat  betáplálják majd a ceyhani export kőolaj-vezetékbe. Azt követően, hogy a kőolaj-vezetékbe történő betáplálás megkezdődik és a kurdisztáni regionális kormány természeti erőforrások minisztériumával közösen kialakítják a stabil fizetési rendszert, a Shaikan mezőn termelt kőolaj a nemzetközileg kereskedett olajtípus részeként értékesítik, ami magasabb realizált árat eredményezhet - írták. Forrás: MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója