Békéscsabán a gyerekek nyáron is biztonságosan közlekednek

2015.06.30.
A baleset-megelőzési programokon a békéscsabai közlekedésbiztonsági szakemberek és művészek (köztük Szente Vajk és Berényi Nagy Péter) által megálmodott és életre keltett Tóbiás és Balambér elnevezésű két aranyos kutyakölyök voltak a felelősek azért, hogy a gyermekek garantáltan jól érezzék magukat, és ennek köszönhetően szinte észrevétlenül, játszva szerezzék meg azokat az ismereteket, melynek köszönhetően a nyári szünidőben felkészülten, tudatosan és biztonságosan tudnak majd közlekedni, gyalogosan vagy kerékpárral, akár önállóan is. Közlekedésbiztonsági élményprogramok a békéscsabai Kazinczy iskolában A május 26. és június 11. között 3 helyszínen megvalósult közlekedésbiztonsági élményprogramokon nemcsak a gyermekek érezték jól magukat, de elégedettek lehettek a pedagógusok és a témában érintett szervezetek képviselői is. A mini projektben ugyanis a Tudatos Közlekedők Egyesületének tagjai és önkéntesei mellett aktívan részt vettek az érintett intézmények pedagógusai, valamint a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának és a Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szakemberei is. A programban közreműködő szereplők egyöntetűen sikeresnek ítélték a kezdeményezést, mely során a gyermekek és a pedagógusok egyaránt hasznos közlekedési ismeretekkel gazdagodtak. A Százszorszép oviba Tóbiás és Balambér is ellátogattak „Látva a programokon résztvevő gyermekek érdeklődését, és az oktatási intézmények pedagógusainak hozzáállását a biztonságos közlekedésre nevelés témájához, keressük a további lehetőségeket, hogy minden békéscsabai iskoláshoz eljussanak prevenciós programjaink.” – mondta Varga Róbert, az egyesület titkára és közlekedésbiztonsági szakértője. A Belvárosi iskolában a kisiskolások a biztonságos közlekedés szabályait sajátíthatták el A Tudatos Közlekedők Egyesületének közlekedési élményprogramjain az elmúlt három évben országszerte közel 50 ezer gyermek és felnőtt vett részt, és mint mondják, a siker kulcsa ezen a területen is a hatékony együttműködésben rejlik. A szervezők szerint Békéscsabán azért is lehet látványos eredményeket elérni a közlekedésbiztonság fejlesztése területén a fiatal korosztályban, mert az önkormányzat és az oktatási intézmények egyaránt felismerték a téma fontosságát, és valódi partnerként, a rendőrséggel és az egyesülettel aktívan együttműködve készek megvalósítani a programokat. A programokat, melyek legfontosabb célja a biztonságos közlekedésre nevelés a gyermekek, gyermekeink, szeretteink életének megmentése érdekében.  Ennek a pályázatnak köszönhetően, a Tudatos Közlekedők Egyesülete és az érintett oktatási intézmények együttműködésével valósulhattak meg a programok  

Több mint száz új szakmunkás kezd az Audinál

2015.06.30.
Az Audi Hungaria úttörő szerepet játszott a duális szakképzés 2001-es magyarországi bevezetésében, azóta 1700 fiatal szerzett szakmát – fogalmazott az ünnepségen Knáb Erzsébet, aki szerint e képzési forma sikerességét az idő egyértelműen igazolta. A duális szakképzés ideje alatt a tanulók olyan tudásra tesznek szert a győri szakiskolákban és az Audi Hungaria gyakorlati oktatóközpontjában, amelynek segítségével a végzés után biztos munkahely várja őket a motorgyárban és a járműgyártásban.  Díjazottak és díjátadók a Győrben készülő TT sportautóval. Fekete Dávid alpolgármester arról beszélt, hogy az országot járva sokan felteszik neki a kérdést, mi a titka a győri sikernek? Évszázados ipari hagyomány, amelyhez több mint húsz éve csatlakozott egy világszínvonalú cég főszereplőként – adta a választ az alpolgármester. A szakmunkás tanulók az Audi Hungaria legkorszerűbb technológiákkal felszerelt gyakorlati oktatóközpontjában, a termelési területek közelében kialakított tanulóállomásokon és közvetlenül a termelő területek munkatársai mellett sajátíthatják el szakmájukat. A szakképzés eszközparkja 2015-ben egy forgácsolástechnológiai tanműhellyel bővült, ahol a tanulók a legújabb generációs CNC-megmunkálógépeket és technológiákat használva sajátíthatják el a gyakorlati ismereteket. A duális szakképzés sikerességét támasztja alá az is, hogy a vállalat szakmunkástanulói kiemelkedő sikereket értek el idén a Kecskeméten rendezett Szakma Kiváló Tanulója, az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek, illetve a Budapesten megrendezett Szakma Sztár Fesztivál döntőiben. Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. iránt továbbra is nagy az érdeklődés a leendő fiatal munkavállalók körében: az elmúlt hónapban a vállalatnál 110 fiatal kezdte meg képzési idejét, akiknek magas színvonalú oktatását felkészült szakoktatók biztosítják. A gyakorlati képzés mellett a tanulók a győri Lukács Sándor, Pattantyús Ábrahám Géza és Kossuth Lajos szakképző intézményekben sajátítják el szakmájuk elméleti alapjait.

Mi alapján választanak nyári gumit a nők és a férfiak?

2015.06.30.
Az autogumiakcio.hu felméréséből világosan látszik, hogy számos kérdésben mutatnak különbséget a női és férfi sofőrök, és nem egyszer lepleződött le, hogy bizony vannak témák, amelyekben mindkét nem meglehetősen alulinformált. Bár jellemzően a férfiakat tartjuk jobb sofőrnek, nézzük meg, vajon ők választanak-e szakszerűbben abroncsot is! Abroncsméret: a nők szakemberre bízzák, a férfiak fejből mondják A felmérés eredményei alapján a nők sokkal jobban bíznak a szakemberekben, és fogadják meg a tanácsaikat vagy ajánlásukat, mint a férfiak. A hölgyek azt is jobban elfogadják, hogy a kereskedő látatlanban nem tudja megmondani, milyen méretre van szükség; így alaposan utánajárnak, és jellemzően pontosabban feljegyzik abroncsuk paramétereit. Emiatt viszont a váltómérettel ők nagyobb gondban vannak, és nehezebb is a meggyőzésük. A férfiak úgy gondolják, ők fejből tudják az abroncsméretet, ezért gyakran előfordul, hogy ellenőrzés nélkül rendelnek. Bár a nyári gumijuk méretét általában jól tudják, de a váltómérettel ők sincsenek teljesen tisztában, így rossz méretben rendelik meg a nyári gumit. Többek között ez az egyik oka annak, hogy általában minden 10. rendelésben hibás méretet adnak meg a vásárlók. A dupla ügyintézésből fakadó vissza- és kiszállítási költségek a férfiak pénztárcáját terhelik. Mindkét nem elszántan ragaszkodik az elképzelt abroncshoz A kutatás szerint a férfiak számára az is megnehezíti a vásárlást, hogy nehezebben fogadják el azt a tényt, hogy nem minden abroncs felel meg minden autómárkához, illetve modellhez. A nők számára viszont az jelent problémát, ha a kívánt termék vagy méret már nem elérhető; kevésbé rugalmasak, és nehezebben tudják eldönteni, hogy melyik másik abroncs lenne megfelelő. A türelem nem az abroncsvásárló férfi jellemzője Érdekesség, hogy a férfiak kevésbé türelmesek, ha gumiabroncsról van szó. Amint megtalálták a megfelelő terméket, szeretnék, ha már tegnapra megérkezett volna. Rájuk jellemző az is, hogy igyekeznek spórolni a nyári gumi-vásárláson – megpróbálják négy évszakossal kiváltani, vagy egyáltalán nem is vesznek. Talán türelmetlenségünk valódi oka az, hogy csak az utolsó pillanatban szánják rá magukat mégis a gumicserére? Rés a tudáspajzson: Defekttűrés, kátyú- és abroncsgarancia Ezzel a három fogalommal mindkét nemet komolyan meg lehet fogni. Bár a férfiak a defekttűrés szakértőinek gondolják magukat, azt jellemzően ők sem tudják, hogy ilyen abroncs csak meghatározott autókra szerelhető fel. A kátyúgarancia pontos jelentésével viszont ők sincsenek tisztában, ahogy azzal sem, hogy az abroncsokra a jótállást nem a gumis, hanem a gyártó biztosítja. A férfiaknak a minta, a nőknek az ár-érték arány számít Kiderült, hogy a férfiak többsége határozott elképzeléssel rendelkezik arról, hogy melyik a megfelelő abroncsminta, és nagyon fontos választási tényezőnek tartja, ezzel szemben a nőket ez a „részlet” szinte egyáltalán nem foglalkoztatja, ők sokkal inkább törekszenek arra, hogy jó vásárt csináljanak. Abban viszont mindkét nem megegyezik, hogy döntéseiket nagyban befolyásolja az abroncsok címkéje. Lelkesen olvasgatják ugyanis azokat, anélkül, hogy ismernék a szakkifejezések valódi tartalmát. Így gyakran csak 1-2 szembetűnő, azonos értéket mutató adat alapján döntenek olcsóbb és drágább abroncs között, figyelmen kívül hagyva egyéb fontos minőségi tényezőket. Mindenki csak a korra kíváncsi Úgy tűnik, az öregedéstől való félelem a gumiabroncsok piacán is meghatározó probléma lett. Ugyanis a férfiak felének és a nők harmadának első kérdései között szerepel az abroncsok életkora. Meghatározó adatnak tartják, pedig valójában csak a futott kilométer számít. Mindkét nemnek megvannak a jellegzetes választási szempontjai a nyári gumi vásárlásnál. Ki ebben, ki abban tántoríthatatlan, és van olyan téma, amelyben a férfiak és a nők tájékozottsága egyaránt kevésnek bizonyul az önálló, szakszerű választáshoz. A férfiak tudása bizonyos területeken nagyobb, a nők viszont jobban elfogadják a szakemberek véleményét. 

Moto3-as szereplést ajánlott Gyutainak a Dunlop

2015.06.30.
A 24 éves pilóta hétfőn Misanóban tesztelte a vb Moto2-es és Moto3-as géposztálya hivatalos gumiszállítójának abroncsait egy 125 köbcentiméteres vb-motoron és kipróbálta a Dunlop által kifejlesztett vázat is. Az idén az olasz bajnokságban szereplő Gyutai menedzsmentjének keddi közleménye szerint a több mint 120 körös tesztet követően a gumigyártó cég felajánlotta a magyar motorosnak, hogy szabadkártyával rajthoz állhasson a szeptember 13-i, Misanóban sorra kerülő világbajnoki futamon a Moto3-as kategóriában. "Bebizonyosodott, hogy jó választás volt felkérni erre a feladatra, egészen profi munkát végzett, s rengeteg hasznos információt adott számunkra mind a gumikról, mind pedig az általunk kifejlesztett vázról" - idézte a közlemény Hordeo Vitalit, a Dunlop Italia vezetőjét, aki hozzátette: a vb-futamon való induláshoz a cég biztosítaná a versenygépet Gyutai számára. "Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy részt vehettem ezen a teszten, amelyen az abroncsokból elsősorban a használt gumik viselkedésére kellett figyelnem, míg a telemetriás adatok alapján sikerült a beállítások terén is egyre előrébb jutnunk" - mondta a magyar motoros, aki jelezte: meglepte a Dunlop világbajnoki szereplésre vonatkozó ajánlata, amelyről csak a konkrétumok megismerése után tud majd bővebben nyilatkozni.

Újabb autótolvajok ellen emeltek vádat

2015.06.30.
A két férfi, akit keszthelyi rendőrök fogtak el, 2013 decemberétől 2014 augusztusáig a Keszthely és Badacsony közötti településeken lopott el autókat. A módszerük az volt, hogy feltörték az ajtózárat, majd a gyújtásvezetékek összekötésével elindították a kocsikat, amelyeket Budapestre vittek, majd ott szétbontottak és alkatrészenként értékesítettek. A rendőrök az autópálya-felügyelet kamerafelvételein figyelték meg az eltulajdonított autókat kísérő vagy felvezető kocsikat, amelyek vezetője vett matricát, a lopott autó vezetője viszont nem. Így sikerült kideríteni, hogy bő kilenc hónap alatt 18, túlnyomó többségében német gyártmányú, nagyobbrészt egyterű autókat vittek el. A Keszthelyi Járási Ügyészség a két gyanúsított ellen 18 gépkocsi eltulajdonítása, illetőleg ennek kísérlete miatt emelt vádat a Keszthelyi Járásbíróságnál. (MTI)

Mesél a szakértő – Műszer nélkül is látható hibák

2015.06.30.
Többször volt már szó arról, hogy különböző dolgokat, például festékréteg vastagságot, vagy a motorvezérléshez kapcsolódó értékeket műszerekkel tudjuk mérni, de egy kis tapasztalattal felvértezve szemrevételezéssel, vagy füleléssel is kiszűrhetőek a hibás kocsik. Ma a futómű hibáit keressük, első körben műszerek nélkül. Futómű problémák A futóművek műszeres vizsgálatához és beállításához komoly garázstechnikára van szükség, precíziós műszerekkel rá lehet jönni, hogy hol és mekkora hiba van. Ehhez azonban időpontot kell kérni, és ki is kell lángolni a 8-10 ezer forintos vizsgálati díjat. De jó szemmel, műszerek nélkül is tudunk néhány dologra következtetni. A műszeres vizsgálat nem csak drága, de komoly szakértelmet is igényel. A futómű hibáit egyrészt észrevehetjük egy próbaút alkalmával. Ha tudjuk, hogy körülbelül milyennek kellene lennie, akkor észrevesszük azt is, hogy ha nem olyan. A próbaút során a legtöbb általános szituációban kipróbálható a kocsi. Tapasztalt kezek között kiderül, hogy a stabilizátor rudak, a lengéscsillapítók, vagy a kormányösszekötők romlottak el. Sok dolog kiderül a gumiabroncsok állapotából is. A járművezető oktatás műszaki részén tanultak is jól jönnek ilyenkor, hiszen – legalább is annak idején nekünk még tanították – hogy a különböző gumikopások milyen hibára, vagy helytelen használatra utalnak. Kopás az abroncs közepén Nagyon fontos dolog a gumiabroncsok nyomásának helyes értéken tartása. Jó kemény gumikkal csökkenthető ugyan a kerekek gördülési ellenállása és ezzel a fogyasztás is, de ugyanakkor pattogósabb, kényelmetlenebb lesz az utazás, de nem utolsó sorban tönkretesszük a guminkat is. A túl keményre fújt abroncs persze nem az autó, hanem a használójának a hibája, mégis megemlítem, mert sokan csak a vásárlás után jönnek rá, hogy az autóhoz járó abroncsok gyakorlatilag csak arra jó, hogy a gumisig elmenjünk vele. A következő képen a maga valójában látható, az alsó ábrán pedig a 3. kép vonatkozik erre a kopástípisra. Ez a kerék egy BMW X6-osé volt, nem figyeltek rá oda... Erre figyelmeztettem tavaly októberben egy ügyfelemet, mert a kiválasztott kisautóval ugyan minden rendben volt, de a kereke nagyon kopott volt, ráadásul a megtekintés időpontjában még lapos (légvesztett) is. Mondtam neki, hogy ezt a kereket, illetve rajta az abroncsot, a lehető legrövidebb időn belül ki kell cserélni. Nem hallgatott rám. Azt az abroncsot azóta is állandóan fújogatni kellett, mert mindig leeresztett. Az állandóan válzotó, ingadozó nyomás a gumi oldalfalát különösen nagy terhelésnek teszi ki, az elfárad és a kritikus pillanatban kidurran. 7-8 hónapot és néhány ezer kilométert bírt ki a beteg gumi. Két hete kétségbe esetten hívott, hogy 130-as tempó mellett első kerék durrdefektet kapott! Szerencsére meg tudott állni biztonságosan, és a kerékcseréhez segítséget is kapott. (Persze ha követte volna a rovatainkat, akkor nem érte volna meglepetés a kerékcserénél sem…) Kopás az abroncs két szélén Ez az eset az előző ellentéte, a túl alacsony nyomás miatt alakul ki. (A grafikán a 4. típus.) Hosszabb helytelen nyomás melletti használat esetén a gumit mindkét esetben dobhatjuk a kukába. De melyik kopás utal a futómű hibájára? Abroncskopás típusok (A szövegben a számozás balról jobbra értendő; Forrás: perfectcircletire.com) Foltos kopások Azért írtam többes számot, mert ebből is kétféle van, csak elég nehéz a kerék felszerelt állapotában megmondani, hogy melyikről is van szó valójában. Az egyik amikor a menetirányra csaknem teljesen merőleges, úgy nevezett kagylós kopással van dolgunk. Ebben az esetben a lengéscsillapítók hibájára, és cseréjük esedékességére gyanakodhatunk. A másik, amikor kagyló alakú kopásfoltok az előzőekhez képest enyhén ferdén jelentkeznek, ilyenkor a felfüggesztési elemek fáradására lehet következtetni. (Ezeket a típusokat a fenti ábrán az 5. és a 6. grafikán láthatjuk.) Ék alakú abroncs, féloldalas kopás A kerékdőlés helytelen beállítása miatt alakul ki, illetve hosszabb túlterhelt állapotban való használat esetén jelentkezik. Az ábrán a 2. grafika vonatkozik erre a típusra. Az 1. ábra szerini féloldalas kopás szintén arra utal, hogy a futó beállításai nem megfelelőek. A túl- illetve alulnyomás miatt kialakuló kopások kivételével minden esetben további, igazi műszeres vizsgálatra, vagy a vásárlástól való azonnali elállásra van szükség, mert a futómű hibák javítása esetenként igen drága lehet! Ha Ön úgy érzi, túl sok mindenre kellene egyszerre figyelnie egy használtautó megvétele előtt, mindig kérjen szakértő segítséget a vásárláshoz!

Júliusban huszonöt új busz áll forgalomba Budapesten

2015.06.30.
Jövő tavaszig összesen 195 új, klimatizált, alacsonypadlós, a legkorszerűbb környezetbarát motorral felszerelt autóbusszal bővül a fővárosi buszflotta - olvasható a közleményben. Hozzátették, hogy november végéig összesen 150 jármű - 75 szóló és 75 csuklós busz - érkezik meg. A fejlesztés 2016-ban is folytatódik, további 45 csuklós autóbusszal. Közölték: májustól közlekedik 25 új szóló MAN Lion's City A21 típusú busz, a csuklós Mercedes-Benz Conecto G buszok közül pedig szintén 25 állt forgalomba júniusban. Július 1-jétől további 25 új MAN A21 autóbusz szállítja majd az utasokat Dél-Budapesten. Az új autóbuszok a 35-ös, a 114-es, a 150-es, a 152-es, a 213-as, a 214-es, a 250-es, a 252-es és a 258-as vonalán járnak. Az új járműveknek köszönhetően a 150-es, a 250-es, a 252-es és a 258-as vonalon minden autóbusz akadálymentes lesz. A buszokban biztonsági kamerarendszer működik, amely a teljes utastérre rálát.  A Főpolgármesteri Hivatal azt írta: az új buszok üzembehelyezésével 2016 közepére a budapesti autóbuszvonalakon közlekedő alacsonypadlós járművek aránya várhatóan 70 százalék körüli lesz, ami nagy segítséget jelent a kerekesszékkel közlekedőknek, a babakocsival utazóknak, az idős utasoknak és a mozgáskorlátozottaknak. (MTI)

Fejlesztések az Óbudai Egyetem székesfehérvári karán

2015.06.30.
Az Óbudai Egyetem a pályázatában - összhangban a kormány erre vonatkozó határozatával - alapvető célként jelölte meg, hogy fejlessze a székesfehérvári felsőoktatást az Alba Regia kar műszaki szakjain, a duális képzés kialakításával kielégítse a régió szakemberigényét, ezáltal fejlesztve kapcsolatait a vállalkozásokkal, multinacionális cégekkel. További célul tűzte ki a kar oktatási profiljának tisztítását, a piaci igényekhez történő folyamatos igazítását, a duális képzési központ létrehozásához szükséges felújítások, laboratóriumok és oktatási terek, valamint a campusok közötti hálózat fejlesztését - írták.      Felidézték: a kormány 11 milliárd forintos keretösszeggel felsőoktatási struktúraváltást segítő alapot hozott létre 2013 februárjában a felsőoktatási intézmények belső átszervezésének támogatására, az adósságok csökkentésére. Az Óbudai Egyetem - kiegyensúlyozott gazdálkodásának eredményeképpen - nem halmozott fel hiányt, így ebben az időszakban nem részesült központi támogatásban sem - emelték ki. A struktúraváltási alap támogatásával az egyetem eleget tud tenni a székesfehérvári műszaki felsőoktatás fejlesztéséről szóló kormányhatározat elvárásainak, amely a székesfehérvári műszaki képzés bővítését is rögzítette. A kormányzati és a regionális elvárás kiterjed a villamosmérnöki, az informatikai és a mechatronikai képzések fejlesztése mellett a gépészmérnöki képzésre is. (MTI)

Újra látogatható Milánóban az Alfa Romeo múzeum

2015.06.30.
A Milánó egyik külvárosában, Aresében található épületet alig egy év alatt teljesen felújították, és a kiállított autók sora is bővült, keddtől 69 modellt lehet összesen öt emeleten megtekinteni. Ezek között szerepel a legelső, még A.L.F.A. (Anonima Lombarda Fabbrica Automobile) megjelölésű típus, valamint számos legendás Forma-1-es autó is. A kiállítást egy "interaktív emlékezet" elnevezésű tárlat egészíti ki: a látogatók egy interaktív rendszeren keresztül részletesen megismerhetik az egyes modellek történetét. A márka sportmúltját 4D-felvételeken keresztül is bemutatják: a moziterem székei mozognak, a résztvevők haját szél fújja, és még víz is fröccsen rájuk, amikor tócsába hajt a vásznon száguldó versenyautó. A tárlatot eredetileg 1976-ban nyitották meg, az kizárólag előzetes bejelentkezéssel volt látogatható. Miután az aresei gyártóüzemben beszüntették a termelést, és a központ elveszítette addigi meghatározó szerepét, a múzeumot 2009-ben bezárták. A múzeum hétfő esti bemutatójának vendégei megtekinthették az Alfa Romeo múlt szerdán bemutatott új modelljét, amelyet a Giulia névre kereszteltek, csúcsváltozata kategóriájának legerősebb motorját kapja meg, 510 lóerővel és hátsókerék-hajtással. Várhatóan 2016 tavaszától lesz elérhető. A hazai rajongók számára szintén érdekes program ígérkezik: Magyarországon az Alfa Romeo tulajdonosok közössége Balatonfüreden ünnepli a márka születésnapját július 11-én az AlfaCity nevű rendezvénnyel, amelyre több mint 800 Alfa Romeo érkezését várják a szervezők. (MTI)  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója