120 Mercedes-Benz vontatót vásárol a Waberer’s

2014.12.11.
A vontatók indítókulcsait Ulrich Bastert, a Daimler AG kereskedelmi és marketing igazgatója ünnepélyes keretek között adta át Wáberer György elnök-vezérigazgatónak. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában rendezett eseménnyel a két cég megnyitotta kapcsolatainak új fejezetét: a Waberer’s kibővítette beszállítói portfólióját, és csaknem egy évtizedes kihagyást követően tért vissza a csillagos márkához.– A járművek kifinomult technológiáján, megbízhatóságán és prémium minőségén túl elsősorban azért döntöttünk a legfrissebb Mercedes-Benz Actros vontatók mellett, mert gépjárművezetőink komfortját és biztonságos munkavégzését is magas színvonalon biztosítják – mondta Wáberer György a járművek ünnepélyes átadása alkalmából.Ulrich Bastert hangsúlyozta: „Nagy öröm számunkra, hogy ismét egy ilyen jelentős beruházás kapcsán tudtunk együttműködni a Waberer’s International Zrt.-vel. Ez egy újabb kiváló példa a Daimler AG, a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Pappas Auto Magyarország Kft. egyedi megoldásai sorában, hiszen nem mindennapos feladat egy ilyen jelentős járműkontingens beszerzése. A Mercedes-Benz minden értelemben a hosszú táv szinonimája.”Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes köszöntő beszédében kiemelte: „A két cég közötti együttműködés nagy jelentőséggel bír, hiszen a Waberer’s International Zrt. ezekkel a prémium kategóriájú járművekkel hosszútávon teremt biztonságos és kényelmes munkakörülményeket jelentős, 2014-ben több száz fővel bővített sofőrállományának.”Az Euro 6-os norma bevezetéséhez igazított teljesen új Mercedes-Benz Actros 450 lóerős motorjai nagy nyomású üzemanyag-befecskendezővel, szabályozott vízpumpával, az elődhöz képest 40%-kal kevesebb AdBlue adalékot felhasználó befecskendező rendszerrel és más innovatív műszaki megoldásokkal felszereltek a hatékonyság maximalizálása érdekében, beleértve a fejlett motorvezérlő rendszereket. Kifinomult kipufogógáz-utánkezelő megoldások szolgálják a maximális hatékonyságot és a legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztást. A biztonságos közlekedést a legmodernebb rendszerek – ABS, EBS, tárcsafékek, menetstabilizációs program, aktív fékasszisztens és távolságtartó asszisztens – segítik.A Waberer’s megrendelői számára a legnagyobb hatékonyságot a környezet lehető legkisebb terhelése mellett biztosítja. A jelenlegi beszerzés a Mercedes-Benz által fejlesztett motorokkal hozzájárul ahhoz, hogy a Waberer’s folyamatosan csökkentse a kamionok üzemanyag-fogyasztását. A flotta 100 kilométerre vetített üzemanyag-fogyasztása 2014 első félévében csaknem 3 százalékkal csökkent a megelőző év azonos időszakához képest. Mivel a Waberer’s kamionok évente mintegy 500 millió kilométert tesznek meg Európa útjain, több millió literrel kevesebb gázolajat égettek el, és sok tízezer tonnával kevesebb üvegházhatású gázt bocsátottak ki, mint az előző évnek ebben a szakában.

Sztrádák fókuszban - a horvátoknál is

2014.12.11.
A miniszter leszögezte, hogy van alternatívája a autópálya-koncessziónak, de az nagyon sokba kerül. Az üzemanyagárak emelésén kívül az állam kevesebbet fektetne a Horvát Vasutak (HZ) és a Horvát Autóutak (HAC) infrastruktúrájának fejlesztésébe és az üzemeltetés 40 milliárd kunával többe kerülne.– Nincs több varázspálcája Horvátországnak – tette hozzá. A miniszter emlékeztetett, hogy péntek, december 12-e az ajánlati határidő a pályázatok leadására. Lapértesülések szerint három nemzetközi cég jelentkezését várják a tenderre: a brit Goldman Sachs Internationalt, az ausztrál-központú Macquari Grouptot és az osztrák Strabagot.A miniszter kijelentette, azt a pályázót választják, amelyik a legmagasabb árat ígéri. Az autópályák koncesszióba adása csökkentené az ország nettó külföldi tartozását, de az államadóságot is, amely az ország történelmében először 7 százalékkal zsugorodna – írta a lap.A horvát kormány 2013 júliusában fogadta el a horvát autópályák vállalat (HAC) és a Rijeka autópálya vállalat (ARZ) koncesszióba bocsátásról szóló tervet. Az üzemeltetési pályázatot pedig, még tavaly októberben írták ki.
Címkék: 

Hivatalos képeken az új Skoda Superb

2014.12.11.
Miután pár újságíróknak megengedték a prototípusok vezetését, a Skoda nyilvánosságra hozta az első hivatalos képeket az új Superbről, igaz, ezeken még erős álcázással szerepel a márka új zászlóshajója. A Ford Mondeo és az Opel Insignia vetélytársának szánt cseh autó a Volkswagen-konszern MQB építőkészletén alapul a Volkswagen Passathoz és a Golfhoz hasonlóan. Az új Superb nagyobb lesz elődjénél, a hosszúsága 4853 mm (+20 mm), a szélessége 1867 mm (+50 mm), a tengelytávja 2841 mm (+80 mm). Utóbbi adatból már sejthető, hogy a már eddig is gigantikus hátsó lábtér még nagyobb lesz.A csomagtartó elvesztette a Twindoor technikát, vagyis már nem lehet kétféleképpen nyitni, csak az üveggel együtt, így a Superb nem négy-, hanem ötajtós autó. a csomagtartó befogadóképessége 595 literről 625 literre nő (lehajtott ülésekkel 1760 liter). Mivel a karosszéria 45 százaléka már nagy- és ultranagy szilárdságú acélból készül, a torziós merevségen sikerült javítani (+12 százalék), és a tömegen csökkenteni (-75 kg átlagosan).Számos új tétel jelenik majd meg az extralistán, rendelhető lesz adaptív tempomat, adaptív lengéscsillapítás, sávtartó automatika, vezeték nélküli telefontöltő, az okostelefonon alapuló infotainment rendszer, vagy a különféle vezetési üzemmódokat kínáló kapcsoló.A teljesítményskála az 1,6-os dízel 120 lóerejétől a kétliteres benzines 280 lóerejéig terjed, az erősebb motorokhoz Haldex-kuplungos összkerék-meghajtás is rendelhető lesz. A Skoda február közepén tartja az új Superb világpremierjét, a nagyközönség pedig a márciusi Genfi Autószalonon láthatja majd először az autót.

Autólopás! LTS-003 Seat Ibiza - barna

2014.12.11.
 Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LTS-003-Gyártmány:Seat-Típus:Ibiza-Gyártási év:2009-Alvázszám:VSSZZZ6LZ9R032704-Szín:barna-Lopás időpontja:2014 december 11-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XIV.-Utca, házszám:Szugló u 125 D-Megjegyzés:Az auto 3 ajtos oldalai karcoltak ami foleg kozelrol latszik

Autólopás! HR 51 APP Seat Cordoba - szürke

2014.12.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám (román):HR 51 APP-Gyártmány:Seat-Típus:CORDOBA-Kivitel:Berlina-Gyártási év:2008-Motorszám:AASE111811UB5E4-Alvázszám:VSSZZZ6LZ8R086167-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 december 11-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XIV.-Utca, házszám:Vezseny utca 8-Megjegyzés:Román rendszám. Különösebb ismertetőjele : a bal első-hátsó ajtó matt szürke (az autó többi része metál szürke) festésre volt előkészítve a bal oldala és ezen az oldalon nincs rajta a díszcsík és fekete lemezfelni volt rajta (dísztárcsa nem).

Autólopás! LMY-192 Ford Focus - ezüstmetál

2014.12.11.
 Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján.-Rendszám:LMY-192-Gyártmány:Ford-Típus:FOCUS-Kivitel:FERDEHÁTÚ-Gyártási év:2008-Motorszám:SIDA8L15581-Alvázszám:WF0PXXGCDP8L15581-Szín:ezüstszürke-Lopás időpontja:2014 december 10-Lopás helyszíne - város:BUDAPEST-Kerület:XIV.-Utca, házszám:GYARMAT 79-Megjegyzés:1,6 BENZINES

Hivatalos: Button lesz Alonso csapattársa a McLarennél

2014.12.11.
Azt már hetek óta kész tényként kezelte a sajtó, hogy a Ferraritól az idény végén távozó Fernando Alonso a McLarenhez szerződött, azt azonban idáig homály fedte, hogy ki lesz a kétszeres világbajnok csapattársa 2015-ben. A McLarennél a végsőkig halasztották a döntést, végül csütörtökön hivatalosan is bejelentették, hogy Ron Dennis pártfogoltja, az idei szezonban bemutatkozott, 22 éves dán Kevin Magnussen helyett a jóval rutinosabb Jenson Buttont tartják meg versenyzőnek. A 34 éves brit a pályafutása első felében Hondánál versenyzett, tehát jó kapcsolatot ápol a japán gyárral, amely motorszállítóként épp jövőre tér vissza a Forma-1-be a McLaren partnereként. Button 2009-ben a Brawn GP autójával lett világbajnok, azóta a McLarennél versenyez, ahol 96 futam alatt 8 győzelmet aratott. Idén közel kétszer annyi pontot gyűjtött, mint Magnussen, így a McLaren döntése jogosnak tűnik. Kevin Magnussen azzal vigasztalódhat, hogy ő lesz az istálló tartalék versenyzője 2015-ben.Nagyszerű lehetőség mindannyiunk számára, hogy részesei lehetünk az újjáalakult McLaren-Honda csapatnak, nagyon örülök, hogy meghívtak versenyzőnek. Már alig várom, hogy vezethessek. Annak is nagyon örülök, hogy Kevin a csapat része marad. Nagyon gyors versenyző és egy kedves srác. A hondás fiúkat már jól ismerem, mivel 2003 és 2008 között olyan autókat vezettem, amelyeket az ő motorjaik hajtottak. Nagyon tisztelem őket és felnézek rájuk, ígérem, hogy 100 százalékot fogok nyújtani annak érdekében, hogy a McLarennel való partnerségük sikeres legyen. Végül, de nem utolsósorban már alig várom azt is, hogy egy olyan gyors és tapasztalt versenyző legyen a csapattársam, mint Fernando Alonso. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogunk együtt dolgozni” – nyilatkozta Jenson Button a bejelentést követően.

Bemutatkozik az új Hyundai i40

2014.12.11.
A Hyundai most bemutatja az új, 2015-ös i40 modellt, amely felfrissült stílussal, továbbfejlesztett motorokkal, új sebességváltóval, jobb vezetési és kezelési jellemzőkkel, valamint egy sor új biztonsági és kényelmi megoldásokkal rendelkezik.Akárcsak a Hyundai kompakt SUV-ja, az ix35 a C-szegmensben, az i40 a D-szegmensben alakította pozitívan a magán-, illetve a flottavásárlók márkáról alkotott képét. A piaci bemutatkozása óta az i40 modellből majdnem 100,000 darab talált gazdára, amivel a vállalat több mint öt százalékos részesedésre tett szert a közepes méretű autók piacán, amelyet különösen erős verseny jellemez.Nézzük, mire koncentrál a márka az új modellnél.A Hyundai új arculati elemei és a hatszögletű hűtőrács kifinomult külső megjelenést kölcsönöznek a modellnekA továbbfejlesztett motorok közvetlenebb vezetést, nagyobb hatékonyságot és praktikusabb mindennapi használatot eredményeznekA Hyundai első, újonnan kifejlesztett hétfokozatú duplakuplungos sebességváltója még tovább növeli a hatékonyságot és a vezetési komfortotAz új i40-et az elektronikus hátsó lengéscsillapító rendszernek és az Advanced Traction Cornering Control szabályozásnak köszönhetően még könnyebb vezetni és kezelniAz új i40 olyan aktív biztonsági és kényelmi eszközöket kapott, amelyekkel eddig kizárólag a Genesis modell bírtA kifinomult belső teret új, még jobb anyagok burkoljákEgy új belső szín növeli a minőségérzetetTovább fejlesztett Bi-Xenon fényszórók és intelligens távolsági fény vezérlés a legfejlettebb világítási megoldás érdekébenA sebességkorlátozó táblákat felismerő rendszer gyorshajtás esetén figyelmezteti a vezetőtKiváló minőség és kiemelkedő érték elérhető áron

Kórház-korszerűsítés az Audi Hungaria támogatásával

2014.12.11.
„Az egészség az egyik legnagyobb kincs az életben. Ezért is fontos számunkra a felelősségvállalás és a fenntarthatóság jegyében, hogy hozzájáruljunk munkatársaink és a régióban élők egészségének megőrzéséhez”, mondta Dr. h.c. Thomas Faustmann, az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. ügyvezető igazgatója. „Nagyon örülünk, hogy támogatásunkkal korszerű körülmények között gyógyulhatnak a betegek, és reméljük, hogy a fejlesztések segítik gyors felépülésüket.”Az Audi Hungaria már több alkalommal támogatta a győri kórházat. A tavalyi évben például a Szívcentrumban egy ultrahangos vizsgáló eszköz beszerzéséhez járult hozzá több millió forinttal a vállalat. Ezen kívül az Audi Hungaria főtámogatója volt az idén megrendezett Sebészkongresszusnak is, amely a hazai orvostudomány egyik legjelentősebb eseménye volt. 
Címkék: 

Megérkezett a valaha volt legerősebb Mini

2014.12.11.
Egy hónappal a januári, detroiti világpremier előtt bemutatkozott a harmadik generációs Mini legdrágább és legerősebb változata, a John Cooper Works. Ahogy a korábbiakban, a csúcsváltozat most is a háromajtós Cooper S-re épül, de kívül-belül jelentősen átdolgozták. A csúcsmodell egyedi, nagyobb légbeömlőkkel rendelkező lökhárítókat, szélesebb küszöböket, LED-es fényszórókat, középen kivezetett, krómozott kipufogókat, egyedi, 17 vagy 18 colos felniket és nagyobb tetőszpojlert kapott.A B48 kódjelű kétliteres benzines BMW turbómotorból a Cooper S-ben 192 lóerőt hoznak ki, a John Cooper Worksben viszont már 231-et, amihez 320 Nm-es nyomaték társul 1250-es fordulatszámtól kezdve. Ez 29 lóerővel és 39 Nm-rel több, mint amit az előző John Cooper Works 1,6-os turbómotorja tudott.Mechanikus önzáró differenciálmű továbbra sem jár a kocsihoz, de elektronikus igen, ez kanyarból történő kigyorsításkor megfékezi az elpörgő ívbelső kereket, így a nyomaték a jobban tapadó ívkülső kerékhez kerül. A futómű keményebb, mint a Cooper S-ben, a fékrendszert Brembo gyártmányúra cserélték. Alapáron hatfokozatú kézit, felárért kormányról is kapcsolható hatfokozatú automataváltót adnak a kocsihoz.Nemcsak erősebb, hanem 100 kg-mal könnyebb is elődjénél az új Mini JCW, a tömege mindössze 1205 kilogramm. A kis méregzsák 0-100 km/h sebességre 6,3 másodperc alatt gyorsul föl, a végsebessége pedig eléri a 246 km/h-t. Ezek 0,6 másodperccel, illetve 14 km/h-val jobb értékek annál, amit az előd tudott. Az automataváltós kivitel ugyan 15 kilogrammal nehezebb, de a rövidebb egyes és kettes fokozatnak köszönhetően még jobban gyorsul, csak 6,1 másodpercre van szüksége a százas sprinthez. A kocsi tudását látva a gyár által megadott 5,7 literes fogyasztást valószínűleg nem lesz könnyű a való életben reprodukálni.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója