A Toyota biztosíthatja az európai fejlesztésű üzemanyagcellás vonat hajtásláncát

2020.11.12.
Az Európai Bizottság Üzemanyagcella és Hidrogén Közös Vállalkozása (FCH JU) tárgyalásokba kezd az FCH2RAIL projekttel egy 10 millió eurós EU-támogatási megállapodásról. Az FCH2RAIL projekt technikai irányítását a CAF végezné, és finanszírozásában szerepet vállalna a hidrogénüzemű vonat prototípusának fejlesztését szolgáló H2020 Program is. A projekt részét képezi az innovatív prototípus megtervezése és legyártása, illetve a jóváhagyást és a hitelesítést szolgáló összes teszt is. A projekt alapvető célja egy nulla károsanyag-kibocsátású jármű elkészítése, amelynek teljesítménye versenyképes a jelenlegi dízelmotoros vonatokéval, és melynek megoldásai más, új tervezésű vonatoknál és felújított szerelvényeknél is felhasználhatók.  A projekt egyik alapvető eleme az európai vasúti szabványosítási bizottságok részvétele annak érdekében, hogy megfogalmazzák az új szabványokat, illetve hogy frissítsék a már meglévő szabványokat az üzemanyagcellás technológia európai vasúti közlekedésbe történő integrációjához szükséges előírásokkal. A CAF, a DLR, a RENFE, a TOYOTA MOTOR EUROPE, az ADIF, az IP, a CNH2 és a FAIVELEY Stemmann Technik részvételével létrehozott konzorcium megkezdte a projekt keretein belül az egyes tagok feladatait meghatározó megállapodás kidolgozását. A tervek szerint ez a munka lezárul az év végéig, majd maga a projekt 2021 januárjában indul el. Az indítást követően a négy európai ország (Spanyolország, Belgium, Németország és Portugália) vállalatait összefogó projekt mintegy négy évig tart, és 14 millió eurót meghaladó költségvetéssel gazdálkodik majd; ennek 70 százalékát EU-s források képezik. Ez az ajánlat kiterjed a RENFE Civia sorozatába tartozó, már meglévő háromkocsis személyvonat alapján készülő prototípus tervezésére és legyártására. A hidrogénes üzemanyagcellákból és LTO akkumulátorokból álló hibrid áramtermelő rendszernél a jelenlegi hajtási rendszert hasznosítják, így ez a konstrukció lesz az egyik első bimodális vasúti demonstrációs szerelvény, amiben üzemanyagcellás rendszer működik. 

Jön a fapados spanyol elektromos autó 3 millióért

2020.11.12.
A spanyol Lupa Motors látványos belépővel érkezik az elektromos mobilitás világába. A start-up cég alacsony költségű, nulla károsanyag-kibocsátású modelleket fejleszt, s a tervek szerint 2023-ban dobja majd piacra E26-os modelljét. Az „első fecske” után jön majd a folytatás:  egy  kis furgon, egy SUV, majd egy PowerHome, vagyis egy házi használatú energiatároló rendszert. A Lupa Motors legérdekesebb terméke az E26, aminek ára jóval kedvezőbb lesz minden jelenlegi versenytársnál az elektromosok piacán. Az ára 17 ezer euró körül lesz,  ha a vásárló a hordozható akkumulátorokat is megveszi. Ám ha csak a „kasznira” tart igényt, azt egészen potom áron, 9500 euróért, kb. 3 millió forintért elviheti. Ebben a konstrukcióban az akkumulátorokat bérlemi lehet majd a gyártó cégtől. Hogy mennyiért, arra jelenleg még nincsenek kalkulációk. A Lupa Motors E26 nagyjából a SEAT Ibiza vagy az Opel Corsa méreteivel rendelkezik majd, de valamivel nagyobb lesz, mint a Ford Fiesta (4,04 m) vagy a Citroën C3. A „fapados” Lupa hossza 4,06 méter, szélessége 1,78, magassága 1,51 méter. Összehasonlításképpen, hosszában egybeesik a Seat Ibizával és az Opel Corsa-val, de valamivel nagyobb, mint (3,99 m). A jármű dizájnja rendkívül egyszerű, nélkülöz minden felesleges rafinériát. A karosszéria síkjainak többsége egyenes, letisztult, a világítótestek formája minimalista, a légbevezető rácsai azonban méretesek. A meghajtási rendszer sajátossága, hogy a kiválasztott vezetési mód korlátozza mind a teljesítményt, mind a maximális sebességet. Az Eco a legkonzervatívabb, 65 LE teljesítmény és 80 km/h csúcssebesség; egy szinttel feljebb a Normal üzemmód, amely 90 CV-s, 130 km/h maximális sebességgel; végül pedig a Sport, 117 LE-vel és maximum 150 km / h-val. A Lupa Motors E26 egy 42 kWh-s akkumulátorral működik - 8 év vagy 160 000 kilométer garanciával -, amely 320 és 400 kilométer közötti hatótávolságot biztosít. Ez hasonló a Corsa-e (337 kilométer) és a Peugeot e-208 (340 kilométer) autonómiájához. Ehhez párosul egy 100 kW-ig terjedő gyorstöltő rendszer, amely 30 perc alatt visszatölti a teljes energiakapacitás 80-át.

Subaru Forester teszt: nyugodt óriás

2020.11.11.
Hogy néz ki? Ha félretesszük az évtizedeken át virágzó erdész romantikát, egy masszív, tagbaszakadt és nagy autót látunk, valójában méretes kombit. Az, hogy az ötödik generációs Forester egy makacs terepjáró, használat közben derül ki. Ha letérünk az aszfaltról, kiderül, meglepően könnyen mozog terepen, siratófalat mászik, meredek lejtőn ereszkedik és a nagy hukkanókon, gödrökön, vízmosásokon úgy ringat át, mint ahogy egy ladik ficánkol a pezsgőfürdőben. Boldogan és alázatosan. A Subaru Forester 4,625 méter hosszú, 1,815 méter széles, 1,73 méter magas, tengelytávja 2,67 méter, üresen 17 mázsa. Szoborszerű alakja japán arculati elemekből építkezik, nem mondanám szépnek, de csúnyának sem. Belül otthonos, mint egy családi autó. Sok gombos, de átlátható a műszerfal, egyszerű, de kényelmes az utastér. A mai fiatalok számára ez a kétezres évek milliője, de nekünk, öregebbeknek pont ez tetszik benne. Nosztalgiát ébreszt, ahogy a boxer bububu hangját is hallani véljük. Vezetéstámogató rendszerekből van bőven (sávtartással kombinált, teljes megállásra képes követőradar, előre és hátra is figyelő ütközéselkerülő, automatikus vészfék), kiemelkedik mindközül a vezetőt listázó kamerás éberségjelző, amely nagy testvérként figyeli minden rezdülésünket. Néha nem ismer fel és nem azonosít az elmentett profilnév alatt (esetemben Cs volt ez), ehhez elég egy napszemüveg, vagy szakáll helyett bajusz, de azt mindig szóvá tette, ha elkalandozott a tekintetem az útról. Az ajtók szélesre nyílnak, hátul akkora a hely, hogy elférne még egy üléssor, az lenne ám az igazi nagycsaládos ajánlat! A kárpitok tartósnak néznek ki, a bőrülés kényelmes, de túl jó oldaltartást nem ad. A nagy érintőképernyőn tükrözhetjük a telefonunkat, szépen fut rajta a Waze és a Spotify. Csomagtartója bőséges, 509 literes, az ötödik ajtó automatikus mozgatása az átlagnál gyorsabb. Ha a hátsó üléseket lehajtjuk, 1779 liternyi hellyel gazdálkodhatunk. Hogy megy? A 150 lóerős, 194 newtonméter nyomatékú, atmoszférikus, négyhengeres, közvetlen befecskendezéses benzinmotorhoz fokozatmentes automatikus váltó (7 szimulált fokozattal) csatlakozik. Régi subarus megoldás a tengelyekre jutó forgatónyomatékot altívan változtató, részlegesen zárható központi osztómű. Új a rendszerben a váltóba beépített 118,4 voltos, 13,5 kilowatt teljesítményű villanymotor, valamint a csomagtérpadlóba a hátsó tengely fölé épített aprócska lítiumionos akkumulátor. A villanymotor 66 newtonméter nyomatékot kölcsönöz a benzinesnek, de azt is úgy adja, mintha fájna neki. A hibrid hajtás 110 kilóval nehezíti az autót, ennek a cipelése érződik. Induláskor képes csak villannyal megmozdulni és 40 kilométer/óra sebesség alatt 1,6 kilométert is suhanhatunk így, ha teljesen tele az akksi. Az ötnapos tesztelés során a fogyasztás kiválóan alakult, igaz nem erőltettem a kocsit, városban egyszer jártam vele, viszont autópályán annál többet, terepen csak 20 kilométeren át faggattam, de akkor is kellemes csalódást jelentett a 7,2 liter/100 kilométeres átlag. Sokkal többre számítottam, igaz, dinamizmusból is.Álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 11,8 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége 188 kilométer/óra. A fokozatmentes váltó olyan szépen dolgozik, hogy nincs helye kritikának, nem rángat, nem bőgeti a motort, jól viselkedik automatikus üzemmódban, kézzel nem kapcsoltam, pedig a kormány mögötti fülekkel lehetett volna. A gyorsulás nyúlós érzésén mit sem változtat, sőt. Terepjárásra van többféle offroad üzemmód, nem kellett ehhez nyúlni még mély sárban sem. Ahol a gumiprofil engedte, mindig volt tapadás, ahol pedig már nagyon mély volt a sár, ott egy kis csúszkálást követően, sárosan ugyan, de kievickéltünk. Szabad hasmagassága 22 centiméter. Lágy rugózását az isten is terepre teremtette. Aki pedig vontatni szeretne vele, megnyugodhat, 1870 kilogramm fékezett vontatmányt képes kezelni a hibrid Forester. Első terepszöge 20,2 fok, hátsó terepszöge 25,8 fok. Milyen vezetni? Végtelenül nyugodt az autó, a szimmetrikus, állandó összkerék-meghajtás és a laposan beépített boxermotor a garancia arra, hogy nem csúszkál, nem borul és nagy tempóval is falja a kanyarokat. Nagy tempó? A kocsival csak egy a baj: halvány a motorja. A 150 lóerős boxer egy kompaktban jól mutat, de ebben a tepsiben kevés, még akkor is, ha a villanymotor besegít baráti 16,7 lóerővel. Valljuk be, ralizni nem ezzel fogunk, viszont bátran kölcsönadjuk gyermekünknek, ha ezzel akar leugrani a ráckevei nyaralóba. Vezetése átlagos, pontos visszajelzéseket ne várjunk tőle, az érzéketlen kormány holtjátéka nagy, a futómű puha, de az intelligens 4x4-es rendszer mindvégig az úton tartja, nem billeg. Mennyibe kerül? 14-15 millió forint sok egy autóért, de ha megnézzük, ilyen felszereltséggel mit kapunk ma a piacon, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a Forester olcsónak számít. Ilyen áron prémium kompaktok és csúcsfelszereltségű alsóközép-kategóriás kombik sorakoznak, összkerékhajtás és hibrid hajtáslánc nélkül. A régi, brutálisan gyorsuló, 2,5 literes Foresterek már kikoptak (Amerikában még ezzel a motorral forgalmazzák a Forestert), a dízel boxer pedig annyira nem jött be, maradt a japánok számára a hibrid, abból is a lágy. Ez pont arra elég, hogy guruljon a szekér, de a nagypapás, sztoikus nyugalmon kívül más élményt nem ad. Hacsak a mindenkor mindenhová elviszlek ígéretét nem tartjuk fontosabbnak, az életteli vezetésnél. Az összkerekes, automatikus váltós, hibrid hajtású Subaru Forester ára 12,49 millió forintról indul, a csúcsfelszereltségű tesztautó pedig 14,99 millió forintos árcédulát visel, melyhez a gyártói garanciát kiegészítve az Emil Frey 5 év/200 ezer kilométeres garanciát ad. Az alapfelszereltség magában foglalja a LED-es fényszórókat, a kulcs nélküli nyitást, elektromosan állítható vezetőülést, az utat két kamerával figyelő sávtartós koccanásgátlót és a vezetőmegfigyelő rendszert. A tesztelt Platinum változatban már 18 hüvelykes a könnyűfém keréktárcsa, van tetőablak, bőr a kárpit, elektromosan működtetett a csomagtérajtó, fűthető a kormánykerék, az első mellett fűtöttek a hátsó ülések és van gyári navigáció. Kép és szöveg: Biró Csongor

24 órán belül az ötödik halálos baleset - gázolt a villamos a XI. kerületben

2020.11.11.
Kisdi Máté elmondta: a Gárdonyi téri villamosmegállóba érkező szerelvény gázolt el egy férfit. A rendőrségi helyszínelés után a fővárosi hivatásos tűzoltók kiemelik a szerelvény alól az elütött embert. A mentés idejére a Bartók Béla utat lezárták. A BKK Info Facebook-oldalon azt írták: a baleset miatt a 19-es és a 49-es villamos helyett pótlóbusz jár a Szent Gellért tér, Műegyetem és Kelenföld, vasútállomás között.   A 47-es és az 56-os villamos helyett a Szent Gellért tér, Műegyetem és a Móricz Zsigmond körtér között pótlóbusszal, valamint a 7-es autóbusszal, illetve 4-es metróval lehet utazni. A 41-es villamos módosított útvonalon jár, nem érinti a Margit híd budai hídfője és a Móricz Zsigmond körtér közötti megállókat. Ez azötödik halálos baleset kevesebb, mint 24 órea alatt, az előző négyről itt olvashatnak.  

50 éve debütált az első fronthajtású, vízhűtéses Volkswagen

2020.11.11.
A Volkswagen K70-et a kifejezetten neki épített gyárban készítették 1970 és 1975 között a németországi Salzgitterben. Ez a modell nagyon fontos mérföldkő volt a Volkswagen történetében, ugyanis a sok léghűtéses, farmotoros kocsi után ez már egy modern konstrukciójú, orrmotoros, vízhűtéses, elsőkerék-meghajtású típus volt. A Passat elődjének, és a 411/412 sorozat utódának számító kocsiból 211 127-et gyártottak le, de mára nagyon kevés maradt belőlük. A K70-et az NSU fejlesztette ki, a kocsi nevében a K a Kolbent (dugattyú), a 70 a motorteljesítményt jelentette, csakúgy, mint a Wankel-motoros NSU Ro80 esetében. A K70 1,6 literes hosszában beépített soros négyhengeres motorja igazából nem 70, hanem 75 lóerőt adott le, de létezett erősebb, 1,8-as motorral is. Azután vette fel a kínálatába a K70-et a Volkswagen, hogy 1969-ben felvásárolta az NSU-t. A 4,45 méter hosszú karosszéria formáját az a Claus Lüthe tervezte, aki a később Golfon és Polón is dolgozott. Igényes, független kerékfelfüggesztésekkel és hosszú tengelytávval rendelkezett a középkategóriás szedán, így nem csak a kezelhetősége és úttartása volt az átlag feletti, de a hátsó ülésein is sok helyet biztosított az utasoknak. és a 650 literes csomagtartója is kategóriaelső volt. Biztonsága is élvonalbelinek számított fél évszázaddal ezelőtt, ugyanis a karosszériája megerősített utascellával és gyűrődőzónákkal rendelkezett, a tankot védett helyre, az autó hátuljába tették, és biztonsági öv előkészítés is szériában járt hozzá. A tárcsafékek a féltengelyek belső oldalán voltak, amivel a rugózatlan tömeget csökkentették. Karl-Günter Queißer már régi rajongója a típusnak, azóta kedveli, hogy 1970-ben a Volkswagennél kezdte a karrierjét a salzgitteri fényezőüzemben. Egy évvel később dolgozói kedvezménnyel vette meg a saját K70-esét, és most ő szervezte meg a típus 50. születésnapi ünnepségét Salzgitterben a rajongói klub többi tagjával együtt. Queißer összesen három K70-est birtokolt az elmúlt 50 évben, de voltak egyéb Volkswagenjei is, a Golfnak például minden generációjából vett egyet. Jelenleg egy K70 LS-ből és egy vadonatúj, nyolcas Golfból áll a flottája, de már azt is elhatározta, hogy egy ID.3-ast is be fog szerezni hamarosan.  
Címkék: 

930 millió forintos fejlesztés a székesfehérvári Amplio Automatika Kft.-nél

2020.11.11.
A cég közleménye szerint a 929,35 millió forint összköltségű beruházáshoz 464,68 millió forint támogatást nyertek el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (Ginop). A beruházásnak köszönhetően a vállalat minimum 37 munkahelyet tud megőrizni. Fotó: szekesfehervar.hu Papp György ügyvezető tájékoztatása szerint a projekt keretében tizenkét új forgácsoló berendezést vásároltak, amelyekkel a termelési kapacitás növelésén túl precízebb alkatrészeket tudnak gyártani, és ezáltal az átlagostól eltérő berendezéseket magasabb precizitással tudják előállítani. Megjegyezte, hogy újabb piaci szegmenseket is próbálnak megcélozni a fejlesztést követően. A nyilvános cégadatok szerint a mintegy nyolcvan dolgozót foglalkoztató Amplio Automatika Kft. 2019-ben 2,145 milliárd forint nettó árbevételt ért el, adózott eredménye 600 millió forint volt. Tavalyelőtt 1,921 milliárd forintnyi nettó árbevétel mellett 579 millió forint adózott eredményt realizált a cég.

Fontos elismerés kapujában az új Peugeot 2008

2020.11.11.
A Peugeot 2008 bevezetése óta halmozza az elismeréseket, követve a márka új generációs típusai által kijelölt utat. A cégcsoport új generációs padlólemezeire épülő modellek már bizonyítottak – a márka EMP2 padlólemezére épülő közép- és alsó-középkategóriás személyautói (508, 508 SW, 308), két és három üléssoros szabadidőjárművei (3008 és 5008), valamint kis- és középkategóriás áru- és személyszállító járművei (a Partner/Rifter páros, illetve az Expert/Traveller duó) kis túlzással minden elismerést bezsebeltek, ami a platform 2013-as színre lépése óta az útjukba került. A sikert úgy tűnik a kisebb autók számára kifejlesztett CMP padlómemez viszi tovább. A márka legújabb típusa, a tavaly év végén bevezetett Peugeot 2008, az Év Európai Autója díjat is besöprő, szintén CMP padlómezere épülő Peugeot 208 közvetlen rokonaként, de saját jogon léphetett dobogóra számos autós szaklap szavazásán. Cégautóként, elektromos járműként és crossoverként egyaránt kategóriája legjobbjának választották Európa-szerte, nem is beszélve formatervéről, amely a világszerte elismert Red Dot termékdíjban részesült. Nem véletlen, hogy a 2008-as népszerűsége alig marad el a márka abszolút legkeresettebb típusától, a Peugeot 208-astól, és hogy a modell immár négy műszakban készül a cég spanyolországi üzemében. A gyártás felfuttatását eredetileg márciusra tervezte a Peugeot, ám a koronavírus-járvány miatt erre októberben kerülhetett sor1. Most pedig, ahogy közeledünk az év végéhez, elérkezett az újdonságokat rangsoroló Év Autója szavazások ideje. Megoszlanak a vélemények arról, hogy mi mértékadóbb: a frissen piacra lépő modellek kategóriától és ártól független összemérése, vagy az egyes méretosztályokban aktuálisan kapható összes (régi és új) modell kvalitásai alapján mondott ítélet. Úgy tűnik, a Peugeot 2008-nak mindegy: magabiztosan nyert ugyanis azon az ’Auto Europa 2021’ szavazáson, amelyet az olasz autós újságírók szövetsége, az UIGA rendez meg 1987 óta. Idén először három külön panel szavazataiból született meg az eredmény: a szakmai zsűri mellett egy ismert véleményformálókból álló bizottság is kiválasztotta kedvencét, valamint a nagyközönség is voksolhatott az év legjobbnak vélt újdonságára. Ezzel a piac minden szeletét lefedi, minden releváns szempontot képvisel az ’Auto Europa’ díj, amelyért kizárólag Európában gyártott és forgalmazott, évente legalább 10.000 példányban készülő újdonságok indulhatnak. A második generációs Peugeot 2008 a hatodik Peugeot, amelyet érdemesnek találtak a neves díjra. Elődje, az első generációs Peugeot 2008 (2014) mellett a márka kisautói (a Peugeot 207 2007-ben; illetve a Peugeot 208 2013-ban), alsó-középkategóriás ferdehátúja (Peugeot 308; 2015), valamint az első kiadású Peugeot 3008 (2010) is hazavihette a kitüntetést. Az UIGA indoklása szerint a Peugeot 2008 „innovatív, forradalmi stílusával, felsőbb kategóriákat idéző technológiai tartalmával, valamint belső égésű és emissziómentes opciókat egyaránt tartalmazó motorkínálatával bizonyult érdemesnek a díjra. Míg az Auto Europa csak nevében és merítésében képviseli az európai piacot, a 2000-ben alapított Autobest zsűrijében harmincegy európai nemzet képviselteti magát. Az Autobest az új autók technológiai, biztonsági, esztétikai kvalitásait, és persze vezethetőségét nem önmagában, hanem az ár/érték arányt figyelembe véve minősíti – magyarul annak az autónak van a legtöbb esélye a győzelemre, amely a legtöbbet nyújtja a fogyasztóknak a pénzükért, azaz amelyik a legjobb vételnek tekinthető. Az autókat kifejezetten vásárlói szemmel minősítő díjat az elmúlt tíz évben mindössze három alkalommal ítélték szabadidőjárműnek, így a Peugeot 2008 győzelme a modell minden elismert kvalitása ellenére sem borítékolható, azonban mindenképpen komoly fegyvertény, hogy a 2008-as  bejutott a hét jelöltet tartalmazó (kettő crossover, kettő alsó-középkategóriás modell, és három városi kisautó) döntőbe, jól érzékeltetve, hogy milyen erős az idei újdonságok mezőnye. Az Autobest zsűrijének november első napjaiban, egy monstre teszt alkalmával nyílt lehetősége közvetlenül összehasonlítani mind a hét típus képességeit, a végső döntésre és az eredményhirdetésre pedig várhatóan egy hónap múlva sor kerül.  

Méretes traktorral hajtott az autópályán!

2020.11.11.
A rendőrök 2020. november 11-én 15 óra 50 perc körüli időben az M8-as autópályán észleltek egy mezőgazdasági vontatót és vontatmányát, amint a Pentele hídon haladt át Apostag irányába. A veszélyhelyzetet elhárítása érdekében a járőrök lekísérték az autópályáról a 43 éves sofőrt. Az intézkedés során kiderült, hogy a járműszerelvényt vezető férfi Lajoskomáromból tartott Szalkszentmártonba, azonban az odavezető utat nem megfelelően választotta meg, így felhajtott az M8-as autópályára. Az egyenruhások helyszíni bírságot szabtak ki vele szemben.  
Címkék: 

Wolff biztos benne, hogy Hamilton marad a Mercedesnél

2020.11.11.
- Aláírás nélkül persze semmi nem biztos az életben, de én bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy tovább versenyez, és a folytatásban is együtt dolgozunk - mondta a 48 éves osztrák szakember a Sport Bildnek. Szerinte nem vonul vissza, ha azonban mégis, az nagy izgalmat okoz majd a pilóták piacán. Toto Wolff és Lewis Hamilton (Fotó: XPB) A hatszoros világbajnok Hamilton, aki már a hétvégi Török Nagydíjon bebiztosíthatja hetedik vb-címét, egyelőre nyitva hagyta a kérdést a jövőjével kapcsolatban. - Szívesen lennék itt még jövőre is, de semmi nem garantált. Sok minden érdekel az életben. Majd az idő választ ad a kérdésekre - fogalmazott a 35 éves brit versenyző imolai sikere után. A szerződése az év végén jár le a Mercedesnél.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója