Elindult az első önvezető taxiszolgáltatás Japánban

2018.08.29.
A szeptember 8-ig tartó első próbaműködés alatt már fizető utasokat szállít a vállalkozás, amelyet egy vegyesvállalat és egy taxis cég indított. A ZMP autonóm technológiát fejlesztő vállalat és a Hinomaru Kocu taxivállalat egy érzékelőkkel és más automata technológiával felszerelt mikrobuszt állított forgalomba a tokiói Otemacsi és Roppongi negyed között, amelyek 5,3 km távolságra fekszenek egymástól. Az újfajta taxi egyedül indul, áll meg és kanyarodik, de a biztonság kedvéért sofőrje is van. Az utasok egy okostelefonos alkalmazáson keresztül fizetnek, egy útra 1500 jent (3800 forint). Az önvezető taxikkal a japán főváros súlyos taxisofőr- és taxihiányát szeretnék kiváltani. Erre a szolgáltatásra a szintén munkaerőgondokkal küzdő vidéken is nagy lenne a kereslet.

Az Aston Martin még az idén a londoni tőzsdére megy

2018.08.29.
A Sky News brit hírtelevízió értesülése szerint a járműgyártó 1 milliárd font (1,29 milliárd dollár, 1 font=357,30 forint) értékű részvényt értékesít, az Aston Martin összértéke így 5 milliárd font lenne. Az Aston Martin legnagyobb tulajdonosai az olasz Investindustrial kockázati tőkebefektető társaság és az Investment Dar kuvaiti befektetési alap, de kisebb részesedéssel a Mercedes-Benz anyacége, a Daimler is rendelkezik. Az Aston Martin hatalmas pénzeket költ új modellek kifejlesztésére. Egyebek között 2019 végére jelenik meg a cég első SUV autója (városi terepjáró) és a Forma-1 ihlette AM-RB 001 típus, aminek az ára felszereltségtől függően átlagosan mintegy 3 millió dollár. Az Aston Martin pont három éve döntött arról, hogy a dél-walesi St. Athanben építi meg második gyárát, ahol ezzel 750 új munkahelyet teremt. A walesi gyárban a DBX modellt gyártják majd 2019-től. Az Aston Martin tavalyi bevétele több mint 1 milliárd dollár volt, a nyeresége 244 millió dollár. Tavaly 5117 autót adott el a cég, 58 százalékkal többet, mint egy évvel korábban és a legtöbbet 2008 óta.

Online sorozatban vállalt főszerepet az új BMW 5-ös - videóval

2018.08.29.
Kétség sem férhet hozzá, hogy a BMW modelljei mindig is otthonosan mozogtak a filmvásznon, a bajor prémiumgyártó azonban most az online sorozatok világában vállalt látványos debütálással a következő fokozatba kapcsol. Az Amazon az ikonikus regényíró, Tom Clancy világhírű karakterére készítette el legújabb online sorozatát, amelynek első évada 2018. augusztus 31-től kizárólag a Prime Video tárházában válik elérhetővé. A legendás CIA-elemző és ügynök, Jack Ryan küldetését ezúttal számos BMW modell segíti. Az elsősorban kémkedési és katonai regényeivel ismertté vált amerikai író, Tom Clancy az 1990-es években alkotta meg Jack Ryan karakterét, amelyet az Amazon új sorozatában John Krasinski (Amerikai taxi, Bőrnyakúak, Holiday) alakít. Jack Ryan egy rendkívül tehetséges CIA-elemző, akinek különleges képessége van a kommunikációs sablonok és technikák kiszűrésére. Ezúttal azonban nem a biztonságos íróasztal mögött, hanem terepen kell helytállnia, hogy Európában és a Közel-Keleten megakadályozzon egy sor pusztító terrortámadást az Egyesült Államok és szövetségesei ellen. A sztárokban bővelkedő sorozatban Wendell Pierce (Lövöldözés Harlemben, Ray, Rossz anyák) és Abbie Cornish (Egy tökéletes nap, Csúcshatás, Három óriásplakát Ebbing határában) is szerepet kapott. Küldetéseik során Jack Ryan és CIA-s kollégái számos BMW modell kikezdhetetlen megbízhatóságára és abszolút menetteljesítményére támaszkodnak. A négykerekű főszerepben egy BMW 540i xDrive limuzin tündököl (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 7,7 – 7,9 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 174 – 179 gramm / km), amelyet a nagyteljesítményű, soros hathengeres benzinmotor 4,8 másodperc alatt gyorsít fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre, garantálva, hogy a CIA ügynökei mindig egy lépéssel ellenségeik előtt járjanak. A sokat bizonyított BMW xDrive intelligens összkerékhajtás még a legextrémebb vezetési szituációkban is optimális tapadásról biztosítja a főszereplőt, ahogyan azt a havas tájon forgatott, drámai autós üldözés is igazolja. A sorozatban a BMW X5 és a BMW X6 is feltűnik, a bajor prémiumgyártó legendás típusára, a dinamikus menetteljesítményeiről és sportos agilitásáról elhíresült BMW 2002 modellre pedig különleges szerepet osztottak az alkotók. - Az akciókban bővelkedő jelenetekben Jack Ryan nem csupán kivételes elemző kvalitásairól, de még a legextrémebb szituációk közepette is őszinte sportosságáról és rendkívül gyors reakcióidejéről tesz tanúbizonyságot. Dinamikus menettulajdonságainak, kiváló irányíthatóságának és sokoldalú járműkapcsolati megoldásainak köszönhetően vezető alkatunk, az új BMW 5-ös limuzin tökéletes választást jelent számára – mondta Uwe Dreher, a BMW, a BMW i és a BMW M márkák nemzetközi kommunikációs vezetője. „A BMW modelljei kiválóan beleillenek a képbe, hiszen a sorozatot a vérpezsdítő élmények, a szenvedély és az akció járja át – pont, ahogyan a BMW négykerekű hőseit” – tette hozzá. A sorozat iránt már most kimagasló érdeklődés mutatkozik: az első évadot beharangozó előzetest, amelyet az Amazon első ízben a Super Bowl szünetében vetített le, mára már több mint 15 millióan nézték meg a YouTube-on. A BMW ráadásul nem csupán széles modellpalettával, hanem átfogó marketingfelületein is támogatásáról biztosítja a produkciót. Sőt mi több, a bajor prémiumgyártó a világ legnagyobb nemzetközi képregény-találkozóján, a San Diego-i Comic-Con színpadán is hivatalos autóipari partnerként állt Tom Clancy legendás karaktere, Jack Ryan mellé, akinek oldalán évtizedekre visszanyúló filmes karrierjét most az online sorozatok világára is kiterjeszti. A képre kattintva videó indul. - Az autó és a főszereplő párosa bemutatja mindkét karakter egyéniségét, hogy milyen fából faragták őket, és hogy mi mindenre lehetnek képesek együtt – e tekintetben úgy éreztük, hogy Jack Ryan mellé a BMW a tökéletes választás – fogalmazott Michael Benson, a Prime Video marketingigazgatója. „A BMW évtizedek óta mérceként kínálja fel az abszolút kiválóság nyújtotta élményt. A Prime Video stábjával mi ugyanerre törekszünk” – tette hozzá. A film- és szórakoztatóipar iránt tanúsított széleskörű elköteleződésével a BMW Group hosszú évek óta a filmes és televíziós produkciók megbízható autóipari partnereként tevékenykedik. A müncheni vállalatcsoport négykerekű sztárjai olyan hollywoodi szuperprodukciókban tűntek már fel, mint például a Mission: Impossible vagy a Vörös veréb.

Hídomlás - Az olasz kormány saját kezébe akarja venni az újjáépítést

2018.08.29.
A pénzt az összedőlt hidat üzemeltető Autostrade per líItalia (ASPI) magán autópálya-kezelő vállalatnak kell s biztosítania, "de mi fogjuk újjáépíteni a hidat" - hangsúlyozta Toninelli. - Minden más tiszteletlenség lenne a halálos áldozatok hozzátartozóival és a város lakosaival szemben - jelentette ki az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt politikusa. Az olasz kormány szerint a Benetton család tulajdonában álló cég a felelős felelősnek a történtekért. Az ANSA olasz hírügynökség s beszámolt arról, hogy a 80 esztendős Renzo Piano olasz sztárépítész kedden bemutatta saját, a híd újjáépítésére vonatkozó terveit Giovanni Totinak, az északkelet-olaszországi Liguria tartományi elnökének. A világhírű építész tervei alapján készült a többi között a párizsi Pompidou Központ és a berlini Potsdamer Platz. Toninelli hétfőn parlamenti bizottság előtti meghallgatásán hangsúlyozta: a Polcevera patak fölött negyven méter magasan ívelt Morandi autópályahíd összeomlását "abszurdnak" nevezte, ami - mint fogalmazott - elkerülhető lett volna. Az M5S a tragédia következményeként a magánkézben lévő utakat ismét államosítaná. Ezzel kapcsolatban azonban nézeteltérés uralkodik az M5S és koalíciós partnere, a Liga között. A Morandi autópálya-völgyhíd augusztus 14-én délben omlott le, több mint harminc gépjármű hullott a 45 méteres mélységbe. Összesen 43 ember halt meg.

Plusz balatoni vonatokat indít az utolsó vakációs hétvégén a MÁV

2018.08.29.
Kavalecz Imre közölte: a nyári menetrend augusztus 26-áig volt érvényben, de augusztus 31-én, valamint szeptember 1-jén és 2-án Budapest és Fonyód, továbbá Budapest és Balatonfüred között alacsonypadlós, légkondicionált plusz járatokat indítanak. A Budapest-Déliből 8.55-kor induló vonat 11.31-kor érkezik Fonyódra, a Fonyódról 16.41-kor induló járat 19.04-kor fut be a Déli pályaudvarra. A Déliből 8.45-kor induló vonat 11.06-kor ér Balatonfüredre, az onnan 16.18-kor induló járat pedig 18.54-kor ér a Déli pályaudvarra.

Utánpótlás: Miért pont a közlekedés maradna ki a digitalizációból?

2018.08.28.
Az ember sokszor hajlamos azt gondolni, hogy a kor, amelyben él, a történelem vége. Innen nincs tovább, ez az elérhető legmagasabb fejlettségi szint. Az első ipari forradalom idején ki gondolta volna, hogy létezik jobb megoldás a vasutaknál? Erre a 20. században megérkeztek az autók, a 21. pedig - bár innen Magyarországról ez még nem látszik – a digitalizációnak köszönhetően ismét egy új megoldást hoz. Évtizedekkel ezelőtt azt gondoltuk, hogy a közlekedés fejlődése az újabb és jobb eszközök megjelenése által történik. Valahol igazunk is volt, csak azt nem tudtuk, hogy ezek nem közlekedési eszközök lesznek, hanem zsebünkben lapuló okostelefonok. Manapság mindent az okos eszközeinken keresztül intézünk, miért lenne kivétel a közlekedés? Bár Helsinki városa volt az úttörő, mára már London, Párizs, Eindhoven, Las Vegas, Manchester és még számos másik város is a szolgáltatás alapú közlekedés kapujában áll. Nagyvárosokról beszélünk, nyilván nem véletlenül. 1970-ben a világ lakosságának még csak 30%-a élt városokban, manapság már a populáció több mint fele, 30 év múlva pedig várhatóan az emberek kétharmada városlakó lesz. Ebben a helyzetben két út van: Vagy elfogadjuk, hogy egyre több autóra és más közlekedési eszközre lesz szükség, vagy megpróbáljuk a már meglévőket a lehető legjobban kihasználni. A MaaS utóbbira tesz kísérletet. Nézzük Budapest esetét: Vannak car-sharing szolgáltatóink, szinte mindenhol találunk egy út erejéig bérelhető kerékpárokat, a város tele van taxitársaságokkal, ráadásul van egy – bár ebben sokszor kételkedünk – egészen jól használható tömegközlekedésünk. Ha tetszik, ha nem, idővel el kell fogadni, hogy ezeket a szolgáltatásokat ki kell használni. A Whim és a hozzá hasonló applikációk ezt könnyítenék meg. Előfizetéses alapon vagy eseti díjakon keresztül lehetővé teszi, hogy bárhol vagyunk a városban, megtervezhessük utunkat a nekünk tetsző módon. Megtervezi útvonalunkat egyéni preferenciáink alapján és ehhez nem kell mást tenni, csak egyetlen applikációt használni. Persze ahhoz, hogy egy ilyen szolgáltatás működhessen, számos feltételnek teljesülnie kell. Széleskörben elterjed okostelefonokra van szükség, amik nagysebességű internethálózatokra csatlakoznak, megbízható és dinamikus információk kellenek az elérhető közlekedési eszközökről, menetrendekről és a forgalmi helyzetről, valamint egy jól működő készpénzmentes fizetési rendszer is elengedhetetlen. Ugyanakkor ahhoz, hogy mindez teljesüljön, rengeteg szereplő együttműködése szükséges. Mobilitás-szolgáltatók, telekommunikációs vállalatok, a fizetést lebonyolító szolgáltatók, privát- és tömegközlekedési vállalatok, valamint a hatóságok kooperációja nélkül csak álom marad a hatékony közlekedés. Szintén komoly feladat hárul a közlekedési infrastruktúra tervezőire, akiknek egy tökéletesen átjárható városi közlekedést kell megálmodniuk, ami lehetővé teszi, hogy bármikor lehetőség legyen közlekedési eszközt váltani. A digitális feltételek adottak, kétségtelen, hogy elvben a rendszer megvalósítható. A nehéz feladat tehát nem a rendszer kifejlesztése, hanem a sokrétű érintett együttműködésének elérése. Ha visszatérünk a budapesti példához, ahhoz, hogy idővel hozzánk is elérjen a digitális közlekedés kora, ahhoz egy platformra kell hozni többek között a BKK-t, a taxitársaságokat, a car-sharing szolgáltatókat és az állami hatóságokat is. Szép feladat, meglátjuk, mikor sikerül. Idővel muszáj lesz.  

A sivatag jóval több, mint sok homok

2018.08.28.
Nagyon téved, aki azt hiszi, minden sivatag egyforma, s hogy az csak homok, semmi több. Minden sivatagnak megvannak ugyanis a sajátosságai, s a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős most új felfedezést tehet, hiszen szeptember 11. és 15. között Türkmenisztánban versenyez, az első Türkmén Desert Race-en. Ebben a különleges országban még sohasem tartottak nemzetközi versenyt, úgyhogy a Karakum ismeretlen terület a terepralisok számára.  A Szaharához képest picike, de kiterjedése így is 350 ezer négyzetkilométer, vagyis simán el lehet benne veszni. Persze, azért vannak a navigátorok, hogy ez ne történjen meg.  „Csak annyit tudunk a Karakumról, amennyit az interneten találunk róla, de az autósport szempontjából nem túl sok, úgyhogy érdekel, mi vár ott ránk – mondta az Opel Crossland X pilótája, Szalay Balázs. – Azt olvastam, hogy a fekete sivatagnak nevezik, s kíváncsi vagyok, hogy valójában fekete-e, mert eddig olyat csak Peruban láttam, az összes többi sivatag, ahol jártunk sárgás, vöröses vagy fehér. A legnagyobb dűnékkel Abu-Dzabiban találkoztunk, a legélesebb letörésekkel Egyiptomban kellett megküzdenünk, a leghosszabb, végtelennek tűnő dűnesorokkal pedig a Nyugat-Szaharában és Mauritániában. Utóbbi helyszínen két órát is tudsz úgy menni a sivatagban, hogy úgy érzed, ugyanazon a tájon autózol. Nagyon izgatja a fantáziámat, a fentiekhez képest milyen lesz a Karakum…” A „Pokolban” már jártak együtt többször is, hiszen Mauritániában van egy hely, amit így neveznek – s nem véletlenül. Hatalmas kihívást jelentett kikeveredni onnan, de Szalaynak és Bunkoczinak többször is sikerült. Most a „Pokol kapujába” mennek, így hívják a helyet a Karakum közepén, ahol egy hatvan méter széles és húsz méter mély kráter lángolt több mint negyven évig egy rosszul sikerült szovjet bányafúrás következményeként.  A Türkmén Desert Race szeptember 11. és 15. között zajlik majd, a mezőny öt hosszú szelektívet teljesít Amul és Hazar között, a mért szakaszok hossza átlagosan napi 250 kilométer, az össztáv pedig 1614 kilométert tesz ki.   

Központosított akkumulátorgyártással menekülne előre a brit autóipar

2018.08.28.
A brit autóiparban nem félnek a Brexit-től annyira, mint a fenntartható mobilitás felé vezető átmenettől - noha előbbi miatt jelentősen zuhantak az autóipari beruházások a kontinensen.  A szigetország elkészítette az alacsony emissziós mobilitási ütemtervét. A terv lényege egy központi akkumulátorgyártó egység létrehozása brit területen. Ez az autóipari vállalatok számára több milliárd fontos üzlettel kecsegtethet egy brit felmérés szerint, valamint megoldaná a piac hiányosságát is. A márkák már nem tetszelegnek a klasszikus értelemben vett „britség” színeiben, noha a Jaguar, a Land Rover, a Bentley, a Rolls-Royce és a Mini még mindig a brit életmódra hajaz. Hiába, az említett márkák modelljeinek nagy részét az indiai Tata Motors leányvállalata gyártja, mások pedig a Volkswagen vagy a BMW keze alól kerülnek ki. Szinte már csak a Morgan Motors, a Bristol Cars és néhány egyéb manufaktúra sportkocsijait lehet valóban britnek tekinteni. Természetesen az Aston Martin azt állítja, hogy igazi brit sportkocsigyártó, de elmúltak ezek az idők. 2007-ben a Ford megvásárolta David Brown részvényeinek 75%-át, s jelenleg egy angol Prodrive versenycég birtokolja ezek nagyját. Hat évvel ezelőtt pedig az olasz Investindustrial szerezte meg a tulajdonrész 37,5%-át. Anglia készen áll az alacsony emissziós mobilitásra Legalábbis egy gaydoni ütemterv szerint igen. Ebben például a Prodrive vállalati szinten hasonlóan fontos szerepet tölt be, mint az Aston Martin Rapid E vagy a Morgan EV3 elektromos autók. Ian Constance, a felmérést készítő Advanced Propulsion Centre UK (APC) vezérigazgatója részletes tervet mutatott a nagyvilágnak ebben a témában. Constance és csapata kifejlesztette az ambiciózus tervek megvalósításához szükséges technikai újításokat. Az elemzőket 139 vállalat és szervezet szakértelme támogatta. Constance szerint a végeredményeknek segíteniük kell a befektetőket, az innovátorokat és a kormányokat, hogy "tegyenek a megfelelő lóra", például az elektromos tárolási technológiára. Végül is a legtöbb jövőbeni erőátviteli lehetőség jelentős akkumulátorkapacitást igényel. Évente mintegy 2,7 ​​milliárd font nagyságrendű üzleti volumen mellett ez nagyszerű lehetőség a brit vállalatok számára. Új lehetőség az Egyesült Királyság vegyiparának Az Egyesült Királyság vegyipara és a hozzá kapcsolódó ellátási lánc kilátásai ígéretesek. Az APC szerint az akkumulátorok fejlesztése és gyártása a négy közül az egyik legfontosabb kihívás jelenleg. Az elektromos autók akkumulátorainak logikusan a gyártóközpontokhoz közel kell készülniük és közel is kell tárolni őket, hogy gyorsabban és könnyedén beépíthetőek legyenek. Ezzel ellensúlyozható lenne a belsőégésű motorgyártás elvesztése. Azonban a felvetés érzékeny. 2016-ban mintegy 1,7 millió járművet gyártottak az Egyesült Királyságban, amelyből mintegy 80%-ot exportáltak (SMMT 2017). Az elemzők szerint ha a 2030-ban gyártott járművek fele villamosított jármű lesz (EV és PHEV), és ez járművenként maximum 3200 font feltételezett akkumulátorköltséggel jár, ez évente 2,7 milliárd fontot eredményez. Ez egy óriási üzlet a brit vegyipar számára önmagában és kifejezetten az Egyesült Királyságban gyártott autók számára.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója