Csökkentek az autóeladások Nagy-Britanniában júniusban

2018.07.05.
A Society of Motor Manufacturers and Traders (SMMT) szakmai szövetség csütörtökön azt közölte, hogy a gépkocsieladások 3,5 százalékkal, 234 945-re estek vissza a tavalyi év azonos időszakához képest. Júniusban a dízelüzemű járművek értékesítése 28,2 százalékkal, 74 361-re zuhant éves összevetésben. Arányuk az összes eladott autóhoz viszonyítva 31,7 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 42,5 százalékról. A benzinüzemű autók júniusi értékesítése 12,3 százalékkal, 145 035-re nőtt, piaci részesedésük 61,7 százalékra emelkedett a tavaly júniusi 53,1 százalékról. Az SMMT adatai szerint az idei első hat hónapban összesen 1 millió 314 ezer új autót állítottak forgalomban Nagy-Britanniában, Európa második legnagyobb autópiacán, ami 6,3 százalékkal kevesebb a tavalyi azonos időszakhoz képest. MTI

Baleset miatt több kilométeres a torlódás az M7-esen Tordasnál

2018.07.05.
 Sipos Mónika elmondta, hogy a helyszíni szemle és a műszaki mentés idején az érintett útszakaszon csak a leállósáv járható, ezért lassabb haladásra kell számítani.

Új szemüveg a Citroëntől, amely visszaadja az utazás élvezetét

2018.07.05.
Európa-szerte több mint 30 millió ember szenved rendszeresen ettől a gyerekeket és felnőtteket egyaránt megviselő tünetegyüttestől. A kényelmet mindennél többre tartó Citroën a probléma orvoslására most kifejlesztette a SEETROËN-t, az első olyan szemüveget, amelyik véget vet az utazás alatti rosszullétnek. A szemüveg működési elve egyszerű: egy színes folyadék segítségével rendezi a szem előtt a látóhatárt, és ezzel megszünteti a különböző érzékszervektől származó információk egymást zavaró hatását. Az eszköz egyes piacokon mától kapható 99 eurós áron a márka Lifetyle boutique-jában (lifestyle.citroen.com), Magyarországra októberben érkezik meg. Nézze meg a róla készült videót: https://youtu.be/vjb0VQPahIg. A mindenki kényelmét szem előtt tartó, méltán népszerű Citroën márka bemutatja a SEETROËN-t, az első olyan szemüveget, amelyik véget vet az utazási betegségnek. A közlekedési dugókon sajnos nem tud segíteni, de az utazás közbeni rosszullét és hányinger  ellen hatékony megoldást kínál. A kinetózisnak is nevezett tünetegyüttestől több mint 30 millió európai szenved rendszeresen. A rosszullétet minden harmadik ember az élete során legalább egyszer megtapasztalja. A Citroën az eredetileg tengerészeknek kifejlesztett megoldást most mindenkire kiterjeszti: a SEETROËN néven forgalomba kerülő szemüveg hajón, autóban, autóbuszon vagy akár repülőn is használható. A szemüveg az azonos nevű dél-franciaországi start-up cég által kifejlesztett Boarding RingTM technológiával készült. A szabadalmaztatott és bevizsgált gyógyászati segédeszköz 95%-os hatásfokkal rendelkezik. A szemüveg a szem körüli műanyag karikákban jobbra-balra, ill. előre-hátra (homlok-  és nyílirányban) mozgó folyadék segítségével helyreállítja a szem előtt a látóhorizontot, és ezzel feloldja az érzékszervi ingerek közötti ellentmondást, ami a rosszullét forrása. A Citroën a tervezéssel az 5.5 párizsi dizájnstúdiót bízta meg, amelyik a márkára jellemző üdeség, egyszerűség és ergonómia stílusjegyeit alkalmazta. Az eredmény egy puha tapintású, fehér műanyagból készült, high-tech kinézetű szemüveg lett. Az eszköz működése: Az első tünetek jelentkezésekor tegye fel a szemüveget. Az agy 10–12 perc múlva ráhangolódik a belső fül által észlelt mozgásra, amelyet a mozdulatlan tárgyra – okostelefonra vagy könyvre – meredő szem eddig nem erősített meg. Vegye le a szemüveget és élvezze tovább az utazást. A szemüveget felnőttek és 10 év fölötti gyerekek használhatják (ekkorra fejeződik be a belső fül fejlődése). A szemüvegben nincs üveg, így bármelyik családtag vagy utastárs – akár normál szemüveggel együtt is – viselheti. A SEETROËN szemüveg a bevezető országokban mától kapható 99 eurós áron a márka Lifetyle boutique-jában: lifestyle.citroen.com. Magyarországon októbertől lesz elérhető. Nézze meg az eszközről készült videót: https://youtu.be/vjb0VQPahIg

Bomba a Dunában: változások a közösségi közlekedésben

2018.07.05.
A közlés szerint a 19-es villamos nem közlekedik a Clark Ádám tér és a Rudas Gyógyfürdő között. A 41-es villamos a Móricz Zsigmond körtér és a Margit híd, budai hídfő között terelve, a BAH-csomópont és a Széll Kálmán tér érintésével közlekedik. A rendőrség korábbi közlése szerint a Dunában talált bomba kiemelése miatt várhatóan csütörtök délelőtt 10 órától lesznek forgalomkorlátozások a fővárosban. A robbanótestet az Erzsébet híd budai hídfője közelében, a meder alján találták. A kiemelés miatt átmenetileg lezárják az Erzsébet hidat, továbbá az I., az V. és a XI. kerületet érintően több rakpartot, útszakaszt, több épületet kiürítenek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a robbanótest biztosítása miatt a hajóforgalmat korlátozzák, előre láthatóan 10 óráig. Hajózási zárlat várhatóan 10 órától lép életbe a Lánchídtól a Nemzetközi V. Hajóállomásig (a Sörház utca vonaláig). A kiemelés, a hatástalanítás és az elszállítás idejére kiürítik a Döbrentei tér 2., a Várkert rakpart 7-8., 9-11. és 13-17. számú lakóépületet, valamint a Rudas Gyógyfürdőt. Emellett előre láthatóan 10 órától a műveletek befejezéséig lezárják a XI. kerületben a Budai alsó rakpartot a Petőfi híd alatt, a Szabadság híd irányába, valamint a Szent Gellért rakpartot a Szabadság híd budai hídfőjénél az Erzsébet hídig. Szintén lezárják a Hegyalja utat a Budaörsi úti kereszteződéstől az Erzsébet híd irányába, a Naphegy utca és a Kereszt utca kereszteződését a Krisztina körút irányába, a Krisztina körutat a Dózsa György tértől az Erzsébet híd irányába, a Lánchíd utcát a Clark Ádám tértől, továbbá az I. kerületben a Budai alsó rakpartot a Halász utcától az Erzsébet híd irányába. Lezárás lesz továbbá az V. kerületben a Pesti alsó rakparton a Havas utcától az Erzsébet híd irányába, az Astoriától a Szabad sajtó úton az Erzsébet híd irányába, az Eötvös téren az Erzsébet híd irányába, az Apáczai Csere János utcán a Március 15. tér irányába és a Március 15. téren a Pesti alsó rakpart irányába. MTI

II. Albert monacói herceg az Üvegfalú Gyárban

2018.07.05.
A beszélgetés középpontjában a Volkswagen márkának az elektromos mobilitás felé vezető útja illetve az autóipar átalakulása, a digitalizációs törekvések és az új mobilitási megoldások álltak. II. Albert monacói herceg - akit Drezda polgármestere Dirk Hilbert kísért el a Volkswagen gyárába – a „Taurus” Európai Kulturális Díj átvételére érkezett a szászországi fővárosba, amelyet a Frauenkirche templomában megtartott ünnepségen vehetett át alapítványának képviseletében. Az elismeréssel a világ óceánjainak megóvása érdekében tett erőfeszítéseit díjazták.       Köszöntő beszédében Thomas Ulbrich kiemelte: „Az elektromos mobilitás az autóipar számára az ajtó, amely a jövőbe nyílik. Jelenlegi is azon dolgozunk, hogy a Volkswagen márka elektromos offenzíváját előkészítsük. Ez 2019. végén veszi kezdetét, amikor Zwickauban megkezdjük az I.D. család gyártását, majd onnan lépünk tovább Drezda felé. Szászországi üzemeink úttörő szerepet játszanak ennek a jövőbemutató technológiának az alkalmazásában. Általuk tölthet be a Volkswagen márka vezető szerepet a konszernen belül az elektromos mobilitás technológiája területén.” II. Albert monacói herceg az e-Golf gyártásának megtekintése során gyűjtött tapasztalatot arról, milyen úttörő szerepet tölt be az Üvegfalú Gyár a Volkswagen elektromos offenzívájában. A látogatás különleges pillanata volt, amikor a gyár egyik munkatársával közösen illesztették össze, „házasították” a karosszériát és a hajtásláncot. Az államfő megismerkedett továbbá a Wandelbots innovatív, drezdai központtal működő startup vállalatával is, amely az Üvegfalú Gyárral együttműködve dolgozik az Ipar 4.0 és az ember-robot közötti együttműködés kérdésein. A herceg személyesen próbálta ki azt az innovatív érzékelős köpenyt, amely az ipari robotok programozását gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a jövőben. Az államfő drezdai látogatása során a Frauenkirche templomban vette át az Európai Kulturális Díjat, amelyet a világ óceánjainak megóvásáért tett következetes munkájáért ítéltek oda neki. Egy fiatal drezdai vállalat, a Cloud&Heat Technologies szintén elismerésben részesült a nagyméretű szerverek által kibocsátott hő innovatív és környezetbarát felhasználása kapcsán. A vállalatot a „Következő generáció” díjjal ismerték el, amelyet a Volkswagen AG, a Porsche Leipzig és Drezda város ajánlott fel. Az e-Golf 2017. áprilisa óta a drezdai Üvegfalú Gyárban készül, amely egyre inkább a jövő mobilitási központjaként működik. Az ügyfelek és a látogatók egyre többet tudhatnak meg a jövő mobilitási megoldásairól, ebben az e-mobilitással és a digitalizációval való interaktív találkozás segíti őket. Ennek része egy ingyenes tesztvezetés is, amelyet természetesen egy elektromos járművel tehetnek meg Drezdában. Ezen kívül az ügyfeleknek lehetősége van a Volkswagen márka által kínált bármely modellt az Üvegfalú Gyárban átvenni. Az új startup inkubátor program pedig minden évben tizenkét új startup vállalatnak ad lehetőséget, hogy a Volkswagen támogatásával egészen a piackész állapotig fejlesszék mobilitással kapcsolatos ötleteiket.

Gyenge a forint: viszik a fiatal használt autókat a külföldiek

2018.07.05.
Tavaly augusztus végén indult a forint gyengülése, 2018 júliusára pedig történelmi mélypontjára süllyedt a magyar fizetőeszköz az euróval szemben: míg 2017-ben 304 forintba került egy euró, addig július 3-án már 330 forinton jegyezték az árfolyamot. A gyengülő forint a gazdaság több területén érzékelhető hatással bír, hol az árakat növeli, hol az értékesítést befolyásolja. A használt autó piacon az autó export folyamatot gyorsítja, ilyen árfolyam mellett ugyanis láthatóan nő a külföldi érdeklődők száma a hazai kínálat iránt. A legtöbb vásárló a nyugati országokból érkezik, s alapvetően a fiatal, keveset futott gépkocsikat keresik, ugyanis egy-egy ilyen modellel jelentős haszonra tehetnek szert. Egy gyors számítást végezve szemmel látható a különbség: amíg 304 forintos árfolyamon egy 5 millió forintos gépkocsi 16.447 euróba kerül, addig a jelenlegi gyenge forint mellett közel 1300 euróval kevesebbet, 15.151 eurót kell fizetni ugyanazért a járműért a külföldi vásárlónak hazánkban. Egy 10 millió forintos autónál akár 2600 euró is lehet az a nyereség, amit kizárólag az árfolyamkülönbségen profitál.  "Gyenge forint esetén a fiatal, jó állapotú gépkocsikat viszik el a külföldi vásárolók, akik nem ritkán méretes flottát vásárolnak fel hazánkban, hogy még nagyobb nyereséget realizáljanak, ami abból a szempontból hátrányos, hogy pont ezekre a kocsikra van szükség a hazai piacon ahhoz, hogy fiatalodjon a koros gépjárműállomány" - vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. Frank György azt is elmondta, hogy a jelenlegi árfolyam csak a drágább kocsik esetében van hatással az importra, valamivel kevesebb fiatal jármű érkezik hazánkba határon túlról, de az idős, 10-15 éves kocsik behozatalát nem befolyásolja, mivel alacsony értékük miatt pár tízezer forint lehet a differencia. Ez pedig nem tántorítja el a vevőket. Mint arról korábban beszámoltunk már, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017-ben 18.956 autót vittek külföldre hazánkból az autókereskedők 27,1 milliárd forint értékben, idén ez a szám várhatóan növekszik. A Das WeltAuto-ról A használtautó-kereskedők közül a Das WeltAuto az egyetlen, mely országos értékesítői hálózattal rendelkezik. A 30 értékesítőhelyet számláló rendszerben az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, megbízható, kifogástalanul szervizelt autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Das WeltAuto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó-vásárlás esetén. Bővebb információt a www.dasweltauto.hu, és a www.dasblog.hu honlapon talál.

Anyukám is érteni fogja – Korszerű autók javítása

2018.07.04.
Szép dolog az önvezető jármű, sőt, még a víziója is az, de van azért némi árnyoldala is a fejlődésnek. A járművekbe épített, ma még csak vezetéstámogató rendszerek kiszolgálására szolgáló, de holnap már az önvezető jármű részeként jelenlévő kamerák, radarok, szenzorok és egyéb érzékelők egy karambol esetén pontosan olyan valószínűséggel sérülnek- vagy semmisülnek meg, mint bármi más a járműben. Az ott elöl nem csak egy embléma Megszoktuk, hogy egy-egy márkajelzés akár külön is tételként is szerepelhet egy karambolos javítás számláján, sőt az alkatrész főleg méretéhez viszonyítva drága is lehet. A felháborodás mindaddig jogos is volt, amíg a jelvények egyszerű műanyagdarabok voltak. A korszerű segédrendszerek megkövetelik, hogy a jármű elejében nagyobb távolságok felmérésére alkalmas radarok legyenek. Érthető, hogy a járműgyárak nem szeretnék mindenféle szonárral, antennával és egyéb adó-vevő kütyükkel teleaggatni az autók frontját ezért a távolságtartó automatika érzékelőjét most már megszokott módon elrejtik egy műanyag darab alá, ami praktikusan az első márkaembléma szokott lenni. A Volkswagen Arteon esetében – és minden radarral ellátott VW-nél is – a klasszikus króm(színű) embléma már nem használható, mert a mögötte lévő radar jeleit zavarná, ezért az új jelvények kívülről változatlan optikai hatás mellett tartalmaznak egy igen drágán kialakítható indium-bevonatot is, amely így már nem befolyásolja a radar működét. Bár a két alkatrész (a régi és új embléma) csereszabatatos, azt a hibát, hogy az olcsóbbik embléma kerüljön a kocsira, nem szabad elkövetni majd a javításkor, mert ezzel a radar működését gátoljuk. Az a vészhárító sem csak egy műanyag darab Maradva az új Arteon-nál, az autóban elöl-hátul egy-egy radar figyeli a forgalmat. Ez nem összetévesztendő a parkoló asszisztens ultrahangos szenzoraival. Ezek a külső megfigyelő szeme elől a vészhárítók műanyag burkolata által rejtett szenzorok, amelyeknek úgymond „ki kell látniuk” a műanyag mögül. A klasszikus fényezési eljárások ezért ezeknél a járműveknél nem alkalmazhatók korlátlanul, illetve amennyiben nem tartják be az előírásokat, akkor a segédrendszerek működését fogják megzavarni. Ezek az elemek kizárólag meghatározott vastagságú fényezést kaphatnak, amelyet legjobban a márkaszervizek eszközeivel lehet előállítani, mert kisipari módszerekkel a műanyag felületeken még rétegvastagságot sem lehet ellenőrizni. (Fotó: Horváth Miklós) A helyzet az, hogy amíg egy bagatellnek lökhárítósérülés régebben egy kis csiszolással, feltöltéssel és színátfújással javítható volt, addig ezeknél az új alkatrészeknél előfordulhat, hogy egy ilyen beavatkozás után a radarok nem fognak megfelelően működni. Nem elég a helyére pattintani az új szenzort Ha jobban belegondolunk, idővel szeretnénk az életünket is rábízni ezekre a segédrendszerekre, jó lenne hát, ha megbízhatóan működnének. Ma még csak néhány kiváltságos autótulajdonos élvezi, hogy a jármű magától leparkol, önállóan araszol a dugóban és néhány másodpercig a sofőr beavatkozása nélkül is halad a sávjában, akár autópályatempó mellett is. Ezeknek a funkcióknak a megbízható működéséhez a radarok és érzékelők igen pontos beállítása szükséges, amelyre a márka szervizhálózatának még egy-egy újdonság bevezetése előtt fel kell készülni, nem csak tudásban, hanem az infrastruktúra megteremtésével is, na és persze a beállításra alkalmas eszközökkel. (Fotó: Volkswagen) A korszerű rendszerek javítási technológiájának legfontosabb részévé a nagypontosságú kalibrálás vált. Hogy mi szükséges a legmodernebb technikák karbantarásához és beállításához, az hamarosan, sorozatunk befejező részéből kiderül. A cikk elkészítéséhez nyújtott segítségért a Volkswagen-t illeti köszönet.  

Egymillió kerékpárt gyártanak majd évente Gyöngyösön

2018.07.04.
Magyar Levente tájékoztatása szerint az új üzemben évente 1 millió kerékpár készülhet - írja az MTI. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a csaknem fél évszázada alapított cég befektetése a magyar munkaerő iránti nemzetközi bizalmat jelzi. A Giant előtt az idén már több ázsiai vállalat választotta Magyarországot, tavaly pedig minden eddiginél több, csaknem száz befektető érkezett a szomszédos kontinensről több száz új munkahelyet teremtve, és csaknem 4 milliárd euróval gyarapítva a magyar ipari kapacitást - jegyezte meg az államtitkár. Magyar Levente hangoztatta, hogy az új gyöngyösi üzem nem csupán gazdasági hatásai miatt jelentős, hanem azért is, mert a kerékpározás terjedéséhez és a kerékpárutak kihasználásához hozzájárulva az életmódváltást támogatja. Ebben a folyamatban - hasonlóan más országokhoz - az állami tisztviselőknek is példát kell mutatniuk - tette hozzá. Bonnie Tu, a Giant Global Group elnöke hangsúlyozta, hogy Európa nem csupán a kerékpáros közlekedés bölcsője, hanem egyúttal a kerékpárok legfontosabb piaca. Magyarország a kontinens központjában fekszik, rendelkezik a termeléshez szükséges ipari alapokkal és képességekkel, a gyárat befogadó Gyöngyöst pedig a közlekedési kapcsolatai teszik alkalmassá a beruházásra - magyarázta. Az új üzem termékei Kelet-Európa országaiba kerülnek - közölte vállalat vezetője. A tajvani központú Giant Global Group a világ legnagyobb kerékpárgyártójaként évente 5 millió kerékpárt ad el a világ több mint 50 országában. Tajvan és Hollandia mellett Kínában is működtet gyárat.

Új vezérigazgatója lesz a Smartnak

2018.07.04.
Karen Adt A korábbi értékesítési igazgató, Karen Adt veszi át Annette Winkler helyét a Smart vezérigazgatói székében. Adt 1999 szeptemberében csatlakozott a Daimlerhez, ahol különböző értékesítési részlegeken dolgozott egészen 2013-ig, amikor a HR igazgatóságra került. A személycserét valószínűleg azért hajtották végre, mert a Smart eladásai a 2016-os rekord év óta folyamatosan csökkennek. Adt jó ember lehet a feladatra, mivel korábban a Smart márka globális értékesítéséért felelt, jelenleg pedig a Daimler luxembourgi értékesítését igazgatja. Annette Winkler 2010 óta irányította a Smart márkát, egyik legfontosabb eredményének azt tartják, hogy a Fortwo és a Forfour modelleknek is kifejlesztették az Electric Drive nevű elektromos változatát. A menedzsernő 1995-ben csatlakozott a Daimler-hez, és egyből a Mercedes-Benz PR és kommunikációs igazgatói székét kapta meg. „Igazi vállalkozó szellemként a Smartot új sikerek felé vezette, és szisztematikusan átalakította a márkát egy elektromos mobilitási társasággá. Annette Winkler irányítása alatt a hambach-i gyár folyamatosan javította a versenyképességét és nagyon jó pozícióból várhatja a jövőt” – méltatta beosztottja munkáját Dieter Zetsche, a Daimler AG első embere. Annette Winkler „Minden vezető kulcsfontosságú felelőssége, hogy a jó időben adja át a vállalat vezetését a következő generációnak. Ez az idő most jött el számomra. Hivatali időmben arra koncentráltam, hogy a márkát egy teljesen elektromos járműveket gyártó mobilitási társasággá alakítsam, a Mercedes-Benz gyártási hálózatába tartozó hambachi üzem pedig olyan gyárrá alakuljon, ahol csak villanyautók készülnek” – nyilatkozta Winkler, aki 2019-től már a Mercedes-Benz dél-afrikai részlegét fogja képviselni a Daimler AG igazgatótanácsában. Winkler irányítása alatt szép sikereket ért el a Smart: 2010-ben még 100 ezer autót sem adott el a márka, 2016-ban viszont már 143 719-et. Innen esett vissza az értékesítés 135 868-ra tavaly. A márka autóinak közel háromnegyede Európában fogyott, Amerikában főleg az elektromos modellek keresettek.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója