A kocsi, amit szívesen tolnak 1. rész

2018.01.21.
Kocson született? Nem, tatabányai vagyok, csak időközben történt velem egy kis „baleset”: megnősültem. A feleségem idevalósi. Ne panaszkodjon, láttuk, hogy minden rendezvényen ott segít a háttérben a felesége. Nélküle nem is mennék semmire. Egyébként ő óvónő, logopédus, fejlesztő pedagógus. Önkormányzati képviselőnek is megválasztották. A programjaink teljes logisztikája az ő vállait nyomja. A Kocsi Baráti Kör elnöke is. Én meg csak az alelnöke vagyok. Hogyan kapcsolódott be a falu életébe? Itt építettünk házat, a feleségem, aki ma már szinte mindenki óvónénije, rendszeresen vitte a gyerekeket túrázni, kirándulni. Elnyertünk egy kisebb turisztikai pályázatot sátrakra, matracokra, felszerelésekre, onnantól kezdve egyre szélesedett a kör, a falu is elkönyvelte, hogy ránk lehet számítani a közösségi eseményeknél, vannak ötleteink, és lehetőleg meg is valósítjuk őket. A kocsitoló fesztivál melyikük ötlete volt? Azt importáltuk Olaszországból. A hozzánk közeli Tata testvérvárosa a Velencétől 65 kilométerre fekvő Montebelluna. Ez egy helyes, dombos kisváros, a helyi piacot a domb tetején alakították ki. Az évszázadok során oda vitték fel portékáikat szekerekkel, kocsikkal a helyi mesterek, termelők. Nem volt mindegy, ki, mikor érkezik, hiszen a korán kelők elfoglalták a legjobb helyeket. Ebből a vevőért folytatott versengésből lett a kocsitolás hagyománya, amit ők már európai szintre emeltek. Vannak finnek, románok, németek is a versenyzők között. Egy ilyen eseményre környékünk településeinek a vezetőit is meghívták, Pálfy Imre, a falu akkori polgármestere azt mondta: csináljuk meg Kocson is, hol lenne jobb helye egy ilyen versenynek, mint ahonnan a kocsi származik. Ki fogott össze kivel? A falu rakta össze a programot, mindenkinek osztottunk feladatot. Elsősorban a helyi civilek – a néptáncosok, a tűzoltók, a sportkörösök – vették ki részüket a munkából. Programot szerveztünk, sátrat vertünk. Tíz év múlva, már Bódis Jánosné akkori polgármester segítségével a versenyből egy több napos, látványos fesztivál lett. Jöttek neves színészek, Reviczky, Seress, Fábry, sportolók, celebek és jöttek az érdeklődők is. Szóval beindult a fesztivál. Most már a Tunningshow és a Nemzeti Vágta programjának is elmaradhatatlan részesei vagyunk. Szereti a lovakat? Elöl csípnek, hátul rúgnak, nem igazán a barátaim. De a vágta milliője az leírhatatlan, kiváló alkalma annak, hogy népszerűsítsük a kocsi kocsit. Ugyanez igaz a Tunningshowra is. Egy hiányérzetünk azért még maradt. Micsoda? Az, hogy még nem vették fel a kocsi kocsit a hungarikumok listájára, bár a megyei értéktárban már szerepel. Rontja az esélyeinket, hogy jószerivel csak egyetlen jó és pontos rajz maradt róla. (Folytatjuk)  

Földnek csapódik a Mennyei Palota-1 - 8,5 tonnás az űrszemét

2018.01.21.
Holger Krag hozzátette: annak valószínűsége, hogy történik valami a Földön, nagyon, nagyon kicsi. Óriási az a terület, amelyen beléphet a légkörbe a 8,5 tonnás "mennyei palota" törmeléke: a szakértő szerint a Földet az északi 43 szélességi körtől a déli 43 szélességi körig befogó övezetről van szó, tehát mindegyik kontinenst és óceánt érintheti. - A valószínűség ezen a területen belül szinte mindenütt ugyanakkora, csak az északi és déli pereme van kicsit nagyobb veszélyben. Ide tartozik például Olaszország és Spanyolország - emelte ki Krag. Mivel az a nagy régió ilyen sok vizet és pusztaságot magába foglal, kérdéses, megtalálják-e egyáltalán zuhanás után a darabokat, amelyek ráadásul nem egy adott területre érkeznek, hanem 1000-1200 kilométeren szétszóródva. Krag szerint a labor mintegy 1,5-3,5 tonnányi része túléli a légkörbe lépést, bár nem egy darabban. Nem lehet megmondani, pontosan mikor érkeznek a Földre a Tiankung-1 darabjai, mivel az űrlabor naponta 16-szor kerüli meg a Földet. Még a légkörbe lépése előtt tíz nappal is plusz-mínusz kétnapos eltérés lehet a meghatározásban. A szakértő szerint évente 70-80 tonnányi űrszemét érkezik a Földre ellenőrizetlenül. Csak 3-4 évente van köztük valami nagyobb darab is, mint amilyen most a Tiankung-1. Kína 2011 szeptemberében bocsátotta fel első űrlaboratóriumát, a Tiankung-1-et az űrbe, ahol az űrlabor az évek során hat kapcsolódási manővert hajtott végre a kínai Sencsou-űrhajókkal. Alig másfél hónappal a fellövés után sikeresen összekapcsolódott vele a Sencsou-8 ember nélküli űrhajó. A Sencsou-9 2012 júniusában három űrhajóssal a fedélzetén szintén sikeresen kacsolódott hozzá, automata üzemmódban és kézi dokkolással. Egy évvel később a Sencsou-10 űrhajó szintén három kínai űrhajósával, köztük az első nővel, többször is összekapcsolódott a Tienkung-1-gyel. 2016 óta már a Tiankung-1 utódja is a Föld körül kering. Az új kínai űrlaborban az ott dolgozó két asztronauta hosszabb időt tölthet, mint a korábbi modellben. A Tiankung-2-nek nagyobb a tárolókapacitása és ez az első, amely újratankolható. A laborok feladata, hogy előkészítsék a tervek szerint 2022-ben elkészülő kínai űrállomás építését és üzemeltetését. Amikor a Nemzetközi Űrállomás (ISS) várhatóan 2024-ben befejezi működését, Kína lesz az egyetlen nemzet, amely állandó állomással rendelkezik a világűrben. A kínai űrállomás a maga 60 tonnájával lényegesen kisebb lesz, mint a 240 tonnás ISS. A rövid távú missziók esetében hatfős legénységnek ad majd otthont, a hosszabbakhoz háromfősnek. Korábbi hírek szerint az űrállomás 60 négyzetméteres lesz, központi, 18,1 méteres modulja 20-22 tonnát nyom majd. Ehhez csatlakoztatnak két független laboratóriumot. Kína 2003-ban a világ harmadik országaként bocsátott önerőből embert az űrbe, s azóta is igen gyors ütemben fejleszti űrprogramját.

92 millió forintba kerül Amerika legőrültebb terepjárója

2018.01.21.
  A híres amerikai tuningcég, a Fordok nemesítésére szakosodott Hennessey bejelentette, hogy elkezdte a gyártását a hatkerekű terepjáró pickupnak, a Hennessey VelociRaptor 6x6 modellnek. A kocsi a Ford F-150 Raptoron alapul, több mint egy évig tartott a fejlesztőmunka, amely során egy harmadik tengellyel gyarapodott. Ez a változás nem csak a kinézetét tette harciasabbá, de a terepjáró-képessége is jelentősen javult általa. Mind a három tengelyhez tartozik önzáró differenciálmű, a Hennessey kicserélte a rugókat és a felniket is, utóbbiak 20 colosak és igazi terepgumik feszülnek rajtuk.     Az óriási, több mint 5,3 méter hosszú kocsi mozgatásáról a Ford 3,5 literes V6-os Ecoboost turbómotorja gondoskodik. Természetesen a tuningcég nem hagyta gyári állapotban, a wastegate szelep, az új szívó- és kipufogórendszer, valamint a módosított motorvezérlő elektronika jóvoltából a motor már 602 lóerő ad le, a legnagyobb nyomatéka pedig eléri a 843 Nm-t. Így már nem csoda, hogy a közel 3 tonnás monstrum 5 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, ami indokolttá teszi a 22 ezer dollárért kínált hatdugattyús Brembo fékszett megvásárlását is.      A mindössze 50 példányban készülő Hennessey VelociRaptor 6x6-ot 349 ezer dolláros alapáron dobják piacra, ami a mai árfolyamon körülbelül 92 millió forintot jelent. Ez nem csekély összeg, de a hasonló jellegű Mercedes G63 AMG 6x6 még így is háromszor ennyibe kerül, igaz, a német kocsi a portáltengelyei révén nagyobb hasmagassággal rendelkezik, ezért még ügyesebben mozog terepen.  
Címkék: 

A rali Eb-n indul a négyszeres abszolút magyar bajnok Kazár Miklós

2018.01.21.
A miskolci versenyző az MTI-nek azt mondta, elsődleges célja, hogy minél több Eb-futamon elinduljon, és a hazai bajnokságból csak azokon a viadalokon vesz részt, amelyek beilleszthetők az Eb versenynaptárába, de Miskolcon biztosan láthatják majd őt a szurkolók. - Ez az év számomra a teljes megújulásról szól, a Ford Fiesta R5-öt egy Skoda Fabia R5-re cserélem, ezzel kapcsolatban már folyamatban van a megállapodás véglegesítése - mondta Kazár Miklós, akinek eddigi navigátora, Ferencz Ramón az idén már az elmúlt három év abszolút magyar bajnokának, a szintén az Eb-n induló Herczig Norbertnek diktálja majd az itinert. Kazár már tárgyal a lehetséges navigátor-jelöltekkel, a kiválasztott pedig komoly feladatot kap, mivel a versenyzőnek ez lesz az első nemzetközi szezonja a raliban. A rali Eb március 22-én kezdődik a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken, majd a Kanári-szigeteken, Görögországban, Cipruson, Olaszországban, Csehországban és Lengyelországban rendeznek versenyt, a szezon pedig Lettországban fejeződik be október közepén.  
Címkék: 

Német autókereskedő platformba invesztált a Softbank

2018.01.21.
Az Auto1 és a Softbank közös közleménye szerint az Auto1 piaci tőkeértéke a tőkeinjekcióval együtt elérte a 2,9 milliárd eurót. Az Auto1 így az európai start-up vállalatok piaci tőkeérték szerinti rangsorában a második helyre került a Spotify zene-műsorszóró szolgáltatás mögött. A 2012-ben alapított Auto1 használtautó kereskedelmi szolgáltató több mint harminc európai országban értékesít saját bevallása szerint havonta több mint 30 ezer autót. Az Auto1 35 ezer kereskedő partnerrel működik együtt. Az Auto1 a 93 milliárd dollár tőkeerejű Vision befektetési alap első németországi befektetése. A Softbank a jövő ígéretes technológiáival foglalkozó vállalatok finanszírozására hozta létre a befektetési alapot. Az alap pénzeszközeinek túlnyomó részét szaúdi és Egyesült Arab Emírségekbeli befektetők biztosítják. A Vision eddig leginkább robottechnológiai fejlesztő és mobilitási szolgáltató vállalatokba invesztált, a legutóbb például az Uberbe.

Tóbiás és Balambér kalandjai – A biztonságos közlekedés I. rész

2018.01.21.
Csak szabályosan! A gyalogosok számára kijelölt közlekedési terület a járda. Amikor át szeretnénk kelni egyik járdáról a másikra, úttesten kell keresztül mennünk. Az úttest az autóké. Olyan helyet kell keresni az átkelésre, ahol kijelölt gyalogos átkelőhely van. Ezt zebra jelzi számunkra. Gyakran előfordul azonban, hogy utunk során hiába is keresünk zebrát, nem találunk. Ilyenkor az úttesten a következőkre kell figyelned: - Először meggyőződünk az áthaladás veszélytelenségéről, úgy, hogy ha kétirányú az autóút, akkor először balra, aztán jobbra tekintünk. Ha nem jön jármű, vagy nagyon messze van, akkor elindulhatunk. - Az úttesten a lehető legrövidebb úton a legrövidebb idő alatt keljünk át! - Az úttesten, sínek között tilos megállni vagy a sínek között menni! - Nem szabad olyan mozdulatot csinálni – sem a járdán, sem az úttesten –, ami megtévesztheti a jármű vezetőjét. - Ahol nincs zebra, ott a gyalogosoknak kell türelmesnek lenniük az autósokkal szemben, ha át akarnak kelni! A zebrával ellátott gyalogos átkelőhely a gyalogos közlekedésre van fenntartva. Lehetőség szerint mindig zebrával ellátott átkelőn menj át az úttesten. - A zebrát már messziről tábla jelzi az autósoknak. A tábla arra hívja fel figyelmüket, hogy óvatosan közelítsék meg az átjárót. - Sok járművezető viszont nem törődik a jelzésekkel, nem lassít le a zebra előtt és nem szívesen áll meg. - A zebrán át közlekedő gyalogosoknak kötelességük tehát alaposan körülnézve meggyőződni az átkelés biztonságosságáról még az úttestre lépés előtt. - Természetesen ebben az esetben is a legrövidebb úton, a normális sebességnél nem lassabban kell áthaladni. Forgalmas helyeken forgalomirányító jelzőlámpával is ellátják a kijelölt gyalogátkelőhelyet. Ekkor csak a zöld jelzésnél szabad megkezdeni az átkelést. A piros az tilos! A zöld már mehet! A gyalogosnak elsősorban a járdán, ahol pedig járda nincs, ott a leállósávon, az útpadkán, vagy ha van kerékpárút, akkor ott kell közlekednie. Ez nem azt jelenti, hogy ha az adott útszakaszon van járda és kerékpárút is, akkor a gyalogos választhat, hogy hol közlekedik. Kötelessége a járdán gyalogolnia. De ha egyik sem található meg, és az útpadka közlekedésre alkalmatlan, akkor a gyalogos az úttesten is közlekedhet, de ezt a lehetőséget csak végső esetben lehet igénybe venni. Amennyiben a gyalogosok az úttesten, vagy az úttest szélén közlekednek, akkor lakott területen belül lehetőleg a menetirány szerinti baloldalon kell közlekedniük, lakott területen kívül mindig baloldalon, a járműforgalommal szemben  gyalogoljanak. Te tudtad, hogy melyik oldal a helyes oldal? (kép: vezess.hu) A gyalogosnak tilos: - híd, alagút, felüljáró úttestjén áthaladni - olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, a szabad kilátást gátló akadály (nagyobb álló jármű stb.) közelében az úttestre lépni - lánc-, illetőleg csőkorlátot, sorompót kinyitni, azon átmászni, alatta átbújni, illetőleg azt megkerülve elzárt területre (úttest, útszakasz, vasúti pálya stb.) lépni - villamospályán közlekedni, vasúti vagy zárt villamospályán – a kiépített átkelőhelyen kívül – áthaladni - autópályán (a leállósávon is) közlekedni, valamint áthaladni - autóúton (a leállósávon is) közlekedni, valamint áthaladni - az úttesten áthaladni, ha a közelben gyalogos alul- vagy felüljáró van Ezt mindenkinek be kell tartani! (kép: mvhshop.hu) Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Škoda-rekord: több mint 1,2 millió gépkocsi világszerte

2018.01.21.
A "bestseller" ŠKODA OCTAVIA mellett a SUPERB, illetve az új SUV-modellek - a KODIAQ és a KAROQ - bizonyultak a növekedés legfőbb hajtóerejének. Mindkét SUV-modell már piaci bevezetése óta nagy népszerűségnek örvend. - 2017 a ŠKODA 122 esztendős történetének legjobb éve, ami további ösztönzést jelent számunkra, egyben köszönetünket fejezném ki ügyfeleink felé az irántunk tanúsított bizalomért. Az elmúlt év jól mutatta, 'Stratégia 2025' programjával a ŠKODA jó úton jár, hogy sikerrel vegyen részt az autóipar mélyreható átalakulásában. E sikerek arra motiválnak minket, hogy idén is 'teljes gázzal' haladjunk, s pontosan ezt tesszük számos új termékünkkel és mobilitási megoldásunkkal, amelyek ügyfeleink megelégedésére szolgálnak - hangsúlyozta Bernhard Maier, a ŠKODA igazgatótanácsának elnöke. Alain Favey, a ŠKODA igazgatótanácsának az értékesítés és a marketing területeiért felelős tagja hozzátette: "A tény, hogy mindkét új SUV-modellünk már a kezdetektől ilyen kedvező fogadtatásra talált az ügyfelek körében, erős értékesítési hálózatunknak is köszönhető. A ŠKODA márkakereskedők szerte a világon kiváló munkát végeztek 2017-ben - ők is sikereink fontos egyik pillérét jelentik." A nagysikerű 2017-es év úgy zárult a ŠKODA számára, ahogyan elkezdődött - új értékesítési rekorddal. A vállalat 122 esztendős történetének legeredményesebb január hónapja után a cseh gyártó decemberben is új rekordot állított fel: 107 500 kiszállított autója 19,2 százalékkal szárnyalta túl az előző év azonos hónapjának eredményét. A ŠKODA világszerte legjelentősebb piaca továbbra is Kína, ahol 2,5 százalékkal összesen 325 000 ezer darabra bővültek a cseh gyártó kiszállításai 2017 folyamán (2016: 317 100 jármű). Decemberben a márka 42 400 autóját adta át ügyfeleinek, 41,8 százalékkal többet, mint a megelőző év azonos hónapjában (2016 december: 29 900 jármű).
Címkék: 

Körözött Audi és BMW Nagylakon

2018.01.21.
Egy román állampolgárságú férfi 2018. január 19-én valamivel 5 óra után jelentkezett kilépésre egy Audi A4-es típusú, svéd honosságú személygépjárművel a Nagylak közúti határátkelőhelyen. A rendőrök a jármű ellenőrzése során megállapították, hogy a járművet a lengyel hatóságok körözik. Kora este ugyanitt akarta elhagyni az országot szintén egy román állampolgárságú férfi, egy német honosságú BMW-vel. A gépkocsiról az adattári ellenőrzés megállapította, hogy azt a német hatóságok körözik. A magyar rendőrök a járműveket lefoglalták.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója