Macskákat ment, Mozartos bögréből kakaózik, railjettel utazik salzburgi versenyére

2017.06.10.
A 12 éves egri kisfiú gondolatai mostanában a mateklecke helyett leggyakrabban Mozart szülővárosába, Salzburgba kalandoznak, ahol június 10-12 között, a TCR kupasorozat betétfutamaként, a Swift Cup Europe második, és egyúttal Lali élete második autóversenyén bizonyíthatja: nem véletlenül állt néhány hete Spielbergben dobogóra.   - Nem csak az autósportot szeretem nagyon, de lelkes állat és környezetvédő is vagyok, ezért azt kértem a szüleimtől, hogy ha lehetséges, környezettudatosan, Railjet vonattal menjünk Salzburgba - meséli Szomszéd Lali, akit, a GFS Racing tulajdonosa, a Suzukis kupasorozat promótere, Burkus Egon vár majd a Salzburgi Főpályaudvaron. - Lalival szemben egyelőre az egyetlen elvárás, hogy továbbra is precízen, fegyelmezetten, és a versenyszabályok pontos betartásával teljesítse a futamokat -ahogy azt eddig is tette - magyarázza Burkus Egon, aki szerint Lali első sikerei már csak egy pluszt adnak ahhoz, hogy a profi versenyzővé válás hosszú és rögös útján sikerrel végigmenjen. Szomszéd Lali azt is elmondta: nagyon büszke arra, hogy már támogatókat is szerzett, hiszen Salzburban már a versenyfelszereles.hu és a Fenstherm Kontakt nevű fűzesabonyi ablakgyár is Suzuki Swift versenyautóját díszíti majd. - Nagyon sok segítséget, tanácsot kaptam versenyruháim és kiegészítőim megvásárlásához a versenyfelszereles.hu-nál, és imádok oda járni mert miközben keresgélek, mindig rengeteget tanulok az autósportról - mondja Lali, akit az meglepetésként érte, hogy egy fűzesabonyi ablakgyár is mellé állt.   - Két okból döntöttünk úgy, hogy egy kisebb összeggel segítjük a 12 éves kisfiú, Szomszéd Lali autóversenyzését: egyrészt Heves megyei vállalatként rendszeresen segítjük a megye tehetséges sportolóit, és ebbe a sorba tökéletesen beleillik Lali is - meséli Bóday Pál a cég kommunikációs igazgatója, hozzátéve: a mostanában örvendetesen megemelkedett családtámogatási, lakásfelújítási, korszerűsítési, bővítési, és energiahatékonysági pályázatok kapcsán jó lehetőségnek tartjuk, hogy egy sokgyermekes családban felnövő fiatal sportoló kisfiún keresztül hívjuk fel kitűnő termékeinkre a figyelmet. Szomszéd Lali példaképe Kiss Norbi, akivel nem csak az autósport, de az állatvédelem is összeköti: Lali, Norbi állatmentő szervezetének, a kápolnai Macskaárvaház Alapítványnak is aktivistája, és természetesen nemcsak az árva állat sorsát viseli szívén, de az alapítvány logóját is Suzuki Swift versenyautóján.  
Címkék: 

Képekben a fekete szombat

2017.06.10.
Reggel a Piliscsabán karambolozott egy autó és egy motoros a 10-es úton, ahol az ütközés következtében a motoros életét vesztette.  A Piliscsabán történt motoros baleset Néhány órával később a 44-es számú út gyulai elkerülő szakaszán történt hasonló tragédiával végződő baleset, itt egy személy autó kamionnal ütközött. A Gyulát elkerülő úton törtnt karambol Szerencsésebb volt az a sofőr, aki Ibrányban egy kerítésnek, majd egy lakóház falának csapódott és a tetejére borult. A balesetben az autó sofőrje megsérült, a lakóház egyik szobája lakhatatlanná vált. Annak az autósnak is viszonylagos szerencséje volt, aki frontálisan ütközött Isaszeg közelében egy kisteherautóval, hiszen sérülések nélkül úszta meg a karmabolt. Ennél az utóbbi esetnél a kisteherautó vezetője járt rosszabbul, mert ő az üstözés következtében beszorult a vezetőfülkébe, a tűzoltók szabadították ki feszítővágó segítségével. Isaszegi baleset     (képek: MTI)

Räikkönent nem a reváns vágya hajtja

2017.06.10.
A bajnokság két fő esélyese sem tudott mit kezdeni Kimi Räikkönen második szabadedzésen elért legjobb időeredményével Kanadában. A finn délelőtti 4. pozíciója után délután a mezőnyből egyedüliként futott 1:12-es kört, a rövid etapokon gyorsabbnak bizonyult Sebastian Vettelnél, és a hosszúakon is meggyőző formát mutatott. Ráadásul miközben csapattársa a nap során számos alkalommal megpördült és kicsúszott, ő csak a nap elején követett el egy látványos hibát. Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) 2007 bajnoka úgy tűnik, őrzi azt a formáját, amely két hete Monacóban pole-t ért számára. Tagadja viszont, hogy az ottani versenyen Vetteltől elszenvedett veresége miatt fűti a bizonyítási vágy. „Nincs különbség. Annyira voltam motivált, mint bármely másik hétvégén. Az emberek próbálnak nagy sztorit csinálni a semmiből” – jelentette ki a Sky Sportsnak a második edzés után. „Próbáltuk végezni a megszokott munkánkat, és egészen jól sikerült. Azt csináltuk ma, amit minden pénteken, holnapra pedig próbálunk javítani, és meglátjuk, ez mire lesz elég.” Räikkönen azt is cáfolta, hogy bármiféle feszültség támadt volna közte és Vettel között a legutóbbi verseny után. „Nem, semmi nincs. Normál verseny volt, amelyben valaki nyer, a másik pedig második lesz. Már tegnap is sokszor elmondtam: semmi sem történt, egyszerűen csak nem voltam boldog, mert második lettem. Ez szerintem normális” – utalt a dobogón mutatott viselkedésére.   (SkySport, telesport.hu)

Sasként szárnyalt az Open Road Fest!

2017.06.10.
Az Alphaville rockkal átitatott elektronikus szólamai egy kicsit visszarepítettek minket a múltba, az önfeledt bulizás korszakába. Már a kezdés is erős volt, a pörgős dobszólamok, a jól ismert dallamok hamar feltüzelték a közönséget: egyszerre értek össze a kezek, bólogattak a fejek és vibrált a szinti-pop. Marian Gold őrületes formában volt, együtt lüktetett a fesztiválozókkal. Lágy orgánuma a 80-as évek édes zenei cukorkáját csempészte szánkba, olyan finomságot, aminek ízére még hosszú időn át élvezettel gondolunk majd vissza. A fiatal dobos, Jakob Kirsch játéka elindította a lábakat, a fejeket, megdobogtatta a szíveket, ahogy a lábdob basszusa, és a pergő lüktetése átjárt testünkön. A ritmikus eufória okozta lebegés kitartott az utolsó pillanatig. A Ganxsta Zolee és a Kartel beváltotta ígéretét, hatalmas bulit csinált és persze keményen odamondta, hogy mi a Való világ. Rettentően jól szóltak, és csak úgy repkedtek az arcpirító rapszövegek és a cenzúrát nem félő gengszterkedés. De mi a való világ? Mindenkinek más, mindenkinek az, amit sikerül teljes szívvel-lélekkel megélnie – mint például az Open Road Fest emlékezetes pillanatai, amelyek belénk égnek. A húrtépés a Rock Arénában folytatódott, ahol a Moby Dick, majd a Kiss Forever Band zúzott. Levezetésként pedig a Zorall szolgáltatta a talpalávalót. A színpadon túl két és négykeréken sem volt hiány az izgalmakból. A Harley-Davidson Stunt Show tenyérizzasztó pillanatokat hozott, és Erdős Csabi is gondoskodott arról, hogy csikorogjanak a gumik, és egykeréken táncoljanak a motorok. Az este ismét a lágy erotika és a művészet jegyében telt. A Freak Fusion Cabaret elképesztően tüzes és látványos show-val hozta lázba a közönséget, mire pedig éjfélt ütött az óra újra a rúdtánc volt terítéken. A végjáték, az igazi nagy finálé pedig ma este következik, itt az idő, hogy a szabadság minden cseppjét kiélvezzük, érkezik a Tankcsapda, az Edda Művek és a Kowalsky Meg a Vega, és végre kiderül, hogy ki nyeri meg a Harley-Davidson Street Rodot. Feel the Freedom! 

Tökéletesen vigyáz vezetője életére a Lexus

2017.06.10.
Számtalan különböző módon lehet értékelni az utasvédelmi teljesítményt, a szimulált baleseteknél azonban mindenképpen árnyaltabb képet festenek az autókról a valós életből merített statisztikák. Az IIHS, az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági biztosító intézete összeállított egy május végén megjelent listát azokról a modellekről, amelyek az elmúlt négy év során egyetlen olyan balesetben sem szerepeltek, ahol a vezető életét veszítette volna. Ezek egyike a Lexus első kompakt modellje, a CT 200h. A rendkívül takarékos és megbízható modell 2012 és 2015 között hímes tojásként vigyázott valamennyi vezetőjére. Kiemelkedő teljesítménye mellett általános aktív és passzív biztonsági színvonalának köszönhetően ez idő alatt többször is elnyerte a legbiztonságosabb autóknak kijáró IIHS Top Safety Pick minősítést. Hasonló utat járt be a Lexus RX is, amely 2010-es megújulását követően minden téren jobb teljesítményre volt képes, mint közvetlen elődje, beleértve az aktív és passzív biztonságot is: a kétkerékhajtású RX350 modellt érintő esetleges közúti balesetekben egyetlen esetben sem hunyt el a sofőr. A listán az imént említett Lexus modellek mellett további hét személygépkocsi – öt szabadidőjármű és két szedán – szerepelt, ám az Egyesült Államokban különösen nagy hagyománya (és piaca) van a platós kishaszonjárműveknek, azaz a pick-upoknak. A merev alvázas járművek hagyományosan rosszul teljesítenek a törésteszteken, mivel nincs az energia progresszív elnyelésére alkalmas gyűrődőzónájuk, a Toyota Tacoma ennek ellenére bekerült a hibátlan modellek közé. Évről évre egyre több a tökéletes biztonságot nyújtó modell, az idei lista első tíz helyezettje között gyakorlatilag nincs mérhető különbség. A felmérés legnagyobb meglepetése, hogy a személygépkocsik egymillió járműre viszonyított halálos baleseti statisztikája jóval rosszabb, mint bármely más kategóriáé: míg itt átlagosan évente 39 sofőr veszítette életét balesetben, a buszlimuzinok körében csupán 19, a szabadidőjárműveknél 21, a pick-upoknál pedig 26 volt ugyanez a szám. Különösen rosszul teljesítenek a városi négyajtós kisautók és a ferdehátú modellek (87, illetve 61 haláleset/millió jármű), a középkategóriás sportautók (54) és a felső kategóriás kupék (80). A legbiztonságosabb járműtípus a prémium szabadidőjármű, méghozzá méretosztálytól függetlenül: a kicsik 8, a középkategóriások 7, a felsőközép és az e feletti kategóriás modelleknél mindössze 6 halálos balesetet dokumentáltak egymillió autóra vetítve. Az IIHS 2017-es listája 1. Lexus CT 200h 2. Lexus RX 350 2WD 3. BMW 535i/is 2WD; BMW 535xi 4WD 4. Toyota Tacoma Double Cab long bed 4WD 5. Jeep Cherokee 4WD 6. Mazda CX-9 2WD 7. Mercedes-Benz M-Class 4WD 8. Audi A6 4WD   9. Volkswagen Tiguan 2WD 10. Audi Q7 4WD 

Zászlóshajó - Insignia a vizen

2017.06.10.
Az Opel hivatalosan egy hét múlva mutatja be a nagyközönségnek új zászlóshajóját, az új Insigniát, amely innovatív és élvonalbeli technológiák sorát vonultatja fel, és amelynek több változatát is magyar szív, azaz szentgotthárdi motor hajtja. Az új csúcsmodell megjelenéséhez kapcsolódik az az együttműködés, amely Magyarország vezető autómárkája, az Opel és a Balaton Kékszalag győztes és rekorder vitorlás egysége a Fifty-Fifty között jött létre. A különleges kétárbócos katamarán vitorláiról az ismert Opel embléma és az új Insignia képe köszön vissza, a sárga hajtótesten pedig az Insignia felirat teszi teljesen egyértelművé, hogy ezentúl többes jelentésű lett az „Opel zászlóshajója” megfogalmazás. Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója a hajó bemutatásakor a következőket mondta: „Nagy öröm számunkra, hogy a Fifty-Fifty katamarán csapatával egymásra találtunk és együttműködésünk látványos eredményeként a Balaton zászlóshajójára felkerült az Opel zászlóshajója, az új Insignia. Egy ilyen együttműködés alapját azok a kapcsolódási pontok jelentik, amelyek közül érdemes néhányat kiemelni: az Opel Insigniában és a Fifty-Fifty-ben közös, hogy mindkettőben testet öltenek a legkorszerűbb műszaki megoldások és mindkettőre jellemző a folyamatos innováció. Közösek bizonyos értelemben a hazai vonatkozások is: a Fifty-Fifty egy teljesen hazai fejlesztésű katamarán, az Opelek jelentős részében – és az alól az Insignia sem kivétel – magyar szív dobog, azaz hazai gyártású szentgotthárdi motor. Van azonban még egy összekötő kapocs, ami talán az előzőeknél is fontosabb – és ez a csapatszellem. Nem igényel magyarázatot, hogy a Fifty-Fifty legénysége egy igazi összeszokott csapat, amelyben mindenki ismeri a másik minden mozdulatát, amelyben mindenki egy közös cél – a győzelem – érdekében dolgozik. Más műfajban, de az Opel Magyarország munkatársai is egy csapatot alkotnak és a cél nálunk is ugyanaz: a legjobbnak lenni!” Józsa Márton, a Fifty-Fifty kormányosa elmondta, az Opelben egy olyan partnerre találtak, akivel tovább léphettek a fejlődés útján. „Mindig újabb és újabb fejlesztéseken gondolkodunk, és igyekszünk a legtöbb újítást hazai közreműködéssel megvalósítani. Fejlesztéseinket, akár csak az Opel autóit, magyar szív hajtja. Az Opellel elindult hosszú távú együttműködés számunkra lehetővé tette, hogy az idei Kékszalagra készülve, kulcsfontosságú fejlesztéseket hajtsunk végre a katamaránon. A Fifty-Fifty építőjének műhelyében új sverteket (szerk.:stabilitást és kiemelkedést biztosító uszonyokat) és kormányt kapott a hajó, egy hazai vitorlavarró céggel közösen pedig vitorlákat fejlesztettünk. A Kékszalagig most egy intenzív felkészülési fázis veszi kezdetét, a csapat igyekszik minél többet vízen lenni és a versenyen kihozni majd a maximumot a megújult hajóból, hisz a cél nem kevesebb, mint újra a legjobbnak lenni, a dobogó tetején állni a Kékszalagon!” – foglalta össze a terveket a kormányos. A Fifty-Fifty neve nem ismeretlen azok előtt, akik egy kicsit is követik a magyar vitorlássportot. A magyar fejlesztésű hajó megvalósítása Paulovits Dénes és Józsa Márton nevéhez kötődik – utóbbi vízreszállása óta kormányosa is az innovatív Pauger 50-es katamaránnak. A Fifty-Fifty nevét méretéről kapta: 50 láb, azaz több mint 15 méter hosszú, ezzel a legnagyobb versenyhajó jelenleg a Balatonon. Az impozáns hosszhoz két 19 méter magas árboc és összesen akár 364 négyzetméter vitorlafelület is tartozik – ilyen paraméterekkel pedig hihetetlen sebességre képes a hajó, akár a szélsebesség háromszorosával is képes száguldani a vízen! Nem csoda, hogy mindkét Kékszalag győzelme során rekordot döntött: először a Nemere II 10 óra 40 perces rekordját 2012-ben, majd saját rekordját döntötte meg 2014-ben 7 óra 23 perc 15 másodperces idővel, beállítva ezzel a jelenlegi időrekordot. A Fifty-Fifty lendülete azóta is töretlen: idén is az abszolút első hely a cél, ebben pedig egy új partner, az Opel Magyarország és számos innováció is segíti őket.

Megszellőztették...

2017.06.10.
Az indiai Dzsammu és Kasmír államban létesült, 10,8 km-es, Ázsia leghosszabb közúti alagútjának számító Chenani-Nashri alagutat a legmodernebb, ABB által gyártott szellőztetési rendszerrel szerelték fel, amely friss levegőt biztosít a létesítményen áthaladó járművezetők számára.  Nagy pillanat ez számunkra” – nyilatkozta Sanjeev Sharma, az ABB India vezérigazgatója.  „A mi berendezéseink alkotják e fontos új alagút tüdejét és izomzatát. Az ABB technológiája kulcsfontosságú szerepet játszott a világ több korszerű, komplex infrastrukturális létesítményében is.  Az ABB építette a világ legnagyobb teljesítményű szellőztető rendszerét is, amely a 2016 decemberében Svájcban átadott Gotthárd-bázisalagút üzemelését biztosítja. A Gotthárd-bázisalagút a világ leghosszabb (57 km) és legmélyebb (maximális mélysége 8000 láb) vasúti alagútja.  Az ABB technológiái a világ számos ismert, mérföldkőnek számító projektjében játszottak meghatározó szerepet. Az ABB megoldásait alkalmazzák többek között a londoni Tower-hídnál, a londoni metróban, a Szabadság-szobornál vagy a világ legmagasabb épületében, a Burj Khalifa-ban is.        A Chenani-Nashri alagút 30 kilométerrel lerövidíti az utazási távolságot az állam két fővárosa között, illetve még kedvezőtlen időjárási viszonyok között is biztonságos és gyors átkelést biztosít az ingázók számára.  Ez a létesítmény Indiában az első, míg a világon a hatodik keresztirányú szellőztető rendszere, amely üzemeltetését ABB hajtások biztosítják, vezérlését pedig az ABB szoftvere garantálja.   A hosszú alagutak esetében alapvető fontosságú szerepet játszik a szellőztető rendszer, mivel ez szállítja a szükséges tiszta levegőt, biztosítja a megengedett szén-dioxid-szintet, és ez vezeti el a járművek ártalmas kipufogógázait. A közlekedők zökkenőmentes utazását és biztonságát szem előtt tartva, az ABB az alagút szellőztetéséhez alacsony harmonikus torzítású, változtatható fordulatszámú hajtásrendszert (VSD) tervezett, gyártott és szállított le.  A friss levegő szállítását és az elszívást biztosító VSD-k és a motorokat az északi (Nashri) és a déli (Chenani) kapuknál építették ki.   A VSD-k beépített redundanciával rendelkeznek, így minimális üzemidő-kiesést garantálnak.  

Folytatódik a küzdelem a bajnoki pontokért

2017.06.10.
Ehhez minden adott. Herczig Norbert és Bacigál Igor kellőképpen felkészültek a következő megmérettetésre, ráadásul a személyes érintettség miatt még motiváltabb a pilóta. Igen. Több szempontból is kötődöm Székesfehérvárhoz. – mondta Herczig Norbert. Egyrészt itt él a családom egyik része, másrészt az idei versenykiírásban szerepel az a gyorsasági szakasz, ahol rallyepilóta pályafutásom kezdetén az első szárnypróbálgatásaimat tettem meg. Ha visszaemlékezem, jókat mosolygok magamon, hiszen akkor, kb. 20 évvel ezelőtt még a „megy a kuplung, jön a gáz” mondat volt számunkra a legfontosabb. Abban az időben még az unokatestvéremmel, Herczig Róberttel versenyeztünk és egyetlen célunk volt: végigérni az egyes gyorsasági szakaszokon. Akkor még csak a legmerészebb álmaimban mertem arra gondolni, hogy egyszer a mezőny elején és ráadásul a bajnoki címért autózhatunk. El kell ismernem, az elmúlt 20 év alatt rengeteg minden megváltozott a csapat körül: az autó, a csapattagok, a szervizcsapat. Csupán három dolog maradt állandó: a rallye sport iránti elkötelezettségem, a sport iránti alázatom és a versenytársak iránti tiszteletem. Az elmúlt 20 évben ez a gondolatiság vitt egyre előbbre és előbbre. Szeretek Székesfehérváron versenyezni, mert ez az a futam, ahol egy kicsit mindig megállok, számot vetek a múlttal és előre tekintek a jövőbe. Ha már szép emlékek, azt se felejtsük el, hogy a SKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosa Herczig Norbert és Bacigál Igor tavaly ráadásul éppen Székesfehérváron ünnepelhette a 2016. éves Abszolút Bajnoki címét, melyet egy fantasztikus, ötös győzelmi sorozat végén tehettek meg. Idén azonban más a helyzet. Egyenlőre rendkívül éles és szoros a csata zajlik a mezőnyben, ezért minden egyes megszerzett pontnak komoly jelentősége van Herczigék és a többiek számára is. A címvédők szerint továbbra is az aszfaltos futamon folytatódik a nagy adok-kapok, ahogyan ez a nemzeti sorozatban eddig is jellemző volt. Elérkeztünk a negyedik futamhoz. Azt gondoljuk, mostanra minden versenyzőpáros tapasztalatot, rutint, és sok-sok versenykilométert szerzett. – fogalmazott Herczig Norbert és Bacigál Igor. – Idén már két alkalommal mehettünk aszfalton és egyszer murván, ráadásul az egyes versenyek nagyon kicsi szünettel követik egymást. Éppen ezért azt gondoljuk, hogy a mezőny gyorsul, ezért nekünk is így kell tennünk. Bár vezetjük az összetett pontversenyt, a különbség egyenlőre nem nevezhető megnyugtatónak, így nincs kérdés, rápattanunk a gázpedálra. Természetesen a ránk váró hétvégén a Székesfehérvárra összeállított taktikánkat fogjuk követni, így az ésszerű kockázatvállalás lesz ránk jellemző. Ezen a futamon nem lehet egyetlen olyan gyorsasági szakaszt sem kiemelni, ami vízválasztó lehet a végeredmény szempontjából. Mindegyik pályának vannak olyan kanyarjai, szakaszai, amelyekre nagyon oda kell figyelni, ezért mind a kettő versenynapon óriás koncentrációra lesz szükségünk. A SKODA Rally Team Hungaria csapata felkészült, várjuk a szombat délutáni rajtot, annak pedig kimondottan örülünk, hogy idén ismét megmutatjuk magunkat Fehérvár központjában is, hiszen nagyon fontos, hogy az emberek szabályozott keretek között minél közelebbről megismerkedhessenek a rallye sport varázslatával. Az idei Székesfehérvár Rallye szombaton 12:00 órakor kezdődik, az első gyorsasági szakaszt délután 13:00 óra előtt néhány perccel teljesíti az ORB mezőnye. A két nap leforgása alatt 12 szakasz vár a versenyzőpárosokra, melynek teljes távja meghaladja az ötszáz kilométert, a mért szakaszok pedig valamivel több, mint 150 kilométert tesznek majd ki. A futamot követően végül a célba érkezetteket vasárnap délután, a Székesfehérvár belvárosában felállított céldobogón köszönthetjük. (képek: SRTH)

Új magasságokba ér a Scania fülkekínálata

2017.06.10.
Tavaly mutatkoztak be a Scania távolsági fuvarozásra szánt, kifejezetten az optimális teret és kiemelkedő szintű szálláshelyet kereső ügyfeleknek tervezett R20 és S20 hálófülkék. Ezekhez most az új G20 hálófülke csatlakozik. Ez a három fülkecsalád együtt teljesíti a Scania ígéretét, miszerint új tehergépkocsi-generációja olyan fülkekínálattal bír, amely a piacon egyedülálló mennyiségű konfigurációs lehetőségeket és változatokat kínál.    A G20 hálófülkét mutatjuk be elsőként, a nappali fülkék később érkeznek majd” – mondja Björn Fahlström, a Scania Trucks termékmenedzsment területért felelős alelnöke. „A Gfülkék értékes újdonságot jelentenek azon ügyfeleknek, akik alacsonyabb beszállást kínáló változatot keresnek. A G-fülke egy olyan többcélú eszköz, amely számos különböző feladat ellátására alkalmas. Sok eltérő felhasználási területen bevethető, ráadásul a G20 formaterve olyan légellenállási jellemzőkkel bír, amelyek alkalmassá teszik még a hosszú távú fuvarfeladatok elvégzésére is.   A G20 hálófülke három különböző tetőmagassággal szerepel a kínálatban: alacsony, normál és magas (Highline). A tervezők a tetőmagasságot a három változatból kettő esetében módosították az aktuális PGR-széria G kiviteleihez képest. Az alacsony variáns tetőmagassága nem változott, így ideális járművek szállításhoz vagy egyéb olyan komplex felépítményekhez, amelyek benyúlnak a fülke fölé. Azonban a normál tetőmagasságú fülke belmagassága 10 centiméterrel nőtt, míg a Highline fülke mennyezete a korábbinál 16 centiméterrel magasabbra került.      Akárcsak a nagyobb hálófülkék, a G20 változatok is különböző konfigurációkban érhetők el, illetve számos opcióval és kiegészítővel szerelhetők fel, amelyek a kényelmet, a tárolást vagy a biztonságot szolgálják. A tárolók kínálata lényegesen gazdagabb, főként a nagyobb belmagasságnak köszönhetően, hiszen immár a normál magasságú fülkében is kialakíthatók felső tárolók mind a szélvédő fölött, mind a fülke hátfalán. A G20 konfiguráció ráadásul egy kényelmes ágy számára is elegendő helyet kínál, sőt akár ágy alatti tárolók és hűtő is válaszható számos különböző kombinációban.  Immár akár a Scania Night Lock éjszakai zárral is felszerelhetők a Scania fülkéi. Ez egy igazán értékes innováció, amely a járművezetők munkakörnyezetére igazán jelentős hatással bír: a robusztus, mechanikus működtetésű csap fizikailag megakadályozza, hogy egy behatoló észrevétlenül kinyissa a fülke ajtaját akkor, amikor a járművezető pihen.      

A Yamaha és Abarth közös roadshow-ja Magyarországon

2017.06.10.
A két márka kapcsolata több évre tekint vissza, egyebek mellett az Abarth idén már harmadik éve hivatalos autós partnere a Yamaha gyári MotoGP csapatának és más alakulatainak partnereként is láthatjuk. Az Abarth 595 Yamaha Factory Racing Edition (140 lóerő helyett 160 lóerős kivitel) és az Abarth 695 Biposto Yamaha Factory Racing Edition a maga 190 lóerejével is a fenti partnerség eredménye. Idén a két cég új szintre emelte az együttműködést, amikor a Yamaha első alkalommal társult Olaszország egyik legelismertebb autóversenyző márkájával, hogy létrehozzanak egy gyári, limitált kiadású Café Racert, a mindössze 695 sorszámozott darabszámban kiadott Yamaha XSR900 Abarth-ot. A motorkerékpár ugyanabban a sportos szürke kivitelben tündököl, mint az Abarth 695 XSR Yamaha. Stílus és teljesítmény – csak a kerekek száma különbözik Az Abarth több mint 60 éve foglalkozik versenyzéssel. Az olasz dizájnelemeket alkalmazó, versenyre termett génekkel rendelkező vállalat történelme és filozófiája tökéletesen kiegészíti a Yamaháét. Mindkét márka modelljeinek fontos jellemzője az egyedi stílus, a minőség és a teljesítmény, amely felpörgeti az ember szívét, amiről most bárki meggyőződhet. A 2017-es Yamaha-Abarth Roadshow elkezdődött! Az ingyenes eseménysorozaton az érdeklődők nemcsak megtekinthetik, de ki is próbálhatják a Yamaha legújabb motorkerékpárjait és az Abarth 595-öt. Ehhez csak a megfelelő kategóriájú jogosítványra van szükség. Időpontok és helyszínek (a szervezők a változás jogát fenntartják) 2017.05.21. vasárnap Komáromi Balesetmegelőzési Nap Komárom, Bem József u. Yamaha Top www.yamahatop.hu 2017.06.10. szombat Yamaha Harmati Törökbálint Törökbálint, Tó u. 2. Yamaha Harmati www.harmatiyamaha.hu 2017.06.17. szombat Yamaha Kalmár Szeged Szeged, Algyői út 58. Kalmár Motor www.kalmarmotor.hu 2017.07.01. szombat Yamaha Karsai Nyíregyháza Nyíregyháza, Bocskai u. 13. Yamaha Karsai www.yamahakarsai.hu 2017.07.14. péntek Yamaha Bonus Szombathely Szombathely, Zanati út 27/a Bonus Kft. www.bonuskft.com/hu 2017.07.15. szombat Balaton déli part (külső helyszín) Bajnok Motor www.bajnokmotor.hu   2017.07.21. péntek Kecskemét (külső helyszín) Rodeo Ride34 Kft.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója