Defektek napja volt, de Szalayék megint javítottak

2016.01.01.
- 409 kilométeres össztáv, 409 kilométeres mért szakasz – ez minden versenyző álma. Hogy ne kelljen összekötő távot teljesíteni, hanem reggel felkelni, ráállni a gázra és nyomni, ahogyan a csövön kifér... Persze, aztán az ésszerűség is bekúszik a képbe, hiszen a fent említett sziklák és kövek automatikusan magukkal hozzák a defektveszélyt is – kevés olyan egység volt ezen a napon, amelyik megúszta lyukas abroncs nélkül. (Az autós éllovas Jurij Szazonov például jócskán visszacsúszott a három defektje okán, ami miatt felnin kellett bebicegnie a táborba.) Sajnos, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős sem úszta meg kényszerpihenő nélkül – az Opel Dakar Team párosának kétszer is meg kellett állnia kereket cserélni. - Az első defektet már nagyon korán, kábé a tizedik kilométernél megkaptuk – talán azért, mert túlságosan is bekezdtünk a szakasz elején. Ez intő jel volt számunkra, de azért továbbra is nagyon lendületesen, jó ritmusban mentünk. Egészen addig, amíg hatvan kilométerrel a cél előtt be nem gyűjtöttük a második defektet, mert akkor már nem volt több tartalék abroncsunk, és rögtön eszünkbe jutott, hogy két évvel ezelőtt ugyanitt az egyik szakasz végét felnin teljesítettük a harmadik lyukas kerék miatt, és azt az érzést nem akartuk még egyszer átélni. Ezt leszámítva nagyon jó kis napunk volt – talán most mentünk a legjobban a verseny során – mondta Szalay Balázs, aki szakaszon és az összetettben is a kilencedik helyet foglalja el, vagyis tovább faragott a hátrányából. – Nem pont ilyen évkezdetre számítottam – nehezebb volt a szakasz, mint amit az új év első napjára vártam volna. A két defekt miatt négy-öt infarktust kihordtam ülő helyzetben, a második kerékcsere után ráadásul még el is tévedtünk a porban, az se nagyon hiányzott. Összességében azonban nehéz napon vagyunk túl, és megint javítottunk – tette hozzá Bunkoczi. A verseny másik magyar indulója, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió talán még az autósoknál is kicsit jobban megszenvedte a szakaszt, lévén a tengelyen ül, így minden követ, minden ütődést még jobban érzett. „Nagyon rázott, nagyon ütött, úgy elfáradtunk, hogy alig élek” – foglalta össze a történéseket Kovács, aki szintén kénytelen volt csapatával kereket cserélni a pályán, s ez egy majd’ tíztonnás Scania esetében korántsem egyszerű művelet. A trió a monstrumok mezőnyében a negyedik helyről várja a folytatást. AFRICA RACE 4. szakasz, Assza–Remz el Kebir (össztáv: 409 km, ebből szelektív szakasz: 409 km). Autósok: 1. Jean-Antoine Sabatier, Agostino Rizzardi (olasz, Bugga One) 4:44:33, 2. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 2:26 perc hátrány, 3. Sagirov, Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 3:42 p h., ...9. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 23:00 p h. Kamionosok: 1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 4:49:30, 2. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho (portugál, MAN) 10:32 p h., 3. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin (orosz, Kamaz) 41:02 p h., ...4. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) 1:00:56 ó h. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 5:32:01, 2. Dubois (francia, KTM) 14:19 p h., 3. Newland (brit, KTM) 19:14 p h. Az összetettben. Autósok: 1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov 14:16:51, 2. Thomasse, Larroque 8:50 p h., 3. Sabatier, Rizzardi 29:38 p h., ...9. Szalay, Bunkoczi 1:43:25 ó h. Kamionosok: 1. Anton Shibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev 14:16:51, 2. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin 1:00:57 ó h., 3. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho 1:59:34 ó h., ...4. Kovács, Czeglédi, Ács 3:17:48 ó h.. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter 16:09:58, 2. Newland 1:11:50 ó h., 3. Nifontova (orosz, Husqvarna) 1:17:25 ó h.  

Dakar 2016 – A nehézségek ellenére színvonalas versenyt ígérnek

2016.01.01.
– Nehéz évünk volt sok problémával – utalt Etienne Lavigne, a tereprali-viadal versenyigazgatója arra, hogy menet közben módosítani kellett az útvonalat, miután a várható rossz időjárás és árvizek miatt márciusban Chile, augusztusban pedig Peru is visszalépett a rendezéstől. – Most azonban azt mondhatom, hogy jól felkészültünk, és színvonalas versenyt ígérhetek fantasztikus pilótákkal. Minden lesz, ami tipikus Dakar: hőség, hideg, eső, hó, homok és szél – tette hozzá Etienne Lavigne. A Dakar-ralin 60 ország 556 versenyzője vesz részt, ez rekord. Először indulnak olyan világhírű ralisok, mint a francia Sébastien Loeb és a finn Mikko Hirvonen. Az indulóknak 9300 kilométert kell megtenniük, túlnyomó részt Argentínában – egy etap lesz Bolíviában –, a gyorsasági szakaszok 4700-4800 kilométert tesznek ki, de a motorosok, quadosok, kamionosok és az autósok útvonala némileg eltér. A cél Rosario városában lesz január 16-án. A Dakar-ralit először 2009-ben rendezték meg Dél-Amerikában, azaz most nyolcadszor lesz ez a kontinens a helyszín.
Címkék: 

Megindult a kőolaj kitermelése a Cladhan mezőn az Egyesült Királyságban

2016.01.01.
A mező operátora 64,5 százalékos részesedéssel az abu-dzabi kormány tulajdonában lévő Abu Dhabi National Energy Company (TAQA), amelynek Tern Alpha platformjába kötötték be a Cladhan mező kútjait. A mezőfejlesztési programban két felszín alatti termelő kutat (P1 és P2), valamint egy felszín alatti visszasajtoló kutat (W1) fúrtak. A mező 17,5 kilométer távolságra található a TAQA által működtetett Tern Alpha platformtól. A közlemény szerint a kitermelés megindulásával a magyar olajipari konszern első egyesült királyságbeli mezőfejlesztési projektje áll termelésbe.  

Egyre több hó eshet – vezessenek óvatosan!

2016.01.01.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában: A Skandináv-félsziget és Kelet-Európa nagy részén hideg idővel búcsúzott az óév. Hozzávetőleg a 15. hosszúsági körtől keletre napközben is fagyos a levegő, Oroszország európai területén, Fehéroroszországban, valamint Ukrajna keleti felén napközben sem emelkedik -5 fok fölé a hőmérséklet. Hidegre fordult az idő a Balkán-félszigeten, még a délebbi területeken is csak 1-2 fokos csúcsértéket mérnek. A kontinens nyugati partvidéke mentén azonban továbbra is enyhe levegő áramlik. Franciaországban 10, a Pireneusi-félszigeten 15, délen 20 fok fölé is felmelegszik a levegő. A közép-európai térségben az északkeleti hideg, száraz és a nyugati enyhe, nedves levegő együttes hatása érvényesül. Szombat estig a Kárpát-medencében hideg marad az idő, de a nyugat, délnyugatról érkező nedvesebb levegő hatására elsősorban a nyugati és középső területeken hószállingózásra, többnyire gyenge havazásra is számíthatunk. Várható időjárás szombat estig: Az északkeleti megyék kivételével erősen felhős vagy borult idő várható, éjszaka és szombat délelőtt délnyugaton csökken csupán átmenetileg a felhőzet. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén számíthatunk hószállingózásra, gyenge havazásra, majd szombaton estefelé délnyugaton több helyen eshet a hó. Szombaton többfelé megélénkül, a Dunántúl északi felén néhol meg is erősödik a keleti, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -4 és -9 fok között alakul, de északkeleten a gyengén felhős területeken -10 és -15 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton +1 és -4 fok között várható.
Címkék: 

Újra megnyitották a terrorveszély miatt kiürített müncheni pályaudvart

2016.01.01.
Pénteki délelőtti értesülések szerint a merényletet tervezők között Szíriából, illetve Irakból érkezett személyek lehettek. A bajor főváros főpályaudvarát és Pasing városrész pályaudvarát csütörtök este zárták le, mert a rendőrség akkori ismeretei szerint "komolyan veendő információk" utaltak arra, hogy öngyilkos terroristák szilveszter éjszaka merényletet akarnak elkövetni Münchenben. Joachim Herrmann bajor belügyminiszter péntek hajnali sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet készülhetett merényletre Münchenben A Reuters hírügynökség korábban úgy értesült: a német hatóságok reggelig nem tudtak meg többet a fenyegetésről a kezdeti információkhoz képest. Péntek délelőtt azonban Hubertus Andrä müncheni rendőrkapitány rendkívüli sajtóértekezletén arról számolt be, hogy információik szerint a merényletet tervezők között Szíriából és Irakból érkezett terroristagyanús személyek lehettek. A müncheni rendőrkapitány korábbi közlése szerint az információk arról szóltak, hogy a terrorszervezet 5-7 embere öngyilkos merénylet végrehajtására készül. Hubertus Andrä közölte, hogy senkit sem fogtak el. Mindezt délelőtt azzal egészítette ki, hogy az információkat – mint közölte – "baráti titkosszolgálatoktól" kapták, beleértve az érintett emberek nevét is. Azt azonban nem tudta megmondani, vajon a szóban forgó, megnevezett emberek valóban léteznek-e, illetve jelenleg Münchenben vagy egyáltalán Németországban tartózkodnak-e. A bajor belügyminiszter szerint indokolt volt a fokozott biztonsági intézkedések elrendelése. - Általános álláspontunk szerint nem hagyjuk, hogy a terroristák diktálják az életünket. De amikor a figyelmeztetés ennyire konkrét a helyet és az időpontot illetően, muszáj lépni – mondta a bajor belügyminiszter, aki a néhány héttel ezelőtti hannoveri fenyegetettséghez hasonlította a müncheni készültséget.

Idén is Budapesten a Red Bull Air Race – 2016-os versenynaptár

2016.01.01.
Nyolc versenyhétvége, hét ország, 370 km/h és több tízezer néző: 2016-ban is nagy izgalmakkal kecsegtet a Red Bull Air Race versenysorozata. A szokásos helyszíneken túl a bajnokságnak nyáron újra Budapest ad otthon – a hosszú kihagyás után másodszor –, de egy új németországi és egy amerikai helyszín is bekerült a versenynaptárba. Március 11-12-én, immár kilencedik alkalommal kezdik meg a szezont a pilóták a hagyományos évadnyitó futammal, a Perzsa-öböl felett, Abu Dhabiban. A verseny április 23-24-én folytatódik: a Red Bull Air Race visszatér az ausztriai Spielbergbe, a Red Bull Ringre, ahol a Forma–1-es versenyeket is tartják. Az osztrák futam után Japánban csapnak össze a pilóták a 2015-ös bemutatkozó verseny telt házas kasszasikerét követően. Ezután július 16-17-én a bajnokság Budapestre érkezik, ahol a pilóták a Parlament impozáns épülete előtt küzdhetnek meg a századmásodpercekért. A versenysorozat legrégebbi helyszínének számító magyar főváros 2003 óta ad otthont a sorozatnak, a hat éves kihagyás után jövőre második alkalommal láthatják a rajongók a versenyzőket a Duna felett. Augusztus 13-14-én a helyszín az Ascoti lóversenypálya lesz, amelyet – Budapest mellett – a sorozat egyik legkedveltebb pályájaként tartanak számon. Ezt követően, szeptember 3-4-én a versenyzők a Lausitzringen mérik össze tudásukat, ahol már 2010 óta várják a rajongók, hogy élőben szurkolhassanak a német hősnek, Matthias Dolderernek. Az elmúlt évekhez hasonlóan az utolsó két versenynek Észak-Amerika ad otthont: október 1-2-án a sportközpontnak számító Indianapolisban mutatkozik be a Red Bull Air Race, majd október 15-16-án, a korábbi évekhez hasonlóan a nevadai Las Vegas-ban, a Motor Speedwayen kerül a korona a 2016-os világbajnok fejére. – Nagy örömünkre szolgál, hogy 2016-ban még több rajongóhoz hozhatjuk közelebb a versenyt, és megtiszteltetés számunkra, hogy két olyan helyszín került fel a versenynaptárba, amelyeken a motorsportnak nagy hagyományai vannak – mondta Erich Wolf, a Red Bull Air Race GmbH ügyvezetője. „A pilóták és a csapatok már keményen dolgoznak a műszaki újítások és a stratégiai tervek kidolgozásán, és mind a nyolc állomáson még gyorsabb és még kiélezettebb versenyre van kilátás. Az előttünk álló év rengeteg izgalmat tartogat mind a nézők, mind pedig a versenyzők számára.” 2016-os versenynaptár: 1. Egyesült Arab Emírségek, Abu-Dzabi   (március 11-12.) 2. Spielberg, Ausztria (április 23-24.) 3. Japán (TBC) 4. Budapest, Magyarország (július 16-17.) 5. Ascot, Anglia (augusztus 13-14.) 6. Németország, Lausitzring (szeptember 3-4.) 7. Indianapolis, Indiana, Egyesült Államok (október 1-2.) 8. Las Vegas, Nevada, Egyesült Államok (október 15-16.)

Szakmai és nemzetközi díjak a BMW-nek 2015-ben

2016.01.01.
2015 kimagaslóan sikeres esztendőként vonulhat be a BMW Group történelmébe, és ezt megannyi szakmai kitüntetés, nemzetközi díj és olvasói elismerés is igazolja. A bajor gyártó négykerekűi idén olyan változatos témakörökben zsebelték be az aranyérmeket, mint az innováció, a dizájn, a sportosság, a minőség, a megbízhatóság, az értékállóság, a fenntarthatóság és az intelligens járműkapcsolatok kategóriái. A nyerteseket szakújságírókból álló nemzetközi zsűrik, szakmai magazinok rajongó olvasói, autóipari szakértők és tekintélyes piackutatások eredményei határozták meg. A BMW Group 2015-ben négy kategóriában is elnyerte a „Nemzetközi Év Motorja Díj” aranyérmét, amelyek a vállalatcsoport mérnöki kiválóságának újabb ékes bizonyítékai. A 31 ország 65 autós újságírójából álló szakmai zsűri kategóriagyőztesnek választotta meg a BMW i8 háromhengeres, BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó erőforrását. Miközben a progresszív sportautó plug-in hibrid hajtáslánca a bajor gyártó második kategóriagyőzelmét is bezsebelte, a jövőbe mutató modell az abszolút győztesnek járó trófeát is elnyerte. A vadonatúj BMW M3 / M4 sportmodell-páros M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, soros hathengeres benzinmotorja immáron ötödik alkalommal hódította el a 2.5 – 3.0 liter hengerűrtartalmú erőforrás-kategória aranyérmét. Sőt mi több, a BMW i8 plug-in hibrid sportautót a legzöldebb autónak járó „World Green Car of the Year 2015” díjjal is kitüntették, az auto motor und sport német autós szakmagazin pedig a modell innovatív járműtechnológiáját „Nemzetközi Paul Pietsch Díjjal” ismerte el. A BMW i8-at mindemellett Nagy-Britanniában az év autójának, a Washington-i Autószalonon pedig az év legzöldebb luxusautójának választották meg. A világ elsőszámú prémium elektromos kisautója, a BMW i3 idén tovább folytatta töretlen nemzetközi sikertörténetét, számos abszolút- és kategóriagyőzelmet jelentő aranyérmet kaparintva meg magának. A BMW i3 Kínában elnyerte a legjobb autókat díjazó „Best Cars 2015” választás legjobb kompaktjának járó elismerést, miközben Ausztráliában a sikeres elektromos modellt választották meg a 2015-ös év autójának. A BMW i3 műszaki kifinomultságát és megbízhatóságát elismerendő, a Firmenauto és a DEKRA az innovatív modellt az idei esztendő elsőszámú céges kisautójának ítélte. Idén világszerte a vadonatúj BMW 7-es sorozat hozta el az iparág leginnovatívabb járműtechnológiáját, amelyet csak Kínában húsznál is több szakmai díjjal ismertek el. Ezek közül a két legkiemelkedőbb a China Business Journal járműtechnológiai innovációkat díjazó „Technology Innovation Award 2015” díja, valamint a tekintélyes The Beijing News napilap „Luxury Car of the Year 2015” kitüntetése, amely az év luxusautójává emelte a vadonatúj 7-es BMW-t. Az Egyesült Államokban a jövőbe mutató luxuslimuzin a Popular Science „Best of What’s New 2015” díját is elnyerte, amellyel a magazin évről évre a legnagyobb autóipari újításokat ismeri el. Németországban eközben a vadonatúj BMW 7-es sorozat az Auto Bild és a Bild am Sonntag magazinok közös, „Arany kormánykerék 2015” díját is megkapta a luxus járműkategóriában – ahogyan azt a BMW X1 és a BMW 2-es Gran Tourer is tette a középkategóriájú SUV modellek, illetve az egyterű autók mezőnyében.

Elszakadt a cérna a vasutasoknál

2016.01.01.
Pattanásig feszült a hangulat az év utolsó óráiban a hírhedten alulfizetett vasutasoknál. A Vasutasok Szakszervezetének vezetője, Meleg János szerint az évvégén rengeteg telefont, és emailt kaptak elkeseredett MÁV-dolgozóktól - írja az Origo. Ezek a vasutasok már a felmondást fontolgatják, mert szerintük a vasúttársaság képtelen feltölteni a több száz üresen álló, betöltetlen munkahelyet, ezért őket hajszolják agyon. Meleg szerint egyre nehezebb féken tartani a felbőszült dolgozókat, mert sokan tudják, a szakszervezeteknek hónapokig kell küzdeniük azért, hogy pár százalékos béremelést csikarjanak ki a dolgozóiknak attól a vezetőségtől, amelynek tagjai éppen most kapnak plusz milliókat. Úgy véli, sürgető lenne a bérfejlesztés, az életpályamodell bevezetése, mert félő, hogy még a legtürelmesebb vasutasoknál is elszakad a cérna.

Három halálos közúti baleset történt szilveszterkor

2016.01.01.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a rendőrök az elmúlt 24 órában 33 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A halálos baleseteken felül tíz esetnél súlyosan, húsz balesetben könnyebben sérültek meg. A szolgálatot ellátó állomány 145 embert állított elő, köztük 58 embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 14 embert ittas vezetés gyanúja miatt. Tiltott határátlépés miatt a december 31-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban öt embert fogtak el a rendőrök - olvasható a közleményben.
Címkék: 

Africa Race - Szalayék a 11. helyen

2016.01.01.
Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint a szilveszteri versengés hosszú és fárasztó volt a homokos, köves, buckás, gödrös, sziklás marokkói terepen, melyen egy defekt és egy eltévedés nehezítette a magyar kettős dolgát. - Hosszú nap volt, ráadásul nagyon nehéz terepen. Olyan buckákon és sziklákon mentünk keresztül, hogy néha azt hittem, kiszakad a kezem-lábam, de minimum kiesik a fogamból a tömés. Volt egy olyan pont is, ahol elszámoltuk magunkat, nem fékeztem időben és orra estünk egy lelépőnél - összegzett Szalay Balázs. - Úgy nyomtam a padlólemezt a bal lábammal, hogy begörcsölt, utána meg azzal küzdöttem, hogy elmúljon a görcs. Összességében nagyon élvezetes szakasz volt, így az év utolsó napjára éppen megfelelt. Na jó, az ötven kilométerrel a cél előtt kapott defektet tudtam volna feledni, mert így ketten visszaelőztek, de összességében jól éreztem magam az autóban - tette hozzá. - Úgy érzem, egyre jobbak leszünk, és ma is zárkóztunk egy kicsit a mezőny elejéhez - vélekedett a csütörtöki versenynap után Bunkoczi László, az Opel Mokka navigátora. A kamionos mezőnyben szereplő Qualisport csapat, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László Scania-trió az ötödik helyen ért célba egy kalandos nap végén. Körülbelül féltávnál utolérte az előtte rajtoló portugál Elisabete Jacintót, aki beesett egy gödörbe, a magyar csapat meg majdnem mellé, de végül éppen hogy sikerült elkerülnie. Ezek után hatalmas csatát vívtak egymással, Kovács kamionja azonban defektet kapott, és a kerékcsere időveszteséggel járt. Összetettben ugyancsak az ötödik helyen áll kategóriájában a magyar hármas. Eredmények, 3. szakasz: Tagunit-Assza (össztáv: 559 km, ebből szelektív: 451 km) autósok: 1. Jurij Szazonov, Alekszej Kuzmics (kazah, Hummer) 5:06:24 óra ...11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 42:43 p h. az összetettben: 1. Szazonov, Kuzmics 9:16:31 óra ...11. Szalay, Bunkoczi 1:36:12 ó h. Kamionosok: 1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 5:11:29 óra ...5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:28:37 ó hátrány az összetettben: 1. Sibalov, Amatics, Kisamijev 9:27:21 óra ...5. Kovács, Czeglédi, Ács 2:13:52 ó hátrány.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója