Újdonságok az ICDP háza táján

2015.12.01.
Ki sem kell mozdulni otthonról, mégis mélyen beleáshatja magát az, aki regisztrál az ICDP soron következő online konferenciáinak valamelyikére. December 2-án 11 órai kezdettel egyórás webinárium keretében tárgyalják a VMS (Vehicle Management System) és OEM (Original Equipment Manufacturer) kereskedések teljesítményét, működésének tapasztalatait, és jövőbeli hatékony működésének lehetőségeit. Még ugyanazon szerdai nap délutánján a „Bomlasztó erők – felkészülés a fekete hattyú eseményekre” címmel is lesz egy másik izgalmasnak ígérkező online konferencia, ahol a résztvevők arról beszélgetnek majd, hogy jelenkorunk felgyorsult világában mennyire feleltethetőek meg az autóipar hosszú távú (3-5 éves stratégiái) a rohamosan változó körülményeknek. Szó lesz arról, hogy felkészülni csak az ismert körülmények és a várható kockázatok tükrében lehet az eseményekre, de a valóság néha egészen különös dolgokat produkál. Példaként a 2008-ban begyűrűzött gazdasági világválságot említik a szakértők, mellyel kapcsolatban megjegyzik, hogy az akkor induló folyamatok jelentős részét tökéletesen alábecsülték, és ennek sajnos meg is lett a hosszú távú következménye. Az is igaz – teszik hozzá –, hogy még ha időben fel is ismerték volna a helyzetet, akkor sem biztos, hogy képesek lettek volna meghozni azon – egyenként is vélhetően igen fájdalmas – döntések sorozatát, melyekkel csillapítani lehetett volna a krízis hatásait. Ezek az úgynevezett fordulópontok teljesen át tudják rendezni a piacot, a szektor, vagy akár a társadalom egészét. Karácsonykor az ICDP-nél is leteszik a lantot, legalábbis ami a konferenciákat illeti (kép forrása: blog.usrentacar.co.uk) Másfél hónap téli álom után, az új esztendő harmadik hetében folytatódik a szakmai tapasztalatcsere, mégpedig az új gépjárművek 21. századi ellátási láncának témakörében. Az ICDP németországi bázisán, a frankfurti repülőtéren január 21-ére szervezett workshop keretében. Az első januári ICDP workshopot a szervezet frankfurti székhelyén tartják (kép forrása: ICDP) 5 nappal később az ICDP értékesítői csoport tagjai ülnek a számítógépeik elé, hogy tevékenységi területük digitális teljesítményének fokozásával kapcsolatban egyeztessenek. Február 9-én a használtautó szupermarketekről lesz szó (a használtautó trendekkel foglalkozó cikksorozatunkban érintettük a témát), február 23-án pedig a gépjárműszervizekkel kapcsolatos kérdőívekről értekeznek online a tagok. Két fontos dátumot már most érdemes bevésni a naptárba: március 15-16-án lesz a szervezet rendes tavaszi találkozója, június 14-15 között pedig a nyári konferenciára invitálják a tagságot. A Berlinben tartandó tavaszi találkozónak már körvonalazódik a programja, melynek fő témája a 2015-2016-os kutatási program lezárása lesz.   Telnek-múlnak az évek, de egy biztos: az ICDP tagok jövőre sem fognak unatkozni Felkerültek az ICDP portálra a kizárólag az ICDP tagsága számára elérhető szakmai anyagok (amiből mi is rendre szemezgetünk itt az Autószektor hasábjain – a szerk.). Feltöltötték a vásárlók igényeiről, elvárásairól és viselkedéséről szóló, valamint a „szerencsés vesztesek” című webináriumok előadásait, emellett szintén megtalálhatók a honlapon Steve Young legutóbbi „A vásárlói szokások hálózatokra és kereskedőkre gyakorolt hatás” című prezentációja. Az előbbi, Christophe Guillaneuf által jegyzett téma kiindulópontjául szolgált, hogy a főbb európai piacokon az autógyárak franchise egységei átlagosan 14%-os csökkenést szenvedtek el. Igaz, hogy ez a hanyatlás számos külső tényezőnek köszönhető, ugyanakkor a gyártók és a nagykereskedők stratégiai döntései is hozzájárultak a hatás erősödéséhez. Az életben maradt kereskedőket nevezi a szerző „szerencsés veszteseknek”. Az előadás 4 részből épült fel: az EU7 országokban felméri a piac megmaradt szereplőit, megnézi az átalakulásukhoz vezető okokat (sokan független kereskedésekké avanzsáltak). Megvizsgálja, hogy mennyiben változtatta meg a függetlenedés a kereskedők szokásait, elsősorban az alkatrész értékesítést, szerviz szolgáltatásokat és vásárlói profilok menedzselését tekintve. Végül, de nem utolsósorban megkongatja a vészharangot, figyelmeztetve a túlélőket, hogy egy újabb óriási visszaesés kockázatával kell szembenézniük az alkatrészellátás piacán. Az ICDP szakértők a tagok számára fenntartott oldalakon keresztül ugyancsak megismerkedhetnek részleteiben az orosz autóértékesítési piac elemzésével (ebben a témában mi többször írtunk már az Autószektor hasábjain), vagy éppen az indiai értékesítési hálózat fejlesztésével. Az érdekesebb anyagokba a következő hetekben-hónapokban mi is betekintést nyújtunk majd szakmázó olvasóközönségünk számára.

23 új Scania hulladékgyűjtő tehergépkocsi állt munkába

2015.12.01.
Miskolc és 36 környező település önkormányzata 2013. augusztus 1-jén hozta létre a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft.-t (MiReHuKöz Nonprofit Kft.), amely eddig bérelt járművekkel végezte tevékenységét. Ezeket most egy közbeszerzési pályázat útján újakra cserélték, mely során 23 darab Scania gyártmányú tehergépkocsi került beszerzésre. A pályázatot megnyerő beszállító elsősorban a kimagasló használati értékek, az össztömeg és a motorteljesítmény széles körű társítási lehetőségei, valamint az Euro 6 normát a lehető legegyszerűbb módon teljesítő „csak SCR-es” motorok miatt választotta a Scaniát a hulladékgyűjtő tehergépkocsik alapjárműveként. Egyes modelleknél nagy össztömeg mellett kis teljesítményre, míg másoknál kis össztömegre, de nagy teljesítményre volt szükség, esetenként összkerékhajtással kiegészítve, az alkalmazási terült sajátosságainak megfelelően, és a griffes gyártó erre maradéktalanul tudott megoldást kínálni. Így a 23 új Scania gépkocsi között G 360 6x2*4 tömörítős, G 320 4x2 tömörítős, P 410 4x4 tömörítős, P 410 4x4 kétkaros konténeremelős és P 410 6x2*4 egykaros konténeremelős, rakodódarus modellek egyaránt szerepelnek. A tömörítős hulladékgyűjtő felépítmények a Geesinknorba, míg a konténeremelősök a Hyva holland gyártók termékei. Az összkerékhajtású kivitelek kézi sebességváltót kaptak, míg a többi járműben Opticruise automatizált váltó dolgozik. A tömörítő felépítményes modellek házhoz menő szelektív és hagyományos rendszerű hulladékgyűjtési feladatokat látnak el a lakosság számára, a konténeremelősök elsősorban közületeket szolgálnak ki. A 4x4-es járművekre azért volt szükség, mert téli útviszonyok esetén Miskolc bizonyos területeit csak ezek tudják biztonságosan megközelíteni. A 4x4-es konténeremelős gépkocsikat pedig télen a közutak síkosságmentesítésére is bevetik majd. A próbaüzem tapasztalatai szerint a gépkocsivezetők elégedettek az új Scaniákkal, vezetőbarát, könnyen kezelhető járműveknek tartják ezeket, továbbá dicsérik a jó kilátást a fülkéből, a könnyen áttekinthető műszerfalat és a kiváló manőverezőképességet. Ezek különösen fontos szempontok a városi hulladékgyűjtés során. „A Scaniával kötött megállapodásunk értelmében szükség esetén egy szervizautó kimegy a helyszínre a hulladékgyűjtő tehergépkocsihoz. A mi járműveink feladatainak ellátásához rendkívül fontos a maximális rendelkezésre állás, és úgy látjuk, hogy a Scania mindent elkövet ennek biztosításához. A gépjárművek előkészítése során nagyon elégedettek voltunk a tiszaújvárosi márkaszerviz gyorsaságával és rugalmasságával, ami előrevetíti, hogy a későbbiekben is hasonlóan kiváló lesz az együttműködésünk. Megfontoljuk majd a Scania Flottakezelési Szolgáltatások igénybe vételét.” – mondta Majoros Róbert. „Fontos ededmény a Scania Hungária Kft. számára, hogy a Miskolc Térségi Konzorcium nevében Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint gesztor önkormányzat közbeszerzési pályázatán a mi alvázunkkal induló beszállító tett nyertes ajánlatot, így számos egyéb projekt után most további bizonyítási lehetőséget kaptunk a hulladék gyűjtő és kezelő szakmán belül arra, hogy járműveink ismertségét növeljük, rátermettségét bizonyíthassuk és  üzemeltetési előnyeinket megmutathassuk. Magyarországon néhány évvel ezelőtt értünk el először sikereket a kommunális szegmensben, és most külön örülünk, hogy egy ilyen jelentős darabszámú flottát tudtunk értékesíteni, ráadásul az ország egyik legnagyobb városának, illetve térségének. Reméljük, hogy ez a járműpark referenciaként szolgál majd más régiók számára is.” – fűzte hozzá Sáránszky Róbert, a Scania Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.    

Nőtt az új autók száma novemberben

2015.12.01.
Az első 11 hónapban 70 081 személygépkocsit, az egy évvel korábbinál 14,1 százalékkal többet helyeztek forgalomba első alkalommal. Az egyesület az egész évre mintegy 75 ezer új autó forgalomba helyezésére számít, 15 százalékkal többre a tavalyinál. Az MGE szerint a piaci növekedés novemberben visszaállt az átlagos szintre, októberben a falugazda programban átadott 1800 személyautó jelentette a kiugró eredményt. Ezzel együtt az előrejelzésnél kicsit magasabbra várják az év végi eredményeket.     A kishaszonjárművek piaca is bővült novemberben, 1867 járművet helyeztek forgalomba, ami 15,9 százalékos növekedés. Az adatokhoz fűzött kommentárja szerint az MGE bízik abban, hogy folytatódik a magánvásárlók visszatérése a piacra, és a vállalati gépjárművek cseréje, ugyanakkor megjegyezte, hogy a magánvásárlók jelenleg inkább a használt autókat keresik. Az egyesület sajnálatosnak nevezte, hogy a drasztikusan növekvő és az új autó import volumenét jelentősen meghaladó importált használt személyautók átlag életkora meghaladja a 11 évet, ami az autópark öregedésének folytatódását, a káros anyag kibocsátás növekedését, a közlekedés biztonságának csökkenését okozza, miközben a használt autó import a joghézagok kihasználásával az áfa meg nem fizetésében élen jár. Az egyesület közlése szerint a kishaszon jármű piac az eddig a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja (nhp) által generált forgalomnövekedés folyamatosan lassulása után novemberben kicsit emelkedett és egy év végi hajrával a várható értékesítés eléri a tervezett darabszámokat. A piac év végi teljesítményét az egyesület 17 ezer darabra várja, ami a tavalyihoz képest 6 százalékos növekedést jelentene.   A Jato Dynamics az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli: novemberben a céges eladások a már megszokott arányt mutatják, az újautó forgalomba-helyezések többsége céges (79 százalék), míg a magáneladások a piac 21 százalékát teszik csak ki. Az autóipari információszolgáltató összesítése szerint novemberben a legsikeresebb autómárka (személyautó és összes haszongépjármű esetében) a Ford volt, 1064 darabot helyeztek forgalomba, ezzel a hazai piac 12,2 százalékát fedte le. A személyautók piacán az év tizenegyedik hónapjának győztese a Skoda 742 darabbal és 11,2 százalékos piaci részesedéssel. A második az Opel (684 darab), a harmadik a Suzuki (677 darab), akit a Volkswagen (582 darab) és a Ford (543 darab) követ a toplistán. Modellszinten a legtöbb Skoda Octaviából (479 darab), Suzuki Vitarából (407 darab), Opel Astrából (332 darab), Volkswagen Passatból (221 darab), Ford Focusból (194 darab) és FIAT 500-ból (150 darab) kelt el novemberben.

Jövőre már nem fizethetnek magasabb kgfb-díjat a meglévő ügyfelek

2015.12.01.
A képviselők 136 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 34 tartózkodás mellett fogadták el a Fidesz változtatási javaslatát, amely a kihirdetést követő kilencvenedik napon lép hatályba. Forrás: opelszerviz.co.hu A Ház döntése alapján a biztosítók ekkortól már csak korábbi ügyfeleik hűségét tudják elismerni díjtarifájukban. Kormánypárti politikusok ezt azért tartották szükségesnek szabályozni, mert egyes biztosítók az elmúlt években csak az új ügyfeleknek tettek kedvezőbb ajánlatot a következő biztosítási időszakra, míg a régi ügyfeleik szerződése az újakhoz képest rosszabb feltételekkel módosult. A parlament arra is kötelezte a biztosítókat, hogy honlapjukon és az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeikben folyamatosan tüntessék fel ezt a változást. A pénzintézeteknek emellett figyelemfelhívásra alkalmas módon értesíteniük kell ügyfeleiket az évforduló előtt arról, hogy a díjtarifa a már meglévő ügyfeleknek nem lehet hátrányosabb, továbbá arról is, miként módosul a szerződés a régi ügyfél javára az új szabályozás eredményeként. (MTI)
Címkék: 

A német autóipar kiáll a dízelmotorok mellett

2015.12.01.
A Volkswagen emissziós ügye nemcsak az érintett vállalattal szemben ingatta meg az ügyfelek bizalmát, hanem az egész ágazattal, valamint a dízeltechnológiával szemben is - jelentette ki Matthias Wissmann, a VDA (Verband der Automobilindustrie e.V.) elnöke, hangsúlyozva, hogy a szervezet mindent meg fog tenni az iparággal és a dízeltechnológiával szembeni kételyek eloszlatása érdekében.     Rámutatott, hogy a Volkswagen a maga részéről a bizalmi válság transzparens és gyors rendezésére tett ígéretet. A VDA elnöke külön kiemelte, hogy a dízeltechnológiát nem lehet idejétmúltnak tekinteni, hanem éppen ellenkezőleg, az egyik legfontosabb eleme lehet a kitűzött szén-dioxid-kibocsátás csökkentési célok elérésének. A dízelmotorok 20 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mint a benzinmotorok, szén-dioxid-kibocsátásuk pedig 10 százalékkal alacsonyabb - jegyezte meg. Az viszont tény, hogy a NEFC (New European Driving Cycle) emissziós szint mérési szabvány felett eljárt az idő. A VDA ezért is szorgalmazza a valós járműhasználati körülményeket jobban tükröző WLTP (Worldwide harmonized Light vehicles Test Procedures) mérési eljárás bevezetését - mondta. A laboratóriumi mérések és a tényleges utcai kibocsátási értékek közötti eltérést azonban fizikai és technikai okokból soha nem lehet majd teljes mértékben kiküszöbölni - hangsúlyozta. Matthias Wissmann üdvözölte az Európai Bizottság döntését az RDE (Real Driving Emissions) teszteljárás bevezetéséről, amelynek keretében 2017-től laboratóriumi mérések mellett utcai körülmények között is ellenőriznék a járművek emissziós értékeit. Hangsúlyozta azonban, hogy fontos a keretfeltételek megfelelő meghatározása, mivel azok kissé ambiciózusak tűnnek. A német autóipar piacvezető a dízeltechnológiában - mutatott rá. A nyugat-európai piacon eladott autókból minden második dízel, és minden második eladott dízelmotor német gyártótól származik. A dízelmotoroknál alkalmazott legmodernebb károsanyag-kibocsátás csökkentő technológia a legszigorúbb előírásoknak is megfelel. Környezetvédelmi és klímapolitikai szempontból tehát nagy hiba lenne tétlenül szemlélni a dízelmotorok hitelrontását. Klímavédelmi szempontból éppen az Euró-6-os dízelmotorok mihamarabbi elterjesztése az egyik legjobb megoldás - mutatott rá a VDA elnöke. (MTI)

Generali: 9 hónap alatt több mint 90 milliárd forintos díjbevétel

2015.12.01.
A Generali Csoporton belül az Európai Utazási Biztosító (0,4%) és a Genertel (0,6%) is stabilan őrizte helyét, míg a Generali Biztosító korrigált díjbevételét tekintve versenytársait megelőzve 16%-os piaci részesedéssel továbbra is piacvezető.   Az életbiztosítási szegmenst a unit-linked és a nyugdíjbiztosítások növekedése húzta A Generali Biztosító életbiztosítási üzletágának korrigált díjbevétele 26,74 milliárd forintot tett ki az év első kilenc hónapjában (+4%). A szegmens motorjai a unit-linked biztosítások és a nyugdíjbiztosítások voltak. Egyre több megtakarító választja a befektetési egységhez kötött biztosításokat, hiszen a Generali az előző évhez képest 6,4%-kal tudta növelni unit-linked díjbevételeit. A folyamatos díjfizetésű életbiztosítások 4,1%-os emelkedést mutattak a nyugdíjbiztosítások 2014-ben kezdődött fellendülésének köszönhetően. A nem-életbiztosítási üzletág eredményeit elősorban a kgfb és casco, valamint a vállalati vagyonbiztosítások növekedése támogatta A nem-életbiztosítási szegmensben a Generali Biztosító 5,8%-kal növelte díjbevételeit, ez az első kilenc hónap alatt összesen 60,31 milliárd forintot jelentett. Az eredmény elsősorban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások terén elért 22,7%-os növekedéssel függ össze, míg a casco-biztosítási díjbevétel szintén gyarapodott (8,4%). A vállalati vagyonbiztosítások 4,2%-kal emelkedtek.   * Beleszámítva a Generali Biztosítót, a Genertelt és az Európai Utazási Biztosítót A GENERALI CSOPORT A Generali Biztosító Magyarország egyik vezető biztosítótársasága, a nemzetközi Generali Csoport tagja. A nemzetközi Generali Csoport az egyik legnagyobb világméretű biztosítási szolgáltató, a vállalatcsoport 2014-es teljes díjbevétele meghaladta a 70 milliárd eurót. A világszerte 78 ezer alkalmazottat foglalkoztató és több mint 60 országban 65 millió ügyféllel rendelkező Generali Csoport egyike a nyugat-európai piacok vezető szereplőinek, valamint egyre fontosabb szerepet tölt be a közép-kelet-európai és ázsiai piacokon is. A Generali Csoport Közép-Kelet-Európa 10 országában a Generali CEE Holdingon, a régió egyik vezető biztosítási szolgáltatóján keresztül végzi tevékenységét.  
Címkék: 

A Német Túraautó Bajnokság visszatér Magyarországra

2015.12.01.
A világ legrangosabb túraautó bajnokságának számító DTM-ben az Audi, BMW és Mercedes-Benz gyári csapatai vesznek részt körülbelül 500 lóerős, V8-as versenyautókkal, amelyek a fejlettségüket tekintve csak a Forma-1-es és a Le Mans-i autókhoz mérhetők. A 2016-os bajnoki szezon hagyományosan Hockenheimben kezdődik május 6. és 8. között, s itt tartják az utolsó versenyt is október közepén.  „Sikerült egy jó, kiegyensúlyozott naptárt összeállítanunk, amely az egész szezon során garantálja az izgalmakat a nézőknek és a versenyzőknek egyaránt” – nyilatkozta Hans Werner Aufrecht, a promóter ITR elnöke, aki azt is elmondta, a sorozat egy év kihagyás után visszatér Magyarországra. A Hungaroringen tartják meg az utolsó előtti viadalt, vagyis egy kis szerencsével a mogyoródi pályán éleződik ki a harc a bajnoki címért szeptember 23. és 25. között. „Nagyon örültünk, amikor a DTM jogtulajdonosa újra megkeresett minket, a Hungaroring imázsát mindenképpen építi majd ez a viadal. Ráadásul az új lebonyolítási rend, amely szerint minden hétvégén két versenyfutamot tartanak, sokkal inkább nézőbarát, mint az előző volt, és még több izgalmat tartogat” – nyilatkozat Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.  A német túraautó-bajnokság 2016-os versenynaptára Május 6-8.: Hockenheim Május 20-22.: Spielberg (Ausztria) Június 3-5.: Lausitzring Június 24-26.: Norisring Július 15-17.: Zandvoort Augusztus 19-21.: Moszkva (Oroszország) Szeptember 9-11.: Nürburgring Szeptember 23-25.: Hungaroring Október 14-16.: Hockenheim

Halál a vasúti átjáróban - döbbenetes rendőrségi fotókkal

2015.12.01.
Fotó: police.hu A soproni határrendészet munkatársai értesítették a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletét arról, hogy egy Ausztria irányába közlekedő személygépjármű – a vasúti fénysorompó tilos jelzése ellenére – a sínekre hajtott és összeütközött egy személyvonattal. A rendőrök - akik a vasúti átjáró túloldalán várakoztak - azonnal a baleset helyszínére siettek. Látták, hogy az ütközés erejétől a személygépjármű a vasúti pályatesten a tetejére borulva került nyugalmi helyzetbe és a roncsból kifolyt az üzemanyag. A járőrök észlelték, hogy az összetört autóba két személy szorult be. A gépjármű jobb oldali, kevésbé roncsolódott ajtaját kifeszítették és a sofőrt a biztonsági öv elvágását követően sikerült kihúzniuk a roncsból. Az autó utasának kiemelését a rendőrök nem tudták megoldani, ezért a katasztrófavédelem helyi munkatársainak helyszínre érkezéséig szóban próbálták a sérültet megnyugtatni. A határrendészek a gépkocsi gázolajcsövének áthelyezésével megállították az üzemanyag beáramlását az utastérbe. Fotó: police.hu A közlekedési balesetben a gépjármű vezetője könnyű, míg utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette.
Címkék: 

Mától január végéig mindent ellenőriz a rendőrség

2015.12.01.
A fotó illusztráció. Forrás: police.hu Az országos rendőrfőkapitány 2015. december 1-jén 0 órától 2016. január 31-én 24 óráig Magyarország teljes közigazgatási területére vonatkozóan fokozott ellenőrzést rendelt el a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében - áll a rendőrség honlapján (police.hu) megjelentetett közleményben.

Egy óráig ücsörögtek a repülőben az erős szél miatt

2015.12.01.
Forrás: wikipedia Bizonyára nem mostanában felejtik el az Air China Peking-Bécs között közlekedő járatának utasai a hétfő reggeli leszállást. Az erős szél miatt a gép csak másodjára fogott kifutót Wien-Schwechaton, majd a leszállás után egy óra kényszerű helyben ülés következett, mivel az erős szél miatt a repülőtér kiszolgáló személyzete nem tudta összekötni a gépet és a kijáratul szolgáló kaput – számolt be az esetről a Kronen Zeitung internetes kiadása. Az Air China Pekingből Bécsbe érkezett járatán háromszáz utast érintett a kényszerű várakozás.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója