Ilyet még a rendőrök is ritkán látnak: alig érte utol a helikopter a porschés gyorshajtót

2022.06.28.
A rendőrség tweetje szerint a brit rendszámú Porsche 911-est az ír származású sofőrje 285 km/h-s sebességgel hajtotta az egyik autópályaszakaszon, amelyen a megengedett sebesség 120 km/h volt. Az El Mundo jelentése szerint a sofőrt egy másik útszakaszon 224 km/h sebességgel is lelkapták. Madrid felé tartva az ír sofőrt az egyik útdíjkapunál fogták el az autópálya járőrei. Ott értesítették, hogy Spanyolországban a 80 km/órát meghaladó gyorshajtás bűncselekménynek minősül. Az Irish Mirror információi szerint a sofőrt június 9-én 12 óra 15 perckor kapták el. Azon az útszakaszon, amelyen gyorshajtáson kapták, idén már 28 baleset történt, amelyekben ketten meghaltak és 11-en súlyosan megsérültek. A sofőrre állítólag hat hónap börtönbüntetés, pénzbírság vagy közérdekű munka vár. Az ilyen mértékű gyorshajtáson kapott járművezetők emellett akár négy évre elveszíthetik a jogosítványukat az országban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ismét növelte árbevételét a Magyar Suzuki

2022.06.28.
A társaság 2021-as belföldi értékesítéséből származó nettó árbevétele 264,9 millió euró (amely 6 százalékkal növekedett a 2020-as évhez képest (242,8 millió euró), az összértékesítésből származó nettó árbevétele pedig 1754,2 millió euró volt. A profit (48,9 millió euró) több mint kétszerese volt a 2020-as értéknek. Ahogy eddig sem, 2021-ben sem fizetett ki a Magyar Suzuki osztalékot. A nyereséget a vállalat mindig visszaforgatja és beruházásokra fordítja. 2021-ben az esztergomi vállalat 92,9 millió euró beruházást hajtott végre (fejlesztették a festőüzemet, új emissziós labort létesítettek), idén 100 millió euró körüli összeget fordít gyártástechnológia- és modellfejlesztésre, valamint a karbonsemlegességi célok időarányos teljesítésére. Folyamatos a gyártás A koronavírust követően az egyre növekvő globális félvezetőhiány jelentősen befolyásolta a teljes autóipart, köztük a Magyar Suzukit is. Elektronikai alkatrész beszállítóival közösen azon dolgozik, hogy a gyártás ellátása folyamatos legyen. Az itthoni kereskedésekben a hazai modellekre 3-4 hónap a szállítási idő, az importautókra 1-2 hónappal ez hosszabb lehet. Az esztergomi gyár termelése, a globális csiphiányra visszavezethetően az előző évhez képest hozzávetőlegesen 4 százalékkal csökkent. A Magyar Suzuki a rendkívüli vírushelyzetben a gyártás visszaesése miatt a fókuszt a gyártástechnológiai fejlesztésekre helyezte. 2021-ben 107 ezer 974 autót gyártottak az esztergomi gyárban, és 120 ezer 164 autót értékesítettek, amelyből 112 ezer 989 az esztergomi gyártósorról gördült le. A teljes értékesítés 86 százalékát (103 ezer 247 autó) 123 országba exportálták. Hatodik éve piacvezető Krisztián Róbert operatív igazgató elmondta, hogy a Magyar Suzukinak 2021-ben is sikerült megtartani hatodik éve tartó piacvezető szerepét: 17 ezer 650 Magyarországon regisztrált autóval és 14,48 százalékos piaci részesedéssel zárta az elmúlt esztendőt (2020-ban 14 ezer 783 autó és 11,55 százalék részesedés). A magyarok legkedveltebb újautó modellje ismét az Év Magyar Autója 2021 díjas Vitara lett, 8350-at regisztráltak 2021. január 1-je és december 31-e között, míg a második legnépszerűbb az Év Magyar Autója 2020 díjas, 2022-es közönségdíjas S-Cross lett, amelyből 6261-at értékesítettek. Az elmúlt évben a Magyarországon összesen forgalomba helyezett személyautó – 121 ezer 920 – 14,48 százaléka Suzuki volt. Krisztián Róbert kérdésre elmondta, hogy vásárlói oldalon van bőven kereslet az esztergomi gyártású Suzukikra, de idén biztosan nem tudják majd kielégíteni a piaci igényeket -2022-ben piaci csökkenéssel számolnak -, de mindent megtesznek, hogy a gyártás tekintetében legalább megközelítsék az elvárásokat. Urbán László vezérigazgató-helyettes összefoglalójában rámutatott, hogy a csiphiány idén tovább nehezíti a gyártást és fel kell készülniük arra, hogy várhatóan jövőre sem oldódnak meg az ellátási problémák. Acumi Maszato vezérigazgató kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a korábban gyártott dízelautók károsanyag-kibocsátásával kapcsolatban valóban megkeresték a vállalatot az európai hatóságok, de erről részleteket nem árult el, megerősítette ugyanakkor, hogy a Magyar Suzuki mindenben együttműködik az ellenőrző szervekkel. Négy-, illetve kétkeréken és vízen is jelentős teljesítmény A Suzuki nemcsak az autóipari szegmensben, hanem a motor és hajómotor kategóriában is erősítette pozícióját. A Suzuki hajómotor üzletága 2017 óta a közép-kelet-európai régió központja és piacvezető Magyarországon. A divízió 800 hajómotort értékesített idehaza és 2112 hajómotort exportált 2021-ben. A környezettudatos szemlélet a teljes Suzuki csoportot érinti: a hajós üzletág 376 termék csomagolását tette környezettudatosabbá, ezzel 2020 októbere és 2021 novembere között 4039 kilogrammal csökkentette a termékei forgalmazásához kapcsolódó műanyag-felhasználást. A Magyar Suzuki motorkerékpár-üzletága immár hetedik éve a legnagyobb piaci részesedésű disztribútor Európában a Suzuki csoporton belül. A vállalat 454 motorkerékpárt helyezett forgalomba tavaly Magyarországon. A V-Strom 650 kalandmotor nemcsak saját kategóriájában, hanem a modellek abszolút versenyében is megőrizte tavalyi dobogós helyét: 148 forgalomba helyezéssel a második legnépszerűbb motorkerékpár volt 2021-ben Magyarországon. Átlagosan 12 százalékkal emelték a béreket A Magyar Suzuki számára az egyik legnagyobb értéket a munkatársai jelentik, ezért a nehézségek ellenére a Magyar Suzuki átlagosan 12 százalékkal emelte a béreket idén márciusban év elejétől visszamenőlegesen. 2015 és 2022 között a fizikai dolgozók alapbére átlagosan 86,1 százalékkal, az irodai állomány alapbére átlagosan 61,7 százalékkal emelkedett. A vállalat új, teljesítményalapú pótlékrendszert is bevezetett. A sajtótájékoztatón Fejesné Gyurján Ildikó operatív igazgató elmondta, hogy a munkaerőhiány mérséklése érdekében kísérleti jelleggel kétéves fix szerződéssel indiai munkavállalókat foglalkoztatnak, a vállalat dolgozóinak létszáma jelenleg 2700 fő. Örömtelinek nevezte, hogy a dolgozók fele legalább 15 éve tagja a csapatnak. 2025 után érkeznek az elektromos modellek A Suzuki Motor Corporation a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez szükséges elektromos technológia kifejlesztésén dolgozik. A Suzuki csoport a 2025-ös pénzügyi évig 1000 milliárd jent – 8 milliárd eurót – fordít kutatás-fejlesztésre, beleértve a hibrid, illetve az elektromos járművek fejlesztését is. A Suzuki tervei között szerepel, hogy 2030-tól világszerte jelentősen növeli termékpalettájában az elektromos meghajtású modellek arányát. A Suzuki célja, hogy saját mérnöki állományának igénybevételével modernizálják a gyártástechnológiai eljárásokat és további lépéseket tegyenek a karbonsemlegesség irányába. A Suzuki csoport részeként a Magyar Suzuki is elindult a karbonsemlegesség felé vezető úton. Tavaly elkészült a vállalat energiatérképe: minden üzemegység megvizsgálta, hogy energiahatékonyság szempontjából miként optimalizálhatják munkafolyamataikat közép és hosszú távon. Mindemellett napelempark kialakítása is cél az esztergomi üzem területén 2022-ben. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy röviddel 2025 után már várható az első esztergomi elektromos autó.  

Személyvonattal ütközött össze egy autó Nyíregyházán

2022.06.28.
A kép illusztráció. Forrás: MÁV csoport A Nyíregyházáról Vásárosnaményba tartó szerelvény ütközött össze a Lapály utcai andráskeresztes vasúti átjáróban egy autóval - közölték. A helyszínelés miatt a vasútvonalon kedd délelőtt pótlóbuszos közlekedésre és késésekre kell számítani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Pár éven belül megszüntetik a kecskeméti Mercedesek gyártását

2022.06.28.
A-osztály A német üzleti lap bennfentesekre hivatkozó beszámolója szerint a Mercedes-Benz csoport - korábbi nevén Daimler - döntött a középkategóriás autókból álló kínálatának szűkítéséről. Az olcsóbb A-, és a B-osztályt három-négy éven belül kivezetik, de öröm az ürömben magyar szempontból, hogy megtartják a kizárólag Kecskeméten készülő CLA Coupé, a CLA Shooting Brake modelleket, valamint a Németországban készülő GLA és a GLB SUV modellcsaládot. A német járműgyártó csoport vezetője, Ola Källenius már májusban bejelentette, hogy szűkítik a középkategóriás kínálatot, és a márka "lényegét" jelentő luxuskategóriára összpontosítanak. A B-osztály felszámolásáról nem volt vita. Az értékesítés évek óta elmarad a célszámoktól, és - amint a Handelsblatt egyik forrása fogalmazott - a minivan szegmens eleve "halott". Az A-osztály megszüntetésének tervét és a mennyiség helyett a legdrágább autókra és alacsonyabb értékesítési darabszámra összpontosító stratégiát viszont sokan bírálják. "A gazdagok és szépek világa első pillantásra izgalmasnak tűnik és mesés hozamokat ígér", de a termékpaletta szűkítése, a "zsugorodás" igen kockázatos - mondta a lapnak az egyik legtekintélyesebb német ágazati elemző, Ferdinand Dudenhöffer, a duisburg-esseni egyetem (UDE) autóipari kutatóintézetének (Center Automotive Research - CAR) vezetője. B-osztály A járműveket egyre nagyobb teljesítményű számítógéppel, operációs rendszerrel és nagy hatótávolságú akkumulátorral szerelik fel, a méretgazdaságosság pedig minden eddiginél fontosabb - fejtette ki a szakértő, rámutatva, hogy egy szoftvert egyszer kell kifejleszteni, és "gyakorlatilag zéró költséggel" lehet sokszorosítani. Ebből a nagy volumenre, vagyis az értékesített gyártmányok magas számára koncentráló gyártók hasznot húznak, a Mercedes viszont "jelentős mértékben elveszítené költségelőnyeit" - mondta az elemző. Ola Källenius szerint viszont a Mercedes-Benznek nem a kocsikat tömegesen gyártó cégekkel kell versenyeznie. A vállalatot 2019 óta vezető szakember felül is vizsgálta elődje, Dieter Zetsche célkitűzését, miszerint évente hárommillió gépkocsit kell értékesíteni. Az új cél évi 2,5 millió, méghozzá más termékösszetétellel. A tervek szerint a kompakt autók értékesítése az évi 570 ezer körül marad, míg a felső középkategóriában (C-osztály, EQC, E-osztály) jelentősen növelik, a legdrágább modellcsaládoknál (EQS, Maybach, AMG) pedig nagyságrendekkel, 60 százalékkal emelik az értékesítést - írta a Handelsblatt. Kiemelték, hogy az A-osztály megszüntetése korszakfordulót jelent, hiszen ez a modellsorozat a Mercedes-Benz legkelendőbb terméke Európában, és a Volkswagen Golf, a Skoda Octavia, a Toyota Corolla és a Ford Focus mellett a legnépszerűbb kompakt autó a kontinensen. Az új stratégia alapján azonban úgynevezett világautókat kell gyártani, vagyis olyan kocsikat, amelyek az összes nagy piacon, Európa mellett az Egyesült Államokban és Kínában is beválnak. Az A-osztály viszont "túlságosan európai", máshol nem kellően népszerű, ráadásul nem eléggé jövedelmező, a növekedési kilátások pedig nem jók, hiszen már "a fél világ városi terepjáróval (SUV) jár" - írta a Handelsblatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Halálos baleset történt Visonta közelében

2022.06.28.
Az eddigi információk alapján 2022. június 28-án 8 óra körül a 3-as számú főút 89-es kilométerszelvényében Visonta közelében, eddig tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi összeütközött, melynek következtében a helyszínen egy ember életét vesztette. A helyszínelés ideje alatt teljes útlezárás van érvényben. Kerülni Abasár, Markaz, Domoszló, vagy Karácsond irányába lehet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A szankciók miatt jöhetnek az orosz-kínai öszvérek

2022.06.28.
Az orosz autópiac gyakorlatilag kiürült, valahonnan autókat kellene szerezni. Az orosz autógyártók a Moszkva elleni szankciók drámai hatásainak enyhítésére megpróbálnak kínai partnereikkel közös autófejlesztési projekteket indítani. Feltételezik, hogy a hazai piacon olcsó modelleket gyártó BAIC kínai – állami tulajdonú - autógyártó partner lehet az új KAMAZ Lincor 2022-2023 crossover gyártásában. Az orosz autós sajtóban fantáziafotók jelentek meg az állítólagos orosz-kínai projektről. Feltételezések szerint a KAMAZ Linkor a BAIC Beijing X7 crossover architektúrájára épülhetne. Ebben az esetben a motorháztető alatt egy másfél literes, 188 lóerős turbómotor helyezkedhet el, 275 Nm-rel. A két modellben nemcsak a platform, hanem számos dizájnmegoldás is közös lehetne. A BAIC Beijing X7 crossovert Kínában 1,3 millió rubelnek megfelelő áron árulják. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Balu kamion és a Forma 1-eseket verő magyar pilóta

2022.06.27.
Teljesítményben és tömegben is veri a Forma 1-es gépeket, mégis kevesebben ismerik a magyar csapat autóját és többszörös bajnok pilótáját, akinek nevét királykategóriás győztesek is megtanulták. Méghozzá nem is akármilyen körülmények között. Első kamionos Európa Bajnoki címének bezsebelése után meghívták a FIA-gálára, Dohaiba, ahol gokarttal győzte le a Forma 1-es Red Bull versenyzőjét, Daniel Ricciardót, az akkor már négyszeres túraautó-világbajnok Yvan Mullert és a nyolcszoros Le Mans győztes Tom Kristensent, akik gratuláltak neki, majd megkérdezték, hogy tulajdonképpen ki ő és milyen autót vezet? Azután az este után már nem kellett magyaráznia, mert Kiss Norbi attrakciójáról többet írt a világsajtó, mint serlegéről: húsz méteres gyorsulás után úgy kellett keresztbe fékezni a gokartot, hogy hátuljával kapuba lője a leállított labdát: ötből ötször csak Norbinak sikerült gólt lőnie. Egykor csak a szomszéd gyerekek irigyelték pedálos Moszkvicsáért, miközben Norbi jobban örült volna egy cicának, de szülei elmagyarázták, hogy a kis állatnak nem annyira jó a panellakás. Felnőttként teljesült vágya, ahogy az is, hogy többször nyert futamot hazai közönség előtt, a Hungaroringen. Mostanság már negyedik Európa bajnoki címére hajt. Egyik örökbe fogadott cicájának japán neve Yukiko, ami magyarul boldogságot jelent. És már nem csak neki, hanem Norbi segítségével még sok árva macskának is. Hogy miért nem kutya? Mert a versenyek miatt sokszor van otthonától távol, a macskák pedig önállóbbak és jobban bírják gazdi nélkül. Norbinak szívügye az állatmentés, amiben megszállott és aktív, és nemcsak a macskamenhely alapítvány kuratóriumi tagjaként, mert amikor ráér, akkor ápolja is az árvákat, tisztítja az almokat. Furcsa látvány ilyenkor az egyébként igencsak kemény megjelenésű kamion fülkéjéhez és csatákhoz szokott pilóta, akiről mindenki szeretettel és elismeréssel beszél. Ami nem csoda, az már annál inkább, hogy vannak akik nem kedvelik. Általában azok a versenytársak, akik hiába kérték, nem szolgáltatott nekik alapadatokat kamionjának beállításairól. A technikai sportok világában ilyet kérni egyébként is tolakodás és tapintatlanság... A ringeken az az igazán jó pilóta, aki néhány kör után ráérez, hogy milyen futóműbeállítással kell majd elrajtolni az adott pályán. Hátha valamit, akkor ezt igazán titkolni kell a versenytársak előtt. A beállításokban és kamionépítésben mindig is főszereplő volt Bakó Csaba versenymérnök, aki egykor a BME Formula Racing Teamben kóstolt bele az autósportba. A Révész Truck Racing Team idei kamionja is MAN alapokra épült, de ahogy a mérnök kiemeli, a Truck GP egy igazi prototípus szakág, vagyis Norbi kamionja is egyedileg épített gép. Sok benne a széria alkatrész, de messze nem egy átalakított utcai kamion. Fő teherhordó eleme a megerősített alváz, melyen hátrább került a 13 literes, soros, 6 hengeres, 1550 lóerős teljesítményű turbódízel motor, melynek nyomatéka 5500 newtonméter. Az 5,3 tonnás MAN mozdonnyi ereje 16 fokozatú kézi kapcsolású sebességváltó át jut a talajra: a pilótának hagyományos módon kell kuplungolnia. A hátsó tengely fixre zárt differenciálművének köszönhetően a négy hátsó kerék állandóan azonos fordulatszámon forog, ami különleges vezetéstechnikát igényel. A gördülőrajtoknál hat másodperc alatt éri el hatvanról a 160 km/órás tempót, de hosszabb áttétélű sebességváltóval akár 310-es tempóra is képes a kamion, ám ezt csak repülőtéren tesztelték A fékerőelosztás mellett külön kapcsolható az első/hátsó tárcsák hűtése, ami nem kevés figyelmet igényel. Az utcai féktárcsákat a fokozott igénybevétel miatt a versenyen folyamatosan hűteni kell, ami azt jelenti, hogy olykor több vizet fogyaszt a kamion, mint gázolajat a motorja: volt olyan futam, melyen hatvan liter üzemanyag és százhúsz liter víz fogyott. A futamokon a mezőny gépei összesen százezer newtonméternyi nyomatékot próbálnak talajra préselni, de ez nem mindig sikerült a gördülő rajtnál, sőt, az első kanyarokban sem. Az idei mogyoródi futam szombatján alaposan összetörték Norbi kamionját, amit végül éjszaka sikerült helyrekalapálnia a csapatnak, olyannyira, hogy Norbi a vasárnapi fordított rajtrácsos nyolcadik helyéről indulva is nyert, így három kupával zárta a hétvégét a Hungaroringen. Ahogy a legtöbb fiatal, Norbi is kölyökként csöppent bele a szimulátorok világába, ahonnan, ha nem is sétagaloppban, de eljutott az igazi autóversenyzésig. A kamionozás előtt Norbi megnyerte a Renault Clio kupát, többször lett bajnok a Seat Leon Szuperkupában, a Suzuki Swift sorozatban és a Formula Renault szériában. Többször választották az év versenyzőjének, de ma sincsenek sztárallűrjei, ugyanaz a közvetlen és szerény srác, aki először megjelent a kiskunlacházi repülőtér betonján rendezett Astra kupa futamon. Őstehetség és műszakilag is profi, ahogy druszája és korábbi versenytársa, régi barátja, a túraautós Michelisz Norbi, értük idén is negyvenezren látogattak ki a Hungaroringre. Három trófeát vitt a Hungaroringről     Fotó: Boros Jenő Kiss Norbert Szombathelyen született 1985. május 2-án 2005 Opel Astra Kupa 5. helyezés. Az Év Újonca. 2006 Renault Clio Kupa 1. helyezés. Az Év Gyorsasági Versenyzője. 2007 Seat Leon Szuperkupa bajnoka. 2008 Seat Leon Szuperkupa bajnoka. 2009 Suzuki Swift Kupa bajnoka. 2009 Együléses Forma autók 2. helyezés. 2009 Formula Renault csoport bajnoka. 2010 Spanyol Seat Leon Supercopa 6. helyezett. 2011 FIA European Truck Race Championship 12. helyezés. Az Év Újonca (Rooky of the Year) 2012 FIA European Truck Race Championship 10. helyezés. 2013 FIA European Truck Race Championship 4. helyezés. 2014 FIA European Truck Race Championship 1. helyezés. Európa Bajnok (European Champion) 2015 FIA European Truck Race Championship 1. helyezés. Európa Bajnok (European Champion) 2021 FIA European Truck Race Championship 1. helyezés. Európa Bajnok (European Champion) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!        

Elektromos hajtással térhet vissza hamarosan a Toyota kultikus sportautója

2022.06.27.
A Toyota általában nem követi a trendeket, hanem a saját feje után menve formálja azokat. Manapság, amikor a legtöbb autógyártó megszünteti sportos modelljeit, és kivonul a motorsportból, a japán márka minden korábbinál szélesebb sportautó-kínálattal rendelkezik (GR Yaris, GR Corolla, GR 86, GR Supra) a gyári sportrészlegnek köszönhetően. Ráadásul az utcai modellek fejlesztése mellett a Gazoo Racingnek arra is marad energiája, hogy sorozatban nyerje a bajnoki címeket olyan neves versenysorozatokban, mint a Hosszútávú-világbajnokság (WEC), a Rali-világbajnokság (WRC) vagy a Tereprali-világbajnokság (FIA World Rally-Raid Championship). Egy valami hiányzik még a Toyota sportos modellkínálatából, egy nyitható tetejű élményautó, amely az MR2 új generációja lehetne. Ez a 1984-2007-ig gyártott típus három nemzedéken át szórakoztatta az elérhető árú sportkocsik kedvelőit, az MR2 név a "mid-ship, rear-wheel-drive, 2-seater" rövidítése, ami középmotoros, hátsókerék-meghajtású, kétüléses járművet jelent. A három generáció közül az első (W10) ma már valódi kultmodellnek számít. Karakteres megjelenésű, bukólámpás, lapos és szögletes karosszériája összetéveszthetetlenné tette, a futóműve hangolásában pedig a Lotus egyik mérnöke is közreműködött. A legtöbbet a Corollából származó, két vezértengelyes, hengerenként négyszelepes, 1.6 literes motorral adták el, amely egyszerre volt pörgős és szinte örök életű. 130 lóerőt és 142 Nm-t is kihoztak belőle, ami elég volt ahhoz, hogy az MR2 9 másodpercen belül gyorsuljon fel 0-100 km/h-ra. Amikor 1989-ben megjelent a második nemzedék (W20), az Ucsida Kunihiro által tervezett lapos, bukólámpás karosszéria és a középmotoros elrendezés miatt sokan az elérhető árú „japán Ferrarit” láttak benne. Nem csak úgy nézett ki, mint egy olasz szupersportkocsi, de a feltöltős verziói úgy is mentek: a kétliteres, négyhengeres 245 lóerős turbómotorral 5,5 másodperc alatt gyorsult fel 0-100 km/h-ra, ami csak 0,2 másodperccel maradt el a szintén 1989-ben bemutatott, 300 lóerős Ferrari 348 TS idejétől. Az 1999-2007-ig gyártott harmadik MR2 generációt pedig a szegény ember Porsche Boxsterének becézték, nem csak a remek vezethetőség, a középmotoros elrendezés és a kétüléses kabin, hanem a hasonló fényszórók és a nyitható vászontető miatt is (a korábbi MR2-esek targatetősek voltak). Két fontos különbség azonban volt a japán és a német roadster között: előbbit soros négyhengeres, utóbbit hathengeres bokszermotorral szerelték, részben emiatt a Toyota negyed tonnával könnyebb volt, az alapváltozata 1000 kg alatt maradt. A brit Autocar nemrég arról számolt be, hogy az új GR86 és GR Corolla piacra dobását követően a Toyota az egyre nagyobb termékportfólióval rendelkező Gazoo Racing almárka villamosítására készül, aminek keretében a 15 éve megszűnt MR2-est kompakt, kétüléses villanyautóként hozná vissza a piacra, méghozzá megfizethető áron, és rögtön az elektromos modelloffenzíva első szakaszában. 2021 végén a Toyota mindenkit meglepett, amikor a bejelentette, hogy 2030-ig 30 új, tisztán elektromos autót fog piacra dobni, és a jövőbeli elektromos bZ termékcsalád sokszínűségét bizonyítva egyszerre le is leplezett 15 elektromos koncepcióautót. Ezek között volt apró városi crossover, Tesla Model 3-méretű szedán, amerikai piacra szánt "full size" pickup és egy agresszív formájú, nyitható tetejű sportautó is, amelyből várhatóan a modern MR2, a Toyota első dedikált elektromos sportautója válhat a közeljövőben. A Toyota vezetői az elmúlt hónapokban már többször hangoztatták azon meggyőződésüket, hogy nem az akkumulátoros elektromos autók jelentik az egyetlen megoldást a szén-dioxid-semleges közlekedésre; köztudott a gyártó elkötelezettsége a hidrogén üzemanyagcellás hajtásláncok iránt, sőt, a GR Yarisból ismert 1,6 literes, nagyteljesítményű turbós benzinmotort már hidrogén üzeműre is átalakította, és a Corollába építve japán túraautó-versenyeken indítja. Ám a meglévő, rugalmasan alakítható e-TNGA elektromos architektúrával és a gyorsan bővülő nemzetközi töltőhálózattal egy tisztán elektromos hajtású kétüléses sportautó mégis logikusan illeszkedne a cég kínálatába. Már csak azért is, mert a Toyota keményen dolgozik a szilárdtest-akkumulátorok fejlesztésén, amelyek nagyobb energiasűrűségüknek köszönhetően könnyebbek és hatékonyabbak, mint a hagyományos lítium-ion akkumulátorok, így tökéletesen passzolnának egy kicsi és könnyű, agilitást előtérbe helyező autóba. Hogy a Gazoo Racing debütáló elektromos autója lesz-e ezeknek az újgenerációs akkumulátoroknak az első haszonélvezője, az még a jövő zenéje, de az biztos, hogy a 2021 végén bemutatott, targatetős, késznek tűnő formatervvel rendelkező Sports EV koncepció arányai az MR2-eséhez hasonló, középmotoros elrendendezésre utalnának, ha egy benzinmotoros járműről lenne szó. A középmotoros elrendezés a kétüléses elektromos járműveknél azonban vélhetően azt fogja jelenteni, hogy az akkumulátorokat függőlegesen, az ülések mögé helyezik majd el, hogy a tömegük az autó középpontjánál koncentrálódjon, így ezek a sportkocsik elméletileg képesek lesznek benzines elődeik jellegzetes menettulajdonságait reprodukálni. Remélhetőleg nem csak a középmotoros autókra jellemző súlyelosztás, hanem a hátsókerék-meghajtás is megmarad az új MR2-esben. Bár az e-TNGA platformot eddig csak front- és összkerékhajtású járművekben használja a Toyota, elméletileg semmi akadálya annak, hogy csak a hátsó tengelyre kerüljön benne hajtó villanymotor. Az sincs kizárva, hogy a Toyota készít majd egy másik, dedikált, hátsókerékhajtás-orinentált elektromos platformot is, amelyet a jövőbeli Gazoo Racing sportautók mellett a Lexus is használhatna. Sokan kételkednek abban, hogy a belső égésű motor rezgései és hangja nélkül is lehet-e vegytiszta és nyers vezetési élményt adó sportautót készíteni. Ha valakinek sikerülhet, akkor az a Toyota, amely a közelmúltban bőven megmutatta már mérnöki képességeit és sportosság iránti elkötelezettségét a Gazoo Racing modellekkel. Fotó: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Magyar diákok által fejlesztett önvezető autónak drukkolhatunk Nogaro városában

2022.06.27.
2005-ben a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói és kutatói megalapították az energiahatékonyságra optimalizált elektromos járműveket fejlesztő SZEnergy Team-et, amely 2008 óta vesz részt rangos nemzetközi versenyeken, és ért el kiemelkedő eredményeket többek közt a napelemes kategóriában. A csapat. Fotó: SZEnergy Team A 30 fős csapat lassan tíz éve foglalkozik elektromos járműfejlesztéssel, amely négy részleg összehangolt munkáján alapul (gépészeti, elektronikai, autonóm járművek és a marketing területen). A világjárvány miatt az elmúlt két évet leszámítva, minden évben megmérettették magukat. 2019-ben készült el új járművük, amelyet azóta folyamatosan fejlesztenek az autonóm feladatokra, és készülnek célzottan immáron az energiahatékonyság mellett a jármű önvezető képességeit megmérettető versenyre is. 2022-ben beérett a munka gyümölcse: májusban világcsúccsal, 284 km/kWh-ás energiamérleggel nyertek meg egy Hollandiában szervezett nemzetközi energiahatékonysági versenyt, a Shell Eco-marathon-t, most pedig újabb izgalmas kihívás előtt állnak. Július elején Franciaországba, az alapvetően mérnöki tanulmányokat folytató diákoknak szervezett Shell Eco-marathon Autonomous Challenge-re utaznak, ahol városi kisautó kategóriában, összesen négy versenyszámban vesznek részt. Bemutatják a fejlesztés gazdasági hátterét, végig kell haladniuk a járművel a teljes versenypályán önvezető módban, pontos parkolási műveletet hajtanak végre, valamint szlalompályát kell teljesíteniük. A versenyen az egyik legfontosabb feladat a jármű precíz pozícionálása, melynek során a GPS műholdjelek pontosítására rövid késleltetésű mobilinternetes korrekciós adatok felhasználása szükséges, melyhez a Yettel biztosítja a SZEnergy Team számára a szükséges netkapcsolatot mind a hazai tesztelések, mind a Franciaországban szervezett verseny során. „A legújabb fejlesztéseinkkel elsősorban a tömeget és a fogyasztást igyekeztünk csökkenteni, és kiemelten fontos volt az új elektromos motorunk, amely a korábbi hajtásoknál intenzívebb gyorsítást tesz lehetővé. A járművünk egyébként új külsőt is kapott, amely feltűnő sárga színével nemcsak a versenypályán vonzza a tekinteteket. A franciaországi Autonomous Challenge a járművünk eddigi legfontosabb önvezető megmérettetése lesz” – mondta el Miklós Máté csapatvezető.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója