A Bridgestone felfüggeszti oroszországi tevékenységét és oda irányuló exportját

2022.03.15.
A Bridgestone gondosan felmérte ennek a rendkívüli helyzetnek a hatását, és úgy döntött, hogy határozatlan ideig felfüggeszti a gyártást Oroszországban. A döntés a szükséges előkészületeket követően március 18-tól lép életbe. A vállalat továbbá úgy döntött, hogy azonnali hatállyal befagyaszt minden új oroszországi beruházást és felfüggeszti az Oroszországba irányuló exportot is. Az uljanovszki személyabroncsgyártó üzemben és az értékesítési irodákban dolgozó több mint 1000 kollégáról továbbra is gondoskodik a vállalat, ők az elkövetkezendő időszakban anyagi támogatást kapnak. A Bridgestone globális és regionális vezetése továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet, és ahhoz igazítja a további terveit. Az elkövetkező hetekben az Oroszországon kívüli gyártás várhatóan stabil marad. Az elmúlt két hét megváltoztatta a világot, több millió ember menekült el otthonából. A Bridgestone munkatársai világszerte spontán önkéntes akciókban vettek részt, hogy támogassák az Ukrajnából menekülőket. A Bridgestone EMIA 1 millió eurót adományozott a Vöröskeresztnek, a Bridgestone Csoport pedig további 2,5 millió eurót a UNHCR-nek (az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Hivatala), a vállalat továbbra is vizsgálni fogja, hogyan tud segíteni a válság enyhítésében.
Címkék: 

Apja gázolta halálra hat éves fiát egy kotrógéppel

2022.03.15.
A 29 éves apa elnézte a kerekes kotrógép mögött álló fiút és a kotrógéppel átgurult rajta. Halálos baleset történt Neuhaus településen (Völkermarkt járás) szombat délután 16 óra körül. Egy 6 éves kisfiút figyelmen kívül hagyott és elgázolt egy tolató kerekes kotrógép, amelyet apja (29) vezetett. Az áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett, nem sokkal később a helyszínen meghalt – közölte a rendőrség. Az első vizsgálatok során kiderült, hogy az apa azt hitte, fia a szomszédjával van. Emiatt a kerekes kotrógéppel tolatás közben figyelmen kívül hagyta és elgázolta fiát, aki kerékpárjával váratlanul a kerekes kotrógép mögé került. Az apával végzett alkoholteszt negatív (0,00 ‰) lett. A férfi súlyos sokkot kapott, ezért orvosi ellátásra volt szüksége.
Címkék: 

Sztrájk lesz Németország legnagyobb repülőterén kedden

2022.03.14.
A havonta több millió utast kiszolgáló repülőtér üzemeltetőjének (Fraport) közleménye szerint a hajnali két órától 23 óráig tartó sztrájk miatt szünetel a biztonsági átvilágítás, ezért az induló járatok utasai nem léphetnek be az utasterminálba és nem tudnak eljutni repülőjükhöz. A Fraport azt tanácsolja nekik, hogy ne is keressék fel a repülőteret, hanem inkább az adott légitársaságnál vagy utazásszervezőnél kérjenek felvilágosítást a teendőkről. Ugyanakkor a tranzitforgalom nem áll le, de az átszálló utasoknak is fennakadásokkal, késéssel kell számolniuk - közölték. A frankfurti repülőtér keddi menetrendjében eredetileg 770 járat szerepelt, ez nagyjából 80 ezer fős utasforgalmat jelent. A kimaradó járatok pontos száma még nem ismert. A reptér első számú partnere, a Lufthansa légitársaság 48 járatot törölt.    A biztonsági dolgozókat a németországi szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Verdi szakszervezet hívta sztrájkba. A munkabeszüntetéssel igyekeznek nyomást gyakorolni a repülésbiztonsági vállalatok szövetségére (BDLS), amellyel eredménytelen volt a terület nagyjából 25 ezer munkavállalójának képviseletében kezdett bértárgyalás első három fordulója. A Verdi a többi között legalább egy eurós órabéremelést követel, és azt is, hogy a poggyász és a személyzet ellenőrzését végző alkalmazottak fizetését igazítsák az utasellenőrzéssel foglalkozó kollégák fizetéséhez. A BDLS a valóságtól elrugaszkodottnak tartja a munkavállalói igényeket. A figyelmeztető sztrájk hétfőn kezdődött és hét nemzetközi repülőtér forgalmát akadályozta. A biztonsági személyzet felfüggesztette a munkát például a hamburgi és a berlini repülőtéren. A Verdi becslése szerint nagyjából 1350 munkavállaló csatlakozott a tiltakozó akcióhoz, amelynek következtében hétfőn több száz járatot kellett törölni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Az üzemanyag függői vagyunk

2022.03.14.
Forrás: (Fotó:David Constantine - Újpalotai csevegő) Lesz üzemanyag Mondta a MOL sajtószóvivője a négy napos hosszúhétvége előtti napokban. Mégis mindenki megrohanta a töltőállomásokat, és előkerültek a marmonkannák is. Persze hirtelen minden háztartásban lett benzines kertigép, és jöhetett a válasz a kutas kérdésére, hogy miért töltenek még 30-50 litert kannába is. Vagy demizsonba, vagy zacskóba, esetleg a sárga kukába, amiből az egész utcának viszik a kisteherben a drága jó benzint. Aztán voltak olyan kisebb forgalmú kutak, ahol már csak 5 literrel tudták kiszolgálni az autósokat, hogy legalább a következő töltőállomásig eljuthassanak azok, akik tényleg azért tankolnak, mert pont most fogyott ki nekik. Sok olyan kisebb kúthálózat, vagy magánkút, akik nem a MOL-tól, hanem a maradék 30%-ba tartozó beszállítótól vásárolták az üzemanyagot, nekik be is kellett zárniuk. Hiszen ha a nagykernek nem éri meg, akkor egyszerűen leállítja a szállítást. Márpedig a kisebb üzemanyag-nagykereskedők egy része korlátozta, illetve megszüntette a kiszállítást a benzinkutakra. A magyar piac 70 százalékát szolgálja ki a MOL, mint nagykereskedő. Viszont hirtelen a maradék 30 százalék is a nyakába szakadt, amit pár nap alatt lehetetlen logisztikailag zökkenőmentesen kivitelezni, tehát ebből leszűrhetjük, hogy várható pár napos/hetes akadozás a korábbiakhoz képest. Na, pont ebből lett a pánik egyeseknél, hiszen ha bezár a kút a szomszédban lévő háború kellős közepén, az semmi jót nem jelenthet. Még akkor sem, ha az Ukrajnában lévő háború nem, vagy csak részben okozója az olajárak drasztikus növekedésének. Engem viszont nem a gazdaságtudományi háttere, hanem inkább a lélektana érdekel ennek a jelenségnek. Beállok, hátha elfogy holnapra Ahogy autóztam a szokásos benzinkutak mellett, a korábbi szellős/bóklászós/bevásárlós kép helyett orbitális tömeg fogadott, még a kútra vezető sáv is teljesen bedugult. „Mondta a tv, hallottam a rádióban”, így tölteni kell. Sajnos a manapság megfigyelhető kattintás, lájk, és egyéb minél nagyobb elérésre törekvő médiumok esetében egyre inkább megfigyelhetjük a pánikkeltő megnyilvánulásokat. Bízom benne, hogy a közeljövőben azért lesz majd pár olyan precedens értékű retorzió, amiben a hatóság fellép a pánikkeltők ellen. De nyilván, aki kellőképpen tájékozott, az nagyon is jól tudja, hogy ezeknek nem kell felülni. Viszont sokan nem gondolnak bele mélyebben, és néznek utána alaposabban egy-egy hírnek, csak szaladnak a patikába a jódtablettáért, vagy a kútra benzinért. Pedig aki eddig is havonta-kéthavonta tankolt, annak most sem kell majd többet az autó. Sőt! Forrás: (Fotó: Kozma Dezső - Újpalotai csevegő) A gazdaság motorját is az üzemanyag eteti Más a helyzet a szállítmányozó cégek esetében, akiknek igenis kőkeményen be kell kalkulálni a fuvarszervezésbe az üzemanyagköltséget. Ezért is van kiadva a nagy transzport cégek fuvarszervezőinek, hogy úgy kalkuláljanak a menetidővel, és pihenőkkel, hogy mindenképpen nálunk tankoljanak, amiért még akár az útvonalaikon is képesek változtatni. Hogy miért is jó, hogy fogyasztói társadalmunk továbbra is foggal, körömmel ragaszkodik a közúti árufuvarozáshoz? A kérdésre nem fogom tudni megadni a választ, mivel nem vagyok kompetens ilyen volumenű kérdésekben, viszont amit látok, hogy még alternatíva keresésben sincs érdemi érdeklődés a döntéshozók részéről. Egy másik ágazat szereplőit viszont őszintén sajnálom: ők a gazdálkodók, akik már tervezik a készletezést, hiszen a földmunkák nagy része még tavasz végére, nyárra esik majd. Hazánk agrárország, és nagyon sok évtizedes családi gazdálkodás próbál megélni a földből a rendkívül változó időjárási, és gazdasági körülmények között is. Ha lekerül az ársapka, akkor viszont drasztikusan megemelkednek az erőgépek, és traktorok üzemeltetési költségei, így csak bízni tudok abban, hogy ez nem azonnal fog majd az élelmiszerárakban is jelentkezni. De nekem akkor is menni kell Sokan vagyunk így ezzel. Mert nem csak a fővárosból áll az ország, és nagyon sok zsákfaluból is meg kell oldani a munkába járást. Ott, ahol a tömegközlekedés nem alternatíva (mert nem létezik), nem marad más a jövőben sem, mint az egyetlen, így legfontosabb közlekedési eszköz, az autó. Ezen emberek helyzetét abszolút megértem, és tiszteletben tartom. Azon viszont minden alkalommal meglepődök, amikor a nagyváros reggeli csúcsforgalmában hatalmas SUV-k törik az utat maguk előtt, de nincsenek túlterhelve, mivel általában mindegyikben egy ember ül. Vajon egy 800-1000 Ft-os üzemanyagár elhozná már azt a világot, ahol az emberek megszervezik utazásaikat, és az egy utcában lakók egyik héten saját, másik héten a szomszédjuk autójával közlekednek majd munkahelyükre?  Ami általában a városközpontban van, tehát az átlag egyébként is minden nap egy irányba megy, ha más nem legalább a gyerekek mennének egy autóval az iskolába/óvodába. Igénybe veszik (legalább a kipróbálás erejéig) a tömegközlekedést? Vagy tényleg ilyen nehéz lemondanunk erről a komfortról?  Tudom, hogy a kényelem generálja a dugókat, viszont eljöhet majd az a világ, amikor a rojtosra koptatott kifejezés, a lélektani határ valóban eljön az üzemanyag árában, és tényleg luxussá válik a mindennapi ingajárat. Főleg úgy, ha alternatív közlekedési eszközzel (pl. kerékpár, robogó) most sem kell lemondanunk a saját időbeosztásunkról, és nem kell senkihez alkalmazkodni. Minden esetre a biciklis futárok kezdhetik tovább edzeni a vádlijukat, nincs kizárva, hogy több megrendelésük lesz a jövőben. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is!

A német autósok is támogatást kaphatnak a tankoláshoz

2022.03.14.
A pénzügyminisztérium elképzelése szerint az üzemanyagárak emelkedését egy átmeneti állami kedvezménnyel kellene ellensúlyozni, úgy, hogy a töltőállomás kasszájánál a kedvezmény értékével csökkentik a tankolásért kiállított számla végösszegét, és az állam pótolja a különbözetet az állomás üzemeltetőjének. A kedvezmény mértékéről és a rendszer bevezetéséről már a héten dönthetnek - írta a Bild című lap. A liberálisok (FDP) - a legkisebb kormánypárt - elnöke, Christian Lindner vezette pénzügyminisztériumban a egyebek mellett egy hitelprogram elindítását is tervezik az Oroszország elleni szankciókat leginkább megszenvedő vállalkozások megsegítésére. A tervek között szerepel a kieső bér egy részének közpénzből finanszírozott pótlására épülő rövidített munkaidő intézményének kiterjesztése és az ingázók munkába járási költségtérítésének emelése is. A terület másik szakminisztériuma, a gazdasági és klímavédelmi tárca vezetője a háztartások átfogó támogatását ígérte egy hétfői nyilatkozatában. Robert Habeck kiemelte, hogy a drágulás sokakat nyomaszt, de a fűtés, az áram és az üzemanyag szélsőségesen magas költsége elsősorban a háztartásokat, a családokat terheli, és minél alacsonyabb a jövedelmük, annál inkább. Ezért a koalíciós pártok - a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és az FDP - "gyors és konstruktív" munkával összeállítanak nekik egy támogatási csomagot. Három szempontot kell érvényesíteni. Először is azonnali könnyítéseket kell biztosítani a családoknak az áram, a fűtés és a közlekedés területén. A második szempont az energiahatékonyság erősítése és a fogyasztás csökkentése a többi között a gázfűtéses rendszerek cseréjének támogatásával. A harmadik pedig a leginkább hatékony energetikai megoldások terjesztése piaci alapú ösztönzőkkel - fejtette ki a Zöldek politikusa az ARD országos köztelevízió hírportálján idézett nyilatkozatában. A gazdasági tárca számítása szerint egy nem korszerűsített családi ház fűtési költsége éves szinten 2000 euróval (770 ezer forint) emelkedett az ukrajnai háború következtében. Rendkívüli mértékben drágult az üzemanyag is. A legnagyobb német autós érdekvédelmi szervezet, az ADAC autóklub vasárnapi összesítése szerint a dízel literenként átlagosan 2,15 euróba, a Super-E10 prémium benzinfajta literenként 2,10 euróba kerül. A 2 euró feletti ár minden korábbinál magasabb, és szélsőséges drágulás éves összehasonlításban; 2021 márciusában a dízelért átlagosan 1,31 eurót, a Super-E10 benzinért 1,45 eurót kértek literenként a németországi kutaknál. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ismét riasztották a magyar Gripeneket

2022.03.14.
A közlemény szerint a belgrádi irányítótorony olyan információt közölt a polgári légi irányítással, amely szerint a repülőgép fedélzetén bomba van. A gépet a magyar-szlovák határnál visszafordították, miközben a NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központja riasztotta a Magyar Honvédség Gripenjeit, amelyek rövid időn belül azonosították a szerb A-319-es repülőgépet, és biztosították annak kikísérését Magyarország légteréből, Szerbia irányába. A magyar Gripen géppár addig maradt a határmenti légtérben, amíg a visszafordított repülőgép le nem szállt Belgrádban - írták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Beváltak a tehergépjárművek alkoholszondás indításgátlói

2022.03.14.
Az Európai Bizottság számára készített ittas vezetésről szóló legfrissebb jelentése a véralkohol-koncentráció (BAC) határértékeire vonatkozó EU-iránymutatások közzététele (2001) óta elért előrehaladást vizsgálja. A riport szerint a nehéz tehergépjárművekben bevezetett alcolock alkoholszondás indításgátlók kötelező bevezetése megtérülő befektetés lehet. A kutatók megállapították, hogy az EU-ajánlás (2001/115/EK) közzététele óta a véralkohol-koncentráció (BAC) határértékeit az Európai Unió további 8 országában harmonizálták. Ennek megfelelően ezekben a tagállamokban alacsonyabb megengedett véralkohol szintet vezettek be a járművezetők számára. 14 ország pedig a kezdő és hivatásos gépjárművezetők esetében vezetett be alacsonyabb megengedett értéket. Jelenleg az EU tagállamaiban, valamint Svájcban és Norvégiában a véralkohol szint törvényi határértéke 0,5 g/l vagy ennél alacsonyabb. Ezenkívül a vizsgált 30 európai országból 24 alacsonyabb véralkohol szint határértéket (0,0-0,3 g/l) alkalmaz a kezdő járművezetők számára. Mindemellett a legtöbb európai országban a hivatásos sofőrök BAC-határértéke 0,3 g/l vagy ennél alacsonyabb. A jelentés rámutat további eredményekre is, miszerint a BAC-határértékek 0,5 g/l-re csökkentése számottevően és hatékonyan csökkentette a közúti halálesetek számát. Ugyanakkor a szakemberek hangsúlyozzák, hogy a hatékonyságot alapvetően meghatározza ezen határértékek (fokozott) betartatása és tudatosítása. Az Európai Parlament egy nemrég közzétett jelentésében felszólította az Európai Bizottságot, hogy frissítse a véralkohol szintre vonatkozó ajánlásait, és foglalja bele a zéró tolerancia elvét is. A tanulmány szerzőinek véleménye szerint az alcolock alkoholszondás indításgátlók az ittas vezetéssel szembeni fellépés kiemelten fontos eszközei. A szakemberek szerint az alcolock nehéz tehergépjárművekben való kötelező alkalmazása hatékony javaslatnak bizonyult. A szerzők azonban azt is megjegyezték, hogy az egyes országokban a hivatásos járművezetőkre vonatkozó eltérő BAC-határértékek akadályt jelentenek az eszközök kötelező alkalmazása során. A nehéz tehergépjárművek ugyanis jelentős arányban vesznek részt a nemzetközi tranzitforgalomban. A sofőrök esetleg túlléphetnek egy alsó határt egy idegen országban annak ellenére, hogy engedélyt kaptak a járművezetésre, amikor elhagyják saját országukat, ahol magasabb határérték van érvényben. Ez az akadály azonban könnyen leküzdhető lenne, ha ebben a járműkategóriában minden országban egységessé válnának ezek a határértékek. Az ETSC régóta szorgalmazza az alkoholszondás indításgátlók kötelező bevezetését a hivatásszerű tehergépjárműforgalomban. Iszik vagy vezet? A hivatásforgalomban ennek különösen nagy jelentősége van (kép: ETSC) A szerzők ugyancsak megvizsgálták az alkoholblokkolók kötelező használatának költség-haszon arányait is a kezdő vezetők és a notórius jogsértők esetében. Értékelésük szerint az alcolock használata ezekben a kiemelt kockázatú szegmensekben különösen hatásos, azonban javaslatuk szerint a határértékeket és a kötelezővé tételt nem tagálami, hanem Európai Uniós szinten kellene megtenni. 2022. júliustól az Európai Unióban forgalmazott összes új járműtípusban szabványosított módon kell alkalmazni az alkoholszondás indításgátlót, de magukat az eszközöket nem kötelező felszerelni. Az alcolock használatának egyik figyelmen kívül hagyott aspektusa az a jelenlegi uniós szabályozás, mely szerint az alkoholfüggő járművezetők egyáltalán rendelkezhetnek vezetői engedéllyel Európai Unióban. A vezetői engedélyekre vonatkozó jelenlegi szabályok megelőzték az alcolock-alapú rehabilitációs programok széles körben elterjedt alkalmazását. Ebből következően az ittas vezetés miatt eltiltott alkoholproblémákkal küzdőknek nincs törvényes módja a vezetés folytatására. Sokan elvesztik emiatt a megélhetésüket, de jelentős számban az eltiltás ellenére továbbra is vezetnek. Ellen Townsend, az ETSC politikai igazgatója elmondta: „A jogosítványokról szóló irányelv közelgő felülvizsgálata során szeretnénk egy új korlátozott engedélyt, amely lehetővé teszi az alkoholfüggő személyek számára, hogy alkoholzárral ellátott járművet vezessenek egy rehabilitációs program betartása mellett.” A jelentés a kábítószer hatása alatt történő járművezetés elleni fellépés összetett területét is megvizsgálja. Az erre vonatkozó javaslatok szerint nemzetközi szabványokat kell kidolgozni a kábítószer-szűrő eszközök bevezetésére, valamint iránymutatásokat a közúti megállításos ellenőrzésekre és laboratóriumi vizsgálatokra. A szabványok harmonizálása ezeken a területeken csökkentené a kábítószer-használat elleni harc költségeit és komplexitását. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! forrás és kép: ETSC

Tizenkét óra, 12 forgalmi engedély

2022.03.14.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága 2022. március 11-én 18 órától másnap 6 óráig tartott közlekedési ellenőrzést a XIII. kerület területén. Az akció fő célja a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrése volt. A rendőrök egy járművezetőt elfogtak ittas járművezetés bűncselekménye miatt, három fővel szemben pedig közigazgatási bírságot szabtak ki tilos jelzésen áthaladás, valamint kötelező haladási irány figyelmen kívül hagyása miatt. Az egyenruhások 14 esetben kezdeményeztek szabálysértési eljárást, mivel volt, aki forgalomból kivont járművel közlekedett, a járművet engedély nélkül átalakította, illetve a járművet kötelező felelősségbiztosítás nélkül használta. A rendőrök a feljelentés megtétele mellett 12 alkalommal a járművek forgalmi engedélyének elvételéről is intézkedtek. Az akció során további nyolc sofőrrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki kisebb közlekedési szabálysértések - vezetés közben mobiltelefon használat, irányjelzés elmulasztása - miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a közlekedésre veszélyes jogsértéseket, ezért a továbbiakban is várhatók hasonló ellenőrzések. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Videón, ahogy a repülő nem állt meg, csak lelassított a Raptorral, II. rész

2022.03.14.
A Ford korábban is készített már néhány hasonló hangulatú videót: az egyik a westernfilmek előtt tisztelgő “The Good, The Bad and The Bad-R-S-E” volt, a másik pedig az eredeti Ranger Raptor bemutatkozó filmje, amiben az autó hatalmas porfelhőket kavarva driftel egy bánya külszíni fejtésén. Közel három hónapnyi tervezés előzte meg a mostani forgatást, amelynek során 38 fős stáb dolgozott összehangoltan három napon át egy lezárt repülőtéren, ahol régebben sugárhajtású katonai repülőgépeket építettek és teszteltek. A képre kattintva videó indul. Mielőtt megkezdték volna a munkát a valós helyszínen, a csapat összeállított a filmhez egy animációs filmvázlatot. Egyedül ez több mint 200 órányi munkát igényelt; később ez az animációs film képezte minden egyes felvétel alapját, vagyis egyfajta mintaként szolgált a valódi forgatáshoz. Az ugrások és driftek kivitelezése a világhírű autós kaszkadőr, Paul Swift feladata volt, aki több mint 30 év tapasztalatával végezte el a munkát, folyamatosan egyeztetve a Ranger ausztrál mérnökcsapatával. Swift az új generációs Raptor európai bemutatóján is szerepelt – amit a Ford élőben közvetített –, ahol elmondta, milyen remek az új, 3,0 literes V6-os blokk és a nagy teljesítményű futómű, amelyekkel az autó káprázatos dolgokra képes. A video előkészületeiben a Ford mérnökei is részt vettek, így az új generációs Ranger Raptor minden egyes felvételen magabiztosan mozgott. Fontos megjegyezni, hogy a forgatáson sorozatgyártású járművet használtak, amiben semmiféle utólagos mechanikus megerősítésre nem volt szükség. Az egyetlen módosítás az volt, hogy szabványos biztonsági öv helyett többpontos bekötésű öv óvta a kaszkadőr testi épségét. Swift száguldását a híres rendező, Nick Piper instruálta, hogy a felvételek minél tökéletesebben visszaadják az új generációs Raptorban feszülő erőt és energiát. Piper korábban olyan világmárkák számára készített reklámfilmeket, mint a Google és a McDonalds, de Madonna és Lenny Kravitz számára is forgatott már videoklipeket. A filmben szereplő pilóták a valóságban is teherszállító gép pilótái, bár ők inkább afrikai fuvarokhoz vannak szokva, nem pedig új pickupok szállításához. A forgatókönyv szerint a nyolcfős repülőszemélyzetnek 200 km/órás sebességgel kellett leszállnia az 1800 méter hosszú kifutópályán, hogy a nagysebességű kamerák drámai módon mutathassák be, amint a raktérben a Ranger Raptor letépi magáról a 22 méternyi acélláncot. A stáb drónokat, speciális elektromos buggykat és egy ‘Robotkar’ kamerát használt a dinamikus felvételekhez. Ez a rendszer nem más, mint egy, a tetőre rögzített, kamerát tartó robotizált kar, amivel igazán hatásos közeli felvételeket készíthettek a száguldó autóról. A forgatás biztonságáról egy külön csapat gondoskodott (többek közt három reptéri tűzoltókocsival), mindvégig készenlétben állva. Miután minden felvétel elkészült, a Ford kreatív ügynökségi partnere, az Imagination több száz órát töltött az utómunkálatokkal, hét különböző változatot készítve a filmből a különféle platformok és közönségeik számára. Feltöltése óta “Az új generációs Ford Ranger Raptor földet ér Európában” már közel mint 200.000 megtekintésnél jár. Erről cikkünket itt olvashatja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója