Új „biztonsági övet” sürget az Allianz

2024.10.24.
Ehhez képest az Allianz Technológiai Központ (AZT) által kezdeményezett kutatás[1] arra a megállapításra jutott, hogy a nehézgépjárműveket vezetők többsége (az Egyesült Királyságban és Franciaországban 54 százalékuk, Németországban 50, Spanyolországban 48, Olaszországban pedig 47 százalékuk) gyakran vagy néha kikapcsolja a vezetéstámogató rendszereket arra hivatkozva, hogy azok „nem praktikusak”, „idegesítőek”, „feleslegesek”, vagy „olykor nem működnek megfelelően”. Az EU 2050-re nullára akarja csökkenteni a halálos közúti balesetek számát Az Európai Bizottság hivatalos célkitűzése az, hogy 2050-ben már ne forduljanak elő halálesetek az európai utakon. A Vision Zero elvárástól azonban még messze vagyunk. Tavaly mintegy 20 400 áldozata volt a közúti baleseteknek az Európai Unión belül, ami éves szinten csupán 1 százalékos csökkenés. Pedig a 2050-es célhoz – lineáris javulást feltételezve –18 százalékkal kellett volna mérsékelni a halálos kimenetelű közlekedési balesetek számát 2022 és 2023 között. Illuaztráció: https://visionzero.global/ Az AZT szakértői szerint a balesetek fő gócpontjai Európában a városok: ezekben történik a halálos közúti balesetek mintegy 40 százaléka. Az áldozatok 70 százaléka kerékpárral vagy más kétkerekű járművel közlekedik, illetőleg gyalogos – gyakran gyermek vagy idős. Mindezek fényében a helyzet gyors és hathatós javításához érdemes a városi közlekedésre és annak leginkább kiszolgáltatott szereplőire összpontosítani. Az AZT elemzése szerint kiemelt figyelmet igényelnek a csomagszállítók és futárszolgálatok által használt furgonok: ebben a kategóriában 20 százalékkal gyakoribbak a balesettel összefüggő kárigények, mint a hagyományos négykerekűek között, ráadásul az előbbiek nagyobb valószínűséggel okoznak személyi sérülést is. Emögött feltehetően a sofőrök időhiánya, a gyakori megállások, a városi környezetben történő manőverezés és a kiszállítás során használt digitális eszközök figyelemelterelő hatása áll. Nincs új a nap alatt: a rendelkezésre álló technológiák is életeket menthetnek Az sem mellékes szempont ugyanakkor, hogy noha a furgonok ugyanazokat a nagyforgalmú városi utakat róják, mint a személygépkocsik, mégsem szerelik fel őket annyi biztonsági rendszerrel, mint az utóbbiakat. Azzal együtt sem, hogy az EU 2. általános járműbiztonsági rendelete (GSR2) 2024 júliusától minden új járműre kiterjed, ráadásul ezek például a furgonok esetében nem elégségesek ahhoz, hogy megbízhatóan megelőzzék például a holtterekben történő ütközéseket a kerékpárosokkal vagy a gyalogosokkal. Az AZT szakemberei szerint a furgonok és teherautók által okozott, gyalogosok és kerékpárosok által elszenvedett balesetek egyharmada elkerülhető lenne, ha ezeknél a gépjárműveknél is aktívan használnák a már létező technológiákat. Ilyen például a holttérfigyelő asszisztens aktív fékrásegítéssel, amely nem csupán detektálni képes a rossz helyen felbukkanó akadályt, hanem villámgyorsan közbe is tud avatkozni. De szintén javíthatják a sofőrök tájékozódási képességét a gyártók speciális tükrökkel vagy a vezetőfülke jobb kilátást biztosító kialakításával. „Számunkra biztosítóként kiemelten fontos, hogy megoldást keressünk erre a problémára, hiszen az ilyen jellegű balesetek csökkentésével a közlekedés sérülékenyebb szereplői nagyobb biztonságban lennének, emellett a fuvarozó vállalatoknak is kifizetődő lenne, hiszen egy alacsonyabb javítási és állásidő-költséggel rendelkező flotta jóval hatékonyabban működtethető – mondta el Borbély Krisztián, az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési igazgatóságának vezetője. Hozzátette: – Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen nemzetközi tapasztalataink és kutatásaink révén hatékonyan tudunk hozzájárulni a biztonságosabb közlekedés megteremtéséhez.” A vezetéstámogató rendszer az új biztonsági öv Az Allianz már 40 évvel ezelőtt is kampányolt az akkor még vitatott biztonsági övek kötelező használatáért. Klaus-Peter Roehler, az Allianz SE Igazgatósági tagja úgy véli, a Vision Zero eléréséhez „új biztonsági övre” van szükség. Ennek érdekében a 12. Allianz Motor Day-en az Allianz három konkrét követelést is megfogalmazott az autógyártók, a flottaüzemeltetők és a jogalkotók felé, hogy a városi közlekedésben leginkább veszélyeztetett csoportok nagyobb védelmet élvezhessenek: Elsőként azt szeretnék elérni, hogy a furgonok és tehergépkocsik gyártói teljes mértékben használják ki a rendelkezésre álló vezetéstámogató innovációkat a balesetek megelőzése érdekében. Ezekben a kategóriákban legalább olyan erős biztonsági rendszerekre van szükség, mint az új személygépkocsiknál. Felhívják továbbá az EU jogalkotóinak figyelmét, hogy a jelenlegi szabályozás korrekciójával a lehető leghamarabb tegyék kötelezővé az olyan aktív fékrendszerek meglétét az új járműveknél, amelyek azonnal vészfékezést indítanak a holttérben felbukkanó akadály észlelésekor, és ezeket állandóan legyen kötelező használni. Végezetül az Allianz átfogó, az uniós adatvédelmi törvényben foglaltaknak megfelelő adatmegosztást sürget, hogy a biztosítók olyan kockázatalapú díjtételeket és ösztönzőket állapíthassanak meg, amelyek igazodnak a teherautókba és furgonokba szerelt és aktivált biztonsági rendszerekhez. További információk angol nyelven itt érhetők el: Allianz Motor Day [1] A 12. Allianz Motor Day-t megelőzően elvégzett, reprezentatív felmérés öt európai országban vizsgálta a közlekedés leginkább veszélyeztetett kategóriáinak biztonságát a városok belső területein.    

A nőknek is helye van az autóiparban – A nemek közti egyenlőség előmozdításáért díjazták a Bridgestone Tatabányát

2024.10.24.
Október 17-én került megrendezésre a Magyarországon működő kis- és nagyvállalatok munkahelyi sokszínűségért, nyitottságért, elfogadásért tett kezdeményezéseit és eredményeit díjazó Open Minded Companies Award 2024 díjátadó gálája. A kategória három döntős shortlistes nevezője közül a 8 főből álló szakmai zsűri végül a Bridgestone Tatabánya pályázatát találta méltónak a kategóriagyőzelemre. A Bridgestone Tatabánya törekszik arra, hogy lebontsa a gumiabroncsgyártásban uralkodó hagyományos nemi sztereotípiákat – egy sokak által férfiasnak tartott iparágban. A nemi egyenlőség előmozdítása érdekében indított kezdeményezések a vállalat azon törekvését tükrözik, hogy inkluzív és támogató környezetet teremtsen a női munkavállalók számára. Topolcsik Melinda ügyvezető igazgató alatt 2017 óta négy és félszer több hölgy kolléga dolgozik a gyárban, mint korábban – az összes kolléga közel 20%-át teszik ki. A vállalat kezdeményezései és programjai – ingyenes egészségügyi szűrések, női kerekasztalbeszélgetések, készségfejlesztő programok és tréningek, külső rendezvényeken és konferenciákon való részvételi lehetőségek, édesanyák és kismamák támogatása – a női kollégák jóllétének megőrzésére, szakmai fejlődésükre, és a munka-magánélet egyensúlyának biztosítására egyaránt összpontosítanak. „Világéletemben termelő vállalatoknál dolgoztam, így mindig is fontos volt számomra az egyenlőség előmozdítása és a női munkavállalók támogatása. A kollégák szemléletformálása hosszabb távon arra is pozitív hatással bír, hogyan tekintenek a nők saját szerepükre a férfiasnak tartott termelő- illetve gumiabroncsiparban, illetve hogyan kerül megítélésre a női munkavállalók jelenléte a szektorban” – mondta el a kategóriagyőzelem kapcsán Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. A vállalat célja, hogy pozitív példával elől járva minél több hölgy érezhesse azt, hogy neme ellenére is helye van az autóiparban, aktív szerepvállalása pedig támogatást élvez a gyártó vállalatoknál is.    

Videón, ahogy a Kia új pickupja szörföl a sivatagban

2024.10.24.
A Hyundai Santa Cruz pickupját nem kell bemutatni senkinek, bár Európában talán nem annyira ismert, mint a tengerentúlon. A kisméretű autó a legkisebb pickup a piacon, a Ford Maverickjével együtt helyezkedik el a Toyota Hilux vagy a Ford Ranger alatt. A két modell mellé azonban most egy harmadik konkurens márka is beszáll a kis pickupok szegemensébe. A Kia. A dél-koreai gyártó könnyedén megtehette volna, hogy a Hyundai-jal való partnerségét kihasználva rádobja a Kia matricát a Santa Cruzra és nyugodtan hátradőlve figyeli a garantált nyereséget, de ehelyett saját modelljét akarja kifejleszteni. Az érkező autó és a Santa Cruz egyáltalán nem fog hasonlítani egymásra, utóbbi unibody, azaz önhordó karosszériát alkalmaz, míg az új autó body-on-frame, vagyis keretre épített karosszériás lesz, ahol a plató és a kabin elkülönülnek egymástól. A Kia egy rövid kedvcsináló videót tett közzé, amelyben az Al Qudra-sivatagban tesztelik a legújabb modellt. Mivel teljes bemutatója még nem volt a Kia pickupnak, ezért még színes álruhába burkolták, de a kis négyzetek sem tudják elrejteni az autó érdekes dizájnelemeit. A kerékívek például szögletesek, az elülső fényszórók pedig a Telluride SUV-modellre hajazó, függőleges módon helyezkednek el. A modellt egyébként Tasmannak nevezik, ami rendkívül illő név egy ilyen felépítésű pickuphoz. A Kia elmondása szerint 1777 különböző tesztet és összesen 18 ezernél is több tesztkört futtattak le a modellen, hogy minden biztosan jól működjön. Persze ez a szám csak akkor lehet mérvadó, ha tudjuk hasonlítani valamihez. Egy autónál átlagosan 1000-1200 féle tesztet csinálnak, amelybe beletartozik minden alkatrész és funkció ellenőrzése, a szín és festék tesztje, na meg az emissziós és károsanyag-kibocsátást ellenőrző tesztek. Ez alapján lehet azt mondani, hogy a dél-koreai gyártó biztosra ment. Az is érdekes, hogy a sivatagban szörfölős videó a Kia nemzetközi YouTube-csatornájára ment ki, viszont meglepő lenne, ha Európában is megjelenne a modell, főleg, mivel egy olyan szegmensbe készül, ami itthon nem elterjedt. De az ellenkezőjét sem állította még a cég, így a remény egyelőre megmarad. Egyelőre Kaliforniában látták a modellt utcai teszteken, de ez sem jelent sok mindent, tekintve, hogy a Kia amerikai bázisa az államban van. Mindezen felül a Kia egy másik pickupot is fejleszt az Egyesült Államokba, egy teljesen elektromos modellt, amely szintén a Santa Cruz-szal megegyező szegmensben szerepel majd, legalábbis a lesifotók alapján. A másik modell várhatóan még 2027 előtt debütálni fog, a kérdés csak az, milyen formában. A Tasmanról legalább már lehet tudni néhány specifikációt. 2,2 literes, turbódízeles motort terveznek a modellbe. amelyet a Sorentótól kölcsönöz majd. Más források azt is állítják, hogy 4X4-es és 4X2-es meghajtás is lesz, a kettő között pedig egy egyszerű kapcsolóval lehet majd váltani. A plató teherbírására 2200 fontot, azaz nagyjából 998 kilogrammot ígérnek, míg a vontatható tömeg maximuma 7700 font, vagyis 3493 kg körül lesz. Arról egyelőre nincs szó, hogy V6-os, vagy esetleg plug-in hibrid verzió is lesz-e a kisméretű pickupból, pedig a rivális Ford mindkét hajtást kínálja. Azt sem közölte egyelőre a Kia, hogy a videón látott duplakabinos kialakítás mellett lesz-e esetleg egyszerű, háromüléses fülke, vagy esetleg extended, vagy crew cab verzió. A South Korean Maeil Business Newspaper szerint a Tasmant a térségben fogják összeszerelni és a Közel-Keleten, Afrikában és Ausztráliában lesz majd kapható. A nemzetközi bemutató jövő hónapban lesz a Dzsiddai Nemzetközi Autószalonon, Szaúd-Arábiában, október 29. és november 2. között. A Tasman egyébként nem a Kia első pickupja a térségben. A Bongo nevű kei truck 1980 óta kaható Dél-Koreában, de ilyenkor persze felmerül az a kérdés, hogy ezek a modellek nem egy teljesen másik kategóriába tartoznak-e. A vitát elkerülendő, a Tasman lesz az első nyugati stílusú pickup a keleti régióban. De érdemes hozzátenni, hogy a Bongónak is megvan a saját életútja. Jelenlegi, negyedik generációja még 2005-ben debütált, azóta kapott egy ráncfelvarrást is és azóta is kapható. Még elektromos verziója is van! Médiaanyagok forrása: Kia

Halálos baleset történt az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán

2024.10.24.
A police.hu oldalon a balesetről azt írták, hogy a 93-as kilométernél történt baleset miatt a forgalmat Ácsnál leterelik az autópályáról, visszahajtani a 85-ös kilométernél lehet.

A FIAT a vörös szőnyegen a 19-ik Római Filmfesztiválon

2024.10.24.
A FIAT is szerepet vállal a neves rendezvényen, s elhozza olyan népszerű modelljeit, mint például a Topolino, a Grande Panda, a Fiat 600 (elektromos és hibridverzióban egyaránt), valamint az E-Ulysse. A FIAT, olyan globális márka, amely mindenki számára fenntarthatóbb világot szeretne teremteni, és sosem szalasztja el a lehetőséget, hogy elősegítse a fenntartható városi mobilitás térnyerését az elektrifikált vezetési élmény egyszerűbb és elérhetőbbé tételével. Fotó: Fiat E különleges esemény alkalmával a márka ismét bizonyítja elkötelezettségét a fenntarthatóság iránt, és csak tisztán elektromos vagy hibridhajtású modelljeivel teszi különlegessé a vendégek szállítását. A FIAT részvétele a Római Filmfesztiválon méltó módon ünnepli a márka és a filmművészet világa közötti szoros kapcsolatot, amely a huszadik század elején kezdődött. Az évek során nagyszerű producerek számos FIAT modellt választottak játék-, dokumentum-, és reklámfilmek ezreihez. Így lett releváns a márka a filmtörténetben, s ezért tekintenek sok FIAT modellre úgy az autóiparon kívül is, mint a nemzeti örökség része. 1957-ben például a legendás rendező, Federico Fellini a Fiat 1100 B-t és a 600 Transformable-t választotta ikonikus filmjéhez, a Cabiria éjszakái-hoz. Csaknem fél évszázaddal később a Fiat 500X kapott látványos szerepet Ben Stiller vígjáték sikerében, a Zoolander 2-ben. Sőt, a Fiat 500 főhőse volt a Mélyvörös című kultuszfilmnek, illetve olyan animációs filmeknek, mint a Lupin III és a Cars. A márka autói számtalan nagyszerű reklámfilmben szerepeltek már, az egyik legújabb például a Fiat 600e és az Oscar-díjas színész és környezetvédő aktivista, Leonardo Di Caprio párosával készült. Az eltelt több mint 100 évben a FIAT globális márkája olyan kommunikációs mérföldkövekhez ért el, amelyek részei lettek a filmművészet és az autóipar történetének. A 19-ik Római Filmfesztivál ünnepi hangulatában a FIAT társadalmi és környezeti szempontból egyaránt olyan barátságos flottával áll a vendégek rendelkezésére, amely tükrözi a fenntartható világ iránti küldetését és viszonyát a mozgóképek világához. A világ egyik legnagyobb vörös szőnyegén ezúttal nemcsak a filmvilág fontos vendégei mennek majd végig, hanem a teljesen elektromos Fiat Topolino is. A 19-ik Római Filmfesztivál várhatóan a Topolino által sugárzott életöröm, optimizmus, vidámság és Dolce Vita életérzés miatt is elbűvöli majd vendégeit. Valójában az olasz fővárosnál és helyszíneinél nem is lehetne jobb színpadot találni az olasz életérzés megünneplésére. A Fesztiválon láthatók lesznek még a FIAT legfrissebb modelljei is. A Fiat Grande Panda júliusban, a márka fennállásának 125-ik évfordulóján mutatkozott be. A Fiat Grande Panda a Római Filmfesztivál falujában teljes pompájában áll majd a reflektorok fényében. A FIAT új, globális modellje vagány formatervével nem csupán az olasz szépséget testesíti meg, hanem olyan értékeket is, mint a fenntarthatóság, a befogadás és az egyszerűség.          

Jönnek az egyszer használatos speciális rendszámtáblák Szlovákiában

2024.10.24.
A belügyminisztérium közlése szerint jelenleg a közlekedésrendészetek adják kölcsön az M jelzésű speciális rendszámokat az új autókat forgalmazó kereskedőknek, akik aztán az újonnan vásárolt autók tulajdonosának adják kölcsön. A gyakorlati tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy a kliensek részéről számos esetben problémás visszajuttatni a rendszámtáblát a kereskedőnek. Az egyszer használatos, bizonyos ideig érvényes rendszámtáblákat már nem kellene visszaadniuk az autótulajdonosoknak. A tárca a módosítással a C betűt tartalmazó speciális rendszámtábla jogosulatlan használatára, valamint sok esetben más országban vásárolt gépjárművek behozatalára is reagál. A javaslat szerint az egyszer használatos rendszámtábláért 5 eurót kell majd fizetni darabonként. A rendszámtáblák szintetikus poliészterből készülnek majd, ami ránézésre kemény papírnak tűnik, ugyanakkor ellenáll az időjárási körülményeknek és a szakításnak. Az autókereskedők adják majd oda a klienseknek, a vásárlást követően pedig 30 napig tart majd az érvényességük, illetve, amíg a járművet nem regisztrálják. A becslések szerint évente legfeljebb 100 ezer, M jelzésű egyszer használatos rendszámtábla párt adnak majd ki, míg a C jelzés esetében ez 60-80 ezer pár lehet. Eltörlik továbbá az úgynevezett „alulvilágítással” rendelkező rendszámtáblák kiadásának lehetőségét. Szigorítják a becsmérlő, vulgáris és egyéb tiltott kifejezésekről szóló szabályzatot az úgynevezett választható rendszámtáblákkal kapcsolatban. A specifikus rendszámtáblákat már csak az elektromos autók számár adhatják ki, a plug-in hibrideknek nem.  

Ez a német nyugdíjasok kedvenc autója

2024.10.24.
Fotó: Mercedes Ezt mutatja a Verivox aktuális értékelése azon 100 autómodellről, amelyek a Verivoxon keresztül leggyakrabban biztosítottak 2022 szeptembere és 2024 augusztusa között. A Verivox ügyfelei körében a B-osztályú sofőrök 46,3 százaléka 65 évnél idősebb. A Skoda Yeti (65 év felettiek aránya: 38,8 százalék) és a BMW X1 (34,5 százalék) szintén népszerű az idősek körében. A Verivoxon keresztül gépjármű-biztosítást megkötő összes sofőr 19,1 százaléka 65 évnél idősebb. Meglepő dinamika az alapmodelltől a csúcsmodellig Ettől az elemzéstől függetlenül az autóbiztosítók ismételten azt tapasztalják, hogy az idősek körében a városi terepjárók aránya jelentősen meghaladja az átlagot. A 70-79 éves nyugdíjasok körében Németországban 60 százalékkal haladja meg az átlagot a terepjárók aránya - a 18 és 29 év közötti korosztályban viszont 66 százalékkal marad el az átlagtól.  

Két hidrogén üzemanyagcellás autóbusz érkezhet Kecskemétre

2024.10.23.
A tájékoztatás szerint a hidrogén üzemanyagcellás autóbuszok pályázatán a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. 544 millió forint támogatást nyert a két járműre. A buszbeszerzésre 100 százalékos támogatást kapott a pályázó a HUMDA-tól. Mint írják a hidrogén üzemanyagcellás buszok beszerzésének támogatásával az ügynökség hozzájárul a Magyarország Nemzeti Hidrogénstratégiájában szereplő feladatok megvalósításához. Fotó: MTI/Balogh Zoltán A Kecskeméten közlekedő hidrogén üzemanyagcellás járműveket kezdetben mobil töltőállomáson töltik majd, de a hosszú távú célok között szerepel az állandó töltőállomás kialakítása. Mindkét hidrogén üzemanyagcellás autóbuszt kibocsátásmentes technológiával előállított, zöld hidrogénnel töltik majd. A HUMDA által koordinált Zöld Busz Program célja, hogy a magyar közösségi közlekedés járműállománya ütemesen haladjon a karbonsemlegesség irányába és folyamatosan modernizálódjon – idézi a közlemény Mészáros Virágot, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. vezérigazgatóját. A pályázat révén a közösségi közlekedési szolgáltatást nyújtó cég hozzájárul majd a helyi közlekedés színvonalának javításához, a személyszállítási közszolgáltatási feladatokat ellátó tiszta és energiahatékony járművek minél szélesebb körű elterjesztéséhez. A járművek a tervek szerint 2027. júliusig állnak majd forgalomba. A HUMDA két pályázatán összesen hat modern, környezetbarát autóbusz beszerzésére nyertek lehetőséget három városban a Zöld Busz Program keretében. A két kecskeméti mellett Budapest agglomerációjában egy hidrogén üzemanyagcellás, Veszprémben pedig három akkumulátoros elektromos autóbusz állhat forgalomba a következő években – olvasható a közleményben.  

Egy szinttel feljebb

2024.10.23.
Elég nagyot ment a Volvo hibrid hajtáslánca 10 évvel ezelőtt. A különlegessége az volt, hogy az elektromos hajtást nem benzin, hanem dízelmotor segítette. Nem bajlódtak azzal sem, hogyan hajtson be minden motor minden tengelyre: a dízelmotor az első tengelyre dolgozik, mint az alapkivitelű Volvo-knál, a villanymotor a hátsó tengelyt hajtja. Tök jó, át is vizsgáltunk egy ilyet még a vásárlás előtt. A bal első sárvédőn van az elektromos töltés helye Kicsit feljebb pozícionálva A cikk címében már lelőttem a poént, de akkor mutatom is. A hirdetésben egyértelműen az elérhető legmagasabb felszereltség, a Summum szerepel. De a legtöbb Volvo-nál van egy egyszerű módja gyári kivitel gyors megtudásának. Képzeljétek rá van írva, csak tudni kell, hol kell keresni. A Volvo-k típustábláján található ez a felirat, legalább is, ami az alapkiviteleket, a Kinetic-et, a Momentumot és a Summumot illeti. Ezen az autón jól olvasható volt a Momentum felirat. Azt azonban azonnal hozzá szeretném tenni, hogy az Eurotax katalógus szerint a Summum a Momentumhoz képest többek közt xenon-fényszórókat, hátsó kartámaszt, fűthető ablakmosó fúvókákat tartalmaz, ami ebből ellenőrizhető volt, az benne is volt, egy dolgok leszámítva, ez pedig a belső hangulatvilágítás, de azért enélkül sokáig lehet élni. Cserés a tartalék akksi és rá kell nézni a TPMS rendszerre A hibrid Volvo-ban van egy külön kis akkumulátor a start-stop rendszer számára. Erre a diagnosztika a törölhetetlen „komponens hibás” kódot dobta ki, tehát ezt cserélni kell. Ennek mindenképpen meg kell lennie 50-60 ezer forintból, ami egy több mint ötmilliós kocsinál még nem annyira vállalhatatlan összeg. Az autó műszerfalán az abroncsnyomás ellenőrző rendszer visszajelző fénye világít. Ez lehet feltanítási probléma is, vagyis, hogy a kocsival el kell fogadtatni a jelenlegi beállításokat megfelelőként, de lehet akár szenzorhiba is. Talán az előbbi, mert a kocsi egyébként nagyon peckesen állt a 235/45R18-as abroncsokon. Ami egyébként az abroncsokat illeti elöl 2018-as, hátul 2022-es gumik voltak az autón, egyaránt Michelin gyártmányok. A régebbiek 4-5, az újabbak 6 mm-es profilmélységet hoztak, ezek még elmennek egy darabig. Az alufelnik pedig (dobpergés) nem voltak leverve, vagy megütve, tökéletes állapotban várták az új gazdit. Azért ez ritkaság, pláne ilyen nagy kerekeknél. Látszik, hogy volt gazdája A 2015-ös gyártású kocsit 2022-ben hozták be Magyarországra Hollandiából. Ott a szervizkönyv bejegyzései alapján 29, 61, 93, 124, 152 és 170 ezer kilométernél végeztek rajta karbantartást. Hát-hát, mit lehet erre mondani? A gyártó mondta, hogy 30.000 kilométerenként vigyék. Más kérdés, hogy ez sem sikerült odakint maradéktalanul. Egyrészt a felsorolt bejegyzésekben is találunk olyat, ahol meghaladják a megtett utat, másrészt – a dátumokat nem írom le – de ott is van 14 hónapra született bejegyzés. Van ennek jelentősége? Jogi szempontból nincs, hiszen az autó már nem garanciális. Na, és műszakilag? Sajnos azt nem árulja el a diagnosztika, hogy a megtett, összesen 180.000 km-ből mennyit ment tisztán elektromos üzemben. Mivel az importkor ezt a kocsit 178.000 km-rel regisztrálták, tételezzük fel, hogy Hollandiában rendeltetésének megfelelően használták és nem voltak lusták rendszeresen (naponta) feltölteni. Így a dízelmotor nem dolgozta túl magát és nem ártott neki a 30-es olajcsere intervallum. Pipa. Abból is lehet következtetni a korábbi tulajdonos(ok) hozzáállására, hogy az autón alig-alig volt külsérelmi nyom. A felniket már említettük, de – néhány kavicsnyomon túl – a karosszérián sem találtunk sérülést. Szerelési nyomok a motorház fedél csavarjain A rétegmérés is megnyugtató volt. Az látszik, hogy a motorház fedél és a jobb első sárvédő volt korábban javítva, de ez legyen a legtöbb, amit találunk egy használt autón. Amit tenni kell – költségek Nagyon hirtelen a kötelező időszakos szervizelésen túl csak a start-stop akkumulátor látszik halaszthatatlannak. Mivel soros, öthengeres  Volvo dízelről van szó, mindenképpen rá kell nézni a hosszbordásszíj állapotára, mert ezeknél, ha az szakad, odaver a vezérlésnek és oda a motor is. Ha ott is be kell avatkozni, akkor is legfeljebb 300.000,- Ft vásárlás utáni költség látszik indokoltnak és van egy jó kocsink. Szóval akksi rendben, műszaki és esztétikai állapot rendben. Ha egy vásárlás előtti helyszíni átvizsgálás nem hoz elrettentő eredményt, akkor is megérte, mert legalább, amit lehetett, megtettünk a jó ügyért.

„Szinte használhatatlanok” Kalifornia szerint a Tesla rendőrautók

2024.10.23.
Fogalmazzunk úgy, hogy Amerikában a rendőrök kicsit más kalibert képviselnek, mint amit megszoktunk itt Európában. Golyóálló mellényben, hatalmas fegyvertáskákkal az övükön hajtanak keresztül-kasul a tájon rendőautóikkal, hogy üldözzék a szintén teljesen más kalibert jelentő bűnözőket. Szóval odaát másfajta körülményeknek kell megfelelniük a rendőrautóknak, mint mi nálunk, a szűk és sűrű utcákon. Ennek is tudható be, hogy Kalifornia rendőrsége nem feltétlenül elégedett a Tesla elektromos rendőrautóival. Több hadnagy is úgy nyilatkozott az SF Gate magazinnak, hogy az új Tesla Model 3 és Model Y modellek szinte használhatatlanok rendőrautónak. Szerintük eleve drága modellek, amiknek a megvásárlására elsősorban azért szorulnak, mert egyre kevesebb az alternatíva a Dodge Charger rendőrautók gyártásának leállításával. Ráadásul az infrastruktúra hiánya miatt nehezen tölthetőek és nem elég nagyok sem. A szokásos kettő helyett csak egy rabot tudnak szállítani a hátsó üléssorban, ezáltal a nagyobb esetekhez több rendőrautóval kell kivonulniuk egyszerre, amit megérez a kapacitásuk is. Ráadásul az elől ülő rendőröknek összeér az övtáskája is. Egy másik hadnagy szerint annyira alacsony a Teslák hasmagassága, hogy nem tudnak velük egy padkára sem felhajtani nagy tempóval, illetve a rengeteg biztonsági rendszer inkább megnehezíti a rendőri munkát, mintsem segíti. Ráadásul a különböző beállítások megtalálása a hatalmas kijelzőn komoly energiát is időd nyel el. Kalifornia 2035-re szeretne átállni teljesen a zéró emissziós autókra, aminek a legnagyobb nyertese a Ford F-150 Lightning lehet, amivel rendkívül elégedettek a helyi rendőrszázadok. Szerintük könnyebb őket felszerelni és könnyebb őket karbantartani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója