Pilótasztrájk miatt több száz járatát törölte az Eurowings

2022.10.06.
A Lufthansa csoporthoz tartozó diszkont légitársaságnál egész napra meghirdetett sztrájk miatt több budapesti járatot is töröltek. A társaság közleménye szerint a figyelmeztető sztrájk ellenére nem omlott össze teljesen a csütörtöki menetrend, mindenekelőtt azért, mert az Eurowings Europe nevű osztrák leányvállalatnál felvették a munkát a pilóták. Így több mint 30 ezer embert - nagyjából minden második utast - eljuttatnak célállomásukra. Az Eurowings naponta átlagosan mintegy 500 járatot üzemeltet, németországi és európai repülőterekre szállítja utasait. Központja a düsseldorfi nemzetközi repülőtér, ott 118 járatot kellett törölni csütörtökön, és utasok tízezreit sújtó fennakadások keletkeztek egy sor további németországi és külföldi repülőtéren is. A társaság aránytalannak és felelőtlennek nevezte a VC akcióját. A szakszervezet szerint a bértárgyalások sikertelensége miatt nem volt más választás, mint a figyelmeztető sztrájk. Az érdekképviselet elsősorban a munkakörülmények javítását sürgeti. A VC a Németországban működő kereskedelmi légitársaságoknál dolgozó pilóták, fedélzeti mérnökök és repülésoktatók, nagyjából tízezer munkavállaló érdekeit képviseli. Legutóbb szeptember elején szerveztek eredményes sztrájkot, a Lufthansa csoport névadó légitársaságánál, ahol a kezdő első tiszteknek bő 20 százalékos, a legmagasabb fizetési kategóriába tartozó kapitányoknak 5,5 százalékos béremelést harcoltak ki, és megállapodtak a céggel, hogy 2023 június végéig nem hirdetnek újabb munkabeszüntetést. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hol tart ma a magyar járműipar?

2022.10.06.
A Majosz célja, hogy a hazai járműipar növekedése fenntartható legyen a jövő generációi számára, ezért aktuális és jövőbemutató témákat dolgoznak fel szakértők, kormányzati szereplők és vállalatvezetők segítségével, elsősorban a kkv szektor fejlesztése érdekében. Az új piaci kihívásokra tekintettel a Majosz kiemelt figyelmet fordít az innováció, a digitalizáció és az egyéb hozzáadott értéket teremtő területekre (például gyártás, értékesítés, marketing, márkaépítés). A mostani konferencia hibrid volt, személyesen a ZalaZone épületeiben és online, az előadásokat streamen követve a járműipar szakértői megvitatták a trendeket, az ipar 4.0 folyamatok irányait és a járműipari jövőjét érintő kérdéseket. Az ötödik, jubileumi konferenciát Nyirő József nyitotta meg, aki a mintegy kétszáz vendég mellett külön köszöntötte Nagy Ádám helyettes államtitkárt (TIM), Vígh László miniszteri biztost, Balaicz Zoltánt, Zalaegerszeg polgármesterét. A résztvevőket videoüzenetben üdvözölte Palkovics László technológiai és ipari miniszter, aki ismét megerősítette, hogy a magyar kormány célja, hogy Magyarországon ne csak alkatrészeket és autókat gyártsanak, hanem kiemelt szerephez jusson a kutatás-fejlesztés. Több mint 10 ezer járműipari mérnök jelzi, hogy jó úton haladunk, 800 fölötti a járműiparban jeleskedő cégek száma, amelyek a magyar GDP 13-15 százalékát adják. A miniszter hozzátette, hogy a magyar járműipari innováció kiemelt terület a kormány számára. Az innovációs kiadások 2021-ben 900 milliárdot is meghaladták, 2010-hez képest megduplázódott az innovációban tevékenykedők száma. Víziók és kihívások Nagy Ádám iparpolitikai helyettes államtitkár elmondta, hogy a magyar ipar akkor versenyképes, ha illeszkedik a globális megatrendekhez (például súlypontváltás a világgazdaságban, városiasodás, elöregedő társadalmak stb.), az ipari (rövidebb ellátási láncok, krónikus munkaerőhiány) és technológiai trendekhez (automatizálás, robotika, felhőalapú szolgáltatások, 5G és önvezető járművek, biotechnológiák, hidrogéntechnológia). Az iparpolitikai prioritásoknál azokat a jövőképes ágazatokat szükséges kiválasztani, amelyeknél biztos állami, piaci és exportkereslet azonosítható. A hazai ipar célirányos fejlesztése teszi lehetővé a társadalom számára legfontosabb területeken történő előrelépést. A járműipar kihívásairól is beszélt a szakpolitikus. Az energiaárak drasztikus növekedése inflációs hatást váltott ki, az ágazat struktúrájából fakadó problémák átrendezték a piacot, a csip- és alapanyaghiány gyárleállásokhoz vezetett, a munkaerőhiány és az akut fluktuáció kiszámíthatatlanságot okozott, a Fit for 55 csomag elvárásai egyelőre teljesíthetetlennek tűnnek. A kormány ezek enyhítésére feldolgozóipari KKV energiaköltség és beruházás támogatási programot hirdetett (www.energiatamogatas2022.hu). Nagy Ádám ismertette a saját és kormányának járműipari vízióit. Ezek közül a legfontosabbak az alábbiak: a ZalaZone-on tesztel minden prémium gyártó, 2030-ra az összes német prémium gyártó gyárt és fejleszt is hazánkban, Magyarország élen jár Európában a jövő közlekedésében, az akkumulátorok gyártásában Németország mellett Magyarország az európai központ. Zöldül az iparág Lepsényi István, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség vezetője ismertette a nemzeti hidrogénstratégia végrehajtásának alakulását, beszélt a zöld kamion program koordinációjáról, az aktuális magyar hidrogén projektekről. Weingartner Balázs, a Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökségi Zrt. elnök-vezérigazgatója a közlekedésbiztonság és a zöld mobilitás kihívásairól beszélt. Elmondta, hogy a Humda Green szervezeti egység folyamatosan dolgozik az új, a mostaniaknál környezetkímélőbb és fenntarthatóbb autóipari, mobilitási technológiák és megoldások feltárásán és kiaknázásán, többek között az elektromos mobilitás területén. Ismertette a Zöld busz program felépítését, kiemelkedő hazai lehetőségeit. Gém Péter, a 4iG szakértékesítési és üzletfejlesztési igazgatója expozéjában a digitalizáció fontosságáról, a biztonságos hálózatokról, az eszközök monitorizálásáról, a diagnosztikáról és az automatizáció szükségességéről és előnyeiről tartott előadást. Bánszki Zsolt, IT biztonsági üzletág igazgató a digitalizáció veszélyeire hívta fel a figyelmet. Beszállítók nehéz helyzetben Rózsa Tamás, a Top Tier Consultans ügyvezetője (EY Partheon) előadásában a beszállítói láncok problémájáról beszélt, és azokat a kihívásokat boncolgatta, amelyek a járműipari beszállítókat ezekben a hónapokban a leginkább sújtják. Megállapította, hogy a nyugat-európai értékesítés 2020-ban 25 százalékkal esett vissza a Covid miatt és a piac máig nem tért magához. A legújabb kihívás az energiaválság és az ehhez kapcsolódó áremelkedés. 2021-ben a legnyereségesebb évét zárta a járműipar, de ez idén és főleg jövőre nem így lesz a szakértő szerint. Az ukrajnai háború elsősorban csak indirekt módon érinti a magyarországi beszállítókat, mert az orosz piacon helyi beszállítók működnek. Ennek ellenére összesen 2 millió darabos gyártáscsökkenést okoz világszerte az Ukrajna elleni orosz agresszió és annak következménye a 2022-es autógyártásban. Ez Európában 7 százalékos (900 ezer autó) visszaesést jelent. A csiphiány továbbra is akut probléma, erre megoldásként Európában korszerű csipgyártó kapacitásokat építenek ki. Ám a modern 3, 5, 10 nanométeres csipek gyártása azonban ezt nem oldja meg, mert analóg csipekre és régebbi, nagyobb lapkájú csipekre továbbra is szükség van az autógyártásban. A régi csipek az autóipari kereslet 98,5 százalékát teszik ki. Ezzel szemben 2021 óta a modern csipek az új befektetések 90 százalékát jelentik. Csiphiányos helyzetben Európában a nagyobb nyereséggel kecsegtető termékek gyártására terelődik a hangsúlyt, amely a beszállítók kilátásait lényegesen befolyásolja, hisz hazánkban főleg nem csak a prémium kategóriának gyártunk nagy volumenben alkatrészeket. Rózsa Tamás elmondta: annak ellenére, hogy a robbanómotoros technológiák visszaszorulóban vannak, ez a magyarországi beszállítói kör nyereségességén egyelőre nem látszik. A járműipari beszállítók nyereségessége 2021-ben pozitív fordulatot vett a csökkenő európai gyártási volumenek ellenére. Ez a trend az energiaárak emelkedése miatt 2022-ben nem folytatódik. A magyarországi autóipari beszállítók költségszerkezetében eddig duplájára nőtt (2,2 százalékról 4,7 százalékra) az energia súlya, amely nyitott kockázatot jelent a szereplők számára. Ám, mivel az iparági gyakorlat szerint jellemzően a költségeket 1-3 éves szerződésekkel kötötték meg, ez átmenetileg még tompította az emelkedő energiaárak hatását. A korábbi alacsonyabb energia költségű szerződések fordulónapja sok esetben a 2022-es tél elején várható. Az akár 8-10-szeres emelkedés valódi hatása mostantól válik egyre inkább láthatóvá - figyelmeztetett a szakértő. Akkumulátor, hidrogén, dízel? Az első kerekasztal-beszélgetésen járműgyártási trendek és jövőképek elevenedtek meg Nyirő József Majosz-elnök közreműködésével. - Baj van, dráma nincs - kezdte a panelbeszélgetést Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. – Azon kell dolgoznunk, hogy ami van, abból mit lehet a legjobban kihozni. A következő tíz évre vonatkozóan tizenkétféle hajtásláncban hiszek. Rengeteg problémával kell szembenéznie a most egyeduralkodónak kinevezett elektromobilitásnak. Nincs elég lítium, nincsenek sokéves tapasztalatink a szilárdtest akkumulátorokkal, nem tudjuk mi lesz az elhasználódott akkumulátorokkal. A sokféleséget látom egyetlen megoldásnak. A járműiparnak lehetőséget kell teremtenie a fogyasztók számára, olyan járműveket kell gyártani, amit az emberek és a cégek megvesznek. Ne temessük a dízelt, szükség van egyelőre a hagyományos motorokkal üzemelő autókra is. Mindenféle technológiát kitalálnak a gyártók, de amikor a piaci árat kell megfizetni, a vásárlók hamar visszakoznak- fejtette ki Knezsik István, aki arról is beszélt, hogy ne legyenek senkinek kétségei: az uniós szervezetek által kirótt szén-dioxid-büntetést a gyártók ráterhelik a fogyasztókra. A folytatásban Zentai Gábor, a MICE Program Alapítvány társelnöke optimizmusának adott hangot. Szerinte a jövő gyári fejlesztéseit az autógyári központok határozzák meg. 2025-ig, 2035-ig, 2050-ig szólnak ezek a koncepciók. Ezekben 2035-re datálják az elektromos meghajtás kizárólagosságát, egyedül a BMW mondja ki, hogy nem áll le teljesen a benzines- és dízelmotorok fejlesztésében. 2035-ig azonban lesz még hagyományos autógyártás, ami lehetőség a hazai beszállítóknak, ezzel a lehetőséggel pedig éni kell. Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetsége ügyvezetője kifejtette, hogy elektromobiltásra történő átállásban Magyarország kifejezetten jól áll. Míg egész Európában évi 550 gigawattóra (10 millió gépjárműhöz elegendő) akkucella gyártási kapacitást irányoztak elő 2025-re, 2030-ra pedig 1000 gigawattóra kapacitást, addig néhány éven belül Magyarországon 200 gigawattóra kapacitás épül ki. Ez azt jelenti, hogy az európai kereslet jelentős részét ki fogja tudni szolgálni Magyarország. Kaderják Péter megemlítette, hogy egy válságos időszakban történő 7 milliárd eurós akkuberuházás (CATL) a hazai beszállítóiparnak is új lehetőségeket és megrendeléseket teremt. Volosinovszki Sándor, a Bosch Rexroth Kft. értékesítési igazgatója az iparági átalakulásról beszélt. A Bosch erre a transzformációra keresi a választ, olyan megoldásokat találnak ki a hazai beszállítókkal együtt, hogy a változásnak a hullámát meg tudják lovagolni. Purgel Csaba, a váci Continetal ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a megrendelések volumene nemhogy visszaesett, de még emelkedőben is van. Pozitív jövőképet vázolt fel, szerinte az elektromos hajtás lesz a trend, a hazai beszállítóknak erre az átállásra kell felkészülniük. A Continental további digitális megoldásokat fejleszt, amivel az autóipar hazai fejlesztését kívánják elősegíteni. A cég már ezernél is több mérnököt foglalkoztat Budapesten, az ott kitalált innovációk a teljes hazai autóipar hasznosítja. Makra Tibor, az UniTurn Kft. ügyvezetője a hazai kkv-k szempontjait vette figyelembe, megerősítette, hogy az elektromos átállásban hisznek. Nem csak azért, mert villanymotorokhoz gyártanak hajtótengelyt. Az európai OEM-ek hatalmas tőkelekötéssel rendelkeznek belső égésű motorok terén, ez nekik egy nehéz puttony. A hazai kkv-k azonban sokkal komolyabb nehézségekkel néznek szembe, ez most például náluk az energiaválság kezelése. Ők hőszivattyús megoldásokkal próbálják enyhíteni a problémás időszakot. Úgy véli, alkalmazkodni tudni kell, és a versenyből jól is ki lehet jönni. Herbály Péter, a Trigo csoport képviseletében a minőségügyi kihívásokról, a beszállítói értékláncban felfedezhető és felmerülő problémák megoldásairól beszélt. Rámutatott a költséghatékonyság növelésének technikáira, a problémaalapú vállalati megoldások alkalmazására. Járműpari trendek A második panelben Salgó András, a BMW Magyarország kommunikációs vezetője arról beszélt, hogy hol tart jelenleg a járműipari trendekben a BMW. Hogy ezt szemléltesse, a vállalat elvitt egy BMW iX M60 elektromos szabadidő-autót, melynek monolitikus megjelenésébe az M modellekre jellemző atletikusság vegyül, a futurisztikus belső tér pedig luxussal keveredő sportos atmoszférával fogadja a vezetőt és utasait. A tisztán elektromos hajtáslánc két BMW M eDrive motorral, elektromos BMW xDrive összkerékhajtással, 619 lóerős teljesítménnyel és 1100 Nm nyomatékkal rendelkezik, elméleti hatótávja meghaladja az 560 kilométert. Az alternatív hajtásokról további gondolatokat és fejlesztéseket, megoldásokat osztott meg Kiglics Gábor, az eCon engineering Kft. ügyvezetője, Hamar Zoltán, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. vezetője, Kovács Ferenc, a Goldi Mobility Kft. ügyvezetője, Urbányi László, a Rába Járműipari Alkatrészgyártó Kft. ügyvezetője, Tankó Zoltán, az Ikarus Global Zrt. vezérigazgatója és Lelkes Márk járműipari tématerületi vezető, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. képviseletében. A Goldi vezetője elmondta, hogy ráckevei cége önerőből, állami támogatás nélkül 2018 óta foglalkozik hidrogén üzemanyagcellás autóbuszok és elektromos autóbuszok tervezésével, fejlesztésével. Palettájukon öt különböző méretű elektromos autóbusz (CATL akkumulátorral) szerepel és két méretben megtalálhatóak Magyarország első hidrogén üzemanyagcellás autóbuszai (egy 18 és egy 12 méteres már elkészült). A cég repertoárjában hidrogénes drónok is vannak, ezek az eszközök nehezebb tárgyak szállítására is alkalmasak, és nagyjából 3-3,5 órát is képesek repülni. Az Ikarus vezetőjétől megtudtuk, hogy jelenleg azon dolgoznak, hogy minél hosszabb hatótávot érjenek el az elektromos buszai. A haszonjárművek és a buszok világa szerinte sosem lesz teljesen elektromos. Mit cipeljen a jármű: akkumulátort, vagy hasznos terhet? – erre a kérdésre egyértelmű szerinte a válasz. A nem városi járművek esetén a hidrogénnel kombinált hibrid hajtás, a városi buszok esetében inkább az elektromos buszok jönnek képbe. A rengeteg apró alkatrész helyett egy komplex elektronikai járműrendszer kerül a buszokba, ami teljesen átrendezi a beszállítói piacot. Problémának nevezte Tankó Zoltán, hogy a komplex tevékenységükre nagyon nehezen találnak munkaerőt, akiket nem 2-3 hónapig, hanem inkább 2-3 évig tart betanítani. Hamar Zoltán, a zalaegerszegi tesztpálya vezetője megerősítette, hogy az autóipar technológiai transzformációja jelentősen megnöveli a tesztpálya képességei iránti igényt. A ZalaZone legnagyobb kihívása jelenleg, hogy a pályát üzletileg is sikeressé tudják tenni. Reméli, hogy a mai gazdasági helyzet nehézségei ellenére a pozitív hatások dominálnak, bővül a felhasználók és az idetelepülő cégek száma, sokasodnak a tesztek, és hosszú távon is finanszírozható lesz ez a hatalmas projekt. Lelkes Márk a virtuális fejlesztések, a digitális prototípusgyártás fontosságát hangsúlyozta. Salgó András a bajor autógyártó hidrogénes megoldásairól is beszélt, és megerősítette, hogy a BMW továbbra is fejleszti a belső égésű erőforrásokat. Urbányi László, a Rába vezetője arról számolt be, hogy őket az ülések és az üléshuzatok tekintetében nem érinti az alternatív hajtásokra történő átállás, az elektromos autókba is kell ülés. Elmondta, hogy a korábbi 3-5 százalékos energiaköltség jelentősen megnőtt, amit az autóipari megrendelőiknél érvényesíteni kívánnak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kínai beszállítók az energiaválság miatt nagyobb teret nyerhetnek a beszállítói láncokban. Húsba vág az energiaárak drasztikus emelkedése A harmadik panelben a beszállítói lánc változásairól beszélgetett Hirschler Judit, a Hirschler-Glas Kft. ügyvezetője a magyarmetes Győri Imrével, a linamaros Havasi Csabával, Mezei Zoltánnal, a Bumet értékesítési vezetőjével, Pata Ildikóval, a Pata József Gépipari Kft. ügyvezetőjével, Bálind Jánossal, a Bálind Kft. első emberével és Németh Balázzsal, a Kvalikon Kft. ügyvezetőjével. A beszállítócégek vezetői elsősorban az energiaválsággal kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg. "650-700 százalékkal nőtt a villamosenergia ára, 1000 százalékkal a gázár. Ezt nehéz beépíteni az üzleti folyamatokba" - fejtette ki Bálind János. "Ausztriában 0,15 cent egy kilowatt, nálunk ez sokkal magasabb, ami jelentősen rontja a versenyképességet" - tette hozzá Hirschler Judit. Győri Imre szintén Ausztriát hozta fel jó példaként, ahol jelentős energiaár-támogatást kapnak a rászoruló cégek. Ha a kormány nem lép azonnal az öntödei szektor egyszerűen kihal - figyelmeztetett. A korábbi 3-6 százalékról 35-37 százalékra ugrottak meg az energiaköltségek. 150-200 euró/megawatt árat tudna elképzelni felső határként, ennek a többszörösét is elkérhetik. - Ha nem lépünk most és a moston van a hangsúly, akkor tényleg bezár a bolt. Mondom ezt Európa egyik legjobb precíziós öntödéjének tulajdonosaként – tette hozzá. - Rendkívüli a helyzet, ezt az áremelkedést nem tudjuk mi sem kigazdálkodni, a versenyhelyzetünk romlik, célzott támogatásra van szükségünk - hangsúlyozta Havasi Csaba. A főleg a DAF-nak szállító Bumet képviselője ezzel szemben jó hírekről is beszámolt, a festőüzemükben beindult a harmadik műszak, az emelkedett számlák azonban őket is megviselik. Mivel Nyugat-Európának szállítanak, hamarosan likviditási problémákkal néznek majd szembe. A háború óta 25 vevőből hét maradt meg, egyszerűen meg kell válogatniuk, hogy kinek milyen kockázattal szállítanak. Ugyanakkor a mezőgazdasági szektorban nagy fellendülést tapasztalható, a háború miatt pánikszerűen növelik megrendeléseiket a mezőgazdasági gépgyártók. Németh Balázs az ügyféloldali tapasztalatokat osztotta meg. A bérköltség növelését az energiaárak miatt a növekvő anyagköltségek kísérik, így egyszerűen nem jön ki a matek - sommázta. A rendszerváltás időszakát idézte fel, amikor iparágak dőltek be. Az energiaigényes iparágak vannak a legnagyobb veszélyben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a logisztikai költségek is megugrottak, így továbbra is érdemes Magyarországon termelni. Nem az a kérdés ma már, hogy mennyi, hanem hogy van-e? A hozzáadott érték tartalom sajnos nem növekszik, olyan erős az automatizálás, a beszerzési költségek és az energiaárak, hogy velünk szemben már egy németországi gyár is tud hatékony lenni. A veszélybe kerülő magyar kkv-k elveszítik a kulcsembereiket, a nagyok felszívják ezek a dolgozókat, így az egész Tier 2-es vagy azalatti szintű beszállítói lánc tűnhet el. A Kvalikon vezetője a diverzifikációra is felhívta a figyelmet, a kis cégeknek sem szabad csak egy-két ügyféltől függeniük, több lábon álló portfóliót kell kiépíteni. Az autóipari fémalkatrészeket gyártó Tier-1-es beszállító vezetőjeként Pata Józsefné elárulta, hogy nem érinti olyan mértékben a jelenlegi válság a cégüket, mint egy öntödét vagy egy üveggyárat, de azért jelentős költségnövekedéssel számolnak. A vevőkre nem lehet egyik napról a másikra áthárítani ezeket, így különösen nehéz lesz a jövőben kalkulálni. Ehhez a gondolathoz csatlakozott a közönség soraiból Büttner Tamás, aki beszámolt arról, hogy a gázszolgáltatója jogszerűtlenül egyoldalúan felmondással fenyegeti a cégét. Hirschler Judit hozzátette, hogy a szabályzó, tehát az állam felelőssége, ami most ezen a téren történik. A szomszédunkban zajló háborúról is beszéltek a vállalatvezetők. Bálind János az alapanyagellátás problémáit említette meg, az ukrán és orosz beszerzések helyett a távol-keleti régióból kell beszerezniük a fémalapanyagot. Ez sokkal drágább, ráadásul új beszállítói láncot kell felépíteni, az auditálás nehézségeiről nem beszélve. Győri Imre azt mondta el, hogy a Covid után kiemelkedően jó helyzetben voltak, mivel a nyugati cégek visszahozták a kínai munkákat. 30 százalékkal növekedett a termelés és az eredmény is. Készen voltak arra, hogy taroljanak Európában, erre jött csattanóként a háború. Az Azovsztal lebombázása után attól féltek, hogy az acélárak az egekbe szöknek, de nem ez történt, a nikkel és az acél olcsóbb lett, ami azt jelenti, hogy Európában elindult a visszaesés. Az energiaszükségletek jövőbeli megoldását napenergiával tervezik. A negyedik panelben a generációváltás volt a téma, ebben osztotta meg tapasztalatait és véleményét Macher Gábor, a Macher Gépészeti és Elektronikai Zrt. vezérigazgatója, ifj. Büttner Tamás és Büttner Tamás, a  CNC forgácsolással foglalkozó Büttner Kft. ügyvezetői, Dócs János private bankig vezető a CIB Banktól, Grebenár József, az Emberfejlesztés Kft. ügyvezetője, Horváthné Borsodi Mónika, a Borsodi Műhely Kft., Koronczi Adrienn, az Intergép Kft. ügyvezetői. Biró Csongor  

Citizen Services: Új, átfogó szolgáltatási programot indít a Citroën

2022.10.06.
„A Citroën méltán híres az ügyfeleket kimagasló fedélzeti kényelemben részesítő Citroën Advanced Comfort programjáról. Mostantól ezt a törődést minden olyan elemre kiterjesztjük, amely valamilyen módon megkönnyíti egy hagyományos meghajtású vagy egy elektromos gépjármű használatát" – nyilatkozta Laurent Barria, a Citroën marketing- és kommunikációs igazgatója. "A Citizen a mobilitás elérhetőbbé, felelősségteljesebbé és stresszmentesebbé tételére irányuló törekvésünket tükrözi. Elkötelezett célunk, hogy az ügyfelek komfortérzetét növelő új szolgáltatásokon és élményeken keresztül, valamint a mobilitási lábnyomukkal is törődő elkötelezett hozzáállásunkkal egyszerűbbé tegyük ügyfeleink életét.” A Citroën Citizen Services® névre hallgató kibővített szolgáltatási portfóliónak köszönhetően az ügyfelek garantáltan átélhetik a nyugodt és felelősségteljes közlekedés élményét.  A GÉPJÁRMŰ TELJES ÉLETTARTAMA ALATT IGÉNYBE VEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK A Citroën a gépjárművásárlás teljes folyamatán, majd a gépkocsi teljes élettartamán keresztül őrangyal módjára segíti az ügyfeleit. Teljes körű szolgáltatáskínálatával – a tanácsadás, a felelősségvállalás, a nyugalom és a széles körű hozzáférés előtérbe helyezésével – megkönnyíti a mindennapokat, egyszerűbbé teszi a gépjárművel kapcsolatos teendőket, és erősíti az ügyfelek márkába vetett bizalmát. A 2016-ban bevezetett CITROËN ADVISOR szolgáltatásnak köszönhetően az ügyfelek teljesen átlátható módon 5 csillagos skálán történő értékeléseket és hiteles fogyasztói véleményeket olvashatnak az ügyfélút bármely szakaszáról. Eddig több mint 500 000 értékelés érkezett a világ legkülönbözőbb pontjain élő Citroën-ügyfelektől.  CITROËN ADVISOR – TERMÉK: már az első internetes kereséskor megtekintheti az ügyfél a Citroën modellekről született véleményeket és értékeléseket.  CITROËN ADVISOR – KERESKEDÉS: a vásárlás előtt megnézheti az ügyfél az egyes kereskedések és értékesítők értékelését, és ez alapján választhatja ki a számára megfelelő egységet. CITROËN ADVISOR – SZOLGÁLTATÁSOK: végül a gépjármű teljes élettartama alatt lehetősége van rá az ügyfélnek, hogy megtekintse a többi Citroën-ügyfél véleményét a karbantartási műveleteket végző szervizekről. Felelős használat a nyugodt vezetésre ösztönző szolgáltatások révén A vezetői stílushoz igazodó biztosítás:  A Citroën a telematikai egységgel felszerelt gépjárművek tulajdonosai számára egy a Stellantis Insurance által kidolgozott internetalapú biztosítást kínál, melynek díja a járműhasználat során szerzett adatok alapján csökkenthető. Az előfizetéskor kapott 10%-os kedvezmény a szerződés időtartama alatt végig megmarad. Felelős és pozitív hozzáállást tükröző vezetés esetén az ügyfelek további kedvezményeket kapnak, amelyeket három mutató – gyorsulás, fékezés és sebesség – alapján számítanak ki. Az utazások során rögzített fenti adatok havi elemzését követően megállapított vezetési pontszám fogja meghatározni, hogy a következő évben milyen további kedvezményt kaphat a díjból az ügyfél. (2022-es újdonság) Nyugalom az utazások és a Citroën gépjárművet érintő karbantartási műveletek kapcsán igénybe vehető szolgáltatások révén MY CITROËN ASSIST: éjjel-nappal rendelkezésre álló Citroën assistance szolgáltatás és helyzetbeméréssel egybekötött sürgősségi segélyhívás (például légzsák kinyílása esetén). ON LINE BOOKING: egyszerű online időpontfoglalás a kívánt szervizben közvetlenül a My Citroën alkalmazáson keresztül. 24/7 SZOLGÁLTATÁS*: a jármű tetszőleges időpontban történő leadása és átvétele egy automata terminál segítségével. PICK-UP & DELIVERY: egy Citroën-sofőr házhoz jön a gépjárműért, és a karbantartás végeztével vissza is hozza azt.  VIDEOCHECK: ha a szervizben hagyott gépjármű javítása közben további beavatkozás szükségessége merül fel, az ügyfélnek egy magyarázattal szolgáló videofelvétel és részletes árajánlat küldhető. Ez tovább növeli az átláthatóságot és a bizalmat, amit az ügyfelek 95%-a hálával fogad.  MAINTENANCE E-BOOK: a My Citroën alkalmazásnak köszönhetően az ügyfél egy nem papíralapú karbantartási füzettel rendelkezik. Figyelmeztetést kap például, amikor elérkezett az időszakos átvizsgálás ideje, és a korábbi karbantartásokról vezetett nyilvántartást is megtekintheti. SERVICE ON WHEELS: egyes országokban (például Indiában) a szervizhálózat kiegészítéseként mobil szerviz siet az ügyfél által megjelölt helyre   A gépjármű karbantartásához szükséges alkatrészek jobb hozzáférhetősége (a gépkocsi korától függetlenül) KÖNNYEBB HOZZÁFÉRÉS A BONTOTT JÁRMŰVEKBŐL SZÁRMAZÓ EREDETI ALKATRÉSZEKHEZ. Ez a szolgáltatás egy speciális weboldalon alapul, amelyen az ügyfelek rákereshetnek és megvásárolhatják a javításhoz szükséges alkatrészeket, melyeket házhoz is szállítanak számukra. Ez az egyszerű és gazdaságos megoldás arra ösztönzi az ügyfeleket, hogy a cserélendő alkatrészek olcsóbb beszerzése révén hosszabb távon is megőrizzék gépjárművük megfelelő állapotát. Az így vásárolt alkatrész beszerzési ára akár 70%-kal is alacsonyabb lehet, mint az új alkatrészé. Az ügyfél pedig a használt alkatrészek újbóli felhasználásával maga is hozzájárul a tényleges újrahasznosítási arány növeléséhez.   AZ ELEKTROMOS MODELLEKNEK SZÓLÓ SZOLGÁLTATÁSOK Az energetikai átállás elkötelezett szereplőjeként a Citroën számos olyan megoldást kínál az ügyfelei számára, amelyek egyszerűvé és stresszmentessé teszik az elektromos közlekedés még sokak számára új élményét. Ezek a szolgáltatások az utazás megtervezését, a töltőpontok keresését és a töltés kifizetését, a hagyományos meghajtású járművek alkalmi bérlését, a plug-in hibrid modellek használatához nyújtott segítséget vagy az újrahasznosításnak kedvező célzott szolgáltatási szerződéseket egyaránt magukban foglalják.  Nyugalom a mindennapos használatot segítő szolgáltatásoknak köszönhetően HOZZÁFÉRÉS A Free2Move eSolutions OTTHONI ÉS NYILVÁNOS TÖLTÉSI SZOLGÁLTATÁSAIHOZ, melyek segítenek az ügyfeleknek megtalálni a legjobb töltési megoldásokat otthon és útközben egyaránt. Az ügyfél többek között igényei, az elektromos hálózat és a vonatkozó finanszírozási ajánlatok alapos felmérését követően segítséget kap az általa kijelölt helyen telepítendő falitöltő kiválasztásához és felszereléséhez. Útközben a 260 000 töltőállomáshoz hozzáférést biztosító Free2Move globális mobilitási portálhoz kapcsolódva a vezető pillanatok alatt meg tudja jeleníteni az elérhető töltőpontokat és az áraikat, az eSolutions Charging alkalmazással vagy az eSolutions kártyával pedig az érkezést követően kireteszelheti a töltőoszlopot.  UTAZÁSTERVEZŐ (TRIP PLANNER): nélkülözhetetlen útvonaltervező eszköz, mely a My Citroën alkalmazáson keresztül segít megtervezni az utazását, hogy minden probléma nélkül eljusson oda, ahova szeretne. Az alkalmazás jelzi az egyes útvonalak mentén legpraktikusabban elérhető töltőállomásokat, az aktuális töltöttségi szint függvényében kiszámolt érkezési időpontot, illetve az útközben esetleg szükséges töltés időtartamát. A legmegfelelőbb útvonal kiválasztását követően közvetlenül az alkalmazásból el lehet küldeni azt az ë-C4 vagy az ë-C4 X gépkocsijában található My Citroën Drive Plus interfészre, és már indulhat is. Lehetőség az alkalmi igények kielégítésére HAGYOMÁNYOS MEGHAJTÁSÚ JÁRMŰVEK ALKALMI BÉRLÉSE: A franciaországi ë-C4-tulajdonosok a kétéves garanciális időszakban hét napos időtartamra (például évente két hosszú hétvégére) benzines vagy dízelmodellt bérelhetnek, ha például átmenetileg sokoldalúbb használatra van szükségük, mert olyan vidékre utaznak, ahol nincs igazán jól kiépítve a nyilvános töltőhálózat. A szolgáltatás Európán belül 2023-ban az összes elektromos Citroën gépjárművön bevezetésre kerül. (2022-es újdonság)  A karbantartási szerződéssel rendelkező villanyautó-tulajdonosok a szerződés időtartama alatt évente egy hétig ingyenesen vehetik igénybe a szolgáltatást. Ezt követően díj ellenében még egy hétre előfizethetnek. Az elektromos gépjárművek felelős karbantartása FENNTARTHATÓ ÉS FELELŐS MEGOLDÁSOKON ALAPULÓ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉSEK: Elektromos járművel rendelkező ügyfelei számára a Citroën olyan szolgáltatási szerződést kínál, mely – amikor csak lehet – a gyártó által jóváhagyott újrahasznosított vagy gyári technológiával újragyártott alkatrészek használatát részesíti előnyben. Az eljárás az alkatrészek minél szélesebb körű újrafelhasználását és ezáltal a karbantartással járó szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célozza.  A plug-in hibrid modellek optimális használata PHEV PLUG-IN EMLÉKEZTETŐ: segít, hogy a legtöbbet tudja kihozni plug-in hibrid autójából azáltal, hogy emlékezteti az akkumulátor feltöltésére, ha nem végzi elég rendszeresen. A gépjármű elemzi a használati szokásokat, és szükség esetén a központi kijelzőn megjelenő üzenet formájában figyelmezteti a vezetőt, ha 5 napot vagy 10 utazást követően sem tölti fel az akkumulátort.  PHEV CONNECT: a céges ügyfeleknek kínált – egy évig ingyenes – szolgáltatás elemzi a flottajárművek használatára és töltésére vonatkozó adatokat, ami alapján a flottakezelők plug-in hibrid járművük hatékonyabb használatára tudják ösztönözni a felhasználókat, és csökkenteni tudják a járműpark fogyasztását és CO2-kibocsátását. PHEV REWARD PROGRAM: a plug-in hibrid autóval rendelkező ügyfél a jármű töltésekor minden egyes alkalommal jutalompontokat kap, melyeket később a jármű ingyenes nyilvános töltésére vagy vasúti utalványokra fordíthat. (bevezetés 2023-ban) „A Citroën Citizen Services® programmal gyökeresen új tapasztalatokkal gazdagítjuk ügyfeleinket azáltal, hogy különleges figyelmet fordítunk rájuk, és a márka védjegyének számító nyugalom és biztonság élményét kínáljuk – folytatja Laurent Barria. "Noha a „Citizen” szolgáltatáscsomag már most is nagyon széles körű, ez még csak a kezdet. A Stellantis csoport biztonságos és felelősségteljes mobilitásra irányuló küldetésével összhangban a Citroën valamennyi modelljére nézve és mindannyiunk életét megkönnyítendő, a jövőben még elérhetőbb, innovatívabb és fenntarthatóbb mobilitási szolgáltatásokat fog kínálni.”    További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mentőhelikopter érkezett a patakba hajtott traktorhoz

2022.10.06.
Patakba hajtott és a tetején állt meg egy traktor Ózdon, az Uraj úton. Az ózdi hivatásos tűzoltók egy embert kiemeltek a patakból. Áramtalanították és a kerekeire állították a járművet. Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hyundai Kona N teszt: bitang jó kocsi, csak ínyenceknek ajánlott!

2022.10.06.
A csakis elöl hajtó Kona N a márka első sportos szabadidő-járműve, amely a versenypálya- alkalmasságot a crossoverek sokoldalú praktikumával társítja. Egy szót ebből a felsorolásból komolyan kell venni, és ez a sportos. Sok márka sok autójára rábiggyeszti ezt a jelzőt, de a Kona N valami egészen más. Egyesek szerint véresen komoly sportkocsi, mások szerint hormonzavaros transz-szabadidőautó: SUV-nak született, de sportautóvá operáltatta át magát. A Hyundai Kona N a sportos ferdehátú i30 N teljesítményszintjét kínálva rácáfol arra a tévhitre, hogy a szabadidő-járművek nem nyújthatnak vezetési élményt. Hogy néz ki? A Hyundai Kona N hosszúsága 4215 milliméter, szélessége 1800 milliméter, magassága 1565 milliméter, szabad hasmagassága 173 milliméter, tengelyek közötti távolsága pedig 2600 milliméter. Csomagtartója 361 liter, a 60:40 arányban lehajtott ülésekkel 1143 literes űrtartalmat kapunk. Üres tömege 15 és fél mázsa. A benzintank 50 literes, amellyel békeidőben 500 kilométert autózhatunk tankolás nélkül, vagy a felét, ha nagyon nem tudunk uralkodni a vágyainkon. A diffúzor utánzat két oldalán olyan vaskos kályhacsövekből tör elő a dübörgés, hogy megilletődök, mint örömlány az oltár előtt. A motorsportot idéző háromszögű fékzárófény az egyik legizgalmasabb részlet a kissé elszállt kreativitással megalkotott formaterven, ahol vegyül a komformista kompakt szabadidő-autó, a távolkeleti álomvilág és a véresen komolyan vett sportos gének ábrázolása. A kizárólag N modellekhez kínált Sonic Blue karosszériaszín (valamilyen kék, de inkább sok mosás utáni állapotot idéz...) az N márka eddig ismert legjellemzőbb árnyalatának, a Performance Blue színnek egy változata. A Kona N első köténye, kettős tetőszárnya és oldalsó szoknyái kedvezőbb aerodinamikai teljesítményt kínálnak, egyben hitelesen hirdetik a modell versenypálya-alkalmasságát (nem beszélve arról a 480 körről, amit a Zöld pokolban megtettek vele... Az első lökhárító meghatározó stíluseleme a széles alsó légbeömlő; ennek alakját a repülőgépek törzse ihlette. A légbeömlő versenypályán, illetve dinamikus közúti vezetés során gondoskodik a motor szükséges hűtéséről. Az N típusokra jellemző, háromszög alakú féklámpával szerelt, dupla tetőszpojler ténylegesen fokozza a leszorítóerőt, és nem mellékesen látványossá teszi a modell farát. A Kona N hangulatát egyedi utastéri betétek teszik sportossá, jól tartanak az ülések, jó fogású a kormánykerék, a fém pedálok pedig jelzik, hogy nincs idő a gólörömre. A feketére fényezett kovácsoltvas felnik dupla küllői mögött vörösben úszó féknyergek pihennek, egy-egy jobb kör után izzanak rendesen. A Kona N 10,25 hüvely képátlójú képernyőjét és digitális műszeregységét kiegészítő lapkára vetített kijelző N üzemmódokban megjelenő, exkluzív motorsport-grafikája a videojátékok hangulatával fűszerezi a mindennapos vezetést. A műszerfal jól áttekinthető, a klíma csak egyzónás, a Krell hifi jól szól (hallgatására csak a legvégső esetben, közlekedési dugóban, vagy asszonyváráskor kapunk felmentést, minden más esetben orvosi és ügyvédi tanácsként a kidörgők önfeledt használatát ajánlom). Hogy megy? A Kona N hajtásáról kétliteres (86 milliméter a furata és a lökete is), 16 szelepes GDI turbómotor (lapátgeometriájú turbóval) és az ahhoz illesztett, nyolcfokozatú, nedves, dupla kuplungos sebességváltó (N DCT, ezt korábban a Veloster N-ben is használták) gondoskodik. Az N DCT a Hyundai házon belül kifejlesztett nyolcfokozatú, olajfürdős dupla kuplungos 8 DCT sebességváltójának továbbfejlesztett változata. Hogy az N sportmodellekben helyt álljon, a 8 DCT sebességváltót robusztusabbra tervezték. A 2,0 literes T-GDI benzinmotorral társítva egyedi áttételekkel nyújt optimális teljesítményt. A váltások közben külön vezérlés hangolja hozzá a motor fordulatszámát, elektronikusan gerjesztett, de valódi visszadurrogó, ropogó és röfögő hangorkán mellett. A sebességváltó vezérlőegységét az N modellekre kalibrálták, így a gyorsabb kapcsolások mellett egy sor exkluzív menetfunkciót kínál: az N Power Shift (NPS), az N Grin Shift (NGS) és az N Track Sense Shift (NTS) váltóprogramok egytől egyig maximális vezetési élményt szavatolnak. Ezek közül a kedvencem az NGS, ami olyan mint az NFS-ben a nitró gomb: 20 másodpercig tartó orgazmus, ráadásul percenként (40 másodperc hűtési fázist türelmetlenül kivárva) megismételhető. A motor maximális teljesítménye 280 lóerő, legnagyobb forgatónyomatéka 392 Nm. Az N Grin Shift funkció 290 lóerőre növeli a teljesítményt, a (nyomaték)csúcson tartva a vezetés élményét. A vörös gomb (nuke) használatakor automatikus módban a vezérlés beteszi a váltót (manuális módban nekünk kell kapcsolni) a legintenzívebb gyorsulás érdekében a legmegfelelőbb fokozatba és nem engedi leesni a töltőnyomást. A motor egyenletes teljesítménykifejtése robbanékony gázreakciót és még intenzívebb gyorsítóképességet eredményez, ami közúton és versenypályán egyaránt még intenzívebb vezetési élményt ígér, így a vezető még inkább kiaknázhatja a motorban rejlő lehetőségeket. A Kona N végsebessége 240 kilométer/óra, a kocsi álló helyzetből 5,5 másoperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órára (a rajtautomatika aktiválása esetén, amúgy 6,4 másodpercig tart a sprint). Az élményautózás ráadásul tudományosan is testre szabható, rengeteg paramétert lehet beállítani a rajtprogram kilövési fordulatszámától a váltási figyelmeztetés esedékességéig. Százas tempóról az elöl 360, hátul 314 milliméteres féktárcsák 33,3 méteren belül állítják meg az ilyen teljesítmény mellett erősen kopó 235/40 R19 méretű Pirelli P Zero abroncsokat. Afékezés élménye intenzív, a g erők önfeledt játékát a kijelzőn is megfigyelhetjük. Milyen vezetni? Nem mondom, hogy annyira irraconális a kanyarvadászat vele, mint a könnyebb és így agilisebb i20 N sportmodellel, de az biztos, hogy SUV-val ekkorát nem autóztam még, pedig a Porschén (a Macan elkerült eddig, de ha azt gondolom, hogy olyan, mint az RS Q3 és az SQ5 szerelemgyereke, akkor nem lehet messze az igazság) kívül mindegyik prémium márka kis- és közepes méretű csúcsmodelljét hajtottam már. A Hyundai Motor az elektronikus vezérlésű, részlegesen önzáró N Corner Carving differenciálművel is felszerelte (elektronikus vezérlésű, de mechanikus sperr) a modellt. Ez a megoldás az első kerekekre jutó forgatónyomaték elosztása révén maximális vezetési élményt nyújt ívmenetben. Magyarul: a kocsit nem lehet leolvasztani a kanyarról, de olyan erősen kell markolni a kormányt, hogy fájjon, egyébként kitépi a kezünkből az irányítást a Konában lapuló szörnyeteg. Már a Kona N alapkivitele is szériafelszerelésként tartalmazza a rajtautomatikát, a változó kipufogószelep- vezérlést és mindenekelőtt az N Grin Control rendszert, így minden felszereltségi szinten ugyanaz a vezetési élmény vár a vezetőre. Az N Grin Control rendszer ötféle, markánsan eltérő üzemmódot (normál, öko, sport, N és N egyedi) kínál. Utóbbi lehetővé teszi a modell testre szabását. A kormányon kétféle üzemmódot lehet programozni, a bal oldali N gombbal kapcsoltam a legbitangabb üzemmódot (sportos, de nem kikapcsolt ESP-vel), a jobb oldalival pedig az óvatos duhaj módot, amelyben a jó markolatú és az aszfaltról Secunak önként daloló kormányzás direktségét és a kipufogó hangerejét maximumra vettem, a motorerőt és a felfüggesztés keménységét pedig enyhítettem. Ezt használtam, ha a feleségemmel autóztam, előzéskor pedig nyomtam egy bal N-, vagy egy NGS-t. Mint egy F1 -es pilóta, vagy egy DJ. Inkább az utóbbi, mert annyi adrenalint ad a kocsi, mint egy amfetamin-kóla-eki menü a békebeli Küklopsz diszkóban. A fogyasztást sikerült 10 liter alatt tartanom A különböző üzemmódokban változnak a motor, a menetstabilizáló elektronika (ESC), a kipufogó hangzás és a kormánymű beállításai, igazodva az aktuális menetkörülményekhez. A Kona N nem csupán nagyszerű kanyarvadász, de kipörgésgátló rendszere révén a legváltozatosabb útfelületeken is helyt áll, beleértve a havat és a sarat is, a váltó melletti forgótárcsával ilyen módokat is választhatunk. A kocsi nagyon merev, ebben a több ponton hegesztett karosszéria, a továbbfejlesztett rugóstag gyűrűk és a megerősített váz segít, a kasztni alig, vagy egyáltalán nem dől meg kanyarban. Rossz, huplis, hullámzó úton elengedve a lovakat, van egy olyan érzésünk, hogy hoppá, ebből bármi lehet (azaz hajlamos elpattogni az ívről), akár árok is - a feleségem szerint most meghalunk - de erős marokkal csodákra vagyunk képesek. 130-150-es tempóban megvan még ez a Tesla is, már csak a visszaérkeésre kell koncentrálnunk. Megy ez! Eszméletlen jó érzés, amikor a látszólag tetszhalott állapotból egy gombnyomásra napóleoni ambíciókkal ugrunk neki a képzelt orkhadseregnek. Elöl MacPherson, hátul multilink az adaptív futómű, keményített módban úgy pattog, hogy az Anyám tyúkját még Latinovits Zoltán sem tudná elszavalni nyelvharapás nélkül. A tesztautón már kissé viseltes Pirellik elöl 360, hátul 314 milliméteres féktárcsák akaratának szerencsére még maradéktalanul és zokszó nélkül engedelmeskednek. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy van rendes kézifék... Drasztikus használatra nincs szükség, szűk fordulóban a Kona N popsiját gázelvétellel is finoman meg lehet indítani. Látszik, hogy a kollégák jobban meghajtották, ha nem fogjuk vissza magunkat, ennyivel számolhatunk 11,66 méteres fordulóköre nagyobb, mint amit egy ekkora méretű autótól elvárunk, a fogasléces szervokormány elég direkt, 2,14 fordulatot tesz meg két végállás között. Mennyibe kerül? Mindennapi használatát számos vezetőtámogató (ADAS) funkció teszi biztonságossá és kényelmessé - de ezek szerencsére nem pofáznak bele a vezetésbe. Volt a kocsiban ráfutásos balesetet megelőző rendszer (FCA),sávelhagyást gátló rendszer (LKA), sávkövető rendszer (LFA), vezető éberségének csökkenésére figyelmeztető rendszer (DAW), távolsági fényszóró asszisztens (HBA), aktív holttérfigyelő rendszer (BCA), aktív mögöttes keresztirányú forgalomfelügyelet (RCCA), biztonságos kiszállást támogató rendszer (SEW) és intelligens sebességtartó automata (SCC.) A légkondi egyzónás, ezen lehetne még fejleszteni, de könyörgöm, el ne rontsák. Inkább viszem kíma nélkül... 14,499 millió forinttól (öt év kilométer korlátozás nélküli garanciával) indul a Hyundai Kona N ára (egy év alatt 3 millióval lett drágább), ezért a pénzért ajándék ez a kocsi. Persze csak akkor kötelező megvenni, ha az i20 N és az i30 N már nem érhető el. Mint pélául most, a cikkírás időpontjában. Árlistában vannak, de ha rendelni akarnánk, csak széles mosolyt kapnánk. Kép és szöveg: Biró Csongor  

GEN.TRAVEL: önvezető tanulmányautó a Volkswagentől

2022.10.06.
A Volkswagen Csoport autonóm (önvezető) járművet mutatott be a Chantilly Arts & Elegance kiállításon Párizsban. A tanulmányautó a következő évtized mobilitásáról ad kitekintést. Fotók: Volkswagen Szeptember 24-én a Párizs melletti Chantilly Arts & Elegance részeként a Volkswagen-csoport bemutatott egy innovatív tervezési tanulmányt, amely újradefiniálja a jövőbeni távolsági mobilitást. A teljesen elektromos Innovation Experience Vehicle (IEV) valódi prototípus, önállóan vezet (5. szint), és reális kilátást ad a mobilitásra a következő évtizedben. Moduláris belső koncepciójának köszönhetően a jármű rugalmas és fenntartható mobilitási alternatívát jelent a rövid távú járatok helyett. Kutatójárműként a Gen.Travel segítségével tesztelik a koncepciót és az új funkciókat az ügyfelek visszajelzéseihez. Az ilyen vizsgálatok eredményei alapján a későbbiekben az egyedi jellemzők átkerülnek a sorozatjárművekbe. A GEN.TRAVEL-lel a Volkswagen-csoport egy ikonikus, innovatív tanulmányt dolgozott ki, amely egy teljesen új járműkategóriát képvisel a szedánok és az MPV (Multi Purpose Vehicle) prémium portfóliójában. „ÚJ AUTO stratégiájával a Volkswagen meghatározza a mobilitást a jövő generációi számára – fenntartható és digitális – mondja Dr. Nikolai Ardey, a Volkswagen Csoport innovációs részlegének vezetője. „A csoportszintű innovációs kutatásban ezt az ötletet fejlesztjük tovább, és megmutatjuk, hogyan élhetik meg ügyfeleink a mobilitást a jövőben – például szolgáltatásként. A GEN.TRAVEL segítségével már most megtapasztalhatja, mi lesz lehetséges a közeljövőben az innovatív technológia révén.” Utazás háztól házig új szinten. Kibocsátásmentes és problémamentes. A GEN.TRAVEL önállóan vezet, és a vezetőt nyugodt utassá varázsolja, akinek van ideje más dolgokra: a munkára, pihenésre, szórakozásra vagy a családra. Klaus Zyciora, a Volkswagen Group Design vezetője így nyilatkozott: „A GEN.TRAVEL az utazás jövőjének előzetese. Megmutatja, hogyan nézhet ki az autonóm vezetés a jövőben. A GEN.TRAVEL a holnap látnoki dizájnját testesíti meg a holnap mobilitása érdekében. A hatékony forma jellemzi a rendkívül markáns kialakítást. A technikai tökéletesség és a szinte korlátlan lehetőségek korában a „forma követi a funkciót”, „a forma követi a szabadságot”. Az autó nemcsak jobb lesz, hanem izgalmasabb is, mint valaha.” A GEN.TRAVEL egyedi moduláris belső koncepcióval rendelkezik, és minden utazáshoz személyre szabható, és mobilitásként szolgáltatásként foglalható le. Konfigurációtól függően legfeljebb négy személy szállítható. Az üzleti utakhoz a konferencia berendezés négy kényelmes fotellel és a belső tér közepén egy nagy asztallal nyugodt környezetet biztosít. A dinamikus fényforrások kellemes munkakörnyezetet teremtenek, és elkerülik a mozgási betegség kockázatát. Az éjszakai beállítás lehetővé teszi két ülés teljesen kihajtható ággyá alakítását. Az innovatív utasbiztonsági rendszer maximális biztonságot nyújt még fekve is. A GEN.TRAVEL világítási rendszer befolyásolja a melatonin felszabadulását, segítve az utasokat az elalvásban és a természetes felébredésben. Családi kirándulásokhoz a GEN.TRAVEL első ülésekkel konfigurálható a gyermekek szórakoztatására a kiterjesztett valóságon (AR) keresztül. A belső tér világos és természetes kialakítású. Minden HMI (Human-Machine Interface) elem fenntartható anyagokból készül, újrahasznosított vagy természetes alapanyagokkal kombinálva. A GEN.TRAVEL futurisztikus külseje két részre oszlik: Az átlátszó, üvegkabin tökéletesen be van ágyazva az alsó részbe, amely minden műszaki jellemzőt tartalmaz. Az ablak széle a derékvonalon van, ezért nagyon alacsonyan van, hogy maximalizálja a kilátást. Ugyanakkor az utasok nem éreznek semmilyen külső hatást, amikor az autóban fekszenek. A GEN.TRAVEL sirályszárnyas ajtói jobb be- és kiszállást tesznek lehetővé. A maximális kényelem érdekében a GEN.TRAVEL az eABC (Electric Active Body Control) aktív futóműrendszerrel rendelkezik, amely előre jelzi a függőleges és oldalirányú mozgásokat, mint például a gyorsítást, fékezést vagy kanyarodást, és optimalizálja a vezetési stílust és pályát. A mesterséges intelligencia (AI) és a platooning – automatizált vezetés konvojban – segítségével tovább növelik a távolságot a hosszú távú utak során. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Track Pack új szintre emeli a Focus ST vezetési élményét

2022.10.06.
A Ford Performance által kifejlesztett, és a Ford próbapályáin, illetve a híres Nürburgring Nordschleife pályán tesztelt, gyárilag átalakított Track Pack kivitel kizárólag az ötajtós ferdehátú, hatfokozatú manuális sebességváltóval szerelt modellekhez rendelhető meg. Az 5,7 másodperces gyorsulást és 250 km/órás végsebességet biztosító, 280 lóerős, 2,3 literes Ford EcoBoost benzinmotor dinamizmusát kiegészítő Track Pack változatban a vezető finomhangolhatja a Focus ST viselkedését a versenypályán; erre szolgál az állítható KW Automotive futóműrendszer, ami remek egységet alkot a csökkentett tömegű könnyűfém keréktárcsákkal. 363 mm-es első féktárcsáival és Brembo féknyergeivel a Track Pack komolyabb megállító erőt is kínál, az egyedi gumiabroncs-specifikáció pedig tovább javítja a tapadást, hogy az autó határhelyzetekben is magabiztosan uralható maradjon. “Az új Focus ST Track Pack hatásosan ötvözi a csúcstechnológiás megoldásokat, hogy a vezetés szerelmesei egy vérbeli versenygépet kapjanak” - nyilatkozta Laky Andrea, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója. “Állítható felfüggesztés, nagyméretű fékek és remekül tapadó abroncsok optimalizálják a teljesítményt, a karosszéria mozgásait és az irányíthatóságot – vagyis mindazt, amire ez az autó született.” A Focus ST Track Pack már megrendelhető Magyarországon; az első ilyen modelleket jövő év elején vehetik át a vásárlók. Versenypálya-használatra kész teljesítmény és irányíthatóság A versenysport-specialista KW Automotive közreműködésével kifejlesztett futóműrendszer rozsdamentes acélburkolatú lengéscsillapítóiban 12 fokozatban állítható a berugózás, és 16 fokozatban a kirugózás mértéke. A kétféle beállítási móddal a versenypályák rendszeres látogatói mindig az adott körülményekhez finomhangolhatják a futómű reakcióit, sőt a kedvenc pályáikhoz szükséges teljesítményt is optimalizálhatják. A lengéscsillapítók mellett fontos szerepet játszanak a porfestett rugók is, amelyek mintegy 50 százalékkal merevebbek, és 10 mm-rel rövidebbek Focus ST szabványos rugóinál. Ez a megoldás a gyorsabb irányváltások érdekében alacsonyabbra hozza az autó súlypontját, és mérsékli a karosszéria dőlését. A pilóták további 15 mm-rel is leültethetik a felfüggesztést, ha ezt a helyi jogszabályok megengedik. Az áramlásformázással készült, 19 colos könnyűfém keréktárcsák gyártási eljárása zömíti az alumíniumot, így a kerék szilárd és ütésálló marad, miközben kevesebb anyag kell hozzá, vagyis csökken a tömege. Ennek eredményeképpen a kerekek 10 százalékkal könnyebbek a szokásosnál, vagyis gyorsabbak a függőleges mozgások, ezért javul a gumiabroncsok tapadása, ez pedig egyaránt jótékony hatással van a gyorsításra, a fékezésre és a kanyarodásra. A keréktárcsákon egyedi, tapadásra optimalizált Pirelli P Zero Corsa abroncsok feszülnek, amelyek kiváló versenypálya-teljesítményt nyújtanak, és a közúton, száraz aszfalton is remekül használhatók. A fékteljesítmény is tovább javult. Az első féktárcsák átmérője 10 százalékkal nagyobb a normál modellek 330 mm-es méreténél, és mindehhez Brembo négydugattyús féknyergek társulnak, amelyek erősebben markolnak rá a tárcsára, ráadásul nagyobb felületet biztosítanak a keletkező hő gyors elvezetéséhez, mérsékelve ezzel a felmelegedés okozta fékhatás-csökkenést a keményebb pályaszakaszokon. Erő és stílus A különleges Track Pack külső stílusjegyekkel még hangsúlyosabban érvényesül a Focus ST erőt sugalló megjelenése. Az ST exkluzív hátsó légterelőjét, hátsó diffúzorát és első lökhárító-légterelőit csillogó Agate Black fényezés fedi, függetlenül a karosszéria színétől. Mindhárom elem passzív aerodinamikai hatással javítja a leszorító erőt és a menetstabilitást. A Focus ST Track Pack teteje, felső hűtőmaszkja és külső visszapillantó-borítása is magas fényű Agate Black árnyalatú. Hasonló, csillogó fekete fényezést kaptak a könnyűfém keréktárcsák is, amelyek mögött vörösre festett féknyergek láthatók. Szintén exkluzív megoldás, hogy a normál króm embléma helyére finom fekete vonallal kontúrozott ST-logók kerültek. A látványos karosszériaszínek kínálatában olyan árnyalatok szerepelnek, mint az Agate Black, a Fantastic Red, a Frozen White, a Magnetic, és a kizárólag az ST-változatokhoz megrendelhető Mean Green. A Ford tavaly vadonatúj utasteret készített a Focus ST-hez, benne saját fejlesztésű Ford Performance ülésekkel, amelyeknek remek oldaltartását és kényelmét most teljes mértékben kiaknázhatják a Focus ST Track Pack vezetői. A fejlett utastéri technológiák közt megtalálható a 13,2 colos központi érintőképernyő is az intuitív kezelőfelülettel, amelyen a vezető egy vagy két ujjmozdulattal elér bármilyen alkalmazást, információt vagy kezelőszervet. A Focus ST 2,3 literes EcoBoost benzinmotorja 280 lóerőt ad le 5500 1/perc fordulatszámnál, a 420 Nm nyomatékcsúcs pedig 3000-4000 1/perc fordulatszám-tartományban rendelkezésre áll. Mindezt a kettős megfúvású turbótöltő és a turbólyuk-kiküszöbölő technológia teszi lehetővé. A padlógázos fokozatváltás lehetősége remek teljesítményt biztosít, nyitva tartva a pillangószelepet, amikor a vezető felengedi a kuplungot, hogy magasabb fokozatba kapcsolja a sebességváltót – így a turbótöltő reakciója a lehető leggyorsabb lesz. Szintén a teljesítményt fokozza az elektronikus vezérlésű részlegesen záró differenciálmű (eLSD) is: a sebességváltóba beépített rendszer a hidraulikus működtetésű tengelykapcsolókkal a rendelkezésre álló forgatónyomaték akár 100 százalékát is képes a jobban tapadó kerékre irányítani, hatásosan kiküszöbölve ezzel a kerekek kipörgését. Ez a technológia gyorsabban és precízebben működik, mint a mechanikus LSD-rendszerek, mivel a hajtásláncból érkező információk és a járműdinamikai szenzorok jelei alapján a rendszer már előre képes módosítani a vonóerő elosztását. A vezető kiaknázhatja a választható üzemmódok előnyeit is, az adott vezetési helyzethez igazítva az eLSD, a gázadás, az elektromos szervokormány és az elektronikus menetstabilizáló (ESC) karakterisztikáját; ez utóbbi rendszer például a Versenypálya beállítás kiválasztásával sokkal nagyobb szabadságot biztosít a vezetőnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Durva kamionbaleset a 8-ason - négy jármű is érintett

2022.10.06.
Egy kamion és egy személyautó ütközött össze a 8-as főút 15-ös kilométerszelvényénél, Csór térségében. A balesetben további két gépkocsi is érintetté vált, valamint a szalagkorlát is károsodott. A székesfehérvári hivatásos tűzoltók áramtalanítják az egyik járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom.
Címkék: 

Hétfőtől lezárások lesznek az M1-esen, az M3-ason és az M7-esen

2022.10.06.
A következő hetekben Bicske, Komárom, Kál, Gödöllő, Martonvásár, Balatonvilágos és Fonyód térségében lehet számítani terelésekre, a forgalmi sávok időszakos lezárására - ismertették. Az MKIF Zrt. azokon a szakaszon végez felújítási munkálatokat a tél beköszönte előtt, amelyek állapota a leginkább indokolja ezt. A tervek szerint 127 ezer négyzetméter, csaknem 18 focipálya nagyságú felületre kerülhet új burkolat, ha szükséges, több rétegben is - tudatták. A Zrt. a munkáltok szükségességét azzal indokolta, hogy így a felújítás által a téli időszakban is mindenki zökkenőmentesen használhatja majd a gyorsforgalmi utakat, és ezzel elkerülhető lesz az utak állapotának romlása is. A cél az, hogy a munkálatok a lehető legkisebb mértékben akadályozzuk a forgalmat, ezért - ahol lehetőség van rá - éjszaka dolgoznak majd a MKIF Zrt. munkatársai - olvasható a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

HangZóna ma este: fókuszban a vadbalesetek

2022.10.06.
Nyakunkon az évszakváltás, ilyenkor sok olyan környezeti tényező megváltozik, ami befolyásolja, nehezíti az autósok életét. Lassan vissza kell térnünk az őszi-téli időszakba, ami vezetéstechnikai szempontból mindenképpen több odafigyelést igényel az eddigiekhez képest. Emellett még a vadgázolások is ilyenkor a leggyakoribbak.     Elkerülhetjük, megelőzhetjük ezeket? És ha már megvan a baj, tudjuk csökkenteni a következmények mértékét egy megfelelően felépített elkerülő manőverrel? Kellő körültekintés, ez lehet a kulcsszó a vadbalesetek megelőzésében?    Este, erdősávos útszakaszt keresztezve inkább ne induljunk útnak?  De ha mégis, akkor jó lehet az időnkénti dudálgatás, fényszórót érdemes felvillantani, sebességet felezni? De hogy kell drasztikusan fékezni? Az átlag sofőr életében nem rúgja meg igazán a fékpedált. Ha ütközéshez kerül a sor, akkor mit tudunk tenni? Elrántsuk a kormányt, tegyünk bármilyen hirtelen mozdulatot? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat ma este.    A HangZóna mai vendége Hoffer Zsolt rendőr alezredes, a Hungaryan Police Rally team pilótája, és vezetéstechnikai szakértő.      A Hangzóna, az Autószektor podcast csatornája: ma este nyolctól várjuk a hallgatókat.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója