Karácsonyi rokonlátogatás – nem csak bejglivel érdemes készülni

2013.12.16.
Hamarosan megérkezik az igazi téli időjárás hazánkba is, amikor a megváltozott közlekedési viszonyok elővigyázatosabb, óvatosabb vezetési stílust követelnek meg a sofőröktől, ám a tapasztalatok szerint nem mindenki alkalmazkodik a téli útviszonyokhoz. Annak ellenére, hogy egyre több autós tartja szem előtt a biztonságot, és cserél gumiabroncsot az évszakváltáskor, a többség még mindig megvárja ezzel az első havazásokat. Pedig már a nedves, deres útburkolat is lényegesen csúszósabb, főként nyári gumikkal, havazáskor pedig az utak járhatósága 20 százalékkal, ónos esőt követően mintegy 60 százalékkal is romolhat.A veszélyes helyzetek azonban körültekintéssel és a téli közlekedés szabályainak betartásával megelőzhetőek. Az évszaknak megfelelő gumik mellett nem szabad megfeledkezni az egyéb előkészületekről sem, mint az akkumulátor, a fékek, a világítás és az ablaktörlők ellenőrzése, a fagyálló vagy a téli ablakmosó folyadék feltöltése. Különösen hosszabb útra érdemes hólánccal, tartalék üzemanyaggal, vontatókötéllel és hólapáttal is készülni.Az ünnepek időszakában egyébként is sokkal többen indulnak útnak mind az országutakon, mind pedig a városokon belül: a közlekedési adatok elemzésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. szakértője szerint az ünnepek közeledtével akár 20%-kal is megnövekedhet a forgalom. Ezért talán még fontosabb figyelni a követési távolság betartására, sőt érdemes nagyobb távot tartani a szokásosnál. Jeges útszakaszon semmiképpen se kormányozzunk hirtelen mozdulatokkal, és sebességünket is az útviszonyoknak megfelelően válasszuk meg, ha szükséges haladjunk a megengedettnél lassabban.De még ha rendkívül körültekintően vezetünk is, történhet baj: az Europ Assistance-nál tavaly decemberben Magyarországon utasbiztosításhoz illetve autós assistance szolgáltatáshoz kapcsolódó esetekben több mint 1100 esetben kértek segítséget az ügyfelek, de határainkon kívül is csaknem 1000 alkalommal volt szükség a szolgálat munkájára. A legtöbb külföldi esetet Romániában és Ausztriában, valamint Németországban regisztrálták.„Akár külföldön, akár belföldön autózunk az ünnepi időszakban, alaposan tájékozódjunk az út során várható időjárásról, forgalomelterelésekről, dugóhelyzetről, szélsőséges időjárási helyzetben pedig tényleg csak akkor üljünk autóba, ha feltétlenül szükséges. Ha pedig külföldi rokonokhoz vagy síelni indulunk, tartsuk szem előtt, hogy a szomszédos Ausztriában és Szlovéniában, valamint például Olaszországban is kötelező a téli abroncsok használata. Illetve akár pár napos útra is jó, ha rendelkezünk megfelelő biztosítással, illetve assistance szolgáltatással, hiszen baj esetén a legfontosabb a gyors és profi segítség” – mondta el Kalmár László, az Europ Assistance Magyarország ügyvezetője.Az AutoSOS szolgáltatás már kevesebb mint 700 Ft-os havidíjtól elérhető, köthető személygépkocsira akár 10 éves kor felett, illetve motorkerékpárra is. Az AutoSOS segélyvonal a nap 24 órájában hívható, belföldről a 14 567-es, külföldről pedig a +36 1 458 44 80-as telefonszámon. Az Europ Assistance csapata a hívást követően olyan esetekben segít, mint például amikor a rokonlátogatásra induló család az útra fagyott csapadék miatt csúszóssá vált úton autójával egy kanyarban az árokba csúszott. Szerencsére komolyan senki sem sérült meg, az autót azonban szervizbe kellett vinni. Az Europ Assistance csapata a helyszínre érkezve gondoskodott arról, hogy a sérült gépkocsit a legközelebbi szakszervizbe szállítsák, a család pedig csereautóval folytathatta útját.További információ: www.autosos.hu 
Címkék: 

Mercedes: csúcson a C-osztály

2013.12.16.
A látványt a letisztult, ugyanakkor érzelmeket keltő design és a klasszis utastér határozza meg, az inspiráló kényelmet és a kulturált sportosságot megannyi innováció és felszerelési részlet fokozza. Az új C-osztály minőségi hatása olyan érzetet kelt, mintha egy magasabb komfortfokozatú osztályra váltottunk volna jegyet. Az autó alapfelszereltségének része az Integrált Szerviz Csomag, ami Magyarországon egyedülálló módon négy éves időtartamon vagy 120 000 kilométeres futásteljesítményen belül teljesen díjmentes karbantartást biztosít az új Mercedes-Benz személyautók tulajdonosainak.  A C-osztály a Mercedes-Benz legnagyobb darabszám értékesített modellje. 2007-es piaci bevezetése óta világszerte több mint 2,4 millió darabot adtak el a belőle. Az új C-osztályt nemcsak érzékien letisztult designja és sok műszaki innovációja tünteti ki, hanem példásan csekély emissziója és fogyasztása is.„A Mercedes legjava – ez az új C-osztály, amely sok tekintetben állít fel mércét a középkategóriában” – mondta Prof. Dr. Thomas Weber, a Daimler AG igazgatósági tagja és a konszern, illetve a Mercedes-Benz kutatási-fejlesztési vezetője. „Érzelmes, ugyanakkor letisztult design jellemzi, ami magas minőségi színvonalú, modern enteriőrben folytatódik. Nagy teljesítményű és hatékony technika teremti meg az örömautózás alapját.“Ola Källenius, a Mercedes-Benz Cars értékesítési vezetője kiegészíti: „Az új Mercedes-Benz C-osztály következetesen valósítja meg a márka jelszavát: a legjobbat vagy semmit! Ez már az autó első megpillantásakor észrevehető, hiszen olyan az érzés, mintha eggyel magasabb kategóriájú kocsiba szálltunk volna be. Biztos vagyok, hogy kiváló minőségi hatásával és agilitásával elnyeri vevőink tetszését az új C-osztály.“Az emberek átlagmagasságának növekedéséhez igazodva a C-osztály is nagyobb lett. Az elődjéhez képest 80 milliméternyivel növelt tengelytáv (2840 mm) hatására az autó 95 milliméterrel nyúlt meg (4686 mm), ezen kívül 40 milliméterrel (1810 mm) szélesebb lett. Az eredményül kapott nagyobb belső tér elsősorban a hátsó utasok javára válik, és a 480 literes (ISO 3832 szerint) csomagtartó is nagyobb a korábbinál.Érzelmi letisztultság és purista formákLátványával az új C-osztály merészen elrugaszkodott az előző kiadástól. Markáns, dinamikus arculata érzelmi letisztultságot sugároz, megérint. Megkapó harmóniájú, feszültséghordozó felületeit a modern esztétika ihlette. Alkotói visszafogott, purista formákba öltözették intelligens technikáját. Egyszerű idomai tudatosan feszítettek, ezáltal egyszerre korszerűek és szívhez szólók. Precíz vonalak és plasztikus felületek teremtenek progresszív fény- és árnyékhatásokat.Gorden Wagener, a Daimler AG designért felelős alelnöke: „Az új C-osztály modern formanyelvvel képviseli az automobilizmus iránti szenvedélyt. Progresszív akcentusok domborítják ki haladó stílusát és érzelmi letisztultságát. Új szinten fogalmazza meg a mai luxust.“Oldalnézetből a hosszú motorháztető, a messze hátrahelyezett utastér és a rövid túlnyúlások rajzolják ki a Mercedes-Benz limuzinok klasszikus, kiegyensúlyozott arányait, a nagy kerekek pedig stílusos sportosságról tanúskodnak.Két különböző arculat között lehet választani: sportosat, központi csillaggal, vagy – kizárólag az EXCLUSIVE kivitelben – a márka hagyományos hűtőmaszkját, Mercedes-csillaggal a géptetőn. A maszk lamellái a légellenállás csökkentésre teljesen lezárhatók, hozzájárulva a kulturált limuzin összképéhez.Alapfelszerelés a H7 halogén-fényszóró, de kapható két energiatakarékos fénydiódás (LED) változat is: a statikus kivitel, illetve a dinamikus „LED Intelligent Light System“. Karakteres fénydesign teszi sötétben is összetéveszthetetlenné az új C-osztályt. A hátsó lámpa mindig fénydiódás.Klasszis-utastér, kifinomult részletekkelAz utastér nívóját magasabb kategóriájú autók is ritkán érik el. Érvényes ez a kiváló minőségű anyagokra és azok kellemes tapintására éppúgy, mint a részletek gondos kidolgozására, de az új formanyelvre is, amely zseniálisan ötvözi az érzelmi letisztultságot a dinamikus sportossággal, hozzájárulva az enteriőr szokatlanul erős értékhatásához. Az autó vezetője és utasa nagyvonalú térérzetet és rafinált luxust élvezhet az új C-osztályban. Ebből adódik a kategóriában újszerű, kellemes atmoszféra – mintha a repülőgép turistaosztályáról szállna át az ember a Business Class-ra.Az utastér kialakításakor a Mercedes-Benz tudatos bátorsággal lépett új területre. Tervezői ügyesen kombinálták a márka sportautóinak architektúráját egy teljesen új felfogású, sportosan folytonos vonalú középkonzollal. Az automata váltóval szerelt autókon nagy, egyrészes dóm lendül elegánsan a középső szellőzőktől a kartámaszig. Ez a zavartalanul tiszta, egyöntetű vonal a nyílt tér érzetét adja, és pezsdítő, purista modernitást közvetít.A manuális sebességváltós járművek középkonzolja valamivel meredekebb, egymástól elválasztott két dekorációs elemmel, ergonómiailag optimális teret teremtve a váltókarnak. A középkonzol blikkfangja a középre helyezett, szabadon álló képernyő, 17,78 (7 col) vagy COMAND Online felszereltség esetén 21,33 centiméter (8,4 col) átmérővel.Öt kerek szellőző ad sportos jelleget a műszerfalnak. Hűvös, fémes tapintásuk érezhető kontrasztban áll az egyéb anyagok meleg hatásával – például a középkonzolon elhelyezett fabetétekkel vagy a műszerfali bőrrel. Következetesen érvényesül a nívó a kezelőszerveken is: minden kapcsoló háromdimenziós és kiváló minőségű, áttekinthető elrendezéssel, mint egy felső kategóriájú kocsiban.További fejlesztési lépés az innovatív touchpad a középkonzoli Controller kézpihentetőjén. Akárcsak egy okostelefonon, egyszerűen és ösztönösen, ujjmozdulatokkal irányítható róla a fejegység valamennyi funkciója. Kézírással lehet beadni rajta betűket, számokat és különleges jeleket, bármelyik nyelven. Kezelésekor egyértelmű tapintási visszajelzést kap az ember – ami nagyban elősegíti az ösztönös használatot.Szintén új a C-osztályban a vetített kijelzés (Head-up-Display). Akárcsak egy sugárhajtású vadászgépen, a szélvédőre vetítve is megjelennek a vezető előtt a fontos információk, így a könnyű leolvasás jóvoltából minimális a figyelem elterelése a forgalomról. A rendszer mutatja a sebességet, a sebességhatárokat, a navigációs útmutatásokat és a DISTRONIC PLUS jelzéseit.Háromféle design- és felszerelési kivitel készül. Az AVANTGARDE egy sportos limuzin, az EXCLUSIVE magas színvonalú modern fényűzést kínál, az AMG pedig maga a megtestesült sportosság.Szilárd, mégis könnyű felépítésKisebb súly, különösen a futómű erőbevezető pontjainál nagyfokú szilárdság, az optimális rezgési- és zajkomfort, valamint nagyfokú ütközésbiztonság – ezek érdekében kapott innovatív könnyűszerkezetes karosszériát az új C-osztály. Az alumínium-hibrid konstrukció körülbelül 70 kilogrammal könnyebb a hagyományos acélnál, sőt a jármű össztömege összesen 100 kg-mal csökkent. Ezáltal az autó élen jár a kategória legkönnyebb járművei között is, ami többszörösen kifizetődik. A könnyebb karosszéria 20 százalék körüli fogyasztáscsökkenést hoz teljesítményvesztés nélkül, valamint alacsonyabbra kerül az autó súlypontja, amely révén a menettulajdonságok érezhetően sportosak és agilisak.Ezeket a tulajdonságokat a Mercedes-Benz teljesen új konstrukcióval és a nagysorozatú gyártásban szokatlanul nagyarányú alumíniumhányad alkalmazásával érte el. Az alumínium részaránya az előd tíz százalékáról ötven fölé emelkedett.A márka hagyományainak megfelelően példás a karosszéria ütközésbiztonsága. Az autó nemcsak a hivatalos előírásoknak felel meg, hanem a Mercedes-Benz saját, jóval szigorúbb követelményeinek is, amelyek a valóságos baleseti történéseken alapulnak. Az alap a nagyszilárdságú járműmag, amelyet kellően méretezett és a gyakorlatban kipróbált gyűrődő zónák vesznek körül. Ez utóbbiak optimalizált erőbevezetési útvonalakkal, illetve az alumíniumöntvényeket ultra-szilárd szerkezeti elemekkel kombinálva teremtik meg a maximális biztonságot. Kívülről alumíniumborítás teszi teljessé a védelmet.Aerodinamikai- és zajkomfort-csúcsértékek A kimagasló hatékonyság egyik előfeltétele az alacsony légellenállás, amely már 70 km/óránál felülmúlja az összes többi menetellenállást, így főszerepet játszik a fogyasztásban és a CO2-kibocsátásban. 0,24-es alaktényezőjével a C 220 BlueTEC ECO új rekordot állít fel a középkategóriájú limuzinok között. Ezáltal természetesen még a nagyon halk típuselődhöz képest is csökkent a zajszint.A mérnökök aprólékos gonddal küszöböltek ki minden zajforrást, amelyeket talán nem is észlel az ember, de a közérzetét és a koncentrációját azért befolyásolhatják. Az ilyen tényezők nemzetközileg elterjedt gyűjtőneve az NVH (Noise, Vibration, Harshness = zaj, rezgés, durvaság). Optimalizálták például a szellőzőventilátor, az ablakemelő, az ülésállítás és sok egyéb szerkezet hangját. Az NVH tekintetében szegmense csúcsát képviseli az új C-osztály.Kimagasló az új kis dízelmotor CO2 értékeEgytől-egyig ECO Start-Stop funkcióval ellátott és az Euro-6 kipufogási normát már ma teljesítő benzin- és dízelmotorok gondoskodnak temperamentumos viselkedésről és élvezetes vezetésről, miközben húsz százalékot elérően csökkentik a C-osztály üzemanyag-fogyasztását a típuselődhöz képest. A piaci bevezetéskor háromféle motor áll rendelkezésre, a C 220 BlueTEC dízel, a benzines C 180 és C 200.ModellLöket-térfogatcm3kW/LENm0-100km/hmp.l/100 kmCO2g/kmHatékony-sági osztályC 220 BlueTec 2143125/1704008,14,0103A+C 180 1595115/1562508,25,0116AC 200 1919135/1843007,55,3123BHamarosan bővül azonban a kínálat, jön például egy kis, 1,6 literes dízelmotor, amelynek a csekély súly, a kompakt felépítés és a szerény fajlagos fogyasztás tartozik a fő előnyei közé. Az 1598 köbcentiméteres, négyhengeres gép egyfokozatú feltöltéssel hoz ki, változattól függően, 85 vagy 100 kW (115 vagy 136 LE) teljesítményt és 280 illetve 320 Nm nyomatékot. Közös nyomócsöves befecskendezésének csúcsnyomása 1600 bar. Ezzel felszerelve a C-osztály a kategória legjobb CO2-értékét produkálja. Emellett érkezik a bevált és továbbfejlesztett négyhengeres, 2,2 literes dízelmotor többféle teljesítményváltozata, 85 kW (115 LE) és 150 kW (204 LE) között. A C 220 BlueTEC opcióként kapható lesz 125 kW-tal (170 LE) is, mint BlueEFFICIENCY Edition. Az új C-osztály valamennyi dízelmotorja az ismert SCR-technikával (Selective Catalytic Reduction – szelektív katalitikus redukció) kíméli a környezetet, úgyhogy ezek az autók legalább az A hatékonysági osztályba tartoznak, sőt a legtöbbjük A+ besorolású.BlueDIRECT benzinesek harmadik generációs közvetlen befecskendezésselÖtféle benzinmotor áll majd rendelkezésre, 115 - 175 kW (156 - 238 LE) teljesítménnyel, közöttük a különkiadású C 180 ECO-Edition, amely BlueEFFICIENCY Edition néven az A hatékonysági osztályba tartozik. Ezt a későbbiekben egy hathengeres benzines követi, 245 kW-tal (333 LE).A C-osztály BlueDIRECT négyhengeres benzinmotorjai spontán reagálással és példás erőkifejtéssel ötvözik a nagyfokú hatékonyságot és a kategória legjobb emissziós teljesítményét. Ezek elérése érdekében hozta át a Mercedes-Benz a BlueDIRECT technikát a V6-os és V8-as motorokból a négyhengeresekbe. A sugárvezérelt égésfolyamatú közvetlen befecskendezés, amelyet első autógyártóként vezetett be a márka a sorozatgyártásban, precízen vezérelt többszörös befecskendezéssel működik, amelynek kiegészítője a „gyors többszörös gyújtás“.Hibrid, négyhengeres dízel- és benzinmotorralKiegészítésképp, akárcsak az S- és E-osztályban, kínálják a hibridmodellel kiegészített dízelmotort is. A négyhengeres dízellel és kompakt villanymotorral hajtott C 300 BlueTEC HYBRID teljesítménye 150 + 20 kW (204 + 27 LE), fogyasztása pedig mindössze 3,9 liter gázolaj (ideiglenes adat). Később érkezik egy különösen takarékos, legmodernebb konnektoros technikájú hibrid.Optimalizált hajtásláncAz új C-osztály négyhengeres motorjait, teljesítmény szerint, kétféle új, hatfokozatú manuális sebességváltóval kombinálják, amelyek fő jellemzője a kényelmes és precíz kapcsolhatóság, illetve a harmonikus működés. Automataként a 7G-TRONIC PLUS választható, amelyet a gazdaságosság és a vezetési élmény érdekében továbbfejlesztett a Mercedes-Benz. A stabilitást és a kulturált sportosságot 4MATIC állandó összkerékhajtással lehet fokozni.Futómű – sportos, mégis komfortosTeljesen új fejlesztés a C-osztály futóműve. Kanyargós úton könnyed és élénk, ugyanakkor kategóriájának legjobb menetkényelmét nyújtja. Ebben nagy szerepet játszik az első felfüggesztés, amelynek négy lengőkarja teljesen különválasztja a kerékvezetést a rugóstagtól. Az ily módon kedvezőbbé tett kinematika javítja az útfogást és az oldalvezető erőt – az autó érzékenyebben reagál a kormánymozdulatokra, sportos agilitással mozog. Hátul a tökéletesített öt-lengőkaros futómű gondoskodik felülmúlhatatlan kerékvezetésről és a lehető legjobb egyenesfutásról.Széria az acélrugózás, háromféle szelektív csillapítású DIRECT CONTROL futóművel:komfort-futóműkomfortos Avantgarde-futómű, sportos karakterrel15 milliméterrel leültetett sportfutóműA kategória első légrugózása Alternatívaként, az új C-osztály elől-hátul felszerelhető a szegmens első légrugózásával (AIRMATIC). Az elektronikus szabályozású, folyamatos csillapítás-állításnak és a szintszabályozásnak köszönhetően a megterhelt jármű gördülési komfortja is kiváló. A vezető az AGILITY SELECT kapcsolóval válthat különböző viselkedésmódok között: van „Komfort“, „ECO“, „Sport“ és „Sport +“. A kiegészítő „Individual“ révén a személyes preferenciákhoz lehet hangolni az autót.Az új C-osztályban alapfelszerelés az elektromos rögzítőfék. Álló helyzetből elinduláskor önműködően old ki.Sportos karakterű kormányzás A C-osztály tagjait szériaszerűen látják el a jövőben elektromechanikus direktkormánnyal. Ez a paraméteres kormányzás sebességfüggő rásegítését kombinálja az elfordítás mértékében változó áttétellel. Az igényfüggő rásegítés hozzájárul az üzemanyag-takarékossághoz is.Mercedes-Benz Intelligent Drive: Az intelligens autóMindenkinek elérhetővé tenni a legmagasabb szintű biztonságot: ez a Mercedes-Benz kinyilvánított célja, amelynek érdekében az új C-osztály is megkapott szinte minden új, lényeges funkciókkal bővített asszisztens-rendszert, amely alig néhány hónapja jelent meg az S- és E-osztályban. Ezek összefoglaló neve az „Intelligent Drive“.Széria az ATTENTION ASSIST éberségfigyelő rendszer, ami fáradtság esetén figyelmezteti a vezetőt a pihenésre. Ez a navigációs rendszerrel felszerelt autók esetében a COMAND rendszer révén közbenső célpontként mutatja az autópálya-pihenőket. Az ATTENTION ASSIST érzékenysége beállítható; az autóvezetőnek külön jelzés mutatja a központi műszeregységen, hogy mennyire fáradt, és mennyit vezetett a legutóbbi pihenő óta. A szintén széria COLLISION PREVENTION ASSIST PLUS balesetmegelőző rendszer: az ütközéstől már 7 km/óra fölött védő fékasszisztens mellé kapott egy kiegészítő funkciót: ha továbbra is fennáll az ütközésveszély, de nem reagál a vezető, akkor 200 km/óra alatti sebességnél önállóan kezdeményez fékezést, csökkentve a lassú vagy megálló járművekbe való rohanás következményeit. 50 km/órás sebességig lefékez az álló járművek mögött, és 40-ig kivédi a ráfutásos baleseteket is.Kiegészítésként állnak rendelkezésre a funkciójukban jelentősen kibővített asszisztens-rendszerek az új S- és E-osztályból, amelyek az Intelligent Drive koncepció keretében egyesített szenzortechnikával fokozzák jelentős mértékben a komfortot és a biztonságot: A DISTRONIC PLUS, a kormány-asszisztenssel és az integrált Stop&Go Pilottal, egy részlegesen autonóm forgalmi dugó-asszisztens, amely 60 km/óra alatt még akkor is képes az előrébb haladó gépkocsihoz igazodni, ha hiányoznak, vagy elmosódottak a burkolati jelek, ezáltal biztonságosan, kényelmesen lehet együtt haladni az autósorral. A BAS PLUS fékasszisztens már felismeri a keresztirányú forgalmat is, és erősíti a vezető túl gyenge fékezését. A PRE-SAFE® fék nemcsak álló járműveket ismer fel, hanem gyalogosokat is, és ha nem reagál a vezető, magától fékez, 50 km/óráig elkerüli a balesetet, illetve 72-ig csökkenti a súlyosságát. Folyamatos forgalomban a 7 - 200 km/óra között működik. A kibővített aktív sávtartó asszisztens most már hiányos burkolati jelek esetén is képes féloldalas fékkorrekcióval megakadályozni a véletlenszerű sávelhagyást, illetve az összeütközést gyorsan előző, párhuzamosan közlekedő, vagy akár szembejövő járművel.Még néhány a számos asszisztens-rendszer közül: aktív parkoló-asszisztens, amely kormányzással és fékezéssel önműködően manőverez be hossz- és keresztirányú parkolóhelyekre,360°-kamera mutatja a járművet és környezetét különböző nézőpontokból, madártávlatból is,jelzőtábla-asszisztens, forgalommal szemben hajtásra figyelmeztető funkcióval, amely a sebességhatárokon kívül mutatja az előzési és behajtási tilalmat is,  adaptív távfény-asszisztens PLUS, amely tartós távfényt tesz lehetővé azáltal, hogy eltakarja a fénykévének a szembejövőket vakító részét. LégzsákokA hátsó középső kivételével minden ülésnél felszerelt hárompontos, pirotechnikai előfeszítős és erőhatárolós öv mellett légzsákok szolgálják az utasok biztonságát: medence-légzsák a vezető és az első utas ülésébenújonnan fejlesztett függönylégzsákhátsó oldallégzsákoktérdlégzsák a vezető előttAz első utasülést automatikus gyermekülés-felismerővel lehet ellátni, amely súlyérzékelő betéttel helyettesíti a transzpondert, így tetszőleges gyermekülés használható hozzá. A légzsákot önműködően kapcsolja ki és be.Klíma: jelek a műholdrólAz új C-osztály klímaberendezését a Mercedes-Benz következetesen továbbfejlesztette és jelentősen tökéletesítette. Különösen érvényes ez a szabályozás minőségére, a teljesítményre, a hatékonyságra és a levegőminőségre. A C-osztály a kategória egyetlen járműveként kínál alagút-felismerést, a műholdas navigáció révén. A navigátor térképe és a GPS helymeghatározása alapján az alagút kezdeténél átkapcsol levegőkeringtetésre, majd a végénél visszavált friss szellőztetésre. További fénypont az AIR‑BALANCE csomag, aktív illatosítással, a levegő ionizálásával és az alapjárműénél hatásosabb légszűrővel.Élményszerű infotainmentTeljesen új multimédia-nemzedék nyújt ösztönös kezelést, igényes látványhatású animációkkal, amelyek valamennyi funkciót tisztán, áttekinthetően és attraktívan mutatnak meg. Egyedülálló az új C-osztály front-basszusa: ez az avantgárd hangrendszer a karosszéria kereszt- és hossztartóinak üregét használja ki a basszus-hangszóró rezonanciatereként. Eredményképp szinte hangversenytermi a zeneélmény. Kívánságra Burmester® Surround hangrendszer kapható.Az interaktív navigátor szolgáltatása többek között az animált iránytű, az utazás menetéről a repülőgépekéhez hasonló tájékoztatást nyújtó „Drive Show“ és a Google Maps megjelenítése a képernyőn. Javul a valósidejű útinformáció, ha foghatók az internetes „Live Traffic Information“ adatai.Internet és sokféle adatforrás már az alapkivitelben isBluetooth® kapcsolatra képes mobiltelefonnal már az Audio 20 audioberendezés révén is kapcsolódhatunk az internethez. A világhálón szörfözni a jármű álló helyzetében lehet.Menet közben használhatók olyan alkalmazások, mint az időjárás-jelentés, a GoogleTM keresés, a StreetView, a Panoramio, a célpont- és útvonal-letöltés és a Facebook. Zenét és videókat különféle forrásokból lehet lejátszani, például: Bluetooth® révén Apple iPod® és iPhone®, vagy SD-kártyáról, USB-ről, illetve CD/DVD-ről (Audio 20 CD-től és COMAND Online esetében).COMAND Online, hotspot-funkcióvalA COMAND Online nagyobb képernyője 960 x 540 pontos felbontású, különleges fedőüvege olyan fogyasztási cikkekről ismert, mint az iPhone® vagy az iPad. Lehet digitális rádió-/tévéadást venni, van keménylemezes navigátor, automatikus dugó-elkerülés a „Live Traffic Information“ pontos adataival, integrált WLAN hotspot-funkció és LINGUATRONIC hangvezérlés.Széria a Bluetooth®-telefonálásMind az alap Audio 20, valamint az Audio 20 CD és a COMAND Online szériatartozékként kínál Bluetooth®-csatlakozást, amely összekapcsolja az autót a mobiltelefonnal. 
Címkék: 

2013-ban 1,2 milliárd euró magyarországi befektetésről született döntés

2013.12.16.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) közreműködésével 2013-ban összesen 1,2 milliárd euró magyarországi befektetésről született pozitív döntés 35 projekt esetében - mondta Berényi János, a HITA december 1-jén kinevezett elnöke a hivatal évértékelő sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.Hozzátette: a hivatal hatékonyságát mutatja, hogy az 1,2 milliárd euró magyarországi befektetés 133-szorosa a költségvetésüknek, e projektek megvalósítása 7 ezer új munkahelyet hoz létre, és visszajelzések alapján a kkv-k a HITA közreműködésével 420 millió euró exporttöbbletet valósítanak meg egy éven belül.Berényi János kiemelte: a HITA a versenyképes, munkaalapú gazdaság, a foglalkoztatás bővítése érdekében működik, a befektetés-ösztönzés mellett a kis- és középvállalkozások exportban betöltött arányának növelésére, külpiaci pozíciójuk erősítésére  törekszik.Bödőcs Róbert, a HITA üzletfejlesztési és befektetés-ösztönzési elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy a tavalyi 700 millió euró magyarországi befektetési döntéshez képest jelentős növekedés az idei 1,2 milliárd euró. A hivatal iránti bizalmat jelzi a japán Takata gyakorlata, amely nem alkalmazott tanácsadó céget, csak a HITA-val dolgozott együtt a befektetési döntés meghozatala előtt - tette hozzá.Bödőcs Róbert jelezte, hogy a kkv-k exporttevékenységét nemcsak kiutaztatással segítik, hanem Magyarországra is meghívnak olyan külföldi üzletembereket, akik együttműködhetnek magyar cégekkel. A HITA látókörébe mintegy 4 ezer exportra képes hazai kkv került, akiket információval, tudásátadással erősítenek - mondta.Bilek Péter, a HITA kormányzati kapcsolatokért felelős elnökhelyettese elmondta: 2013-ban 67 nemzetközi programot valósítottak meg, köztük üzletember-találkozókat. Ezek kétharmada a keleti nyitásban érdekelt országokhoz kötődött.A HITA tájékoztatása szerint az idén meghirdetett kereskedelemfejlesztési pályázaton 350 cég 400 millió forint értékben nyert támogatást exportjának erősítéséhez.Kérdésre válaszolva Bödőcs Róbert elmondta, hogy a 35 pozitív döntéssel zárult befektetésből 18 új beruházás, 17 pedig már itt lévő cég újabb fejlesztése. A projektek több ágazatot érintenek, kiemelkedik a járműipar, erősödik az élelmiszeripar és egyre több a szolgáltatóközponthoz kötődő fejlesztés.
Címkék: 

Szép kis ünnepek: a munkavállalók fele karácsonykor is dolgozik

2013.12.16.
A reprezentatív kutatásban Magyarországon összesen közel 6500, legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó 18-65 éves munkavállaló vett részt.A Randstad Workmonitor 2013 utolsó negyedévében felvett adatai szerint nemcsak a tűzoltók, rendőrök és orvosok vannak ügyeletben karácsonykor: a magyar munkavállalók 32 százalékától még az ünnepek alatt is folyamatos, 24 órás rendelkezésre állást vár el főnöke. Hasonló eredményt többek között Japánban mértek a 32 országra kiterjedő globális felmérésben. Az Egyesült Királyságban 21 százalék, Németországban 15 százalék, Svédországban pedig csak 10 százalék nyilatkozott hasonlóképpen.Nem mindenhol lesz munkamentes az ünnep.A közlemény kiemeli: a magyarok még az elvárt szintet is túlteljesítik, mivel a megkérdezettek fele az ünnepek idején is folyamatosan tájékozódik a munkájával kapcsolatban. Magyarországon a felmérés résztvevőinek 36 százaléka egyszerűen nem tudja megállni, hogy a szabadsága alatt ne olvassa rendszeresen a céges levelezést, míg Szlovákiában és Csehországban csak 28, Lengyelországban pedig 23 százalék mondta ezt.A felmérésből az is kiderült, hogy a férfi alkalmazottakkal szemben gyakrabban várják el a folyamatos rendelkezésre állást a munkáltatók, ennek ellenére inkább a nők nem tudnak elszakadni a feladataiktól. Míg a férfiak 62 százaléka vallotta, hogy leteszi a munkát, amint elkezdődik a szabadsága, a nőknek csak 50 százaléka nyilatkozott így.A kutatás szerint a 2013-as év végén a magyarok 27 százaléka számít egyszeri pénzjutalomra a munkahelyén, ami mintegy tíz százalékos csökkenést jelent a tavalyi évhez képest. Magyarországon fizetésemelésben is csak a megkérdezettek 31 százaléka reménykedik, míg Szlovákiában majdnem minden második munkavállaló úgy gondolja, hogy jövőre több pénzt vihet majd haza.MTI
Címkék: 

Hyundai évértékelő és i10 bemutató

2013.12.15.
Szerző: Horváth MiklósDél-Korea legnagyobb autógyártója az idei év háromnegyed részének globális értékesítési eredményei alapján +7,5 százalékkal jobban teljesített az előző év hasonló időszakához képest. Ezt a bizakodásra okot adó 7,5 százalékot azonban olyan országok teljesítményének köszönhetik, mint például Kína, ahol +29,1 százalékos a növekedés 2012 háromnegyed évi mérlegéhez képest. Hasonlóképp az Egyesült Államokban (+1,6 százalék) és az egyéb országokban is (+7,1 százalék) sikerült növekedést produkálnia a cégnek, ellenben és meglepő módon Európában kimagasló visszaesésről (-7,3 százalék) adott hírt Kovács Pál a Hyundai Holding Hungary Kft. Értékesítési, Marketing és PR vezetője. A tájékoztató szerint a vén kontinensen realizált visszaesés mérsékelt módon ugyan, de Koreában is tetten érhető volt (-0,6 százalékos) a vizsgált időszakban. Mindezek ellenére nincs csüggedés a Hyundainál, miért is lenne, hiszen a teljes képet tekintve nincs okuk a panaszra! Az európai éves gyártási kapacitást 500 ezer darabra növelték, miközben 3,3 millió Hyundai márkajelzésű autó közlekedik az utakon, melyek 75 százaléka hét évnél fiatalabb és az Interbrand legfrissebb felmérése szerint a Hyundai Motor márkaértéke a Top 50-es listán a 43., autómárkák tekintetében pedig a hetedik.Kovács Pál a Hyundai Holding Hungary Kft. Értékesítési, Marketing és PR vezetőjeHazánkban immár mindenki a lassú, de biztos növekedést prognosztizálja, amit szerencsére a számok is alátámasztanak. 2010 jelentette az igazán mélypontot, hiszen kicsit több mint 40 ezer újautó eladását regisztrálták csupán, de azóta évről-évre növekvő tendencia mutatkozik és mára elmondható, hogy kezd láthatóvá válni a progresszió, hiszen körülbelül 62 ezer újautó eladásával zárhatjuk az évet. Sajnos a Hyundai piaci részesedése hazánkban nem alakult ilyen jól: személyautó szegmensben 2011-ben 3 százalékot regisztráltak, majd az azt követő évben 2,5 százalék alá esett és idén már csak 2 százalék körüli értéket láthattunk a diagramokon. Ettől függetlenül hatalmas beruházásnak adhat otthont Magyarország a következő év áprilisáig Érden megépülő logisztikai központtal, és egy új modell is megjelenik a kínálatban, ami korábban nem volt elérhető itthon a hazai importőr forgalmazásában. Mielőtt azonban rátérnék a megújult i10 részleteire, a MOBIS beruházást is szeretném bemutatni a számok tükrében: az építkezés idén júniusban kezdődött és várhatóan 10 hónap alatt be is fejezik. A 16 338 négyzetméteres épület három emeletén 14 ország ellátására elegendő alkatrész raktározása történik majd, mellyel kezdetben 40 fő részére kínálnak munkalehetőséget, a későbbiekben pedig 55-60 fő alkalmazott látja el a raktározási és egyéb feladatokat. A beruházás összértéke meghaladja a 20 millió eurót.Az új generációs i10 szeptemberben mutatkozott be a frankfurti autókiállításon. A folyékony szobrászat formajegyeit viselő karosszéria 80 mm-rel hosszabb (3665 mm), 65 mm-rel szélesebb (1660 mm) és 40 mm-rel (1500 mm) alacsonyabb a Magyarországon meg nem jelent elődjénél. Azt a kérdést, hogy miért maradtunk ki az első eresztésből – miközben a 2008-ban megjelent Atos utód a Hyundai egyik legnagyobb darabszámban eladott modellje volt Európában, 2010-ben – senki nem firtatta. Úgy tűnik viszont, hogy a Hyundai általános 3,5 százalékos EU-s piaci részesedése és a városi minik szegmensében megszerzett 5,6 százalékos piaci részesedése kellett a terjeszkedéséhez, ugyanis a biztos alap létszükség. És nem utolsó sorban a modell sikere is közre játszik a piacbővítésben, ugyanis a gyár a meglévő ügyfelek körében végzett felmérése alapján kiderült, hogy 31 százalék a megjelenés miatt választotta a Hyundait. Ennek okán az új generációs i10 tervezése és fejlesztése a németországi Rüsselsheimben történt, minden részletében szem előtt tartva az európai igényeket. Bal oldalon a Hyundai Atos, majd az első- és második generációs i10A Törökországban összeszerelt kisautó valóban szemrevaló külsőt kapott, e mellett a belső tér növekedése és a kategóriában nem megszokott biztonsági és kényelmi berendezések arzenálja miatt is egy több mint trendi ráncfelvarrásról adhatunk számot. Gyarapodott a lábtér és a válltér, és a csomagtér is 27 literrel több helyet kínál, így alaphelyzetben 252 literes, ledöntött támlákkal pedig 1046 literes a befogadóképesség. Az alapfelszereltség fontosabb elemei: az ABS, ESP, 6 légzsák, keréknyomás ellenőrző rendszer, a vészfékezésre figyelmeztető rendszer, valamint a trip computer és a központi zár. A jobban felszerelt modellekben olyan extrák is megjelentek a listán, mint például a visszagurulás gátló, fűthető kormánykerék, fűthető első ülések és a fűthető visszapillantó tükrök, továbbá a LED nappalifény és a statikus kanyarfényszóró, valamint a nyomógombos indítás. A hangulatos belsőhöz nagymértékben hozzájárul a kéttónusú kárpitozás, ami Life felszereltség esetén fekete-bézs színkombinációt jelent, Comfort és Premium szinteken pedig akár narancs és vörös színű szövet- és/vagy műbőr-kárpitozást is kérhetünk.A motorkínálatban dízel helyett a folyékony gázüzemű (LPG) kivitel jelenti az egyetlen alternatívát a „Kappa” család benzineseivel szemben. Az egyliteres, háromhengeres 66 lóerőt és 95 Nm nyomatékot  biztosít, az 1,25 literes, négyhengeres viszont már 87 lóerőt és 120 Nm nyomatékot produkál. A kisebb erőforrás LPG-s változata 2014 februárjától lesz elérhető, azonban ehhez a motorhoz csak a manuális ötfokozatú váltó kapcsolható, szemben a másik két benzinessel, ahol mindkét esetben kérhető a négy fokozatú automata is (300 000 forintos felárért).Az induló listaár 2 499 000 forint, amiért egy Life felszereltségű, 1.0 MPI motorral és manuális ötfokozatú váltóval szerelt verziót vihetünk haza. A jelen pillanatban már élő bevezető árkedvezménnyel ezt az árat 150 ezer forinttal mérsékelte a hazai importőr, viszont ha már a nagyobb erőforrást választja valaki, plusz 200 ezret kell még leperkálnia. A megjelenést és kényelmet fokozó Comfort csomagért 350 ezer forinttal kell többet fizetni. 

A Hyundai már a 2014-es Genfi Autószalononra készül

2013.12.15.
Az Intrado egy ultrakönnyű szerkezetre épül, amely különféle fejlett anyagokból áll. Ezeket olyan, forradalmi eljárással rögzítik egymáshoz, amely a jövőben alapjaiban változtathatja meg a gépkocsigyártás folyamatát. Emellett a jármű új generációs üzemanyagcellás hajtásláncot kapott: ez könnyebb és kisebb is annál a rendszernél, amely a sorozatgyártású Hyundai ix35 Fuel Cell modellben teljesít szolgálatot.Az Intrado az első olyan Hyundai tanulmányautó, amelynek formatervét a márka meghatározó formanyelvének legújabb megnyilvánulása, a Folyékony szobrászat 2.0 ihlette. A Hyundai Motor tervező mérnökei és dizájnerei közötti szoros együttműködés eredményeként létre jött Intradót elsősorban a Hyundai Motor európai K+F központjában, a németországi Rüsselsheimben fejlesztették és tervezték; erre utal a koncepció kódneve is (HED-9, Hyundai Europe Design).Az Intrado a repülőgépek szárnyának alsó feléről kapta a nevét. Ez az a felület, amely felhajtóerőt termel, lehetővé téve magát a repülést. Ami az Intrado fejlett technológiai tartalmát illeti, az ugyancsak a repülésből merít ihletet: a fejlett anyagok alkalmazásától a szükségetelen tömeg eltávolításán át a teljes mértékben a célszerűség által életre hívott formatervig és a kiváló hatásfokú hajtásláncig.„A Hyundai Intrado az automobilizmus jövőjébe enged bepillantást, azt a szabadságot és nagyfokú hatékonyságot ragadva meg, amelyet a repüléshez kötünk. Hiszek abban, hogy a mobilitás képes nem csak fizikai, hanem érzelmi kapcsolatokat is teremteni, és ez a tanulmányautó újra felébreszti bennünk a felfedezés örömét. Az Intrado bebizonyítja, hogy a jövő autója egyszerre lehet aktuális és izgalmas” - nyilatkozta Peter Schreyer, a Hyundai Motor Group elnöke és fejlesztési igazgatója.Az Intradóra vonatkozó bővebb információk a 2014-es Genfi Autószalont megelőzően válnak elérhetővé. 
Címkék: 

A Scania és a Bär Cargolift globális szervizmegállapodása

2013.12.15.
A megállapodás alapján a Scania globális szervizhálózatába tartozó műhelyek és kereskedések teljes jogot kapnak a Bär Cargolift termékek javítására és karbantartására. A megállapodás magába foglalja az alkatrészek utánpótlását a Scania logisztikai láncán keresztül, a garanciális ügyek kezelését, a szervizfolyamatokat, ügyfélszolgálatot, valamint a szervizben dolgozó személyzet megfelelő képzését.„A Bär Cargolift-tel kötött megállapodásnak köszönhetően még teljesebb körű szolgáltatást nyújthatunk ügyfeleinknek, így növelve az egyik legfontosabb tényezőt, járműveik rendelkezésre állását. A stratégiánk, hogy az ügyfelek termelékenységére koncentráljunk és az olyan szolgáltatásokra, amelyek értéket teremtenek számukra.” – mondta Christofer Edéus, a Scania kiegészítő szolgáltatásaiért felelős vezetője.Tobias Bär, aki második generációs tulajdonosként vezeti a családi kézben levő vállalkozást, nagyon egyértelmű növekedési stratégiát vázolt fel: „Elkötelezetten hiszünk abban, hogy a Bär Cargolift a hazai piacon kívül is erős lehetőségekkel rendelkezik. A Scaniában egy olyan versenyképes szervizpartnerre találtunk, aki biztosíthatja számunkra termékkörünk teljes elérhetőségét. És ez az, ami az ügyfeleknek számít.”A Bär Cargolift Németországban évek óta piacvezető, míg Európa számos országában az egyik legfontosabb emelőhátfal-gyártó vállalat. Az 1981-ben alapított cég 250 alkalmazottal rendelkezik, termékei több mint 25 országban érhetők el.  
Címkék: 

Elképesztő, mit tud ez a SEAT: 330 lóerő

2013.12.15.
„A versenysport mélyen gyökerezik márkánk karakterében, a SEAT ugyanis több mint negyven év versenytörténetére tekinthet vissza. A SEAT Leon Eurocup sorozattal Európa-szerte izgalmas lehetőséget kínálunk ügyfeleink motivált csapatai és elkötelezett rajongóink számára” – fejtette ki Dr. Matthias Rabe, a SEAT S.A. kutatás-fejlesztési alelnöke. „A Leon Cup Racer extrém nagyteljesítményű versenyautó. A SEAT Leon új generációja kiváló alapként szolgált, sportos kvalitásait ügyfeleink és a sajtó is nagyra értékeli.”A SEAT Leon eleve az elmúlt évek egyik legsikeresebb túra-versenyautója, amely 2008-ban és 2009-ben már elhódította a WTCC trófeáját a SEAT Sport számára, miközben a SEAT Leon Supercopa és Eurocup egyaránt az egyik legnépszerűbb egymárkás versenyszériaként futott. A Supercopa bajnokságok nyolc országban 2003 és 2013 között, míg az Eurocup sorozatok 2008-tól 2010-ig kilenc ország pályáin zajlottak.A SEAT Leon Eurocup formájában a spanyol márka e kiváló hagyományait kívánja gazdagítani. Az összesen hat versenyhétvégére Európa hat országában kerül sor, a pontos versenynaptár az elkövetkező hetek során készül majd el. Mindegyik alkalom péntektől vasárnapig tart, két szabadedzéssel, az időmérővel és két futammal. A győztesek vonzó pénzdíjakra számíthatnak.„Nagy örömmel tölt el minket, hogy a SEAT Leon Eurocup formájában színvonalas versenysorozattal szolgálhatunk ügyfeleinknek a 2014-es szezonra” – hangsúlyozta Jaime Puig, a SEAT Sport igazgatója és a márka versenysport-tevékenységének felelőse. „A SEAT Leon Cup Racer kiváló autó, amely látványos versenyekkel szórakoztathatja majd rajongóinkat. A SEAT Sport minden tudása és tapasztalata megjelenik a SEAT Leon Cup Racer technikájában, amely az elmúlt évek kiemelkedő versenysport-sikereit hivatott folytatni.”Az új SEAT Leon Cup Racer már első pillantásra is különleges és tekintetet vonzó látvány. Kimondottan erőteljes kiállása 18 col peremátmérőjű versenykerekein elsősorban a sorozatgyártású modellénél csaknem 40 centiméterrel szélesebb nyomtávja eredménye. Új kialakítású eleje az optimális aerodinamikai tulajdonságok és a motor, illetve a fékek lehető legintenzívebb hűtését szolgáló légáramlások jegyében nyerte el formáját. A hatalmas kerékjáratok hátsó peremükön kialakított nyílásaikkal szintén a négydugattyús nyergekkel működő fékek optimális hűtését szolgálják. Az erőteljesen szélesedő küszöbborítások az első légterelővel, az autó simára burkolt aljával, a hátsó diffúzor-elemmel és az egytagú tartóra rögzített, kétlépcsős tetőlégterelővel közösen a lehető legintenzívebb leszorító erőről gondoskodnak a tempós kanyarvételek közben.A Leon eredeti formai nyelvezete azonban még a Cup Racer megjelenésében is zavartalanul érvényesül. Karakteres teljes-LED fényszóróit az egészen egyéni stílusú nappali menetfénnyel együtt változatlanul vették át a tervezők a sorozatgyártású modellről, akárcsak LED-technikájú hátsó lámpáit. Tetőíve szintén a szériaváltozaté, amelyen oldalnézetének karakteres vonalai és idomai is jól felismerhetők.A Leon Cup Racer belterét is következetes tömegcsökkentés jellemzi, a nagyszilárdságú bukókeret védelme mellett. A HANS fej- és nyakvédő rendszerrel kiegészített kagylóülés szintén az optimális biztonságot szolgálja. A konstruktőrök megtartották a szériamodell cockpitjának alapvető formáit, miközben a vezetőinformációs rendszer és a kezelőelemek – mindenkor maximális ellenőrzést biztosítva az autó felett – elsősorban a multifunkciós kormánykeréken illetve a nagyfelbontású TFT-képernyőn csoportosulnak.A Leon Cup Racer kiemelkedő menetteljesítményeiről kétliteres, négyhengeres, turbófeltöltésű motorja gondoskodik, amely 330 lóerőt (243 kW) és 400 newtonméter maximális forgatónyomatékot produkál. Mindez a kormánykerékről vezérelhető hatfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltón (DSG) és elektronikus szabályzású differenciálzáron keresztül jut az első kerekekre. 
Címkék: 

Deloitte: év végi adózási teendők

2013.12.15.
Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere szerint a társasági adózás területe idén is kínál ilyen egyszerűsítési lehetőségeket. A cégeknek mindenképpen érdemes átgondolniuk, hogy kihasználták-e az összes adóalap-csökkentési lehetőséget, így például a behajthatatlan követelések megfelelő elszámolásában rejlő adóelőnyöket, vagy tudnának-e például más, kedvezőbb amortizációs kulcsokat alkalmazni egyes eszközcsoportok esetében.A felsorolt kedvezmények alkalmazásának ésszerűsége természetesen vállalkozásonként eltérő, de a következő évekre beruházást tervező cégek fejlesztési tartalék képzésével idén akár 50 százalékos adózás előtti eredménynek megfelelő adóalap-csökkentést is elérhetnek. Fontos tudni, hogy lehetőség van a K+F tevékenység minősítésére is a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, az erre vonatkozó határozatot pedig az adóhatóságnak kötelező elfogadnia. A minősítést azonban csak a projekt megkezdését megelőzően lehet kérni, így az adóbevallás benyújtása előtt meg kell hozni az erre vonatkozó döntést.Az adócsökkentési megoldások között továbbra is népszerűek a támogatással összefüggő kedvezmények. Látványcsapatsport, filmalkotás vagy előadóművészeti szervezet támogatása révén ugyanis további adókedvezményhez juthatnak a cégek, ami jelentős megtérülést eredményezhet. Év végéig például jobban megéri filmalkotást, vagy előadóművészetet támogatni, hiszen a látványcsapatsport esetében év közben bevezetett 75 százalékos kiegészítő támogatási kötelezettséget a film- és előadóművészet esetében csak 2014-től teszi kötelezővé a törvény.A vállalkozások számára a személyi jövedelemadót érintő változások is feladatokkal járhatnak. Mielőbb döntést kell hozniuk például azzal kapcsolatban, hogy milyen formában biztosítanak többletjuttatást 2014-től a munkavállalóknak, amennyiben erre lehetőség nyílik.Kérdésként merülhet fel, hogy érdemes-e munkáltatói lakáscélú támogatást, biztosítást vagy más adómentes juttatást nyújtani a munkavállalóknak, illetve hogy a családi kedvezményt minden munkavállalónál teljes mértékben figyelembe vették-e, vagy minden lehetséges szociális hozzájárulási kedvezményt kihasználtak-e.Amennyiben a vállalkozást érinti, kiemelt figyelmet kell fordítani arra is, hogy a külföldi munkavégzésre küldött munkavállalók, vagy a belföldre (akár rövid távra) érkező külföldi munkavállalók jövedelmére eső adót és járulékot helyesen számolták-e el.Az adóév végéhez közeledve ismét aktuális kérdés annak megfontolása, hogy devizában történő számlázás esetén a társaság más hitelintézet árfolyamát alkalmazza-e vagy esetleg az MNB vagy az Európai Központi Bank által publikált árfolyamra térjen-e át. Ideje mérlegelni az elektronikus számlázásra való áttérést is, ezzel ugyanis nemcsak a számlák rendszerezése és kezelése egyszerűsödik, de a váltás a költséghatékonyság miatt is kifizetődő lehet hosszú távon - hívja fel a figyelmet Veszprémi István a cég közleményében.Emellett olyan kérdésekre is figyelmet kell fordítaniuk a vállalatoknak, amelyekre a legtöbben még csak nem is gondolnak. Javasolt áttekinteni, hogy a vállalkozás optimálisan kezeli-e az ingyenes átadásokat, árengedményi konstrukciókat, kuponos/pontgyűjtő akciókat és egyéb promóciókat. Az adózónak már a bevallás benyújtása előtt, azok számlázása során tudatában kell lennie annak, hogy az adott tétel módosítja-e a befizetendő áfát, vagy esetleg kezelhető-e áfa-körön kívül.Az adóteher optimalizálása érdekében érdemes még az év vége előtt arra is gondolni, hogy a vállalkozás a következő adóévre kedvezőbb arányosítási módszerre váltson, vagy az ingatlan bérbeadására és értékesítésére adómentesség helyett adókötelezettséget, esetleg csoportos adóalanyiságot válasszon.Számos, most aktuális döntés jelentős hatással lehet a következő adóévre is, hatékonyabb irányba terelve a vállalkozás későbbi adózási gyakorlatát - írja a Deloitte.MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója