A Volkswagen üléshuzat, ami úgy néz ki, mint egy télikabát

2024.10.06.
Aki jártas az autók világában, az biztosan hallott már a GTI Találkozóról. Ez egy olyan rendezvény, amelyet a sportos, kompakt modellek rajongóinak szenteltek. Ez a hagyomány az 1980-as évek elejére nyúlik vissza, amikor is a találkozó először került megrendezésre Wörthersee-ben, majd 2024-ben Wolfsburgba költöztették az eseményt. A Volkswagen most hasonló hagyományt próbál teremteni a teljesen elektromos ID.3 GTX számára az ID Találkozóval a svájci Locarnóban. Az idei évre egy olyan egyedi autót épített, amely a kétféle ferdehátú autótípus ötvözete. Ez az ID.3 GTX Fire+Ice a második generációs Golf Fire and Ice előtt tiszteleg, amelyből 16 700 darab készült. A nagy érdeklődésre való tekintettel a VW-nek az eredeti 10 000 darabos sorozathoz képest meg kellett hosszabbítania a gyártást. Az 1990-es évekbeli különkiadást többféle változatban árulták, az egyik a GTI alapjaira épült. Az eredetihez hasonlóan az EV is az autógyártó és a müncheni székhelyű Bogner divatmárka közös munkája. Bár a különleges, háromrétegű fényezés az autó külső megjelenésének fénypontja, valami más is felkeltheti az érdeklődők figyelmét. Betekintve a modell beltérbe, úgy tűnik, mintha az anyósülésekbe gyárilag kabátokat építettek volna be. Az ülés közepén található cipzárakat lehúzva ugyanis másfajta kárpitozás tárul elénk, amely a Golf Fire and Ice évtizedekkel ezelőtti anyagára emlékeztet. A kabátokba öltöztetett ülések jelentik messze a legmenőbb részét a belső térnek, mivel a többi a szokásos ID.3-as felszereltség: egy nagy táblagép lóg ki a műszerfalból, ami a lehető legminimálisabb számú kapcsolóval van ellátva. A VW megpróbált újítani egy kicsit a szokásos formulán azzal, hogy a gázpedálra és a fékpedálra tűz és jég logókat helyezett. A normál ID.3-on play és pause ikonok vannak. A tűz és jég témát a piros és kék árnyalatok kombinációja, valamint a lézergravírozott „Fire + Ice” felirat hangsúlyozza az egész utastérben. Ez az ID.3 GTX egyedi autó marad, mivel nem terveznek limitált szériás különkiadást. Ez a nem éppen amerikai igényekre szabott ID.3 nem biztos, hogy megéri a második generációt, mivel a VW már most utalásokat tesz arra, hogy a kizárólag elektromos meghajtású Golf Mk9 veszi át a helyét a kínálatban. A sors iróniája, hogy az ID.3 néhány évvel ezelőtt váltotta fel az e-Golfot. Kai Grünitz, a vállalat műszaki fejlesztési főnöke az év elején azt nyilatkozta: ”Elkezdtünk dolgozni egy teljesen elektromos Golfon. Konkrét elképzeléseink vannak arról, hogyan fog kinézni, de meglátjuk, hogyan alakul a piac”. Míg a következő generációs Golf várhatóan az évtized vége felé érkezik, a jelenlegi gázüzemű modell 2035-ig maradhat. Ha ez megtörténik, a VW több évig két különböző generációs Golfot fog értékesíteni.

Jövőre debütál az egyik legbrutálisabb versenygép

2024.10.06.
A nagy érdeklődéssel várt elektromos Ferrari 2025 negyedik negyedévében kerül bemutatásra és a fejlett technológiának köszönhetően kivételes teljesítményt ígér. Benedetto Vigna vezérigazgató hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy nulla kibocsátású a modell, a projekt hű marad az Prancing Horse filozófiájához, az érzelmeket helyezve a fejlődés középpontjába. Ezt a járművet úgy tervezték, hogy kivételes teljesítményt nyújtson, rendkívül gyors és a legmodernebb technológiával van felszerelve. Vigna azt is elárulta, hogy a zéró emissziós szuperautó fejlesztése szokatlan partnerekkel együttműködve zajlik, a kidolgozott ütemterveket követve. A bemutató dátumának közeledtével várhatóan további részletek derülnek ki ennek a forradalmi modellnek a stílusáról és jellemzőiről, amelynek jelenleg még nincs hivatalos neve. A rajongók ezért izgalommal várhatják a híreket a következő hónapokban. Forrás: autoappassionati.it  

Újra a nagykörúti villamosokat ellenőrizték a rendőrök és a BKK-ellenőrök

2024.10.06.
Legutóbb szeptember közepén volt nagyszabású járatellenőrzés a forgalmas nagykörúti villamosok vonalán. Az összehangolt, kiemelt akció célja, hogy a fővárosban közlekedők nagyobb biztonságban érezzék magukat. Nagy erőket mozgósított a BRFK és a BKK október 3-án, csütörtökön: a rendőrjárőrök és jegyellenőrök összehangoltan ellenőrizték a 4-es és a 6-os villamoson utazókat, valamint a jelzett villamosok megállóit és azok környezetét, beleértve az Újbuda-központ metróállomás kijáratát, ezzel is kapcsolódva a BKK és a fővárosi partnerei közös köztisztasági, illetve közrendvédelmi kezdeményezéséhez. A csütörtöki akcióban a BKK-ellenőrök műszakonként 6-6 csoportban dolgozva ellenőrizték az utazási jogosultságot, kiszűrték a szabálytalankodókat; a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai fokozott figyelmet fordítottak a kijelölt villamosokra és azok környezetére: a rendőrök a Blaha Lujza téri villamosmegállóban elfogtak egy lopás miatt körözött férfit, majd előállítottak egy román állampolgárt a villamos vonalán, mert egy körözött mobiltelefon volt nála, illetve a Nyugati téri megállóban köztisztasági szabálysértés miatt helyszíni bírságot szabtak ki. A BKK a rendőrséggel legutóbb az 1-es és az 1A villamos vonalán ellenőrizték az utasokat, az állomásokat, valamint azok környezetét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Egy idős bácsi nagyot hibázott a vasúti átjáróban - fotó

2024.10.06.
A vádirat szerint a vádlott 2024. március 25-én, 17 óra 21 perckor, kifogástalan látási viszonyok közepette személygépkocsival haladt Jobbágyiban a vasútállomás irányába. A lenyugvó nap fénye zavarta, így a vasúti átjáróhoz érve nem észlelte, hogy a sorompó csapórúdjai lezárt állapotban vannak egy személyvonat érkezése miatt. A férfi autójával a sorompónak ütközött, és a síneken állt meg, a felnyitódott csapórúdban, valamint a gépkocsiban is anyagi kár keletkezett. Szerencsére a mozdonyvezető a szerelvényt meg tudta állítani, így személyi sérülés nem történt. A férfi megszegte a KRESZ azon rendelkezését, miszerint a vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad, megközelítés és az áthaladás során eleget kell tenni a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek. Az ügyészség vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabására, valamint a MÁV Zrt. kárigényének megfizettetésére tett indítványt. Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt. A vasúti átjáróban történő figyelmes áthaladásra és az ott történt balesetek veszélyeire hívja fel a figyelmet az ügyészség „Jogodban áll tudni” című ismeretterjesztő videósorozatának alábbi epizódja is: https://ugyeszseg.hu/jogodban-all-tudni-vasuti-atkelo-autopalya-legyunk-ovatosak/ A rendőrség felvétele a helyszíni szemle során készült, melyen a vádlott sérült személygépkocsija látható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az új BYD Seal 06 GT komoly riválisa lehet a Volkswagen ID 3 GTX-nek

2024.10.06.
A kínai gyártó közzétette az első képeket a Cupra Born és a Volkswagen ID 3 kihívójának szánt autóról.  Az Ocean M névre hallgató koncepcióautóhoz képest a Seal 06 GT visszafogottabb fejlesztéseket kapott, viszont tökéletes arany középútként szolgál a BYD Dolphin és a BYD Seal limuzinja között.  A koncepcióautó kinézetét figyelembe véve, a jármű elvesztette az agresszív és sportos megjelenést biztosító elemeit, viszont az Alfa Romeo Teledialra hajazó könnyűfém felnik megmaradtak. A belső teret illetően erőteljesen hasonlít a Seal limuzinjára, a műszerfalon pedig egy nagy 'infotainment' érintőképernyő áll a középpontban. Ezt a kijelzőt lehet a legtöbb beállítás megváltoztatására is használni, de fizikai gombokat is tettek a műszerfalra - ha esetleg meghibásodna az érintőképernyő - amik olyan dolgokat tudnak kontrollálni, mint az ablakok páramentesítője és egyéb fontos funkciók.  A Seal 06 GT az e-Platform 3.0-ás architektúráját fogja használni - amit egyébként a Dolphin és a Seal is alkalmaz - ami azt jelenti, hogy az energiát egy új generációs akkumulátorcsomagból meríti majd. A BYD csak akkor hozza majd nyilvánosságra az összes technikai specifikációt, amikor elindul az autó értékesítése Kínában. Több, mint valószínű, hogy a Seal 06 GT nagyban meg fog egyezni a Seal limuzin változatán eszközölt fejlesztésekkel, ami azt jelenti, hogy erősebb, 800 voltos feszültségre, és gyorsabb töltésre lesz képes az autó, viszont a hatótáv csökkenni fog.  A kínai CLTC-teszt szerint a limuzin jelenleg 650 kilométerre képes egy töltéssel - a régebbi változat egyébként 700 kilométer megtételére volt képes - viszont a szigorúbb, Európában alkalmazott WLTP-teszttel körülbelül 515 kilométer megtételére lehet képes az autó.  A Seal limuzint egymotoros - 308 lóerőre képes - és kétmotoros - 523 lóerőre képes - hajtáslánccal árulják, és azt spekulálják, hogy a Seal 06 GT az előbbi beállításokkal lesz majd felszerelve, amivel tényleg komoly konkurense lehetne a piacon lévő hot hatch-eknek. 

Drágultak a horvát autópályák

2024.10.06.
A Kreszvaltozas.hu cikke szerint a horvát autópálya-kezelő, a HAC, azzal indokolta a magasabb tarifa megtartásáról szóló döntését, hogy 2012 óta nem emelt árakat. Ez idő alatt a karbantartási-, és építési költségek jelentősen megnőttek, ezért a vállalatnak korrigálnia kellett az útdíjakat a pénzügyi stabilitás biztosítása érdekében. A szezonális autópályadíjakat – amelyek tíz százalékos árnövekedést jelentenek a nyári hónapokban – először 2017-ben vezették be Horvátországban, de az elmúlt négy évben a koronavírus-járvány, majd a gazdasági válság miatt nem alkalmazták. Továbbra is kedvezőbb díjat vehetnek igénybe azok az autósok, akik rendelkeznek elektronikus ENC-készülékkel, amelynek használata legfeljebb 33 százalékos engedményre jogosít fel. A drágulás most sem vonatkozik a nehéz járművekre, autóbuszokra és kamionokra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Saját körrekordját döntötte meg az Mercedes-AMG One a Nürburgringen

2024.10.06.
Hivatalosan a Mercedes-AMG One 2022 októbere óta a leggyorsabb szériaautó a Nürburgring-Nordschleife pályán, és azóta is veretlen. A Mercedes-AMG márkanagykövete és DTM-pilótája, Maro Engel most mégis jelentősen megjavította a 2022-ben általa elért köridőt. A 20,832 kilométeres pályán hivatalosan mért és hitelesített 6:29,090 perces idejével a Forma-1-es hajtástechnológiával felszerelt hipersportautó több mint öt másodperccel megdöntötte saját, szériaautókra vonatkozó rekordját. Ezzel a Mercedes-AMG One lett az első utcai autó, amely bement a bűvös 6:30 perces idő alá.   „Már majdnem két éve tartjuk a rekordot az utcai járműveknél. Az AMG-nél azonban mindig a lehetséges határait akarjuk a maximumig vagy még egy kicsit tovább feszegetni. Ezért mutattuk meg ismét, hogy mi minden lehetséges még az AMG One-nal. Az egész csapat erőfeszítéseit és elkötelezettségét jutalmaztuk. Büszke vagyok erre az elszánt csapatmunkára és erre a fantasztikus rekordidőre. Ismét lenyűgözően bizonyítottuk az AMG szellemiségét és szakértelmét” – nyilatkozta Michael Schiebe, a Mercedes-AMG GmbH igazgatótanácsának elnöke. „Két évvel ezelőtt a körülmények nem voltak ideálisak, és a pálya egyes szakaszai még kissé nedvesek voltak. Tudtuk, hogy többre vagyunk képesek, és ezt meg is akartuk mutatni. Ma sikerült megmutatnunk az AMG One-ban rejlő maximális potenciált. Köszönöm az egész affalterbachi csapatnak a bizalmat, amit belém helyeztek. Nagy öröm és megtiszteltetés volt, hogy egy ilyen egyedülálló autóval érhettem el ezt a körrekordot” – tette hozzá Maro Engel. Ahhoz, hogy elérjék a maguk elé kitűzött magas célokat, aprólékos felkészülésre volt szükség. Ráadásul a pálya körülményeinek is ideálisnak kellett lenniük ahhoz, hogy a 6:30 perces célt megdöntsék. Végül 2024. szeptember 23-án, 18:56-kor, a harmadik mért körében érte el Engel az új rekordot. Ezúttal a 15 fokos (levegő) és 20 fokos (aszfalt) hőmérséklet ideális volt, ráadásul a Nordschleife végig száraz volt, és tökéletes tapadást kínált. Engelnek a lehető legjobban kellett kihasználnia a hibridhajtás elektromos rásegítését. Ez különösen nagy kihívást jelentett a több mint 20 kilométeres pálya hossza miatt. Rendkívül fontos volt, hogy a pálya megfelelő szakaszait kihasználja a fékezési fázisok során történő rekuperációra, amivel ismét energiát tárolt el az akkumulátorokban. Néhány esetben szándékosan egy kicsit korábban vette le a lábát a gázpedálról, mint ahogy azt általában szokta. A szakzsargonban ezt a vezetéstechnikai fogást „lift and coast” néven ismerik. Az affalterbachi vezetési szimulátorban és magán a Nordschleifén végzett előzetes tesztek szolgáltatták a szükséges adatokat és tapasztalatokat, amelyeket a csapat és a pilóta optimálisan tudott használni a rekorddöntéshez. Magát az autót a TÜV Rheinland tesztelte és dokumentálta, hogy a szabványos, utcai közlekedésre alkalmas állapotban legyen. Egy közjegyző is megerősítette, hogy a rekorddöntés szabályosan történt. A kétüléses Mercedes-AMG One egy hibrid, amely az 1,6 literes, V6-os belsőégésű motorral és négy villanymotorral összesen 1063 lóerő teljesítményű, a végsebessége pedig 352 km/h-nál van maximalizálva. A motorsportból átvett technológiái a karbon monocoque-tól és a karbon karosszériától kezdve a motor-váltó egységen (mint teherviselő elemen) és az aktív aerodinamikán át a nyomórudas futóműig terjednek. Az AMG Performance 4MATIC+ összkerékhajtás hibrid meghajtású hátsó tengellyel és elektromosan hajtott első tengellyel, valamint aktív nyomatékvektorálással rendelkezik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ilyen nincs: ablakon át püfölte a BKV-buszsofőrt az agresszív rolleres Budapesten – videó

2024.10.06.
A többsávos Rákóczi út közepén, az ablakon behajolva ütötte a busz sofőrjét egy rolleres. A megdöbbentő felvételt egy taxisofőr rögzítette. Látszik, hogy a fiatal férfi a felborult rollerje mellett állva, a sofőrfülke nyitott ablakán keresztül üti és lökdösi az utasokkal teli busz vezetőjét- vette észre a Tények riportját a Bpiautósok. A verekedés a Ferenciek terén történt. A felvétel néhány napja került fel az internetre. Jól kivehető, hogy a 956-os éjszakai busz a megállójában volt, a rolleres pedig a buszsávban állva ütötte a sofőrt, aki a felvétel végén kihajolt, a verekedő kezét próbálta elkapni.   A videón látható járat éjfél és hajnali 5 óra között közlekedik, tehát a verekedés késő éjjel vagy hajnalban történt, de látszik, hogy többen is voltak a buszon, illetve az utcán is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Keanu Reeves egy Toyota GR86-ossal versenyez ezen a hétvégén Indianapolisban

2024.10.06.
Reeves a Toyota Gazoo Racing GR Cup North America bajnokság mindkét futamán (és természetesen a kvalifikációs sprintversenyen is) indul az Indianapolis Motor Speedway-en október első hétvégéjén. A Toyota GR86 versenyautók márkakupája csak egy bajnokság az ötből, amelyek betétfutamokat rendeznek a fő attrakció, az Intercontinental GT Challenge és a Fanatec GT World Challenge America bajnokságok közös nyolcórás endurance futama előtt és után. A hawaii és angol szülőktől származó, bejrúti születésű, Torontóban felnőtt Keanu Reeves többek között olyan filmekben nyújtott emlékezetes alakítást, mint a Veszedelmes viszonyok (1988), a Drakula (1992), a Féktelenül (1994), Az ördög ügyvédje (1997), a Mátrix (1999) és a John Wick (2014) valamint ezek folytatásai. A The New York Times 2020-ban a 21. század negyedik legnagyobb színészének választotta, 2022-ben pedig a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé sorolta. De nem csak színésznek jó Reeves, hanem zenésznek, stand-up komikusnak, valamint sofőrnek is. 2009-ben például megnyerte a Toyota által szponzorált Long Beach Grand Prix Pro-Celebrity verseny híresség kategóriáját, ráadásul a profik között diadalmaskodó, ugyanolyan autót vezető Al Unser Jr.-tól csak öt másodperccel maradt el a leintésnél. A John Wick filmekben a legtöbb autós jelenetben ő vezetett, még a negyedik rész híres, a párizsi Diadalívnél játszódó driftelős jelenetét is maga oldotta meg az 1971-es Plymouth Barracudával. Reeves régóta rendszeres látogatója a Formula-1 és a MotoGP versenyeknek szerte a világon, sőt, Le Mans-ban és a Goodwood Festival of Speeden is többször tiszteletét tette. Autó- és motorkerékpár-gyűjteménye tekintélyt parancsoló, és még saját motorkerékpár-márkája is van, az ARCH Motorcycle (2016-ban az általa és cégalapító társa, Gard Hollinger által közösen tervezett Arch KRGT-1 motorkerékpárral hajtott a Goodwood Festival of Speed hegyi felfutóján). Szintén motorsportos kapocs a számára, hogy 2023-ben az ő narrációjával készült el a Brawn: A lehetetlen Formula-1 sztori c. dokumentumfilm is, amely Jenson Button világbajnoki címéről és a Brawn Racing 2009-es évéről szól. Indianapolisban, a Toyota Gazoo Racing GR Cup North America bajnokság szezonzáró hétvégéjén Reeves az Eagles Canyon Racing powered by Fast Track csapat GR86 Cupját vezeti. 92-es rajtszámú versenyautójának piros festésével a „The Book of Elsewhere” című képregénykönyvét népszerűsíti. A 3,92 km hosszú, 14 kanyart tartalmazó legendás pályán a GR Cup versenyein 34 versenyző indul, köztük négy újonc. A debütálók között van Reeves mellett a másik híresség, a 60 millió feliratkozóval rendelkező Dude Perfect YouTube-csatorna egyik arca, Cody Jones is. Az SRO America által szervezett Toyota Gazoo Racing GR Cup North America márkakupa 2024-es szezonja 14 versenyből áll, melyeket hét rangos amerikai versenypályán (Sonoma Raceway, Sebring International Raceway, Circuit of the Americas, Virginia Motorsports Park, Road America, Barber Motorsport Park, Indianapolis Motor Speedway) tartottak és tartanak meg.   A szombati első versenyén Reeves – aki az időmérőn a 31. helyre kvalifikálta magát – sikeresen elkerülte az első körös ütközést a 14-es kanyarban, és sokáig a 21. helyen haladt. De aztán később, nem sokkal a 45 perces futam fele után a 9-es kanyar kijáratánál a fűre pördült ütközés nélkül. Visszatért a pályára és folytatta a versenyzést, jelezve, hogy nem sérült meg. Végül a kicsúszással együtt is a 25. helyen végzett, több profit megelőzve.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója