Bajban a románok

2021.02.24.
A Ford autógyártó leállítja a romániai Craiován található üzemét nyolc napra a járműgyártásban is használt félvezetők globális hiánya miatt - közölte szerdán a társaság. A kényszer üzemszünetet február 26-tól rendelték el, a termelés a tervek szerint március 10-én indul újra. Az egész világon hiánycikk lett a félvezető, miután kereslete jelentősen megugrott. A világon ugyanis erőteljesen nőtt a számítógépek és mobiltelefonok iránti kereslet, amelyekhez szintén félvezetőket használnak, akárcsak a járműgyártásban. Február elején a másik romániai járműgyár, a Dacia is kénytelen volt leállítani a termelést öt napra ugyanebből az okból. Januárban 10,71 százalékkal csökkent Romániában a járműgyártás. A Ford és a Dacia együtt 38 431 járművet állított elő, míg a tavalyi azonos időszakban még 43 043-at. Ebből 19 809 autót a Dacia, míg 18 622-őt a Ford szerelt össze. Tavaly egész évben 10,67 százalékkal csökkent a román járműgyártás, miután a Dacia és a Ford összesen 438 107 járművet gyártott dél-romániai üzemeiben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Még nem ért véget a hajsza a katalizátortolvajok után

2021.02.24.
A debreceni járőrök tetten érték őket. Egy 24 éves és egy 27 éves férfit gyanúsítottként hallgattak ki, harmadik társuk, Hamza Dániel ellen pedig körözést adtak ki a nyomozók. A rendőrségre 2021. február 22-én éjfél körül tett bejelentést egy férfi arról, hogy Debrecen, Angyalföld téren, a lakása előtt lévő parkolóból fűrészelő hangokat hallott. A járőrök a helyszínre mentek, de már csak azt tudták megállapítani, hogy az egyik parkoló autónak a kipufogóját ismeretlen személy lefűrészelte. Azonnal a hetekkel ezelőtti katalizátorlopásokra gondoltak. Több egység az elkövetők nyomába eredt és kis idő elteltével, a helyszíntől nem messze az egyik járőrpárnak szemet szúrt egy gyanús személyautó. Az egyenruhások utána fordultak, felkapcsolták a megkülönböztető jelzéseket, azonban az Opel vezetője ezt meglátva gázt adott és elhajtott. A gépkocsi Nyírábrány felé vette az irányt és felhajtott a 48-as főútra, nyomában a rendőrautóval. A Tevékenység-irányítási Központ azonnal riasztotta a nyírábrányi egyenruhásokat, valamint menet közben egy vámospércsi járőrpár is csatlakozott a menekülő autó követésébe.  Nyírábrány közelében az elkövetők ráhajtottak egy bekötőútra, ahol meglepetésükre egy újabb rendőrautóval találták szemben magukat. A sofőr azonban még ekkor sem állt meg, inkább nekihajtott a szolgálati gépkocsinak, majd két társával együtt kiugrottak az Opelból és elrohantak. A rendőrök nem sérültek meg, így azonnal a három férfi után futottak. Egyiküket, egy 24 éves nyírábrányi lakost a közeli erdőben fogták el. A helyi körzeti megbízottak, járőrök, valamint a debreceni nyomozók egy emberként kezdtek a másik két férfi keresésébe. Az összehangolt munka eredményeként 2021. február 23-án délelőtt elfogtak egy 23 éves fülöpi lakost, aki a gyanú szerint a sofőr lehetett a bűncselekmény elkövetése során. Harmadik társuk, a képen látható 20 éves Hamza Dániel keresésére tett rendőri intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre, ezért elrendelték a körözését. A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A gyanú szerint a trió több Debrecenben történt katalizátorlopással és autófeltöréssel is kapcsolatba hozható. A meneküléshez használt autót a rendőrök átkutatták és akkumulátoros flexet, valamint egyéb eszközöket találtak. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított velük szemben eljárást, valamint az eset további körülményeinek vizsgálata folyamatban van. A kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt pedig szabálysértési eljárás indult ellenük. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit, Hamza Dánielt felismeri, tartózkodási helyéről, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, vagy a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A vietnamiak is beköszönnek Európába két elektromos SUV-val

2021.02.24.
A vietnami VinFast márka alig három éve született, de a BMW-eredetű platformoknak és motoroknak köszönhetően gyors nemzetközi sikereket ért el. A délkelet-ázsiai cég ambíciói azonban ennél sokkal messzebb terjednek. A nagy tervek részeként a közelmúltban elektromos modellek teljes palettáját mutatta be, amelyekkel új korszakot akar nyitni rövid, de intenzív történetében – írja a forococheselectricos.com spanyol autós portál. A VF31, VF32 és VF33 három egyedi tervezésű elektromos terepjáró, amelyeket a C (kompakt), a D (családi) és az F (reprezentatív) szegmensek igényeihez igazítottak. A VinFast-nál világosan látják, mekkora divatja van a városi terepjáróknak. Nem meglepő ezek után a döntésük, hogy ezekkel a modellekkel kezdjék meg nemzetközi terjeszkedésüket az Egyesült Államokban és Európában. Kezdetben a VinFast ezeken a piacokon csak a VF32 és VF33 modelleket fogja kínálni, amelyek egyébként a legdrágábbak a vietnami cég elektromos kínálatában. Ez a döntés emlékeztet az olyan márkák által követett stratégiákra, mint a Tesla, amely a legdrágább, és a legmagasabb haszonkulccsal forgalmazott gépjárművek (Roadster, Model S, Model X) piacra dobásával készítette elő a terepet a legolcsóbb autók (Model 3, Model Y) bevezetéséhez. A VF32-re és VF33-ra novembertől vesznek majd fel megrendeléseket az Egyesült Államokban és Európában, míg az első szállítások 2022 júniusában várhatóak. Az árakról egyelőre nincs információ. Az sem kizárt, hogy a VF31 modellt csak akkor dobják piacra, ha meggyőződtek róla, hogy a márka gyökeret tudott verni a két kontinensen. A 4,75 méter hosszú VinFast VF32 a Tesla Model Y kihívójaként jelenik majd meg a piacon. Két változattal rendelkezik. Az alapmodell 204 LE (150 kW) és 320 Nm, míg a Top-változat kétmotoros, összkerékhajtású, 408 LE (300 kW) és 640 Nm nyomatékot képes leadni. 90 kWh-s akkumulátora 500 km-nél nagyobb hatótávolságot garantál. A VF33 a maga részéről a Tesla Model X kihívója. Hossza 5,12 méter, de hajtáslánca jóval erősebb „kistestvérénél”. A 106 kWh kapacitású akkumulátor 550 kilométeres autonómiát garantál a vietnami SUV számára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hat tonnányi hús borult az útra kora délután

2021.02.24.
Leszakadt, majd felborult egy járműszerelvény pótkocsija Győr és Bőny között, a 8136-as út 44-es kilométere közelében. A pótkocsi körülbelül hat tonnányi hústermék rakománya az útra borult. A műszaki mentést a győri hivatásos tűzoltók végzik, akik a helyszínre kérték a közútkezelő munkatársait. Az érintett szakaszon a fél útpályát lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kiderült, mire használják majd új Mercedeseiket a rendőrök

2021.02.24.
Komárom-Esztergom megye rendőrfőkapitánya négy, az Országos Rendőr-főkapitányság által biztosított új szolgálati járművet adott át. Az Országos Rendőr-főkapitányság központi beszerzésének köszönhetően megyénk négy új gépjárművel gazdagodott. Két Mercedes-Benz 320 és két Skoda Kodiaq típusú szolgálati gépkocsival bővült a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság gépjármű parkja.     Az ünnepélyes átadásra 2021. február 24-én, a főkapitányságon került sor. A Farkas Gábor rendőr dandártábornok által átadott két Mercedes a Rendészeti Igazgatóság, az egyik Skoda a Tatabányai Rendőrkapitányság, a másik pedig az Esztergomi Rendőrkapitányság használatába kerül.   A rendőrség munkájában a gyors reagálás, a szolgálati feladatok szakszerű, törvényes és biztonságos ellátása, valamint a logisztikai tevékenység hatékony végrehajtása alapvető követelmény, amelyek teljesítése elképzelhetetlen az elhasznált, magas futásteljesítményű gépjárművek folyamatos amortizációs cseréje nélkül. Az újonnan átadott korszerű szolgálati gépjárművek a jövőben hatékonyan támogatják a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományának szolgálatellátását. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Fontos és fájdalmas határidő közeledik több mint 3 millió autós számára

2021.02.24.
A közlemény szerint az adó első részletét április 15-ig, a második részletét szeptember 15-ig kell befizetni. Országosan mintegy 3 millió 200 ezer gépjármű-üzembentartó érintett, ennyien kapnak a postástól személyesen átvehető, hivatalos iratot. A gépjárműadóval kapcsolatos feladatokat idéntől az adóhivatal vette át, a változás a gépjármű-tulajdonosokat nem érinti - ismertette a NAV. Az adóhivatal felhívta a figyelmet arra, hogy befizetéskor az átutalási bizonylat közlemény rovatába először az adószámot vagy az adóazonosító jelet kell beírni, majd a jármű rendszámát. Ha ez elmarad, akkor a NAV nem, vagy csak késedelmesen tudja a befizetett összeget a befizetőhöz kapcsolni. Aki pénzforgalmi számla nyitására nem kötelezett, az fizethet banki átutalással, a levélhez mellékelt csekken, az elektronikus fizetéseket és elszámolásokat biztosító alrendszeren (EFER-en) keresztül szintén átutalással vagy akár az ügyfélszolgálatokon bankkártyával - tájékoztattak. Ha valaki esetleg elveszíti a csekket, akkor újat a NAV ügyfélszolgálatán kérhet. A december 31-én meglévő adómentességet és szüneteltetést az önkormányzatok adatszolgáltatása alapján a NAV automatikusan figyelembe vette az adó kivetésénél a közlemény szerint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Új korszak kezdődik a Barcelona által inspirált CUPRA BORN-nal

2021.02.24.
A vállalat harmadik évfordulója alkalmából a CUPRA csapat a CUPRA e-Garage virtuális platformjára lépett, hogy egy digitális eseményen bemutassa a jövőre vonatkozó terveit, amelyen jeles vendégek vettek részt, köztük Marc terStegen és Fernando Belasteguín nagykövetek, Mattias Ekström, Jordi Gené és Mikel Azcona autóversenyzők, valamint a Game of Thrones ügyvezető társproducere, Vince Gerardis - írja a márka közleménye. A CUPRA itt van, hogy maradjon Wayne Griffiths, a CUPRA elnöke az esemény indításakén elmondta: „A CUPRA ebben a három évben mindenkit meglepett, és a pandémia idején is még tovább növekedett. Ezek a remek eredmények bizakodóvá tesznek minket abban, hogy 2021-ben erősebben nyomuljunk; ebben az évben arra törekszünk, hogy megduplázzuk a 2020-as eladási mennyiséget, és elérjük a vállalat teljes volumenének 10% -át. " 2018-as létrehozása óta a CUPRA meghaladta az összes kezdeti várakozást azáltal, hogy 65 000 darabot adott el, és kétszámjegyű növekedést ért el. Az új termék kínálat bemutatásával és az egyedülállóan kifejlesztett első modell, a Formentor bevezetésével a CUPRA felgyorsította növekedését, és 2021 januárjában a leggyorsabban növekvő márkává vált, valamint a második egymást követő havi eladási rekordot ért el. Három stratégiai pillér 2021-ben A folyó évre vonatkozó céljainak elérése érdekében a CUPRA stratégiája három pilléren nyugszik: a termékskála elindítása a villamosítás felé; új terjesztési stratégia végrehajtása globális jelenlétének megerősítése érdekében; és új tapasztalatok révén folytatni a márka világának építését. A villamosítás a CUPRA 2021-es növekedésének kulcsa lesz. A már piacon lévő CUPRA Leon, CUPRA Formentor és a CUPRA Ateca mellett a hat hibrid változattal a márka célja, hogy megerősítse jelenlétét Európában és beléphessen a legelektromosabb piacokra, mint Norvégia és Hollandia. A márka célja, hogy a Formentor teljes értékesítésének 50% -a plug-in hibrid változat legyen. A CUPRA bővíteni kívánja jelenlétét olyan nemzetközi piacokon is, mint Mexikó, Izrael és Törökország. A vállalat bemutatta a CUPRA Formentor VZ5 modellt, egy speciális limitált kiadást 390 lóerővel, amelyből 7 000 darabot gyártanak, kiegészítve első exkluzív modelljének nyolc hajtásláncát. Világpremierjét követően Dr. Werner Tietz, a kutatásért és fejlesztésért felelős alelnök elmondta: „A CUPRA Formentor VZ5 a belsőégésű motor teljesítményének végső megtestesítője az autórajongók számára. A VZ5-tel elértünk valamit, amit sokan úgy gondoltak, hogy nem tudunk elérni. Ez az autó a mi koronaékszerünk, a versenypálya és a közút közötti híd egyik legjobb példája. Ez a bravúr, amelyet MattiasEkström és JordiGené pilótáink segítettek létrehozni. "Ekström és Gené mellett Mikel Azconát, a spanyol pilótát a márka csapatának harmadik tagjának igazolták a PURE ETCR-en, amely az első elektromos túraautó-verseny. CUPRA Born: új korszak kezdődik Wayne Griffiths szerint a CUPRA Born, mely a trendi, a modell megalkotásban is inspiráló barcelonai kerületről kapta nevét, sorozatgyártású modelljének elindítása a vállalat átalakulásának impulzusa lesz: „A CUPRA Born újdonság lesz az elektromos piacon egyedi kialakításával és teljesítményével. Ez a jármű hozzájárul a globális CO2 -kibocsátás csökkentéséhez és az európai célok teljesítéséhez. Ezzel az autóval, annak emocionális sportosságával kívánunk hozzájárulni Spanyolország és a világ villamosításához, és azt szeretnénk, hogy a fiatalok következő generációja részt vegyen ebben az átalakulásban. Ezért ezt a járművet előfizetéses szerződéssel is kínálják, havi díjjal, amely magában foglalja a jármű használatát és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat. ” Az autóvezetők új generációjának igényeire reagálva és a márka hatékonyabb és fenntarthatóbb értékesítési modelljének biztosítása érdekében a CUPRA második stratégiai pillére egy új terjesztési stratégia megvalósítása lesz. A CUPRA Born piacra dobása az ügynökségi modell bevezetését vonja maga után, egy olyan rendszert, amely megerősíti a kereskedői hálózat online jelenlétét. Ezenkívül a márka célja, hogy növelje az utakon való láthatóságát azáltal, hogy megnyitja a City Garage Üzleteket a világ legnagyobb városainak központi területein. A mexikóvárosi, hamburgi és barcelonai exkluzív üzletek megnyitása után a CUPRA az idei év második felében új City Garage üzlet megnyitását tervezi Münchenben. Ezzel az új értékesítési modellel a CUPRA célja, hogy 2022 végére globális hálózatát 800 üzletre bővítse. Ezenkívül a vállalat azt tervezi, hogy értékesítési tanácsadói csapatát 1 000 CUPRA Masters-re növeli, akik a márka arcaiként központosítják a kapcsolatot az ügyféllel az első kapcsolatfelvételtől az autószervizig. Az új terjesztési stratégiával a CUPRA Born megnyitja az ajtót az új nemzetközi piacok előtt, és növeli a márka jelenlétét a leginkább felvillanyozott országokban. 500 kilométeres hatótávolságával és stílusos kialakításával a márka azt reméli, hogy bővíti vásárlói körét, és meghódítja azokat, akik a legfejlettebb technológiát keresik, minimális környezeti terheléssel, mivel a modell egyes elemei újrahasznosított műanyagokból készülnek. A CUPRA Born felgyorsítja az elektromos átalakulást, miközben megőrzi az autó iránti szeretetet és az érzelmekre összpontosító vezetési élményeket. A CUPRA Born gyártását az év második felétől a németországi Zwickau gyárban kezdik meg. Sőt, Wayne Griffiths az előadás végén bejelentette, hogy a márka azon dolgozik, hogy a CUPRA TavascanElectricConcept valósággá váljon. Növekszik a CUPRA univerzum A teljes termékpalettával és a globális disztribúciós hálózattal a CUPRA stratégiájának harmadik pillére új tapasztalatok generálása és új területekre való terjeszkedés, azzal a vízióval, hogy inspirálják a világot Barcelonából. A CUPRA stratégiai, üzletfejlesztési és üzemeltetési igazgatója, AntoninoLabate bemutatta a Wilson sportmárkával közösen létrehozott padel ütőt a World Padel Tour játékosának, a CUPRA nagykövetének, Fernando Belasteguínnak. Ezzel az ütővel, amellyel az argentin játékos néhány tornán profi pályán játszik majd, a cég be akarja mutatni részvételét a padel, Európa leggyorsabban növekvő sportágának bővítésében. Ezenkívül Labate új együttműködést jelentett be a barcelonai székhelyű De Antonio Yachts, egy nagy teljesítményű hajókat tervező jachtcéggel. A két márka együtt dolgozott a D28 De Antonio CUPRA, a márka ikonikus színeiben megjelenő jacht kialakításán. A CUPRA ügyvezetője bejelentette, hogy a jövőben a két márka célja feltárni egy hibrid hajtású jacht létrehozásának lehetőségét. Mivel az emberek és érzelmeik a márka stratégiájának középpontjában állnak, az esemény stílusos lezárásaként a CUPRA bemutatta az RPM video teaser nevű sci-fi tévés produkciót, amely 2101-ben játszódik, ahol az érzelmek tilosak, és lázadók egy csoportja küzd azért, hogy felébressze az emberiséget. A kedvcsinálóban olyan vezető színészek szerepelnek, mint NataliaReyes, a legújabb Terminátor sztárja, Eduard Fernández spanyol színész a 30 Monedas sorozatból és a Goya díjra jelölt színésznő, JuanaAcosta. A bejelentésben Vince Gerardis, a Game of Thrones és az RPM teaser ügyvezető társproducere jelent meg az Uria testvérek és Daniel Posada mellett az InfinitoStudios-tól. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Can-Am Spyder: egy elit nemzetközi motoros szubkultúra járműve

2021.02.24.
A magyarországi forgalmazó cég, a Jet Power Hungary kft (www.jetpower.hu) kommunikációs igazgatója szerint várhatóan  különlegesen sikeres év elé néz a márka és a hazai forgalmazó is, hiszen a cég gyönyörű, hazánk egyik legnagyobb jet ski tava partján fekvő szervíz és értékesítési bázisán Dunaharasztiban idén megnyíló benemutatóterem párját ritkítja egész Európában.   - Lényegében a BRP márkáinak teljes termékpalettája megtekinthető és minden fontos közúti, terep és vízi termék, kipróbálható is lesz, ami nagyon kevés európai országban érhető el a BRP márkák rajongói számára - magyarázza Bóday Pál, hozzátéve: "legalább ennyire fontos az a tudázbázis, amely az elmúlt évtizedekben a Jte Power-nél felhalmozódott, hiszen márka specialista szerelőink, értékesítőink szakmai ismeretei szintén a világ élvonalát jelentik."     Bóday Pál hangsúlyozza: az olasz szakújságírók "ducatis hasonlata" azért is helytálló, mert a BRP szintén egyszerre hagyománytisztelő és rendkívül innovatív cég, ahol  a gépek nem csak tartósak és elnyűhetetlenek, de a legkorszerűbb elektronikák is elősegítik a biztonság, a hatékonyság fokozását. Bóday példaként a Can-Am On-Road járműpaletta, a különc háromkerekű motorok kiegészítőit sorolja:  VSS - Vehicle Stability System Az Y architektúra lehetővé teszi a Can-Am On-Road járművek számára az egyedülálló járműstabilitási rendszer üzemeltetését. A Bosch-szal partnerségben kifejlesztett VSS rendszer 3 nagyon fontos funkció integrálásával csökkenti az irányítás elvesztésének kockázatát. SCS – Stability Control System – Stabilitásszabályozó rendszer A stabilitásszabályozó rendszer segít csökkenteni az irányítás elvesztésének kockázatát a hirtelen sávváltások során azáltal, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri a járművet, és beállítja a motort és a fékezést, hogy megakadályozza a kerekek megcsúszását vagy az útról való leemelkedését. TCS – Traction Control System – Kipörgésgátló rendszer A kipörgésgátló rendszerrel az érzékelő folyamatosan továbbítja a hátsó kerék sebességét a TCS vezérlőegységnek. Minden alkalommal, amikor a kerék azt mutatja, hogy csúszó tendencia jelentkezik, a TCS csökkenti a motor nyomatékát egy pillanatra, a motor gyújtásának és üzemanyag-befecskendezésének szabályozásával. Ez lehetővé teszi, hogy a hátsó kerék a gumiabroncs és az útfelület közötti tapadási határon belül maradjon. A jármű most már képes a kanyarból kigyorsítani a motorostól megkövetelt minimális gázadással és kormányzással. Egyes Can-Am On-Road járművek speciális vezetési móddal rendelkeznek, amely beállítja a kipörgésgátlót, hogy a hátsó kerék forogjon, így a motorosok ellenőrzött sodródásokat hajtanak végre, miközben magabiztosak maradnak és irányítanak. ABS – Anti-Lock Brake System – Blokkolásgátló rendszer Bóday Pál A blokkolásgátló fékrendszer lehetővé teszi a Can-Am On-Road járművek számára, hogy fékezés közben fenntartsák az iránystabilitást. A három kerék forgását egymástól függetlenül figyelemmel kísérő érzékelők lehetővé teszik az ABS vezérlőegység számára, hogy észlelje a kerék forgási sebességének bármilyen változását. Ha bármelyik kerék blokkolásának veszélye áll fenn, az ABS rövid időre csökkenti a rá nehezedő féknyomást. Ezért nem számít, milyen keményen nyomja a motoros a féket, az irányíthatóság megmarad. DPS – Dynamic Power Steering – Dinamikus szervokormány A járműstabilitási rendszer mellett minden Can-Am Spyder F3 és RT modell dinamikus szervokormánnyal van felszerelve. Ez a számítógép-vezérelt, választható rásegítésű segéd a jármű sebességének és a kormányzási szögnek megfelelően állítja be a szükséges rásegítést. Ennek eredményeként a jármű mindig könnyen manőverezhető és kormányozható, még nagyon alacsony sebességnél is. Félautomata és CVT váltók A 2021-es összes Spyder modell 6 sebességes félautomata sebességváltóval rendelkezik. A kifinomult hidraulikus tengelykapcsoló rendszernek köszönhetően az erőátviteli rendszer a könnyű kezelhetőségről, a kitűnő manőverezhetőségről, a magabiztos vezérlésről és az üzemanyag-takaréskosságról szól. A Can-Am Ryker modellek CVT automata sebességváltóval rendelkezik, amely folyamatosan változó áttételével könnyed váltást biztosít, hogy a jármű teljesítményét és üzemanyag-hatékonyságát tökéletes egyensúlyban tartsa. Cruise Control – sebességtartás Egyszerű, egykezes működtethetőségének és gyors reagálásának köszönhetően a motorosok könnyedén beállíthatják a kényelmes utazási tempót. Nem véletlen, hogy a Can-Am On-Road Trike-ok, különleges elit szubkultúrát képeztek egész Európában: a nemzetközi Spyder találkozók kiemelt turisztikai és társasági eseménynek számítanak Európa szerte. Egyrészt a közel ezer egedi kiegészítőkkel felszerelt háromkerekű motor önmagában lenyűgöző látvány, másrészt számos befolyásos üzletember, politikus és ismert személyiség hódol a Spíder-ezés semmihez sem hasonlítható szenvedélyének.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

70 év után új vágányon lehet átkelni a Duna fölött

2021.02.24.
A közlemény szerint ezzel mintegy hetven év után először új vasúti vágányon nyílik majd átkelési lehetőség a Duna felett. Az első vonatok még idén tavasszal áthaladhatnak az új hídszerkezeten. A beruházó felidézte: a Duna magas vízállása miatt csaknem egy hónapot voltak kénytelenek várakozni az utolsó hídelemmel a pesti oldalon, a Petőfi híd és a Rákóczi híd között. Február 18-án azonban megkezdhették a beemelést, amely mostanra befejeződött és így teljesen átjárhatóvá az új vasúti vágányt hordozó hídszerkezet. Hozzátették: a még hátralévő munkálatok - a hídtartozékok szerelése, a korrózióvédelem tökéletesítése, a vasúti szakági munkák - az utolsó simítások ahhoz, hogy az új vasúti híd teljes értékűen hozzájáruljon a dunai látképhez is. (Forrás - Youtube) Ezzel párhuzamosan megkezdődött a középső hídszerkezet egyes tartozékainak bontása. Egyelőre csak az üzemi járdát és az ahhoz tartozó korlátot bontották el, de hamarosan indul az acélszerkezet darabolása és elszállítása is, ezt - akárcsak az építést - a vízről végzik. A Clark Ádám és a Hebo lift-8 úszódarut mostantól gyakrabban lehet majd mozgásban látni az összekötő vasúti híd környékén, ugyanis ezek az építés mellett a bontásban is főszerepet játszanak - ismertették. A déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztése az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából történik. A kivitelezést a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság végzi nettó 35 921 393 827 forint értékben. Az összekötő vasúti hidat a déli körvasút fejlesztése részeként korszerűsítik. Kiemelték, a déli körvasút fejlesztésének célja, hogy több elővárosi vonat járjon az agglomeráció és Budapest között, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén versenyképessé váljon és nagyobb szerephez jusson a főváros közlekedésében. Ilyen nagyságú és jelentőségű vasútfejlesztés Budapest belső területén több mint száz éve nem történt - írták. A NIF tájékoztatása szerint a beruházás részeként bővül kettőről háromvágányosra a déli összekötő vasúti híd kapacitása, ennek első eleme a most elkészült új hídszerkezet, a következő ütemben történik meg a meglévő két hídszerkezet cseréje. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Különleges szimbólumokkal lesz tele Hamilton 2021-es sisakja

2021.02.24.
Noha a tesztekre még heteket kell várni, a 2021-es előszezon már kezdetét vette, a tíz csapatból három ugyanis már bemutatta autóját, azok pedig, akik ezzel még adósak, legalább annak hangját már megmutatták követőinek. Az utóbbi kategóriába tartozik a Mercedes is, akik a mai napon újabb „információmorzsával” hangolták követőiket az új évadra - írja az M4sport.hu. Tegnap ugyanis Lewis Hamilton 2021-es sisakját, legalábbis az alap fejvédőt, amit várhatóan a futamok nagyján visel majd (az érvényes szabályok szerint ezen most már több alkalommal is változtathat). Hamilton sisakján a tavaly megszokott fekete-lila színvilág köszön vissza, valamint az arany is hangsúlyos lett (talán a 2020-as rekorddöntések, rekordbeállítások miatt). A fejfedőn a megszokott motívumok mellett a hét bajnoki címet – ezt a rekordot jelent Hamilton tartja Michael Schumacherrel közösen – szimbolizáló hét csillag is. Ami Hamiltont és a Mercedest illet, hivatalosan csak nemrég jelentették be, hogy a címvédő 2021-ben is a csillagosokkal marad, de a felek hosszas tárgyalások után is „csak” egyéves szerződésről tudtak megegyezni. A Mercedes zsinórban nyolcadszor címvédő, és a legtöbbek által egyértelmű favoritnak tartott autóját jövő kedden (március másodikán) mutatják majd be, az eddig bejelentettek alapján az előszezon legzsúfoltabb napján, akkor érkezik ugyanis a Renault utódcsapatának, az Alpine-nak a 2021-es versenygépe is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója