Hogy áll az önvezetés 2021-ben?

2021.02.25.
A teljesen önvezető, sofőr nélküli autók nagy kihívást jelentenek a mérnökök számára, ezért is volt nagy esemény, hogy a kínai Autox sofőr nélküli taxiszolgáltatást indított a dél-kínai Sencsenben. Annak ellenére is nagy dolog ez, hogy nem ők voltak az elsők: a Waymo tavaly októberben kezdte el a rendszere  sofőr nélküli tesztelést Phoenixben. Persze a sofőr hiánya nem jelenti az autó teljes önállóságát. A távolból az operátorok állandóan figyelik az autó haladását és közbe tudnak avatkozni, ha szükséges. Az önvezető autókkal kapcsolatban továbbra is jelentős a szkepticizmus, ennek egyik elsőszámú oka pedig az emberi tényező. A jelenleg gyártott autókban elérhető legmagasabb, hármas szintű “önvezetésre” alkalmas autóknál továbbra is az ember a sofőr és állandó figyelmet igényel a vezetés, míg a negyedik szint (az 5. a teljesen autonóm kocsi) lényege, hogy az autó vezeti önmagát, csak bizonyos szituációkban támaszkodik a sofőrre. Az emberre támaszkodás pedig nem túl biztonságos megoldás, ha annak csak nagyon ritkán kell beavatkoznia, egyszerűen azért, mert nem fog figyelni és ezért nem tud gyorsan reagálni. A Volvo önvezető autó projektjének feje fogalmazott úgy, hogy az ember a lehető legrosszabb biztonsági háló és ezért szerinte nem reális a négyes szintű önvezető autó. Bár az Autox és a Waymo autóiban nem ül sofőr, de az operátor állandóan figyel, hogy átvegye az irányítást, ha az autó rendszerei összezavarodnak és ezért megáll a kocsi. Az ilyen összezavarodás nem szokatlan. A Waymo blogon található egy érdekes videó, amelyben bemutatják azt a zűrzavart, amelyet a Waymo autója tapasztal, amikor egy forgalmas bevásárlóközpont parkolójában próbál manőverezni, rengeteg rángatózó stop-start mozdulattal reagálva az emberekre, az autókra, és bevásárlókocsikra. John Krafcik, a Waymo vezérigazgatója pedig arról írt, hogyan kellett az autókat úgy programozniuk, hogy kicsit menjenek előre az USA számos külvárosában jellemző négyirányú elágazásnál, érzékelve, hogy a többi autó megadja-e az elsőbbséget, ahelyett, hogy csak a végtelenségig állnának ott, amíg a kereszteződésben nincs más autó. A Waymo egyébként meglehetősen őszintén szokott beszámolni az előttük álló problémákról. Gyakran olvasni náluk, hogy a legfejletteb mai önvezető rendszerek sem igazán tudnak megbírkózni egy havas vagy esős úttal. Az sem véletlen, hogy az ilyen tesztek olyan napos és jól feltérképezett helyeken történnek, mint Phoenix vagy Sencsen. A Waymo esetében például Phoenix egy olyan részén tesztelik az autóikat, amelyeket előtte rendkívül alaposan feltérképeztek és beprogramoztak az autójukba. Az ilyen projektek lényege egyelőre messze nem az átlagos sofőr életének megkönnyítése azáltal, hogy megszabadítják a vezetés fáradalmaitól. Nem véletlen, hogy például az Uber óriási összegeket költ önvezető autó fejlesztésére, hiszen kiadásainak 80%-a a sofőrök fizetése. A céljuk az, hogy bizonyos területeken úgy működhessenek, hogy nem kell sofőröket fizetniük. Nyilván idővel ezek a területek bővülni fognak, de egy Budapest méretű nagyváros még beláthatatlan távolságban van az önvezető autók számára. Tehát annak ellenére, hogy bizonyos helyeken már vannak az utakon vezető nélküli autók, de ezek messze nem vezetik önmagukat teljes mértékben. Persze a technológia fejlődni fog, de az emberi tényező még nagyon hosszú ideig az autóvezetés alapja lesz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A TECHSYN, amely páratlan erőt és környezetbarát teljesítményt ad az abroncsoknak

2021.02.25.
A fenntartható mobilitás új korszakba lép A TECHSYN-ben kémiailag optimalizált szintetikus kaucsuk és speciális szilika lép molekuláris szintű interakcióba egymással és biztosít kiemelkedő teljesítményt, kompromisszumok nélkül. A TECHSYN-t alkotó egyes alapanyagokat egymással párhuzamosan fejlesztette ki a három vállalat egy egyedülálló teljesítményt garantáló abroncstechnológiai platform megalkotása érdekében. A TECHSYN segítségével az abroncsok akár 30%-kal jobb kopáshatékonyságot és akár 6%-kal alacsonyabb gördülési ellenállást érhetnek el, mint a hagyományos Bridgestone EMIA4 nyári termékek, és ez nem megy a teljesítmény bármely más területének rovására. Az abroncskopás miatti anyagveszteség csökkentése érdekében a fejlesztők a TECHSYN kidolgozása folyamán mindvégig különös hangsúlyt fektettek a kopásteljesítmény javítására. Ennek eredményeként a TECHSYN fokozza a vele készült abroncsok fenntartható teljesítményét azáltal, hogy csökkenti a teljes üzemanyag-fogyasztást és CO2-kibocsátást, és javítja a futófelület futásteljesítményét.2 A TECHSYN tartóssága maximum 30%-kal hosszabbítja meg a vele készült abroncsok tervezett élettartamát,3 így a végeredmény olyan abroncs lesz, amelyet kevésbé gyakran kell cserélni, ez pedig hosszú távon csökkenti a nyersanyagfogyasztást. A TECHSYN olyan megoldás, amelynek megalkotásakor elsődleges szempont volt a környezetvédelem, így bemutatása fontos áttörést jelent a Bridgestone folyamatban lévő átalakulásában a fenntartható megoldások vállalatává. A 2050-ig tartó folyamatot a vállalat  fenntarthatósági üzleti keretrendszere és egy sor közép- és hosszú távú fenntarthatósági célkitűzés vezérli. Három ágazatvezető egyesített szakértelmével A TECHSYN jó példa arra, hogy mire képes a szoros együttműködés és a szellemileg nyitott megközelítés, hiszen az ágazatvezető Bridgestone, ARLANXEO és Solvay vállalatok jól működő hármas partnerségének eredményeként jött létre. A koncepció megvalósulása, amelyhez mindössze 24 hónap elegendő volt, a három vállalat egyedülálló együttműködésének és egyetértésének, valamint a molekuláris mechanizmusok mélyreható, kombinált ismeretének köszönhető. A TECHSYN egyedülálló képessége abban rejlik, hogy kiegyensúlyozza az abroncs gördülési ellenállás, kopás és nedves úton való tapadás terén nyújtott teljesítményét, ráadásul a különböző szükségletek kielégítése érdekében még további testreszabásnak is teret enged. Így például a TECHSYN által biztosított kopási előny oly módon is átalakítható, hogy ehelyett az abroncs nedves úton való tapadása legyen jobb. A TECHSYN által nyújtott rugalmasságot a Solvay egyedülálló, haladó szilikafejlesztései, az ARLANXEO újfajta abroncspolimerek fejlesztése, gyártása és szállítása terén felhalmozott szakértelme, valamint a Bridgestone innovatív alapanyagkeverék-technológiája teszi lehetővé. Kialakítása révén a TECHSYN különféle abroncskategóriák és járművek számára képes biztosítani ezeket az előnyöket, és az általa lehetővé tett páratlan rugalmasságnak köszönhetően a Bridgestone egyéb vezető abroncstechnológiáival is kombinálható. Így például a Bridgestone pehelysúlyú ENLITEN technológiájával együtt alkalmazva lehetővé teszi az abroncs súlyának további csökkentését a teljesítmény fenntartása mellett. A Bridgestone most a TECHSYN tömeggyártásba való bevezetését készíti elő, különféle abroncskategóriákra és járművekre irányuló tervekkel. A Bridgestone, az ARLANXEO és a Solvay kidolgozott egy technológiai ütemtervet, amelyben a szoros együttműködés alapvető feltétele lesz a TECHSYN révén kirajzolódó mintázat szerinti előrehaladásnak és még hatékonyabb szinergiák kidolgozásának. A bejelentéshez Laurent Dartoux, a Bridgestone EMIA elnöke és vezérigazgatója a következő kommentárt fűzte: „Mi a Bridgestone-nál alapvetően hiszünk abban, hogy úttörő innovációkat és a mobilitás jövőjét nem lehet együttműködés nélkül megvalósítani. A partnerség, amelyben a TECHSYN gyökerezik, mára az egyik legkülönlegesebb kapcsolattá vált, amelynek valaha részesei voltunk. Globális kulcsszereplőként a haladó megoldások és a fenntartható mobilitás területén a Bridgestone úgy halad előre, hogy minden cselekedetünk legbelső lényege az innováció és a fenntarthatóság. A TECHSYN-hez hasonló környezetvédelmi indíttatású megoldások kifejlesztése révén jó tempóban haladunk afelé, hogy ezt az ambíciónkat megvalósítsuk.” Donald Chen, az ARLANXEO CEO-ja a következőket tette hozzá: „Az ARLANXEO elkötelezte magát a kiemelkedő, ügyfélcentrikus elasztomermegoldások biztosítása mellett. Azáltal, hogy partnerségünkben egyesítettük három világszínvonalú, az abroncs ellátási lánc különböző szakaszait képviselő vállalat kombinált know-how-ját, képességeit és kreativitását, sikerült egy olyan új technológiai platformot kifejlesztenünk, amely új módokat kínál az abroncsipar speciális kihívásainak megoldására. A TECHSYN egyszerre teszi lehetővé a gazdaságosabb üzemanyag-felhasználást és a jobb kopási tulajdonságokat, anélkül hogy a teljesítmény emiatt kárt szenvedne. Ennek eredményeként a TECHSYN-nel készült abroncsok hozzájárulnak a CO2-kibocsátás csökkentéséhez. Ez a technológia tehát jelentős mértékben elősegíti a környezetvédelmi szempontok javítását, amely a három létrehozó vállalat fenntartható termékmegoldásokról szóló közös víziójának lényegét alkotja.” Dr. Ilham Kadri, a Solvay CEO-ja pedig az alábbiakat fűzte hozzá: „A TECHSYN megmutatja, mi mindent el lehet érni, ha az értéklánc főszereplői összefognak. Ha meg akarjuk óvni egyetlen bolygónkat, ilyen megoldásokat kell találnunk és együttműködésben felépítenünk, hogy megtervezzük a holnap tisztább mobilitását. Büszke vagyok minden csapatra, amely közreműködött ebben a projektben, különösen az a gyorsaság, amellyel életre hívták ezt az újítást.” *1 A hagyományos Bridgestone EMIA nyári termékekhez képest. *2 A CO2-kibocsátás arányos a Bridgestone beltéri laboratóriumaiban mért gördülési ellenállási együtthatóval (RRC). *3 A kopásteljesítményt a Bridgestone kültéri tesztjein értékelték 205/55 R16 méretű abroncsokon, referenciaként Bridgestone nyári személyabroncsokhoz viszonyítva. *4 A Bridgestone Európában, Oroszországban, a Közel-Keleten, Indiában és Afrikában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Gyereket gázoltak halálra, teljes útzár

2021.02.25.
Közúti közlekedési baleset történt 2021. február 25-én 15 óra 15 perc körül a 4642-es út 46-os kilométerszelvényében, Eperjes közelében. A rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi haladt Gádoros irányából, amikor – eddig tisztázatlan körülmények között – elütött egy, az úttesten tartózkodó gyereket. A balesetben a gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a helyszíni szemle idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Kerülni Eperjes, illetve Árpádhalom irányába lehet. A rendőrség kéri az arra közlekedők fokozott figyelmét és türelmét!  
Címkék: 

Győrben is dolgozott az Audi AG új fejlesztési igazgatója

2021.02.25.
Márciustól Oliver Hoffmann lesz az Audi műszaki fejlesztésekért felelős igazgatósági tagja. Jól ismeri a részleget, mivel korábban annak operatív vezetője volt.  Oliver Hoffmann dolgozott Győrben is. Az Audi felügyelőbizottságának elnöke, Herbert Diess az elektromobilitás felgyorsítását, az új technológiák kifejlesztését és a többi VW márkával való szorosabb együttműködést a kiemelt prioritásának nevezte az új vezetővel szembeni elvárásnak. Az új fejlesztési vezető hosszú ideje dolgozik az Audinál. Többek között évekig a győri gyár hajtásfejlesztési vezetője volt.  2018-tól az Audi Sport igazgatóságának tagja, a következő évben átvette Neckarsulmban a műszaki fejlesztések és az Audi hajtásfejlesztésének irányítását is.  Márciusig ezt a posztot Markus Duesmann vezérigazgató látta el, aki egyben a teljes VW-csoport fejlesztéseiért is felel. A sok feladotból egyet most leadhat Hoffmann érkezésével.
Címkék: 

A százezredik Magyarországon eladott Seat

2021.02.25.
Id. Walter Dezső, a Walter Autó névadója és egykori ügyvezetője közel három évtizede foglalkozik SEAT személyautók értékesítésével, 1993 óta adja át autóháza a spanyol modelleket Sopronban újdonsült tulajdonosaiknak. Győrben, ahol a jubileumi autó értékesítésre került, 4 éve, 2017 februárja óta van jelen a Walter Autó. A jubileum személyesen id. Walter Dezsőnek is fontos dátum, február 23-án ünnepli ugyanis 74. születésnapját. A plug-in hibrid Leont Visy Viktória adja át az ügyfélnek, aki elmondta, az új, boldog tulajdonosnak nem a hibrid Leon lesz az első SEAT modellje: 2004-ben egy Ibiza, 2008-ban pedig egy Cordoba modellt vásárolt, így a Walter Autó és a SEAT márka számára külön öröm, hogy egy márkahű, visszatérő ügyfél ül majd a százezredik hazai SEAT volánja mögött. A SEAT Leon a spanyol márka kínálatának egyik legfontosabb pillére, 1999-es bevezetése óta több mint 2,3 millió Leont adtak el világszerte. A negyedik generációs Leon nemcsak dinamizmust, biztonságot és vonzerőt ad, hanem fejlett plug-in hibrid hajtásláncának köszönhetően igen hatékony is. A SEAT a rendelkezésre álló legfejlettebb erőátviteli technológiát használja a már Magyarországon is elérhető, zöld rendszámra jogosult plug-in hibridben: nagy teljesítményt és kiváló vezethetőséget nyújt, miközben megfelel a károsanyag kibocsátás és a környezetre gyakorolt hatás csökkentésére vonatkozó elvárásoknak. A fejlett plug-in hibrid rendszer egy 1,4 literes, 150 lóerős (110 kW) TSI benzinmotort, egy 115 lóerős (85 kW) elektromos motort és egy 13 kWh lítium-ion akkumulátort egyesít a 204 lóerős (150 kW) teljesítmény és 350 Nm nyomaték előállítására. A benzinmotor turbófeltöltőt és közvetlen befecskendezéses technológiát használ a teljesítmény és a hatékonyság maximalizálása érdekében, míg a furat/löket (74,5/80,0) és a sűrítési arány (10,0:1) az egység finom működését segíti. A DSG automatikus sebességváltó shift-by-wire váltási technológiáját úgy tervezték meg, hogy a hatfokozatú váltó nincs mechanikusan csatlakoztatva a kapcsolóhoz, ehelyett elektronikus jeleket használ a váltásokhoz. A plug-in hibrid változat teljesen elektromos üzemmódban WLTP norma szerint akár 64 kilométer (72 kilométer NEDC norma szerint) hatótávolságot tesz lehetővé a jármű akkumulátorában tárolt energia felhasználásával. Bár a hibrid technológia elsősorban városi környezetben teljesíti célját, a hibrid SEAT autópályán is hangtalanul suhanhat, hisz képes akár 140 kilométer/órás sebességgel csakis villanyhajtással haladni, amennyiben az akkumulátorban elég energia van. Amikor nagyobb távolság megtételére van szükség, a SEAT Leon e-HYBRID a kettős üzemnek köszönhetően tankolás nélkül akár 800 kilométert is megtehet. Mindig teljesen elektromos üzemmódban indul (kellően feltöltött akkumulátor esetén), majd hibrid üzemmódba kapcsol, ha az akkumulátor energia kapacitása egy bizonyos szint alá csökken, vagy ha a sebesség 140 kilométer/óra fölé emelkedik. Hibrid üzemmódban a járművezetőnek lehetősége van a töltés állapotát fenntartani, növelni vagy pontosan meghatározott szintre csökkenteni. Ez lehetővé teszi, hogy nulla károsanyag-kibocsátással hajtsunk be egy városi célterületre. Ha lehetőség adódik a külső töltésre, a plug-in hibrid Leon akkumulátora a 3,6 kilowatt kapacitású fedélzeti töltő révén 3 óra 40 perc alatt feltölthető utcai-, vagy fali töltőről, illetve 6 óra alatt 2,3 kW-os háztartási konnektorból. Noha a hatékonyság a SEAT Leon e-HYBRID kulcsfontosságú jellemzője, a dinamika, a teljesítmény és a puszta vezetési élmény továbbra is hihetetlenül fontos. Ezért a járművet továbbra is izgalmas vezetni, kormányzása közvetlen, felfüggesztése elöl MacPherson rugóstagokat, hátul multilink rendszert sorol. A SEAT Leon DCC adaptív futómű szabályzásának köszönhetően a jármű vezetése és kezelhetősége a körülményektől és a vezető igényeitől függően változhat, kényelmesebbé téve a járművet. A lehető legbiztonságosabb járművek gyártásának alapvető követelménye a SEAT-nál továbbra is központi szerepet tölt be. A Leon – legyen szó benzines, dízel, lágy hibrid vagy konnektoros hibrid változatról - a rendelkezésre álló legfejlettebb vezetősegítő rendszereket kínálja, beleértve a prediktív adaptív sebességtartó automatikát, valamint a vészhelyzeti asszisztenst, hogy a márka valaha gyártott legbiztonságosabb autójává váljon.   Top 5 Magyarországon újonnan eladott SEAT típusok 1. Ibiza 27.738 db 2. Cordoba 24.388 db 3. 5 ajtós Leon 15.725 db 4. Toledo 10.543 db 5. Leon kombi 5.236 db          
Címkék: 

Concorso d’Eleganza Villa d’Este: 2021 októbere az új időpont

2021.02.25.
Bizakodva léptünk át a 2021-es esztendőbe, reménykedvevárva a Concorsod’Eleganza Villa d’Este következő felvonását, remélve, hogy magunk mögött hagyjuk a koronavírus-járványt, amilyen gyorsan csak lehet - közölte a BMW. A pandémia elleni globális küzdelem nyerésre áll, de még közel sincs vége: a jelen helyzetben nem tudjuk elkezdeni a májusra tervezett esemény előkészületeit, így új időpont után kellett néznünk.Bízunk benne, hogy az új, október 1-3. közötti időpont már lehetőséget ad nekünk arra, hogy a Concorsod’Eleganza Villa d’Este ismét régi fényében tündököljön, ahogy mindannyian emlékszünk rá - olvasható a sajtóközleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Feltörte az autót egy csokiért is

2021.02.25.
Fotó: police.hu Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2020 első három hónapjában nyolc, parkoló autó ablakait betörte, hogy különféle értékeket szerezzen meg a járművekből. Volt olyan eset, amikor egy tábla csokoládé miatt tett kárt az autóban, máskor napszemüveget, táskát, energia italt, GPS készüléket, szerszámkészletet vagy éppen telefontöltőt tulajdonított el. Egy alkalommal nem vitt el semmit, de a kocsit megkarcolta, így az anyagi kár jelentős lett. A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.  
Címkék: 

4Ever: törleszti romantika adósságát a Renault

2021.02.25.
Az évfordulóra - rendkívül szellemesen - minden hónapra valami meglepetés emlékezést tartogat a Renault: márciusban például a Renault 4L legkülönlegesebb limitált szériás verzióit mutatják be korhű környezetben, áprilisban a modellből készült makettek és youtuberek emlékeznek az ikonikus modellre. De például júliusban, a 74. Cannesi Filmfesztivál vörös szőnyegén is megjelenik a Renault 4L, amely számos világhírű filmnek volt az elmúlt több mint fél évszászad során autó főhőse, vagy éppen vicces, bájos mellékszereplője.  Mindezekkel a 12 hónapon át zajló szülinapi eseményekkel egyúttal időt is nyer a Renault: mára ugyanis már bizonyosnak tűnik hogy - a szintén legendás Renault 5 után - újjászületik a Renault 4L is, mégpedig a hírek szerint a szellemes Renault 4Ever néven, ami egészen konkrétan fejezi ki a francia kisautó ikon örökkévalóságát.     Képre kattintva galéria nyílik!   De mi is volt valójában a több, mint nyolcmillió példányban elkelt, harminc éven át száz országban forgalmazott kisautó titka,  Klasszikus szépségnek nem nevezhető, menetteljesítményei sem voltak kiemelkedőek, ráadásul egy olyan kor piacán kellett helytállnia, ahol nem csak francia konkurensei, a Citroen és a Peugeot kínáltak hasonlóan sármos kisautókat, de az angol ős-Mini és számos más, egyedi és feltűnő kiskategóriás járművel kellett megharcolni a a vevők kegyeiért.  A Renault 4L talán éppen átlagosságából, és végtelen praktikumából eredően vált először népszerűvé, majd kultikussá. Például már a gyártás kezdetétől népszerű volt az akkori "flottavásárlók" - talán még ez a kifejezés sem létezett - körében, és először természetesen francia, de később olasz, spanyol, osztrák, és német közintézmények, szolgáltatók és magáncégek kedvelt járműve lett. Ennek oka egyébként végtelenül egyszerű volt: kedvező ár, megbízhatóság, praktikum, és az átlagosnál kicsit nagyobb hasmagasság, és hosszabb rugóút miatt, kifejezetten kényelmes és jó föld, és rosszút járó képesség.  Furgon változatának sima karosszéria felületei világcégek mozgó reklámjaivá váltak Európa, Afrika, a Közel-Kelet, Közép és Dél Amerika, sőt még Ausztrália nagyvárosaiban is.        Divatikonná, tehát nem különcsége, hanem éppen a hétköznapiságában rejlő zsenialitása tette: olyan autó lett, amelyből egyet szívesen tartott minden kispénzű fiatal, vagy nyugdíjas egyetlen autónak, de a jómódú közép és felső középosztálybeliek is szívesen beszereztek egyet-egyet szaladgálós járműnek.  Minden egyébként fontos példa is az autóiparnak: ikkonná, legendává gyakran nem a különcsége, egyedisége, hanem éppen a hétköznapisága tehet egy autót, amely emberek millió számára jelent évtizedekig egyéni mobilitás megoldást.  Természetesen miután hosszú ideig hozzá tartozott a világ nagyvárosainak utcaképéhez, a sok-sok "filmszerep" és a különleges, furgon, kabrió és strandautó verziók aztán valódi divatikonná tették: a hétköznapi, de sármos francia jármű, bagettel, Édith Piaf sanzonokkal és Eiffel toronnyal... A Renault 4Ever gyártásának tervével a világhírű francia márka régóta fennálló "romantika adósságát" törleszti, hiszen a Volkswagen, a Mini, a Citroen és sok más, a globális autópiacon a Renault-hoz hasonló meghatározó márka, a saját autó történetének sokkal kisebb legendáiról is lehúzott már egy, vagy több bőrt, míg a Renault - eddig - kifejezetten kerülte a saját múltjából profitáló retró vonalat - meggyőződésem szerint hibásan. Kivételt talán annak idején, az 1997-ben bemutatkozott első Kangoo jelentett - amelyben - én legalábbis - kicsit beleláttam egyfajta Renault 4L utánérzést - de lehet, hogy ez valójában csak egy vágyvezérelt érzéki csalódás volt.... Az első - nem hivatalos - Renault 4Ever látványtervek viszont - szerencsére - azt sugallják, hogy a Renault mérnökei és dizájnerei várhatóan nem utalni akarnak a nagy elődre, hanem konkrétan meg akarják tervezni a huszonegyedik század Renault 4-esét. Elődjével szemben természetesen villanymotorral, zéró emisszióval, de elődjéhez hasonlóan tele romantikával és praktikummal egyszerre....

A Toyota lefektette „Woven City”, a jövő okosvárosának alapkövét

2021.02.25.
A Toyota és a Toyota Csoport tagvállalata, a szoftveralapú mobilitási fejlesztéseikre szakosodott Woven Planet Holdings tegnap 11 órakor ünnepélyesen elhelyezte Woven City alapkövét a Toyota Motor East Japan (TMEJ) egykori Higashi-Fuji üzeme melletti telken. Az ünnepségen részt vett Shizuoka prefektúra kormányzója, Heita Kawakatsu, Susono város polgármestere, Kenji Takamura, valamint a helyi közösséget képviselő más vendégek mellett a Toyota elnöke, Akio Toyoda, a Woven Planet vezérigazgatója, James Kuffner, a TMEJ elnöke, Kazuhiro Miyauchi, illetve a projektben közreműködő más személyek is. A megjelent vezetők kifejezték abbéli reményüket, hogy az építkezés biztonságban elkezdődik majd. „A Woven City projekt hivatalosan a mai napon indul.” – fogalmazott Toyoda elnök. „Soha nem könnyű nekilátni annak a munkának, amit elhatároztunk. Szeretném kifejezni őszinte hálámat mindazoknak, akik tiszta szívvel támogatják a projektet, és részt vesznek benne. Woven City alaptémái az 'emberközpontúság,' az ’élő laboratórium’ és a 'folytonos fejlődés.' Partnereink támogatásával felvállaljuk a kihívást, hogy olyan jövőt építsünk, ahol az eltérő háttérrel rendelkező emberek boldogan élhetnek." A TMEJ elnöke, Miyauchi hozzáfűzte: „Nagyon hálás vagyok azért, hogy a Higashi-Fuji üzem 53 éven keresztül működhetett itt a helyi közösség támogatásával. Mindazt a tudást és szakértelmet, amire az üzemben dolgozók révén szert tettünk, magunkkal kell vinnünk életünk következő szakaszába. Azzal a meggyőződéssel dolgozom majd együtt az építőkkel, hogy Woven City nem egy üres telken áll, hanem egy olyan helyen, ami a Higashi-Fuji üzem történelmét és szellemiségét őrzi.” Annak érdekében, hogy felkészüljünk arra a korra, amiben a mindennapi életünket támogató összes ökoszisztéma fejlett adatáramlással kapcsolódik egymáshoz, a Toyota a Las Vegasban megrendezett, tavaly januári CES során jelentette be Woven City építését. Woven City célja, hogy folyamatosan olyan fejlesztések helyszínéül szolgáljon, amelyek a technológiai ciklus és a szolgáltatások fejlesztésének felgyorsítása révén jobbá teszik az emberek életét. Woven City azt mutatja majd be, hogyan fejleszthető egy város emberközpontú megközelítéssel. A Toyota autógyártóból mobilitási vállalattá történő átalakulása során ez a projekt számos új technológiákat kelt életre egy valós környezetben, mint például az önvezetést, a személyes mobilitást, a robotikát és a mesterséges intelligenciát (AI). A projekt várhatóan sok lehetőséget kínál majd a világ minden táján dolgozó vállalkozások és kutatók számára. Woven Cityben háromféle, egymással talajszinten összefonódó utca lesz: egy az önvezető járműveknek, egy a gyalogosoknak, egy pedig a személyes mobilitási eszközökkel közlekedők számára. Emellett lesz egy földalatti utca is áruszállításra. A közösség nagyjából 360 lakóval kezd majd működni, és elsősorban idősekből, kisgyerekes családokból és feltalálókból áll. A lakosság teljes száma végül több mint 2000 fő lesz, beleértve a Toyota dolgozóit is. Woven City infrastruktúrájának célja egy olyan környezet létrehozása, ahol folyamatosan születnek társadalmi problémák orvoslására alkalmas találmányok. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója