Ötven hibrid villamos motorvonatot tervez beszerezni a MÁV-Start

2020.05.13.
A honlapon közzétett tájékoztatás szerint a MÁV-Start húsz darab 200 és harminc darab 150 ülőhelyes új, zéró emissziós hibrid - áramról és akkumulátorról is működő - villamos motorvonat beszerzésére írt ki európai uniós közbeszerzési eljárást. A tervek szerint az ötven jármű ütemezéssel érkezne, 2023-2024-ben húsz 200 ülőhelyes, 2024-2029 között pedig további harminc 150 ülőhelyes motorvonat beszerzése történik meg. Hangsúlyozzák, a MÁV-START elkötelezett a rendkívül költséges és környezetszennyező dízelvontatás érdemi hányadának kiváltása mellett zéró emissziós villamos motorvonatokkal. A kettős üzemű motorvonatok beszerzésével a járműállomány környezetvédelmi hatékonyságának jelentős javítása érhető el, az energiahatékonyság növelésével országos szinten is érzékelhető mértékben csökkenthető a jelenlegi emisszió szintje. A rendkívül elöregedett távolsági-regionális és interregionális hálózaton közlekedő eszközpark is megújulna. A számítások szerint jelentős, évi 3,6 milliárd - járművenként átlagosan 73 millió - forint közvetlen költségmegtakarításra is számítani lehet - közölte a MÁV. A közleményben Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: a tavalyi év legnagyobb hosszban megvalósult vasúti fejlesztésével, a több mint 46 kilométeres Mezőzombor-Sátoraljaújhely szakasz korszerűsítésével a hazai villamosított vonalszakaszok teljes hálózathoz viszonyított aránya 41 százalékra nőtt. Azon dolgoznak, hogy a következő uniós ciklusban ez az arány mielőbb megközelítse az 50 százalékot. Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: a kettős üzemű motorvonatok alkalmazási helye erősen függ attól, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. villamosítási tervei hogyan valósulnak meg. Amíg a Balaton északi partján futó vonal csak Balatonfüredig van villamosítva, az első ütemben beszerezni kívánt 20 jármű fele itt közlekedne. A másik kezdőprojekt a Budapest-Lajosmizsei vonal lehetne. Itt komplex rekonstrukció történhetne, több ütemre tagolt villamosítással, azaz már akkor korszerű hibrid járművek közlekedhetnének ott, amikor még csak a pálya egy szakaszán lenne felsővezeték. A további terveinkben a Győr-Szombathely, a Miskolc-Ózd, az Esztergom-Komárom, a Győr-Keszthely-Kaposvár-Pécs és a Szolnok-Hatvan-Somoskőújfalu vonalak szerepelnek - írják a közleményben.  

Platform előfutár a Renault elektromos tanulmányautója

2020.05.13.
- A technológiai innovációknak és a kínált modularitásnak köszönhetően a CMF-EV olyan platform lesz, amelyre a Renault Csoport és a Szövetség eljövendő elektromos autói épülhetnek majd - mondta Jean-Paul DRAI, a Groupe Renault elektromos autók fejlesztéséért felelős főmérnöke. Az új CMF-EV platform újrarajzolja a modularitás határait: a megnövelt tengelytáv, a karosszéria sarkaiba kitolt kerekekkel, és a teljesen lapos padlólemez a dizájnerek számára egészen új lehetőségeket teremtenek. Kombinálják a rekordméretű belső teret, az innovatív, jövőbemutató dizájnnal és a hatékony energiamenedzsmenttel. A CMF-EV platformon két karosszériatípus valósulhat meg: SUV vagy szedán. A hosszú tengelytáv és az egymástól messze eső kerekek miatt egészen különböző méretű akkucsomagok beépítésére van lehetőség, így minden szükséglethez igazodva, alakítható ki az optimális hatótáv. Az innováció még több helyet hagy a tervezőknek. A hosszú tengelytáv és a sarkokig kitolt kerekek az első- és hátsó túlnyúlást csökkentik jelentősen. A lapos padlólemez miatt az autók felfüggesztése alacsonyabb lehet, és a viszonylag lapos tetővonal ellenére pedig a tágas utastér is megmarad. Mindezek jelentősen hozzájárulnak az autó kedvező aerodinamikájához. A rövid motorháztető miatt az utastér hosszban növekedhet, így az általános vonalvezetés is sokkal elegánsabb. Az új platform sokkal dinamikusabb utazást is lehetővé tesz, hiszen a futómű és a karosszéria közvetlenül az elektromos autózás igényeit hivatott figyelembe venni és kielégíteni. Az akkumulátorcsomag a padló alatt helyezkedik el, az autó tömegközéppontja így alacsonyabbra kerül. A CMF-EV platform új utakat nyit a belső térkialakításban és a méretekkel való játékban. Miután az elektromotor kisebb, mint a belső égésű, így méretben és formában sokkal tágasabb műszerfal kialakítására nyílik lehetőség. Ennek eredménye a több rakodótér és hatalmas hátsó lábtér. Nincs váltóalagút sem, így a lapos padlózat is nagyobb teret jelent. A CMF-EV platformon Talisman kapacitású, Megane méretű autó épülhet. A CMF-EV modularitása egy vagy két elektromotor beépítését is lehetővé teszi, így a négykerék-hajtás sem lehet gond. És ami a jövőre nézve a legfontosabb: ez az alap képes fogadni a 4. szintű autonóm vezetés berendezéseit.  

Hyundai: virtuális szerenád, gyümölcs szállítmány és mini performance

2020.05.13.
A Hyundai vezetősége és gyümölcs beszállító partnerük, a bekészítés.hu pedig összefogott, és szerették volna meglepni a Szent László kórház dolgozóit friss gyümölcs szállítmányokkal, hiszen hetek óta küzdenek értünk, és minden tisztelet és támogatást megérdemelnek áldozatos munkájukért cserébe. - Nagyon fontosnak tartom, hogy ebben a nehéz időszakban olyan egymástól távoli területek fogjanak össze, akik a mindennapokban nem ugyanazon a területen dolgoznak. A Nyiss ablakot a zenének projektben egy kereskedelmi cég, és a művészet került egy platformra, és a végeredmény egy igazán emberi és nagyon szerethető formában kelt életre. Az, hogy egy kis zenével, ha csak néhány percre is kicsit kizökkenhetnek a hallgatók  a veszélyhelyzet okozta nyomasztó hangulatból, már megérte  - nyilatkozta Kovács Pál,  a Hyundai  ügyvezetője. Az akcióban Michelisz Norbert WTCR világkupa győztes autóversenyző is részt vett, akinek különösen fontos, hogy ahol tud, segíthessen. „Igazán megörültem, amikor megkerestek, hogy vegyek részt ebben az akcióban, mert ez  a nehéz helyzet most arra sarkall minket, hogy ahol lehet próbáljuk segíteni azoknak  a munkáját, akik most nem zárkózhatnak be otthonaikba, és a megszokottnál sokkal keményebben kell harcolniuk nap mint nap, olykor nagyon nehéz körülmények között. Örömmel jöttem, mert tudom, hogy néha egy kis segítség is valakinek nagyon sokat jelenthet.” – mondta el Michelisz Norbert. A különleges alkalmat Roby Lakatos hegedűvirtuóz koronázta meg, aki nemrégiben készített közös felvételt a MÁV Szimfonikusokkal és ez alkalommal a Cinema Paradiso szólóját játszotta el a kórház covid részlege előtt. - Egészen felemelő érzés, amikor ennyire különböző területeken dolgozó emberek egy fontos és közös ügy érdekében gondolkodás nélkül összefognak és együtt igyekeznek segíteni. Nekünk zenészeknek pedig nagyon nehéz, hiszen ebben  a vészterhes időszakban nem játszhatunk  a közönségünknek, az otthonainkban tudunk muzsikálni, és nagy öröm, hogy a kórházban gyógyuló betegeknek és a dolgozóknak játszhattam – kommentálta Roby Lakatos. A gyümölcs adomány átadása, és mini koncert után az autók Szentendrén folytatták útjukat, hiszen egy különleges szerenád programmal is készültek. Mivel az idei év a végzős gimnazistáknak nagyon másképpen alakult, mint ahogy szokott a tradicionális ballagásra, és szerenádra sem volt lehetőségük. Így nem tudtak a diákok elbúcsúzni szeretett tanáraiktól. A Hyundai és kreatív ügynöksége, a Republic Group segítségével mégis megvalósulhatott a szerenád egy végzős osztály számára. A szentendrei Móricz Zsigmond gimnázium egyik végzős osztályának diákjai elküldték  a telefonjukkal felvett hanganyagot, és szöveget, melyben köszöntötték tanáraikat, és a stúdióban hangszerelt anyagot a MÁV Szimfonikusok zenélő autóinak segítségével lejátszottuk  a meglepett, és meghatódott tanároknak. – Mindannyian emlékszünk még a szerenád pillanataira, amikor együtt sírhattunk tanárainkkal, és megköszönhettük nekik azt a sok munkát, és türelmet. Idén ez az élmény kimaradt a diákoknak, így amikor jött az ötlet Márton Szabolcstól, az ügynökségünk kreatív igazgatójától, akkor kapva kaptunk az alkalmon. Én magam is úgy könnyeztem végig a délutánt, mintha az osztály tanulója lettem volna – jegyezte meg Ördög Ibolya, a Hyundai Marketing és kommunikációs vezetője. A gyümölcs adományozás a következő hetekben folytatódik majd.   

Vettel az idény végén távozik a Ferraritól

2020.05.13.
A 32 éves német pilóta nem hosszabbítja meg szerződését és - az el sem kezdődött 2020-assal együtt - hat idény után elhagyja a maranellóiakat. A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a csapat egyéves hosszabbítást és csökkentett fizetést ajánlott fel, de Vettel visszautasította ezt. - Közös megegyezéssel hoztuk meg a döntést, valamennyiünk szerint ez volt a legjobb megoldás a helyzetre - jelentette ki Mattia Binotto csapatfőnök. Az 53-szoros futamgyőztes közölte, nincs már meg a vágy egyik fél részéről sem a közös folytatásra. - Ez nem a pénzről szól, sosem arról szólt. Az elmúlt hónapok eseményei rávezettek bennünket arra, hogy az igazán fontos dolgokra koncentráljunk. Magam is elgondolkodom a folytatáson - tette hozzá. Vettel tavaly csak a csalódást keltő ötödik helyen végzett az autós gyorsasági világbajnokságon, csapattársa, a monacói Charles Leclerc - aki 2019 végén 2024-ig meghosszabbította új kontraktusát - is megelőzte. Az olasz lapok szerint legvalószínűbb utódja Carlos Sainz Jr. lehet. A 25 éves spanyol szerződése az év végén jár le a McLarennél, amellyel legutóbb a vb hatodik helyén végzett. A legendás raliversenyző, Carlos Sainz fia 2015 óta 102 F1-es versenyt teljesített. Minden idők legfiatalabb F1-es világbajnoka 2015-ben szerződött az olasz csapathoz, amellyel 102 futamból 14-en diadalmaskodott.   

A Magyar Suzuki a jelenlegi helyzetben is fontosnak tartja a bónusz kifizetését

2020.05.12.
Közleményében úgy fogalmaz: ezért a jelenlegi járványügyi és gazdasági helyzet ellenére a vállalat úgy döntött, hogy az Üzemi Tanáccsal történt egyeztetésnek megfelelően, a 2019-ben elért sikerek és az eredményes közös munka elismeréseként júniusban bónuszt fizet a dolgozóknak. A Magyar Suzuki számára fontos, hogy ezzel a döntéssel a lehetőségeihez képest támogathatja munkavállalóit úgy, ahogyan ezt korábban is tette. A vállalat 2018-ban és 2019-ben összesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében. Idén, 2020-ban 13,4 százalékos béremelésben részesült a fizikai állomány, az átlag béremelés pedig 12 százalékos volt a vállalatnál. Az év elejétől visszamenőlegesen megítélt emelést a vállalat dolgozói már márciusban megkapták - közölte Bonnár-Csonka Zsuzsanna vállalati kommunikációs vezető. 

Próbán a Suzuki esztergomi hibridjei

2020.05.12.
Az Év Magyar Autója 2020 díjra jelölt Suzuki Vitara és Suzuki SX4 S-Cross itthon kizárólag 48 voltos hibrid hajtáslánccal kapható, a korábbinál gazdagabb felszereltséggel, csakis LED-es fényszórókkal és gazdag vezetéstámogató arzenállal. Kívülről csak a Vitarán látszik a megújulás, az első lámpáiban egy kék színű osztásról ismerszik fel a hibrid és természetesen a hybrid feliratról. Az S-Cross maradt változatlan, csak a műszerfalon felvillanó apró akkumulátor jel mutatja, hogy éppen visszatöltésben ügyködik. A Vitara színes központi kijelzője beszédesebb, ott egyértelműbb grafika mutatja, hogy éppen milyen erőforrást használ az autó. Az 1,4 literes Boosterjet motor (az egyliterest kivezették a kínálatból) érdekes módon gyengébb lett a villamosítással, de a 127 lóerős teljesítménye így is elegendő a mindennapos biztonságos autózáshoz. Az intercoolerrel ellátott turbófeltöltő túlnyomásos levegőt juttat a hengerekbe és ezzel lehetővé teszi, hogy a motor már alacsony fordulatszámon, akár kétezres fordulaton elérje a legnagyobb nyomatékot (235 Nm). Váltója hatfokozatú kézi, automatát egyelőre nem kínál a Suzuki egyik esztergomi modelljéhez sem. A Suzuki könnyű és kompakt új hibrid rendszere egy meghajtó funkcióval is ellátott a motorhoz szíjjal csatlakozó indítógenerátorból (feladata a nyomatéknövelés és nyomatékiegyenlítés) és egy 48 voltos lítiumion-akkumulátorból, valamint egy 48-12 voltos DC/DC konverterből áll. Az ISG lassításkor áramot fejleszt, amely az akkumulátorokban (van 12 voltos is) tárolódik. A hatékony töltési fokozat gyakori motorrásegítést tesz lehetővé. A stop-start rendszer automatikus, sima és egyenletes újraindítást tesz lehetővé. A rásegítő villanymotor teljesítménye 13,6 lóerő, legnagyobb nyomatéka 53 Nm. A tesztnapokon jól meghajtottuk mindkét modellt, így nem csodálkoztunk azon, hogy 7,5-7,7 literes átlagfogyasztást mértünk, ami nagyjából megfelel az elvárásoknak egy 12 mázsás, összkerék-meghajtású kisméretű szabadidő-autó esetében. A hibridek felára nem súlyos, 490 ezer forintot kell a hasonló motorizáltságú és felszereltségű korábbi modellekre ráfizetni úgy, hogy az alapfelszereltség jócskán gyarapodott. Az új modellekre a hazai importőr 3+7 éves hibrid garanciát ad (maximum 200 ezer kilométeres futásteljesítményig), a motor, a váltó és a turbó mellett a hibrid hajtásra is. B. Cs. 

Mexikóban gyakorlatilag leállt a járműgyártás

2020.05.12.
Áprilisban az előző év azonos időszakéhoz viszonyítva 98,8 százalékkal kevesebb jármű készült. Mindössze 3722 készre szerelt autó gördült le a szerelőszalagokról, nagy részének a szomszédos USA jelentette a felvevőpiacot. Ezek után nem meglepő, hogy export visszaesése meghaladta a 90 százalékot. Mexikót súlyosan érinti a járműgyártás szüneteltetése. Nem csak a világ hatodik legnagyobb személygépkocsi gyártója, de a világ negyedik legnagyobb autó exportőre is. A Volkswagen mexikói gyára Pueblában. Fotó: Volkswagen A Volkswagennek Pueblában van egy hatalmas gyára, ez március 20. óta áll. Áprilisban csak a Ford és a Kia gyártott autókat Mexikóban, ők sem sokat. Mexikóban egyelőre május végéig van termelési szünet. Az ország elnöke az USA-val és Kanadával tanácskozott arról, hogyan lehetne újra indítani a beszállítói  láncokat. Az országban közel harmincezer ember fertőződött meg koronavírussal, a halottak száma pedig három ezer körül van – írja az automobilwoche.de    

Jelentősen esett az új járművek forgalomba helyezése Romániában

2020.05.12.
Az idén az első négy hónapban 32 300 új járművet vettek nyilvántartásba, míg egy évvel korábban 44 527-et. A legnagyobb visszaesést a piacvezető Dacia márkájú autóknál regisztrálták, amelyekből 38 százalékkal kevesebbet helyeztek forgalomba. Áprilisban még látványosabb volt az új autóknál jegyzett csökkenés, akkor 4321 járművet helyeztek forgalomba, ami 50 százalékos visszaesés a tavaly áprilisihoz képest.     Az első négy hónapban a használt autók forgalomba helyezése 12 százalékkal, 128 325-re csökkent, így a használt járművek forgalomba helyezése kevesebb mint felével csökkent az új autókéhoz mérten. Tavaly év végén Romániában mintegy 8,75 millió jármű volt forgalomban, ebből több mint 6,9 millió személygépkocsi.
Címkék: 

Tartalékcsapattal is készül az idényre a Forma-1-es Alpha Tauri

2020.05.12.
Franz Tost csapatfőnök a Süddeutschen Zeitungnak adott interjújában azt mondta, ha a versenyhétvége előtt, vagy alatt valamelyik munkatársukról kiderül, hogy koronavírusos, akkor - a fertőzés súlyosságától függően - azonnal kórházba vagy házi karanténba kell mennie. "Egy ilyen esetben a lehetséges kontaktok miatt azt a részleget, ahol a fertőzött kolléga dolgozik, teljes egészében le kell cserélnünk, ezért felállítunk olyan tartalékcsapatokat, amelyek azonnal az adott versenypályára tudnak utazni" - mondta Tost, hozzátéve, hogy az európai helyszíneken ez könnyen és gyorsan megoldható. "Minden egyes műszaki szakemberünknek és szerelőnknek kell, hogy legyen helyettese, mert a mostani helyzetben csak így biztosíthatjuk, hogy rajthoz álljunk" - nyilatkozta a csapatfőnök. Tost úgy vélte, a világbajnoki idény biztosan el tud kezdődni július elején Ausztriában. "Bárkivel fogadok egy üveg borban, hogy Spielbergben, a Red Bull Ringen versenyezni fogunk" - jelentette ki. Az F1 idénynyitó márciusi Ausztrál Nagydíját törölni kellett, és ugyanerre a sorsra jutott a monacói, valamint a francia futam, további hét versenyt pedig elhalasztottak. A sorozatot irányító és a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media abban reménykedik, hogy júliusi kezdéssel 15-18 viadalt így is meg tudnak rendezni december elejéig-közepéig, ugyanakkor a végleges módosított naptár még nem készült el.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója