Háztáji ökoautó avagy Peugeot 106 másképpen

2021.11.26.
Elég volt némi acél és alumínium, hogy idős Peugeot-juk üzemanyag-fogyasztását a gyári érték kevesebb mint felére csökkentsék: Jesse Kraal újságíró és Ritsert Mans alkotóművész eredetileg csak saját maguknak szerették volna bebizonyítani, hogy képesek megismételni a nagy elődök munkásságát, a két éven át húzódó projekt azonban ennél sokkal többet tanított nekik, és mindannyiunknak. A 2019 derekán elindított projekt gyorsan haladt, a tervezéssel és az építéssel már 2020 tavaszára készen volt a páros, ám az Európát is sújtó koronavírus-járvány miatt nem tudták idejében levizsgáztatni az autót, így a tesztek is elmaradtak. Ismerősök segítségével végül 2020 őszére sikerült ismét forgalomba helyezni az autót, méghozzá jelentős módosítások nélkül. A hatóságok véleménye szerint ugyanis az átalakítások a határokon belül maradtak, egyetlen kivétellel: az alumíniumból készített farokkúp éles peremeit egy tekercsnyi gumitömítéssel és némi pillanatragasztóval kellett gyalogosbaráttá varázsolniuk, ám ezt követően minden akadály elhárult a hipertakarékosnak remélt kisautó közúti tesztelése és további fejlesztése elől… Alig kétszáz kilométerrel később kis híján a teljes kétségbeesés lett úrrá a fiatalokon: az autó majdhogynem többet fogyasztott, mint az aerodinamikai kiegészítők felszerelése előtt. Mivel nem ez volt az első takarékossági projektjük (Ritsert Mans néhány évvel korábban favázas ökomotorkerékpárt épített, amelyet algából készített bioüzemanyag hajtott), tudták, hogy hol keressék a megoldást. Az áramvonalas burkolat miatt országúti sebességnél a motorteljesítmény töredékére volt csupán szükség, ezért az eredeti erőforrás kedvezőtlen üzemi tartományban működött. A megoldás kézenfekvő volt, a megvalósítás már kevésbé, ám végül sikerült megoldaniuk azt, amelyet a nagy autógyárak is csak mostanában kezdenek bevezetni: részterhelésen a motor félgőzzel, azaz mindössze két hengerrel működött. Így, hogy a motor teljesítménye már nem nagyobb egy fűnyíró traktorénál, a kicsi Peugeot félelmetesen takarékosan működik. 75-80 km/órával haladva, országúton 2,65 liter/100 km átlagos üzemanyag-fogyasztást mértek, ami nagyságrendekkel kedvezőbb, mint a kis benzinmotor hatliteres gyári fogyasztása. A projektet ezen a ponton alighanem eléri a hasonló kísérletek sorsa: az eredeti célkitűzés megvalósítását követően az alkotók érzékeny búcsút vesznek az újjászületett Peugeot-tól, és új kihívás után néznek. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon.  

Fejlesztik hétvégén az útdíjfizetési rendszert

2021.11.26.
A tervezett karbantartás az autópálya-matricával és a viszonylati jeggyel közlekedő, továbbá a fedélzeti eszközt használó ügyfeleket is érinti. Az említett időszakban nem lehet majd e-matricát és viszonylati jegyet vásárolni, továbbá HU-GO egyenleget feltölteni sem társaságunk saját értékesítési felületein, sem pedig viszonteladó partnereinél. A fedélzeti eszközzel közlekedők útdíjbevallásai - megfelelő egyenleg esetén - a karbantartást követően befogadására kerülnek. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) felhívja a figyelmet arra, hogy a díjköteles útszakaszokat a rendszerfejlesztés ideje alatt sem lehet ingyenesen igénybe venni. Az úthasználati jogosultságot (e-matrica, e-útdíj) érdemes a karbantartási időszakot megelőzően, előre megváltani a NÚSZ Zrt. saját online értékesítési felületein, az ematrica.nemzetiutdij.hu, illetve a hu-go.hu weboldalakon, a társaság ügyfélszolgálati irodáiban, vagy viszonteladó partnereinél. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon.  

A rezsióradíj, avagy mi kerül ebben ennyibe?! (24. rész) - Munkaruházat az autószervizekben

2021.11.26.
A szakemberek legjobban fogyó munkavédelmi eszköze a szerelőkesztyűk. Ezek ugyanis napi használatban vannak, és nagy segítségükre van az autószerelőknek. Nemcsak az alkatrészeket könnyebb kesztyűben megfogni, de így nem feltétlenül a kezünket fogja súrolni egy esetleges éles felület, ami a beszerelni kívánt alkatrész mellett van. Ezek a kesztyűk többféle színben, méretben, kiszerelésben elérhetőek, és az egyes szerelési munkálatoknak megfelelően több fajta szerelőkesztyű létezik, amelyek az adott feladatot nagyban megkönnyítik. Ilyenek például a mártott kesztyűk, de ezeknek is több fajtájuk van aszerint, hogy milyen segédanyagba mártják a kesztyű részét és egyáltalán mennyire vannak a kesztyűk ezekbe az anyagokba mártva (tenyérmártott-e vagy csak az ujjbegyeken mártott a kesztyű). Munkavédelmi cipő terén érdemes valamilyen orrmerevítővel ellátott lábbelit választani, amely ellenáll az esetleges ütközéseknek és a nyomásnak is. Különböző erősítésekkel ellátott bakancsot is lehet választani, ami akár egy erősített, csúszásmentes talpbetét segítségével felfogja a talplemezbe fúródott törmeléket és csavarokat, így elkerülhetőek ezek a munkabalesetek is. Fontos, hogy ezek a cipők ne csak munkavédelmi szempontból feleljenek meg, hanem tartóssági szempontból is, hiszen egy ilyen cipőt akár több évig is tudunk használni nap, mint nap.   A lábbelik és a kesztyűk után nem szabad kihagyni a ruházatot sem, hiszen a szereléshez elengedhetetlenek a strapabíró és kopásálló anyagból készült ruházat. Munkásnadrágok általában erősített térdrésszel rendelkeznek, hiszen például egy kerékcsere alkalmából is térdelve végezzük a kerék levételt. Praktikusak, hiszen a zsebekbe a kisebb alkatrészeket, szerszámokat, kárpittartó bolhákat is bele lehet tenni, így beszerelésénél nem kell keresni ezeket, hanem rögtön kéznél vannak. Ugyanez a helyzet a kabátokkal is, mivel ezek is strapabíró anyagból készülnek fényvisszaverő elemekkel, több zsebbel rendelkeznek, könnyű bennük mozogni és nehezebben koszolódnak össze, mint egy átlagos kabát. A jó minőségű munkaruhák beszerzése nem olcsó, létezik egy olyan lehetőség, hogy ezeket a munkaruhákat hosszú távon lehet bérelni. Ha ezt szolgáltatásként veszi igénybe a szerviz, akkor 3 hét alatt kiszállítják. Minden héten a bérléssel foglalkozó cég tisztára cseréli ezeket a munkaruhákat, hogy a következő héten is tiszta körülmények között kezdődjön meg a munka. Abban az esetben, ha a ruha használhatatlanná vált, akkor leselejtezik azokat a munkaruhákat, amik már nem használhatóak többé, és ezek pótlására pedig új ruhákat rendelnek. Bármelyik esetben is a jó munkaruházat tetemes költség, mely a műhelyek rezsióradíjába beépül.

Biztonsági tanúsítványt kapott Japánban a repülő autó

2021.11.26.
Már sok repülő autóról lehetett olvasni a technológiai lapokban, de Japánban még csak a SkyDrive járműve kapott típusalkalmassági bizonyítványt a Mezőgazdasági, Infrastruktúra, Közlekedési és Idegenforgalmi Minisztériumtól. (MLIT). A Toyota által támogatott, repülő autókat és teherszállító drónokat fejlesztő, légi mobilitási megoldásokra szakosodott startup kérelmét október 29-én hagyta jóvá az MLIT. A japán polgári repülési törvény értelmében az MLIT típusalkalmassági bizonyítványt ad ki annak igazolására, hogy az újonnan kifejlesztett repülőgépek kialakítása, szerkezete, szilárdsága és teljesítménye megfelel a szükséges biztonsági és környezetvédelmi követelményeknek. Csak azután adják ki a tanúsítványt, hogy a repülőgép számos vizsgálaton esett át, beleértve a szilárdságra és a repülési képességekre vonatkozó teszteket is. A közeljövő új közlekedési eszközének szánt SD-03-ast úgy tervezték, hogy a világ legkisebb és legjobban manőverezhető „elektromos, vertikális fel- és leszállásra képes repülőgépe legyen. Két méter magas, négy méter széles és négy méter hosszú, vagyis csak annyi helyet igényel a földön, mint két parkoló autó. Mind a négy sarkában két-két rotor található, amelyek külön-külön forognak ellentétes irányba, és mindet egy külön motor hajtja. A nyolc motornak köszönhetően akkor is biztonságosan képes landolni a 100 km/h végsebességű jármű, ha két vagy három motorja felmondja a szolgálatot. 2020. augusztus 25-én került sor az SD-03 első nyilvános bemutatórepülésére, amely az első ilyen esemény volt Japánban. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon.  

Új esztergomi modellel debütál a Suzuki

2021.11.26.
Az új S-CROSS a több mint 50 éves Suzuki összkerékhajtású SUV-k legújabb, négy-kerékhajtású (4WD) modellje. „Merész, kifinomult, sokoldalú: az új S-CROSS szabadidő autó mindezt egyszerre testesíti meg, méghozzá magas színvonalon” – jegyezte meg Shigeru Aoyama főmérnök a modell világpremierjén. A merész dizájn minden szögből masszív, méltóságteljes formát kölcsönöz a SUV-nak. Az új S-CROSS markáns jellegét a nagy zongoralakk-fekete színű hűtőrács, a hárompontos LED-ekkel felszerelt nagy fényerejű, éles fényszórók, a szögletes első és hátsó kerékívek, valamint az autó elejének és hátuljának ezüst díszítőelemei is hangsúlyozzák. Kifinomult vezérlési technológiával rendelkezik. A nyomatékos, 1,4 literes közvetlen befecskendezéses BOOSTERJET turbómotornak és a 48 voltos SHVS lágy hibrid rendszernek köszönhetően az autó hatékony, mégis tele van erővel. A kényelmes vezetési élményt az ALLGRIP SELECT 4×4 összkerékhajtás, a multimédiás audiorendszer és egy sor fejlett biztonsági asszisztencia garantálja. Az erőteljes SUV karakternek megfelelően a belső tér háromdimenziós kialakítású formatervezést kapott. A tágas utastérben 5 felnőtt kényelmesen elfér, a nagy kapacitású, 430 literes csomagtér sokoldalúan használható kirándulásokhoz és más szabadidős tevékenységekhez. Az utazási élményt pedig szélesre nyitható panoráma-napfénytető fokozza. Az új S-CROSS online világpremierjén a cégcsoport elnöke, Toshihiro Suzuki további bejelentést is tett: „Jelenleg csak lágy hibrid meghajtású személyautókat gyártunk Európában, jövő évtől bővítjük hibrid meghajtású kínálatunkat.” Ennek köszönhetően az új S-CROSS hibrid változatban és csatlakoztatott szolgáltatásokkal kiegészülve is elérhető lesz a jövő év második felétől. Az Esztergomban készülő új modell értékesítése az év végén Európában kezdődik, de Latin-Amerika, Óceánia és Ázsia számára is forgalmazzák majd. A Suzuki új hibrid rendszere egy frissen fejlesztett belső égésű motor, egy elektromotor-generátor egység (MGU) és egy automata váltó (AGS) kombinációja. A rendszer az üzemanyag-fogyasztás csökkentése érdekében támogatja a hibrid és a tisztán elektromos hajtást is – utóbbi esetben a belső égésű motor tétlen marad. Az új hibrid rendszer már alacsony fordulatszámon is erős és rendkívül hatékony, képes elindítani és felgyorsítani az autót, araszolás, egyenletes haladás és tolatás közben pedig teljesen elektromos üzemmódra áll át a csendes működés és a minimális üzemanyag-fogyasztás érdekében. Az új rendszer egyik figyelemre méltó jellemzője, hogy a motor-generátor a fokozatokat automatikusan kapcsoló- és a tengelykapcsolót működtető automata váltó kimeneti oldalára került. Ebben a konfigurációban a motor-generátor egység közvetlenül hajtja a tengelyt, és kapcsolás közben kitölti a nyomatékrést, biztosítva a sima fokozatváltást. A rendszer ráadásul lassításkor a mozgási energiát hatékonyan fogja be és alakítja villamos energiává a belső égésű motor leállítása és a tengelykapcsoló kioldása mellett. Mindez növeli az elektromos üzem hatótávolságát. Vezetés közben két üzemmód, a Standard és az Eco között lehet választani. Standard üzemmódban a motor-generátor gyakrabban segít be a belső égésű motornak a lendületesebb vezetés érdekében, míg az Eco üzemmód többször kapcsol tisztán elektromos hajtásra, növelve az üzemanyag-hatékonyságot. Az új hibrid rendszer jövőre lesz elérhető Európában, először a Vitarában, később az év folyamán pedig az S-CROSS-ban. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon.  

Elektromos lesz az új GT-R - de hogyan?

2021.11.26.
Makoto Uchida vezérigazgató leült, és beszélgetett az Autocarral arról, hogy a Nissan következő zászlóshajója milyen irányba halad. Konkrétumokba nem ment bele, de elismerte, hogy a GT-R projekt mögött álló csapat "megnézi, hogyan tudnánk ezt elektromosan megcsinálni".  Ez nem azt jelenti, hogy az új GT-R teljesen elektromos lenne, sőt, az is lehet, hogy még csak hibrid sem lesz, ugyanis Uchida hozzátette: "Akár jelentős villamosításon megyünk keresztül, akár egyáltalán nem elektrifikáljuk az autót, energia terén sok mindent elérhetünk."    Bármilyen formát is ölt, a hőn várt GT-R-nek a maga nemében a leggyorsabb autónak kell lennie, ha méltó utódot akarnak a jelenlegi modellnek. Ehhez persze modern technológiákkal kell felszerelni, de ez nem jelenti azt, hogy elektromos lesz."   Az európai érdeklődőkaggódhatnak is emiatt, ugyanis ha a Nissan teljesen mellőzné a villamosítást, nagyon valószínűnek tűnik, hogy az R36 nem érkezik Európába, ahol szigorúbbak a károsanyag-kibocsátási előírások. Ugyanezen okból (és a sportkocsi-eladások csökkenése miatt) az új Z szintén tiltott gyümölcs lesz az öreg kontinensen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nagyon készül a BMW az M GmbH jubileumi évére

2021.11.26.
2022. május 24-én megalapításának 50. évfordulóját ünnepli a BMW M GmbH. A BMW Group leányvállalata azonban már most, fél évvel korábban reflektorfénybe gurítja a modellpalettáján megjelenő első tradicionális, a jubileumi évforduló szellemiségét idéző stílusjegyeket: a bajor prémiumgyártó azon ügyfelei, akik 2022. márciusi gyártástól kezdődően készülő BMW M modellt vagy M Sport felszereltségi csomaggal kiegészített BMW modellt rendelnek meg, autójuk motorháztetejét, csomagtérajtaját és kerékagyait a BMW Motorsport klasszikus emblémája ihlette márkalogóval díszítve is kérhetik. A hagyományos BMW embléma jubileumi alternatívájaként a trikolor színű logó a versenyzés iránti szenvedélyt és a BMW M divízió gyökereit hirdeti. A BMW M GmbH történetében egyedülálló ajánlat 2022. január végétől lesz megrendelhető. A divízió jubileumi évét a BMW Motorsport klasszikus emblémái mellett 50 ikonikus, történelmi jelentőségű BMW M karosszériafényezés színesíti majd tovább, amelyek egyes kiválasztott modellekhez lesznek elérhetők. Az olyan stílusteremtő színek, mint például a Dakar Yellow, a Fire Orange, a Daytona Violet, a Macao Blue, az Imola Red vagy a Frozen Marina Bay Blue, a BMW M GmbH félévszázados történetének különböző korszakait idézik. A BMW Motorsport kék, ibolya és piros színű félkörökkel díszített emblémája 1973-ban jelent meg először, az egy évvel korábban alapított BMW Motorsport GmbH versenyautóján. A trikolor árnyalatú, jobbra döntött és M betűre támaszkodó csíkok 1978-ban, a BMW M1 debütálásával mutatkoztak be. A BMW M divízió logója mára összetéveszthetetlenül egyedi, a motorsport világán kívül is azonnal felismerhető védjeggyé érett. A legendás BMW M1 volt a BMW M GmbH egyetlen olyan nagyteljesítményű, sorozatgyártásban kínált modellje, amely a három színes csíkkal ellátott logó mellett a legendás motorsportemblémát is magán viselte. A kék szín mindkét logóban a BMW márkát jelképezi, míg a piros a versenyzést, az ibolya pedig a kettő közötti kapcsolatot szimbolizálja. Az ibolya szín időközben átadta a helyét a sötétkéknek, a BMW Motorsport GmbH pedig 1993 óta BMW M GmbH néven működik. A márka és az embléma szimbolikus erején azonban ez mit sem változtatott. Fennállása 50. évében a BMW M GmbH a nagyteljesítményű sportautók szegmensének piacvezetőjeként sikeresebb, mint valaha. 2021-ben a BMW M GmbH egy újabb értékesítési rekordot is megcéloz. A divízió nagyteljesítményű sportautói és teljesítményre optimalizált kiadásai világszerte osztatlan népszerűségnek örvendenek, ezt a lendületet pedig a vállalat jubileumi évében új négykerekű különlegességek erősítik még tovább. 2022-ben világpremierjét ünnepli az első BMW M3 Touring, a rajongók pedig a BMW M4 Coupé látványos különkiadásaira is számíthatnak. A végtelenül sikeres BMW M2 utódja szintén a sorozatgyártás előtti fejlesztési fázis előrehaladott szakaszában jár. Sőt mi több, már a BMW M modellek által fémjelzett, vérpezsdítő vezetési élmény hálózatról tölthető alternatívája is megérkezett a célegyenes előtti utolsó ráfordítóba: jubileumi évében a BMW M GmbH bemutatja fennállása első, hálózatról tölthető nagyteljesítményű sportautóját. A BMW M divízió azonban nem csupán új termékekkel, de számos eseménnyel is megünnepli jubileumi évfordulóját. A tervek szerint az észak-olaszországi Comói-tó partján megrendezendő Concorso d'Eleganza Villa d'Este szépségversenyt, a nagy-britanniai Goodwood Festival of Speed sebességfesztivált és a kaliforniai Pebble Beachen megrendezendő Concours d'Elegance szépségversenyt egyaránt a BMW M GmbH jubileumi szereplései színesítik majd. A Nürburgringen megrendezett 24-órás verseny eközben kiváló alkalmat kínál arra, hogy a BMW M GmbH a rajongók gyűrűjében is visszatekintsen félévszázados sikertörténetére és jövőbe mutató ízelítőivel az abszolút teljesítmény minden megszállottját izgalomba hozza. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon.  

Repült és borult a nyerges vontató

2021.11.26.
Átszakította a szalagkorlátot, és a tetejére borult egy nyerges vontató az M35-ös autópálya 45-ös kilométerénél, a 4-es főút csomópontjának közelében, Debrecen térségében, a város felé vezető oldalon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken kora reggel. A debreceni hivatásos tűzoltók egy embert feszítővágóval szabadítottak ki a járműből, őt a mentő elszállította. Az útszakaszon forgalmi akadály alakult ki. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon.  

A Dunántúl egyik legszebb műemléke és az ezeréves kereszténység bölcsője: ez Pannonhalma

2021.11.25.
Pannonhalmi Főapátság Kezdjük is a sort a már bevezetőben említett apátsággal, ami kirándulásunk egyik megkerülhetetlen pontja Pannonhalmán. Már csak azért is, mert az épület a Szent Márton-hegy tetején áll, és hófehér falaival már messziről magára vonja minden arrajáró tekintetét. Az apátság története messzi időkre nyúlik vissza, egészen 996-ig. Géza fejedelem Csehországból érkező szerzeteseket telepítettek le ide, akinek az örökségét fia, Szent István király folytatta. A kereszténység hazai bölcsőjének is tekinthető Pannonhalmi Bencés Főapátság egyike volt a 11. században emelt templomoknak, amelyben ezer év elteltével, ma is tevékenykednek és élnek bencés szerzetesek. Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu  Az Apátság legrégebbi része az altemplom, ahol a legenda szerint az egyik falfülke mögött Szent István pannonhalmi trónusa található. Az apátságot vezetett túra keretében, és egyénileg is bejárhatjuk, amelynek során ne hagyjuk ki a gótikus kerengőt és a könyvtárat sem. Ez utóbbi hazánk legszebb klasszicista könyvtárterme, amelyben több őslenyomat és kódex mellett a Tihanyi apátság eredeti alapítólevelének másolata is látható.   Illatmúzeum és gyógynövénykert Ismeretes, hogy a gyógynövényekből már évezredek óta készítenek illóolajokat, amelyeket kozmetikumok alapanyaga mellett gyógyítási célokra is használnak. Pannonhalmán 2021-ben nyitott meg hazánk első illatmúzeuma, ahol a látogatók az orvosi zsálya, citromfű, francia levendula, kakukkfű és a borsmenta felhasználásába és áldásos kulisszatitkaiba nyerhetnek betekintést. A múzeum belépőjegy ellenében látogatható, ám a mellette lévő és ingyenesen bejárható gyógynövénykert is sok érdekességgel szolgál a természet kincsei iránt érdeklődők számára. Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu  Millenniumi emlékmű A honfoglalás ezredik évfordulójára az akkori Magyarország területén több emlékművet is emeltek, ezek közül az egyik Pannonhalmán áll. Az építményt eredetileg egy 26 méter magas kupola fedte, amelyet 1937-ben le kellett bontani megromlott állapota miatt. Az épület ekkor nyerte el mai formáját és kezdte el Aba Novák Vilmos az épületet díszítő, és államalapítás jeleneteit szimbolizáló falfestések megalkotását is. Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu    Boldog Mór-kilátó és lombkorona tanösvény Az Apátság melletti 257 méteres dombon egy kilátót találunk, amely a 11. században itt élt bencés apátról, Mórról kapta a nevét. Az ingyenesen látogatható toronyból a Pannonhalmi-dombság mellett tiszta időben akár a Bakony északi vonulatait is felfedezhetjük a horizonton. A kilátó alatt 2018-ban készült el egy lombkorona tansövény, amely teljesen akadálymentes, így babakocsival és kerekesszékkel közlekedők számára is megközelíthető. Különleges, a levegőből halat formázó teraszáról csodaszép kilátás nyílik a Pannonhalmi-medencére, ne hagyjuk ki semmiképp ezt a helyet Pannonhalmán járva.   Fotó: Szombati Orsolya, www.traveladdict.hu    Apátsági borok és gasztronómiai élvezetek Pannonhalmi kirándulásunk frissítő állomásaként térjünk be a Viator étterembe, amely a bencés szerzetesközösség vendégfogadás iránti elhivatottságát kívánja a gasztronómia nyelvén kifejezésre juttatni. A tradíciót ötvözve a modernitással főként szezonális, és helyi termelőktől származó ételek kerülnek itt az asztalra, amelyek mellől elmaradhatatlan egy-egy pohár apátsági pincészetből származó bor megkóstolása is. A még római időkből származó borkultúra sokáig feledésbe merült Pannonhalmán, ám 2003 óta ismét foglalkoznak a szerzetesek borkészítéssel, amely minőségnek kiváló záloga az Apátsági Pincészet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az év pickupjával hódítaná meg ismét a Dakart a Toyota

2021.11.25.
A napokban ítélték oda az és Év Pickupja 2022/2023 díjat a Toyota legendás pickupja a Hilux legújabb generációjának. A kiváló terepképességeiről és elnyűhetetlenségéről ismert modell 2019-ben már meghódította a Dakart, 2020-ban és 2021-ben pedig a győzelemről éppen csak lemaradva végzett a második helyen, 2022-ben azonban a Toyota a díjnyertes új generációval visszatérne a csúcsra. A japán gyártó sikert sikerre halmozó versenyistállója a TOYOTA GAZOO Racing (amely idén a Rally Világbajnokságban és a Hosszútávú Világbajnokságban is dupla koronát, azaz gyártói és egyéni világbajnoki címet is szerzett) a 2022-es Dakarra készülve bemutatta vadonatúj kihívóját, a GR DKR Hilux T1+ versenyautót. A teljesen megújult modell kilépett a prototípus fázisból, de a fejlesztése és a finomítása tovább folytatódik, egészen a jövő januárban rajtoló Dakar Rallyig. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója