Több mint ötven éve eltűnt repülőgép roncsait találták meg

2021.06.16.
A múlt heti felfedezéssel egy olyan rejtély oldódhat meg, amelyet hosszú ideje próbálnak megfejteni. A roncsok leírása illik arra a Piper Comanche 250-re, amely 1965-ben, újév napján tűnt el. A Seafloor Systems víz alatti kutatócég tesztberendezése a Sacramento közelében fekvő Folsom-tó fenekének egyik legmélyebb pontján fedezte fel a teljesen épen fennmaradt repülőgépet. Az 1965-ös szerencsétlenségben négyen haltak meg, köztük a gép pilótája. Az ő holttestét megtalálták, az utasokét nem sikerült, noha 2014-ig keresték őket. A cég munkatársai először egy szonár műszerrel észlelték a titokzatos tárgyat.  Láttam valamit, ami nem volt szokványos - magyarázta a KOVR csatornának Tyler Atkinson, a cég egy dolgozója. Közelebbről megvizsgálva kiderült, hogy egy repülőgépre bukkantak. A tó rendkívül alacsony vízállása tette lehetővé, hogy a csapat jól kivehető képeket készítsen a gép propelléről és a futóműről. A helyi serif hivatala dönt arról, hogy kiemeljék-e a gépet, vizsgálatot nem folytatnak. A Folsom-tó vízszintje jelenleg a szokásos 38 százalékán áll az államot sújtó történelmi aszály miatt. Gavin Newsom kormányzó múlt héten az 58 megyéből 41-ben vészhelyzetet hirdetett ki a szárazság miatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megvannak a már rendelhető BMW i4-es magyarországi árai

2021.06.16.
A BMW i4 egy négyajtós Gran Coupé, amely egy modellben egyesíti a járműkoncepció nyújtotta tágasságot és praktikumot a márka által fémjelzett sportossággal és a hosszútávra nyúló tisztán elektromos hatótávolsággal. A modell konkurenseken is túlmutató, prémium karakterét a páratlanul magas szintű hajtáslánc- és futómű-technológia, az elegáns kiállás, a kompromisszumoktól mentes kivitelezési minőség és a végtelenül széles személyre szabhatósági opciók nyomatékosítják. A vezetés élményének intenzitását mindezeken felül a BMW iDrive kijelző- és operációs rendszer új generációja, valamint a csúcstechnológiás vezetést támogató és parkolást segítő rendszerek fokozzák.   A BMW i4 a bajor prémiumgyártó első olyan zéró emissziójú modellje, amelyet kifejezetten a menetdinamika szempontjai szerint fejlesztettek ki a mérnökök. A BMW i4 piaci bevezetése kétféle modellváltozattal veszi kezdetét, köztük rögtön a BMW M divízió első tisztán elektromos meghajtású modelljével.   A BMW i4 M50 első és hátsó tengelyén is egy-egy elektromos motor dolgozik, együtt 400 kW / 544 lóerő maximális rendszerteljesítményt és felhőtlen vezetési élményt kínálva – a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint egyetlen feltöltéssel akár 510 kilométer tisztán elektromos hatótávolság mentén. A BMW i4 eDrive40 250 kW / 340 lóerő maximális teljesítményre képes, amely a hátsó kerekeket hajtja – a WLTP mérései szerint egyetlen feltöltéssel akár 590 kilométeren át.   A BMW Group elektromos mobilitásra összpontosító technológiai átállásának második fázisával megegyezően a BMW i4 műszaki alapját egy rendkívül rugalmas járműszerkezet adja, amelyet a kezdetektől fogva – most először – a tisztán elektromos meghajtás szempontjai szerint fejlesztettek ki a mérnökök. A kompakt méretű erőforrásokat rugalmas bakok rögzítik az adott tengely segédkeretéhez.   A mélyen a padlólemezbe süllyesztett nagyfeszültségű akkumulátort a BMW i4 számára kifejezetten keskeny kialakítás szerint, mindössze 110 milliméter magas akkumulátorcellákkal álmodták meg, amelynek köszönhetően a modell súlypontja még az új BMW 3-as limuzinhoz viszonyítva is 53 milliméterrel lentebb került.   Az energiatároló egység háza fixen kapcsolódik az alumíniumból készült padlóborításhoz és az első tengely segédkeretéhez, a BMW által fémjelzett sportos agilitást és hosszútávú menetkomfortot pedig a tökéletes tengelyterhelés-elosztás, a kimagasló torziós merevség, a minimalizált saját tömeg, az optimalizált aerodinamika (Cd: 0,24), a hosszú tengelytávolság és a széles nyomtávok egysége garantálja.   A már Magyarországon is rendelhető BMW i4 modellek bruttó listaárai:   BMW i4 eDrive40: 19 690 000 Ft BMW i4 M50: 23 970 000 Ft. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Szembe ment két személyvonat, kevés hiányzott a tragédiához

2021.06.16.
A vasúttársaság azt közölte, hogy a mosonmagyaróvári állomáson a Tatabányáról Rajkára tartó, Győrből 6.48-kor továbbindult személyvonat a tiltó jelzés ellenére nem állt meg, és áttért az ellenkező irányból, Hegyeshalomból Győrbe tartó személyvonat részére fenntartott vágányra. A két vonatot egymástól mintegy 700 méterre, időben megállították; baleset, személyi sérülés nem történt - írták. A helyszíni vizsgálat végéig Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között mindkét vágányon szünetel a közlekedés, pótlóbuszok szállítják az utasokat. A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon késésekre kell számítani. A budapesti Keleti pályaudvarról 6.40-kor Bécsen át Sargansba elindult railjet, valamint a többi nemzetközi járat Hegyeshalom és Győr között Csornán át, kerülőúton közlekedik, nem érinti Mosonmagyaróvárt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kétszer bukott le másfél nap alatt jogsi nélkül, ittasan, majd elmenekült

2021.06.16.
  A sokadik rendőri intézkedés sem tartotta vissza azt a 41 éves abonyi férfit, aki ellen újabb nyomozás indult, mert eltiltás hatálya alatt vezetett és ivott is, mielőtt a volán mögé ült. A rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Nem hatotta meg a rendőri intézkedések, bírói döntések sora B. Lászlót. Legutoljára 2021. február 18-tól tiltották el minden közúti jármű vezetésétől jogerősen 12 hónap időtartamra.   Az abonyi rendőrök 2021. június 12-én délelőtt intették le a településen közlekedő férfi, akivel alkoholszondát is fújattak. Az eredmény pozitív lett, amivel az eltiltás hatálya alatt történő járművezetés bűntette is betársult. Másnap kora délután ismét lemeszelték, a szonda újfent pozitív lett és az eltiltás sem járt még le, sőt a rendőri intézkedés végét meg sem várva, a helyszínről fújás után gázt adva egyszerűen elhajtott. Nem jutott messzire, ismét megállították, majd előállítását követően őrizetbe vették. Kihallgatásán elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, érdemi vallomást azonban nem tett.   Tekintettel arra, hogy a rendőrség álláspontja szerint B. László veszélyt jelent a közúti közlekedésben résztvevőkre, vezetői engedéllyel nem rendelkezik és az eddigi intézkedések kellő visszatartó erőt számára nem jelentettek, kezdeményezték letartóztatását. Az ügyészség egyetértett a rendőrség előterjesztésével, indítványukra a bíróság 2021. június 15-én elrendelte a gyanúsított letartóztatását.   A Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntettének, valamint ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást.   A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a közelmúltban életbe lépett jogszabályváltozás (a Büntető Törvénykönyvről szóló 2021. évi C. törvény 2021. május 14-én hatályba lépett módosítása alapján a cselekmény bűncselekmény) óta eltelt, a 2021. május 14. és 2021. június 14. közötti időszakban 93 alkalommal intézkedtek a rendőrök olyan sofőrrel szemben, akit korábban jogerős döntéssel eltiltottak a járművezetéstől. Akadt olyan hét, amikor 35 ember ellen indult büntetőeljárás e miatt, közülük a legtöbbet (10) a Dunakeszi Rendőrkapitányság illetékességi területén kapcsolták le a rendőrök. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Limuzin, három üléssorral

2021.06.16.
Hogy mi visz rá valakit, hogy egy terepjárót megfossza képességeitől? Nos, a kényszer. 2007 előtt ugyanis kizárólag kétajtós kivitelben gyártották a Jeep Wranglert. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lett volna igény még két ajtóra, és még egy üléssorra. Íme az élő példa erre, egy 2006-os Jeep Wrangler TJ, amit limuzinná csúfítottak a praktikum kedvéért, noha a meglehetősen hosszú tengelytávval totálisan elveszítette nagyszerű terepszögeit, tehát valódi tereptudását. Mindezek ellenére is kívánatos tengerparti futó lett belőle, hiszen az átalakítást nem vették félvállról. Egész igényesen oldották meg a toldást, a várakozásokkal ellentétben nem a harmadik, hanem a második üléssor új az autóban. Még a ponyvatetőt is meghosszabbították, a hátsó két ajtót pedig múltidézően törték meg lefelé. Mindössze 42 034 mérföldet futott a fura mutáns, és szinte mindene gyári a rádión kívül. Motorterében egy 4,0 literes sorhat dolgozik, aminek az extra súly ellenére sem emeltek 190 lóerős teljesítményén. Mindezt egy 4-fokozatú automatán keresztül küldi a kerekekre, alapvetően előre, de kapcsolható az összkerék is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ismét fékezett Kecskeméten a Mercedes - és Németországban is

2021.06.16.
A Daimler kedden közölte, hogy a rastatti és brémiai Mercedes-Benz üzemekben helyezett át több ezer munkavállalót részmunkaidős alkalmazásba. Pontos számot nem adott meg a vállalat, csupán annyit közölt, hogy a brémai üzemben a több mint 12 ezer munkavállaló nagy részét, a rastattiban pedig a mintegy 6500 dolgozó egy részét érinti az intézkedés. A héten a mintegy 4700 munkavállalót foglalkoztató kecskeméti Mercedes-gyárban is csökkentették a műszakokat.   A Daimler és más német autógyártók kénytelenek voltak csökkenteni termelésüket az utóbbi hónapokban a gyártáshoz szükséges integrált áramkörök piacán kialakult globális hiány miatt.   A rövidített munkaidő program keretében a kormány részben vagy egészben kifizeti a a munkavállaló bérét arra az időre, amíg a munkavállaló kényszerszabadságon van, vagy részmunkaidőben dolgozik. Ez lehetővé teszi a leépítések elkerülését, így mihelyst a gazdasági feltételek javulnak, a munkavállalókat könnyen vissza lehet helyezni a normális munkarendbe. Az Audi és a Daimler már áprilisban jelezte, hogy termelésük visszafogására kényszerülnek az elektronikai alkatrészek világpiaci hiánya miatt.   Harald Wilhelm, a Daimler pénzügyi igazgatója április végén közölte, hogy "hol itt, hol ott" leállítják a termelést és részmunkaidős foglalkoztatást vezetnek be. Úgy fogalmazott, hogy a termelésleállások több modellcsaládot is érinthetnek, de elsősorban a prémium kategóriás S-osztályt, amely a sindelfingeni üzemben készül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Teszten a legszebb Volkswagen

2021.06.15.
Hogy néz ki? 2020 nyarán ünnepelte világpremierjét a Volkswagen megújult avantgárd Gran Turismója, amely elegáns üzleti kombi, azaz Shooting Brake változatban is elérhető. Az Arteon teljesen új vezetői környezetet kapott, amely megfelel exkluzív megjelenésének. A CC, lánykori nevén Passat CC, illetve a Phaeton szerelemgyereke az Arteon. Ilyen modell még nem volt a Volkswagen kínálatában, ezért csak ámulunk és bámulunk élre vasalt gúnyája láttán. A hűtőráccsal egybefonódó, LED-es csíkban elöl végig futó lámpatestek vonzóvá teszik a Magyar Év Autója 2021 díjas Arteon megjelenését, az ötajtós kupé kombi forma szépen végződik, a keret nélküli ajtókkal szerelt Arteon Shooting Brake szerintem most a legszebb Volkswagen. A helykínálat bőséges elöl és hátul is (mélyen ülünk az autóban, derékfájósok, idősek nehezen kászálódnak be és ki), a csomagtartó hatalmas, 565 literes űrtartalma 1,632 köbméteresre bővíthető. Lehajtott ülésekkel simán befért egy felnőtt bringa úgy, hogy még a hokis táskámnak is maradt hely. A leghosszabb szállítható tárgy 2,09 méter hosszú lehet, az első ülésig csúsztatva. Tegyük azt hozzá, hogy a kombi Passat 110 literrel több helyet kínál a csomagoknak. A hátsó lábtér maximális mérete 1016 milliméter, ami referenciaérték ebben az osztályban – ez akkor tűnt fel, amikor a bicikli kiemeléséhez be kellett térdelnem a lehajtott hátsó ülésre. A jól áttekinthető utastér minden részletében minőségi kidolgozású, az ajtóbetétek éjjel sejtelmes fénnyel vigyázzák utunkat. A modern szórakoztató és információs rendszer (a középkonzoli képernyő képátlója 9,2 hüvelyk, azaz 23,4 centiméter; ennél is nagyobb a szemünk előtt elterülő digitális műszerfal, amelynek képátlója 10,25 hüvelyk, azaz 26 centiméter) kezelése könnyen megtanulható – a klímakonzol szerencsére külön felületet kapott, sajnos részben ez is digitális -, a műszerfal kialakítása ergonomikus. Az Apple CarPlay gond nélkül futott a tesztautóban. A komfortos, otthonos érzetet támogatják a kényelmes ergoline ülések, amelyek felárért masszíroznak és jól tartanak. Bele lehet szeretni az Arteonba, nekem sikerült. Hogy megy? A kétliteres, 150 lovas TDI illik az autóhoz, igazi utazóautó vele az Arteon Shooting Brake. Legnagyobb forgatónyomatéka 360 Nm, álló helyzetből 9,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órás sebességre, végsebessége 220 kilométer/óra. Fogyasztása barátságos, a közel 800 kilométeres teszt során sikerült öt liter/100 kilométer alatt tartani az átlagot. A teljesítmény (üresen, illetve két személlyel próbálva) minden tekintetben elégséges, élvezettel tekeregtem a kocsival országúton, előzgettem a Hungárián és az autópálya belső sávjából (140 kilométer/óra sebességnél alig kétezret forog percenként a főtengely) sem kellett menekülnöm. Milyen vezetni? Méretei (4,866 méter hosszú, 1,871 méter széles, 1462 milliméter magas, tengelytávja 2,835 méter) és üresen 1,6 tonnás tömege ellenére könnyedén mozog, a kormány precíz, a hétfokozatú DSG-váltó finoman dolgozik (alapáron ehhez a motorhoz hat fokozatú kézi váltó jár), futóművét kényelmesre hangolták (az R-line csomag nem tartalmazott keményítést), 19-es kerekekkel sem bántó. Csendes az autó: sem a dízelmotor, sem a futómű zaja nem hallatszik be a jól szigetelt utastérbe. A vezetősegédek – van belőlük dögivel – biztonságosan és megbízhatóan működnek, nem túl idegesítőek. Az Arteonban az automatika a sofőr felügyelete mellett képes átvenni a kormányzást, a gyorsítást és a fékezést 210 /óra sebességig. A lapkára vetített kijelzőt nem használtam, picit zavarja a látóteret. Az intelligens LED-mátrix fényszórók kiválóan teljesítettek, nem vakították a szembejövő és az előttünk haladó autókat, jól megvilágították az út szélét. Sajnos, ezt sem kapjuk meg alapáron, 482 ezer forintot kérnek el eztért a fontos és hasznos extráért. Mennyibe kerül? Legolcsóbban a 150 lovas dízelmotorral és kézi váltóval vihetjük haza az Arteon Shooting Brake modellt, de ekkor is 12,727 millió forintot kell leszurkolnunk a pénztárban. A tesztelt változat alapára 13,834 millió forinttól indul, a képeken látható autó azonban közel 17,5 millió forintba kerül. Kép és szöveg: Biró Csongor További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Megújult a legrégebbi "fotelrobogó"

2021.06.15.
A Suzuki frissítette a Burgman 400-at, ráadásul nem csak egy, a károsanyag kibocsátást az Euro5-ös normákhoz igazító módosításról van szó. A Burgman 400 1998-ban jelent meg, és hamar a kategóriájának legnépszerűbb motorja lett. Kétszer nyúltak hozzá komolyabban, először 2006-ban, aztán pedig 2018-ban, most pedig jó érzékkel fejlesztették tovább. Került bele kipörgésgátló, easy start rendszer (elég egyet rányomni az indítóra, és addig köszörül, míg beindul), új műszerfalat és ABS-t kapott, illetve alaposan átfésülték a blokkot. Átalakították a fojtószelepet, a vezérlést, a hengerfejet, a gyújtást és az injektort, így pedig már teljesíti az Euro5-öt. A Burgman egyik erénye a raktér, az ülés alatt 42 literes tárolórekesz található, míg elöl a kesztyűtartó 6,3 liter térfogatú, és egy 12V-os aljzat is helyet kapott benne. További újítás, hogy a fényszórók ledesek, illetve a deréktámasz is állítható.
Címkék: 

3 milliárd pályázati támogatás elektromos autókra

2021.06.15.
A nagy érdeklődés miatt már a pályázat megjelenésének napján, hétfőn kimerült az elektromos autók vásárlásához kapható első, egymilliárd forintos keret, ezért az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján kedden megjelent tájékoztató szerint elérhetővé válik a teljes 3 milliárd forintos keretösszeg. Az IFKA oldalán közzétett tájékoztatás szerint az elektromos autók vásárlását segítő pályázati konstrukcióban benyújtott pályázatok támogatási igénye elérte az első szakaszra tervezett 1 milliárdos keretösszeget, így a pályázatok beadását átmenetileg szüneteltették. Közölték ugyanakkor azt is, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az Innovációs és Technológia Minisztérium indítványozására az IFKA közös megállapodással úgy döntött, hogy június 15-én, kedden az E-AUTO-2021 / lakossági kódszámú pályázati felhívás módosításával a teljes 3 milliárdos keretösszeg elérhetővé válik, az első szakasz keretének rendkívül gyors kimerülése miatt. A pályázatok benyújtását eredetileg három ütemben tervezték, az első ütem június 14-én indult és július 2-ig vagy a keret kimerüléséig tartott. A teljes keretösszeg 3 milliárd forint, minden ütemre 1-1 milliárdot terveztek, a támogatás vissza nem térítendő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Halkan lopakodik a NIU előre

2021.06.15.
Tovább folytatódik az e-motorok térnyerése, idén csak az első negyedévben 25,6%-kal több hangtalan motort talált gazdára Európában, mint tavaly. Az államok rangsorában Franciaország és Hollandia viszi a prímet, míg a gyártók közül a NIU toronymagasan kiemelkedik a tömegből és piacvezető Európában. Mindeközben a vicenzai Askoll 52,5%-ot veszített, és már csak negyedik, a Silence 37%-os visszaeséssel harmadik. Második lett az ausztrál V-Moto, míg a NIU 79%-kal növelte forgalmát, és toronymagasan első az öreg kontinensen.    A konkurencia ls a kínálat egyébként óriási: jelenleg 762 márka van jelen Európában, amelyek kifejezetten akkumulátoros elektromos kétkerekűeket kínálnak a vásárlóknak. Ráadásul áprilisban sem tört meg a lendület: az e-motorok piaca 68%-kal nőtt 2019-hez viszonyítva és 181%-kal, ha a tavalyi számokkal hasonlítjuk össze. A jelek szerint idén már több mint százezer új, elektromos kétkerekűt vásárolnak Európában, és mivel a turizmus visszaesésével az autókölcsönzők forgalma is csökkent, ezek jórészt magánszemélyekhez kerülnek. A villanyrobogók között egyébként hazánkban is a KSR márkáinak és termékeinek importőre (www.ksr.hu) által forgalmazott NIU a piacvezető. A "robogók Teslájaként" is aposztrofált innovatív villanyhajtású kétkerekűre Magyarországon már több flotta megrendelés érkezett: legutóbb a polgárőrség robogó flottája bővült NIU modellekkel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója