Címszavakban a lényeg: 770 kilométeres hatótávolság teljes feltöltéssel, 520 lóerő, 210 km/h limitált végsebességgel.
Bolygónkon az EQS fogadtatásán megjelent a Mercedes teljes vezérkara, az igazgatótanács tagjai, köztük Ola Källenius, Britta Seeger, Markus Schäfer és Sajjad Khan, valamint Gorden Wagener, a Daimler AG vezető formatervezője.
Ola Källenius vezérigazgató ingben, pulóverben sportosra vette a prezentációt.
Ola Källenius vezérigazgató
A német autógyártó számára ez több volt, mint egy hétköznapi termékpremier. A futurisztikus megjelenésű "elektromos S-osztály" egy teljesen újonnan kifejlesztett elektromos platformon áll. Lenyűgöző a belső térben a hiper képernyős műszerfal. A Mercedes nem kevesebbet, mint egy új kor hajnalát hivatott megtestesíteni. A normál S-osztállyal (belső égésű motorokkal) csak az a közös, hogy az EQS az új "Factory 56" gyártósorán készül. Ily módon a Mercedes rugalmasan reagálhat a keresletre
Az EQS kialakítása nagyban az EQS 2019 tanulmányon alapul. Az 5,21 méter hosszú elektromos zászlóshajó három centiméterrel hosszabb, mint az S-osztály, és a tengelytáv még 10 centiméterrel is meghaladja a belső égésű modellét. Az 1,51 méteres magassággal és 1,93 méteres szélességgel az EQS valamivel keskenyebb és magasabb, mint az S osztály.
Az EQS nem csak a Mercedes-EQ legelső teljesen elektromos prémium limuzinja, de egyben a világ első luxuslimuzin villanyautója is. Ezt a kivételes státuszt azonnal szemlélteti a modell formaterve, amely a funkció és az aerodinamika páratlan egyensúlyát vegyíti az innovatív esztétikával. Az érzéki letisztultság jegyében fogant modell nagyvonalúan kialakított felületekkel és szinte illesztésmentes ívekkel nyit a jövő felé, nem csak önmaga, hanem egy teljesen új modellcsalád számára. Bár az EQS sok tekintetben rokonságban van az S-osztállyal, valójában egy teljesen új, kimondottan elektromos járművek számára tervezett platformra épül. Erre az új architektúrára épül a későbbiekben bemutatkozó EQE, valamint az EQS és az EQE SUV változata is.
770 kilométeres hatótávolság teljes feltöltéssel
A sportosan alacsony felépítés kupészerű sziluettel ruházza fel a modellt. Az előretolt A-oszlop és a vele harmóniában ívelő C-oszlop hatalmas utasteret fog közre, amelynek határozott céltudatosságát a rövid túlnyúlások fokozzák. A teljes hosszúság 5216 milliméter, amelyhez 1926 milliméteres szélesség és 1512 milliméteres magasság társul. A tekintélyes méretek dacára a modell fordulékonysága kivételes: a hátsótengely-kormányzás opciójának köszönhetően a fordulókör mindössze 10,9 méter. Nem csak a belső tér, de a csomagtartó mérete is óriási: alaphelyzetben 610 literes tér található hátul.
Az alaphelyzetben 19, opcionálisan pedig akár 22 colos kerekek tovább fokozzák az EQS sportosan elegáns megjelenését. Az innovatív, nagyfelbontású DIGITAL LIGHT funkcióval is felszerelhető fényszórókat különleges fényív köti össze, amely a Black Panel fekete hűtőráccsal kiegészülve egészen egyedi megjelenést biztosít az EQS számára. Ráadásul az AMG Line vagy az Electric Art külső csomagban a hűtőrácson található csillag is különleges, háromdimenziós megjelenésben tündököl, felidézve az 1911-ben bejegyzett Daimler-Motorengesellschaft anyavállalat eredeti logóját.
A különleges forma szinte minden eleme a funkciót is szolgálja: így például az övvonalnál található külső visszapillantó tükrök, amelyek éppen úgy csökkentik a légellenállást és a zajszintet, mint a karosszéria síkjába süllyedő kilincsek. A motorháztető csak a szervizben, karbantartás (pl. belső légszűrő cseréje) okán nyitható, az ablakmosó-folyadékot a bal oldalon, egy speciális szervizajtón át lehet betölteni.
Gyors tanulás mesterséges intelligenciával
Lenyűgöző belső.
Az EQS nem csak az érzékekhez szól, hanem önmaga is érzékelni képes, méghozzá számos tekintetben. A zászlóshajóban akár 350 érzékelő gondoskodik a megfelelő észlelésről, legyen szó távolságokról, sebességről, gyorsulásról, fényviszonyokról, csapadékról és hőmérsékletről, vagy akár az ülések foglaltságáról.
A rendszer az érkező információkat villámgyorsan feldolgozza és döntéseket hoz. Képességeit az új tapasztalásokkal a mesterséges intelligencia révén gyarapítja, a tanulóképesség pedig fokozza a felhasználói élményt. Néhány példa:
Az opcionális menethangok interaktívan reagálnak egy tucat paramétert figyelembe véve. A menetprogram kiválasztása is befolyásolja a hangokat. Az intelligens algoritmus alapján kiszámolt aktuális menethangot a Burmester® Surround audiorendszer számára valós időben, az adott körülményeknek megfelelően, például sebesség és menetpedál állás alapján határozza meg a rendszer.
Az ENERGIZING COACH helyzettől függően egyéni szempontokat mérlegelve ajánlja az ENERGIZING COMFORT programjait, amelyek felfrissítenek, átmelegítenek vagy éppen felpörgetnek. Ha a vezető Mercedes-Benz vivoactive® 3 okosórát, a
Mercedes-Benz Venu® okosórát vagy egy kompatibilis Garmin® kiegészítőt használ, a rendszer figyelembe veszi a személyes stressz-szintet és az alvásminőséget is.
Az MBUX rendszer proaktívan ajánlja a felhasználók számára a megfelelő szolgáltatást a megfelelő időben. Ehhez a felhasználó viselkedését és a környezetet is figyelembe veszi, a betanult folyamatokat pedig folyamatosan optimalizálja. Az MBUX a főképernyőn dinamikusan alkalmazkodó tartalmakat és lehetőségeket kínál fel. Az MBUX Belső Asszisztens pedig felismeri a mozgásokat és annak megfelelően reagál – az EQS-ben akár hátul is.
Gyors feltöltés, akár zöld árammal
A Mercedes me Charge ügyfelei 2021-től kezdődően zöld energiával autózhatnak: garantáltan megújuló forrásból származó áram lép annak helyére, amelyet az ügyfelek járművükkel a Mercedes me Charge hálózatán keresztül vételeznek. További előny az IONITY Unlimited: az EQS minden európai vásárlója egy éven keresztül ingyenesen használhatja a gyorstöltőállomás hálózatát, amely a többi Mercedes me Charge töltőponttal együtt összesen több mint 200.000 nyilvános töltőhelyet jelent.
A Plug & Charge funkció megkönnyíti a töltőállomások használatát is: elég csak kompatibilis készülékhez csatlakoztatni az EQS-t, az engedélyezés és a töltés azonnal megkezdődik. A fizetés automatikusan a Mercedes me Charge rendszerén keresztül történik, amely átlátható és jól kalkulálható elszámolást biztosít. Az egyes megállók optimális beiktatását pedig az elektromos intelligenciával felvértezett navigáció is segíti, amely számos tényezőt figyelembe vesz a megfelelő útvonal kialakításához. Sőt, a jövőbe is tekint, így például az úti célnál az érkezési időpontban várható hőmérsékletet, a töltőpont tervezett használati idején annak várható foglaltságát és a jellemző forgalmi viszonyokat is figyelembe veszi.
Alicia Keys fellépett a bemutatón.
A megoldás pedig a jármű többi funkciójával együtt vezeték nélküli (OTA) frissítéssel folyamatosan aktualizálható, így az EQS a teljes életciklusa során a technológia aktuális csúcsát képviseli majd.
A piaci bevezetéskor mindkét modellváltozat a nagyobb, 107,8 kWh-s akkumulátor-csomaggal lesz elérhető. A 400 V-os architektúra akár 200 kW-os töltésre is lehetőséget biztosít, amivel az akkumulátor csupán 31 perc alatt tölthető 10-ről 80 százalékra – vagyis 5 perc alatt akár 100 kilométer hatótávot is vételezhetünk.
Bevezetés két modellel
Az EQS forgalmazásának megkezdésekor két modell lesz elérhető, egyaránt a nagyobb, 107,8 kWh-s akkumulátorral. Az EQS 450+ maximális teljesítménye 333 lóerő, legnagyobb nyomatéka pedig 568 Nm. A luxuslimuzin álló helyzetből csupán 6,2 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, végsebességét pedig elektronika limitálja 210 km/h-ban.
Az összkerékhajtású EQS 580 4MATIC vezetője 524 lóerőnek és 855 Nm nyomatéknak parancsol, ami különösen dinamikus menetteljesítményeket tesz lehetővé. A 0-100-as gyorsulás csupán 4,3 másodpercig tart.
Műszaki adatok
EQS 450+
EQS 580 4MATIC
Hajtáslánc
Hátsókerékhajtás
Összkerékhajtás
Elektromotorok
Modell
Elektromos szinkronmotor(ok) (PSM)
Max. rendszerteljesítmény
lóerő/kW
333/245
524/385
Max. forgatónyomaték
Nm
568
855
Gyorsulás 0-100 km/h
s
6.2
4.3
Végsebesség
km/h
210
210
Használható akkumulátor-kapacitás (WLTP)
kWh
107,8
107,8
Rendszerfeszültség
Volt
396
396
Max. energia-rekuperáció
kW
186
290
Fedélzeti töltő (széria/opció)
kW
11/22
11/22
Töltési idő wallboxon vagy nyilvános töltőállomáson (AC töltés, 11/22 kW)
óra
10/5
10/5
Töltési idő gyorstöltéssel (DC)
perc
31
31
Max. DC töltési kapacitás
kW
200
200
km
Akár 300
Akár 280
Vegyes üzemanyag-fogyasztás (WLTP)
kWh/100 km
15,7-20,4
17,4-21,8
CO2-kibocsátás (WLTP)
g/km
0
0
Vegyes üzemanyag-fogyasztás (NEDC)
kWh/100 km
16,0-19,1
16,9-20,0
CO2-kibocsátás (NEDC)
g/km
0
0
Gépjármű
Hosszúság/szélesség/magasság
mm
5216/1926/1512
Nyomtáv elöl/hátul
mm
1667/1682
Fordulókör (hátsótengely-kormányzással 4.5°/10°)
m
11.9/10.9
Csomagtér térfogata, VDA
L
610-1770
Menetkész tömeg
kg
2480
2585
Terhelhetőség
kg
465-545
475-550
Megengedett össztömeg
kg
2945-3025
3060-3135
Minimális légellenállási együttható
0.20
0.209
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!