Ritka luxusautót csíptek meg a rendőrök a határon

2021.04.17.
A magyar rendőrök a német hatóságok által körözött gépjárművet foglaltak le Csanádpalotánál – olvasható a police.hu oldalon. Mint írták, egy iraki férfi jelentkezett kilépésre 2021. április 16-án 15 óra 30 perckor egy német honosságú terepjáróval a Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a Range Rovert a német hatóságok körözik. A nyomozók a 24 millió forint értékű járművet lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Gyalogosok a sztrádán, négymegyés akció meg az átszakadó szalagkorlát – sűrű volt az éjszaka

2021.04.17.
Baleset történt az M5-ös autópályán, Kunszállás térségében péntek éjjel, a helyszínelés idejére a Budapest felé haladó oldalon a rendőrök az összes sávot lezárták, és a forgalmat Kiskunfélegyházánál leterelték – írta az MTI. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint a Szeged felé vezető oldalon, a 104-es kilométernél egy személygépkocsi nekiütközött a belső szalagkorlátnak, átszakította azt, majd a túloldalon összeütközött egy Budapest irányába közlekedő furgonnal. A balesetben ketten sérültek meg. Az M1-esen más miatt kellett intézkedniük a rendőröknek négymegyés akció keretében. Állampolgári bejelentést követően fogtak el a rendőrök három – magát afgán állampolgárnak valló – férfit az M1-es autópályán, akik 2021. április 16-án este a 44-es kilométerszelvényben, Nagyegyháza térségében gyalogoltak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

2,5 millió dollárért kelt el az újjászületett Hummer első példánya

2021.04.17.
A GMC Hummer EV-t 2020 őszén mutatták be, a modell sorozatgyártása tavaly év végén kezdődött a michigani Detroit-Hamtramck üzemben. Az „Edition 1” speciális változatának első példányát egy több mint 1000 LE teljesítményű elektromos motorral szerelték fel. Akkumulátorai 550 kilométer megtételét teszik lehetővé újratöltés nélkül – írja az autonews.ru orosz autós szakportál. Az elektromos meghajtásnak köszönhetően a pickup számos különleges funkciót kapott. A GMC Hummer EV-nek például van egy speciális Crabwalk üzemmódja, amikor mind a négy kerék ugyanabba az irányba fordul ugyanabban a szögben, így a pickup átlósan is mozoghat a szűk terepen. Ezenkívül az autó számára kifejlesztettek egy Extract üzemmódot, amely 15 centiméterrel növelheti a kocsi hasmagasságát. Ráadásul az autó 18 kamerával van felszerelve, amelyek folyamatosan vizsgálják a padlózat alatti felületet. A modell első példánya most 2,5 millió dollárért került kalapács alá, ami több mint hússzorosa a GMC Hummer EV gyári árának, ami a kibocsátáskor 112,6 ezer dollár volt. Egyébként az „Edition 1” különleges nyitó széria valamennyi autóját szétkapkodták. Annak idején a hivatalos értékesítés megkezdése után 1 órán belül elfogyott valamennyi. Április 3-án, szombaton lesz a hivatalos bemutatója a Hummer EV másik verziójának, az elektromos terepjárójának. Ennek karosszériáját a pickupétól a zárt hátsó rész különbözteti meg, melyben a plató helyére kerül a harmadik üléssor. A belső tér várhatóan ugyanabban a stílusban készül majd, mind a pickupé. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Top 35 – Ezeket a kocsikat vették a magyarok

2021.04.16.
A személyautó márkák versenyében vezet a Suzuki (4744 autó, 104,84 százalékos ugrás 2020-hoz képest), a japán márka piaci részesedése 14,74 százalék, mögötte a Ford második (3119 személyautó, 30,45 százalékos növekedés), dobogón a Toyota (3005 személyautó, 14,53 százalékos csökkenés), negyedik a Dacia (2323 személyautó, 20,53 százalékos mínusz). Ötödik a Skoda (2211 személyautó, 25,20 százalék esés), hatodik a Fiat (2037 személyautó, 49,78 százalék plusz). Jól kezdte az évet a magyar piacon a Mercedes-Benz (1443 személyautó, 32,63 százalék növekedés), a Jeep (981 autó, 85,44 százalékos növekedés), jól megy a Ssangyongnak (298 autó, 80,61 százalékos plusz), a Land Rovernek (128 autó, 276,47 százalék megugrás), az Alfa Romeónak (96 autó, plusz 95,92 százalék), az Abarthnak (69 autó, 43,75 százalék plusz), a Cuprának (20 autó, 566,67 százalékos emelkedés), a DS-nek (14 autó, 40 százalék plusz) és a Ferrarinak (10 autó, 66,67 százalék plusz). Rosszul kezdte az évet, de fokozatosan javul a Volkswagen (-39,36 százalék, 1904 személyautó), a Renault (-55,41 százalék, 692 eladott személyautó), a Peugeot (-40,60 százalék, 531 személyautó), javított az Opel (-70,41 százalék, 451 személyautó), a Citroen (-37,65 százalék, 409 személyautó). Gyengén fogynak a Seatok (-42,66 százalék, 297 autó), a Mitsubishik (-37,76 százalék, 61 autó), a Subaruk (-43,75 százalék, 18 autó), mélyrepülésben a Tesla(-88,57 százalék, 7 autó), nem veszik a Smartot (-66,67 százalék, 3 autó), a Maseratit (-50 százalék, 2 autó) és a Bentley-t (-75 százalék, 1 autó). A magyar személyautó-piacon 2021-ben immár nem az alsó-középkategória a legnépszerűbb, a B kategóriás SUV-ok vannak az élen (22,31 százalék részesedéssel) (bestseller az Év Magyar Autója 2021 díjat elnyerő Suzuki Vitara 2185 autóval), ezután jönnek a kompaktok (20,12 százalék a részesedése ennek a szegmensnek). Ezek közül a legkelendőbb az Év Magyar Autója 2020 díjas Suzuki SX-4 S-Cross 1646 autóval. A harmadik legnépszerűbb kategória C-SUV-oké 16,19 százalékos részesedéssel (bestseller az új Hyundai Tucson 622 autóval. A legnépszerűbb egyterű a Dacia Lodgy (340 autó), a legnépszerűbb felső-középkategóriás kocsi a Volkswagen Passat (351 autó), a kisautók között a Suzuki Swift vezet (770 autó), a minik között a Fiat 500 (1853 autó) az első, a nagyautók között vezet a Mercedes-Benz E-osztály/AMG (140 autó), a Datahouse sportkocsi kategóriájában a Ford Mustang (37 autó), a luxusautók között nagyon belekezdett a Mercedes-Benz S-osztály/AMG/Maybach (78 autó), a B kategóriás egyterűk között a Toyota Proace City Verso (471 autó), a D kategóriás szabadidő-autók között pedig a Skoda Kodiaq (404 autó). A legkelendőbb kisteherautó a Ford Transit (670 jármű), a kishaszonjárművek között a Dacia Dokker Van (248 jármű), a legmenőbb pickup a Magyar Év Autója 2021 díjas Ford Ranger (690 jármű), a legnépszerűbb kisbusz pedig a Ford Tourneo Custom (1042 jármű). Januárban, februárban és márciusban is sok különlegesség kapott magyar rendszámot: egy-egy Audi e-tron GT, Jaguar F-Type, Mercedes-Benz S-osztály Maybach, Bentley Flying Spur, Audi RS 7 Sportback, Aston Martin DBS, Tesla Model S, Ferrari 488, Ferrari SF90, F8 Spider és Ferrari F8 Tributo, két Mercedes GLS-AMG Maybach, két LEVC TX, két Ferrari 812 GTS, két BMW X7 M, három Ferrari Roma, három Audi RS 6 Avant, három Lamborghini Urus, három Tesla Model 3, négy Audi e-tron, öt Jaguar I-Pace, hat Volkswagen ID.4, hét Mercedes-Benz EQC, nyolc Audi SQ8, nyolc BMW X6 M, kilenc Porsche Taycan, 13 BMW X5 M, 15 BMW M5 (M Performance modellekkel együtt), 15 Porsche 911, 16 Porsche Panamera, 18 Porsche Cayenne, 23 Mercedes AMG GT, 27 Mercedes-Benz G AMG. A nagyhaszonjárművek között a 16 tonna feletti kategória dominál (94,12 százalékos piaci részesedéssel), szinte csak a nemzetközi fuvarozásban résztvevők vásárolnak új 3,5 tonna fölötti járművet (összesen 1055-öt, 23,4 százalékos növekedés). Visszaesett a buszértékesítés, 78 ilyen járművet – mintegy nyolcada hazai gyártmány - vettek január és március között Magyarországon (65 százalékos visszaesés). Top 35 új autó Magyarországon 2021-ben (személyautó és kishaszonjármű, I-III. hónap) 1. Suzuki Vitara 2185 2. Fiat 500 1853 3. Dacia Duster 1658 4. Suzuki SX4 S-Cross 1646 5. Ford Tourneo Custom 1042 6. Skoda Octavia 1021 7. Kia Ceed 822 8. Jeep Renegade 797 9. Suzuki Swift 770 10. Toyota Corolla 693 11. Ford Ranger 690 12. Ford Transit 670 13. Hyundai Tucson 622 14. Kia Sportage 579 15. Toyota Yaris/Yaris Hybrid 573 16. Fiat Ducato 551 17. Ford Puma 531 18. Toyota RAV4 505 19. Toyota Proace City Verso 471 20. Toyota C-HR 436 21. Renault Master 411 22. Skoda Kodiaq 404 23. Nissan Qashqai 397 24. Toyota Hilux 378 25. Volkswagen Passat 351 26. Ford Focus 347 27. Dacia Lodgy 340 28. Volkswagen T-Roc 311 29. Ford Ecosport 302 30. Skoda Superb 282 31. Ford Transit Custom 274 32. Dacia Sandero 262 33. Hyundai Kona 257 33. SsangYong Korando 257 33. Volkswagen Tiguan 257 (forrás: Datahouse) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Minden idők egyik legerősebb magyar bajnoksága rajtol vasárnap

2021.04.16.
Mads Östberg A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) hétfutamosra tervezi az idei szezont, ennek első állomása lesz a Boldogkőváralján és környékén sorra kerülő vasárnapi verseny.  Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke az MTI-nek elmondta, a koronavírus-járvány ellenére - bár jelentős csúszással - sikerült tavaly is teljes értékű, ráadásul nagyon szoros küzdelmet hozó ob-t lebonyolítaniuk, amelynek Európa-szerte pozitív volt a visszhangja a sportágban. "Részben ennek is köszönhető, hogy világ- és Európa-bajnoki szinten meghatározó, eredményes párosok is beneveztek az idei magyar bajnoki szezonra, amely a reményeink szerint nagyszerű küzdelmet és izgalmakat ígér" - jelentette ki az elnök. Hozzátette, a jelenleg érvényben lévő szabályozások miatt az első verseny zárt kapus lesz, ezért türelmet kérnek a nézőktől, szurkolóktól, akikre az idén is nagy szükség lesz, azonban vasárnap még nem lehetnek ott a pálya szélén. Az indulók közül egy norvég duóra kíváncsiak a legtöbben, a világbajnokság WRC2-es kategóriájának címvédője, Mads Östberg és Torstein Eriksen ugyanis a Citroën Rally Team Hungary versenyautójával vág neki az ob küzdelmeinek, miközben a WRC2-ben is rajthoz áll az év során. A 33 éves versenyző az idény rajtja előtt megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, komolyan veszik a magyarországi futamokat, amelyekre ugyanúgy készülnek fel, mint egy világbajnoki viadalra. Hozzátette, jó lehetőséget láttak abban, hogy a vb-szereplés mellett Magyarországon is versenyezzenek, és jelezte: kihívásként tekintenek az itteni szereplésükre, a magyar mezőnyben pedig sok rutinos és jó ellenféllel szemben kell helyt állniuk. Turán Frigyes új festésű VW Polója A tavaly az abszolút bajnoki címről egy ponttal lemaradó, de az RC2-es kategóriában bajnok Turán Frigyes, Bagaméri László páros korábban szintén sajtótájékoztatón mutatta be a Next Auto Polo GTI R5 2021-es dizájnját, valamint beszélt arról is, hogy milyen célokkal vág neki az aktuális szezonnak. "Minden évben úgy állunk oda a rajthoz, hogy bajnokok akarunk lenni, másképp nem is lenne értelme, ezért ebben az évben is ez a célunk" - jelentette ki Turán, aki megnyerte az elmúlt hétvégén rendezett Orfű-ralit, amely tesztversenyként szolgált az ob élmezőnyének. A Shell Helix Ultra csapatának versenyzője kiemelte, hogy a nemzetközi szinten is ismert és elismert ellenfelek mellett a feltörekvő fiatal hazai riválisok között szintén vannak olyanok, akikkel számolni kell, ez pedig "komoly technikai és mentális elvárásokat" támaszt az ő párosukkal szemben is. Jan Kopeczky Skodája Östbergék mellett itt lesz az első ob-futamon a szintén WRC2-résztvevő orosz Nyikolaj Grijazin, Konsztantin Alekszandrov (Polo GTI R5) kettős, valamint a 2013-as Európa-bajnok, 2018-ban a WRC2-ben diadalmaskodó cseh Jan Kopecky, Jan Hlousek (Skoda Fabia Rally2 EVO) duó. A magyar élmenők közül az abszolút bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) páros, valamint az előző idényben a végső sikerért a zárófutamig versenyben lévő Velenczei Ádám, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) kettős is ott lesz a rajtnál Boldogkőváralján. Az ob nyitóversenye egynapos lesz, vasárnap három gyorsasági szakaszt teljesít a mezőny háromszor, így összesen kilenc szakasz, azaz 124,95 kilométer megtétele után alakul ki a végeredmény. Nézők nem mehetnek a járvány miatt. Az ob következő futamát, az Eger-ralit májusban rendezik, majd a tervek szerint Salgótarján, Pécs, Székesfehérvár, valamint Mór következik, a záróversenyt pedig október 22. és 24. között tartják Nyíregyházán és környékén, az Európa-bajnoki (ERC) fordulóval közösen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

F1: Délután is a Mercedesek voltak a leggyorsabbak Imolában

2021.04.16.
Bottas mögött csapattársa, a hétszeres világbajnok és jelenleg is címvédő brit Lewis Hamilton lett a második, a francia Pierre Gasly pedig a harmadik. Az edzést öt perccel a vége előtt leállították - és már újra sem indították -, ugyanis a Ferrarival versenyző, ötödikként záró Charles Leclerc kicsúszott és a gumifalba csapódva összetörte az autóját.     Eredmények, 2. szabadedzés: 1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:15.551 perc 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 0.010 másodperc hátrány 3. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 0.078 mp h. 4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 0.283 mp h. 5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 0.820 mp h. 6. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 0.860 mp h.     korábban, 1. szabadedzés: 1. Bottas 1:16.564 perc 2. Hamilton 0.041 másodperc hátrány 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 0.058 mp h. 4. Leclerc 0.232 mp h. 5. Gasly 0.324 mp h. 6. Sainz 0.324 mp h.     A további program:     szombat: 3. szabadedzés 11.00 időmérő edzés 14.00       vasárnap: futam 15.00 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Amikor Le Mans-ba ment a Nissan Skyline

2021.04.16.
Nem is gondolnánk, hogy Le Mans mennyi különleges autócsodát látott már rendkívül dicső múltja során. Nekem például az újdonság erejével hatott, hogy a japán tuningautós kultúra egyik kiemelkedő modellje, a Nissan Skyline R33 is versenyzett a franciák legendás 24 órás viadalán – noha tudatlanságom oka könnyen lehet az, hogy én ekkor még rugdalózóban feszültem. Minden akkor kezdődött, amikor az R32-re épülő A-csoportos Godzilla versenyautók kiöregedtek, és a Nissan igyekezett az új GT1 szabályrendszer szerint építeni valamit, amivel reklámozhatják a Skyline családot. Ekkor született a világ egyetlen utcai Nissan Skyline R33 GT-R LM modellje, ami a mai napig a Nissan gyűjteményében pihen. Akkoriban ugyanis elég volt egyetlen utcai modell a versenyautó homologizációjához. Míg az utcai változat 305 lóerős volt, a Nismo által felkészített versenyváltozatok már 600 lóerőt felett teljesítettek, és mindössze 1279 kg-ot nyomtak mire Le Mansba értek 1995-ben. Mindössze kettő versenyautó épült, ezekkel vágtak neki a világ legnehezebb és legnagyobb presztízs értékkel rendelkező hosszútávú vidalának két évben is egymás után. Széles pacsniként folytak rá Le Mans aszfaltjára a vörös-fehér és kék-fehér Skylineok, hiszen bitang szélesítésekkel látták el őket, no meg vasalódeszkányi szárnyakkal, hogy minél több leszorítóerőhöz jussanak. Motorterében az RB26DETT motor felfúrt, 2,8 literes változata csücsült, 1,4 barral megfújt Garrett turbókkal. Még arra is odafigyeltek, hogy a motort lejjebb pozicionálják a bódéban, így jobb tömegelosztást kaptak. Az erőt egy saját fejlesztésű, 6-fokozatú szekvenciális váltó továbbította a hátsó kerekekre – a tömegcsökkentés jegyében megszabadultak az összkerékhajtástól. Persze a pilóták is japánok voltak, köztük az egykori Forma-1 sztár Aguri Suzukival, de így sem volt könnyű dolguk olyan ellenfelekkel, mint a Ferrari F40 LM, vagy a McLaren F1 GTR, ami a ’95-ös szezonra tovább fejlődött egy évvel korábbi győzelme ellenére is. Aztán befutott a Porsche is a 911 GT1-gyel, egy középmotoros, kifejezetten célgépnek épített versenyautóval. Szóval lehetett akármennyire is nagyszerű autó a Skyline GT-R LM, és lehettek akármennyire precizek a japán mérnökök, ha egyszer rossz volt az időzítés egy győzelemre. Ráadásul a #22-es rajtszámú autójuk már a kvalifikáció során váltóhibával küszködött. Így is 4 perc könyékén jártak köridőben, és folyamatosan fejlődtek, ahogy kezdték kiismerni a pályát, de sajnos az ellenfelek is gyorsultak. Így a Nissan és a Nismo számára leginkább annyi lehetett a cél, hogy a top 10-be bekerüljenek kategóriájukban, ami sikerült is, pont a 10-dik hely megszerzésével a #23-as rajtszámú autónak. Mindezt annak ellenére, hogy csak 307 kört tettek meg és több mint 2 órát a pitben töltöttek. Az 1997-es szezonra nyilvánvalóvá vált, hogy egy sokkal komolyabb célgépre lesz szükség, ha nyerni szeretnének. Ekkor született meg a középmotoros Nissan R390 GT1, ami viszont már egy másik sztori. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

F1: péntek délelőtt a két Mercedes zárt az élen Imolában

2021.04.16.
Bottas mögött csapattársa, a hétszeres világbajnok, és jelenleg is címvédő brit Lewis Hamilton lett a második, a Red Bullal versenyző holland Max Verstappen pedig a harmadik. A 22. percben félbeszakították a gyakorlást két korábbi csapattárs, Esteban Ocon és Sergio Pérez ütközése miatt. Előbbi autójának az eleje, utóbbinak pedig a bal hátsó gumiabroncsa rongálódott meg. Az edzés vége előtt ismét előkerültek a piros zászlók, amikor az orosz Nyikita Mazepin egy órán belül másodszor is megpördült és kicsúszott. Eredmények, 1. szabadedzés: 1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:16.564 perc 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 0.041 másodperc hátrány 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 0.058 mp h. 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 0.232 mp h. 5. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 0.324 mp h. 6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 0.324 mp h.     A további program: 2. szabadedzés 14.30     szombat: 3. szabadedzés 11.00 időmérő edzés 14.00       vasárnap: futam 15.00 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Munkavégzés közben halálra gázolták a Magyar Közút alkalmazottját

2021.04.16.
Április 16-án, péntek délelőtt 9 óra 20 perc körül a 681-es út Berzence külterületén fekvő szakaszán - eddig tisztázatlan körülmények között - ütötte el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. forgalomirányító jelzőőrét egy kisteherautó sofőrje. Az ütközés során a közútkezelő munkatársa, egy 54 éves nagykorpádi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. „Munkatársunk fontos tagja volt cégünknek, közel 18 éve dolgozott a nagyatádi mérnökségünkön. Kiváló kolléga és elismert szakembere volt a somogyi csapatunknak” - írta a Magyar Közút a hivatalos Facebook oldalán. Pont az ilyen tragikus esetek miatt indította el a társaság néhány éve „Biztonságunk az Ön kezében van” című közlekedésbiztonsági kampányát, ugyanis 2000 óta összesen 18 kollégájukat vesztették el munkavégzés közben, munkaterületen, figyelmetlen autósok miatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója