A négyes szám bűvöletében a Toyota Yaris

2020.12.11.
A Toyota Motor Manufacturing France (TMMF) legyártotta a négymilliomodik Toyota Yarist, egy piros-fekete kéttónusú fényezésű, gazdag felszereltségű modellt. A negyedik generációs Yarist a Toyota világelső öntöltő hibrid elektromos meghajtásának negyedik generációs változata hajtja, és a  szegmensben egyedülálló passzív és aktív biztonsági rendszereket kínál alapfelszereltségként. A Yaris több, mint 20 éve, 1999-ben lépett színre, 2000-ben pedig már el is nyerte az Év Autója címet, és azóta is töretlen sikernek számít – mind az értékesítési darabszámok, mind pedig a márka népszerűsítésének tekintetében. A modell eladásai évről évre növekednek: 2019-ben a harmadik generációs Yarisból 224.000 darab talált gazdára Európában, 22 százalékot produkálva a Toyota európai forgalmából, és közel 8 százalékos piaci részesedést szerezve a szegmensben. Magyarországon a modell ennél is nagyobb slágernek számít: idén január és november között nem kevesebb, mint 2816 darab talált gazdára belőle a kivonásokkal tisztított magyarországi újautó piacon, ami megdöbbentő 45,4%-os növekedést (miközben a szegmens eladásai 28,8%-al zuhantak), és 25,6%-os szegmensrészesedést (ami 13,1 százalékpontos növekedésnek felel meg) jelent, azaz gyakorlatilag ma minden negyedik eladott új kisautó Magyarországon Toyota Yaris. Ebben persze szerepe volt az idén kivezetett harmadik generációs Yarisnak, amely Yaris Classic néven komoly értékesítési sikereket ért el, de ősszel megérkezett vadonatúj, negyedik generációs Yaris is óriási sikernek bizonyult. A négymilliomodik európai gyártású Yaris egy negyedik generációs modell, amiben a Toyota Hybrid System negyedik generációs változata működik a szegmens legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztásával és CO₂-kibocsátásával [3,7 l/100 km és 85 g/km (WLTP)]. A Toyota mérnökei mindezt magasabb teljesítmény (116 LE) mellett érték el. A tervezők csapata emellett azt a biztonsági szintet is sikeresen fenntartotta, ami az új Yarist a szegmens legbiztonságosabb autójává avatja. A vadonatúj Yaris kiérdemelte a 2020 SAFETYBEST díjat is az európai B-szegmensben elsőként kifejlesztett  központi légzsákjáért, ami alapfelszereltség a Yarisban. A Toyota legkelendőbb modelljében a  Toyota Safety Sense legújabb változata működik; ebben a csomagban ugyancsak alapáron jár egy sor olyan aktív biztonsági rendszer, amelyek elsőként jelennek meg a kategóriában. A közeljövőben a Yaris mellett a sláger kisautó sikervárományos SUV testvérmodellje, a Yaris Cross is hamarosan megkezdődik a Toyota franciaországi gyártóüzemében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Top 100 – Ezeket a kocsikat vették 2020-ban a magyarok

2020.12.11.
A személyautó márkák versenyében tartja első helyét a Suzuki (13 064 autó, 43,54 százalékos csökkenés 2019 hasonló időszakához képest), a japán márka piaci részesedése 11,33 százalék, mögötte leszakadóban a Toyota (11 344 személyautó, 16,12 százalékos növekedés), harmadik a Ford (10 339 személyautó, 24,03 százalékos csökkenés), negyedik a Dacia (9577 személyautó, 5,73 százalékos plusz). Ötödik a Skoda (9382 személyautó, 18,97 százalék mínusz), hatodik a Volkswagen (8935 személyautó, 10,46 százalék mínusz). Jól áll a magyar piacon a Jeep (2106 autó, 55,65 százalékos növekedés), jól ment a Citroennek (1734 autó, 36,75 százalék plusz), a Ssangyongnak (779 autó, 95,24 százalékos plusz), a Porschénak (235 autó, 47,80 százalékos bővülés) és a Lamborghininek (3 autó, plusz 200 százalék). Az áprilisi és májusi kijárási és kereskedelmi korlátozások betettek az Opelnek (-48,66 százalék, 5548 személyautó), a Mazdának (-38,38 százalék, 1355 autó), a Hondának (-38,72 százalék, 1353 autó), a Seatnak (-38 százalék, 1330 autó), a Subarunak (-32,26 százalék, 84 autó), a Smartnak (-55,45 százalék, 49 autó), az Infinitinek (-60,40 százalék, 40 autó). A magyar személyautó-piacon 2020-ben az alsó-középkategória a legnépszerűbb, ezek tették ki az eladások 23,56 százalékát (bestseller a Suzuki SX4 S-Cross 4910 autóval). A népszerűségi listán ezután B-SUV-ok következnek, ezek jelentik az eladások 18,02 százalékát (bestseller az Év Magyar Autója 2021 díjra jelölt Suzuki Vitara 6178 autóval), a harmadik legnépszerűbb kategória C-SUV-oké 12,62 százalékos részesedéssel (bestseller a Toyota RAV4 1697 autóval. A legnépszerűbb egyterű a Dacia Lodgy (3667 autó), a legnépszerűbb felső-középkategóriás kocsi a Volkswagen Passat (1194 autó), a kisautók között a Magyar Év Autója 2021 díjra jelölt Toyota Yaris/Yaris hybrid vezet (2909 autó), a minik között a Fiat 500 (3749 autó) az első, a nagyautók között vezet a Mercedes-Benz E-osztály /T/AMG (378 autó), a Datahouse sportkocsi kategóriájában a Ford Mustang (249 autó), a luxusautók között a BMW 7 (46 autó), a B kategóriás egyterűk között az Opel Combo Tour (1384 autó), a D kategóriás szabadidő-autók között pedig a Skoda Kodiaq (1404 autó). A legkelendőbb kisteherautó a Ford Transit (2255 jármű), a kishaszonjárművek között a Dacia Dokker Van (926 jármű), a legmenőbb pickup a Magyar Év Autója 2021 díjra jelölt Ford Ranger (2150 jármű), a legnépszerűbb kisbusz pedig a Ford Tourneo Custom (3100 jármű). 2020-ban is sok különlegesség kapott magyar rendszámot: egy Aston Martin DBS, egy Aston Martin DB11, egy Maserati Grancabrio, egy Maserati Granturismo, egy Ferrari F8 Tributo, egy Ferrari GTC4 Lusso, egy Dodge Challenger, egy Audi R8 Coupé, egy Audi RS4 Avant, két Jaguar F-Type, két Ferrari F8 Spider, két Bentley Flying Spur, két Audi S8, két Ferrari F8 Spider, két Maserati Quattroporte, két Lexus RC F, három Audi RS5, három Lamborghini Urus, három Toyota Supra, négy Jaguar I-Pace, négy Bentley Continental, öt Ferrari 488, , öt BMW i8, öt Bentley Bentayga, öt Audi RS 7, öt Tesla Model S, hat Ferrari 812 Superfast, hat Lexus LS500/500h, hat Maserati Levante, hat Nissan GT-R, hét Lexus LC500, hét Range Rover, kilenc Audi e-tron, kilenc Tesla Model X, tíz Tesla Model X, tizenegy BMW X7 M, tizenkét Porsche Panamera, tizenkét Mercedes-Benz S-osztály Maybach, tizennégy Audi RS 6 Avant, 17 BMW X6 M, 22 BMW M5, 39 Porsche 911, 40 Porsche Taycan, 47 Mercedes-Benz EQC, 44 Mercedes G AMG, 47 Audi SQ8, 56 Tesla Model 3, 68 Mercedes AMG GT, 108 Porsche Cayenne, 132 BMW X5 M. A nagyhaszonjárművek között a 16 tonna feletti kategória dominál (90 százalék fölötti piaci részesedéssel), szinte csak a nemzetközi fuvarozásban résztvevők vásárolnak új 3,5 tonna fölötti járművet (elmúlt 11 hónapban összesen 3009-et, 39,2 százalékos csökkenés). Kevéssel nőtt a buszértékesítés, 569 ilyen járművet – mintegy negyede hazai gyártmány - vettek idén Magyarországon (1,9 százalékos növekedés). Top 100 új autó Magyarországon 2020-ban (I-XI. hónap) (személyautó és kishaszonjármű) 1. Suzuki Vitara 6178 autó 2. Suzuki SX4 S-Cross 4910 3. Skoda Octavia 4475 4. Fiat 500 3749 5. Dacia Lodgy 3667 6. Dacia Duster 3443 7. Toyota Corolla 3330 8. Ford Tourneo Custom 3100 9. Toyota Yaris/Yaris Hybrid 2909 10. Renault Clio 2512 11. Kia Ceed 2296 12. Ford Transit 2255 13. Ford Ranger 2150 14. Ford Puma 1898 15. Jeep Renegade 1854 16. Fiat Ducato 1840 17. Ford Focus 1714 18. Toyota RAV4 1697 19. Volkswagen Golf 1544 20. Skoda Kodiaq 1404 21. Opel Combo Tour 1384 22. Toyota Hilux 1239 23. Opel Corsa 1233 24. Toyota C-HR 1225 25. Kia Sportage 1222 26. Suzuki Swift 1213 27. Dacia Sandero 1212 28. Hyundai Tucson 1209 29. Volkswagen Passat 1194 30. Renault Master 1157 31. Skoda Scala 1060 32. Skoda Superb 1028 33. Opel Astra 1015 34. Ford Transit Custom 1010 35. Hyundai Kona 1007 36. Volkswagen Touran 987 37. Nissan Qashqai 955 38. Hyundai i30 938 39. Dacia Dokker Van 926 40. Volkswagen T-Roc 898 41. Dacia Logan 892 42. Fiat Tipo 850 43. Opel Crossland X 849 44. Volkswagen Polo 831 45. Volkswagen Tiguan 819 46. Ford Kuga 725 47. Renault Captur 721 48. Opel Combo 691 50. Toyota Proace City Verso 678 51. Mercedes-Benz GLE/GLE AMG 671 52. Citroen Grand C4 Spacetourer 658 53. Peugeot Boxer 643 54. Peugeot Rifter 619 55. Volvo XC40 614 56. Volkswagen Caddy Kombi 600 57. Citroen Jumper 599 58. Ssangyong Korando 588 59. Suzuki Ignis 571 60. Ford Mondeo 556 61. Mercedes-Benz A-osztály/AMG 553 62. Citroen Berlingo Multispace 550 63. Volkswagen T-Cross 549 64. Volvo XC60 545 65. Nissan X-Trail 539 65. Skoda Fabia 539 67. Volkswagen Caddy 527 68. Kia Niro 528 68. Seat Leon 528 70. Hyundai i20 519 71. Peugeot 5008 518 72. Ford Ecosport 504 73. Honda CR-V 498 74. Mercedes-Benz GLC/AMG 488 75. Toyota Aygo 480 76. Skoda Karoq 479 77. Kia XCeed 472 78. Renault Mégane 469 79. BMW 3/GT/Touring/M3 463 80. Seat Arona 435 81. BMW X5/X5 M 431 82. Mercedes-Benz CLA/AMG 404 83. Opel Grandland X 399 83. Opel Vivaro 399 85. Mercedes-Benz Sprinter 393 86. Toyota Proace Combi 389 87. Kia Stonic 387 88. Ford Transit Connect Van 378 88. Mercedes-Benz E/T/AMG 378 90. Audi Q3/RS Q3 376 91. Fiat Doblo Cargo 368 92. Nissan Juke 361 93. Toyota Camry 357 94. Volkswagen Golf Sportsvan 353 95. Renault Zoe 343 96. Volkswagen Crafter 341 97. Renault Scenic 334 98. Volvo XC90 332 99. Peugeot 3008 329 100. Mazda CX-30 326 (forrás: Datahouse) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Állati jó-tékonysági ötlettel rukkolt elő a Ford

2020.12.11.
Hogyan lehet mesekönyvet venni egy cukrászdában? A Ford Puma 9, főként balatoni település cukrászdája, péksége elé látogat majd el jótékonysági kampány során. Az akcióhoz lelkesen csatlakozó cukrászdákban lesz kapható az a sütemény, amelyhez mesekönyv is jár. A vevők eldönthetik, hogy az új mesekönyvet hazaviszik, vagy felajánlják jótékony célra és azt a cukrászda előtt parkoló autóba pakolják. A karitatív akció során egyéb adományokat, otthon már nem használt, jó állapotú könyveket is várnak a szervezők, melyet a Mikulás a Forrd Puma segítségével fog elszállítani. A Mikulás autójába több száz könyv is elfér, a szervezők remélik, hogy legalább ennyivel gazdagodik majd a könyvtár. Miért pont Ford Pumát használnak? Az akcióban nem véletlenül használják az új Puma egyik legjobban felszerelt típusát. A járműnek kiváló menettulajdonságai mellett, hatalmas a puttonya, csomagtartó mérete, pedig az egyedi Megaboxnak köszönhetően első kategóriájában. Így a szervezők játszva pakoltak 180 darab mikuláscsomagot és a sok-sok adomány könyvet az autóba. 
Címkék: 

Kiss Norbert lett az év magyar autóversenyzője

2020.12.11.
A 35 éves versenyző az idén új magyar csapatának, a Révész Truck Racing Teamnek a színeiben állt rajthoz az ETRC-ben, amelynek szezonja során a koronavírus-járvány miatt végül csak két hétvégét bonyolítottak le, és bajnokot sem hirdettek. Kiss ugyanakkor a hét megrendezett futam közül négyet megnyert, ezek közül három diadalt – nagy fölénnyel – a Hungaroringen aratott. Kiss Norbert 2015 óta minden évben az első 10-ben zárt a szavazáson, de most először lett az év legjobbja. A szombathelyi születésű kamionversenyző mögött a túraautó-világkupában (WTCR) az idén először dobogós Tassi Attila zárt a ranglista második helyén, harmadikként pedig a rali Európa-bajnokságon (ERC) nyolcadik Herczig Norbert végzett. Az Autósport és Formula Magazin tájékoztatása szerint az Autósport Évkönyv 2020 című kiadványban ezúttal is megtalálható a teljes 50 fős rangsor, valamint az év legjobb női versenyzője, junior pilótája, csapata, illetve – most először – az év E-versenyzője is, miután a virtuális száguldás az idei évben minden korábbinál nagyobb figyelmet kapott. A pandémia miatt a hagyományos TOP50 magyar autóversenyző gála ezúttal elmarad, a hatályban lévő kormányrendelet szerint ugyanis nem lehet rendezvényeket tartani.   Fotó: Kovács Tamás/MTI
Címkék: 

Tömegszerencsétlenség: munkásokat szállító busz borult fel - fotó

2020.12.11.
Fotó: police.hu A helyszínelés és a műszaki mentés miatti forgalomkorlátozás jelenleg is tart - írta a police.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oltóközpontot hoz létre a Volkswagen

2020.12.11.
A Volkswagen saját koronavakcinázó központ felállítását tervezi a wolfsburgi főüzemben. A tervek már készen vannak, a szövetségi kormány pontosabb specifikációira kell várni - magyarázta a VW központjának vállalati egészségügyi rendszerének vezetője, Katharina Bruderek. De már szoros kapcsolatban állnak a várossal is.  A csoport egészségügyi osztályának vezetője, Lars Nachbar koordinál a hatóságokkal.  A konszern központja Wolfsburgban. Fotó: Volkswagen "Természetesen minél előbb be akarjuk oltani az embereket" - mondta Bruderek. "De egyértelmű, hogy az oltóanyag forgalmazását a szövetségi kormány fogja szabályozni." Közvetett módon az új koronavírus elleni nagyszabású oltás a helyszínen szintén megkönnyítheti a térség egészségügyi létesítményeinek terheit, ha az alkalmazottak beolthatók az üzemben. A VW emellett felajánlja koronatesztjeit a további fertőzések kockázatának csökkentése érdekében. A tesztekre már több német üzemben speciális konténereket telepített a Volkswagen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Aranytömb 550 lóerővel

2020.12.11.
A negyedik generációs Toyota Supra minden idők egyik leggyakrabban és legmerészebben tuningolt típusa. Soros hathengeres motorjából a szakértők a gyári teljesítmény akár hat-nyolcszorosát is könnyedén előcsalogatták, és csalogatják a mai napig. Ilyen előzmények után akkor is magasak voltak az elvárások az új Toyota GR Suprával szemben, ha tudjuk, egy modern, elektronikus vezérlésű motorból nem olyan egyszerű plusz teljesítményt előcsalogatni. A német Manhart az elsők között próbálkozott meg a feladattal, és nem is vallott kudarcot. Idén áprilisban mutatták be a Supra GR 450-et, amely – ahogy a neve is mutatja – 450 lóerőt adott le a gyári 340 helyett, a maximális forgatónyomaték 500 Nm-ről 650 Nm-re emelkedett; mindkét érték nagyjából 33 százalékkal nőtt. Nem rossz, de mindenki sejtette, hogy ennél több volt benne – a Suprában és a Manhartban egyaránt. Nem tévedtek, alig fél évnek kellett eltelnie, és megérkezett a Supra második tuningcsomagja. A Toyota Supra GR 550 motorja – micsoda meglepetés – 550 lóerős, ami valamivel több, mint 60 százalékos teljesítménynövelést jelent a gyári beállításhoz képest. A nyomatéki csúcs pedig eléri a 770 newtonmétert (+54%). Míg az első körben csak a motorvezérlést módosították, ezúttal jóval komolyabb változtatásokat eszközöltek: új a turbófeltöltő, lecserélték a hűtőt, a szívórendszer szénszálas kompozitból készült. A hangolható kipufogórendszer az FI Exhaust munkája, a katalizátor opciós extra. A futómű lehet három irányban állítható KW rendszer vagy egyszerű, de nagyszerű ültetés – ezen a téren nincs eltérés a GR 450 és GR 550 között. Van viszont különbség a keréktárcsákban: a konkáv, polírozott felniket matt fekete darabok váltották, a hátsó abroncsok az eddig alkalmazott 285/30 ZR20 helyett 295/25 ZR20 méretűek (elöl viszont 265/30-ról 255/30-ra módosították a méretet, ami valamivel jobb kezelhetőséget ígér). A fékekhez és a belső térhez nem nyúlnak a Manhartnál, csak ha az ügyfél külön kéri. A műhelyre jellemző arany fólia és kontrasztos matricázás látványos adalék, és bár ellenálltak a kísértésnek, hogy tolakodó hátsó szárnnyal csúfítsák el az autó remek arányait, az extra teljesítmény indokolttá tette egy első légterelő idom felszerelését. A Manhart nem tette közzé a mentdinamikai adatokat, de valószínű, hogy a gyári értéknél (4,3 mp 0-100 km/h-ra) legalább fél másodperccel javult a Supra gyorsító képessége – a hármassal kezdődő gyorsulási érték pedig már a szupersportautók felségterülete. Fotó: www.manhart-performance.de További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Tehenek szabadultak az autópályára, kilenc autó tört össze

2020.12.11.
A furcsa eset szerda reggel történt Ausztriában, az A1-es Westautobahnon, Enns térségében. Hét órakor a pirkadatban tűntek fel az állatok a nagy sebességgel száguldó autók között. Vészfékezések, kényszerű sávváltások történtek, az ütközést azonban sok autós nagy tudta elkerülni. Volt olyan autó, ami a tehenekkel ütközött, s olyan is, amelyben autók csapódtak egymásnak a vészfékezés miatt. Két órán át szünetelt a forgalom az A1-en. A tehenek egy közeli istállóból szökhettek meg, egyelőre azonban rejtély, hogyan kerültek az autópályára. A rendőrség vizsgálatot indított a részletek kiderítésére, a tehenek gazdája felelősségre vonásra és tetemes kár megfizetésére számíthat. Az istállóból négy szarvasmarha szökött meg, három tévedt a pályára, mindhárom elpusztult. A negyedik állat felkutatása cikkünk írásakor még tartott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

456 lóerő 8 literes fogyasztással?

2020.12.10.
Hogy néz ki? Emlékszem, mekkora feltűnést keltett a magyar utakon az Audi Q7 első generációja, volt olyan sofőr, aki eldobta a kormányt és hátra mászott menet közben, hogy megcsodálja. FélTEK tőle, nem hiába szerzett be annyit a terrorelhárítási szakszolgálat. Megjelenni vele fél siker. Az új ezzel szemben sokkal letisztultabb, szelídebb és sugárzik róla, hogy okosabb is. Az előd kőbunkó arcát egy intelligens, tanult, kifinomult, iskolázott külső váltotta fel, az autó alaphelyzetben nem olyan magas, légrugói a földhöz láncolják, sokszor azt hinnénk, hogy egy nagy kombi, a laikusok A8 kombinak hihetik. A frissített változat még inkább szelídített rajta, úgy nyúltak hozzá a tervezők, hogy finomítottak drabális mivoltán. Maradt hegyomlásszerű, ugyanakkor jámbor, kedves és ártatlan a tekintete. A navigációs adatokból is dolgozó LED-mátrixos, lézer távfényes fotonágyúk tényleg nappalt varázsolnak az éjszakából, úgy, hogy közben nem vakítják el a közlekedés többi résztvevőjét. Hossza 5,06 méter, szélessége 1,97 méter (tükrökkel 2,2 méter, úgyhogy a körúton csak óvatosan...), magassága 1,74 méter (acélrugókkal), tengelytávolsága közel 3 méter. Üveg panoráma teteje elektromosan mozgatható. Felsőbbrendű az igényessége, az autó masszív, összeszerelési minősége példás (szlovák és felvidéki magyar munkásokat kell dicsérni érte), az ajtók puffanása fejedelmi (ráadásul behúzó automatikával is ellátták). Hátul jó beülni, a hatalmas ajtók majdnem derékszögben nyílnak, óriási a lábtér, ami a tologatható ülésekkel tovább növelhető. Az utastér megújult, a műszerfal egy az egyben a Q8-ból érkezett. A középső érintőképernyő 10,1 hüvelykes, a klímapanel 8,6 hüvelykes, szintén érintésre reagál és finoman vissza is rúg, hogy az ujjbegyünkön érezzük, valami intelligenssel van dolgunk (haptikus a visszajelzés). A klíma kezelése nem ösztönös, oda kell néznünk, ha menet közben állítanánk a hőfokot - és mikor állítsuk, ha nem menet közben? A hátsó klíma szintén nyomkodós, a konzolon az ülésfűtést is kapcsolhatjuk. A sportkormány remek fogású, de nem fűthető. Az alcantara borítású sportülések jól tartanak, hosszú távon is kényelmesek, az ülésfűtés első fokozata gyenge, a harmadik éget, de a második fokozat pont jó, így kifogásra nincs okom. Az 558 wattos Bose hifi szépen szól, szélzajra nem panaszkodhatunk. A plug-in hibrid Q7 csak ötüléses, a csomagtartó alapból 650 literes (ami a hátsó ülések tologatásával bővíthető). Padlója alatt nincs plusz hely, a hasznos térelválasztókkal viszont egész jól berendezhetjük, igaz elég nagy helyet lopnak el a töltőkábelek. Gombnyomásra leereszthető az autó hátsója, hogy könnyebben lehessen pakolni (55 millimétert süllyed a hátsó tengely). Hogy megy? Kétféle konnektoros hibrid van a Q7 palettán, a gyengébb 340 lóerő és 450 Nm leadására képes, hathengeres V6-os benzinmotort állít csatasorba egy 94 kW-os és 350 Nm csúcsnyomatékú villanymotor társaságában. Az Audi elektromotorja a nyolcfokozatú automata váltó házában lakik, amelyen keresztül ereje mind a négy kerékhez elér a quattro meghajtás révén. A Q7 55 TFSI e quattro 381 lóerős, legnagyobb forgatónyomatéka 600 Nm, míg a fickós, tesztelt 60 TFSI e 456 lóerőt és 700 newtonmétert mozgósít. Kell is, hisz tömege üresen 2460 kilogramm. Ennek ellenére 5,7 másodperc alatt sprintel álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre.  40-50 kilométerig meríthet energiát a rendszer a 168 cellás, 17,3 kWh-s akkumulátorból, 135 kilométer/óra felett minden esetben aktív a benzinmotor, amely 240 kilométer/órás tempóig gyorsítja a zöld rendszámos monstrumot. Az elektromos hatótáv a külső hőmérséklettől, a domborzattól és a vezetési gyakorlattól függ, nálam novemberi körülmények között 38-42 kilométerre adódott. A nagy lassulásokat meghálálja, akár 25 kilowattal is képes visszatölteni a rendszer. A vörös féknyergek határozottan harapnak, a Q7 100 kilométer/óra sebességről 35,6 méteren belül áll meg. Döbbenetesen gyorsul, bármilyen helyzetben az élre tör, 100-120-as tempóról úgy ugrik 200-220-ra, mint egy orrszarvú, amelyik parázsba taposott. Mindig halkan, elektromos módban indul a Q7, ilyenkor a gázpedál erős lenyomására kel életre a benzinmotor, a villanymotor besegít addig, amíg a turbók dolgozni kezdenek. A 60 TFSI e esetén szériában adják az S line megjelenési csomagot. Mennyit fogyaszt? A drive select kapcsolóval hat előre programozott és egy egyéni mód közül választhatunk. Mindegyik másfajta motor, váltó és futómű karakterisztikát ad, mivel senki sem fizeti az üzemanyagot helyettem, én a takarékos üzemmódot választottam és a gyakori otthoni töltést. Így nem is csodálkoztam azon, hogy az átlagfogyasztás végül 8 liter körül alakult öt teljes töltéssel 700 megtett kilométer után. Valljuk be, nem rossz egy 456 lóerős birodalmi pézsmatuloktól. Sokat autóztam a Q7-tel, így volt alkalmam hosszabb távon is tesztelni a fogyasztását. Tele akkumulátorral indultunk kirándulni Baranyába, rendes tempóval, szabályosan közlekedve 38,2 kilométer alatt fogyott el a villanyáram. Ezalatt - 100 kilométerre vetítve - 32 kWh óra áramfogyasztást mutatott a fedélzeti számítógép. Az első 100 kilométeren 5,9 liter benzint és 13,7 kWh elektromos áramot fogyasztott az autó. A 200. kilométernél 8,1 literes benzinfogyasztást és 8,7 kWh áramfogyasztást, a 300. kilométernél ugyanez 8 literre és 6,5 kWh-ra, a 400. kilométernél 7,2 literre és 8,7 kilowattórára alakult (ha kétszer töltjük tele az akkut, 100 kilométerenként csak 2 liter benzinfogyasztással és 26,9 kWh átlagos áramfogyasztással számolhatunk, 200 kilométeren pedig 5,7 literes, illetve 14,8 kWh/100 kilométeres átlagot vehetünk, 300 kilométeren pedig 7 liter + 10,8 kWh az átlagfogyasztás). Akárhogy is számolom, ez alig nyolc literes átlagfogyasztásnak felel meg. Igaz, autópályán nem hajtottam (a nulláson azért belekóstoltunk a 200 feletti tempóba), állandóan ment a klíma és az ülésfűtés.  Type 2-es töltőről 7,4 kilowatt energiát fogad, ezzel 2,5-3 óra alatt feltölthető. Otthoni kapcsolattal a töltés ideje 9 órára nyúlik, de este rápattintva reggelre legalább tele a tank. Csak fel ne gyulladjon a garázs és a ház... Milyen vezetni? A Q7-es alapvetően persze a kényelemről szól, még a 15 milliméterrel lejjebb ültetett S line kivitel is finoman lépked át a fekvőrendőrökön. A légrugózás teszi a dolgát, selymes vele minden út, legyen az mezei ösvény, vagy csikorgó plázaparkoló. Emelni is lehet rajta, ha netán síneken másznánk át... Sportos állásában 15 millimétert süllyed, offroad állásban pedig a normálhoz képest 25 millimétert emelkedik a futómű. Az Audi Q7 zöld rendszámmal is a kényelmes vezetés élményét adja. Számos vezetési segéd (keresztirányú forgalom asszisztens, trélerszabályozó, éberségfigyelő) mellett torlódásasszisztens funkcióval is rendelkező adaptív sebességszabályzót is kínál. Már 100 méterre előre látja az akadályokat, legyen az akár gyalogos, 85 kilométer/órás sebességig működik a koccanásgátlója, 40 kilométer/óra sebességig teljesen megelőzhető a baleset. Távtartós araszoló sebességtartó automatája 0-250 kilométer/óra sebesség között aktív, dugósegédje 65 kilométer/órás sebességig önálló működésre is képes, követi az autósort, a felfestett sávokban. Hatékonyság-asszisztense automatikusan a domborzati, navigációs és forgalmi viszonyokhoz igazítja a jármű sebességét, de a táblákkal jelzett határokat is automatikusan betartja. Természetesen ez az asszisztens is kikapcsolható. A hatékonyságjavító pedál elnehezedik, ha már nem kellene annyira nyomni és a takarékos üzemmód vitorlázó funkciójával együtt akár 10 százalékot is megspórol nekünk. Autópályán is nagyon halk (még akkor is, ha kifogy belőle a delelj), a V6 szépen duruzsol, futóműve párnázott varázsszőnyegként repít már takarékos módban is, komfortban pedig ringat. Lehajtott ülésekkel sík padlót kapunk, a raktér szélessége és magassága is elegendő például ahhoz, hogy akár két hűtőszekrényt szállítsunk egyszerre. A légrugók révén a törékeny tárgyak is biztonságban vannak, ehhez csak a drive select menetválasztóban a komfort fokozatot kell kiválasztani. Minden bizonnyal az összes jómódú fazekas, keramikus, üveges vagy porcelánüzér ilyennel fog járni. Bár az árát látva, inkább a nemesebb manufaktúrák képviselői futkároznak majd vele. Mennyibe kerül? A plug-in hibrid Q7 alapára 30,28 millió forint, a felextrázott tesztautó ennél valamivel többe, 37,5 millió forintba került. Kép és szöveg: Biró Csongor További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója