10 millió alatti villany-Pandán dolgozik a Fiat

2023.08.09.
Elég az utcaképre tekinteni, hogy lássuk a Fiat 500e sikerét, ami amellett tudott megfizethető villanyautó maradni, hogy stílusból és remek használhatóságból is kijutott neki. Hasonló elgondolás szerint születne a Fiat második, még megfizethetőbb elektromos modellje, amit a Panda inspirálna, és szeretnék árcéduláját 25 ezer euró alatt, tehát átszámítva kb. 10 millió forint alatt tartani. Az új villany-Panda 2024 júliusában mutatkozhat be, és egyértelmű célja lesz a Dacia Spring és a kínai márkák uralmát megtörni a piacon. Mindezt a Fiat márkaigazgatója, Olivier Francois mondta el egy interjúban, aki elmondta: „Valós igény van megfizethetőbb villanyautókra.” Ráadásul segíti a törekvéseiket, hogy a Stellantis márkacsoporton belül több modellel is osztozhatnak a fejlesztési költségeken, ugyanis a Citroen is számol egy 10 millió alatti, teljesen elektromos városi autóval a közel jövőben. Az e-C3 Szlovákiában fog épülni, hogy a költségeket lent tudják tartani, de azért mégse egy kínai építésű és fejlesztésű autóról legyen szó, mint amilyen a Dacia aprósága. Ezek alapján nem is összekeverednő az Indiában most leleplezett e-C3-mal. Egy megfizethető villanyautó fejlesztése egyre égetőbb az európai gyártók számára, hiszen a friss kínai márkák már rég betörtek az európai piacra, amikre úgy tűnik, hogy a háborús inflációval súlytott vásárló közönségnek van igénye. Egyébként a Fiat szeretné az Egyesült Államokba is visszavinni az elektromos 500-ast, ami a Stellantis csoport egyik legnagyobb profit bányájának számít. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Halálos sztrádabalesettel, sérültekkel és teljes útzárral búcsúzott a kedd - fotókkal frissítve

2023.08.09.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset kedden 22 óra 55 perc körül történt a sztráda 115-ös kilométerszelvényénél, ahol egy román rendszámú kisbusz szalagkorlátnak ütközött. Az elsődleges adatok szerint a balesetben egy ember a helyszínen meghalt, többen megsérültek. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították és stabilizálták a járművet. A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére teljes útlezárás volt érvényben, a rendőrök a forgalmat Kiskunfélegyháza felé terelték. Fotók: Donka Ferenc - MTI Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tovább enyhült az anyaghiány a német iparban

2023.08.08.
A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) adatai szerint a fokozatos csökkenés ellenére a júliusi adat még mindig jelentősen magasabb, mint a 15,2 százalékos hosszú távú átlag.     Autógyártás az Audi ingolstadti központjában. Fotó: Audi  "Az anyaghiány több mint egy éve folyamatosan enyhül, azonban még mindig vannak szűk keresztmetszetek egyes elektronikai alkatrészek esetében" - kommentálta az eredményeket Klaus Wohlrabe, az ifo felmérésekért felelős vezetője. Júliusban leginkább az autóiparban volt jellemző az anyaghiány, a vállalatok nagyjából 60 százaléka számolt be szűk keresztmetszetekről az ellátásban. Az adatfeldolgozó berendezések gyártóinak csaknem fele továbbra is problémákat jelzett a köztes termékek beszerzése során, a gép- és berendezésgyártók körében ugyanakkor az arány két év után először esett 50 százalék alá. Az iparágak többségében  mára 10 százalék alá süllyedt a köztes termékek beszerzésével kapcsolatos problémákról beszámolók aránya. Idetartozik egyebek mellett a vegyipar, ahol a vállalatok 7,6 százaléka jelzett anyaghiányt, a fémtermékeket gyártó vállalatok, ahol ez az arány 4,5 százalék volt, valamint a bútorgyártó cégek, ahol az arány 5,6 százalék volt júliusban. A papíripari cégek, valamint a fatermékeket gyártó vállalatok kevesebb mint 5 százaléka számolt be anyaghiánnyal kapcsolatos problémákról az év hetedik hónapjában.

Eladó a BMW, amiben megölték Tupac Shakurt

2023.08.08.
Borsos árcédulával árulja a las vegasi Celebrity Cars azt az 1996-os BMW 750iL-t, amiben a rapper Tupac Shakurt megölték egy bandaháborúban. Először 2020 elején tűnt fel az oldalon a hirdetés, amiben 1,75 millió dollárt kérnek az ikonikus DUB felnis, mélyfekete, hosszított szedánért, ami minden elemében hordozza a 90-es évek tipikus rapper jegyeit. Az autót azóta is árulják. Ugyanott, ugyanannyiért, tehát valószínűleg sikerült kicsit túlárazniuk, hiszen a Celebrity Cars managere szerint a kereslet nagy, de mégsem tudtak továbbadni az autón. Korábban próbálták egy TV sorozatnak is értékesíteni, de nem jött össze az üzlet. Gyűjtők és rajongók is érdeklődtek az autói iránt, amiben lelőtték Tupacot, de mivel érthető okokból az autó belső elemeit kicserélték, ezért a sztoriján kívül nincs benne semmi különleges. Mostanában viszont újra felkapott lett a 750iL hirdetése, miután a hatóságok újra akcióba kezdtek Duane „Keffe D” Davis házánál, aki annak az Orlando Andersonnak a nagybátyja, aki Tupac legnagyobb riválisa volt és sokáig őt vádolták a rapper megölésével. „Hatalmas nemzetközi figyelmet kapunk, és úgy tűnik, hogy a komolyabban vehető vásárlói érdeklődések is az országon kívülről érkeznek.” – tette hozzá a kereskedés. „Az egész világ tudja, hogy ki volt Tupac és mit tett.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Chipgyárat épít Németországban a tajvani TSMC

2023.08.08.
Az ágazat legnagyobb szereplői között számon tartott tajvani cég a Szászország tartományi Drezdában építi fel első németországi és első európai gyárát, három partnerrel együttműködve. A német Bosch, az ugyancsak német Infenion és a holland NXP egyaránt 10 százalékos tulajdonrészt szerez a közös vállalkozásban, a TSMC tulajdonrésze 70 százalék.      Fotó: TSMC Az igazgatótanács keddi üléséről kiadott közlemény szerint a beruházással az autóipar és a feldolgozóipar gyorsan növekvő igényeit igyekeznek kiszolgálni. A gyárban a legkorszerűbb technológiát alkalmazva 300 milliméter átmérőjű szilícium ostyákat (wafer) munkálnak majd meg. Nagyjából kétezer munkahelyet teremtenek. Az építkezés 2024-ben kezdődik, a termelés 2027-ben indulhat. A beruházás értéke meghaladja a tízmilliárd eurót, pontos összege a német állami támogatás mértékétől függ - közölték. A Handelsblatt című lap szerint a szövetségi kormány hozzájárulása elérheti az ötmilliárd eurót. A TSMC a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója, a többi között az Apple és a Qualcomm beszállítója. A drezdai beruházásról hozott döntése "jó hír", hiszen a többi hasonló projekttel együtt hatalmas lendületet ad Németország középső térségének gazdasági fejlődéséhez - emelte ki Thomas Schmidt, a szászországi tartományi kormány gazdaságfejlesztési ügyekért felelős miniszter, hozzátéve, hogy a tajvani cég megtelepedése Németországban a félvezető-ellátásban függetlenségre törekvő európai gazdaságnak is hasznos. A TSMC mellett az ágazat több más vezető szereplője is erősíti németországi jelenlétét, legutóbb, júniusban az amerikai Intel jelentette be, hogy félvezetőgyártó üzemet épít Magdeburgban, Szász-Anhalt tartomány fővárosában. A több mint 30 milliárd eurós fejlesztés a német gazdaságtörténet legnagyobb szabású külföldi beruházása. MTI

Hatvanéves Záporjóska 200 lóerős Toyota motorral és Lamborghini ajtókkal

2023.08.08.
Nos, ez a mese derengett fel a gyerekkoromból, amikor arról olvastam a keleti szaksajtóban, hogy eladó egy hatvanéves, kétszáz lóerős Zaporozsec. Az eladó egy krasznodari illető, aki egy Toyota Altezzából kétszáz lóerős motort szerelt be az 1963-ban gyártott szovjet ZAZ-965-ösbe, közel nyolcszorosára növelve az autó teljesítményét! Ugyanettől a modelltől kölcsönözte a váltót is a Záporjóskába. A futómű darabjait Honda és BMW modellekből kiszerelt egységekre cserélte, a léghűtött féktárcsákat pedig egy Audi szolgáltaltatta. A szalont megerősítette, az ajtók rögzítőpántjait pedig úgy alakította át, hogy az ajtók felfelé nyíljanak, Lamborghini módjára. És ezzel még nem ért véget a nagy hadművelet: a Zaporozsec négy légzsákot kapott, és fényszórókat egy G osztályú Mercitől. A krasznodari Záporjóska, a „tajga réme” működőképes, de belül láthatóan még ráfér némi igazítás. A tulajdonosa anyagi megfontolásokból akar megválni tőle, mert elfogyott a pénz, még mielőtt teljesen elkészült volna a nagy mű. Az ilyetén átpofozott és befejezetlen Zaporozsecet 4,5 millió rubelért akarja eladni, vagyis átszámítva potom 17 millió forintra becsüli a világon minden bizonnyal egyedülálló jármű értékét. A Zaporozsec – fordításban zaporizzsjai lakost jelent – az ukrajnai Zaporizzsjai Autógyár (ZAZ) terméke. A szovjet időkben ez volt a legolcsóbb autó, a szovjet Trabant. Harminchat év alatt több ZAZ modell is Zaporozsec néven futott, mindegyikük négyütemű léghűtéses farmotorral, hátsó kerékhajtással. A szóban forgó modell, a ZAZ 965-ös mindegyiküknél kisebb volt, és 1960-től gyártották kilenc éven át. Fejlesztésekor a 600-as Fityót tekintették nagy példaképnek, amely öt évvel korábban jött napvilágra. Az alapváltozatot kilencszáz köbcentis, 26 lóerős benzinmotor hajtotta, amely a hűtőléget sztereóban kapta a hátsó „kopoltyúkon” át.
Címkék: 

Ők vigyáznak ránk a Dunán

2023.08.08.
  A képen balról jobbra: Balázs László, a Pannon Mentkőkutyás Alapítvány Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat elnöke, Prohászka Richárd r. alezredes, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője és Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke. Fotó: police.hu   A víziközlekedés biztonsága, a folyóból mentések még gyorsabb végrehajtása és az elsősegélynyújtás szakszerűségének fokozása érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást kötött a Pannon Mentkőkutyás Alapítvány Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattal (PMKMSZ), valamint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel (VMSZ).    A szervezetek tevékenységét összehangoló megállapodást dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya, Balázs László, a PMKMSZ elnöke és Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke 2023. augusztus 4-én írták alá. 

Járműlabor és tesztpálya épül a Debreceni Egyetem innovációs parkjában

2023.08.08.
A műszaki kar épületeinek felújítása és bővítése után újabb meghatározó, a műszaki oktatást és kutatás-fejlesztést elősegítő beruházás indul az egyetemen: a több funkciós új oktató, kutató és fejlesztő laboratórium központi szerepet tölt majd be a térség járműipari beruházásaihoz (BMW, Vitesco, Schaeffler, CATL, Semcorp, Eve Power, EcoPro) kapcsolódó képzésfejlesztésben - írták.      Fotó: Debreceni Egyetem innovációs park A közlemény szerint a beruházás szorosan illeszkedik a DE évek óta tartó, a műszaki- illetve természettudományi, valamint technológiai területet célzó stratégiai fejlesztési programjába. A járműlabor az egyetem több mint 74 hektáros innovációs parkjában megépülő modern, jól felszerelt létesítmény lesz, amely mintegy 2700 négyzetméternyi alapterületen képes kiszolgálni mind az elméleti képzést, mind az egyes műszaki mérnöki képzések gyakorlati oktatásainak eltérő jellegű igényeit  - ismertették. Az épületben járműlaborok, mechatronika- és robotikaképzésre hivatott labortermek, gépjármű szerelőműhelyek, illetve kisebb létszámú kurzusok megtartására alkalmas tantermek kapnak helyet - jelezte az egyetem. A 15 pályázó közül a HUNÉP Zrt. által elnyert kivitelezési közbeszerzés alapján most induló beruházásban elkészülő létesítménnyel tovább bővül a Debreceni Egyetem science parkja. A járműlabor a tervek szerint 2024-re épül fel. MTI

Mustang Mach-E hatótáv határáig – sőt még azon is túl

2023.08.08.
Fotók: Ford Csakhogy egy norvég Mach-E-tulajdonos, Tore Strømøy szerint ennél többet is ki lehet hozni az autóból, úgyhogy egy szép napon csordultig töltötte az akkut, és nekivágott egy olyan utazásnak, amit a világ legszigorúbb elektromosautó-tesztútvonalának is neveznek. A kaland egy napsütéses, 18 Celsius fokos reggelen kezdődött Oslóban, majd 1000 méteres szintkülönbséget áthidalva a Venabygdsfjellet hegység mélyén, heves esőzésben végződött. A NAF tesztjéhez hasonlóan Tore is mindvégig igyekezett tartani a megengedett sebességet, és az adaptív tempomat nélkül vezetett. „Amikor az eső rákezdett, azt hittem, itt a vége. Úgy éreztem magam, mint egy cowboy, akinek meglőtték a lovát, de szerencsére az én musztángom még így is hazavitt. Nagyon megnyugtató érzés volt!” mesélte Strømøy, akinek az eső tényleg megnehezítette a dolgát, hiszen időről időre be kellett kapcsolnia a fűtést, hogy ne párásodjanak be az autó üvegei. Tore szerint nem is hatótávolság-para volt a legidegesítőbb, hanem az, hogy az útiterv szerint menet közben többször is meg kellett állnia egy rövid pihenőre. Valahányszor újra elindult, úgy érezte, hogy egyre kisebb a hatótáv, ezért szinte biztos benne, hogy a megállók nélkül (és persze ha nem szakad az eső öt órán át) a 700 kilométer is meglett volna. De így is összejött 657,3 kilométer, ami sokkal több, mint a hivatalos WLTP szabvány szerint mért 610-es érték, úgyhogy bebizonyosodott: a katalógusban szereplő hatótávolság nem csupán elméleti adat. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy Tore autóját a teszt végén trélerrel kellett elszállítani a legközelebbi töltőponthoz, szóval a hétköznapokban nem érdemes az utolsó wattokat is kisajtolni az akkumulátorból.

Több út járhatatlan Borsodban a Sajó áradása miatt

2023.08.08.
Azt írták, a folyó áradása miatt nem járható a Putnokról Borsodbótára vezető út a Sajó-híd és a Sajóvelezdi elágazás között, valamint több kilométeres szakaszon a Putnokról Sajóvelezdre vezető mellékút a 26-os főút és Sajóvelezd között.      Fotó: MTI/Vajda János Borsodbóta, Sáta és Sajómercse települések a Bánréve-Ózd vagy a Vadna-Dédéstapolcsány útvonalakról érhetőek el. Járhatatlanná vált a Sajókaza és a 26-os főút közötti szakasz is, így a település a Kazincbarcika-Múcsony-Szuhakálló útirány felől közelíthető meg. Az áradás miatt lezárták a sajógalgóci bekötőutat is, így a község Dubicsány irányából, egy földúton át közelíthető meg - közölték. MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója