Újabb kilenc pozitív koronavírusteszt egy hét alatt a Forma-1-ben

2020.10.31.
A vizsgálatokat a részt vevő csapatok képviselőinek körében végezték el, de a jelentés nevekkel nem szolgált. Az összegzés szerint az autós gyorsasági világbajnokság szereplői között a múlt hét közepétől most csütörtökig 4281 tesztelést hajtottak végre. A Forma-1-ben e hét végén is lesz verseny, az olaszországi Imolában vasárnap rendezik meg az Emilia Romagna Nagydíjat, ez lesz az idei szezon tizenharmadik futama. MTI - Címlapkép: MTI
Címkék: 

Itthon otthon: Vártúrák - Ide kirándulj autóval ősszel – 2. rész

2020.10.31.
Most, hogy októberben és novemberben is fennáll a határzár, illetve már Magyarországgal szemben is szinte mindenki korlátozásokat vezet be a beutazás terkintetében, újfent igyekszünk rávilágítani a nagyszerű hazai lehetőségekre. És akkor érezzük még szerencsésebbnek magunkat, hogy nem japán utat kell visszamondani majd’ egy éves szervezési procedúrát követően, hanem csak nem tudunk olyan egyszerűen átugrani például Ausztriába meg vissza, szívni egy kis alpesi levegőt. Az ősz beálltával jó útvonaltervként szolgálhat jelen írás azoknak, akik nem riadnak vissza egy kis autózástól és szeretnek sétálni is. Ez csak egy programajánló, amin számos helyen lehet változtatni ízlés szerint. A Séd pataki parkoló Ezúttal autópályán indulunk neki Veszprémnek, hogy egy kicsit ki tudjuk kormolni dízelünket. Fontos, hogy hetente egyszer fél-egy órácskára legalább kapjon terhelést a motor nagyobb sebességnél, hogy el tudja végezni az esetleges regenerációt. A budai várból 1 óra 40 percet ír a Google Maps, Székesfehérvárig autópályázva. Ezt követően a 8-as, majd a 82-es főutat választjuk. A Veszprémvölgyi úton a Séd patak keresztezésénél tudunk parkolóban megállni, a várostól nyugati irányban. Innen a patak mentén a parkban haladva korabeli apácakolostor romjai mellett haladhatunk el, illetve nyilvános mosdó is elérhető – bevallom, nem tudom, hogy késő ősszel pontosan milyen nyitva tartással. A híd alatt átgyalogolva, egyénfüggően 15-30 perces sétát követően a patakot követve érkezünk el a vár alatti feljáróhoz, ahol fagyizónál kell felfelé venni az irányt. A közelben két étterem is található. Veszprém A Veszprémi Várat különösen ajánlom például a Budai Vár vagy Prága városa szerelmeseinek egyaránt. Hasonlóan szép épületei és a közeli domb nagyszerű panorámája egyedi csomagot kínálnak. A vár túlsó kijáratánál jegyet válthatunk a toronyba, illetve erre felé elhagyva a várat remek kávézók várnak minket, ahol tovább élvezhetjük a családi vagy páros kikapcsolódást. Érdemes a közeli nevezetességekre is időt szánni, ha tehetjük, Várpalotára is ugorjunk át, illetve a Balaton sincsen vészesen messze. Előre tervezve éttermet is javasolt nézni. Veszprém Előző írásunkban a már említett módon természetesen nem feledkezünk el autónk megfelelő műszaki állapotáról, illetve egy nagy hátizsáknyi türelemről és körültekintésről sem, hiszen minden napra jut halálos baleset büntetőfékezés vagy idióta előzés miatt. A kétszer 120 kilométeres út előtt ellenőrizzük az összes folyadék szintjét, az olajszintet, a gumiaroncsok nyomását, a világítást, illetve egy defekt esetére is készüljünk B tervvel. A láthatósági mellény kéznél van továbbra is, vagy a könyöklőben, vagy az ajtózsebben, igaz?! Várpalota Az esős időben különös figyelemmel haladjunk, fókuszálva a vízátfolyásokra és a felúszás lehetőségére – olyan sebességet választva, ami nem csak a lelkünknek lesz megnyugtatóan (=valamivel) alacsonyabb az eredetihez képest, hanem tényleg az útviszonyokhoz illeszkedik. Autópályamatricát vásárolhatunk online. Ez nem Svájc, ahol az online rendelést is postás hozza ki egy-két napon belül a címedre, számomra teljesen érthetetlen módon, hiszen bármikor be tudsz térni egy benzinkúthoz megváltani a jegyedet 48 óra leforgása alatt... Veszprém Ismételten élvezzük ki, ha ki lehet szabadulni a műszakilag 3-4-szeres igénybevétellel is felérő városi közlekedésnek nevezett szenvedésből, és olyanra lehet használni az autót, amire kitalálták. Legalább néha napján, ha már az agglomeráció is összeér lassan, mindenhol lámpák és körforgalmak segítik – de ugye igazából lassítják – a forgalmat. A több mint 3 órás vezetés miatt izgalmas lehet a program az autó- és vezetésszerelmes apukáknak is, nem elfeledkezve a felelősség mértékéről. A Vártúrák cikksorozatban Csesznek, Somló, Döbrönte, Sümeg, Szigliget, Csobánc, Nagyvázsony, Veszprém és Várpalota állomásokat is megemlítjük azoknak, akik rákaptak az autós kiruccanásra és várnézésre. Folytatás következik!

Minden tízedik gépjármű-tulajdonos vált biztosítót a kampányidőszakban

2020.10.31.
A biztosítók idén is legkésőbb november 2-áig teszik közzé az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb díjaikat. Az érdekelt ügyfeleknek erről az értesítést 50 nappal a biztosítási évfordulót megelőzően kell megkapniuk a biztosítójuktól. A biztosítót váltóknak az aktuális szerződésüket a biztosítási évforduló előtt 30 nappal, vagyis legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk, majd mielőbb, legkésőbb december 31-éig meg kell kötniük új szerződésüket az új biztosítóval. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója. Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem a gépjármű megvásárlásának napja számít évfordulónak. Így a novemberi kampányidőszakban már arányaiban egyre kevesebb, de még így is 1 100 650 gépjármű üzembentartó érintett, akik január 1-i évfordulós szerződéssel rendelkeznek. Ez a közel öt és félmillió kgfb-szerződésnek a 20,03 százalékát teszi ki, ezen belül is a magánszemélyek tulajdonában lévő személygépkocsik 17,90 százalékát, több mint hatszázharminchat ezret. (Tavaly még kilencvenezerrel többen voltak ez utóbbi kategóriában.) A tavalyi kampány során az érintettek közül 141 836 gépjármű szerződése szűnt meg különböző okok miatt (szemben a megelőző évi több mint százharmincötezerrel). A társaságok ezen belül hatvannégyezer magánszemély által üzemben tartott személyautó szerződését törölték tavaly év végével, (tavalyelőtt hatvannyolcezren voltak), az elmúlt évek tendenciája alapján nagyjából tehát minden tízedik érintett vált biztosítót. Tekintettel arra, hogy a magyar gépjárműpark átlagéletkora meghaladja a tizennégy évet, nem meglepő, hogy azért még mindig viszonylag sok tulajdonos, illetve üzemben tartó „ragadt bent” a kampányidőszakban, jellemzően tíz évnél idősebb járgányával. Mivel ebben a körben többnyire magas bónusz fokozattal rendelkeznek (mintegy háromnegyedük B10 besorolású), így éves átlagdíjuk jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak. A biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben. Mindennek ellenére célszerű jóval a biztosítás megkötése előtt összehasonlítani a kapott ajánlatot a versenytársakéval, hiszen a társaságok rengeteg, (évek óta közel 100-féle) kedvezmény lehetőségét vonultatják fel a tarifálásukban. Ezek mindegyike szerepel majd a mabisz.hu oldalon található, s az aktuális ajánlatokkal napokon belül frissülő Díjnavigátorban. A szövetség 2010 óta működteti ezen szolgáltatását, amely minden piaci szereplő valamennyi kedvezményét tartalmazza, s egyfajta etalon abban a tekintetben, hogy a biztosítók a díjkalkulációk helyességét tesztelik és jóváhagyják, illetve hogy az alkalmazás kizárólag fogyasztóvédelmi eszközként funkcionál. Az üzleti érdekek nem játszanak szerepet a működtetésében. A díjakat a gépjármű-biztosításban érintett 13 társaság a saját üzleti stratégiájával összhangban kalkulálja ki, kárhányaduk (díjbefizetések és kárkifizetések aránya) valamint a piaci tendenciák – mint például a folyamatosan növekvő forgalomból következő baleseti statisztikák, a szervízdíjak és autó alkatrészárak alakulása – figyelembe vételével. Nemzetközi összehasonlításban a magyar kgfb díjak az elmúlt évek növekedése ellenére is még mindig a legolcsóbbak közé tartoznak Európában. Az európai éves átlagdíj a biztosítók nemzetközi szervezetének, az Insurance Europe-nak a legutóbbi összegzése szerint 230 euró környékén áll.    
Címkék: 

A hibrid autók tulajdonosai a legelégedettebbek

2020.10.31.
A 2012-es, 2013-as modellévek történelmi fordulópontnak tekinthetők az autóipar szempontjából. A Toyota által útjára indított hibrid forradalomhoz ekkortájt kezdett egyre több gyár csatlakozni. Míg a hibrid autók korábban a bennfentesek és a tudatos fogyasztók titkos kedvencének számítottak, innentől kezdődően egyre szélesebb körben választották a részben elektromos hajtásláncokat az átlagos autóvásárlók is. Nem véletlen, hogy az észak-amerikai használtautó-piac legnagyobb keresőmotorja, az iSeeCars.com elemzői ezt az évjáratot választották legújabb kutatásuk tárgyául. A merítés hatalmas volt, hiszen, több mint 900 ezer olyan adásvételt vizsgáltak meg, amelyet 2020 első nyolc hónapjában (januártól kora szeptemberig) kötöttek meg, és amelyben 2012/2013-as modellévi gyártmányok voltak érintettek. Az oldal szakértői arra voltak kíváncsiak, hogy ezekben a tranzakciókban milyen számban szerepeltek egyes típusok, és hogy ez a szám hogyan viszonyul az adott időszakban újonnan eladott autók számához – magyarul: mely típusok ügyfelei ragaszkodnak a leginkább járművükhöz. A jelek szerint a hibridek nagyon népszerűek a vásárlók között: míg a nyolcéves autók tulajdonosainak átlagosan 16,8 százaléka (hatból egy ügyfél) tartja meg járművét, a hibridek körében átlagosan 1,6-szer ennyien (26,9%, azaz hétből ketten) ragaszkodnak bevált autójukhoz. A teljes piaci kínálatot elemezve kiderült, hogy a leghűségesebb vevők fele hibrid gépkocsival közlekedik. „A hibridek vásárlói jellemzően praktikus gondolkodású, környezettudatos emberek, akik hosszú távon gondolkodnak, és hajlandóak beruházni a környezet védelmébe” – értelmezte az eredményt Karl Brauer, a kutatást végző csoport vezetője. Rangsor Modell Az autót megtartó ügyfelek százaléka A piaci átlaghoz (16,8%) viszonyítva         1. Toyota Highlander Hybrid 38,0% 2,3x 2. Toyota Avalon Hybrid 36,5% 2,2x 3. Toyota Camry Hybrid 34,6% 2,1x 4. Volkswagen Passat 33,8% 2,0x 5. Toyota Land Cruiser 32,7% 2,0x 6. Volkswagen Golf 31,3% 1,9x 7. Subaru Outback 31,2% 1,9x 8. Lexus ES 300h 31,1% 1,9x 9. Honda CR-V 30,9% 1,8x 10. Toyota Prius 30,5% 1,8x Noha 2012/13 táján már más gyártók is kínáltak hibridet, a Toyota-csoport egyértelműen uralja a mezőnyt: mind az öt hibrid modell az ő gyártmányuk (négy Toyota és egy Lexus). Egy hatodik modelljük is felkerült a Top 10-es listára, a Toyota Land Cruiser. A vérbeli terepjáró jelenleg nem kapható hibrid hajtáslánccal, a következő generációs modell hamarosan aktuális bevezetésekor azonban a gyártó a várakozások szerint ki fogja elégíteni ezt az igényt is. Feltűnő, hogy az „első fecskét”, a Toyota Priust négy másik hibrid is megelőzi a listán: pont ez mutatja, hogy a benzin-elektromos hajtáslánc-technológia már nyolc évvel ezelőtt általánosan elfogadottá vált, és a vevők örömmel választották régi típusuknak az új, immár hibrid hajtású kiadását. Az elemzők a részben vagy teljesen elektromos járművek között is felállították a rangsort. Erre a listára még egy Lexus, az RX 450h is felfért. Az is látszik ugyanakkor, hogy nem minden hibrid nyűgözte le vásárlóit, a korai villanyautók pedig csak akkor számíthattak tulajdonosuk tartós jóindulatára, ha megfelelően nagy hatótávolságot kínáltak. Rangsor Modell Az autót megtartó ügyfelek százaléka A piaci átlaghoz (16,8%) viszonyítva         1. Toyota Highlander Hybrid 38,0% 2,3x 2. Toyota Avalon Hybrid 36,5% 2,2x 3. Toyota Camry Hybrid 34,6% 2,1x 4. Lexus ES 300h 31,1% 1,9x 5. Toyota Prius 30,5% 1,8x 6. Lexus RX 450h 29,8% 1,8x 7. Lincoln MKZ Hybrid 24,3% 1,4x 8. Tesla Model S 23,6% 1,4x 9. Ford Fusion Hybrid 23,3% 1,4x 10. Ford Fusion Energi 20,4% 1,2x 11. Porsche Cayenne Hybrid 16,1% 1,0x 12. Hyundai Sonata Hybrid 16,0% 1,0x 13. Kia Optima Hybrid 12,6% 0,8x 14. Nissan LEAF 7,3% 0,4x Az ügyfelek elégedettsége nemcsak a gyártók, de az új autó vásárlását fontolgatók számára is értékes információ. „A nyolc éven túl megtartott autók többsége hibrid, illetve az átlagnál kedvezőbb fenntartási költségeket kínáló, megbízható jármű” – összegezte a tanulmány tanulságait Brauer. „Ez mindenképpen bizalmat ébreszthet azokban, akik most gondolkodnak hibrid autó vásárlásában.” Fotó: Toyota
Címkék: 

Boldog születésnapot K70! – Ötvenéves a csendes úttörő

2020.10.31.
1970. október 20-án egy salzgitteri sajtótájékoztatón mutatta be a Volkswagen az új K70 modelljét és a kifejezetten számára létesített gyárat. A sajtóközlemény bevezetője szerint: „Egy új Volkswagen, amely minden eddigitől eltér – ez a VW K70.” A lépcsőshátú limuzin valóban számos tekintetben jelölt ki új irányt, a Volkswagen pedig új és sikeres korszak küszöbére ért e modelljével. Fotó: VW Technika – A K70 vízhűtésű motorjával és elsőkerékhajtásával a Volkswagen a márka számára teljesen újszerű hajtásrendszer-koncepcióra váltott, amely később a Passat és a Golf sorozatokban is sikeresnek bizonyult. A K70 független kerékfelfüggesztéseivel a korszerű elvárásoknak is megfelelő futóművel rendelkezett, míg szokatlanul hosszú tengelytávja különösen tágas beltér kialakítását tette lehetővé és színvonalas menetkényelmet biztosított. Biztonság – Minden kényelem mellett az aktív és passzív biztonság is meghatározó tényezőnek számított. Az olyan megoldások, mint a megerősített utascella, az első és hátsó gyűrődőzónák, a hátul, védetten elhelyezett üzemanyagtartály, valamint a minden üléshelyhez már alapkivitelben kialakított biztonságiöv-előkészítés mércéül szolgáltak e téren. Formavilág – Nem utolsósorban a még ma is modernnek ható, letisztult vonalvezetésű és célszerű formák is jövőbemutatóak voltak. A lépcsőshátú limuzint Claus Luthe, kora egyik legjelentősebb autótervezője alkotta, munkája számos eleme a Volkswagen későbbi modelljein – mint a Golf és a Polo – is megjelent. Már a kezdetektől meggyőződéssel – Karl-Günter Queißer azok egyike, akik már az első naptól végigélték a K70 születését és az áttörést a Volkswagennél. A ma már 79 éves szakember 1970-ben az új salzgitteri üzem fényezőjeként kezdte pályafutását a Volkswagennél, s még jól emlékszik az első évekre, amely az új kezdetek és a változások időszaka volt. „Valami egészen különleges dolog volt” – foglalja össze a K70 jellemezte időket. Vízhűtésével és elsőkerékhajtásával, négy ajtajával és mindenekelőtt mind utas-, mind csomagterének szenzációs térkínálatával az autó őt is gyorsan meggyőzte és már 1971 őszén megvásárolta első K70 modelljét. Addig Bogárral járt – a változás pedig hatalmas volt. Három K70 után egy Volkswagen Golf került a garázsába: „Az élet mindig megy tovább” – vallja a szakember, aki üdvözli és örömmel éli meg a változásokat. A K70-től az ID.31-ig Napjainkban mindkettővel – egy K70 LS és egy Golf 8 – jár, s a K70 formájában régi álma vált valóra. Veteránautójával oldtimer-ralik és -túrák sikeres résztvevője, szeptemberben pedig egy salzgitteri kirándulás során régi munkahelyére is visszatérhetett. Valójában rajongói klubjában egy túrával és jubileumi rendezvénnyel szerette volna megünnepelni a K70 ötvenedik születésnapját, az idén azonban sajnos nem tették lehetővé a körülmények, így „szűk körben” ünnepelt Salzgitterben, egy egészen különleges időszak emlékeivel. Újra és újra érdeklődve álltak meg az ott dolgozók a szokatlan autónál, az egykori kolléga pedig szenvedélyesen válaszolt minden kérdésükre. Különösen büszke arra is, hogy eddig a Golf minden generációjával járt, a „digitális”, azaz a Golf 8 formájában pedig ismét tárt karokkal fogadta a változást és a kihívást – hiszen „az élet mindig megy tovább”. Egy dologban azonban már most biztos Karl-Günter Queißer: az ID.3 is megjelenik majd garázsában. 1) ID.3 – Elektromosáram-fogyasztás, kombinált (kWh/100 km) (NEDC): 15,4–14,5, szén-dioxid-kibocsátás, (g/km): 0; gazdaságossági besorolás: A+    
Címkék: 

A japánoknak külön szavuk van az autó szeretetére

2020.10.31.
Az autók szeretete egészen a Hinoue gyermekkoráig nyúlik vissza: a Vissza a jövőbe című film időutazó DeLorean autója még ma is meghatározó élményként él benne. “Azonnal megvettem Giugiaro könyvét, amit az autó tervezéséről írt, és szinte azonnal el is határoztam, hogy felnőttként én is ezzel szeretnék foglalkozni.”- meséli Hinoue, aki nem sokkal később a Lexus formáira is felfigyelt: “Valamikor 2006 körül, még középiskolásként egy magazinban olvastam a Lexus formatervezési filozófiájáról, és onnantól egyértelműen a Lexus dizájnere akartam lenni.” – teszi hozzá a dizájner tehetség, aki az iskola után a Kiotói Egyetemre ment terméktervezést tanulni, 2012-ben diplomázott, és azonnal jelentkezett is a Toyotához. Hinoue-t leginkább az autók utastere érdekelte: “Olyan anyagokkal és felületekkel akartam foglalkozni, amit az emberek nemcsak néznek, hanem meg is érintenek. Így lettem a belterek tervezője. Dolgoztam az LS egyes részletein, a kormányán, az ülésein, de sok más elemen is. Később aztán nagyobb feladatokat is kaptam.” Hinoue 2019-ben egyetemi diplomát is szerzett terméktervezőként a milánói Domus Akadémián. Itt olyan tudásra tett szert, ami komolyan befolyásolta későbbi munkáját. Inspirációi erősen a természethez kötődnek: “Úgy hiszem, oka van annak, hogy egyes formákat szépnek, vonzónak találunk, méghozzá nemcsak a természetben vagy a művészetben, de a technika világában is. Én gyakran a természetből merítek inspirációt, és persze gyerekkori élményeimből. Egészen kicsi koromtól figyeltem az álatokat, főleg a bogarakat, és le is rajzoltam őket. Így rengeteget tanultam azokról a természeti formákról, amelyek leginkább vonzzák az emberi tekintetet.” – fogalmaz Hinoue. A filmek és a képregények is komoly hatást gyakoroltak Hinoue későbbi munkáira, különösen a terek kialakítására és egymással való kapcsolataira, valamint arra, hogy vonalaik valóban időtállók és általános értékűek legyenek. Az előrelátás – amivel képesek vagyunk megbecsülni a jövőbeni igényeket és elvárásokat – a Lexus-féle megközelítés és látásmód fontos része. Hinoue szerint ez nem köti meg a tervezők kezét: “A majdani felhasználók fejével gondolkodva célzatosabban tervezhetjük meg az egyes funkciókat. Ez nemhogy lassítja, hanem éppen ellenkezőleg: felgyorsítja, katalizálja a fejlesztési folyamatokat. Ahelyett, hogy azt próbálnám meghatározni, hogyan is kell majd használni az egyes általam tervezett elemeket, inkább arra összpontosítok, hogyan szeretné, és fogja majd a vevő használni őket. Ilyenkor ráadásul mindenféle szélsőséges használati módokkal is számolok.”- magyarázza. Hinoue úgy látja, az emberi szokások és viselkedések változásait folyamatosan kutatva jól feltárhatók a társadalmi trendek, így pedig elérhető, hogy a végeredményt, a terméket a felhasználók modernnek, fejlettnek és kívánatosnak érezzék. Az L-finesse a Lexus formacsapatának vezérelve: “Kifejezi azirányú vágyunkat, hogy művészi szintre emeljük az autótervezést, egységgé formálva a fejlett technológiát, a szépség iránti vágyat és a Takumi kézművesség értékeit. Bár a fejlesztés minden lépése fontos, azzal, hogy előre vetítjük vevőink majdani érzéseit, egyúttal arra is törekszünk, hogy munkánk eredménye messze túlmutasson a formákon.” – avat be a szakember. A kérdésre, hogy nevezze meg kedvenc Lexus utasterét, Hinoue gyorsan és egyértelműen így válaszol: a 2018-as LS. Ez volt az első Lexus, amin dolgozott: “Mivel azonnal a csúcsmodellen dolgozhattam, rögtön mindent bele kellett adnom. Idősebb kollégáim rengeteget segítettek, így a Lexus legjobb tradíciói vegyülhettek egy fiatal elképzeléseivel; egy olyan emberével, akit még nem kötöttek a megszokások, így bátlan állt elő a legvadabb új ötletekkel.”- árulja el Hinoue. A legjobb külső formatervnek a 2017-es IS szedánt tartja, “mert az IS sarkallt engem arra gimnazistaként, hogy a Lexus tervezője legyek.” A jövőbe tekintve Hinoue úgy véli: az autó és vezetője közötti kapcsolat, az együttműködés az új lehetőségek kulcsa. Az, amit a japánok úgy hívnak: “aisha”. (Ha egy japán így nevezi az autóját, az valami olyasmit jelent, hogy imádja, és ragaszkodik hozzá.) “Az autózás és maga a közlekedés is óriási változás küszöbén áll, ám a Lexus emberközpontú megközelítésével nem vész el az érzelem autó és gazdája között, sőt éppen ellenkezőleg: egymás elkötelezett társává válhatnak. Az elektromos hajtás terjedésével vélhetően az autók utastere is sokat egyszerűsödik majd, miközben megnő és jobban kihasználhatóvá válik a belső tér. Éppen ezért úgy gondolom, hogy e terek minősége különösen fontos lesz. Különös figyelmet szeretnék fordítani a használók igényeinek sokszínűségére, annak érdekében, hogy a lehető legtökéletesebb utastereket alkothassuk meg számukra. Amikorra minden autó elektromos hajtásúvá és önvezetővé fejlődik, járműveink felépítése is alapvetően átalakul majd. Utasterük egyszerűbbé, letisztultabbá válik. Úgy gondolom, ez szabadabb kezet ad nekünk tervezőknek, mert hát miért is ne alkothatnánk személyre szabott, vagy személyre szabható autóbelsőket? Én nagyon szeretném, ha lehetőségünk lenne ilyesmire.” – fogalmaz lelkesen Hinoue.
Címkék: 

Betegsége miatt távozik posztjáról a Continental-vezér

2020.10.31.
A Continental-vezér csütörtökön este tájékoztatta döntéséről a cég felügyelőbizottságát. Degenhart több mint tizenegy éve áll a a Bosch után a világ második legnagyobb járműipari beszállító cég élén – írja az automobilwoche.de A cég szóvivője megerősítette a német média hetek óta keringő értesüléseit, s azt mondta, a cégvezető személyes, egészségügyi okokra hivatkozó döntést hozott, amikor benyújtotta felmondását. Váratlanul távozik. Fotó: Continental Utódjáról egyelőre még nem született döntés. Elmar Degenhart sajtójelentések szerint november végén int búcsút végleg a Continentalnak. A felügyelőbizottság méltatta Elmar Degenhart érdemeit, amelyet a Continental élén végzett. A cégvezető nehéz időszakban ínt búcsút. A koronavírus miatt a Continental megrendelései is visszaestek, az elbocsátások folyamatosan napirenden vannak - emlékeztet a német portál. A vezérigazgató betegségére a német lap internetes kiadása nem tér ki, német visszafogottsággal csak annyit ír, "orvosi ellátásra" van szüksége". 

Hét évtized: elnyűhetetlen kerékpár dinamókat gyártott egykor a Bosch

2020.10.30.
Még a járvány első hullámában, tavasszal figyeltem fel az öreg Bosch dinamós biciklire Szegeden, a petőfitelepi hentes előtt, volt időm jól körbenézni, olyan sokan vártunk a sorunkra, hogy bejussunk. Akkoriba nagyon (fel)vásárolt a nép. Tóth Gyula a napi használatú, öreg dinamós biciklivel. – Mindenben szeretem a régi és jó állapotú szerkezeteket, van otthon egy kézzel nyomkodós, elem nélkül működő Philips dinamós zseblámpám. Ma is üzemel, felvillantja az izzót, a probléma inkább az, hogy égőt nem lehet már hozzá kapni sehol – mondja Tóth Gyula hentes. Utánanéztünk, a katonai zsargonban a működtetése során kiadott, dorombolásra hasonlító hang miatt „knijpkat” néven emlegették a szerkezetet.   Hollandia német megszállását (1940) követően a Wehrmacht megrendelésére, a Philips eindhoveni gyárában kezdtek egy olyan kisméretű, strapabíró, elem nélkül működő zseblámpa kifejlesztésébe majd gyártásába, amely megoldást jelentett a mindennapos áramkimaradások idején. 1942-ben szabadalmaztatták, de már 1941-től gyártották. A dinamós lámpát széles körben használták a német hadseregben, a szárazföldi csapatok mellett, a légierőnél és a tengerészetnél is rendszeresítették. Bosch dinamó a biciklin és egy olvasható feliratú a világhálón. – Legalább 20 éve kaptam egy barátomtól az öreg Bosch dinamót, rögtön azután, hogy megvette a mórahalmi kirakodóvásárban. Tudta, hogy érdekelnek a régi, de működő szerkezetek, tőle kaptam a lámpát is, ami ugyan nem Bosch gyártmányú, de nagyon régi és „kompatibilis” a dinamóval. Két izzó is van benne, mondhatni, távolsági fényt is tud – magyarázza a műszaki régiséggyűjtő. A dinamó gumiabronccsal érintkező forgórészét újból kellet a rovátkolni, hogy ne kelljen túl erősen odanyomni a kerékhez, mert akkor már nehéz a hajtás és fogja is a dinamó a gumit. Azóta is működik, hétköznapi használatban van, kipróbáltuk közösen is, szépen felvillant az izzó az első lámpában, miközben a hátsóra is jutott elektromos energia. Működik! - Pontos gyártási évszámot nem sikerült kideríteni a 6 voltos és 3 wattos dinamóról, de második világháborús lehet, vagy nem sokkal azután készülhetett – mondja Tóth Gyula, hozzátéve, a lámpa az magyar, az öregektől tudja, hogy a 60-as évekből származik. Bár felirat nincs rajta, többen is ráismertek gyermekkoruk lámpájára. Maga a hordozó bicikli nem olyan nagy szám, de azért kerékpárból is van szóra érdemes a gyűjteményében. – A Túra Csepel a ’70-es évek elején készült, állítólag ez az első, már nem fa markolatú kormányos kivitel. A nép csak nagy seggűnek hívta a valóban méretes és masszív csomagtartóra utalva, ami ugyancsak eredeti a kerékpáron – mondja a hentes. Nem makulátlan veterán jármű, mert a hajtását felújították, így abban már 20 esztendeje szolgál egy hétsebességes agyváltó. Előtérben a csavarral állítható fékrúd, hátul a méretes csomagtartó. A Vajdaságból származó biciklire valaki anno felszerelt egy Bosch dinamót és lámpát, mindkettő ma is hibátlanul működik, bár messze nem olyan idősek, mint a másik kerékpáron szolgáló szerkezetek. A dinamó egészen biztosan fiatalabb, a szépen krómozott, ma is hibátlan lámpa pedig kortalan. Az utóbbiban még az eredeti, Bosch üveg szolgál, de a lámpán is ott a jól olvasható felirat éppen úgy, mint a dinamón. Párosan szép az élet: Bosch dinamó és lámpa.  

Újabb francia közlekedésbiztonsági kampány indult

2020.10.30.
A Guadeloupe-i prefektúra által támogatott „Ti Kristof” projekt részeként Jérôme Jean-Charles és Charles-Henri Coppet (a közúti áldozatok megsegítésére szakosodott ügyvéd) négy installációt készítettek, melyeket az utak mentén helyeztek el a főbb közlekedésbiztonsági kérdésekre reflektálva. Az első művet 2020. augusztus 14-én telepítették Capesterre Belle-Eau városába, és arra ösztönzi az arra utazókat, hogy vezetés közben ne telefonáljanak. Meghökkentő installáció, de az üzenet biztosan átmegy (kép: Sécurité Routiére) Jérôme Jean-Charlesjelenleg két motorosokat érintő témájú installácóján dolgozik, amelyhez több, mint 400 sisakot fog felhasználni! A „Ti Kristof” projekt neve egy 1980-as években bemutatott kultikus közlekedésbiztonsági spot főszereplőjére utal, aki akkor sisak és világítás nélkül közlekedett a mopedjén.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója