Tanácstalanság: vészesen szökik a levegő a Nemzetközi Űrállomásról

2020.10.18.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA által is élőben közvetített tanácskozáson Ivanisin azt javasolta, hogy megbízhatóbb tömítéssel próbálkozzanak, talán olyannal, amely keményebb anyagból készült. A szakértők azt mondták Ivanisin javaslatára, hogy megvizsgálnak minden szóba jöhető lehetőséget a probléma elhárítására, de arra kérték az asztronautákat, hogy ne siessék el a dolgot - írja az MTI. A TASZSZ orosz hírügynökség augusztusban adott hírt arról, hogy szivárgást észleltek az ISS-en, és az amerikai–orosz legénység keresi azt a helyet, ahol elszökik a levegő. Először azt feltételezték, hogy a szivárgás az ISS amerikai szegmensében van, de később arra a következtetésre jutottak, hogy a Zvezda orosz modulban lehet ez a hely. Az ISS legénysége arról tájékoztatta a földi irányítóközpontot, hogy a szivárgás helye feltehetően az orosz szegmens központi egységét képező, húszéves Zvezda modul átmeneti rekeszében van. Ezt úgy állapították meg, hogy egy teafiltert lebegtettek, amely sodródásából következtettek az elszökő levegő irányára. Az űrhajósok azt feltételezik, hogy egy repedésen át távozik a levegő a Nemzetközi Űrállomásról. A levegőszivárgás csekély, és nem jelent veszélyt az űrállomáson tartózkodókra, de lassan harmadik hónapja foglalkoztatja a fedélzetén tartózkodó űrhajósokat és a Földön nekik segítő szakembereket.

Áradnak a folyók: itt az útzárak és elzárt települések listája

2020.10.18.
A Sajólád és Bőcs közötti útszakaszt vasárnap hajnalban le kellett zárni, ezért a forgalmat az Alsózsolca-Felsőzsolca-Gesztely-Hernádnémeti útvonalra terelik - közölte Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-vel. Hozzátette: ez azt is jelenti, hogy Belső-Bőcs településrész egyelőre nem közelíthető meg közúton. A Halmaj és Hernádkércs közötti útszakaszon már csak egy kisebb rész van víz alatt, de Kiskinizs még most is elzárt településnek számít. Ezért arra kérik a járművezetőket, hogy ne próbáljanak meg áthajtani a lezárt szakaszokon. A Hernád áradása miatt továbbra is teljes útzár van érvényben a Novajidrány és Vizsoly, Kiskinizs és Hernádkércs, illetve Halmaj és Abaújszántó közötti szakaszokon A Sajó áradása miatt vasárnap a kora reggeli órákban Kesznyéten és Sajóörös között szintén teljes útzárat vezettek be, a folyó magas vízállása miatt még mindig nem lehet közlekedni a Putnokról Sajóvelezdre vezető út egy szakaszán, a 26-os főútról Sajókazára vezető összekötőúton, illetve Muhi és Köröm között. Ott a komp sem közlekedik.

Német tankgyár épül a magyar autós tesztpálya földjein

2020.10.18.
Több mint 800 millió forintos áron értékesít földterületet Zalaegerszeg önkormányzata a német Rheinmetall magyar vegyesvállalatának beruházásában megvalósuló Lynx tankgyár részére - közölte a zalai megyeszékhely polgármestere. Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) az előző napi közgyűlés döntéseinek ismertetéseként beszélt arról, hogy a város 817,5 millió forintos áron értékesít egy 18,4 hektáros területet a harcijárművek gyártóüzemére, közvetlenül a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya mellett. A leendő üzemet 60 milliárd forintos beruházással építik meg és 500 embernek biztosítanak majd munkát. A polgármester azt is hozzátette: a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya közel 265 hektáros területe az önkormányzat tulajdonában áll, ezt bérli a tesztpályát üzemeltető állami vállalat. Ebből a területből értékesít az önkormányzat 18,4 hektárt. A földterületet néhány évvel ezelőtt 2900 forintos négyzetméteráron vásárolta meg a város, most pedig az értékbecslés alapján 3500 forintos nettó áron tudja értékesíteni, ami a koronavírus-járvány miatt kieső városi bevételeket jelentős részben ellentételezi - hangsúlyozta a városvezető. Balaicz Zoltán beszámolt arról is, hogy a város közgyűlése teljes politikai konszenzussal elfogadta Zalaegerszeg közel 300 oldalas, 2030-ig szóló gazdaságfejlesztési stratégiáját. Az önkormányzat reményei szerint ebből a dokumentumból - a hasonló debreceni program mintájára - kormányhatározat készülhet, így pedig újabb forrásokhoz juthat Zalaegerszeg egyebek mellett a közlekedési infrastruktúra és a gazdasághoz kapcsolódó képzések megerősítésére, illetve újabb iparterület kiépítésére.

Tisztább, mégis olcsóbb lesz a dízel Jaguar XE

2020.10.18.
Nem gyakran fordul elő, hogy a facelift során nem drágul, hanem pont, hogy csökkenti árát egy modell, most mégis ez történik a Jaguar XE-vel, amit valamilyen szinten olcsósítanak, hogy versenyképesebb maradjon a szegmensében, miközben jól láthatóan költségesebb lesz a gyártó számára a modell gyártása, hiszen mostantól mild hibrid technológiával is kiegészítik dízel hajtását. 2,0 literes Ingenium dízelmotorja így mostantól 201 lóerős lesz, tehát 23 lóerővel erősebb a kifutó elődnél, ami kizárólag az enyhehibrid hajtás rádolgozásának köszönhető. És, hogy mit jelent az árcsökkenés? Átszámítva 11,6 millióról indít a ráncfelvarrott XE, a korábbi 13,6 millió forintos alapárral szemben az angol piacon. A mild hibrid hajtás működési elve a már jól ismert lesz: egy szíjas önindító-generátor segít a fékezés és lassítás során felszabaduló felesleges energiát visszatermelni, egy 48-voltos lítium-ion akkumulátorban eltárolni, hogy aztán induláskor a saját javára felhasználhassa. Amellett, hogy mindez csökkenti a károsanyag-kibocsátást az összehangoltabb start-stop segítségével, amely például korábban leáll lámpához guruláskor, a mild hibrid rendszer abban is segít, hogy a gázreakció valamelyest javuljon.  

Vészhelyzet Budapesten: hajnalban riasztották a katasztrófavédelem speciális egységeit

2020.10.18.
Leállították a vonatközlekedést a kunszentmiklósi vonal Soroksár és Dunaharaszti közötti szakaszán szombatról vasárnapra virradó éjszaka, mert a soroksári konténerterminálon veszélyes anyag szivárog - közölte a MÁVINFORM. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy sósavtartály gőzölög a Budapest XXIII. kerületi telephelyen. Biztonsági okokból a közeli vasúti vágányon a forgalmat leállították, amíg az anyagot átfejtik egy másik tartályba. Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat, a katasztrófavédelmi mobil labort, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották. A veszélyhelyzet megszüntetésben a MÁV vegyi elhárító egysége szintén részt vesz. A MÁVINFORM közlése szerint emiatt pótlóbuszokra kell átszállniuk az utasoknak már az első hajnali járatindulástól kezdve Soroksár és Dunaharaszti között. Az előzetes tájékoztatás szerint ez a közlekedési rend egész vasárnap érvényben marad. A kunszentmiklósi vonalon az átszállások miatt hosszabb eljutási időre kell számítani.

Anyukám is érteni fogja – Ezzel akár egy hosszabb útra is?

2020.10.17.
Vagy benne van a pakliban, hogy a kocsid bármikor megállhat alattad? Egy nagyon kedves barátom kb. egy éve állította le a Mitsubishi L200-as pick-upját, mert kezdett rosszalkodni a váltó. A javítás reménytelenül drága, gazdaságossági szempontból jobban megéri egy bontott főegység beszerzése és beszerelése. Persze az sem olcsó: a hivatalos bontóból beszerzett váltó (osztómű nélkül is) 270.000,- Ft, ehhez kell még 4-5 óra szerelési idő, 3-4 liter váltóolaj, amik összesen bőven 300 ezer forint fölé emelik a javítás költséget. Nem csoda, hogy halogatta a cimbora a beavatkozást, ennyit pénzt össze kell gyűjteni. Az egyik talpra áll, a másik megáll Meglett a bontott váltó, számlával, 6 hónap, vagy (ha jól emlékszem) 20.000 km szavatossággal. Beszerelték, összeállt a pick-up. A másik autó, amit a pick-up kényszerpihenője alatt használt a barátom, egy 15 éves Volkswagen Polo 1.4-es. A már-már klasszikus autót a menyasszonya vette és használta, de szerencsére ő nemrég céges autót kapott, így a Polo előbb harmadik autóként szolgált, majd a terepjáró lerohadása után másodikká avanzsált. L200-al mentünk néhány éve Polo-t nézni Egészen tegnapig, amikor egy Jászberényi járművizsgálatról hazafelé tartva a Polo egy emelkedőn gondolt egyet és megállt. Se előre, se hátra, se kép, se hang. Az autószerelő műhelyben még éppen ott voltak, amikor jött a segítségkérés, úgyhogy a cimborát a kisautóval együtt bevontatták a műhelybe. Diagnosztikára már nem volt idő, úgyhogy a hazaút már az éppen elkészült pick-uppal történt. Állandó félelemben kell autózni? Én is egy 19 éves autóval járok. Vezetek egy magán szervizkönyvet, ahová adminisztrációs (biztosítás, büntetések, pályamatricák) és tankolásim költségek nélkül vezetem, hogy mennyit költök rá. Tényleg igyekszem mindent megadni neki. Az autó egy E-osztályos, pápaszemes Mercedes, és igyekszem mindent megadni neki. Sehol egy rohadás, megveszem a méregdrága új alkatrészeket bele, 5-6 évente kapja az új abroncsokat és így tovább. Bármit jeleznek a szervizben, azonnal cseréltetem, még a kis tetőantenna gumiburkolatát is megveszem. Egy egész szerelőcsapad foglalkozik az autómmal Eddig, majdnem 10 év alatt közel 200.000 km-t tettünk meg együtt. A számítások szerint minden kilométer 32 Ft amortizációt jelentett, csak javítási és kopó-forgó alkatrészek költségét számolva. Az borzasztó sok, a NAV norma is csak 15 Ft-ot „engedélyez” ez ennek több, mint a kétszerese. De ennyibe kerül méltósággal fenntartani egy ilyen öreg prémiumot. Még kérkedtem is vele… Sör mellett sok szó esik férfiak között az autókról. Miután jól kidicsekedtük magunkat, hogy kié, mennyire takarékos, erős, árkon-bokron elmenős, előjönnek felnőttebb témák is. Nem sokkal egy kb. 300 km-es munkaút előtt úgy fogalmaztam egy ilyen beszélgetésen, hogy az én kocsim is öreg, mégis a világ végére el tudnék menni vele. Azután egy másik, előzőtől független beszélgetésen is előjött a téma és én megerősítettem az álláspontomat. Aztán az út előtt arra gondoltam, hogy annyira mondogattam ezt, hogy tuti, most fog valami történni. Balatonföldváron, a löszfal tetején megálltam és amikor onnan szerettem volna elindulni, furcsa dolgot tapasztaltam. A kocsi erőtlen volt, alig tudtam felmenni a domboldalon vele. Hamar rájöttem: nincs turbóm. Átmentem Siófokra, ahol egy interjút kellett csinálnom, mielőtt bementem volna még leállítottam és újra elindítottam a kocsit, észhez tért, megjött a turbónyomás, szerencsém volt. Azonban nincsenek hiú ábrándjaim, az autóval valami baj van és meg kell nézetni mihamarabb. Egyébként azért álltam meg Földváron, hogy ennek a videónak az anyagát leforgassam Ezzel akár egy hosszabb útra is! hangzik az előre betárazott panel dicséret, amikor a szomszéd, vagy a barátaink új kocsiját nézegetjük. Ebben a frázisban sok minden lakozik. Például az, hogy az én autómmal bizony kétszer is meggondolom, hogy ki merek-e menni a városból. Mert tudom, hogy valami nem stimmel (pl. a múltkor sem ment a turbó…) de ilyen olyan okból halogatom a javíttatást. Ilyen-olyan okból? Persze van, hogy nincs idő szervizbe menni, vagy nem tudjuk nélkülözni az autót a javítás idejére és másikat bérelni még tovább növeli a költségeket, de általában az a helyzet, hogy nem is akarunk, nem is tudunk költeni az autókra. Tessék kicsit visszalapozni az előző Anyukám cikkre! Két megoldás van, egyik drágább, mint a másik Azt, hogy ne legyen állandó rettegés, hogy éppen hol fog megállni alattunk az autó kétféleképpen lehet elkerülni. Az egyik, hogy folyamatosan tartsuk karban az autónkat, vagy ahogyan újabban tanácsolni szoktam, legyen szívügyünk az autónk. Az egy dolog, hogy egyedül az út szélén maradunk az autóval és az autómentés, vontatás a javításon felül is költséget jelent majd, de mi van akkor, ha a család is velünk van? Egy (vagy több) kisgyermekkel a téli hidegben, vagy a rekkenő hőségben rémálom egy lerobbanás. Az új autók világa Minden ilyen probléma 99%-a kizárható, ha autónk új, vagy legfeljebb néhány éves. Persze ezt egyszerűen a legtöbbünk nem engedheti meg magának. Nem úgy a „hanyatló” nyugaton. A legtöbb nyugat-európai ország legtöbb autósa megengedheti magának azt, hogy 5-6 évente új autót vegyen. Ebből a szempontból abszolút „bezzegországnak” számít Németország, de a jólét megmutatkozik a Benelux államokban, Ausztriában és sok más nyugati-európai országban is. Mindenből a minimum a Lodgy, de legalább új. Ez lenne a jó megoldás? Éppen az oka annak a keletre tartó használt autó áramlatnak, amit mindenki tapasztalhat, ha utazik. Magyar, román, bolgár járműszállító szerelvények mennek nyugatra üresen és jönnek visszafelé szügyig rakva 8-10 éves használt kocsikkal, akiknek korábbi gazdáig már nem akarnak kínlódni a az ennyi idős autók szinte minden héten jelentkező új, kisebb-nagyobb meghibásodásaikkal. Ha még egy lépcsőt feljebb lépünk, akkor azok a megjegyzések jönnek, hogy majd én is új kocsival járok, ha annyi lesz a fizetés, mint Svájcban, vagy Németországban. Erre nem tudom a megoldást, ehhez kicsi vagyok. Azt sem tudom, hogy utolérjük-e valaha is a célként lebegtetett Ausztriát a jóléti versenyben, talán sohasem. De egy kicsi szemléletváltással, az „addig nyújtózkodj…” szem előtt tartásával és persze az autóink megfelelő, felelősségteljes karbantartásával sokat javíthatnánk a helyzeten!

Rómát teleszórják traffipaxokkal

2020.10.17.
Alig néhány héttel ezelőtt született meg az a rendelet, amely megkönnyíti a rögzített sebességmérő kamerák alkalmazását, még a városközpontokban is. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a sebességkorlátozást képtelenség betartatni az autósokkal. Többségük fittyet hány a figyelmeztető táblákra. A szabályszegőkkel szemben kizárólag a büntetés hatásos. Róma polgármesteri hivatala nem késlekedett: máris kikerültek az utcákra az első rögzített traffipaxok, melyeket továbbiak követnek. Sebességmérők kerülnek a legforgalmasabb utakra a város szívétől egészen a tengerpartig, mindkét irányban. A program az olasz főváros minden kerületére kiterjed. A kamerák pontos helyét közölni fogják, és tábla is figyelmezteti majd az autósokat a sebességmérésre. Róma vezetése ezzel is jelezni kívánja, hogy a cél a megelőzés, és nem a büntetés, illetve pénzbehajtás. Az intézkedéstől az olasz fővárosban azt várják, hogy megszűnik majd a száguldozás és csökken a balesetveszély a legveszélyesebbnek tartott csomópontokon.
Címkék: 

Kiss Norbert nyerte a kamionosok második futamát a Hungaroringen

2020.10.17.
A 35 éves szombathelyi pilóta a hetedik helyről rajtolva diadalmaskodott a kétszer is félbeszakított és újraindított viadalon. A kora délutáni első futamon második helyezett Kiss mögött most a cseh Adam Lacko ért célba másodikként, míg a francia Teo Calvet harmadikként. Kiss az első futamon elért második helyezése miatt - a fordított rajtrács szabályának megfelelően - ezen a viadalon a hetedik kockából startolhatott. A mezőny a felvezető kör végén visszaállt a rajtrácsra, mert a francia Anthony Janiec versenykamionja megállt a pályán, a műszaki mentés idejére pedig piros zászlóval félbeszakították a futamot.  Második próbálkozásra már elindulhatott a 11 körös viadal, de a kora délutáni versenyhez hasonlóan ezúttal is végig sárga zászlós figyelmeztetés volt érvényben a pályán a nedves aszfalt és az esős körülmények miatt. Előzni így az első körben senki nem tudott, a következő körben viszont már elengedték a mezőnyt, Kiss Norbert pedig azonnal több pozíciót is javított, a harmadik kört már negyedik helyezettként kezdte meg. A szombathelyi pilóta egészen kiváló előzésekkel utasította maga mögé a riválisokat, és az ötödik kör elején átvette a vezetést, a viadalt azonban piros zászlóval félbeszakították, mert a túraautó-világkupa időmérő edzésének az eredeti időtervhez igazodva el kellett kezdődnie. A furcsa kényszerszünet után az utolsó teljesített körben látott sorrendnek megfelelően állhattak fel a kamionok a rajtrácsra, így Kiss - aki a félbeszakításkor már jelentős előnnyel állt az élen - a második kockából volt kénytelen folytatni a futamot. A hétkörösre kiírt verseny első körét ismét egész pályás sárga zászlós figyelmeztetés kíséretében tette meg a mezőny, amely így a második körtől kezdhetett el újra versenyezni. Kiss azonnal megtámadta az előtte haladó Stephanie Halmot, akit az első kanyarban meg is előzött. A magyar versenyző ezután magabiztosan építette az előnyét az élen, az üldözők pedig egymással küzdöttek, így nem jelentettek veszélyt Kiss sikerére. A kamion Eb magyarországi állomása vasárnap egy újabb időmérő edzéssel, valamint további két futammal folytatódik.     Végeredmény, 2. futam (7 kör alapján, a dobogósok):     -------------------------------------------------- 1. KISS NORBERT (MAN) 18:27.410 perc 2. Adam Lacko (cseh, Freightliner) 14.873 másodperc hátrány 3. Teo Calvet (francia, Freightliner) 19.764 mp h.     korábban:     1. futam: 1. Lacko 29:08.719 perc 2. KISS 24.537 mp h. 3. Jochen Hahn (német, Iveco) 28.733 mp h.

Egyedülálló technológiával érkeztek meg a magyar piacra a hibrid Renault-k

2020.10.17.
A Clio E-TECH Hybrid, a Captur és a Megane Grandtour E-TECH Plug-in Hybrid modellekkel a Renault három új, ezzel a soha nem látott technológiával felszerelt jármű érkezésével folytatja az elektrifikációs offenzíváját. A Renault mérnökei által kifejlesztett és szabadalmaztatott E-TECH Hybrid technológia alapját két villanymotor, egy innovatív körmös kapcsolású váltó és egy belsőégésű motor adja. Az E-TECH Plug-in Hybrid esetében az akkumulátor nagyobb kapacitással rendelkezik, azért, hogy a teljesen elektromos vezetésre még nagyobb távon legyen lehetőség a napi használat során. A Renault hibrid technológiája az alábbi előnyöket kínálja: - A városi utak akár 80%-át tisztán elektromos üzemmódban tehető meg, miközben akár 40%-kal alacsonyabb fogyasztást érhető el az E-TECH Hybrid motorral. - Városban akár 65 km vezethető teljesen elektromos módban, de autópályára is fel lehet így menni, mert a végsebesség 135 km/h (Clio: 75 km/h). A Renault E-TECH technológia ötvözi az elektromos motor összes előnyét: csendes ugyanakkor lendületes indulás, valamint akkumulátor-töltés lassulás és fékezés közben, a nagyobb vezetési élményért. A teljesen hibrid hajtás - amely egy szívó 1,6-os benzinesből és két villanymotorból áll - összteljesítménye 140 lóerő. A Renault E-TECH hibrid és plug-in hibrid modelljei az alábbi kezdőártól érhetők el a magyar piacon: A Clio E-TECH Hybrid 7 099 000 forinttól, a Captur E-TECH Plug-In Hybrid 10 749 000 forinttól, míg a Megane E-TECH Plug-In Hybrid 10 899 000 forinttól indul.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója