Koronavírus és az Uber

2020.10.17.
Az Uber VTC platform a koronavírus első hullámának felívelésével idén tavasszal elindította az Uber Medics elnevezésű szolgáltatását az egészségügyben dolgozók számára. Ez esetben a sofőrök jutaléka nem kerül kifizetésre, így 25%-kal olcsóbbak ezek az utazások, mint a hagyományos Uber X. „Több ezer felajánlás érkezett olyan intézmények számára, amelyek különösen nehéz helyzetben vannak most” – mondja az Uber képviselője. A járművezetők látják a foglaláskor, ha egészségügyi személyzet szállítására vonatkozik, és rajtuk múlik, hogy elfogadják-e vagy sem. A társaság felkéri az egészségügyben dolgozókat arra, hogy regisztráljanak ezen a weboldalon, vagy azon az oldalon, ami az AP-HP (Párizs környéki régió egyetemi kórháza, több kórházat foglal magában) részét képezi. A szolgáltatást ezután kiterjeszthetik más intézményekre is, mint pl. az Ehpad (Idősek Otthona szervezet) vagy kutatóintézetek. Az utazás biztosítása érdekében az Uber megköveteli a felhasználóktól, hogy az utazás megkezdése előtt mossanak kezet, ne szálljanak be az autó ülésére, hagyják kissé nyitva az ablakokat, és az utazás befejezésekor az esetlegesen felmerülő szemetüket vigyék magukkal, ne hagyják a járműben. nyitókép: flotauto.com

Új olasz KRESZ: szolgálaton kívüli rendőr is büntetheti az autósokat

2020.10.16.
Az új KRESZ-be is beépülő rendelkezés nagy hullámokat ver Olaszországban. Különösen, hogy egy korábbi döntés alapján a közterület-felügyelőknek a közlekedési rendőrökhöz hasonló jogosítványokat adtak. Ezentúl a közterület-felügyelők minden általuk észlelt közlekedési kihágás esetén eljárhatnak. Például elszállíttathatják a szabálytalanul parkoló autókat anélkül, hogy rendőri intézkedést kérnének.   A mindennapi gyakorlatban a szolgálaton kívüli rendőrök közúti intézkedése nehézségekbe ütközhet. Az új KRESZ ugyanis lehetővé teszi a civilben lévő rendőröknek, hogy közúton vagy autósztrádán leintsék a szabálytalankodó járműveket a rendőri jelvény felmutatásával, zseblámpával vagy egyszerű karmozdulattal. Itáliában az országúti bűnözés miatt meglehetősen nagy a bizalmatlanság a közlekedők között, így egy civilben integető rendőrnek nem biztos, hogy megállnak majd az autósok. Az pedig végképp problémás, hogy a konkrét intézkedés után napokkal készítsék el a jegyzőkönyvet a történtekről. Az új szabályozást egy precedens értékű ítéletet követően emelték be a KRESZ-be. A fellebbviteli bíróság ugyanis utólagosan jóváhagyott egy hasonló rendőri intézkedést. Az eset idén áprilisban történt. Egy szolgálaton kívüli rendőr civilben, saját autóját vezetve üldözőbe vett és leszorított az autósztrádán egy többszörös szabálysértést elkövető gépkocsit.    Az autó vezetője kifogást emelt az eljárás ellen, a bíróság azonban első és másod fokon is a rendőrtisztnek adott igazat.

Történelmi negyedévet zárt a KIA

2020.10.16.
A kivételes sikerhez nagyban hozzájárultak a Kia Hybrid 48V (MHEV), hibrid (HEV), plug-in hibrid (PHEV) és tisztán elektromos (EV) modelljei is. Az elektromos hajtású modellek komoly bővülést könyvelhettek el idén a piaci és iparági nehézségek ellenére is. Az ilyen modellek immár a Kia európai eladásainak több mint egynegyedét adják (28,6%). Emilio Herrera, a Kia Motors Europe ügyvezetője így kommentálta a sikert: “Az európai piac év közepén történt összeomlása után immár a felépülés jelei mutatkoznak. Harmadik negyedéves sikereinkben kétségtelenül szerepet játszottak az év korábbi hónapjaiból visszamaradt, elhalasztott vásárlások is, de elektromos hajtású modelljeink népszerűsége vitathatatlan. A Kia folyamatosan bővülő hibrid és plug-in hibrid kínálata mellett a márka a minőség, a formák és az értékek iránti legendás elkötelezettsége szintén komoly szerepet kapott abban, hogy kínálatunk ilyen remekül találkozott vásárlóink fejlett hajtásláncok iránti igényével .”A Kia éves összeladásai a járványhelyzet hatására 20,0%-kal csökkentek (311 325 darabra), azonban a visszaesés a piac jellemző mértéke alatt maradt, hiszen az európai újautó értékesítés összességében -29,3%-ot produkált eddig 2020-ban (2019 azonos időszakához viszonyítva). A Kia piaci részesedése mindeezek következtében a tavaly ilyenkor mért 3,2%-ról 3,6%-ra emelkedett. Főként a Ceed család, az elektromos hajtású és a felfrissített modellek támogatták az értékesítési sikert A Ceed család mellett a márka folyamatosan bővülő elektromos hajtású modelljeinek kínálata is komolyan kivette a részét az értékesítési sikerekből. Az idei évben 88 959 darabra nőtt az elektromos hajtású modellek értékesítési darabszáma (Hybrid 48V, hibrid, plug-in hibrid és elektromos). A hibridként, a plug-in hibrid és a tisztán elektromos hajtással is elérhető Niro eladásai 24%- kal (55 588 darabra) emelkedtek 2019 azonos időszakához viszonyítva. Ebből 20 588 volt a tisztán elektromos változat (e-Niro), ami 156,6%-os emelkedés a tavaly ilyenkori adathoz képest. A Niro immár a Kia második legsikeresebb modellje Európában, így most először megelőzte az 55 525 darabos eladást produkáló Sportage modellt is. 2020 első kilenc hónapjában az elektromos hajtású e-Soul is hasonlóan kiválóan teljesített: 150,6%-os növekedéssel 6 110 darabot adtunk el. A plug-in hibridek értékesítése 75,8%-kal nőtt (22 913 darab). A Ceed család (Ceed, Ceed kombi, ProCeed és XCeed) megtartotta vezető helyét a márka európai eladásaiban. A Kia európai gyártású kompaktjainak értékesítése a tavalyi év azonos időszakával összevetve 3,6%-kal nőtt, s így 38 700 darabra emelkedett. Ez a növekedés jelentős részben a frissen bevezetett plug-in változatoknak (Ceed kombi és XCeed), valamint az ‘EcoDynamics+’ sorozat Hybrid 48V hajtású dízelmotoros tagjainak köszönhető. Az utolsó negyedév: új Sorento, felfrissített modellek és új hajtásláncok A negyedik negyedév rengeteg lehetőséget kínál, különösen annak fényében, hogy az európai piac immár az erősödés jeleit mutatja. A Sorento negyedik generációja éppen most érkezik meg Európába, a modell eddigi története során először hibrid hajtáslánccal, 2021 elejétől pedig PHEV változatban is megjelenik. A Kia népszerű kompaktjai szintén megújulnak, sőt, a Picanto (idén 35 918 darab), a Stonic (40 295 darab) és a Rio (24 558 darab) mellett a Stinger is felfrissül. Nem csak a megjelenés változik, a technológia is megújul, a Stonic és a Rio kínálata pedig EcoDynamics+ benzinmotoros Hybrid 48V hajtásokkal bővül. A Stonic új, sportos megjelenésű GT-Line változata szintén megérkezik Európába még az év vége előtt. A Kia további Hybrid 48V és hibrid hajtásláncok, valamint egyéb modern és takarékos technológiák bevezetését tervezi már a közeli jövőben.
Címkék: 

Újabb elemei készültek el a zalaegerszegi tesztpályának

2020.10.16.
Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) a sajtóbejáráson elmondta: a mintegy 45 milliárd forintos beruházással a jövő év végére elkészülő tesztpályán befejeződött a smart city, vagyis okosváros teljes úthálózatának kiépítése; a városi forgalmi környezetet imitáló területen hamarosan elkezdődik az épületelemek kivitelezése, ezzel 610 folyóméter hosszú homlokzatot alakítanak ki az utak mentén. Ugyancsak befejeződött a másfél kilométer hosszú, kétszer-kétsávos autópálya-szakasz aszfaltozása, illetve a felette átívelő, 40 méter hosszú felüljáró hídszerkezete, továbbá az ehhez csatlakozó három kilométeres autóútból az első egy kilométeres szakasz. A miniszteri biztos beszámolt arról is, hogy elkezdődött a fejlett vezetéstámogató rendszerek tesztelésére szolgáló pályaelem kialakítása, ahol különböző közlekedési szituációkban vizsgálhatják az önvezető járműveket. Szintén zajlik a megépítése annak a dombnak, amelyen öt különböző szintű - 5, 12, 18, 25 és 30 százalékos - emelkedőt és lejtőt alakítanak ki. A már tavaly befejezett, jelenleg is futó- és kormányművek tesztelésre használt kezelhetőségi pálya közepén ugyancsak elkezdték egy hasonló vizsgálatokra alkalmas kisebb pályaelem építését. Ennek befejezését tavaszra tervezik - sorolta a képviselő. Vigh László közölte: a hagyományos járművek mellett önvezető és elektromos autók tesztelésére is alkalmas ZalaZONE építése az ütemterv szerint halad, a befejezését a jövő év végére tervezik.(mti)

Idén először szeptemberben nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma az EU-ban

2020.10.16.
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 933 ezer 987 személygépjárművet helyeztek forgalomba szeptemberben, 3,1 százalékkal többet mint egy évvel korábban. A négy legnagyobb piac közül Olaszországban növekedett legnagyobb mértékben, 9,5 százalékkal a forgalomba helyezett személyautók száma. Németországban 8,4 százalékos emelkedést mértek, Spanyolországban viszont 13,5 százalékos, Franciaországban pedig 3 százalékos volt a csökkenés. Az év első kilenc hónapját tekintve azonban súlyos a helyzet: alig több mint hétmillió új autó került az utakra, 28,8 százalékkal, majdnem 2,9 millióval kevesebb az egy évvel korábbihoz képest. Németországban 25,5 százalékkal, Franciaországban 28,9 százalékkal, Olaszországban 34,2 százalékkal, Spanyolországban pedig 38,3 százalékkal csökkentek az eladások január-szeptemberben. Az EU-ban legutóbb tavaly augusztusban mértek emelkedést, 31,2 százalékosat, azóta minden egyes hónapban visszaesés történt. A tavalyi utolsó négy hónapban és az idei év elején az új, sokkal szigorúbb emisszió-mérési eljárás (WLTP) bevezetésének tulajdonították a forgalomba helyezett új autók számának csökkenését, utána viszont az egész világot letaroló koronavírus-járvány bénította meg az autógyártást és -kereskedést. A legsúlyosabb hónapban, áprilisban több 75 százalékkal kevesebb új autó gördült ki a szalonokból. Magyarországon a szeptemberben átadott új autók száma éves összevetésben 18,6 százalékkal, 11 ezer 449-re nőtt. Az év első kilenc hónapjában 90 ezer 91 új autó talált gazdára, ami 21,7 százalékos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest. Piaci részesedés szerint a legnagyobb európai gyártó (23,1 százalékos aránnyal) a német Volkswagen-csoport szeptemberben közel 216 ezer személyautót helyezett forgalomba az Európai Unióban, ami 9,0 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Január-szeptemberben azonban 26,8 százalékkal, 1 millió 812 ezerre esett a csoporthoz tartozó márkák értékesítése.  A második legnagyobb autógyártó, a Volkswagent követő PSA-csoport (Peugeot, Citroen, Opel/Vauxhall, DS) szeptemberben 11,8 százalékkal, az év első kilenc hónapjában pedig 35,8 százalékkal kevesebb új személyautót engedett ki az utakra. A francia Renault 9,7 százalékkal, a Hyundai-csoport pedig 5,0 százalékkal több új autót helyezett forgalomba szeptemberben, míg az első kilenc hónapban 30,8, illetve 21,6 százalékos csökkenést könyvelhettek el. A német luxusautógyártók közül a BMW-csoport 3,5 százalékkal, a Daimler pedig 2,0 százalékkal kevesebb új autót adott át tulajdonosának szeptemberben, az év első kilenc hónapjában pedig 18,7 százalékra, illetve 26,2 százalékra rúgott a csökkenés üteme. Az Európai Unió 27 tagállamában, az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz tartozó négy országban (Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc), valamint Nagy-Britanniában szeptemberben 1 millió 300 ezer 48 új személyautó került az utakra, 1,1 százalékkal több mint egy évvel korábban. A január-szeptemberi időszakban 12,11 millió új autó került forgalomba, 29,3 százalékkal, több mint 3,5 millióval kevesebb mint tavaly ilyenkor.(mti)

A világ legzöldebb meghajtásával tervez Észak-Amerika számára teherautót a Toyota

2020.10.16.
Az elektromos nehéz teherautók iránti erősödő érdeklődés miatt a Toyota Motor North America (TMNA) és a Hino USA megállapodtak egy Class 8 besorolású, üzemanyagcellás, elektromos hajtású teherautó (FCET) fejlesztéséről az élszak-amerikai piac számára. A vállalatok felhasználják az újonnan kifejlesztett Hino XL Series alvázat, illetve a Toyota bevált üzemanyagcellás technológiáját, hogy a jármű kiemelkedő teljesítményét nulla károsanyag-kibocsátással biztosítsák. Ez az együttműködés kibővíti a japán piacra szánt, 25 tonnás FCET kifejlesztését szolgáló, idén bejelentett és már folyamatban lévő projekt kereteit. Az első bemutató jármű várhatóan 2021 első felében gördül ki a szerelőcsarnokból. "A Hino XL Series jármű üzemanyagcellás változata igazi win-win helyzetet jelent mind a vásárlóink, mind a közösség egésze számára. Csendes és erőteljes teherautó lesz, ami semmi mást nem bocsát ki, csak vizet. A Toyota több mint húszévnyi tapasztalata az üzemanyagcellás technológiával, illetve a Hino nehéz teherautók terén felhalmozott tudása révén innovatív és sikeres terméket alkothatunk." – avat be Tak Yokoo, a Toyota kutatás-fejlesztési részlegének vezető fejlesztőmérnöke. "A Hino hagyományaira építkezve, illetve a Toyota üzemanyagcellás technológiája révén hamarosan egy gazdaságilag rentábilis, nagy hatótávolságú, nulla károsanyag-kibocsátású járművet kínálhatunk majd vásárlóink számára. A Hino és a Toyota azonos módon látják a tartósság, a megbízhatóság és az innováció szerepét a tervezésben, így ez az együttműködés újraírja majd a játékszabályokat ebben a szegmensben." – teszi hozzá Glenn Ellis, a Hino vásárlói élményért felelős ügyvezető alelnöke.

A rezsióradíj, avagy mi kerül ebben ennyibe?! (4. rész) – A műhely szakmai irányítása, továbbképzések

2020.10.16.
A javítási/karbantartási munkák szakmai irányításával és ellenőrzésével egy személyt is meg lehet bízni, ha ezek felügyelete biztonságosan és elvárható gondossággal ellátható. Ebben az esetben az irányítást végző személy képesítését a közös irányítás alá tartozó munkahelyeken a dolgozók összlétszámának, illetőleg az ezekben üzemeltetett járművek számának megfelelően kell megállapítani. Az egyes műlyekben, telephelyeken az azok közös irányítását végző személy utasításának átvételére, a munka elosztására és az utasítások szakszerű teljesítésének ellenőrzésére legalább szakmunkás képesítéssel rendelkező személyt kell kijelölni. Ha a közös irányítás alá tartozó munkahelyen a dolgozók műszakonkénti létszáma és üzemeltetett járművek darabszáma az előző cikkben meghatározottak szerinti, a megbízottnak legalább a szakiránynak megfelelő mestervizsgával, illetőleg középfokú képesítéssel kell rendelkeznie. Egyszemélyes műhely Egyszemélyes szervezet esetében a járműszerelő, a gépjármű-villamossági javító és a karosszériajavító tevékenységek elvégzéséhez legalább mestervizsga szükséges. A jármű ápoló, gumiabroncsjavító, autófényező, hűtőjavító, autókárpitos, autórugó javító, akkumulátorjavító, gumiszerelő és kerékkiegyensúlyozó, alváz-és ürevédelem valamint egyéb ipari tevékenységekhez kapcsolodó szakmai munkák elvégzéséhez legalább az előírt képesítés és két év szakmai gyakorlat szükséges. Gázüzemanyag-ellátó berendezés javításához kapcsolódó járműfenntartó tevékenységeket legalább autószerelő vagy autóvillamossági szerelő mestervizsgával, továbbá gázautó-szerelő szakképesítéssel lehet elvégezni.     A jogszabályi kötelezettségen felül Belátható, hogy az előírásokon felül szakmai továbbképzések szükségesek a munkakörök hosszútávú betöltéséhez. A márkaszervizekben a gyártó előírja a munkatársak képzését, melyekhez akár műhelyjogosultságokat is köthet. Habár ezeket a tanfolyamokat a márka szervezi, a műhelyek számára minden beiratkozása százezer forintos nagyságrendű tételt jelent. Arról nem is beszélve, hogy a továbbképzések napjain a munkatársak nem végeznek tevékenységet a műhelyben, így a kihasználtság számításánál figyelembe kell venni az alkalmazottak szabadnapjai mellett a továbbképzéssel töltött munkanapokat is. A független műhelyek esetében sem elhanyagolhatók a képzések, hiszen a technológiai újdonságok idővel ott is lecsapódnak. Jogosultság-kiegészítések A jogszabály jelenleg nem ismeri még a szeptemberben indult Gépjármű mechatronikus és Gépjármű mechatronikai technikus szakmákat, melyek a klasszikus autós szakmákat váltották fel. Az Alternatív járműhajtási technikusok képzése már korábban elkezdődött, sokan el is végezték, de az elektromos és hibrid járművel szervizelési jogosultságai a mai napig nem megoldottak.

December közepétől használható az M44 Békéscsaba-Kondoros közötti szakasza

2020.10.16.
Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta, legkésőbb 2022 augusztusára elkészül a 8 kilométeres Fürjesi út is. ( a kép illusztráció) A Tiszakürt-Lakitelek szakasz jövő szeptemberre tervezett befejezésének "jelenleg úgy tűnik, nincs akadálya"; a Lakitelek-Szentkirály szakasz 15 százalékos készültségű; a 20 kilométeres Lakitelek-Kecskemét szakaszból pedig 16 kilométer elkészült. A Szentkirályt az M5-ös autópályával összekötő 33 kilométeres szakaszon még idén szeretnék kiküldeni a mintegy ötszáz helyrajzi számon szereplő ingatlanra a vételi ajánlatot - tette hozzá.(mti)

Első villanyautójához komplett európai töltőhálózatot is kínálni fog a Lexus

2020.10.16.
Folyamatosan nő Európában a hálózatról tölthető elektromos járművek aránya, ugyanakkor a nyilvános töltők használata sok tulajdonos számára fejfájást okoz. Eltérő fizetési szabványok, változó töltési teljesítmény és főleg hatalmas árkülönbségek bizonytalanítják el azokat, akik amúgy örömmel járnának emisszió- és zajmentesen. A Lexus tanult más gyártók hibájából, és első tisztán elektromos járművének, az UX 300e városi szabadidőjárműnek az európai bevezetésével egy időben az egész kontinenst lefedő töltőhálózatot is átnyújt vásárlóinak. A lényegre törő módon Lexus Charging Network (azaz Lexus töltőhálózat) névre keresztelt szolgáltatás keretében a márka ügyfelei egyérintéses hozzáférést nyernek Európa legnagyobb nyilvános töltőállomás-hálózatához. Bármerre járnak, a Lexus Link okostelefon-szolgáltatáson belül elérhető állomáskereső segítségével könnyen rátalálhatnak a legközelebbi töltőpontra. Itt nincs más dolguk, mint az alkalmazáson keresztül vagy egy RFID chipes ügyfélkártya segítségével azonosítják magukat, és már kezdhetik is a töltést. A megoldás a flotta felhasználóknál már bevált üzemanyagkártyák minden előnyét biztosítja: a felhasználónak nem kell minden egyes alkalommal fizetnie a felvett energiáért, illetve nem kell több hálózattal szerződést kötnie. A szolgáltatás keretében országhatároktól függetlenül használhatják a töltőpontokat az elektromos UX tulajdonosai, a költségeket pedig egyetlen, összesített számla ellenében egyenlíthetik ki minden hónap végén. Miközben az univerzális, egyszerű és gyors töltési megoldás a Lexus Link talán legvonzóbb (és egyértelműen legkülönlegesebb) szolgáltatása, az applikáció az összes olyan funkciót támogatja, amelyet az ügyfelek ma egy modern autótól elvárnak. A távolból ellenőrizhető, illetve vezérelhető a töltési folyamat vagy az utastér hűtése, fűtése; a felhasználó ellenőrizheti a jármű tartózkodási helyét, a telefonján kijelölt navigációs célpontot közvetlenül átküldheti az autóba, és természetesen szerviz- és karbantartási naplót, illetve emlékeztetőt is biztosít a szolgáltatás. Az UX 300e európai bevezetése a tervek szerint több lépcsőben történik, a modell 2021 első és második negyedévében érkezik meg Európa nyugati felébe; Magyarországon jövő év második felétől rendelhető elő az autó, a hazai hivatalos forgalmazás indulása pedig 2021 utolsó negyedévében várható. A jármű 54,2 kWh kapacitású akkumulátora egy feltöltéssel 315 kilométert képes megtenni, 201 lóerős villanymotorja a modellcsalád legerősebb tagjává teszi: az elektromos crossover 7,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra. Az akkucsomag akár 50 kW-tal tölthető (egyenáramú villámtöltőről), mely esetben a lemerült akku alig több mint 50 perc alatt 80 százalékra tölthető. Más gyártóktól eltérően a Lexus rendkívül hosszú, 10 év vagy egymillió kilométeres garanciát vállal az elektromos UX-re, a garancia feltétele pedig mindössze az évi egyszeri hivatalos szervizlátogatás. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója