Fahusánggal vert szét két kocsit, mert nem nyitottak neki ajtót

2020.07.16.
Bejelentés érkezett 2020. július 15-én az esti órákban, hogy egy személy Szekszárdon az utcán, majd egy ház udvarán autókat rongál. Az egyenruhások rövid időn belül a helyszínre értek, ahol a bejelentő fogadta őket. Elmondta, hogy bátyja verte szét a családjuk tulajdonában levő kocsikat, azért, mert mikor testvére hazaért, kiabálni és fenyegetőzni kezdett, ezért a család nem engedte be a házba. A rendőrök adatgyűjtésbe kezdtek, és nem messze a helyszíntől megtalálták az elkövetés eszközét, egy csaknem másfél méteres fahusángot. Kiderült, hogy a 29 éves férfi az autók szélvédőit, lámpáit, valamint egyiknek a karosszériáját is megrongálta. Nem sokkal később az elkövetőt is elfogták a járőrök, akit előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki rongálás vétség elkövetése miatt. A férfi elmondta, hogy a délután folyamán nyugtatókat szedett be, amire nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott. Este, mikor hazaért, mérges lett a testvérére, ezért egy karóval szétverte a család tulajdonában levő autókat. Az eset körülményeinek a vizsgálatát a Szekszárdi Rendőrkapitányságon folytatják.
Címkék: 

Hordozható akkumulátoros, elektromos miniautókkal tölti fel flottáját Itália vezető járműkölcsönző cége

2020.07.16.
A Birò egy kétüléses elektromos jármű, amelyet 2008-ban az Estrima vállalat alkotott meg az olaszországi Pordenonéban. A városi miniautót 2009 óta gyártják. A cég 2012-ben három különféle akkumulátor-opciót dobott piacra, majd 2013-ban bevezette a Re-Move rendszert, amely lehetővé teszi az akkumulátor gyors ki- és beemelését és otthoni újratöltését. A holland hátterű LeasePlan cég az olasz autókölcsönző-piac egyik főszereplője. A vállalat már évekkel ezelőtt összeházasította az elektromos mobilitást a „What is next” projektjével. Ennek keretében azt tervezik, hogy 2030-ig kizárólag elektromos kocsikból álló kölcsön-autó flottát hoznak létre. Jelenleg 1,7 millió járművel rendelkeznek a világ 30 országában. A vállalat kalkulációi szerint elméletileg már a mostani körülmények között is le tudnák cserélni járműveik 70 százalékát zéró-emissziós modellekre.

NAV-videó: Sárkányrepülőről dobta le a csempészcigit az ukrán banda

2020.07.16.
A módszerük javarészt az volt, hogy az éjszakai órákban egy egyszemélyes motoros sárkányrepülő Ukrajnából, Magyarország légterét megsértve repült be a határmenti községbe, ahol ejtőernyővel juttatták célba az árut. A hat főből álló társaság irányítói letartóztatásban vannak. A gyanú szerint a bűnbanda az elmúlt évben 26 ezer doboz adózatlan cigarettát hozott át illegálisan az ukrán–magyar zöldhatáron. A NAV akciójáról készült videó itt látható: https://youtu.be/t67L6ZDMJB8

Izraeli dicséret a magyar autó- és motorsportnak

2020.07.16.
A 25 éves pilóta - aki a Forma-2-es világbajnoki sorozatban versenyez ebben a szezonban - az M1 aktuális csatornának adott interjút. Ebben úgy fogalmazott, hogy a magyar autó- és motorsport erős gyökerekkel és támogatottsággal rendelkezik, ez a sportági kultúra pedig a pályafutásának kezdeti szakaszában neki is nagy lökést adott. "Kecskeméten kezdtem el gokartozni, az első formaautós tapasztalataimat pedig a Hungaroringen szereztem, ezért ezer szállal kötődöm Magyarországhoz és az itteni autósportos tradíciókhoz" - mondta Nissany, aki az elmúlt két hétvégén rendezett Forma-2-es első és második fordulóról azt mondta, a futamokon nem volt igazán szerencséje, de összességében jó volt a tempója, amit bizonyít, hogy kétszer futotta meg a leggyorsabb kört a Red Bull Ringen. Az izraeli versenyző elárulta, nagy a különbség az F2-es és az F1-es autó között, különösen technológiai szempontból, ezért amikor az egyik autóból át kell ülni a másikba, akkor a pilótának fejben át kell váltania. "Jelenleg úgy tűnik, hogy ha a körülmények lehetővé teszik, akkor Barcelonában, a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén tudom majd vezetni a Forma-1-es Williamst, a további lehetőségeimet pedig a most is kialakulóban lévő versenynaptár határozza majd meg" - mondta Nissany. Hozzátette, a Williams istálló oxfordi központjában nagyon sokat dolgozik a csapat saját szimulátorában, ahol a tervezett aerodinamikai és más fejlesztéseket teszteli, és ad ezek működéséről visszajelzéseket a mérnököknek. A 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj - zárt kapuk mögött - vasárnap 15.10 órakor rajtol, a Forma-2-esek első futama szombaton 16.45-kor, a második versenye pedig vasárnap 11.10-kor lesz a Hungaroringen. Az M4 Sport a teljes versenyhétvégét élőben közvetíti.

Meglepetésekkel érkezik az el-Born, a CUPRA első elektromos autója

2020.07.16.
Az el-BornConcept tavalyi, Genfi Autószalonon való bemutatása óta sok elismerést kapott kifinomult megjelenéséért és személyiségéért. A tervezőcsapat és a Műszaki Központ azonban nem elégedett meg a kapott pozitív elismerésekkel, hanem továbbfejlesztették a járművet, sportosabb karaktert és még lenyűgözőbb látványt nyújtva. Ennek eredményeként született a márka első teljesen elektromos modellje: a CUPRA el-Born. Az új modellt a németországi Zwickauban található gyárban készítik, ezzel növeli a vállalat árrését, és tökéletesen illeszkedik a CUPRA márkafilozófiájához és vevői profiljához. Wayne Griffiths, a CUPRA vezérigazgatója kijelentette: „A CUPRA el-Born megjeleníti a CUPRA márkanév összes génjét, miközben az eredeti koncepciót magasabb szintre emeltük, új sportos és dinamikus formatervezéssel, valamint a technológiai tartalom újratervezésével. A CUPRA el-Bornélõ bizonyíték arra, hogy a teljesítmény és az elektrifikáció nagymértékben megfelelnek egymásnak.” A CUPRA el-Born teljesítménye és dinamikája egyértelmű hangsúlyt kapott az autó fejlesztése során, így a modell elképesztő gyorsulást biztosít 0-50km / h sebességre, mindössze 2.9 másodperc alatt. A kizárólag a CUPRA el-Born MEB platformon kifejlesztett DynamicChassisControl Sport (dinamikus futómű-vezérlő sport mód - DCC Sport) ötvözi az autósportos vezetési magasságát egy olyan rendszerrel, amely automatikusan alkalmazkodik bármilyen körülményhez, és kiemelkedő vezetési dinamikát biztosít. A CUPRA el-Born a legkorszerűbb technológiákkal rendelkezik, mint például a Head-up Display kiterjesztett valósággal. Nagyon hatékony, 77kWh akkumulátorának köszönhetően (bruttó 82kWh) egyetlen töltéssel 500 km-t is képes megtenni. Gyors töltési képességének köszönhetően a CUPRA el-Born mindössze 30 perc alatt képes 260 km megtételéhez elegendő energiát felvenni. A belső tér tervezésénél fontos szempont volt, hogy magába foglalja a CUPRA minőségi és teljesítmény filozófiáját kifinomultsággal keverve, amit legjobban a sportos kagylóülések, a Drive ProfileSelection és a CUPRA mód gombokkal ellátott új kormánykerék, valamint a kiváló minőségű anyagválasztás jellemez. A részletekre való figyelem és a minőség iránti szenvedély mellett a CUPRA különös figyelmet fordított az el-Born fenntarthatóságára, újrahasznosított anyagok felhasználásával az autó belsőterében. Az új, a CUPRA el-Born 2021-es bevezetése fenntartható mobilitást biztosít azzal a karakterrel és dinamizmussal, amire az autózás szerelmesei vágynak, de egy egyedülálló és exkluzív termékkel, azok számára, akik a legfejlettebb technológiát és a legkisebb környezeti lábnyomot keresik. CUPRA-névjegy - A CUPRA egy különleges márka, amely a feltűnő dizájnra és az elektromos teljesítményre épül, és a SEAT-ot a sportosság új értelmezésével a következő szintre emeli. - Második működési évében a CUPRA értékesítése 2019-ben 71,8% -kal növekedett, megközelítve a 24 700 darabot, a CUPRA Ateca sikerének köszönhetően. - Az új székhely megnyitásával együtt a CUPRA 2020-ban termékoffenzívát fog végrehajtani a CUPRA Leon és a CUPRA Formentor megjelenésével. - Amellett, hogy globális szövetséget kötött az FC Barcelona-val, és annak kizárólagos hivatalos autóipari és mobilitási partnerévé vált, a CUPRA elit bajnokcsapatot hozott létre, mint például a német kapus Marc-André ter Stegen vagy a svéd autóversenyző, Mattias Ekström, aki részt vesz a PURE ETCR sorozatban a CUPRA e-Racerrel. - A CUPRA világ él és készen áll arra, hogy meghódítsa az autózás szerelmeseinek szívét, közel 250 CUPRA szakemberrel szerte a világon.        

A Toyota bemutatta az új RAV4 modellt

2020.07.16.
A nem-hibrid hajtású modell TNGA koncepció-alapú 2,0 literes Dynamic Force négyhengerű, közvetlen-befecskendezésű motort alkalmaz, amely a Direct Shift-CVT (folyamatosan változó áttételű) sebességváltóval párosul. A hibrid modell egy teljesen új, 2,5 literes hibrid rendszerrel van ellátva, amely a TNGA koncepción alapuló 2,5 literes Dynamic Force motorral van felszerelve a kiváló üzemanyag-hatékonyság és az egyenletes gyorsítás biztosításának érdekében.     A 4WD rendszert alkalmazó hibrid RAV4 modellek új, fejlett hibrid technológiás E-Four-t használnak. A hátsó kerekeken megnövekedett maximális nyomatékkal együtt egy új vezérlőrendszer lehetővé teszi a nyomaték eloszlását az első és a hátsó kerek között 100:0 és 80:20 arányban. Az első és hátsó kerekek közötti nyomatékeloszlás optimális vezérlése kanyarodás közben fokozza a stabilitást. A hátsó keréken megnövekedett maximális nyomaték hozzájárul a biztonságérzethez, amikor a járművet havas vagy nedves lejtőn indítja el.     A legújabb Toyota Safety Sense biztonsági csomag alapfelszereltség minden RAV4 modellben, amely a következő funkciókat tartalmazza: ·         Ütközést megelőző biztonsági rendszer, amely más járműveken kívül képes észlelni a gyalogosokat (nappal és éjjel egyaránt), kerékpározókat (nappal), az ütközés megelőzése és a károk enyhítése érdekében. Teljes sebességtartományban működő adaptív sebességtartó automatika, amely segíti a járművek mögötti haladást. ·         Fejlett sávkövető asszisztens (LTA), amely segít a kormányzásban, hogy a jármű a sávban maradjon. ·         Automata távolsági fényszóró (AHB), amely automatikusan vált a távolsági és a tompított fényszórók között. ·         Jelzőtábla-felismerő rendszer (RSA), amely a kamera által felismert jelzőtáblákat jeleníti meg a kijelzőn, hozzájárulva a biztonságos vezetéshez. Az új RAV4 intelligens ultrahangos parkolásérzékelővel (ICS) van felszerelve, amely érzékeli a falakat és más járműveket alacsony sebesség mellett. Tolatáskor nagyon hasznos a hátunk mögött érkező forgalomra figyelmeztető és automatikusan lefékező rendszer. Annak érdekében, hogy az ügyfelek számára lehetőséget biztosítson az integrált szolgáltatások eléréséhez, minden modell alapfelszereltségében van egy fedélzeti adatkommunikációs modul (DCM) és egy hároméves ingyenes előfizetés a T-Connect szolgáltatásra. Forrás: https://www.greencarcongress.com/2019/04/20190411-rav4.html

Hamilton már a Hungaroringen beállíthatja Schumacher rekordját

2020.07.16.
Az újabb címvédés a célja 2020-ban Lewis Hamiltonnak, és ha összejön neki, Michael Schumacher mellé lép az örökranglista tetején, hétszeres bajnokként. A legjelentősebb rekord beállítása gyakori téma, ám a brit versenyző több más területen is utolérheti idén az F1 legendáját. A hétvégi Magyar Nagydíj máris egy lehetőséget kínál számára ilyen szempontból. Amennyiben nyerni tudna a Hungaroringen, nyolcadszor intenék le elsőként a magyar pályán, márpedig egyazon helyszínen ennyiszer nyerni eddig egyedül Schumacher tudott a királykategória történetében. A német a franciaországi Magny-Cours-ban győzött nyolcszor. Érdekesség, hogy Hamiltonnak e rekord beállítására idén még nyílhatna egy második esélye is: miután hétszer nyert Kanadában is, ha megrendeznék a montreali versenyt, ott is övé lehetne a csúcs. A futam sorsa viszont egyelőre erősen bizonytalan. A Mercedes versenyzője emellett két másik vonatkozásban is felzárkózhat Schumacherre 2020-ban, akár meg is előzheti őt. A múlt heti Stájer Nagydíjon a 85. futamgyőzelmét aratta, így már csak 6 elsőség választja el Schumacher csúcsától; miközben a 155. dobogós helyezése után további három pezsgőzéssel a pódiumok számában is fölzárkózhat elődjére. „Valahányszor emlékeztetnek Michael rekordjaira, az egészen észbontó” – nyilatkozta Hamilton a rekordok kapcsán. „Hány győzelem, hány bajnokság és pole pozíció? Rekordok rekordok hátán. Folyamatosan eszembe juttatják ezek az ő nagyságát és az elért sikereit.” „Én mindig szerettem Magyarországot. Nem tudom mitől, de vannak pályák, amiken kiemelkedőek vagyunk, vannak, amelyeken jók, másokon meg közepesek. Budapest és Montreal a két legerősebb pályám, és izgatottan várom a visszatérést” – fogalmazott.

Biztató számokat hozott a június az európai autópiacon

2020.07.16.
Júniusban 949,7 ezer új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban, 22,3 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 1,223 milliónál. A csökkenés mértéke azonban javult a májusihoz képest, amikor még 52,3 százalékos volt az elmaradás az egy évvel korábbihoz képest. Az autókereskedések júniusban már megnyitottak ugyan, a lakossági vásárlási aktivitás azonban nem tért vissza az előző évi szintre. Júniusban az EU minden tagországában elmaradt a fogalomba helyezések száma az előző évitől - Franciaország kivételével, ahol 1,2 százalék volt a növekedés. A franciaországi növekedés a kormány alacsony emissziós modellek értékesítésére júniusban bevezetett ösztönzőinek tulajdonítható. A nagyobb nemzeti piacok közül Spanyolországban 36,7 százalékkal, Németországban 32,3 százalékkal, Olaszországban 23,1 százalékkal maradtak el a forgalomba helyezések az előző évitől. Az év első felében 38,1 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban. A legnagyobb visszaesést, 50,9 százalékosat Spanyolországban regisztrálták, a második legnagyobbat Olaszországban, 46,1 százalékosat. Franciaországban 38,5 százalékkal, Németországban pedig 34,5 százalékkal kevesebb autót helyeztek forgalomban az év első felében mint 2019 első felében. Magyarországon júniusban 10,4 ezer autót helyeztek forgalomba, 23,7 százalékkal kevesebbet a tavaly júniusi 13,6 ezernél. Az év első felében 25,3 százalékkal 55,6 ezerre csökkent a forgalomba helyezett autók száma az előző évi 74,5 ezerről.

Egyedi darab lesz a hetedik ŠKODA

2020.07.16.
A hetedik ŠKODA gyakornok autó neve: ŠKODA SLAVIA. A ŠKODA SCALA érzelmekben gazdag spider-verziója a ŠKODA márka kezdeteire utal, a ŠKODA Akadémia hallgatói ugyanis a vállalat alapításának 125. évfordulója jegyében a cseh autógyártó születésére emlékeznek immár hagyományos tanulói autó (AzubiCar) projektjükkel. 1895-ben a társaság két alapító atyja, Václav Laurin és Václav Klement kerékpárok javításával kezdte MladáBoleslavban, ám nem sokkal később már saját kerékpárjaikat is megtervezték, amelyeket 1896-tól SLAVIA márkanév alatt értékesítettek nagy sikerrel. Az új tanulói autó így a vállalat történetének egyik legendáját kelti újra életre. A történelmi név tökéletesen illik a hallgatók azon ötletéhez, hogy a modern formavilágú SCALA révén egy olyan korba induljanak múltbéli időutazásra, amikor az autók alapvetően még nyitott járművek voltak. Egy klasszikus spider vad és természetes, következetes nyitottságával pedig a ŠKODA SLAVIA sem a megszokott konvenciókhoz igazodik, s a fiatal generáció szabad gondolkodását és könnyed gondtalanságát is képviseli. A tető elhagyásával a SLAVIA a vezetés különösen intenzív élményével szolgál, karosszériája további célzott változtatásai pedig még az eleve érzelemdús SCALA sorozaténál is sportosabb fellépést kölcsönöznek e spider-modell számára. A ŠKODA tanulói autók (AzubiCar) hagyománya 2014-ig nyúlik vissza, amióta a MladáBoleslav-i ŠKODA Szakiskola diákjai évről-évre maguk tervezhetnek meg, fejleszthetnek ki, illetve építhetnek meg egy-egy látványos koncepcióautót. Minden ilyen tanulmánymodell a ŠKODA szakmai utánpótlásának kreativitásáról és elkötelezettségéről tesz tanúbizonyságot. A ŠKODA Storyboard a projektben részt vevő négy hallgató portréjával, valamint az összes eddigi ŠKODA tanulói autóról összeállított áttekintéssel is szolgál. A mai ŠKODA Akadémiát 2013-ban alapították, s közös intézményben fogja össze a végzősök és a szakmát kezdők oktatását, valamint a munkatársak és más szakemberek továbbképzését. A szakképzés támogatásáról szóló memorandum a KOVO szakszervezettel történt 2014-es aláírását követően korszerűsítették a ŠKODA-szakiskola osztálytermeit. A ŠKODA AUTO a KOVO szakszervezettel közösen több mint 300 millió cseh korona értékben invesztált az elmúlt évek során a ŠKODA Akadémia modernizációjába, illetve az ott zajló képzés fejlesztésébe. Tudta Ön, hogy... …a SLAVIA a szláv Slavia névből származik, amelyet több jól ismert sportegyesület is visel Csehországban – például a legfrissebb labdarúgó-bajnokcsapat, a SlaviaPraha, amelynek kapitánya, Jan Bořil, néhány éve a ŠKODA Szakiskolában szerzett képesítést. …a Slavia szó eredeti jelentése a szlávság allegóriája a szláv mitológiában, s Slavia, Slavie vagy Slávie formában is előfordulhat. …a Slavia a Fő Aszteroida-öv egy tagja, amelyet 1972. május 18-án a csehszlovák Antonín Mrkos csillagász a ČeskýKrumlov közeli Kleť Obszervatóriumban (IAU kód: 046) fedezett fel. …a Slavia egy az 1930-as évek stílusában kialakított, ismert prágai művészkávéház a Moldva partján.

Gány az M7-esen: ilyen fuvart még a rendőrök sem láttak

2020.07.16.
Az Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Forgalomellenőrző Alosztályának járőrei az M7-es autópálya velencei pihenőjében 2020. július 14-én éjjel ellenőriztek egy járműszerelvényt és annak 54 éves vezetőjét.   Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a tehergépjárművön levő Z jelű rendszám nem a forgalmi engedélyben szereplő gépjárműhöz tartozott, érvényes menetlevéllel nem rendelkezett és a három jármű fuvarozását szállítást is díj ellenében végezte. Az intézkedés során továbbá az is megállapításra került, hogy a sofőr a fuvarozáshoz szükséges hatósági okmányokkal sem rendelkezik, a szállított rakományok rögzítése nem volt megfelelő és a tachográf adatok alapján a megengedett sebességet is túllépte. A rendőrök a járműszerelvény hatósági jelzéseit és a forgalmi engedélyét a helyszínen elvették, a sofőr ellen pedig az elkövetett jogsértések miatt szabálysértési és büntető feljelentést tettek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója