Fogyasztói társadalomban élünk, mindenki sok árut vásárol, e körül forog a világ. Az áruk szabad mozgása az Európai Unió egyik alaptörvénye. A legutóbbi időszakban jelentősen megváltoztak a beszerzési szokások. Régebben az volt természetes, hogy a vevő ment el a boltba, áruházba, ma már, az e-kereskedelem korában, interneten böngésszük ki, amit szeretnénk, és webáruházból rendeljük meg – saját városunkból, vagy akár a világ túlsó feléről, Amerikából, Kínából. A világ csomagküldő vállalatai, a legnagyobbaktól a mikrovállalkozásokig, a vevő lakcímére juttatják a küldeményt. Témánk szempontjából mindegy, miként állítanak össze konténer-rakományokat, hajóztatják át az óceánon, és fuvaroztatják el Európában a logisztikai raktárakig, ahonnan áruterítő gépkocsik viszik tovább az egyes városokba. Ez bejáratott folyamat, jelentős változására nem számíthatunk. Annál izgalmasabb, hogyan mozog a csomag az utolsó raktár és a címzett ajtaja, vagy éppenséggel erkélye között. Igen, erkélye! Hogyhogy? Úgy, hogy már egy kis furgon is gyakorta bizonyul túl nagynak a belvárosokban rendelkezésre álló közlekedési felülethez képest, tehát legjobbnak Szilágyi Erzsébet hollója tűnik, hogy vigye el levelét Prága várába Mátyásnak, és tüstént hozza a választ. Lényegében ennek modern változata felé tartunk. A házhoz szállítás megoldásához, az előírásoknak megfelelve, először is le kell cserélni a járműpark jó részét, elektromos hajtásúra, ami azzal a hátránnyal jár, hogy többszörösére nőhet az áruszállítók vételára, miközben töredékére csökken a hatótávjuk. Ez még csak politikai elhatározás és pénz kérdése, de van egy kiküszöbölhetetlen általános nehézség is: a növekvő kézbesítő forgalom tovább fokozza a városi utcák zsúfoltságát, holott már ma is alig lehet haladni a sok autótól, parkolni szinte lehetetlen. Akármilyen talpraesett, vagy a szabályokra vagányul fittyet hányó egy furgon sofőrje, sokszor képtelen a célzott épület közelében kiszállni járművéből. Hiába hajthatott be védett zónába a villanyautójával, keringhet a háztömb körül. Kiutat az alkalmasint önvezető furgon és a hozzá tartozó egy vagy több drón kombinációja kínál, tehát a gépkocsi mintegy a mini helikopterek szárazföldi anyahajójaként, fel- és leszállóhelyül szolgál. Vannak már automatizált raktérkezelő rendszerek, amelyek előveszik a megfelelő rekeszből az adott címen várt csomagot, és rákapcsolják a drónra. Egyetlen alkalmas parkolóhelyről tucatnyi igény elégíthető ki. A zümmögő elektromos szitakötők odaröppennek a megrendelő erkélyére, ablakához, csak le kell venni róluk a pakkot. Mindehhez persze okostelefonos applikáció tartozik – üdvözöljük a harmadik évezredben! Lehet most hozsannázni a csodálatos fejlődésen, amely mindenkinek elérhetővé teszi a hollóröptetés középkori legendáját. De ne álljunk meg a rácsodálkozásnál és elégedettségnél, gondoljuk tovább a dolgot. Megint az történik, mint például a dízelautó-villanyautó váltással: a modern technika által okozott problémát a még modernebb technika tömeges bevetésével akarják orvosolni, újabb problémákat generálva. Talán elegendő csupán ennek az önvezető elektromos furgonokból és mesterséges intelligenciájú drónokból álló rendszernek a költségeire rámutatni, illetve a még nem megfelelően szabályozott drónröptetés visszásságaira felhívni a figyelmet. E nehézségek áthidalása a sok-sok startup feladata, amelyek villámgyorsan felfutó piacban és nyereségben reménykednek. Majd meglátjuk, mi lesz mindebből. Közben egy kicsit szabadon engedhetjük a fantáziánkat. Egy olyan társadalomban, ahol komoly gond a munkanélküliség, miért ne lehetne természetes intelligenciájú és izomerejű embereket fokozottan bevonni a kézbesítésbe? Milyen jól beváltak anno az üzletek kifutófiúi! Kisebb pakkal gyalog jártak, nagyobbat tehertriciklire raktak, de még gyerekkoromban is voltak, akik kézikocsis szolgáltatást kínáltak („Nem kell benzin, nem kell zab, kézikocsin szállíthat!”). Ma egyre jobban hozzátartoznak a városképhez, hazánkban és külföldön is, a teherbringák. Valaki elvesztette az állását, mert már időszerűtlen a szakmai képzettsége, de nem szeretne újra iskolapadba ülni, felcsaphatna gyalogos, kézi kocsis vagy biciklis futárnak, netán tömegközlekedéssel kombinálva az apostolok lovát. Ördögtől való gondolat ez? Sörszállító kocsi Salzburgban. Fotó: salzburgerland.com Apropó ló… Mi volna, ha önvezető villanyfurgon helyett – próbálják csak megsaccolni az árát! – hajnalonként lovas kocsi húzná a péküzlethez a gumikerekű, halkan guruló áruellátó kocsit, zéró emisszióval, lítium-kitermelési környezeti ártalmak és energiafüggőség nélkül, hiszen „üzemanyagát” csak le kell kaszálni. A lócitromokat meg felfoghatja alkalmas zsák, van rá elég példa. Olyan városban szeretnék élni, ahol autonóm villanyautók fedélzetéről startolnak intelligens drónok, vagy ahol mosolygó futár adja át csomagomat? Nyilván nem a válaszomtól függ a közeljövő, hiszen mindig a nagyobb profitot termelő ipari fejlődés érvényesül, de ha ember által nyújtott szolgáltatást rendelek, azzal talán valamelyest hozzájárulnék egy emberibb társadalom megőrzéséhez.