Debrecen polgármestere szívesen segít autógyárat építeni Szegednek

2024.10.25.
A konferencia nyitóelőadásán Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere helyi tapasztalatok mentén számolt be arról, hogy egy nagy beruházásnak, nevezetesen a BMW gyárépítésének milyen hatása lehet a térség gazdaságára. Javasolta a jelenlévőknek, hogy ha azt szeretnék, Csongrád vármegyében sikeresek legyenek a nagyberuházások és abból profitálni is tudjanak, akkor alkossanak stratégiákat. A településvezetők figyelmét pedig arra hívta fel, hogy a gazdasági fejlődéstől ne szakadjon el a közlekedés, az oktatás, a kultúra és a szolgáltatások területe sem, ezeknek is lépést kell tartaniuk a fejlesztésekkel. Papp László: növeltük Debrecen láthatóságát a világban Papp László az esemény előtti napon találkozott a közlekedésért felelős miniszterrel, Lázár Jánossal, aki megerősítette, hogy a 47-es főút négysávosítása változatlanul napirenden van. Ezzel kapcsolatban portálunk kérdésére válaszolva Papp László elmondta, ő is azon érkezett Szegedre és félúton rá is kérdezett a sofőrre, hogy biztosan ez a veseköveket alaposan megmozgató út a legrövidebb Debrecen és Szeged között? A Google 3 óra 20 percet ír a két városközpont közötti bő 220 kilométerre. Papp László 2014-ben lett Debrecen polgármestere, akkor a cívisváros mindössze 150 hektárnyi iparterülettel rendelkezett. Korábban négy évig a gazdaságért felelős alpolgármesterként dolgozott a közgyűlésben így látta, hogy hiába kiemelt iskolaváros Debrecen, a végzett diákok nem igazán találnak munkát helyben. Beruházás ösztönzési programot indítottak, próbáltak minél több nagybefektetőt a városba csábítani, „ráfeküdtek” az EU-s pályázatokra és 2 milliárd forintot különítettek el 4 évre beruházás ösztönzésre. – A hasonló képességű városok közül ki kell emelkedni, kicsivel többet tudtunk mutatni, adni, mint a versenytársak. Volt olyan érdemi támogatás, amelyik már másfél, két év alatt meg is térült iparűzési adóban – fogalmazott, hozzátéve, növelték Debrecen láthatóságát a világban. A BMW festőüzeme Debrecenben 2018 őszén írták alá a BMW magyarországi beruházásának első szerződéseit, a bajor márkával már érdemes volt lépést váltani. 2020-re elkészült egy hosszú távú program, Debrecen 2030 címmel. – Megtízszereztük, 1500 hektárra növeltük a városi iparterület nagyságát, ebből 620-on a BMW építkezik, infrastruktúrája 2016-17-re készül el véglegesen. Ötezer milliárd forintnyi működő tőke érkezett 10 év alatt Debrecenbe és 20 ezer új munkahely jött létre, természetesen még mindkettő folyamatban van – hangsúlyozta a polgármester. Papp László szerint 2030-rea Debrecen ipari termelése nagyobb lesz, mind Budapesté plusz Pest megyéé összesen. Nem véletlen, hogy a Financial Times olyan „metropoliszok” mellett sorolta a világ 10 legjobb tőkevonzó városa közé Debrecent, mint New York, Hong-Kong vagy éppen Dubai. – Az elmúlt 10 év egyik legjobb döntése volt, hogy egy 2015-ös nekibuzdulás nyomán angol nyelvű nemzetközi iskola épült, ami 2019 óta nagyon eredményesen működik. Ma már 400 diák tanul itt az óvodától a diplomáig, ez konvertibilis képzésű iskola. Aki innen tovább megy a szüleivel, a gyerek vagy fiatal, máshol is folytatni tudja a tanulmányait – mondta a polgármester. Debreceni polgármester a szegedi konferencián Papp László hangsúlyozta, 2500-ról 10 ezer fölé nőtt a szakképzési centrum diákjainak száma és az is jelzés értékű, hogy a BMW először oktatási központját építette meg és kezdte működtetni Debrecenben. Át kellett gondolni az oktatási helyzetet, a struktúrát, a polgármester szerint Szeged hasonló adottságú és hasonló út előtt áll a BYD autógyárának felépítésével. Szerinte komplex megközelítés szükséges, a kormány ott van a BYD mögött, a közlekedésbe és a kultúrába is kell invesztálni. Megtudtuk, a BMW gyár érkezésével és a hozzá szorosan vagy lazábban köthető fejlesztéseknek köszönhetően Debrecenben az ingatlanárak néhány év alatt megduplázódtak. A polgároknak kétszer annyit ér az ingatlanuk, ugyanakkor persze új vagy használt lakást venni is sokkal nehezebb. – 2025-ben indul majd a Főnix lakásprogram, ebben a piaci bérleti díj megoszlik majd a 35 év alatti fiatal, az önkormányzat és a munkáltatók között. Ösztönözzük a fejlesztőket, hogy építsenek új lakásokat, a város pedig belép a piacra és bérli a lakást és fizeti annak egyharmadát – vázolta a közeli jövő terveit előadásában polgármester. A BMW ultramodern képzési központ nyitott Debrecenben – Felhívta önt a BYD döntése után Botka László szegedi polgármester, hogy kikérje a tanácsait, miként kell autógyára építeni? – kérdezte portálunk az előadása után Papp Lászlót. Válaszából megtudtuk, közvetlenül utána nem beszéltek, de a Megyei Jogú Városok Szövetségében rendszeres a kapcsolat Szeged és Debrecen között. A BYD beruházásáról érdemben Kovács Tamás gazdasági alpolgármesterrel beszélt először, és azóta is szívesen felajánlja segítségét megosztja tapasztalatait autógyár-építés ügyben Szegeddel.   Október közepén Lázár János közlekedési miniszter megdicsérte Debrecent, szerinte a város Európa harminc legnagyobb ipari központja közé léphet. Úgy látja, minden adott ahhoz, hogy 2025-ben megkezdődhessen az autógyártás Debrecenben. A tervezett közlekedési fejlesztések közül kiemelte a keleti elkerülő utat, amely 2029-re készül el és – egyebek között – bejelentette, hogy a 471-es főút négysávosításához kapcsolódóan újjáépítik a Debrecen-Nyíregyháza vasútvonalat. A miniszter kitért arra, hogy új konstrukcióban, a magántőke bevonásával tervezik újjáépíteni a debreceni vasúti pályaudvart, a Nagyállomást. A beruházás a mintegy tíz, legnagyobb forgalmat lebonyolító pályaudvar korszerűsítésének része, és ebben Szeged is benne van. A program lényege, hogy a vasútüzemet szétválasztják a kereskedelmi funkciótól, és az utóbbit a magántőke számára hozzáférhetővé teszik.   Épül a BYD szegedi autógyára – Régi restanciája Debrecennek a vasúti pályaudvar, ahogy növekszik a város, a közösségi közlekedésben újabb megoldandó feladatok jelennek meg. 10 éve elindult már a gondolkodás az állomással kapcsolatban, de eddig nem találtunk rá forrást. Amit Lázár miniszter úr felvázolt, vagyis a magántőke bevonását előremutatónak tartom. Örülök annak, hogy ez gyakorlattá válhat, mi is gondolkodtunk hasonló konstrukción korábban, de akkor nem voltak adottak a feltételek – mondta az Autószektornak a debreceni polgármester. Az előadás után beszélgetve portálunk felvetette azt is, a szegediek leginkább a komoly utasforgalmat lebonyolító, sok célállomást kínáló repülőtere miatt irigylik a cívisvárost, ám a Debrecen Airport korábban dinamikus felfutása mostanában láthatóan megtorpant. – Minden fejlődési fázisban vannak hullámvölgyek én, ezt most annak tekintem, nem a debreceni piacra vezethető vissza, hanem sokkal inkább azokra a problémákra, amivel mostanában a Wizz Air küzd. Hajtóműproblémák miatt a gépeik egy része a földön van, csúsznak a megrendelt új repülők, kevesebb gépük van és ezeket esetenként a nagyobb profittal kecsegtető bázisállomásokra csoportosítják át – mondta Papp László. A Lufthansa Debrecenben. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt A polgármester szerint ez nem mindig lesz így, egyszer majd megérkeznek az új repülőgépek, és a földön lévők szerelési problémái megoldódnak. Meggyőződése, hogy a debreceni repülőtérre a Wizz Air vissza fog térni, ami nem jelenti azt, ne dolgoznának azon, hogy más légitársaságok is repüljenek városukból. – Örömmel látjuk, hogy a Lufthansa viszont szárnyal, a Debrecen-München járat nagyon erős és egyetlen átszállással a világ nagyon sok pontjára elrepülhetünk Debrecenből. Továbbra is fejlesztjük az infrastruktúrát, 2025-ben megújulhat a kifutópálya – mondta a polgármester. Mint ismert, Debrecenben költözik a Természettudományi Múzeum és a Közlekedési Múzeum is. Előbbinél jelenleg zajlik a tervpályázat, utóbbinak lezárult a tervezési ötletpályázata. A BMW autógyár melletti mintegy hathektáros területre épülő Közlekedési Múzeum részletes tervezése, de akár a kivitelezése is elkezdődhet 2026-27-ig. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Huszonnyolc üzemeltető pályázna a vidéki e-töltőállomások létesítésére

2024.10.25.
A kapcsolódó technikai felhívás napokban lezárult első köre arra szolgált, hogy a lehetséges résztvevők különböző helységekben tegyenek eleget e kötelezettségüknek. A programba jelentkező 28 vállalkozás többnyire az észak-keleti országrész és a Dél-Dunántúl településeit választotta a borsodi vármegyeszékhelytől egy másfél ezres lélekszámú somogyi községig. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint 2023 végén országszerte több mint 2500 nyilvános töltőállomást használhattak az elektromos autókat üzemeltetők. A legtöbb berendezés, a teljes állomány közel fele Budapesten és Pest megyében működik. A fővárostól távolabbiak is jellemzően a hazai autópályák mentén és a népesebb nagyvárosokban találhatók. Kiemelték, az Energiaügyi Minisztérium az országos lefedettség elérése irányába tett lépésként célzottan ösztönzi új elektromos töltőállomások létesítését a ma még hiányosan ellátott vidéki járásokban. A 28 milliárd forintos keretösszegű program jóvoltából a következő években országszerte több mint száz helyszínen válnak hozzáférhetővé nyilvános e-töltők. A kiíráson elektromos töltőállomás üzemeltetői engedéllyel rendelkező vállalkozások juthatnak többletforráshoz. A pályázók alapjogosultsági feltételként kötelesek korszerű töltőállomás telepítésére vállalást tenni egy elégtelen lefedettségű járás bármely településén - emlékeztetett az EM. A minisztérium ismertette: a cégek a kapcsolódó technikai felhívás első körében 2024. október 14. és 21. között jelezhették preferencialistájukat. A projekthelyszínek jóváhagyásában a magasabb prioritási szinteket, azok egyezősége esetén a jelentkezési lapok beérkezésének időpontját vették figyelembe. A 28 érdeklődőből kettő mindössze egy települést jelölt meg, amelyekre azonban mástól korábban érkezett be igényjelzés. Így 2024. október 28. és november 4. között újabb benyújtási kör következik, amelybe akár további üzemeltetők is bekapcsolódhatnak. Az első körben megfelelő helyszínre találó vállalkozások pályázatuk támogatása esetén Albertirsán, Baján, Balmazújvárosban, Bátonyterenyén, Cegléden, Csongrádon, Fehérgyarmaton, Hernádkakon, Kaposvárott, Karcagon, Kiskunhalason, Kiskunmajsán, Kisvárdán, Kónyon, Mélykúton, Miskolcon, Nagykőrösön, Nyíradonyban, Nyírbátorban, Sirokon, Somogyjádon, Sopronban, Sümegen, Szekszárdon, Tokajban és Villányban létesíthetnek korszerű elektromos töltőállomásokat. A közleményben hangsúlyozták: az élesben november 6-án induló pályázat célja az energiaátmenet felgyorsítása, a kibocsátásmentes közlekedéshez szükséges infrastruktúra kiépítése. Vállalkozásonként minimum 100 millió és legfeljebb 4 milliárd forint forrás nyerhető el, alapesetben maximum 15 éves futamidejű, kedvezményes hitelként, amelyet legalább 10 százaléknyi önerővel kell kiegészíteni. Vissza nem térítendő támogatás például az energiatárolóval és/vagy megújuló áramtermelő egységgel felszerelt töltőállomások létesítésére adható. A beruházások a hazai hálózat fehér foltjainak lefedésével teszik kényelmesebben használhatóvá és kelendőbbé a tiszta és csendes zöldautókat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Képeslapok Párizsból: ilyen az új Audi Q6 Sportback e-tron

2024.10.25.
- A tervezőcsapat az A-oszloptól kezdve újraalkotta a teljes tetőívet, így a Sportback 37 milliméterrel alacsonyabb lett, mint a SUV változat - írja a dasblog.hu. A SUV-változat 0,28-as cw-értékével szemben a Sportback 0,26-os légellenállási együtthatója és a nagyméretű, bruttó 100 kWh kapacitású akkumulátornak (nettó: 94,9 kWh) révén a 4,77 méter hosszú, 1965 milliméter széles (tükrök nélkül) és 1665 milliméter magas Q6 Sportback e-tron performance hatótávolsága elérheti a 656 kilométert. Ezzel a Sportback a Q6 e-tron sorozat valóságos kilométer-bajnoka. A dinamikus megjelenésű Sportback egy SUV tágasságát és egy kupé eleganciáját ötvözi, ugyanakkor az elektromos autó 511 literes csomagtérrel rendelkezik. A hátsó üléssor lehajtásával a csomagtér akár 1373 literre is megnő. A hosszú, 2899 milliméteres tengelytávnak köszönhetően a belső térben még a hátsó üléseken is bőséges a hely, és a Q6 Sportback e-tron 25 liter hasznos tárolóhelyet kínál az utastérben. A kétféle, 100 és 83 kWh kapacitású akkumulátorok mellett két meghajtási változat áll rendelkezésre a Q6 Sportback e-tronhoz. A 83 kWh-s nagyfeszültségű akkumulátorral (nettó: 75,8 kWh) már az elektromos Sportback belépő szintű változata is magabiztos vezetési teljesítményt nyújt. A hátsókerék-hajtású Q6 Sportback e-tron a Launch Control üzemmódban 7,0 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 kilométeres sebességre. A hátsókerék-hajtású Audi Q6 Sportback e-tron performance villanymotorja 225 kW (306 LE) teljesítményű, és Launch Control üzemmódban 6,6 másodperc alatt gyorsul százra, míg a 285 kW (387 LE) rendszerteljesítményű Q6 Sportback e-tron quattro gyorsulása csupán 5,9 másodperc. A legerősebb változat, az SQ6 Sportback e-tron 360 kW (489 LE) rendszerteljesítménnyel büszkélkedhet a két, az első és a hátsó tengelyen elhelyezett villanymotorral, és Launch Control üzemmódban mindössze 4,3 másodperc alatt éri el a százas tempót. Nagyméretű akkumulátorának köszönhetően a hátsókerék-hajtású Audi Q6 Sportback e-tron performance hatótávolsága akár 656 kilométer is lehet. Az összkerékhajtású modell akár 636 kilométert is megtehet, míg az összkerékhajtású SQ6 Sportback e-tron1 hatótávolsága 607 kilométer. A Q6 Sportback valamennyi változatának fix végsebessége 210 km/óra. Viszont az SQ6 Sportback e-tron csúcssebessége eléri a 230 kilométert óránként. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Csabai Kolbászfesztivál nemzetközi szárazkolbász versenyének díjazottjai

2024.10.25.
Belföldi díjazottak: I. díj: 2024. évi Nemzetközi Szárazkolbász Verseny kolbászkirálya, aranyérmese Kapja: 111. számú versenykolbász, Kocsis Márk Átadta: Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, Miklós Zoltán, Barna Ádám  Az Autós Nagykoalíció felajánlása az első helyezettnek: 300 ezer Ft + 150 ezer Ft értékű hosszú hétvége 2 fő részére (Hotel Arkadia, Pécs) + Janker felajánlása, Moet pezsgő II. díj: 2024. évi Nemzetközi Szárazkolbász Verseny ezüstérmese Kapja: 55. számú versenykolbász, id. Juhász Ádám Átadta: Knezsik István, Miklós Zoltán  Az Autós Nagykoalíció felajánlása a második helyezettnek: 200 ezer Ft + 150 ezer Ft értékű hosszú hétvége 2 fő részére (Hotel Arkadia, Pécs) + Janker felajánlása, Moet pezsgő III. díj: 2024. évi Nemzetközi Szárazkolbász Verseny bronzérmese Kapja: 21. számú versenykolbász, Pallér Sándor Átadta: Knezsik István, Miklós Zoltán  Az Autós Nagykoalíció felajánlása a harmadik helyezettnek: 100 ezer Ft + 150 ezer Ft értékű hosszú hétvége 2 fő részére (Hotel Arkadia, Pécs) + Janker felajánlása: Moet pezsgő Külföldi díjazottak: I. díj: 2024. évi Nemzetközi Szárazkolbász Verseny külföldi kategória aranyérmese Kapja: 118. számú versenykolbász, Jan Ruman (Szlovákia) II. díj: 2024. évi Nemzetközi Szárazkolbász Verseny külföldi kategória ezüstérmese Kapja: 33. számú versenykolbász, Terezia Opauská (Szerbia) III. díj: 2024. évi Nemzetközi Szárazkolbász Verseny külföldi kategória bronzérmese Kapja: 116. számú versenykolbász, Opausky Jan (Szerbia) Különdíjasok: 1.     JÁSZ-BÉL felajánlása: 100.000.- értékű bél utalvány Kapja: 3. számú versenykolbász, Ancsin Martin Átadta: Farkas Sándor  2.     JÁSZ-BÉL felajánlása: 50.000.- értékű ajándékcsomag Kapja: 19.számú versenykolbász, Túri János Átadta: Farkas Sándor 3.     Az Autós Nagykoalíció felajánlása: Hotel Arkadia Pécs: wellness utalvány Kapja: 53.számú versenykolbász, Péli István Átadta: Knezsik István 4.     Az Autós Nagykoalíció felajánlása: Hotel Arkadia Pécs: wellness utalvány Kapja: 82. számú versenykolbász, ifj. Juhász György Átadta: Knezsik István 5.     Az Autós Nagykoalíció felajánlása: Hotel Arkadia Pécs: wellness utalvány Kapja: 11. számú versenykolbász, ifj. Juhász Ádám Átadta: Knezsik István 6.     A Gyulai Várfürdő ajándékcsomag felajánlása Kapja: 5. számú versenykolbász, Uhrin Mihály Átadta: Kun Miklós 7.     Békés Vármegyei Önkormányzat felajánlása: Békés Vármegyei termékekből álló ajándékcsomag Kapja: 1. számú versenykolbász, Bihacsy László Átadta: Barna Ádám Fotók: csabaikolbaszfesztival.hu A vasárnap záruló Csabai Kolbászfesztivál gazdag programját itt találja.  

Egy orosz sámán a mocsárból

2024.10.25.
Szerző: Bánffi Tibor Avtoros Shaman elölnézet Az összkerékhajtású járművek először a hadiiparban jelentek meg. Nem véletlen, hogy, a szovjet hadigépezet számára kiváló terepjárók készültek, gondoljunk csak a GAZ 69-re (2. Ábra), az UAZ 469-re (3. Ábra) és a LADA Nivára (4. Ábra). Ez utóbbi az egyik legsikeresebb típus, amely a kényes nyugati vásárlókat is meghódította és több mint 3 millió készült. Eredeti és ráncfelvarrott példányai a mai napig róják az utakat. (Egy vízügyes barátom mesélte, hogy a sárban elakadt Land Rovereket a Nivákkal mentették.) GAZ 69 UAZ 469 LADA NIVA Napjainkban a SUV-ok státusszinbólummá váltak, úgy, hogy nagy részük el sem hagyja az aszfaltot. Hasznuk csak síkos, nedves felületen válik áldássá. Az orosz járműgyártás nincs a érdeklődés fókuszában, pedig a 2014-ben megjelent a kétéltű Avtoros Shaman egy tejesen új, innovatív kategóriát teremtett. Avtoros Shaman Az Avtoros Shaman brutális méretei mellett (6.30m hosszú, 2.64m széles 2.95 méter magas) a 8x8-as hajtáslánc érdemel figyelmet. Az arányokat az alábbi ábra érzékelteti: Shaman, Hummer, Niva A felépítmény teljesen sík alumínium lemezekből áll, mégis szemre tetszetős, zseniális formavilágot alkot. Az erőforrás egy 146 lóerős Iveco dízelmotor. Maximális sebessége 70 km/óra, kúszósebesség 2 km/óra, vízen 7 km/órával tud haladni a bekapcsolt hajócsavarral. Ha figyelembe vesszük a jármű 3.5 tonnás önsúlyát és 4.8 tonnás össztömegét, a 25 literes fogyasztás takarékosnak mondható. A feltöltött, 260 literes tankkal napokig lehet kalandozni. Valamennyi, 1.2 méter átmérőjű, 60 cm széles kerék meghajtott, független kerékfelfüggesztésű. Az ultra alacsony guminyomás alkalmas mocsaras terep leküzdésére, ami egyben légkamraként is szolgál vízen való haladásnál. Eredeti megoldás, hogy a „pilótaállást” középre helyezése, így 180 fokos a kilátás és nincs szükség bal-, illetve jobbkormányos változatra. A kezelőpanel elemeinek ergonomikus elhelyezse kényelmessé, élménnyé teszi a vezetést. Shaman pilótafülke Alapesetben az első két kerékpárt lehet kormányozni, de ha kisebb íven kell megfordulni, mind a nyolc kormányzott is kerék elfordul az alábbi ábra szerint. Különleges a rákász opció, amivel oldalazva lehet kijönni a mocsárból. A tágas utastér több variációban készül, van 1+8 személyes, 1+4 személyes vadászopció, melynek ülései fekhellyé alakíthatók. Rendelhető 12 személyes, ülőpados kivitelben is. A gyártás során rugalmasan alkalmazkodnak az egyedi igényekhez. Az Avtoros Shaman az orosz járműgyártás hagyományainak és a kreativitásának reprezentáns példája. Egyetlen dolgot azért ő sem tud, nem tud repülni. A kalandvágyó, extrém kihívásokat kedvelők olyan járatlan tájakra is eljuthatnak, amiről még nem is álmodtak. A Shaman képes 47 fokos emelkedőt képes leküzdeni, a maximális borulási szög 45 fok. Shaman borulási határértékek Ha valaki nem tud ellenállni a kísértésnek, kezdjen takarékoskodni, mert 250 ezer Eurót kell kicsengetni a ”Sámán” áráért. Érdemes megnézni a „Sátánról készült videókat is. https://www.youtube.com/watch?v=wRxEGKNqwnw https://www.youtube.com/watch?v=CfiqbpvOGbE https://www.youtube.com/watch?v=Ywy7O4LtpI8 https://www.youtube.com/watch?v=HN99Hgcu8cg&t=11s https://www.youtube.com/watch?v=Bm1YfMZIy8s https://www.youtube.com/watch?v=Fxt4VBamjhw https://www.youtube.com/watch?v=2QjtpkDOtM0 Az ábrák a szerző rajzai. Utóirat: A kőgazdag Hummereseknek üzenem, hogy a Sámánnal bátran rámehetnek a Balaton jegére.    

Bezárt a Toyota első tengerentúli üzeme Brazíliában, 89 éves volt a présgép

2024.10.25.
Mindez első hallásra rossz hírnek tűnhetett a helyi közösség számára, ám a Toyota nem kivonult a régióból, hanem észszerűsítette a helyi gyártást. A brazil metropolisz mellett működő San Bernardo üzem dolgozói nem veszítették el állásukat, hiszen az itteni gyártás három másik, közeli üzemben folyik majd tovább. Ez egyfelől jó hír a helyieknek, hiszen munkájukra továbbra is igényt tart a Toyota, másrészt jó hír Brazíliának is, mert a modernizált termékek versenyképesebbek lesznek, és a korábbinál nagyobb mennyiséget exportálnak majd Dél-Amerika más piacaira. A San Bernardo üzemben 1962-ben kezdődött meg a munka és összesen több mint százezer Bandeirante modell készült, amely többféle változatban gördült le a gyártósorról. Volt belőle platós munkagép szimpla és duplakabinnal, rövidebb és hosszabb tengelytávú terepjáró, azaz mindben közös volt, hogy jól bírták az úttalan utakat és a fokozott fizikai igénybevételt. Ennek megfelelően a technika sem a kifinomult megoldásokat, hanem a tartósságot és a könnyű szervizelhetőséget helyezte előtérbe a létravázas alappal, merev tengelyekkel és összkerékhajtással. Maga a névadás sem véletlen, hiszen a Bandeirante azoknak az úttörőknek a neve volt, akik a portugál gyarmatosítás idején előőrsként feltérképezték a vidéket, mielőtt a jelentősebb kolónia megérkezett volna. Amikor a Toyota az 1950-es évek végén elhatározta, hogy nyit a nagyvilág felé, és másik kontinensen is termelő egységet hoz létre, még Japánban is csak két gyártási helyszíne volt. Akkoriban a Toyota évente körülbelül 230 ezer autót gyártott (a jelenlegi szám ennek több mint ötvenszerese), úgyhogy a brazil üzem is kicsi volt, és 2001-ig bezárólag is csak alig több mint százezer Bandeirante készült. Az üzemben emellett rengeteg alkatrész is készült, elsősorban a helyi piacra készülő Corollákhoz és Hiluxokhoz. Brazília logikus választás volt a Toyota részéről, hiszen ez a legnagyobb lélekszámú ország és a legnagyobb gazdaság a kontinensen, így ígéretes piacot láttak benne. Emellett a világ legnagyobb japán emigráns populációja itt él, ami szintén szempont volt a döntésnél. Az üzem indításakor ez különösen hasznos volt, hiszen a nyelvi akadályokat a helyi munkaerő és a japán vezetés között ők hidalták át. A fordulópont 1956-ban jött el, amikor a helyi kormányzat törvényt alkotott a brazil autóipar fellendítéséről, és ezzel egy időben gyakorlatilag betiltották a készre szerelt járművek behozatalát az országba. Nem csoda, hogy ezt követően létesült sok észak-amerikai és európai márkának üzeme az országban, hiszen a piaci jelentét feltétele a helyi gyártás volt. A Toyota Bandeirante eleinte 60%-os helyi beszállítói aránnyal készült, de már 1968-ra sikerült elérni, hogy minden részegység helyi cégektől érkezzen. Az üzem bezárása nem jelenti azt, hogy mindent leselejteznek. Az eredeti présgép például hat évtizeden át működött Brazíliában, de már eredetileg is Japánból került oda. A Toyota jogelődje vásárolta 1934-ben, így a veterán masina igazi muzeális darab, ipartörténeti ereklye, hiszen összesen 89 éven át ontotta magából a fém alkatrészeket. Egyértelmű volt a Toyota döntése, hogy funkcionálisan meg kell őrizni az utókor számára, azaz hazakerül, és gyártásra továbbra is alkalmas állapotban tartják. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Videón, ahogy lezúzza a Teslát egy furgon az 5-ös főúton

2024.10.25.
- Az eset Alsónémedi után, Soroksár felé az 5-ös úton, az M0 körforgalom előtt történt - írta a portál. Nem tudni, hogy milyen okból, de a kisbusz áttért a szemközti sávba, ahol egy szabályosan haladó Tesla hátulját telibe találta, aminek kiszakadt a bal hátsó kereke. A képre kattintva megnézheti a videót - Teljesen megértem  a Teslás tulajt. Szépen hajtasz az úton, középen záróvonal. Mi baj lehet? És akkor jön egy telefonnyomkodó barom aki beléd rongyol. Egyébként a felvétel időpontjából, és a furgonos telefonjából (cella információk) összerakható hogy SMS volt, vagy kézből beszélt. Sokkal szigorúbban kell büntetni  a telefonnyomkodókat - írja a videó alatt az egyik hozzászóló. Erre teljesen rímel egy másik, ugyancsak felháborodott kommentelő: "Egyszerű enyhe ív, záróvonal, jó látási és útviszonyok. Ha az a k....a telefon lehetett, megetetném vele." Van, aki más lehetőséget sem zár ki, de azért szigorú: "Ha nem műszaki hiba, vagy egészségügyi probléma miatt történt a baleset, egy szempillantás alatt jogosítványt elvenni azonnal és örökre. Másképp nem lesz rend." További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Súlyos sztrádabalesettel indult a péntek, mentők a helyszínen

2024.10.25.
- A mohácsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, az esethez mentő is érkezett - írt a katasztrófavédelem honlapja. Az Útinform fél 8-kor azt írja a baleset helyszínéről, hogy a Budapest felől érkezők és a Pécs felé tartók a felhajtóágon sávzárásra készüljenek. Van baj máshol is, az M25-ös autóút és a 251-es főút csomópontjában felborult egy kamion. Emiatt az M3-as autópálya irányába nem lehetséges a lehajtás, aki teheti az a következő 7-es km-nél lévő Füzesabony/Kerecsend csomópontnál tud letérni. Az M0-s autóút déli szektorán, az M1-es autópálya felé vezető oldalon, a Hárosi Duna-híd dilatációs szerkezetét javítják. A 17-es és 14-es km között lezárták a külső és a gyűjtő-elosztó sávot. Több, mint 4-5 km-es a torlódás. Kérjük, vezessenek óvatosan!  

Az elveszettnek hitt császári hintót helyreállították

2024.10.25.
Több mint 100 év után először Schönbrunnban látható az a jármű, amelyet Ferenc József császár élete utolsó éveiben különösen szívesen használt : a „Leib-Victoria” néven ismert hintó sokáig elveszettnek tűnt. Fotó: Kaiserliche Wagenburg I. Ferenc József császár számos nyitott nyári kocsiját azonban nem őrizték meg, mert történelmileg irrelevánsnak tartották őket. Az 1990-es években azonban kiderült, hogy ezeknek a járműveknek egy részét nagyon módosított állapotban őrizték meg a felső-ausztriai Stadl-Paurában található volt Szövetségi Lótenyésztő Intézetben. Évekig tartó fáradságos munka után ebből a többször módosított leltárból egy feltűnő hintót Ferenc József császár elveszettnek hitt "Leib-Victoria No. 10-eként" azonosították. A projekt eredménye most megtekinthető a Wagenburgban.  

Magyarországon terjeszkedik a BestDrive gumiszerviz-hálózat

2024.10.25.
A BestDrive az MTI-hez eljuttatott közleményben ismertette: öt fővárosi és három vidéki városban - Szegeden, Debrecenben és Székesfehérváron - franchise rendszerben működő márkaszervizzel és további 25 hálózati partnerrel kezdik meg a tevékenységet még az idén. A Continental technológiai vállalat 2006-ban alapította a BestDrive globális gumiszerviz-hálózatot, amely jelenleg 5 kontinens 19 országában működik, és elsősorban személyautók, teherjárművek gumiabroncsainak értékesítésére, karbantartására összpontosít. A hálózatnak mintegy 2000 tagja van, a nemzetközi terjeszkedés mögött ambiciózus célok állnak, 2025 végéig további 200 partnerrel kívánják bővíteni jelenlétüket, és ebben Magyarországnak kiemelt szerepet szánnak - írták a közleményben. Tokaji Vilmos, a Continental Tires délkelet-európai régió kereskedelmi igazgatója a közleményben hangsúlyozta, a BestDrive hálózatban a modern műhelyek, a legkorszerűbb berendezések garantálják, hogy az ügyfelek a legjobb minőségű gumiabroncsokat és gumiszerviz-szolgáltatásokat kapják. A közleményben kiemelték, a BestDrive nemzetközi háttere, a Continental szakértelme biztosítja, hogy a hálózat minden tagja a legújabb technológiák segítségével szolgálja ki ügyfeleit. Ugyanakkor a helyi partnerek nagy önállóságot élveznek a szolgáltatások körének kialakításában, így a hálózat képes a lokális igényekre szabott megoldásokat biztosítani. A tájékoztatás szerint a csatlakozni kívánó partnerek számára két lehetőség adott: vagy franchise partnerként vagy hálózati partnerként lehetnek tagjai a hálózatnak. Fotók forrása: Continental Európában a gumiabroncs-szervizhálózat jelen van Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Litvánia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Svédország piacán. BestDrive márkájú szervizközpontok találhatók Ausztráliában, Kínában, Dél-Afrikában, az Egyesült Államokban és az Egyesült Arab Emírségekben is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója