Kábítószert akartak szerezni, végül halálra gázolták a dílert

2024.08.26.
A vádirati tényállás szerint a négytagú társaság - három férfi és egy nő - elhatározták, hogy vásárlást színlelve szereznek kábítószert, de fizetés nélkül távoznak a helyszínről. A társaság legfiatalabb tagja, egy 17 éves fiú az interneten felvette a kapcsolatot a 20 éves sértettel, akitől 160.000 forintért 50 db extasy tablettát rendelt 2023 novemberében. Az átvétel helyére, Mosonmagyaróvárra a vádlottak autóval mentek, amit a 25 éves nő vezetett. A helyszínre a sértett egy barátjával érkezett. A díler az utas oldalon a lehúzott ablakon keresztül átadta a tablettákat, majd az anyósülésen ülő 21 éves terhelt utasításra a vezető oldal felé indult, hogy átvegye a pénzt. Ekkor a járművet vezető nő - társa felszólítására - elindult a járművel. A sértett meg akarta akadályozni, hogy a terheltek a kábítószerrel fizetés nélkül elhajtsanak, ezért a vezető oldal mellett a járműbe kapaszkodott. Ekkor vezető, azért hogy ráijesszen a sértettre és elérje, hogy a helyszínt elhagyhassák gyorsított, míg végül 15-20 km/h sebeséggel a továbbra is a járműbe kapaszkodó sértettet elsodorta. A sértett a betonra esett, az elkövetők pedig megállás nélkül elhajtottak a helyszínről. A megszerzett kábítószert az elkövetők a hazaúton szétosztották egymás között. A 20 éves sértett az úttestre eséstől olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy pár nappal később a kórházban elhunyt. Az ügyészség a jármű vezetőjét halált okozó közúti veszélyeztetetéssel, minősített segítségnyújtás elmulasztásával, minősített zsarolással és kábítószer birtoklás bűntettével vádolja. Három társa ellen minősített zsarolás, kábítószer birtoklás és segítségnyújtás elmulasztása a vád. A sértett társa ellen bűnsegédként elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat az ügyészség. A legsúlyosabb bűncselekményt elkövető, a sértett halálát okozó járművezetővel szemben- a halmazati szabályokra figyelemmel - akár 15 év szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.    

Szeptember másodikától két hétre lezárják a Kőröshegyi völgyhidat

2024.08.26.
Azt írták, hogy a nyári vakációra tekintettel, a munkát az iskolakezdés utánra ütemezték, a forgalom legkisebb mértékű zavarása érdekében. Fotó: koroshegy.hu A pályazár idején a Budapest felől érkezőknek Zamárdi felső/Siófok nyugat csomópontban kell elhagyniuk a pályát, és Balatonszárszónál térhetnek vissza. Az országhatár felől közlekedőknek Balatonszárszó csomópontban kell elhagyniuk a pályát, és Zamárdi felső/Siófok nyugatnál térhetnek vissza. Az MKIF tájékoztatása szerint az évenkénti hídvizsgálatokból és a félévente tartandó hídszemlékből, valamint a tavaszi próbaemelésekből derült ki, hogy a Kőröshegyi völgyhíd 38 sarujából három erősen elhasználódott. Ezek cseréje kezdődik meg szeptemberben. Hangsúlyozták: a nagy precizitást igénylő sarucsere csak forgalomtól elzárt hídon történhet, mivel közben a híd szerkezetét pár centiméterre el kell emelni a pillérektől. Vagyis gyakorlatilag kiemelik a helyéről a hidat. A közleményben kitértek arra is, hogy a saruk cseréje előre tervezett munkálat, a híd biztonságos, jó állapotban van. Továbbá a saruk cseréjével egy időben pályazár mellett a teljes keresztmetszetben (4 helyen) felújítják a dilatációs elemek korrózió elleni bevonatait is. MTI

Hatékonyan alkalmazkodik a változásokhoz a BMW

2024.08.26.
A program vezetője Michael Nikolaides, a BMW Group termelési hálózatért, ellátási lánc menedzsmentért és logisztikáért felelős vezető alelnöke, aki az Automotive Logistics And Supply Chain Europe 2024 konferencián elmondta, hogy egy olyan ellátási lánc irányítása, mint a BMW-é, a legjobb időkben is kihívást jelent, nemhogy a változékony piaci környezetben. Kifejtette: a változékonyság itt marad, ezzel kell együtt élni, ezzel kell dolgozni. - Együtt kell felkészülnünk a volatilis piaci keresletre, a geopolitikai feszültségekre és mindenre, ami jöhet - mondta. A BMW az ellenséges gazdasági környezet kezelésére hozta létre a programbizottságot. A bizottság elhatalmazást kapott arra, hogy stratégiai döntéseket hozzon az autógyártó különböző üzleti területein. - Az elmúlt néhány évben a kulcsfontosságú nyereségesség és a készletgazdálkodás nagyon fontos volt, különösen a kamatemelések idején - tette hozzá. - Ennek érdekében megnöveltük az éberségünket, képesek vagyunk ad-hoc megbeszéléseket tartani, ha valami történik, és tudunk nagyon gyorsan döntéseket hozni. Sokat javítottunk az adatok átláthatóságán is. Végül, de nem utolsósorban pedig minden részlegünket bevontuk a munkába. Figyelmeztetett azonban arra, hogy a stratégiai döntések nem nélkülözhetik a digitalizáció párhuzamos kiépítését, mivel enélkül nem lehet megfelelő sebességgel globális döntéseket hozni. A BMW 2026-tól kezdve a Neue Klasse elektromos platformot vezeti be globális hálózatában - az első modell éppen Debrecenből érkezik majd a világpiacra. A német vállalat logisztikája és az ellátási lánc menedzsmentje számára a legfontosabb feladat az, hogy ezt hogyan teszi a legintelligensebb módon, mert Nikolaides szerint nehéz megjósolni a keresletet öt vagy tíz év távlatában. A BMW Group tavaly 2,55 millió autót gyártott és értékesített, ebből 375 ezer volt tisztán elektromos meghajtású globálisan, ami az eladások 15 százalékát tette ki. - Mindezt nagyon nyereségesen tettük, az autóiparban 9,8 százalékos ebit-arányos nyereséget értünk el - jelentette ki Nikolaides.- Mindezt a szén-dioxid-szabályozásnak megfelelően tettük Európában. A teljes európai flottánk kibocsátása átlagosan 101,2 grammra csökkent kilométerenként. Mindez persze sokba került a cégnek és természetesen a vásárlóknak, de Nikolaides szerint néha nem a legolcsóbb megoldás a legjobb. - Az autóipar átalakítása sok pénzbe kerül és be kell fektetni a kutatásba és fejlesztésbe - mondta. - Az autóipar csak partnerségben működik, megfelelő felkészülést követel és olyan gondolkodásmódot, amelynek következtében nem félünk a piacra érkező versenytársaktól, jöjjön az Kínából vagy a világ bármely más pontjáról.  

Publikálta ESG stratégiáját az AutoWallis

2024.08.26.
Korábbi célkitűzéseivel összhangban elkészült az AutoWallis Csoport ESG stratégiája, melyben a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat az ESG szempontok alapján (környezeti, társadalmi és irányítási) 5 stratégiai fókuszterületet határozott meg: az éghajlatváltozást, a saját munkaerőt, a fogyasztókat és végfelhasználókat, az üzleti magatartást, valamint a városi mobilitási szolgáltatásokat. A stratégiában egyes fókuszterületekhez dedikált célokat is rendelt a vállalat, az AutoWallis így az éghajlatváltozás elleni küzdelemben egyebek mellett vállalja, hogy energiamixében 2031-ig 30 százalékra növeli a megújuló energia arányát, saját munkavállalóinak pedig edukációs céllal ESG-tematikájú tréningeket szervez. Fogyasztóinak és végfelhasználóinak 2030-ig biztosítja a hozzáférést az elérhető, biztonságos, megfizethető és fenntartható közlekedési rendszerekhez, valamint egységes vállalatirányítási politikát léptet életbe az üzleti magatartás fókuszterülethez kapcsolódóan. A városi mobilitási szolgáltatások esetében az AutoWallis többek között továbbfejleszti mobilitási szolgáltatásainak infrastruktúráját, valamint 2031-ig 100 új elektromos autó töltőállomást létesít. Székely Gábor, az AutoWallis befektetői kapcsolatok és ESG igazgatója a stratégia kapcsán elmondta: kiemelt céljuk, hogy a cégcsoport mindennapi működését fenntarthatóbbá és energiahatékonyabbá tegyék, és minél nagyobb arányban vegyenek igénybe megújuló energiaforrásokat. Mindemellett a csoport fokozni kívánja társadalmi felelősségvállalását és a vállalatirányítás során is az ESG stratégiában meghatározott céloknak kívánnak megfelelni, összhangban azzal a törekvéssel, hogy az AutoWallis Csoport 2028-ra a régió meghatározó integrátora legyen az autó kis- és nagykereskedelemben, valamint a mobilitási szolgáltatásokban. Az AutoWallis már eddig is számos intézkedést tett az ESG-szemlélet szerint, így a BÉT Prémium kategóriájában jegyzett vállalatai közül elsőként dolgozott ki Zöld Finanszírozási Keretrendszert, melynek alapján később sikeres Zöld kötvény kibocsátást is végrehajtott. Ezek mellett a Csoport idén harmadik alkalommal tette közzé Fenntarthatósági jelentését, és beruházásai során kiemelt figyelmet fordít a fenntartható működésre, melyhez elsősorban EU Taxonómia kompatibilis zöld finanszírozásokat tervez igénybe venni.    

Elektromos hajtásláncot terveztek az Audi Development Camp résztvevői a Széchenyi István Egyetemen

2024.08.26.
Közel 130 jelentkező közül választották ki azt a 35 tehetséges fiatalt, akik augusztusban részt vehettek a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésében megvalósult Audi Development Camp rövid képzési programon. A húsz országból és húsz egyetemről érkezett hallgatók mérnöki és közgazdasági területeken tanulnak, a táborba elsősorban a valós tapasztalatszerzés, az értékes szakmai előadások és a járműipar iránti érdeklődésük vonzotta őket. A negyedik alkalommal megrendezett esemény résztvevői ezúttal öttagú csapatokban dolgoztak a projektfeladaton, ami egy elektromos jármű hajtásláncának leghatékonyabb elkészítése volt szimuláció segítségével. (Fotó: Adorján András/Széchenyi István Egyetem)   Az Audi Development Camp a Széchenyi-egyetem és az Audi Hungaria 1993 óta tartó sokrétű együttműködésének egyik fontos eleme, ennek köszönhetően a táborozók akadémiai és vállalati környezetből érkező szakemberektől sajátíthatták el a járműfejlesztéshez szorosan kapcsolódó ismereteket. Az esemény egyik főszervezője, dr. Jan Rohde-Brandenburger mindennapi munkájában tökéletesen megtestesül ez a partnerség, hiszen az Audi Hungaria hajtásrendszer-fejlesztési részlegén dolgozó szakértő egyben az egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Járműhajtás Technológia Tanszékének vezetője is. A szakember a képzés záróeseményén köszönetet mondott a szervezők elkötelezett munkájáért, és büszkén emelte ki az elkészült projektmunkák minőségét. „A szakmai zsűrit is lenyűgözte a csapatok teljesítménye, olyan megoldásokat láttunk, amilyenekre ilyen rövid idő alatt nem is számítottunk. A prezentációk minősége is kiemelkedően magas volt” – dicsérte a kurzust sikeresen teljesítő hallgatókat. Hozzátette: mind a világcég, mind pedig az egyetem szempontjából nézve sikeres hetet zárt az Audi Development Camp. Idén először ESG szempontok alapján is pontozták az elkészült munkákat, így a környezeti, a társadalmi és irányítási tényezőket is elemezték a hallgatók a fenntarthatóság szemszögéből. A csapatok kimagaslóan teljesítettek ezen a téren, amelyről a zárórendezvényen dr. Besenyei Mónika, a Széchenyi-egyetem Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszékének egyetemi adjunktusa, a program egyik mentora adott számukra szakmai visszajelzést. A mérnöki területek mentora, dr. Tóth-Nagy Csaba, a Járműhajtás Technológia Tanszék egyetemi docense is értékelte a hallgatók teljesítményét, kiemelve, hogy rengeteg kitűnő prezentációt láthatott a zsűri, amelynek nehéz dolga volt a győztes kiválasztásakor. A hallgatók nevében Laura Sánchez Rego búcsúzott a programtól, aki az oktatás minősége mellett a közösségi élményeket és a valós ipari kihívásra alapuló feladat értékét emelte ki. „Egyedülálló lehetőség egy olyan nemzetközi környezetben dolgozni, ahol alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók közösen igyekeznek megoldani egy igazi ipari problémát. Köszönjük mentorainknak és az előadóknak, hogy közvetlenek, kedvesek és támogatók voltak, miközben felbecsülhetetlen értékű szakmai tudást adtak át nekünk” – mondta el záróbeszédében. Az amerikai Princeton Egyetemen tanuló Jung Han Lee is izgalmasnak találta a feladatot, és nagyon élvezte a szimulációs gyakorlatot. „A napokban már indulok is vissza az egyetemre, azonban egyáltalán nem bántam meg, hogy az Audi Development Campen töltöttem ezt az utolsó hetet. Több energiát és munkát igényelt a képzés, mint amire számítottam, de nagyon jó volt, hogy a program során arra ösztönöztek minket, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból. Sokat tanultam, és többet kaptam ettől a programtól, mint amennyit előzetesen reméltem” – értékelt. A villamos- és informatikai mérnöknek tanuló fiatal hozzátette: a szabadidős közösségi élmények – mint a sütögetés és a sárkányhajózás – is felejthetetlenné tették a tábort. Novák Barnabás hamarosan a negyedik évét kezdi meg a Kaliforniai Állami Egyetemen, ahol mérnökinformatikusnak tanul, így testhezállónak találta a projektet. „Nagyon jó társaság jött össze, könnyen megtaláltuk a közös hangot, és gyakran éjszakába nyúlóan dolgoztunk a feladatmegoldáson. A felkészült és nagy szakmai tapasztalattal rendelkező oktatók bevontak bennünket már az előadásokba is. Tetszett, hogy valós problémán dolgozhattunk, el tudom képzelni, hogy egy fejlesztőmérnök tényleg ilyen feladatokat kap a mindennapi munkája során” – mondta el a tábor egyetlen magyar résztvevője. Kiemelte a képzés sokszínűségét is: „Többek között spanyol, német, kínai és nigériai fiatalok is voltak, igazi nemzetközi légkörben telt el ez az egy hét”.  

Az Auditól visz designer főnököt a Polestar

2024.08.26.
Philipp Römers: Fotó: Audi Philipp Römers izgatottan várja az új feladatot. Philipp Römers, az Audi korábbi külső tervezési vezetője a Polestarhoz költözik. Főtervezőként Maximilian Missonit követi, aki hat év Polestar után úgy döntött, elhagyja a céget.  

Sokan 15 éves autóval vágnak neki a nyaralásnak

2024.08.26.
Emelkedett az külföldre utazó magyarok által között utasbiztosítások száma az idei nyár eddig eltelt részében - közölte saját adataira hivatkozva a Netrisk. Júniusban több mint 34 ezer, júliusban pedig közel 55 ezer utasbiztosítást kötöttek, ami 4, illetve 5 százalékos emelkedést jelent a múlt év azonos időszakához képest. Így a szóban forgó két hónapra jutó majdnem 89 ezer utasbiztosítás 5 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. Fotó: horvatorszaginfo.hu Növekvő utazási kedv, szerény drágulással „Az átlagdíjak szerény mértékben emelkedtek. A 13 300 forintos összeg mindössze 4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 13 ezer forint alatti értéket. Pedig számos, az utasbiztosítási kárrendezésekhez köthető tétel, legyen szó autós assistance szolgáltatásról vagy éppen a magánorvosi kiadásról, ára emelkedett” - értékelte az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. A szakember szerint az utasbiztosításoknál látható növekedés nem meglepetés, az egyelőre csak az idei első negyedévre vonatkozó KSH-adatok szerint az idén nőtt az utazási kedv. A külföldi célországokba 4,7 millió utazás történt, ami 7,1 százalékos emelkedést jelentett 2023 első negyedévéhez képest. „A nyári hivatalos adatokra még várni kell, de a saját adataink is arra utalnak, hogy többen utaztak külföldre Magyarországról” – tette hozzá. Hányan, hova, meddig? A Netrisk összeállításából kiderül, hogy akik az idei nyár első két hónapjában utasbiztosítást kötöttek, főként, 55 százalékban tengerparti célpontokat választottak, 20 százalék pedig városlátogatás miatt utazott külföldre. Az utasbiztosítások 29 százaléka horvátországi, 23 százaléka pedig olaszországi célpontokra szólt, így az Adria főszerepet játszik az utasbiztosításos ügyfelek körében. Görögország a harmadik 11 százalékos aránnyal. Az utasbiztosítások átlagdíját nézve, a Görögországba szólóké a legmagasabb, átlagosan 15 200 forint, ide egyébként átlagosan majdnem 9 napra utaztak, és közel 3 főre szóltak a megkötött biztosítások. A többség, az utazók 53 százaléka egyébként autóval megy nyaralni, az autók átlagéletkora pedig 14-15 év. Az érintettek összességében valamivel több mint egy hétre mentek nyaralni, az utasbiztosításokat ugyanis átlagban 7,4 napra kötötték, a szerződések pedig átlagosan 2,5 főre vonatkoztak. A horvátországi utazásoknál esetében viszont több mint 3 főről volt szó átlagosan.    

Minden, amit eddig a budapesti vonatbalesetről tudni lehet - fotókkal

2024.08.25.
Fotók: MTI/Mihádák Zoltán Azt írták, az elővárosi és távolsági vonatok sem tudnak bejutni a pályaudvarra. A Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon közlekedő vonatok csak Kőbánya felsőig közlekednek. A Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonali szerelvények Rákosig járnak. A Budapest-Pécs és a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Keleti pályaudvarra közlekedő vonatai Budapest-Kelenföld állomásról fordulnak vissza. Hozzátették, a vasúti jegyek érvényesek az M2-es metrón a Keleti és a Déli pályaudvar között, az M4-es metró teljes vonalán, a 37A villamoson, a 161-es és 168E buszon.

Óriási rajtbaleset után törölt futam a Slovakiaringen

2024.08.25.
Népes mezőnnyel, közel harminc autó nevezésével indult a Swift Cup Europe szlovákiai versenye, ám a harmadik futamot rajtbaleset miatt megszakították, mert a második kanyarban több autó is ütközött. A piros zászló uután azonnal megkezdték a mentést, az egyik pilótát helikopter szállította kórházba kulcscsonttöréssel. A tömeges baleset miatt törölték a Swift Cup Europe harmadik futamát, így maradt az első és második eredménye, mely szerint jól szerepeltek a fiatal magyar pilóták, akik közül Csuzi Márton az élen volt a balesetig. Nem volt szerencséje Németh Eszternek sem, mert az első futam rajtja után versenybalesetbe keveredett, autója komoly ütést kapott, így jobbnak látta kiállni. A második futamon Csermely Móric kilencedik lett, a harmadikban a rajt után az ő autója is összetört.     Az extrém hőségben izgalmas futamokat láthatott szombaton és vasárnap a közönség és jó eredményeket értek el a magyar M1RA csapat pilótái. Az első futamon elrajtolt 26 autós mezőnyben második helyen végzett Pintér Zsombor, a M1RA pilótája, dobogója a magyar bajnoki értékelésben első helyezésnek járó pontokat hozott. A szlovákiai első futamon nyert, így az 1.6-os kategória győzteseként futott be az ugyancsak M1RA pilóta Csuti Zoltán, aki ezzel 4 pontra növelte előnyét a bajnokságban. A fordított rajtrácsos második futamon is sikeresen szerepeltek a magyarok: Pintér Zsombor második, Csuzi Márton a negyedik helyen ért célba, ami a magyar értékelésben kettős győzelmet jelentett a csapatnak, miközben az 1.6-os kategóriában Csuti Zotánnak ismét győzelmet aratott. A Swift Cup Europe következő és egyben szezonzáró futamait két hét múlva rendezik a csehországi Brnóban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Felborult egy tűzoltóautó Szegeden, sokan megsérültek – képekkel!

2024.08.25.
Fotó: MTI/Donka Ferenc Bakaity Mónika, Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőhelyettese elmondta, a balesetben négyen a tűzoltóautóban ülők közül sérültek meg egy ember pedig a személyautóban. Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-vezetője az MTI megkeresésére közölte: egy tűzoltó súlyosan, három tűzoltó és a személyautót vezető férfi könnyebben sérült meg, helyszíni ellátásuk után mindannyiukat kórházba vitték. MTI/Donka Ferenc A Szegeder.hu hírportál beszámolója szerint a felboruló tűzoltóautó a közeli villamosmegállóba csapódott. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója