Öt megyére adtak ki riasztást felhőszakadás veszélye miatt vasárnapra

2025.08.17.
Zivatar alakulhat ki több vármegyében vasárnap, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat! Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Vasárnap napközben kedvezőek lesznek a feltételek zivatarok képződéséhez, legalacsonyabb valószínűséggel az északnyugati országrészben. A zivatarok környezetében viharos (60-80 km/h) széllökés, jellemzően kisebb méretű jég (<2 cm) és intenzív (~15-25 mm, néhol felhőszakadás >30 mm) csapadék is társulhat. A folyamatosan frissülő, aktuális riasztási térképet itt találja. Fogadja meg a rendőrség zivataros baleset-megelőzési tanácsait:     Számoljon a „vízen futás” veszélyével, a szokásosnál kisebb sebességgel vezessen!     A kormányt fogja stabilan, két kézzel!     Kerülje az intenzív fékezést, helyette inkább a gázelvételes, motorfékes lassítást alkalmazza!     Ilyenkor is ellenőrizze indulás előtt az autógumi bordázatát, kopott gumival ne közlekedjen! Öt megyére van még érvényes hőségriasztás vasárnapra Magyarországon, de várhatóan már csak a Dél-Alföldön lesz 25 fok felett a napi középhőmérséklet.   

Hatvanezerért szállította az utasokat a taxi a Nyugatitól a Sziget Fesztiválra

2025.08.17.
Közleményük szerint a hatóságok a BKK ellenőreinek közreműködésével hat járműről vettek le rendszámot, amelyekkel a szükséges engedélyek nélkül végeztek személyszállítást. Többször előfordult, hogy a taxisofőrök nem a kért úti célra szállították utasaikat; ilyen esetekben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) munkatársai a járműveket kivették a forgalomból, majd az ellenőrzési pontra kísérték. Illusztráció: BKK Megjegyezték, hogy az ellenőrzések során általános probléma volt, hogy a járművezetők nem adtak pénzügyi bizonylatot, valamint hiányoztak a kötelező arculati elemek a járművekről, úgymint az utastájékoztatók, a műszerfali tarifatábla vagy a taxiállomás-használati hozzájárulás matricája. Előfordult, hogy egy taxis több mint másfél éve lejárt személytaxi-vezetői igazolvánnyal szállított utast - tették hozzá. Az engedéllyel rendelkező taxisok körében is akadtak, akik a jogszabályban meghatározott hatósági árnál jóval magasabb viteldíjat alkalmaztak. A BKK többször tapasztalta, hogy a taxisofőrök előre meghatározták a viteldíjat, és taxaméter használata nélkül, az előre meghatározott összeg ellenében teljesítettek szolgálatot. Az ellenőrzés során olyan taxist is elfogtak, aki a Nyugati pályaudvartól a fesztivál helyszínére 60 000 forintért szállította az utasokat, ami több mint tizenkétszerese a szabályos viteldíjnak; a sofőrt a BRFK munkatársai csalás gyanújával előállították. Mint írták, a BKK többször is azonosított engedély nélküli szolgáltatókat, amelyek különféle mobilalkalmazásokon keresztül, hétköznapi civil járművekkel végeztek személyszállítást. Ezekben az esetekben a BRFK közúti bírságot szabott ki, a Közlekedési Hatóság pedig a jármű forgalmi engedélyét és rendszámát bevonta, valamint eljárást indított a járművezetővel és az üzembentartóval szemben - tették hozzá.  

„Nem a belső égésű motor, hanem a CO2 az ellenség” Válaszol Klaus Zellmer, a Skoda Auto vezérigazgatója

2025.08.16.
Szerző: Heimer György autoszektor.hu: Csupa jó számokat lehet olvasni a Skodáról. Elégedett? Klaus Zellmer: A tavalyi 920 ezer darabos eladások után, az idei év első felében világszerte már 509400 autót adtunk át ügyfeleinknek, ezzel az egyre élesebb verseny közepette a harmadik legjobban eladott márka lettünk Európában. Tavaly a negyedik, két évvel ezelőtt még a tízedik helyen álltunk. Gyáraink teljes kapacitással dolgoznak, tele van rendelésállományunk. A Cseh Köztársaság hagyományszámba menően a legfontosabb piacok közé tartozik, de járműveink többségét exportáljuk, döntően Európába, ezen belül Németország a legnagyobb felvevő piac. Ugyanakkor nagyon rajta vagyunk azon, hogy létrehozzuk az Európán kívüli export „második tartóoszlopát” a növekedést hordozó nemzetközi piacokon. E törekvés fókuszában India és Vietnam áll, onnan közelítünk az ASEAN régió felé. Éppen 25 éve léptünk piacra Indiában, idén ünnepeltük az 500 ezredik ott gyártott autónkat. Vietnamban a helyi partnerrel megkezdtük a Kushaq típus gyártását, Indiából szállított CKD részegységekkel. Kétségkívül látványos, ahogy felküzdte magát a Skoda az európai eladási listákon. De miért gondolja, hogy meg is tudják őrizni pozícióikat? Az a nagyra törő célunk, hogy az évtized végére a három bestseller márka egyike legyünk Európában. Azt kérdezi hogyan? Mi már eddig is egy kicsivel mindig többet kínáltunk vevőinknek. Így a Simply Clever néven ismert okos megoldások praktikumait, vagy az extra karosszéria-tágasságot. Aztán sorolhatnám még az innovatív technológiákat, a kiváló ár-érték arányt, vagy a tömegből kitűnő dizájnt. Ha majd megnézi a meglévő modellválasztékhoz hamarosan csatlakozó teljesen új elektromos típusainkat, láthatja, azokkal bizonyosan újabb ügyfélkörre teszünk szert. Hajlandó elárulni többet is az új, bemutatásra váró modelljeikről? Az idén még megmutatjuk a tisztán elektromos szubkompakt kategóriába tartozó vadonatúj Epiq több részletét. Ára hasonló lesz, mint a mai benzines társáé, a Kamiq típusé. Terveink között szerepel egy elektromos családi suv, amely a már márciusban Vision 7S néven kiállított koncepciómodellen alapszik. Aztán az őszi müncheni IAA autókiállításon leleplezzük az elektromos Octaviát. A jövő az elektromosoké, de ebben a mai átmeneti időszakban is megadjuk vevőinknek a választás szabadságát: ők döntsenek, melyik felel meg nekik legjobban a különböző hajtásláncok közül. Amíg mutatkozik kereslet és a keretszabályok megengedik, gyártásban tarjuk a népszerű Fabia, Scala és Kamiq modelleket, még a 2030 utáni években is. Már jó ideje az Octavia a legnépszerűbb Skoda modell, de jelentéseikben jelzésértékűnek tartják, hogy a tisztán elektromosok és hibridek – köztük a villanyos kompakt suv szegmenshez tartozó új, megfizethető árú Elroq – már 23 százalékkal részesednek az eladásokból. Mindemellett véget nem érő polémia folyik arról, melyik hajtás lesz üdvözítő: az elektromos vagy marad a belső égésű, esetleg valamilyen hibrid? Hogyan vélekedik erről? Ahogy előbb már utaltam rá, a Skoda Auto jövője az elektromosokban rejlik, s az mindinkább visszatükröződik a modellválasztékban is. Az e-autók európai piaca azonban a vártnál lassabban bővül az alacsonyabb kereslet és a politikai, illetve az egyéb keretszabályozások következményeként. Ebben az átmeneti időszakban fontos technológiát képviselnek a plug in hibrid járművek, nagy is irántuk a kereslet. A mi Kodiaq és Superb iV modelljeink közül majdnem minden negyedik vevő a plug in hibrid változatot választja. Így aztán most egyik erősségünknek a széles modellválasztékot tartom. De fontos megjegyezni: nem a belső égésű motor, hanem a CO2 az ellenség. A hatékony belső égésűeknek az elkövetkező években nagyon is lesz helyük. Még 2035 után is, az autók mintegy kétharmada ilyen lesz. Lehetővé kell tenni, hogy különböző műszaki megoldásokkal, például szintetikus üzemanyagok révén, középtávon is közutakon maradhassanak a CO2-semleges járművek. Az európai autógyártók számára nem kevésbé életbevágóak a kínai autóipar kihívásai, mindenekelőtt (ár)versenyképesség kérdésköre. Mit gondol, az olcsóbérű cseh gyártókörnyezet elégséges, hogy a Skoda felvegye a versenyt a kínai autók európai exportdömpingjével? Először is hangsúlyozom, mi üdvözöljük a növekvő nemzetközi versenyt, beleértve a kínait is, mivel az innovációra serkent és végső soron vásárlóink hasznára válik. Mi a Skodánál hasznot húzunk a jól működő üzleti modellből, a karcsú költségszerkezetből és általában véve a Cseh Köztársaság alacsonyabb költségszintjéből, a kevesebb bürokráciából. Helyzetünket tovább erősíti a személyzeti állomány, csakúgy, mint a termelés bevételhez viszonyított relatíve alacsony általános rezsiköltségei. De nagy súllyal esnek latba a hagyományok is. A Skoda idén ünnepli fennállásnak 130 éves évfordulóját, piaci szempontból ezt is nagy értéknek tekintem. Két különböző ipari kultúra összeillesztését a kultúrák összecsapásaként is szokták emlegetni. A mindennapokban okoznak-e nehézséget, önnek döntési gondot a némettől esetleg eltérő cseh szokások, szemlélet- és életmód, magatartás munkafegyelem? Összességében azt mondhatom, közösségünk összetartó, s az is előnyünkre válik, hogy erős a márkatudat, túl a vállalaton, szerte az egész Cseh Köztársaságban. Úgy gondolom, hogy a cseh és a német gondolkodásmód, mentalitás jól kiegészíti egymást. A pragmatikus, a „meg tudjuk csinálni” hozzáállás és a csapatszellem gyorsan és hatékonyan segít a döntésekben. A Volkswagen csoport részeként ugyanakkor abból is hasznunk származik, hogy hozzájutunk a meglévő szakismeretekhez, a korszerű platformokhoz és technológiai transzferekhez. Viszont mi is befolyásoljuk a csoport szintű döntéseket, hozzátesszük a magunk szakértelmét, így az alkatrészgyártás vagy a műszaki fejlesztés területén. Ezt példázza, hogy a Skoda fogta össze, vezette a Passat és a Superb korszerűsítését. A két modell közös fejlesztésének szinergiái 600 millió euró költségmegtakarítást eredményeztek.  
Címkék: 

„Az ablakon kikönyökölve vezetek, már ez is baj?” Igen, az. Súlyos büntetés jár érte

2025.08.16.
Főként a nyári melegben magától értetődő mozdulat vezetés közben az ablakok leengedése és az autóból való kikönyöklés. Annyira megszokott stílus, hogy bele sem gondolunk, mennyi veszélyt hordoz magában. Hát ezért gondoltak rá, helyettünk is, a KRESZ megalkotói, akik most már nem csak a franciáknál, de az olaszoknál is bevezették a szankciókat. A közúti szabályozás ugyanis kimondja, hogy „a vezetőnek a lehető legszélesebb mozgásszabadsággal kell rendelkeznie és képesnek kell lennie arra, hogy könnyen elvégezze a közlekedésbiztonsághoz szükséges összes manővert”. Az úthasználók általános viselkedésének regulája az is, hogy mindenki maximális óvatossággal járjon el, kerülve az olyan magatartást, amely veszélyeztetheti saját vagy mások biztonságát. Márpedig egyértelmű, hogy a nem megfelelő vezetési helyzet, például az egyik kéz a kormánykeréken, a másik kéz a járművön kívül, alkalmatlannak tekinthető a jármű biztonságos irányítására. Olaszországban, bár jelenleg nincs olyan konkrét szabály, amely kifejezetten megtiltaná a kikönyökölve történő vezetést, abban az esetben azonban, ha ezt a magatartást a bűnüldöző szervek veszélyesnek tartják, a fenti cikkelyek alapján 42-173 Euró közötti pénzbírsággal szankcionálhatják. Ha baleset történik, a helyzet drasztikusan megváltozik: a könyöklő gesztus súlyosbító körülménynek tekinthető, amely a biztosításra és a büntetőjogi felelősségre is kihat. Forrás: autoappassionati.it Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító Zrt. támogatta. A Generali nem csak a káreseményeknél, de azok megelőzésében is partner!  

Izgalmas szupersportautó-tanulmányt mutatott be a Lexus

2025.08.16.
A Lexus Sport Concept Kaliforniában, a Monterey Car Week rendezvénysorozat keretében került bemutatásra, első valódi ízelítőt adva a japán márka készülő, várhatóan LFR nevet viselő szupersportautójának megjelenéséről. Bár a szűkszavú sajtóközlemény nem erősítette meg, hogy az új tanulmány kapcsolatba hozható-e a Festival of Speeden (az angliai Goodwoodban) júliusban bemutatott prototípussal, viszont a Sport Concept láthatóan ugyanazokkal a merész arányokkal (hosszú orr, rövid far, széles és alacsony építés) rendelkezik, ami a két autó közötti szoros rokonságra utal.   De míg a Festival of Speeden az álcázómatricák miatt a külsőről csak homályos elképzeléseink lehettek, addig most minden részlet megcsodálható, és van is belőlük bőven. Számos új dizájnmegoldást láthatunk a konvex és konkáv felületek változatos egyvelegét hozó karosszérián. Például a magasan futó első sárvédőkbe integrált fényszórókat és a hűtőrácsot, a merészen kivágott hűtőnyílást az első kerekek mögött, valamint a jármű teljes szélességén átívelő, N-alakú hátsó lámpasort. A goodwoodi prototípus hagyományos visszapillantó tükreit kisebb légellenállást eredményező kamerákra cserélték, míg a szénszálas, kétoldalt enyhén púpozott tetőn egy kis, aerodinamikát javító hátsó szárny található, amely a harmadik féklámpa szerepét is betölti. A masszív hátsó diffúzor és a sebességtől függően kiemelkedő, aktív hátsó szárny is a sportautó nem átlagos kanyarodási képességeit jelzi, az viszont szokatlan, hogy a látható kipufogócsövek hiányoznak. Mindenesetre a diffúzor közepén lévő, háromszög alakú motívum a Lexus LFA hasonló elrendezésű kipufogóvégeit idézi, ami arra utal, hogy az újdonságot a legendás V10-es modell utódaként pozícionálhatják majd. De az is lehetséges, hogy a kipufogók hiánya azt jelenti, hogy a Sport Concept tanulmányautó a 2021-es, tisztán elektromos hajtású Lexus Electrified Sport koncepció továbbfejlesztéséből született. Ez az a villanyautó, amelynek gyártása az évtized végén kezdődik, és amely a hírek szerint Lexus GT3 versenyautóinak szénszálas szerkezetre épül. Várhatóan ez lesz a világon az első sorozatgyártású elektromos autó, amely H-kulisszás „kézi sebességváltóval” rendelkezik majd, amivel a villanyautókra amúgy kevéssé jellemző vezetési élményt, ember-gép interakciót szeretné javítani a Lexus. A Goodwoodban közelmúltban megmutatott, V8-as turbómotorral hajtott Lexus szupersportautó azonban jóval hamarabb, valószínűleg már 2026 végén megvásárolható lesz a bemutatótermekben. A GT3-as versenyautó változata pedig várhatóan a Hosszútávú-világbajnokságon, a World Endurance Championship (WEC) versenysorozat márciusban induló 2026-os szezonjában debütál. Nem véletlen, hogy a verseny és az utcai változatok nagyon hasonlítottak egymásra Goodwoodban, a GT3-as szabályok ugyanis előírják, hogy a versenyautók alapvető karosszériaelemei a közúti változatról kell, hogy származzanak.

Gondolatjel – Növekszik Kínában a Bosch

2025.08.16.
A Bosch fejlett vezetéstámogató rendszerei, a legújabbak AI cockpit, brake-by-wire, steer-by-wire, e-Axle, illetve üzemanyagcellás hajtásrendszerei utat mutatnak az autózás jövőjének. A vállalat több kínai autómárkával is megállapodott innovatív járműipari megoldásainak használatáról, számos termék gyártása még idén elindulhat.  A Bosch új termékportfoliót mutatott be a vezetéstámogatás és automatizált vezetés terén. A globális technológiai vállalat mára olyan szoftveres és hardveres megoldásokat kínál a gyártóknak, amelyek egyszerűen illeszthetők az adott piaci elvárásokhoz, és könnyen az ügyféligényekhez szabhatók. Meghatározó járműipari piacként Kína a maga útját járja, és már ma is kifejezetten szoftveroldalról közelíti meg az autózást. A Bosch nagyon hasonló irányba tart: a vállalat technológiai vezető szerepet tölt be a szoftveralapú mobilitásban. A Bosch mobilitási üzletága tavaly négy százalékkal, mintegy 15 milliárd euróra növelte árbevételét Kínában, ami a Bosch teljes kínai árbevételének több mint 80 százaléka. A vállalat kilátásai jól alakulnak a jövőre nézve is.  A legkorszerűbb, szoftveralapú autókban kevesebb, ám egyre nagyobb teljesítményű számítógépet alkalmaznak. A Bosch ilyen nagy teljesítményű fedélzeti számítógépekre kapott megrendelést Kínától, hogy mesterségesintelligencia-alapú kezelőfelülettel (AI cockpit) valósítsák meg. A rendszer különlegessége, hogy a sofőr teljesen természetes módon beszélhet járművével, vagyis szinte úgy kommunikálhat vele, mintha ember lenne. A Bosch AI cockpit megoldások gyártása még az idén megkezdődik.  A Bosch szoftveralapú autóknak kínált új portfóliója a vezetéstámogató funkciókhoz megalkotott, rugalmas modulrendszerre is kiterjed. A vállalat fejlett vezetéstámogató rendszereinek (Advanced Driver Assistance Systems; ADAS) termékcsaládja világszerte elérhető a gyártóknak. Ez annak a lehetőségét is kínálja, hogy még gyorsabban és költséghatékonyabban jelenhessenek meg az ilyen technikák a sorozatgyártásban. A Bosch közép- és felsőkategóriájú gépkocsikhoz kínált ADAS termékcsaládját már fél tucat kínai ügyfél, köztük a BAIC, a Dongfeng és a Jetour rendelte meg. Az autógyártók a Bosch ADAS-termékcsaládjának három előre konfigurált változata közül választhatnak, amelyeket azután gyorsan integrálhatnak a sorozatgyártású modelljeikbe. Ezek a megoldások a járművek minden piaci szegmensét lefedik, a belépő modellektől a középkategórián át, egészen a prémiumautókig. A mesterséges intelligencia a Bosch új ADAS termékcsaládjának minden elemében jelen van, például a környezet és közlekedési szituációk értelmezéséhez és az útvonaltervezéshez. A jármű „előre gondolkodik”, és számításba veszi a többi közlekedésben részt vevő lehetséges reakcióit is. Az új ADAS egyes változatai 360 fokos kamerarendszerrel és kiemelkedő számítási kapacitással kezelik a városi forgalmat, a körforgalmakat, sőt – ahol ez jogilag lehetséges – a kéz nélküli városi (hands-free) vezetést is lehetővé teszik. A jövő szoftveralapú mobilitása új hardveres megközelítést is igényel. A márka legújabb, innovatív elektronikus fékrendszerében (brake-by-wire) redundáns jelkábelek elektromos úton továbbítják a vezető fékezési utasításait. A technológia így teljes egészében feleslegessé teszi a fékpedál és a fékberendezés további komponensei közötti mechanikus kapcsolatot. A hidraulikus kivitel mellett egy tisztán elektromechanikus fékrendszer fejlesztése is folyik.  A szoftveralapú mobilitás a kormányzásban is új irányt jelent: az elektronikus kormányzásnál (steer-by-wire) elektromos kábelezés váltja fel a kormányoszlop és a kormánymű közötti mechanikus kapcsolatot. A Bosch Huayu Steering Systems vegyesvállalat új steer-by-wire megoldásának használatáról már három kínai gyártóval is megállapodott. A tervek szerint a rendszer gyártása még idén megkezdődhet. Különösen népszerűnek bizonyult Kínában a Bosch elektromos tengelye (e-Axle) is, amelyben egy egységbe integrálták az elektromos motort, a teljesítményelektronikát és a hajtóművet. Emellett a haszonjárművek piaci szegmensében a Bosch mobil üzemanyagcellás hajtásrendszerei iránt is egyre növekvő vásárlói igény mutatkozik, a vállalat máris több ezer hidrogénalapú modult szállított Kínában a megrendelőknek.  Korai lenne lélekharangot kongatni Európa autóipara felett, mert a diadalmasan előre törő kínai gépkocsikban lehet európai technológia. A Bosch csoport a világ egyik vezető autóipari beszállítója. Az üzleti terület fő tevékenységi körei a következők: elektromosítás, szoftver-megoldások, félvezetők és szenzorok, jármű computerek, korszerű vezetéstámogató rendszerek, járműdinamikai szabályozó rendszerek, szervizkoncepciók, valamint utángyártásban nyújtott mérnöki támogatás és szerviz.  A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója, régiókon és iparágakon átívelő, széles körű jelenléte tovább erősíti innovációs erejét és stabilitását. A célja, hogy „Életre tervezve” technológiájával hozzájáruljon az emberek életminőségének javításához és a természeti erőforrások megőrzéséhez.  Akármennyire lábon lőtte a saját földrészét az EU, a természetes és mesterséges intelligencia diadalmaskodik!  

Szó szerint fenomenális a Lamborghini új csúcsmodellje

2025.08.16.
Csupán 29 darab Lamborghini Fenomeno készül, amelyeket meghívott ügyfelek vásárolhatnak meg. Szín- és kárpitválasztás tekintetében van némi szabadsága a vásárlónak, de ha nagyon különleges kívánsággal érkezik, akkor a hárommillió eurós (1,186 milliárd forint) alapárnál is többet kell fizetnie az autóért. A Lamborghini mérnökei minden külső karosszériapanelt átalakítottak a Fenomeno számára, de az utastérben csak az anyagválasztás különbözik a Revueltótól. A 6,5 literes szívó V12-es motor 825 lóerő helyett már 845 lóerőt ad le az átdolgozás után. Egy, az eredetinél közel kétszer nagyobb kapacitású (3,8 helyett 7 kWh-s) lítium-ion akkumulátor is része a hajtásrendszernek, így a tisztán elektromos hatótáv 8-ról 20 km-re nőtt, és az elektromos rásegítés is erősödött. A konnektoros hibrid rendszer összesen 1080 lóerőt biztosít, ami 65-tel több a Revuelto teljesítményénél. Mindössze 2,4 másodpercre van szüksége a Fenomenónak a 100 km/h-s sebesség eléréséhez, ami 0,1 másodperccel kevesebb, mint a Revuelto esetében, a 350 km/h-s végsebesség nem változott. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Kínai technológiájú önvezető taxik érkezhetnek Európába

2025.08.16.
Kína és az Amerikai Egyesült Államok után Európában is beindulnak az önvezető járművek. A piac egyik meghatározó szereplője a 2016-ban, a Szilícium-völgyben alapított Pony AI. A cég által fejlesztett önvezető taxik Kína legnagyobb városaiban már piaci alapon működnek, fizető utasokat szállítanak. A Pony Ai Dél-Koreában és az Egyesült Arab Emírségekben magas szintű kísérleti üzemben működteti robotautóit, a közeljövőben pedig Európában is erősítené jelenlétét, számol be az Automotive News Europe. Az elmúlt hét évben több mint kétmillió autonóm kilométert tudhattak maguk mögött a cég járművei, amelyek egyre nagyobb önállósággal bírnak: terveik szerint az idei év végére elérik az 1:30 felügyeleti arányt – azaz egyetlen operátor harminc jármű működését lesz képes felügyelni a távolból –, ami kivételesen jónak számít a szakmában. A Pony AI önvezetőjármű-technológiája jelenleg hetedik generációjában jár, és a nyár első napjaiban megkezdték az erre épülő autonóm taxik sorozatgyártását. A mai napig 200 ilyen jármű készült el, és a munka jelenlegi ütemét figyelembe véve az év végére teljesíteni fogják az 1000 darabos kitűzött célt. A Pony AI európai jelenléte pillanatnyilag Luxemburgra korlátozódik, ahol idén áprilisban hozták létre első európai kutatási és tesztelési központjukat; a cég az egyik első autonóm mobilitási szereplő, amely megkapta a nagyhercegség engedélyét az önvezető járművek kísérleti üzemeltetésére. A vállalat ugyanakkor viszonylag gyors és széles körű terjeszkedéssel számol az európai piacon, ebben pedig kulcsszerepet kaphatnak a Lexus és a Toyota típusai. Mint az iparág legtöbb szereplője, a Pony AI is „csak” önvezető technológiákat fejleszt, amiket aztán létező autótípusokba integrál, méghozzá a gyártókkal magas szinten együttműködve. Jellemzően villamosított járműveket alakítanak át önvezetésre: az autonóm mobilitást megvalósító szenzorok, valamint fejlett vezérlő egységek megbízható működéséhez zavartalan és jelentős energiaellátásra van szükség, amelyhez alapfeltétel a nagyfeszültségű akkumulátor jelenléte. Komoly arzenálról beszélünk: a Pony AI hetedik generációs rendszere több mint húsz redundáns biztonsági funkcióval, és több mint ezer felügyeleti folyamattal biztosítja a műszaki és biztonsági szempontból egyaránt fennakadás nélküli működést. A Pony AI járműparkja többségében kínai márkák típusaiból áll, a külpiaci terjeszkedés felgyorsítása és gördülékennyé tétele érdekében azonban globális autógyártókkal is együttműködnek. Egy koreai típus mellett a Toyota-csoport három gyártmányát is felszerelték az új generációs önvezető technológiával. Míg a Toyota Sienna egy Európában nem forgalmazott hibrid buszlimuzin, a tisztán elektromos Toyota bZ4X és a hibrid, illetve plug-in hibrid hajtáslánccal egyaránt elérhető, prémium Lexus RX a világ minden részén gyorsított belépőt enged a vállalat számára a helyi piacokra.  Nem véletlen, hogy ez utóbbit választotta zászlóshajójaként a Pony AI: a világ első hibrid prémium-szabadidőjárművének aktuális leszármazottja megbízhatóságával, kiforrott hajtástechnológiájával ideális műszaki alap egy fejlett önvezető jármű megteremtéséhez, míg igényes, kifinomult kidolgozása és nemzetközileg elismert rangja az üzleti ügyfélkör számára teszi első számú választássá a Lexus RX-et. A modell ráadásul a Lexus legsokoldalúbb járműplatformjára, a GA-K architektúrára épül, ami azt jelenti, hogy a jövőben a Pony AI viszonylag egyszerűen és hatékonyan integrálhatja az önvezető technológiát olyan rokonmodellekre, mint a Lexus ES szedán, vagy a Lexus LM luxusegyterű. A Lexus egyébként maga is fejleszt önvezető technológiákat, ezek piaci bevezetését azonban tudatosan konzervatív módon közelíti meg: a vállalat filozófiája, hogy a fejlett rendszerek elsősorban támogassák, ne pedig helyettesítsék a vezetőt – ennek a szemléletnek a létjogosultságát egyébként független összehasonlítások is igazolják. Mindazonáltal az évek óta zajló fejlesztések révén a Lexus mérnökei olyan tapasztalatoknak és tudásnak vannak birtokában, amelyek kétségtelenül felgyorsították és zökkenőmentessé tették az RX prémium crossover integrálását a Pony AI ökoszisztémájába. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ismét a buszsávhasználatot ellenőrizte a rendőrség Budapesten

2025.08.16.
A Budapesti Közlekedési Központtal együttműködve 2025. augusztus 12-én és 13-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt ellenőrzést végzett a főváros buszsávjaiban. A két nap során a rendőrök összesen 54 esetben intézkedtek. Helyszíni bírságot összesen 47 személlyel szemben szabtak ki. A legtöbb intézkedés – 36 eset – a buszsáv jogosulatlan használata miatt történt, emellett három járművezetőt a műszaki érvényesség lejárta, egyet az orvosi érvényesség lejárta, egyet a záróvonal átlépése, egyet a megállásra vonatkozó szabályok megszegése, egyet a gyalogos elsőbbség meg nem adása, két járművezetőt az útburkolati jelzés figyelmen kívül hagyása, és további két sofőrt az út vonalvezetésének nem megfelelő követése miatt bírságoltak meg. Egy sofőrt engedély nélküli vezetés miatt állítottak elő. Három szabálysértési feljelentés született: egy esetben megkülönböztető fényjelzés jogosulatlan felszerelése, egy esetben bukósisak nem megfelelő használata, valamint kivont gépjárművel való közlekedés miatt. Közigazgatási bírságot három járművezető kapott biztonsági öv használatának elmulasztása miatt.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Csomós Mixi már az első szombati gyorsaságin kiesett a Barum-ralin

2025.08.16.
Kár a balesetért, mert az ismeretlen autó, gumi, csapat ellenére Mixi jó tempót autózott, a második időellenőrző pontnál csak 2,4 másodperccel volt a szakaszgyőztes mögött a rendkívül erős EB-mezőnyben. A pilóta nagyon bízott a jó eredményben, két éve második helyen végzett ugyanezen a versenyen, mindössze 14 másodperccel a Skoda gyári pilótája, a tízszeres győztes Jan Kopecky mögött végezve. Az összetört autó itt tekinthető meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója