Ecclestone a visszavonulást tanácsolja Hamiltonnak

2025.08.06.
A kiábrándító magyarországi hétvége után annak ellenére is téma lett Lewis Hamilton jövője, hogy a Ferrari csapatvezetője jelezte, a hétszeres bajnok nem fogja feladni és nem zárja le a pályafutását az idei nehézségek miatt. Kiemelte, motivációjával sincs baj, csupán bosszantják az eredmények. Az időmérő után tett nyilatkozat viszont komolyabb frusztrációról árulkodhat: Hamilton szombaton, miután csak tizenkettedik lett, miközben a csapattárs megnyerte az időmérőt, azt mondta, az autó rendben van, ő maga volt „haszontalan” és a Ferrarinak most „pilótacserét” javasol. Hangulata vasárnap sem javult, a pályát kiábrándultan hagyta el. Bernie Ecclestone. Fotó: hirado.hu/XPB A helyzetről az F1 korábbi „nagyfőnökének” Bernie Ecclestone-nak is kikérték a véleményét, aki most azt tanácsolta honfitársának, zárja le pályafutását, de ne hagyja veszni a fizetését se – tárgyalja ki, hogy előre megkapja a fennmaradó részt a Ferraritól! „Lewis nagyon tehetséges. Mindig is az volt és valószínűleg most is az” – nyilatkozta Ecclestone a Daily Mailnek. „De sok élsportolóhoz haszonlóan… amikor ezek a fickók elérik a csúcsot, nos, onnantól már csak egyfelé vezet az út. És ez nem a jó irány. Elfáradnak. És Lewis is fáradt. Egész eddigi életében ezt csinálta.” „Most már pihenésre van szüksége. Teljes újrakezdésre, arra, hogy valami mással foglalkozzon. Lehet, hogy ezt ő még nem látja, de egészen gyorsan hozzászokna az új életéhez a versenyzés világán kívül is. Egy ideje már vissza kellett volna vonulnia” – magyarázta a brit üzletember. Hamilton és Leclerc. Fotó: Ferrari „Ha így folytatja, saját magát csapja be. Most kellene kiszállnia. Ha én lennék a menedzsere, akkor azonnal tárgyalni kezdenék a Ferrarival és azt mondanám, ha van valaki, aki helyettesítheti Lewist, akkor ő hajlandó félreállni. Ha Lewis lennék, azt mondanám, ki akarom fizettetni a szerződésemet. Azért írtak alá vele, mert azt hitték, el tudja végezni a munkát. De nem működik, szóval félreáll, ha azt akarják… ez lenne az egyezség” – vázolta fel elképzelését. Ecclestone elárulta azt is, kit igazolna Hamilton helyére, amennyiben a Ferrari helyében lenne. Választása egy újoncra esett, miközben egy másik fiatalt is komoly dicsérettel illetett a szezon első felében nyújtott teljesítményét látva. „Ha elcsábíthatnék valakit, akkor Isack Hadjart vinném el a Racing Bullstól. Szuperül teljesít az első évében és remek srác. Nagyra tartom a brazil barátunkat is (Gabriel Bortoletót). Tehetséges versenyző. És pk letten okosak is” – mondta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Három és fél ezer gyorshajtó kap hamarosan minimum 50 ezres csekket - itt mértek

2025.08.06.
A gyorshajtók száma annak ellenére emelkedik, hogy hétről-hétre felhívják az autósok figyelmét arra, hogy bárhol, a nap bármely szakában számítaniuk kell sebességmérésre. A berendezések éjszakai körülmények között is jól értékelhető felvételt készítenek. A jogsértések számának visszaszorítása közös érdek. Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3507-en lépték át, ami közel félszázzal több az előző héthez képest. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint. Annak a gyorshajtónak, aki 50 helyett 101 km/h-val közlekedett, 140 ezer forintot kell fizetnie. Az egyenruhások 19 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; egyikük balesetet okozott. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják. A vármegyében egy hét alatt 57 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben harmincegyen sérültek meg. Több sérültje is volt annak a balesetnek, amely július 31-én kora délután történt az M5-ös autópályán, Lajosmizse térségében. Egy 51 éves belga állampolgár egy Volkswagennel közlekedett a sztrádán. Az út 67-es kilométerénél forgalmi okból fékeznie kellett, ám a mögötte haladó 66 éves cibakházi férfi nem tartott kellő követési távolságot mögötte, ezért összeütköztek. A Suzuki mögött egy szerb állampolgár vezette autóját, ám ő is figyelmetlen volt, így ő a cibakházi sofőr autójának hajtott. A balesetben – az elsődleges adatok szerint – két felnőtt és egy gyermek rándulásos jellegű sérüléseket szenvedett.  

A „szomszédban” készül villanyautót gyártani a Toyota

2025.08.05.
A japán Nikkei napilap értesülései szerint hamarosan tisztán elektromos modellel egészíti ki az Európában gyártott modelleinek sorát a Toyota. A típust egyelőre nem nevezték meg, a helyszín viszont biztosnak tűnik: a Cseh Köztársaságban, a kolíni üzemben (TMMCZ) biztosítanak kapacitást a leendő modellnek. Először 2023-ban merült fel az ötlet, hogy a kolíni üzem, ahol jelenleg kisautók – a Toyota Aygo X és a Toyota Yaris – készülnek, legyen a Toyota európai villanyautó-központja. A TCE-CZ országigazgatója, Martin Peleška akkor úgy nyilatkozott, hogy készen állnak arra, hogy kisméretű, akkumulátoros elektromos járművekkel bővítsék a palettájukat. A vállalat 2024-ben mintegy 17 százalékkal növelte az üzem maximális gyártási kapacitását, amely így jelenleg meghaladja a 225 ezer darabot. Az elképzelések szerint 2028-tól ennek közel a felét, évente mintegy 100 ezer autót tehetne ki az új generációs elektromos modell. A TMMCZ kolíni üzeme eredetileg a Toyota és az akkori PSA Automobiles vegyes vállalataként jött létre 2002-ben TPCA (Toyota Peugeot Citroën Automobile) néven. A gyár 2005-től kezdve két generáción át állította elő a Toyota Aygo/Peugeot 108/Citroën C1modelltriót, amely egyetlen észbontó példánytól eltekintve a racionális városi közlekedés mintapéldányának számít immár két évtizede. A Toyota 2021. január elsejével kivásárolta francia cégtársait, és 100% tulajdonosként folytatta is a termelést. Az ekkor Toyota Motor Manufacturing Czech Republic névre átkeresztelt üzem a Toyota nyolcadik gyártólétesítménye az Európai Unión belül. Kolín jelenleg több mint 3200 főt foglalkoztat. 2021 óta készülnek itt a Toyota Yaris benzinmotoros és hibrid változatai, valamint a Toyota Aygo X. Míg a Yarist Franciaországban is gyártja a Toyota (2001 óta), az Aygo X kizárólag a Cseh Köztársaságban készül, így a közelmúltban bemutatott Aygo X Hybrid, illetve annak GR sportváltozata is Kolínból indulhat Európa-hódító útjára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Focistából motoros bajnok, aki összekalapozta a pénzt alkatrészekre

2025.08.05.
A motorsport népszerűségét jelzi, hogy az 1960-ban a népligeti „pályaavató” Magyar GP-n 120 ezren szurkoltak a motorosoknak. Miközben a rajongók tábora gyarapodott, a hazai mezőny egyre soványabb lett a szűkös anyagi támogatás miatt, még az olyan nagy tehetségeknek is nehéz volt rajthoz állni a versenyeken, mint Szabó II. László, Reisz János és Kurucz György. Utóbbiak 1967-ben kaptak nagyobb támogatást, így négy nemzetközi futamon is elindulhattak, az eredmény több dobogós helyezés lett. Az 1967-es Népligeti GP-n a komoly nemzetközi mezőnyben már rajthoz állt a magyar reménység Drapál János. 1948. február 3-án született Budapesten és vérében volt a száguldás, kerékpárversenyző nagypapája kiskorában bringára ültette vitte a népligeti futamokra. Drapál János imádta a sportot, hét évig igazolt labdarúgó volt a Fővárosi Autóbuszüzem klubjánál, ám a benzingőz és a száguldás átcsábította a motorsporthoz. Tehetsége először túra- és krosszversenyeken mutatkozott meg, ahol csapatbajnoki címet szerzett. 1966-ban Hondával indult a Tatabányán rendezett gyorsasági verseny 250 köbcentis kategóriájában. Kurucz György utódjának tartották, és nem tévedtek, mert Drapál János tehetséges volt, ezért is kaphatta meg 1967-ben a BHSE eladásra szánt öreg 350-es AJS motorját, amellyel egy éven át versenyzett. Még abban az évben második lett a kaposvári bajnoki futamon, méghozzá a nagy példakép, Kurucz György mögött, ekkor megkapta a bajnok levetett 350-es Nortonját, amelyet Drapál János maga szerelt. 1969-ben a Skofja Loka-i versenyen megszerezte első nemzetközi futamgyőzelmét, itt kötött életre szóló barátságot Szabó II. Lászlóval, akit már gyerekként csodált. A kelet-németországi Sachsenringen indult először világbajnoki futamon a 350-es géposztályban. Igazi esőmenő volt: 1971. július 18-án a csehszlovákiai Brno 14 kilométeres pályáján a negyedliteres kategóriában állt rajthoz és Yamahájával 39,7 másodperces előnnyel nyert Szabó II. László előtt. Ezzel Drapál első magyarként szerzett motoros GP-győzelmet és ő volt az egyetlen, aki egymás után kétszer nyert Opatijában, ahol többszörös világbajnok Giacomo Agostini a pálya veszélyessége miatt nem vállalta a versenyzést. 1975-ben légrugós Ikarus lakóbuszával keltett feltűnést a bokszokban, emiatt Drapál Jánost és csapatát nagyon irigyelték, ám azt csak a szűk csapat tudta, hogy mennyire kevés pénzből és tartalékalkatrészből kellett gazdálkodniuk a szezonban. Egyetlen kelet-európaiként japán motorral nyert nagydíjakat, nem véletlenül volt az 1970-es években a Yamaha nagy sztárja, ráadásul a 250-es és a 350-es kategóriában is remekelt. 1967 és 1984 között tíz magyar bajnoki címet jegyzett, 1978 és 1983 között hatszor nyerte el a Béke és Barátság Kupát, 118 versenyen lett első. Húsz világbajnoki futamon indult, négyet megnyert, egyszer harmadik lett, pedig előfordult, hogy szerelője és versenytársa a bokszban kalapozta össze a pénzt egy-egy hiányzó alkatrészre. A nyolcvanas években motokrosszos sportvezetőként segítette Nátó Jánost, Gyurászik Lászlót és Balogi Zoltánt. Sok siker és nehézség után tragikusan ért véget pályafutása: a Honvéd Petőfi SE sportolója, Drapál János 1985. augusztus 11-én, a csehszlovákiai Pöstyénben rendezett versenyen 150 km/órás tempónál bukott, majd a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. Fotók: Moldvai Tibor, Boros Jenő, LSB További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Minden, amit az új hétüléses Opelről tudni lehet

2025.08.05.
Így a nagy családok, baráti társaságok ideális járműve lehet. Ha egy ötgyermekes család útnak indul, ők is kényelmesen elférnek a gazdagon felszerelt Frontera GS-ben, amelynek induló ára mindössze 9.590.000 forint; a hétüléses kialakítás ártöbblete pedig csak 330.000 forint. Az ötüléses Frontera árlistája 8.790.000 forintról indul. 4,385 mm-es hosszával, 1,849 mm-es szélességével (behajtott külső tükrökkel) és 1,635 mm-es magasságával az Opel Frontera rengeteg, rugalmasan alakítható teret és helyet kínál. Az elérhető árú Opel SUV így sokoldalú társ hét- és ötüléses kialakítással egyaránt. Ötüléses kivitelben a csomagtartó alapmérete 460 liter, úgy, hogy a hátsó üléssor tágas és teljes értékű helyet kínál az ott utazóknak. A 40:60 arányban osztottan dönthető második sori üléstámlák előre billentésével a maximális csomagtérfogat 1,600 literre nő. A hétüléses csomag kifejezetten azoknak szól, akik időnként több utast és kevesebb csomagot kívánnak szállítani. A gyerekek különösen kényelmesen utazhatnak a harmadik sor két helyén. A két leghátsó ülés egymástól függetlenül is összecsukható így a Frontera akár hatülésesként is használható, nagyobb csomagtérrel. Az összes hátsó ülést lehajtva nagyméretű, síkpadlós raktér alakítható ki. Jól átgondolt: okos megoldások a kényelem és a praktikus használat érdekében Az utasok számától függetlenül a Frontera minden helyzetben kényelmes utazást kínál. A hosszú, 2,670 mm-es tengelytáv révén a harmadik üléssorba is könnyű a beszállás, hiszen a második sor ülései előrebillenthetők. A meredek oldalfalakkal a hátsó utasok váll- és fejtere is tágas. Számos kényelmi megoldás teszi a hétüléses Frontera GS-sel való utazást még kellemesebbé. A vezető és az első utas a szabadalommal védett kialakítású Intelli-Seat ülések kényelmét élvezheti, alapáron. Ezek az ülések, különleges középső mélyedésükkel csökkentik a farokcsont terhelését a hosszú utakon, így járulnak hozzá, az elöl ülők kényelméhez. A 10 colos színes érintőképernyővel felszerelt multimédiás infotainment rendszer a menet közbeni szórakoztatás legmagasabb szintjét kínálja, teljes körű konnektivitás mellett. A mobilkészülékek töltése szintén egyszerű a Fronterában: a középkonzoli vezeték nélküli töltőfelület is a felszereltségi szint része, akárcsak az összesen öt USB-C port (kettő elöl, kettő a második üléssorban és egy a harmadikban). A Frontera valamennyi utasa élvezheti a GS felszereltséggel járó automata légkondicionáló rendszer szolgáltatásait. Az éjszakai vezetés biztonságát LED-es fényszórók, irányjelzők és hátsó fények szolgálják, a parkolási manővereket pedig 130 fokos látószögű parkolókamera teszi egyszerűvé. Az Opel Frontera GS a vezetés és az utazás elérhető élvezetét kínálja akár hét utas számára is.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Dráma a márkakereskedésben: súlyos áramütés ért egy férfit autóvásárlás közben

2025.08.05.
Egy nápolyi autókereskedésben kellett a rohammentőt hívni egy klienshez, akit váratlanul áramütés ért. A 43 éves férfi a kiállítóérben volt, ahol az elektromos autókat nézegette. Hirtelen a földre roskadt, fejsérülést és a testén számos ütést szerezve. A férfit komoly agyrázkódással szállították kórházba. A jelenlévők szerint az elektromos autó kipróbálása közben történt a baleset. A bűnüldöző szervek és a munkaügyi felügyelők rekonstruálják a baleset pontos dinamikáját és ellenőrzik a munkahelyi biztonságra vonatkozó előírások betartását. Forrás: ilgazzettino.it  

Lángolt egy kamion a körgyűrűn – már 10 kilométeres a dugó

2025.08.05.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy kamion traktorrésze az M0-ás autóút 25-26-os kilométere között. Az M3-as sztráda irányába vezető oldalon keletkezett tűzhöz a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak. A rajok három habosított és egy vízsugárral körülhatárolták a lángokat, amelyek a kocsifülkét, illetve mellette nagyjából hatszáz négyzetméteren az aljnövényzetet érintették. Az Útinform azt írta: a mentési munkálatok idejére a 25-ös km-nél továbbra is elfoglalják a külső és a leállósávot. A korlátozás előtt lassulnak a járművek, 10 km hosszan szakaszos torlódás alakult ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kutatási és oktatási együttműködés a Szegedi Tudományegyetem és a ContiTech között

2025.08.05.
Prof. Dr. Kónya Zoltán, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese az eseményen elmondta, az egyetem régóta szoros munkakapcsolatban van a szegedi és a makói gyáregységekkel. – Csodálkoztam, hogy még nem volt aláírásunk, miközben SZTE Alma Mater díjat is kapott már a ContiTech 2012-ben. Így inkább félreteszem az előre megírt sorvezetőt, amiben az is szerepel, hogy szeretem a gyors autókat, ami nem teljesen igaz – fogalmazott.  Horváth Sándor és Kónya Zoltán. Fotó: Kovács-Jerney Ádám A rektorhelyettes kiemelte, a szegedi egyetem az oktatás, a kutatás és a betegellátás hármasán túl igyekszik vállalkozói szemléletben is együttműködni a régió nagyvállalataival. Az SZTE nemrég adta át a saját mesterséges intelligencia célú szuperszámítógép-rendszerét, amely nagyban segíti majd a kutatás-fejlesztési projekteket. Mint kémikus, beszélt az anyagtudomány fontosságáról is, mint egyik olyan területről, amelyben gyümölcsöző lehet az együttműködés. (2022 novemberében ugyancsak Prof. Dr. Kónya Zoltán jelentette be, hogy Szegeden bővíti szoftverfejlesztési üzletágát a Continental.) A ContiTech Rubber Industrial Kft. közel hat évtizedes múltra tekint vissza, jövőre lesz 60 éves a „Szegedi Gumigyár”. Az üzem a Continental technológiai vállalat legnagyobb európai textilerősítésű hevedergyára, valamint világszintű fejlesztője és gyártója a speciális olajipari és mélyfúrású tengeri tömlőknek. Utóbbiaknak óriási erejű hullámokat kell kiállniuk. A szegedi ContiTech az idei tavaszi egyetemi állásbörzén Az SZTE-vel olyan szakterületeken szeretnének közös kutatás-fejlesztési projekteken dolgozni, mint az anyagvizsgálat, automatizálás, folyamatfejlesztés, hatékonyságnövelés és energiafelhasználás-csökkentés. A tervezett oktatási együttműködés részeként az üzem hallgatókat fogad szakmai gyakorlatra, az egyetem pedig biztosítja a tudományos diákköri és szakdolgozati témák meghirdetését. Ezen túl közösen indulásnak majd az egyetemmel az Európai Unió és más hazai vagy nemzetközi szervezetek által kiírt pályázatokon is. – Bízom benne, hogy ez a megállapodás nem csak formálisan, hanem tartalmilag is hosszú távú, gyümölcsöző kapcsolatot alapoz meg. Olyat, amelyből nemcsak a két intézmény, hanem a régió is profitálhat – beszélt az együttműködés jelentőségéről Horváth Sándor. A ContiTech Rubber Industrial Kft. ügyvezetője hozzátette, itt tanult a szegedi egyetemen, a napfény városában szerezte mindkét diplomáját, ahogy sok kollégája is itt végzett. Hrubi József, a ContiTech makói ügyvezetője. Fotó: Kovács-Jerney Ádám A Szegedi Tudományegyetem a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-vel is megerősítette együttműködését, amely a jövőben kutatás-fejlesztési, oktatási területeken, illetve pályázatokon való közös részvételben is megvalósul. A Continental már több mint 150 éve van jelen az autóiparban. Innovatív megoldásaival és fejlesztéseivel az iparág meghatározó szereplője Magyarországon is. Bár erről a sajtóeseményen nem esett szó, idén lesz 30 éves a ContiTech Makón.  – Partnerségünk széles spektrumot ölel fel, az alapkutatástól az alkalmazott fejlesztésekig, a hallgatók szakmai bevezetésétől az innovációs együttműködésig. Célunk, hogy ne csak a technológiai kihívásokra találjunk megoldást, hanem olyan környezetet teremtsünk, ahol a fiatal tehetségek a gyakorlatban is fejlődhetnek, és ahol a tudás folyamatosan áramlik az egyetem és a gyáraink között – mondta Hrubi József. A makóiak a 2019-es tavaszi egyetemi állásbörzén A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói ügyvezetője hozzátette, megállapodásuk nem csupán papíron létező együttműködés lesz. A Continental és az SZTE vállalja, hogy közösen fejleszt, tanít és inspirál. Ez az együttműködés nem csak a két intézmény, hanem Makó, Szeged, Vác és az egész térség számára is előremutató lehetőségeket fog. Prof. Dr. Csóka Ildikó, az SZTE stratégiai főigazgatója az ünnepélyes aláírás alkalmával hangsúlyozta, olyan partnerekkel kötnek szövetséget, akikkel azonos az értékrendjük. Örült annak is, hogy a HR Festen a ContiTech vezetői részt vettek, ott egyeztettek az egyetemi kollégákkal, és felfrissült a már korábban is meglévő együttműködés. Aláírók. Nagy Péter, Horváth Sándor, Kónya Zoltán, Csóka Ildikó és Hrubi József ügyvezető. Fotó: Kovács-Jerney Ádám – Ezzel a keretmegállapodással szövetséget kötünk arra, hogy a dél-alföldi régió állampolgárai számára munkát teremtsünk, a képzéseink piacképesek és gyakorlatorientáltak lehessenek, és minél több hallgató mehessen a ContiTech üzemeibe akár szakmai gyakorlatra, akár doktori képzési programra – hangsúlyozta Prof. Dr. Csóka Ildikó, hozzátéve, az egyetem fontosnak tartja az úgynevezett egykapus kapcsolattartás a cégekkel. A sajtó nyilvános eseményt a nélkül rekesztették be, hogy az újságírók kérdezhettek volna az aláíróktól. Utána azonban ennek már nem volt akadálya, így Hrubi Józsefet, a makói ContiTech gyárigazgatóját azzal szembesítettük, hogy hosszú évekre visszanyúló „törzsgárda tagság” után a cég nem volt ott a Szegedi Tudományegyetem nagy tavaszi állásbörzéjén. A makói tévé is kérdezte Hrubi Józsefet Válaszát úgy lehetne összefoglalni, hogy „ez nem fog többet előfordulni”. Hangsúlyozta, hogy az együttműködési megállapodás aláírása is ebbe az irányba mutat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Már éjszakánként is jobb lesz elkerülni az M0-ás körgyűrűt?

2025.08.05.
A szakemberek hézagkiöntési és burkolatjavítási munkálatokat végeznek minden nap 21 óra és másnap reggel 6 óra között az autóútnak az M3-as autópálya felől az M4-es felé vezető oldalán. A munkálatok mobil terelés mellett zajlanak, egy sávon lehet majd haladni, legfeljebb óránkénti 60 kilométeres sebességgel. Az autóút jelentős forgalma miatt időszakos torlódások alakulhatnak ki, ezért a közútkezelő arra kéri a járművezetőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

Júliusban nőttek az autóeladások Németországban

2025.08.05.
A KBS (Kraftfahrt-Bundesamt) nyilvántartása szerint júliusban 102 ezer új autó rendelkezett hibrid hajtással, ami 38,7 százalékos részesedést jelent 28,2 százalékos növekedéssel, ebből 27 ezer volt plug-in hibrid 10,3 százalékos részesedéssel, 83,6 százalékos növekedéssel. Az új regisztrációk 18,4 százaléka volt teljesen elektromos személygépkocsi (BEV). A 48,6 ezer új autóval ez a hajtásmód 58,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának eredményét. Benzines motorral 72 ezer személygépkocsi került piacra, 13,4 százalékkal kevesebb az előző évinél, ami 27,3 százalékos piaci részesedéshez volt elegendő. A dízeles autók értékesítése 6,0 százalékkal csökkent és 15,3 százalékos piaci részesedést ért el. A SUV-ok 34,3 százalékos részesedéssel és 23,8 százalék növekedéssel a legerősebb szegmenst alkották, őket követte a kompakt osztály, amelynek részesedése 6,1 százalékos növekedés után 16,5 százalékot tett ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója