Gurulóutat újít föl a KÉSZ a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

2025.08.07.
A több mint 17 ezer négyzetméter felületre kiterjedő munkálatok a biztonságos üzemelés mellett a légi kikötő bővítését és technológiai korszerűsítését is lehetővé teszik. Képünk illusztráció, a fotó forrása: hirado.hu A felújított terület minden részletében megfelel a légügyi hatóságok követelményeinek, az elbontott anyagokat pedig csaknem teljes egészében újrahasznosítják. A megbízást 2,3 milliárd forintos közbeszerzési ajánlattal nyerte meg a társaság. A KÉSZ Zrt. a közlemény szerint kiemelt jelentőségűnek tekinti a reptéri projekteket, mert a légiközlekedés sajátos szabályai komoly felkészültséget követelnek. A társaság korábban a SkyCourt generálkivitelezésére, terminálok felújítására és utasmóló építésére kapott megbízást a budapesti repülőtértől, munkájáért építőipari nívódíjat is nyert közlekedési létesítmény kategóriában. A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a KÉSZ Holding Vállalkozásfejlesztő és Vagyonkezelő Zrt. tagja. Beszámolója alapján 2023-ban csaknem 148 milliárd forint, 2024-ben több mint 70,7 milliárd forint nettó árbevétellel zárt, nyeresége 221,6 millió forintról 928,2 millió forintra nőtt.  

Új színekben hódít a 2026-os Honda Forza 750 és az X-ADV

2025.08.07.
A Forza 750 és az X-ADV népszerűsége töretlen, olyannyira, hogy az X-ADV napjainkban a Honda harmadik legnagyobb darabszámban értékesített motorkerékpárja Európában. A 2026-os változatok új, még vonzóbb fényezésekkel lépnek színre, hogy a közkedvelt, prémiumkategóriás motorok megőrizzék előkelő helyüket az eladási versenyben. Megújul a külső, de a kiforrott műszaki alap változatlan, azaz továbbra is a roppant nyomatékos, csekély fogyasztású, 745 cm3-es kéthengeres felel a gyorsulásért, mégpedig a márka népszerű, dupla kuplungos (DCT) erőátvitelével társítva. Valódi „nagymotoros” élményt nyújt a két 750-es, köszönhetően a radiálisan rögzített, négydugattyús első féknyergeknek, valamint a – 41 mm-es belsőcső-átmérőjű, fordított villából, Pro-Link himbarendszerből és alumínium lengővillából álló –, prémium minőségű felfüggesztésnek, mely változatlan hangolással kerül a 2026-os modellekbe. Mindkét típus idomait újrahasznosított biomasszából állítják elő, és ezzel a Honda újabb nagy lépést tett a legfontosabb, hosszú távú céljának eléréséhez, hogy legkésőbb 2050-re „100%-ban fenntartható forrásból származó alapanyagokat” használjon járműveihez. A kukoricából kinyert DurabioTM először az Africa Twinnél tűnt fel, ugyanis ebből készült a legendás terepgép légterelője, s az X-ADV volt az első típus, aminek színes idomzatát is ebből formázták. A jövőbe mutató megoldás legfontosabb előnye, hogy nincs szükség hagyományos fényezésre, ezáltal lényegesen kisebb a CO2-kibocsátás a jármű előállítása során. A Forza 750 új színválasztékát visszafogottan elegáns, kifinomult árnyalatok jellemzik, míg a 2026-os X-ADV különleges, trikolór változatával az Africa Twin és a Transalp kalandmotorok előtt tisztelegnek a tervezők.  A 2026-os Honda X-ADV a következő színekben elérhető: ·       Grafitfekete (Graphite Black) ·       Mattszürke (Matt Deep Mud Gray) ·       Gyöngyházfényű fehér (Pearl Glare White) ·       ÚJ Fehér alapszínű, kék és piros grafikai elemekkel díszített, különleges változat (Special Edition - Matt Pearl Glare White) A 2026-os Forza 750 pedig az alábbi árnyalatokban kapható: ·       Metálfekete (Matt Ballistic Black Metallic) ·       Metálszürke (Matt Warm Ash Metallic) ·       ÚJ Gyöngyházfényű fehér (Pearl Glare White) A látványosabb megjelenésre vágyó tulajdonosok új kiegészítőkkel, felszerelésekkel tehetik egyedibbé motorjukat, többek között átdolgozott utasháttámla és Akrapovič sportkipufogódob is elérhető a két Hondához.  
Címkék: 

Ezek a hét havi újautó piac vezető márkái és modelljei Magyarországon

2025.08.07.
A július különösen erős volt, hiszen 10 809 új személyautó kapott rendszámot, ami 26,8 százalékkal magasabb érték az egy évvel korábbinál. Emellett csupán a január és a május dicsekedhetett kétszámjegyű – 13, illetve 14 százalékos – bővüléssel, míg februárban és júniusban 1,5, illetve 1,8 százalékkal csökkent a forgalomba helyezések száma. Ha összehasonlítjuk a héthavi és a júliusi forgalomba helyezési számokat, azt látjuk, hogy csupán a Škoda, valamint a Volkswagen őrizte szilárdan a harmadik, illetve az ötödik helyét. Héthavi toplista (darab, piaci részesedés: 1. SUZUKI 8507 darab, 11,06%, 2. TOYOTA 8129 10,57%, 3. ŠKODA 6776 8,81%, 4. FORD 5571 7,24%, 5. VOLKSWAGEN 5473 7,12%, 6. KIA 4949 darab 6,43%. Befért még az első tízbe a BMW, a Nissan, a Mercedes és a Hyundai is. Érdekes, hogy amíg a héthavi összesítésben a 8. volt a Nissan és a 12. helyre került a Renault, addig júliusban a Nissan leszorult a 16. helyre, a Renault viszont megjelent a toplista alján. Az új autók forgalomba helyezésének vezető szegmensei vitathatatlanul a különféle méretű SUV-osztályok, és a valamikor a messze a legkapósabb alsó-középkategória továbbra is a harmadik helyen időzik. A tíz kedvenc modell július végéig SUZUKI S-CROSS 3769 ŠKODA OCTAVIA 3564 SUZUKI VITARA 3220 NISSAN QASHQAI J12 2419 KIA CEED 2149 DACIA DUSTER 1737 FORD TOURNEO CUSTOM 1713 TOYOTA COROLLA 1552 TOYOTA YARIS CROSS 1446 KIA SPORTAGE 1417 Forrás: dasblog.hu  

Videó: Suzuki Vitara 8. rész

2025.08.07.

Új első: már nem a 240-es minden idők legnagyobb számban eladott Volvója

2025.08.07.
A Volvo Cars középkategóriás szabadidőjárműve 2008-as bevezetése óta nagy népszerűségnek örvend mindazon ügyfelek körében, akik nagyra értékelik a biztonságot, a minőséget és a prémium vezetési élményt. 2018-ban a Világ Év Autójának választották. Az XC60 jelenlegi generációja jóvoltából az ügyfelek szélesebb köre ismerkedhetett meg a hálózatról tölthető hibrid hajtástechnológiával; a tavalyi évet Európa kedvenc plug-in hibrid modelljeként zárta a Volvo bestsellere. Így kezdődött az XC60 A 2026-os modellévre az XC60 jelentős frissítésen esett át: a megújult modell modernebb megjelenést, még ösztönösebb felhasználói élményt, fokozott komfortot, valamint gyorsabb és közvetlenebb infotainment rendszert kínál. „Gyerekkoromban, az 1980-as években a Volvo 240 volt Svédország emblematikus családi autója. Kis túlzással minden ház előtt állt egy példánya.” – emlékezett vissza Susanne Hägglund, a Volvo Cars globális ajánlatokért felelős igazgatója. "Napjainkra az XC60 két értelemben is átvette a 240-es helyét. Egyrészt ez a márka családi kedvence, másrészt időközben minden idők legnépszerűbb Volvójává is vált, ami mindennél hangzatosabban igazolja a konstrukció sikerességét. A legújabb modellfrissítés jóvoltából pedig tovább fejlődik a típus." Az XC60 a családok ideális mindenes járműve, amely egyetlen magabiztos termékben ötvözi az élvonalbeli biztonsági jellemzőket, a skandináv formatervezést és a szabadidőjárművekre jellemző praktikus kialakítást. Joggal vált a Volvo Cars azon büszke hagyományának az oszlopává, hogy olyan autókat építünk, amelyre minden helyzetben számíthatnak családos ügyfeleink. A mai XC60 Hosszú éveken át a Volvo 240 kombi volt a családok első számú választása szerte a világon, biztonsági jellemzőivel és kiváló vezethetőségével belopta magát az ügyfelek szívébe. Sokak számára a 240-es testesítette meg a tökéletes kombit. Napjainkra a szabadidőjármű lépett a kombi helyébe, mint magától értetődő családi autó, és az XC60 újonnan megszerzett helye a Volvo Cars eladási örökranglistájának élén pontosan tükrözi ezt az ügyfelek igényeiben és vágyaiban bekövetkezett változást. Azok, akik a Volvo 240 hátsó ülésén nőttek fel, mára többségükben maguk is családot alapítottak, és jelentős arányban az XC60 mellett döntenek. Ahogy a 240 gyermekkoruk elválaszthatatlan része volt, úgy teremt most élményeket és emlékeket az XC60 egy új generáció számára. Amikor 1974-ben színre lépett, a Volvo 240 új mércét állított a biztonság terén; teljesítménye még évtizedekkel később is relevánsnak bizonyult. A maga korában példa értékűnek számított fejlett karosszéria-kialakítása, amely az első és hátsó gyűrődőzónákon túl megerősített utascellát alkalmazott. Ugyanez a biztonsági szerkezet óvja napjaink Volvóinak utasait a forgalomban. A 240-es széria nem a szépségversenyen indult... A 240 az elsők között alkalmazott olyan szerkezetet, amely védelmet nyújtott az oldalról érkező ütközések ellen – később ebből fejlődött ki a Volvo szabadalmaztatott oldalirányú ütközésvédelmi rendszere, a SIPS. Ezen túlmenően világújdonságnak számított a Volvo Cars 1978-ban bemutatott innovációja: a gyermekek biztonságos szállítását lehetővé tevő ülésmagasító. Neves elődjéhez hasonlóan a Volvo XC60 is számos fejlett biztonsági technológiát vezetett be – ilyen volt a City Safety rendszer is, amely a világ első alapfelszerelésként kínált, kis sebességű autonóm vészfékrendszereként 30 km/óránál nem nagyobb sebességek mellett segített elkerülni az ütközést, vagy mérsékelni annak súlyosságát. A 2008-ban bevezetett funkció mára világszerte magától értetődő szolgáltatássá vált az autóiparban. Szintén világújdonság volt az XC60-hoz 2017-től kínált frontális ütközést enyhítő funkció, amely visszakormányozta az autót saját forgalmi sávjába, amennyiben az átsodródott a szembejövő sávba. Ezek a fejlesztések számos független biztonsági elismerést hoztak a modellnek. Előz az XC60 - a képre kattintva megnézhet egy videót Ahogy annak idején a 240, úgy a megújult Volvo XC60 is korának egyik legbiztonságosabb autója. Fejlett biztonsági cellája és legújabb generációs aktív biztonsági és vezetőtámogató technológiái hatékony védelmet nyújtanak a vezető és utasai számára. A megújult XC60, valamint a modellkínálat egyéb tagjait is érintő frissítések a Volvo Cars villamosítási stratégiájában is kulcsszerepet játszanak: a tisztán elektromos közlekedés előnyeit a belső égésű motor megnyugtató rendelkezésre állása mellett élvezhetik azok, akik még nem állnak készen arra, hogy teljes mértékben elektromos közlekedésre váltsanak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kombival ennél gyorsabban még nem értek körbe a Nürburgringen

2025.08.07.
A Nürburgringen folytatódik a sikertörténet. A 7:29,490 perces idővel a BMW M3 CS Touring minden idők leggyorsabb Touring modellje lett a Nürburgring-Nordschleifén. A BMW M2 CS által felállított lenyűgöző rekord után, amely jelenleg a kompakt kategória csúcsát jelenti, a BMW M3 CS Touring is rekordot ért el: a BMW M GmbH modellje a leggyorsabb sorozatgyártású középkategóriás modellek közé került. „A kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy a BMW M3 CS Touring új mércét fog állítani a dinamika terén. A 7:30 perc alatti idővel ez a modell bizonyítja, hogy a jármű koncepciója tökéletesen ötvözi a versenyautós DNS-t a hétköznapi használhatósággal" – húzta alá Franciscus van Meel, a BMW M GmbH vezérigazgatója. A 7:29,490 perces idő új mérföldkövet jelent a középkategóriás Touring modellek között: a valaha mért leggyorsabb köridő a 20,832 kilométer hosszú versenypályán. Idén áprilisában Jörg Weidinger, BMW M fejlesztőmérnöke és tapasztalt pilóta először törte át a 7:30 perces határt egy Touring modellel. A kategória csúcstartója 2022 óta 7:35,060 perces eredménnyel a BMW M3 Touring volt. A középkategóriát jelenleg a BMW M3 és M4 család legújabb modelljei uralják. A BMW M4 CSL modellé a legjobb köridő (7:18,137), melyet a BMW M4 CS (7:21,989) és a BMW M3 CS (7:28,760) követ. A BMW M3 CS Touring új ideje, amely alig több mint egy másodperccel marad el a limuzin változat eredményétől, jól demonstrálja a modell rendkívüli teljesítményét, mellyel kiérdemli a tökéletes „One Car Solution" címet. A BMW M Nürburgringen elért sikertörténetében központi szerepet játszik a BMW M Tesztcentrum, mely professzionális infrastruktúrájával és tökéletes elhelyezkedésével kiindulópontként szolgál az új járműprojektek sikeres fejlesztésében és a járművek különböző feltételek közötti tesztelésében. A BMW M és a Nürburgring között fennálló több mint 25 éves partnerség virágzó siker, melynek lenyomata olyan tereptárgyakban manifesztálódik, mint a BMW M Power lelátó és a BMW M híd. A helyszínen található BMW M Driving Experience központban a rajongók szakmai irányítás alatt maguk vezethetik a BMW M modelleket a „Zöld Pokolban", a 2021-ben újratervezett BMW M Power Showroom-ban pedig a márka és a Nürburgring közötti szoros kapcsolatot ismerhetik meg. A Nürburgring Nordschleife, amely világszerte az egyik legnagyobb kihívást jelentő versenypályaként ismert, a pilóták és a járművek próbapályájaként szolgál. 20,832 kilométeres aszfaltcsíkjával, több mint 70 kanyarjával a legjobb teljesítményt és vezetési dinamikát követeli meg. A pályán elért köridő hűen demonstrálja egy jármű képességeit. A rekordkísérleteket minden esetben egy semleges szervezet felügyeli az eredmények összevethetősége érdekében. A Nürburgring kulcsfontosságú szerepet játszik a BMW M számára nemcsak a fejlesztés és tesztelés, hanem a motorsport területén is. A BMW M modellek számos sikert értek el, beleértve 21 összetett győzelmet a pálya legendás 24 órás versenyén. Az idei megmérettetésen a ROWE Racing szerezte meg a győzelmet. A hétvége kihívásokkal teli kezdete után a csapat a 17. helyről tört az élre. Kelvin van der Linde (RSA), Augusto Farfus (BRA), Jesse Krohn (FIN) és Raffaele Marciello (SUI) kiemelkedően szerepeltek és szerezték meg a győzelmet a BMW M Motorsport számára. A BMW M3 CS Touring a páratlan teljesítményt ötvözi a maximális hétköznapi használhatósággal. A modell kibővíti a BMW M GmbH portfólióját a nagyteljesítményű sportautók szegmensében egy újabb különkiadással, amely most először érhető el Touring karosszériaváltozatban. A 405 kW/550 lóerős soros hathengeres benzinmotor mindössze 3,5 másodperc alatt gyorsítja fel a 300 km/óra végsebességre képes modellt 0-ról 100 km/órára. A BMW M3 CS Touring speciálisan tervezett motortartó bakokkal és M-specifikus, a vezetés élményéhez jelentősen hozzájáruló hangzást biztosító kipufogórendszerrel szerelt. A BMW M3 CS Touring erőforrásának forgatónyomatéka a Drivelogic-kal dolgozó, nyolcfokozatú M Steptronic automataváltón keresztül érkezik meg az M xDrive intelligens összkerékhajtásba, garantálva a kivételesen dinamikus menetjellemzőket és a kiváló tapadást. A BMW M3 CS Touring futómű-technológiáját részletekbe menően az erőforrás teljesítmény-karakterisztikája, illetve a különkiadás átfogó járműkoncepciójának sajátosságai és súlyelosztási adottságai szerint hangolták be. A dinamikus menetstabilizáló rendszer (DSC – Dynamic Stability Control) és az M Dinamikus Mód (MDM – M Dynamic Mode) típus-specifikus beállításait ugyancsak a nagysebességű versenypályás vezetés követelményeihez igazították. Az alapfelszereltségként kínált M Compound fékrendszer erőteljes lassítást garantál, de opcionálisan M Carbon kerámia fékrendszer is rendelhető. A belső tér ötvözi a teljesítményorientált sportautós műszerfalat a digitális technológiával, az exkluzív stílusjegyekkel és a sokoldalú utastérrel. A magasan nyíló csomagtérajtó 500 liter kapacitású csomagteret rejt, mely akár 1 510 literesre is bővíthető. Az értékeket a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint számolták ki. A kombinált üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási adatok megfelelnek az új személyautók energiafogyasztási értékeinek feltüntetéséről szóló németországi rendelet (EnVKV) előírásainak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

In memoriam Natasa - tudta, hogy volt Lada kabrióban is?

2025.08.07.
A magyarázat pofonegyszerű: kutyának se kell ilyen autó még Oroszországban sem, és csak nagy nehézségek árán tudná beindíttani a projektet az amúgy sem rózsás helyzetben levő AvtoVAZ, a megtérülés pedig fölöttébb kétséges. A állam hathatós támogatását élvező AvtoVAZ az elmúlt két évben aktívan bővítette modellkínálatát. Megjelent a pénztárcabarát Lada Iskra, az „üzleti szedán” Aura és a városi crossover Lada Azimut. A közeljövőben egy kisbusz piaci debütálására számíthatunk, de a Lada Natasa  reinkarnációjára semmiképpen sem – mondják az AvtoVAZ vezetői. A Lada Natasa donorautója a VAZ-2108 volt. Ez volt az egyetlen sorozatgyártású AvtoVAZ kabrió kivitelben. A modell 1990 és 1995 között gördült le a gyártósorról. A négyszemélyes kabriónak lehajtható szövettetője volt, a lökhárítókat kissé átkomponálták. Az ilyetén átalakított autóból csupán mintegy 450 darabot gyártottak le. Feltehetően azért holt hamvába a projekt, mert a megálmodói vágyálmakat kergettek, kabriós luxusérzetet akartak kelteni egy abszolút közepes autóval.  Luxust akartak, de cifra nyomorúságot kaptak. Az orosz autógyártó óriás nem fog többé ilyen autókat piacra dobni, mégpedig azért nem, mert a nyitott karosszériájú autók „ínyenc” terméknek számítanak, ezért eleve  alacsony irántuk a kereslet. Ráadásul a kasztniátalakítás drága mulatság, szavatolni kell az autó stabilitását és biztonságát B és C oszlop nélkül. Oleg Grunyenkov, az AvtoVAZ termékigazgatója az Autonews autós portálnak adott interjújában megjegyezte, hogy a vállalat többször is próbálkozott Lada kabrió piacra dobásával, a vállalat tervezői dolgoztak koncepcióverziókon, be is mutatták őket kiállításokon, és közben figyelemmel kísérték, hogyan alakul rájuk a keresletet, vagyis piackutatást végeztek. Azt tapasztalták, hogy nagyon kevesen lennének hajlandóak ilyen típusú autót vásárolni, évi  5-10 ezret sem tudnának eladni belőlük. Ahhoz, hogy egy jelenlegi sorozatgyártású Ladából kabriót készítsenek, alaposan át kell tervezni a karosszériát. A gazdasági megvalósíthatóság szempontjából ez nem megalapozott szándék - fogalmazott Grunyenkov.  
Címkék: 

Elfogadták az olasz félszigetet Szicíliával összekötő híd projektjét - videó

2025.08.07.
A gazdasági és fenntartható fejlődésért felelős minisztériumközi bizottság (Cipess) közleményben hangsúlyozta, hogy stratégiai jelentőségű infrastrukturális beruházásról van szó a déli térségek fejlesztése és az egész ország számára. A Messinai-szoros két partja közötti híd építési költsége 13,532 milliárd euró, és az összeget közpénzből fedezik, amit többek között a tavalyi és az idei költségvetés biztosít - olvasható a Cipess közlésében. A képre kattintva megnézhet egy videót A dokumentum felidézi, hogy a projekt 1971 óta szerepel napirenden, de 2022-benGiorgia Meloni kormánya indította újra. A világ leghosszabb, 3300 méteres függőhídjának megvalósításáról van szó, amelyen a tervek szerint mindkét irányba többek között három-három sávos autóút, valamint vasútvonal vezet. Óránként hatezer jármű és napi kétszáz vonat áthaladásával számolnak. A tervek szerint a híd óránkénti több mint kétszáz kilométeres erősségű szélnek is ellen tud állni, valamint a Richter-skála szerinti több mint hetes erősségű földrengésnek. A híd calabriai és szicíliai oldalán további negyven kilométer bekötőútrendszert akarnak építeni, melyek a térség autósztrádáival teremtenek majd kapcsolatot. A hajók áthaladását is biztosító hetvenkét méter magas szerkezet két hídfőjénél egy-egy, közel négyszáz méteres tartótornyot emelnek. A Cipess hangsúlyozta, hogy a híddal egy időben fejlesztik a dél-olaszországi közlekedési hálózatot új nagysebességű vasútvonalak létrehozásával. Matteo Salvini infrastrukturális és közlekedési miniszter, a Liga kormánypárt vezetője azt mondta: a Cipess döntését kiindulási pontnak tartja a munkák elindításához. "Egy ekkora infrastrukturális beruházás fejlődési motorként hat majd az egész olasz gazdaságra" - fejtette ki Matteo Salvini. Közölte, hogy az építkezési munkák akár már október előtt megkezdődhetnek, mivel a Cipesst követően már csak a számvevőszéknek kell rábólintania a projektre. "Ha a munka minél előbb megindul, a műszaki szakértők számításai szerint a hídon 2032-ben vagy 2033-ban lehet majd első alkalommal áthaladni" - jelentette ki Salvini. A miniszter emlékeztetett, hogy jelenleg a calabriai Villa San Giovanni és a szicíliai Messina közötti átkelés komphajókkal történik, ami járművel vagy vasúttal, legalább két és három óra közötti időt vesz igénybe, de van amikor többet. A hídon keresztül tizenöt perc alatt meg lehet majd tenni az utat.  

Három csapat maradt tesztelni a Hungaroringen, köztük a futamgyőztes is

2025.08.07.
A 2026-os szezonban az erőforrások és az aerodinamika mellett a gumik is megváltoznak: az első abroncsok szélessége 25 milliméterrel csökken, a hátsóké 30-cal. Emellett az első és a hátsó kerekek magassága is csökken 10-15 milliméterrel. Az új gumik prototípusait már hónapok óta tesztelik: annak érdekében, hogy a Pirelli releváns adatokat kapjon, a csapatok ismét „öszvérautókat” használnak (ezt a megoldást korábban is láthattunk már egy-egy szabályváltozás esetében), vagyis olyan átalakított modelleket, amelyekkel a lehető legjobban lehet szimulálni az újgenerációs versenygépek működését. A tesztekről kevés információ, kép vagy videós anyag szivárog ki, időpontjaik viszont ismertek és egy-egy rövid összefoglaló is érkezik a történtekről. Így volt ez a keddi napon is, amikor a McLaren, a Racing Bulls és az Alpine a Hungaroringen tesztelt. A csapatok a C3-as, a C4-es és a C5-ös abroncsok prototípusainak az összehasonlítására összpontosítottak, délelőtt rövidebb etapokat futottak, délután pedig a hosszabbakat, hogy megfigyeljék a gumik viselkedését „versenytávon” is. Ami az autókat illeti, a McLaren és az Alpine a 2023-as autó „öszvér” verziójával tesztelt, a Racing Bulls pedig egy átalakított 2024-es géppel. Fotók: Pirelli Ami a köridőket illeti, az Alpine tartalékosa, Paul Aron volt a leggyorsabb 1:18.789-es eredménnyel. Őt a futamgyőztes, Lando Norris követte (1:19.272) majd Liam Lawson jött (1:19.510). Aron 159, Norris 144, Lawson pedig 143 kört tett meg. A nyári szünet előtti „utolsó bevetés” szerdán folytatódik, a Pirelli közlése szerint két csapat részvételével. Az Alpine továbbra is pályán lesz, ezúttal viszont állandó versenyzőivel, vagyis Pierre Gasly-val és Franco Colapintóval dolgoznak. Mellettük a Magyar Nagydíj időmérőjének győztese, Charles Leclerc gurul még pályára a Ferrarival. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Összekötik Szicíliát az olasz csizmával: zöld utat kapott a Messinai híd terve

2025.08.06.
Évtizedekig tartó viták, korrupciós botrányok és füstbe ment tervek után a Calabria és Szicília összekötésére irányuló elképzelés a kivitelezési szakaszba léphet. A hatalmas volumenű építkezés első fázisa már idén szeptemberben megkezdődhet, a szalagátvágó ünnepségre pedig hét-nyolc év múlva kerülhet sor. Ez lesz a világ leghosszabb egynyílású hídja – jelentette be elégedetten Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes és infrastrukturális miniszter. „Megvalósítjuk a kormány egyik nagyszabású tervét” – jelentette ki Giorgia Meloni miniszterelnök. Az ellenzék, a szakszervezetek, a nem kormányzati szervezetek és a helyi hatóságok azonban aggodalmukat fejezték ki a környezeti kockázatok és a közpénzek „kolosszális pazarlása” miatt. „Ez egy stratégiai projekt az egész nemzet fejlődése szempontjából. Nem könnyű projekt, de fontos befektetésnek tekintjük Olaszország jelenébe és jövőjébe. Itália kohéziója fog erősödni általa” – közölte az olasz miniszterelnök. A kormány a projekt indítására a 2024-es költségvetésből 13,5 milliárd eurót különített el. Az olasz vállalkozók szövetségének elnöke, Emanuele Orsini üdvözölte a lépést, és „kézzelfogható lehetőségnek” nevezte azt a Dél versenyképességének megerősítésére, valamint az ország két része közti infrastrukturális szakadék áthidalására, amely jelenleg negatívan hat a növekedésre. A projekt rendkívül ambiciózus a mérnöki tervezés szempontjából: egybefüggő 3,3 kilométeres szakasz, két 400 méteres pilon mindkét oldalon, három sáv mindkét irányban, valamint két vasúti sín. Mindez kiegészül a két hídfőnél tervezett gyorsvasúti fejlesztéssel: három új megállóval a Messinai oldalon, amelyet diákok, munkavállalók és ingázók számára terveztek a 400 ezer lakosú térségben. „Olyan projektről van szó, amelyhez Olaszország minden részéről érkeznek cégek. A cél, hogy a híd motorja legyen az olasz Dél fejlődésének” – mondta a közlekedési miniszter. Salvini egyúttal közölte: elkötelezett a jelenlegi olasz vezetés, hogy minden módon megakadályozza a maffia beszivárgását a projektbe. Amennyiben a terv megvalósul, az valódi sebességváltás lesz a térség lakói és a turisták számára. A híd az átkelés idejét két és fél órával csökkenti le a vonattal utazók számára, az autósok pedig másfél órát spórolnak majd meg. Az útdíjakkal kapcsolatban a Stretto di Messina vállalat úgy számol, hogy az alapdíj 10 eurónál kisebb összeg lesz az autók esetében, az ingázók pedig jelentős kedvezményeket kapnak. Az olaszok többsége a felmérések szerint elégedett a „történelmi projekttel”, az ellenzék és a környezetvédők azonban évszázad lutrijaként emlegetik.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója