A Dana igazgatóját beválasztották a legbefolyásosabb nemzetközi vállalatvezetők közé

2019.12.06.
A Budapest Business Journal beválasztotta Charles Wassent, a győri Dana ügyvezető igazgatóját a magyar gazdasági életben meghatározó szerepű, külföldi vállalatvezetők közé. A rangos nemzetközi üzleti magazin a „Top Expat CEOs in Hungary” című kiadványában mutatja be azokat a csúcsvezetőket, akik iparágukban jelentős befolyással bírnak, és aktívan hozzájárulnak annak sikereihez. A legkiemelkedőbb vezető munkáját „The Expat CEO of the Year” díjjal is elismerik, melyet 2020 év elején, egy reprezentatív gála keretében adnak majd át. Charles Wassen irányításával a Dana megkerülhetetlen szereplője lett a hazai gazdaságnak csakúgy, mint a járműiparnak. A szakembert több mint öt évvel ezelőtt nevezték ki a világ egyik leginnovatívabb alkatrészgyártója magyar egységének élére. Vezetése alatt óriásit nőtt a Dana Győrben. Két korábban létesített gyára, valamint értékesítési központja mellé a vállalat felépített egy Európa-szerte egyedülálló, csúcsmodern fogaskerékgyárat, amelyben idén kezdődött meg a sorozatgyártás. Alkalmazottainak száma ma már közel 1.000 fő, így a Dana a megye egyik legjelentősebb munkaadója. A Dana Hungary Kft. tavaly 88 milliárd forintos rekord árbevételt ért el, ezzel Győr második legnagyobb vállalatává lépett elő. A hazai autóipari beszállítók rangsorában a 7. helyet foglalja el a Budapest Business Journal Book of Lists 2019/2020 című, mértékadó összesítése szerint, míg a HVG legnagyobb vállalatokat rangsoroló Top 500 kiadványában 19 helyet előre lépve idén már az előkelő 131. helyen áll. „Nagyon megtisztelő, hogy a munkatársaimmal együtt elért eredményeket egyre több fórumon ismerik el. Keményen dolgozunk azért, hogy ne csak tanúi, hanem alakítói legyünk annak az autóiparban éppen zajló, hatalmas változásnak, amit az elektromos járművek fejlesztése jelent – mondta Charles Wassen. Stratégiai célunk, hogy Győrben mérnöki tudásközpontot hozzunk létre, főként az elektromos akkumulátorok hűtésére és az elektromos hajtásrendszerekre fókuszálva. Az elektromos járművekre való specializálódásunk eredményei már láthatók: új termékek fejlesztésében és gyártásában, innovatív technológiák bevezetésében és a győri Dana működésének megújításában.” Charles Wassen a Dana Hungary cégvezetői feladatai mellett a győri Off-Highway gyár igazgatója és segíti a 70 országba alkatrészeket szállító Európai Utópiaci Értékesítési Központ irányítását is. Szakmai munkájának elismeréseként 2019 májusában beválasztották a Magyar Gépjárműipari Egyesület elnökségébe, elsőként és máig egyedüliként a nemzetközi szakemberek közül. Nem ez az egyetlen, munkakörén kívül vállalt vezetői tisztsége az igazgatónak, 2018 júliusa óta ő az elnöke a Nemak Dana ETO Hockey Clubnak. A Dana által névadó szponzorként támogatott egyesület színeiben Charles Wassen kulcsszerepet tölt be egy több mint ezer néző befogadására alkalmas jégcsarnok felépítésében, amely országos viszonylatban egyedülálló télisport komplexumként működik majd.  

Motoroshalállal indult a nap Győr-Moson-Sopronban

2019.12.06.
Halálos kimenetelő közúti közlekedési baleset történt a 85-ös számú főút 8+800 kilométerszelvényében, Rábapatona térségében, 2019. december 6-án 6 óra 32 perckor. A rendelkezésre álló adatok szerint egy Győr felől, Rábapatona irányába közlekedő kisteherautó, előzés közben – eddig tisztázatlan okból – frontálisan ütközött egy szemből érkező segédmotoros kerékpárral. A baleset során a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Fotó: police.hu
Címkék: 

Vadonatúj cégvezetési korszak küszöbén áll a Lexus

2019.12.06.
Mérföldkő lehet a Lexus életében az a változás, amely az év elején meghirdetett és útnak indított szerkezeti átalakítás szerves elemeként a vállalat eddigi főmérnökét, Szató Kodzsit helyezi az elnöki székbe. A Lexus és társult vállalatai idén januárban határozták el, hogy megújítják az autógyártó működését és struktúráját. A legfelső vezetés, illetve az osztályszintűnél nem nagyobb szervezeti egységek közötti igazgatósági lépcsők számának csökkentésétől azt várják, hogy egyrészt közvetlenebbé, gyorsabbá és határozottabbá váljon a stratégiai és operatív döntések megvalósítása, másrészt a vezetők személyes útmutatás révén hozzájárulhassanak az alájuk beosztott dolgozók szakmai és személyes fejlődéséhez. Ahogy Tojoda Akió, a cégcsoport elnöke az év elején fogalmazott: „A jövőben információs kapocs köti össze a gépkocsit, illetve egyéb szolgáltatásokat és termékeket, és ezzel az autó egy társadalmi rendszer elemévé válik. Ez elsősorban azt jelenti, hogy vállalatunk dolgozóinak olyan személyekké kell fejlődniük, akikkel az együttműködő partnerek szívesen dolgoznak együtt. Ennek érdekében a jövőben szakmailag és emberileg egyaránt a lehető legrátermettebb embereknek kell döntéshozatali pozícióba kerülniük.” Nem kérdés, hogy Szató Kodzsi elnöki kinevezése tökéletes összhangban áll ezzel az általános törekvéssel. Egyrészt, mert szokatlanul fiatalon, mindössze ötvenévesen került a vállalat élére, ezzel megteremtve annak az alapvető feltételét, hogy a márka hatékonyan nyithasson egy dinamikus, fiatal ügyfélkör irányába. Ez az új generációs fogyasztói réteg merőben más értékrendjével és döntéseivel rohamosan és alapjaiban alakítja át nemcsak az autóipart, de a globális gazdaság egészét. Már a közeljövőben is csak azok az autógyártók lehetnek sikeresek, akik képesek dinamikusan alkalmazkodni megváltozott szerepkörükhöz, és az újonnan formálódó elvárásoknak elébe menve aktívan hozzá tudnak járulni az új mobilitási társadalom megteremtéséhez. Nem kevésbé fontos a Lexus jövője szempontjából, hogy Szató Kodzsi a vállalat első számú műszaki embereként már évek óta azon dolgozik, hogy megteremtse a márka evolúciójának tárgyi feltételeit. Az ő nevéhez fűződik annak a hátsókerék-hajtású GA-L platformnak a kidolgozása, amelyre a Lexus új generációs zászlóshajói, az LS limuzin és az LC luxus-sportkupé épül. Mindkettő jól példázza a márka átalakulásának irányát: a hagyományos prémium élményt tényleges kézműves tradíciókon alapuló, mesteri részletekkel teszik személyesebbé. Ez a fenntartható vezetési élmény olyan új érték a márka profiljában, amely Szató-szan korábbi nyilatkozatainak értelmében a jövőben a Lexus minden leendő típusánál érvényesül majd, kiegészítve azokat a tradicionális értékeket – a kiemelkedő utazási, zaj- és rezgéskomfortot, a tökéletes kidolgozást, valamint természetesen a hosszú távú megbízhatóságot –, amelyek mindössze harminc év alatt a világ meghatározó prémium márkájává tették a Lexust. „A Lexus működése négy fő pillérre épül: ezek a formatervezés, az új technológiák, a menetdinamika, valamint a Takumi kézműves kidolgozás” – nyilatkozta Szató Kodzsi. „Ezek együttesen teremtik meg a Lexus egyedi személyiségét; közülük is mindenekelőtt a dizájnra és a vezethetőségre összpontosítunk.” Szató Kodzsi elnöki feladatköre mellett továbbra is főmérnökként segíti a Lexus fejlődését. Korábbi nyilatkozatai alapján elkötelezett híve a márka motorsportokban vállalt jelenlétének, valamint annak a villamosítási folyamatnak, amely az öntöltő hibrid technológia terén szerzett, páratlan tapasztalatból építkezve az elkövetkező évek során az emissziómentes közlekedés első számú szakértőjévé emelheti a Lexust.

Többet tud és ügyesebb a Toyota új generációs rehabilitációs robotja

2019.12.06.
A járásképességüket agyvérzés vagy más esemény következtében elveszített betegek ismételt talpra állításában segédkezik a Toyota Welwalk kórházi robotja. A most bemutatott, második generációs modell a gyakorlat folyamatos felügyelete mellett játékos feladatokkal ösztönzi folytatására a pácienseket. A Toyota az 1980-as évek óta fejleszt ipari robotokat. Az ezekkel szerzett tapasztalatokat, valamint páratlanul értékes, autóipari gyártási és fejlesztési know-how-ját kamatoztatva valósította meg partner-robot programját: ennek keretében olyan berendezéseket fejleszt és gyárt, amelyek nemcsak segítséget nyújtanak a rászoruló embereknek, de együtt is élnek velük – többé-kevésbé úgy, ahogy azt a tudományos-fantasztikus irodalom hajnalán megálmodták. Ezeket a partner-robotokat a Toyota négy fő kategóriába – innovációs robotok, gondozó robotok, orvosi robotok, valamint közösségi robotok – sorolja. Az orvosi robotok csoportján belül 2007 végén kezdődött meg a rehabilitációs segédegységek fejlesztése; a munkában a Toyota szorosan együttműködött a cég központja közelében működő Fujita Orvostudományi Egyetemmel. A 2011 és 2014 közötti, kísérleti fázis sikeres lezárását követően 2014 és 2017 között szerte Japánban nem kevesebb mint 23 egészségügyi intézményt szereltek fel járássegítő robotokkal. Az ezen évek során, a 2017 után hivatalosan is forgalmazott és alkalmazott Welwalk WW-1000 robottal szerzett tapasztalatokat felhasználva fejlesztették ki és mutatták be a napokban a Welwalk WW-2000 típust, az első széria minden szempontból továbbfejlesztett változatát. Az első generációs robot a motoros tanulás elméletén alapuló rehabilitációs támogató eszközként segítette a csökkent vagy elveszett járásképességű páciensek gyógyulását, egyszerű telepíthetősége és kezelhetősége széles körben népszerűvé tette az egészségügyi személyzet körében. Az új berendezés mindkét téren előrelépést hozott. Egyrészt tömege száz kilogrammal csökkent, így még egyszerűbb telepíteni és üzembe helyezni, mint a 2018-ban a japán gépipari szövetség és a gazdasági és kereskedelmi minisztérium robotikai nagydíjával jutalmazott elődjét, a gyógytornászok munkáját pedig új monitoring funkció segíti. Másrészt a készülék automatikusan felismeri, és valós időben megjeleníti a célként megfogalmazott, egészséges járási mintázattól való eltéréseket, és javaslatot tesz arra, hogyan kellene korrigálni a páciens mozgását. Egy harmadik funkció nem a személyzetnek, hanem magának a kezelés alatt álló személynek segít: játékos feladatokkal igyekszik fenntartani a motivációját, ami a kutatások szerint kulcsfontosságú a végső gyógyulás szempontjából. A készülék választható szintű támogatást nyújt a pácienseknek, így amint fejlődnek, egyre inkább a „háttérbe tud húzódni”. Egy további fontos változás már a robot forgalmazását illeti: míg a WW-1000-est csak lízingelni lehetett (a robot ma mintegy nyolcvan egészségügyi intézményben dolgozik), az utódmodell esetében a Toyota – engedve a felhasználók kérésének – lehetővé tette annak megvásárlását is. Így a remények szerint minden eddiginél többen részesülhetnek a Welwalk jótékony hatásából. A WW-2000-es már megrendelhető 23,5 millió jenes (64,5 millió forint) áron; első példányai jövő februárban érkeznek a rehabilitációs intézményekbe.
Címkék: 

Kigyulladt magyar autó Ausztriában: a rendőrök időben megállították

2019.12.06.
Szerdán délelőtt a B 65-ös úton, Jennersdorf járásban levő Poppendorf közelében haladt egy magyar autós. Mögötte egy osztrák rendőrkocsi éppen ugyanezen az útvonalon autózott. Az egyenruhások észlelték, hogy ég a kocsi hátulja. Ekkor a magyar még nem láthatta, hogy baj van. Csak akkor, amikor a rendőrök jelezték neki, azonnal álljon meg és szálljon ki, mert ég a jármű – írja az orf.at Fotók: orf.at - Jennersdorfi Tűzoltóság A rendőrök riadóztatták a tűzoltókat, megérkezésükig ők maguk kezdték oltani a tűzet kézi poroltóval. Két járművel a jennersdorfi tűzoltók is megérkeztek, akik habbal  fékezték meg a lángokat. A tűz okát vizsgálják. A fotók alapján  egy Audi fogott lángot.  

A globális autópiac további csökkenésére számít a német autóipari szövetség

2019.12.05.
A világszerte értékesített új autók száma a tavalyi 84,2 millióról 80,1 millióra csökkenhet az idén, jövőre pedig a 80 milliós határt is jóval alulmúlhatja, 78,9 millió lehet, ami nagyjából a 2015-ös szintnek felel meg. A visszaesés legfőképpen annak tulajdonítható, hogy a három legnagyobb piacon egyszerre csökken a kereslet az új autók iránt. Így Kínában az idén a tavalyihoz képest mintegy 10 százalékkal 20,9 millióra, jövőre további 2 százalékkal 20,5 millióra csökkenhet az eladott új kocsik száma. Az Egyesült Államokban az idén 2 százalékos csökkenéssel 16,9 millióra, jövőre további 3 százalékos csökkenéssel 16,5 millióra süllyedhet az értékesítési darabszám. Európában - az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagországaiban - az idén 15,6 millió darabnál stagnál az értékesítés, jövőre pedig 2 százalékkal 15,3 millióra csökkenhet a VDA előrejelzése szerint. Az ágazat németországi foglalkoztatottainak száma az idén csak kismértékben csökken, a tavalyi 835 300-ról 834 ezerre, de a folyamat a robbanómotorral működő kocsik gyártásához képest kevesebb munkaerőt igénylő elektromos autók gyártásának előretörése, a digitalizáció, az automatizáció és a kereslet csökkenése miatt jelentősen gyorsulhat a következő években. Így egyedül a motorból és a motor teljesítményének átvitelét biztosító elemekből álló hajtáslánc gyártását tekintve 2030-ig 70 ezerrel csökkenhet a németországi autóipari munkahelyek száma az ágazat vezető érdekképviseleti szövetségének előrejelzése szerint.(mti)

Mesél a szakértő – Nem sok hiányzott a 300 ezres foglaló elbukásához

2019.12.05.
Előleg? Foglaló? Nem mindegy! Megtanulta ezt alaposan az a hölgy, aki októberben egy Volkswagen Sharan vásárlás előtti helyszíni állapotfelvételét rendelte meg nálunk. Előzetes elmesélte, hogy az autóra 300.000,- Ft-os foglalót tett le, hogy el ne adják másnak, amíg hitelt és egyéb ügyeket, többek között szakértőt intéz az autóra. Előleg, vagy foglaló? Én nem vagyok jogász, szóval senki ne vegye jogi tanácsnak a következőben leírtakat. Kezdjünk a foglalóval, mert az a nagyobb katyvasz. A foglaló mindig az adás-vételt rögzítő szerződésbe kerül bele. Ha nincs szerződés, nincs foglaló. Egy egyszerű internetes kereséssel számos – valóban hozzáértő jogásztól származó – szájbarágót találhatunk, érdemes ezeket átnézni, ha nincs saját jogi képviselőnk. A foglaló lényege, hogy ha a megkötött szerződés meghiúsul, akkor a meghiúsulásért nem felelős fél – fogalmazzunk így – kárpótolva legyen. Idézek egy ügyvédi iroda leírásából: „Ha a szerződést teljesítik, a foglaló a szolgáltatás ellenértékébe (vételárba) beszámít. Ha beszámításra nem alkalmas, vagy a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért egyik fél sem felelős, vagy mindkét fél felelős, a foglaló visszajár. A teljesítés meghiúsulásáért felelős személy az adott foglalót elveszti, a kapott foglalót kétszeresen köteles visszatéríteni.” – forrás: batki.info Látható tehát, hogy foglalót nem is olyan egyszerű letenni, talán éppen a jogkövetkezmények miatt van ez így. Sokkal egyszerűbb dolog az előleg, bár ennek, mint látni fogjuk, szankciós jellege nincs. Az előbbi forrásra hivatkozva: Az előleg része a vételárnak, az az eladónak bármikor átadható, nem szükséges hozzá írásos szerződés. Sokkal érthetőbb, ha a dolgot teljes nevén nevezzük: vételár-előleg. Az előlegként átadott összeg a szerződés bármely okból történő meghiúsulása esetén visszajár. Józan paraszti ésszel kimondható, hogy foglalót gyakorlatilag nem tudunk letenni egy használt gépjármű vásárlásakor, sőt, szerződésbe foglalás nélkül bármely jogcímen átadott összeg előlegnek fog minősülni… … a bíróság előtt. De ki akar itt a bíróságra járkálni? Ráadásul magánszemélytől Már sokszor volt szó róla, hogy a vásárló sokkal jobban védve van, ha nem természtes személytől, hanem a cégjegyzékben szereplő, járműkereskedelmi tevékenységű cégtől vásárol autót. Az a gyakorlat, hogy sokszor bizományos értékesítésre leadott járműveket kereskedések udvarán tekintenek meg a vásárlásók. Ha nem vagyunk résen, könnyen előfordulhat az, hogy már teljesen beleszerettünk az autóba, és a papírok előkészítésekor derül ki, hogy az eladó bizony magánszemély. Egyébként nagyon megnyerő volt a külseje... Jobb esetben magyar, rosszabb esetben pedig külföldi állampolgár, akivel személyesen találkozni, vagy később egy probléma miatt elérni lehetetlen. Nyilván azért írom ezt, mert ügyfelünk is gyanútlan volt. Ja, és feltétlenül említsük meg, hogy használt egyterűt venni korábban már bekerült a lehetetlen küldetések közé, már ha jó állapotút szeretnénk... A vizsgálat eredménye Miután biztossá vált, hogy tud hitelt intézni az autóra, zöld utat kapunk mi is, hogy menjünk, vizsgáljuk át a helyszínen a használt autót. Bevallom, első látásra tényleg csábító volt az autó. Egy mindössze 130 ezret futott, 8 éves hétszemélyes egyterűt kínáltak három és fél millióért. Extárkkal is szépen el volt eresztve: nagy klíma, panoráma tető, gyári navi, tempomat és a többi. Nagybetűkkel írták bele a hirdetésbe, hogy gyönyörű állapotban van az autó. A hirdetésben sem a bizományos értékesítésről, sem pedig korábbi károkról nem esik szó. Szóbeli tájékoztatás A szemle megkezdése előtt az ügyfél rákérdezett, hogy ugye nem volt akkor törve a kocsi. Az eladó – kollégánk jelenlétében – azt a választ adta, hogy csak egy karosszéria elem volt átfújva a kocsin, ennek később még jelentősége lesz. Megkezdtük a szemlét, amelynek eredményeiből most csak szemezgetnék. Nem szeretjük, de a szemlén csak az egyik kulcsot mutatta meg az eladó. Bemondták, hogy kétkulcsos, de azt mi nem láttuk. Mi mindent elhiszünk, de sajnos ütöttük már meg a bokánkat ilyennel. Történt ugyanis, hogy a másik kulcs, csak hasonlított, de nem a kínált autóhoz tartott. (Egykulcsos autóra nincs CASCO!! Gyárit rendelni pedig a legtöbb kocsihoz méregdrága.) ...és a belseje is Szervizkönyv az szerencsére volt, a gond ott volt, hogy utoljára 90.000 km környékén volt bejegyzés, adódott tehát, hogy mindenféleképpen kell a 120.000-es revízió, ami egy ilyen kocsinál tartalmazza természetesen a motorolaj cserét, a szűrők cseréjét. Ha valóban nem volt olajcsere, akkor már 40.000 km-t ment egy olajjal a motor. Szükséges-e ecsetelnem, hogy ez milyen kockázatokat hordoz? Ugye, nem? És akkor a mumus, a rétegmérés! A műszeres festékréteg mérés gyorsan kimutatta, hogy az autón nem egy elemet javítottak korábban. Rövidebb lenne felsorolni, hogy melyik elemeket nem javították: gyári értékeket mértünk a bal első sárvédőn, a motorház fedélen és csomagtér ajtón. Ezen kívül gyakorlatilag körbe fényezték a kocsit, sajnos nem mindenhol szakszerűen. A bal hátsó sárvédőn majdnem 2 mm-t mutatott műszer, a szakszerűtlenségre pedig a már megkezdődött rozsdásodás utalt. Szerencsére a szerkezet merevségéért felelős elemek, a küszöbök és oszlopok egyébként gyári értékeket mutattak. Anyám, én nem ilyen lovat akartam! Érthető, hogy a vizsgálati eredmények ismeretében ügyfelünk szerette volna visszakapni a 300.000 forintját és hallani sem akart többet erről a kocsiról. Csakhogy a pénz nem a kereskedő széfjében pihent, hanem készpénzben a bizományba adóhoz került. Többszöri személyes, telefonon és írásbeli felszólítás ellenére sem adták vissza a pénzt, azt is közölték, hogy a jármű tulajdonosa azt már el is költötte. Ügyfelünkkel mi is szinte napi kapcsolatban voltunk, de mi kizárólag műszaki tanácsadással foglalkozunk, hiába is kérdezte tőlünk, hogy jogilag mit lehetne tenni. Minden beszélgetésünk arra futott ki, hogy keressen egy ügyvédet, amíg nem késő. Hogy ügyvéd tanácsára, vagy saját képviseletében nem tudom, de arra kért, nyilatkozatban is írjuk le, hogy milyen szóbeli tájékoztatás hangzott el a szemlét megelőzően, és mit tapasztaltunk a valóságban. Bár a mi munkánk a vizsgálati eredmények átadásával elvileg véget ért volna, megtettük a nyilatkozatot. Szerintem sokat segített az is, hogy én nemcsak mint cégvezető, de mint igazságügyi gépjármű szakértő is aláírtam a nyilatkozatot, mert két napon belül jött a visszajelzés, hogy megvan a megállapodás. A foglalóként letett összeg 80%-át, 240.000 Ft-ot visszakapott az ügyfél. Persze nem ennyi járt volna vissza, hanem a teljes összeg, de ügyfelünk már ennek is örült, hiszen belátta, hogy bíróságra menni annyi költség és bonyodalom, nem beszélve a beláthatatlanul sok időről, hogy jobb ezt ennyivel rövidre zárni. Volt egy másik kiszemelt kocsi is Mielőtt letette volna a voksát a tárgyal autó mellett, ügyfelünk egy másik Sharannal is szemezett. A kettes számú példány kicsit magasabb felszereltségű, ráadásul automata (DSG) váltós és egy évvel fiatalabb volt. Ami miatt mégsem azt választotta az a futásteljesítmények közötti kétszeres szorzó, ebben ugyanis 250.000 km van. Miután visszakapta a csökkentett összegű foglalót, megrendelt még egy járművizsgálatot. A negyedmilliónyi kilométert futott autó igazi gondos gazdától származott. A kocsit végig márkaszervizben tartották karban. Bár az időszakos szervizelés ebben is esedékes volt már, méréseink alapján ezen tényleg csak egy elem volt korábban javítva. Na, jó, kell rá 4 gumiabroncs is. Ez a jónak bizonyult példány ugyanannyiba került mint a másik. Mi ebből a tanulság? Rettenetes kálváriát járt meg ügyfél attól rettegve, hogy nem kapja a vissza a pénzét. Nekünk is sok többletmunkát, telefonálgatást okozott az ügy, hiszen elvileg mi az eredmények közlése és mondjuk egyszeri elemzése után el szoktunk köszönni az ügyfelektől, most meg pro bono egyeztettünk nagyon sokszor, hogy mit kellene tenni ebben a helyzetben. Ez senkinek sem hiányzik! Muszáj megértenie minden használt autó vásárlónak, hogy állapotot veszünk, nem kilométert! Csak azt tudjuk javasolni, hogy amikor egy ekkora összegtől készülünk megszabadulni, ne kapkodjunk, ne menjünk el semmilyen előre beszerezhető információ mellett. Tájékozódjunk egy autóvásárlás adminisztratív buktatóiról is, ilyen például el a foglaló-előleg dolog, az, hogy kitől vesszük az autót stb. Ha ezek rendben vannak, akkor pedig minden esetben kérjünk fel szakértőt az előzetes állapotfelvételre, mert nagyon kellemetlen meglepetéseket tud okozni egy használt autó. Tudunk segíteni?

A BMW készül az iNext gyártására

2019.12.05.
Így ez lesz a BMW legnagyobb európai gyára és itt készül majd a teljesen elektromos luxus SUV modelljük, az iNext. A gyártó bejelentése szerint 2021-re készülnek el a munkálatok. Az érkező modellről egyelőre nem tudunk sok részletet, de a németek 750 kilométeres hatótávot ígérnek a várhatóan óriási méretekkel rendelkező modellhez. Bár egyelőre konkrét képek nem láttak napvilágot a már kész modellről, ha a koncepcióktól nem távolodnak el nagyon, marad a BMW elektromos modelljeinél megszokott extravagáns, megosztó külső.  
Címkék: 

Ötcsillagot kapott az új Kuga

2019.12.05.
A mérnökök a Kuga egész vázszerkezetében nagy szilárdságú acélelemeket alkalmaztak, és intelligens megoldásokkal fokozták az autó ütközésvédelmi teljesítményét; jó példa erre az A-oszlopban és a tető permében végigfutó ultranagy szilárdságú, 3D hengerlési eljárással készült acélidomok használata. A Kuga vezetőjét a Ford Co-Pilot360 technológiák** segítik abban, hogy elkerülje a baleseteket és kényelmesebben, nyugodtabban autózhasson: A Ford szakemberei a Gyalogos- és Kerékpáros-észleléssel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszert is továbbfejlesztették, kiegészítve (Európában először) egy új Kereszteződés funkcióval, ami érzékeli, ha a vezető kanyarodás közben keresztezné egy szembejövő jármű nyomvonalát, ami ütközéshez vezethet. A rendszer ilyenkor automatikusan fékez, hogy elkerülje az ütközést, vagy mérsékelje annak súlyosságát. A Ford fejlett Sávtartó rendszerét még tökéletesebbé csiszolja az Útpadka Érzékelés, ami felismeri a határt az aszfaltozott útburkolat és a járhatatlan felületű padka között – még akkor is, ha ez a határvonal nem egyértelmű, mert a padka kavicsos vagy füves. A rendszer finom kormányzási nyomatékkal akadályozza meg, hogy az autó lesodródjon az úttestről. A Ford által Európában most először alkalmazott Holttérfigyelővel kiegészített Sávtartó rendszer folyamatosan figyeli, hogy a többsávos úton haladó Kuga holtterébe belép-e egy másik jármű. Ha a vezető sávváltásra készül, de a rendszer azt érzékeli, hogy eközben összeütközhet a holttérben haladó másik járművel, akkor az autó automatikus ellenkormányzással figyelmezteti az autót a sávváltási manőver veszélyére. A Keresztirányú Forgalomfigyelő a parkolóhelyről történő kitolatás közben figyelmezteti a vezetőt, ha az autó nyomvonalát egy másik jármű keresztezheti; ha a vezető nem reagál a jelzésre, a rendszer fékez, hogy elkerülje az ütközést, vagy mérsékelje a baleset súlyosságát. A Kikerülő Kormányzási Asszisztens a városi és országúti sebességtartományokban egyaránt működő berendezés radarral és kamerával érzékeli a Ford előtt lassan haladó vagy álló járműveket, és kiegészítő kormányzási nyomatékkal segít, hogy a vezető egy elkerülő manőverrel megakadályozza az ütközést. A Rossz Irányra Figyelmeztető rendszer a szélvédő mögé épített kamera és a navigációs rendszer információi alapján fény- és hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha az autópálya-felhajtón áthajt két ‘behajtani tilos’ jelzésen. A prediktív kanyarfény és jelzőtábla-felismerő világítás funkciókkal kiegészített Adaptív Fényszórórendszer immár előre, még egy kanyar, kereszteződés vagy körforgalom előtt beállítja a fénycsóva megfelelő szögét és terítését. Ha baleset történik, az Ütközés Utáni Fékezés az első becsapódás észlelése után a féknyomás automatikus csökkentésével mérsékli a lehetséges másodlagos ütközés hatását; az autó lelassítása kisebb sérülési kockázatot jelent az utasok és a jármű számára. Az új Kuga gyermekvédelme is kiválóan, 86 százalékos eredménnyel vizsgázott. A múlt hónapban hasonlóan jól teljesített a vadonatúj Ford Explorer Plug-In Hybrid*** hétüléses SUV is, amely az első elektromos Fordként kapott 5 csillagos besorolást a tavaly megszigorított vizsgálatsorozatban.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója