Meg fog lepődni, hogy mely hazai sofőrök okozzák a legtöbb balesetet

2019.12.10.
A Generali Biztosító 2019. január 1-je óta több tízezer autós káresetet regisztrált, összesen körülbelül 8 milliárdos értékben. A nemrég elkészült statisztikai adatokból azonban számos, a sztereotípiákkal leszámoló érdekességet is találhatunk, melyek túlmutatnak a milliárdos kifizetéseken. Az talán nem jelent nagy meglepetést, hogy a Generali ügyfelei a legtöbb balesetet a fővárosban (6200 eset) és Pest megyében (3800 eset)  szenvedték el, de az elgondolkodtató, hogy ezek után az ország nyugati és keleti vége a legveszélyesebb helyszín közlekedési szempontból. Győr-Moson-Sopron megyéből több mint 1600, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből közel 1400 kárbejelentés érkezett a Generali ügyfeleitől. Nem a fiatalok jelentik a legnagyobb veszélyt Azt gondolhatnánk, hogy jellemzően a fiatal sofőrök okoznak több balesetet, hiszen kisebb rutinnal rendelkeznek és gyakran kevésbé megfontoltan vezetnek. Ezzel szemben a Generali ügyfelei körében az összes káreset csupán 15 százaléka írható a fiatalok számlájára. Negyven éves kortól azonban megfordul a trend és egészen a nyugdíjig az okozott károk száma ugrásszerűen megnő, az összes baleset 60 százaléka ebben az életszakaszban történik. Minden harmadik káreset a 40-esekkel (40-49 év) történik, a legtöbb baleset okozója vagy elszenvedője négy x-es férfi (17%). Igaz, ez a korosztály rendelkezik a legnagyobb arányban casco és kgfb szerződéssel a biztosítónál. Szürke autós férfiak – kerüljük őket az utakon? Rátérve a pórul járt járművekre, a következőket láthatjuk: a gépjármű színeket tekintve a szürke járművek voltak a legnagyobb veszélyben az elmúlt két évben: több mint 7500 baleset köthető ehhez a színhez. „Ehhez az adathoz érdemes megjegyezni, hogy ügyfeleink körében a leggyakoribb autószín a szürke, illetve a metálszürke, tehát ezen színárnyalatok csak népszerűségük miatt okoznak nagy számú balesetet. Nem bíztatnánk senkit arra, hogy előítéletekkel forduljon a szürke gépjárművekkel közlekedők felé, inkább legyünk elővigyázatosak minden közlekedési helyzetben” – hívta fel a figyelmet Földi-Tamás Ildikó, a Generali Biztosító kommunikációs és rendezvényszervezési vezetője.   A képzeletbeli dobogó második és a harmadik helyén a fehér (4 500 eset) és fekete járművek (4 000 eset) állnak, de a biztosító többezres balesetszámot regisztrált kék, piros és barna színű autókra is. Mi a helyzet a nemek arányával, valóban rosszabbul vezetnének a hölgyek? Erre a sztereotípiára a Generali statisztikája mindenképpen rácáfol, mert az adatok szerint az ügyfeleik körében 2019-ben bekövetkezett káresetek 62%-át féri vezetők okozták, tehát a nők jócskán elmaradtak mögöttük. Az elővigyázatosság kifizetődik A KSH adatai szerint 2019. második negyedévében több mint negyedével csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma, és a közlekedési incidensek során összességében is kevesebben sérültek meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy járműveinket nem érték számottevő károk a különböző balesetek következtében, hiszen egyre gyorsabb tempóban élünk és közlekedünk a mindennapokban. „Azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt években növekszik a gépjárművekre vonatkozó kárbejelentések mértéke; 2019-ben eddig több mint 3000-rel ugrott meg ez a szám az egy évvel korábbiakhoz képest. Mindez kb. 2 milliárd forinttal nagyobb értékű kárösszeget jelent. Nem érdemes tehát kockáztatni, jobb gondoskodni arról, hogy baj esetén azonnal megnyugtatóan tudjuk rendezni a káresetet”-  teszi hozzá Földi-Tamás Ildikó.

100 éves a „világ legjobb autója”, a Hispano-Suiza H6

2019.12.09.
A Hispano-Suiza – nevű autógyárat 1904-ben alapította egy svájci származású mérnök, Marc Birkigt, akinek a szükséges pénzügyi hátteret Damian Mateu, egy spanyol vállalkozó biztosította. Innen a cégnév: Hispano-Suiza azaz spanyol-svájci. A cég Barcelonában telepedett le, s egészen 1946-ig gyártott különböző személy- és teherautókat, továbbá autóbuszokat. Az első világháború előtt a virágzó francia piac lehetőségeinek jobb kiaknázása érdekében Párizs egyik elővárosában összeszerelő üzemet létesítettek. Marc Birkigt (Forrás: Gallica) A Hispano-Suiza számára a világhírnevet az első világháború hozta el. Birkigt 1914-ben egy 200 lóerős, V8-as repülőgépmotort tervezett. Ebből az első világháború során a liszenszerződéseknek köszönhetően több, mint 50,000 darabot készítettek Franciaországban, Spanyolországban, Angliában, Olaszországban és az Amrikai Egyesült Államokban. A háború lezárásaként 1919. január és szeptember között a párizsi Békekonferencia résztvevői megpróbálták az első világháború hatásait kezelni, s kialakítani az új világrend kereteit. Eközben Marc Birkigt és csapata gőzerővel dolgoztak egy vadonatúj luxusautó-alváz fejlesztésén. Az első prototípus 1919. májusára készült el. Így amikor 1919. október 9-én a Salon de l’Automobile, du Cycle et des Sports megnyitotta kapuit a Hispano-Suiza standján már ott pompázott az új H6 alváz. Egészen pontosan egy csupasz alváz, amelyen a műszaki részleteket lehetett tanulmányozni, továbbá két komplett jármű. A H6 a kiállítás leghatalmasabb járműve volt – csupán a szintén repülőgép-tapasztalatokkal bíró Farman testvérek hasonló luxusautója ért a nyomába. Ám a Farmanból néhány darab készült, míg a Hispano a kor egyik meghatározó járműve lett. Szépségverseny Franciaországban 1922-ben (Forrás: Gallica) A H6 3690 milliméteres tengelytávja egyébként 3 centivel meghaladta a Farmanét, sőt a három évvel később bemutatott első Maybach is kisebbnek bizonyult. A szintén 1919-ben debütált Citroën A-típus rövidebb változatának teljes hossza is elmaradt a H6 tengelytávjától. Nem véletlen, hogy az egyik brit lapban egy olyan karikatúra jelent meg, amely a kiállítás fölé tornyosuló gigászi méretű H6-t ábrázolt. A H6 orrába Birkigt soros hathengers motort helyezett el. Ezt az erőforrást a sikeres V8-as repülőgépmotorból fejlesztette ki: a V8 alapjaira elkészítette egy V12-es repülőgépmotor terveit, amelynek gyártása 1923-ban kezdődött. Ennek a V12-esnek az egyik hengersora lett a 6,5 hengerűrtartalmú soros, hathengeres, hengerenként két szelepes, felülvezérelt motor. A blokkot alumíniumból készítették, míg a 45 kilós főtengelyt egy acéltömbből faragták ki. Utóbbit hét bronz csapágyban helyezték el. Hengerenként két gyújtógyertya segítette a motor kiegyensúlyozott működését. A 120 lóerő teljesítményű erőforrás megfelelő felépítménnyel kombinálva több, mint 130 km/h sebességet tett lehetővé. Összehasonlításként: a Rolls-Royce motorja kb 70 lóerős volt, míg az Isotta-Fraschini 80 lóerőre volt képes. Már a motor is gyönyörű látványt nyújtott: a motorblokkot és a szelepfedelet fekete zománc borította, amely éles kontrasztot jelentett a főtengely, a kormánymű és a szívócsonk fémtiszta felületével. (Forrás: The Revs Institute) Birkigt számos műszaki újítást szabadalmaztatott, amelyek közül a szervófék az egyik legfontosabb. Mind a négy kerékhez tartozott egy-egy fékdob – a legtöbb autóhoz csak az 1920-as évek végétől kínáltak négykerékféket. Ráadásul már külön fékpedált is beépítettek, amely jelentősen javított a jármű kezelhetőségén. S mindezt kiegészítette az előbb említett mechanikus rásegítés. (Forrás: The Revs Institute) A Hispano, amelyet egy időben a világ legjobb autójaként reklámoztak műszaki és szempontból valóban kiemelkedő konstrukció volt. Példának okáért a Rolls-Royce még évekig oldalt vezérelt motort kínált, továbbá a Silver Ghost-hoz csupán a hátsó kerekekhez jártak fékdobok. Ennek megfelelően a Hispano-Suiza H6 árban is jócskán megelőzte riválisait: Nagy-Britanniában egy Silver Ghost 1575 fontba került, míg egy H6 2000-be. Néhány évvel később a H6B változatot már „elfogadhatóbb” 1400 fontos áron kínálták. XIII. Alfonz spanyol király Hispano-Suiza H6 autójában (Forrás: Gentlemen Driver) A H6 volt az első Hispano személyautó, amelyet nem csupán Spanyolországban, hanem a korábban repülőgépmotorokra koncentráló franciaországi üzemben is gyártottak. Persze a termelés elég lassan indult be: 1919-ben három, 1920-ban 24 alváz talált gazdára. 1921-ben érkezett az erősebb, 135 lóerős H6B. A Hispano egyik fontos ügyfele, André Dubonnet - aki a márka hírnevét versenyistálló alapításával is öregbítette - kérésének megfelelően 1924-re elkészült egy új, nyolc (!) literes változat. Ez lett a H6C, amely 180 lóerő teljesítményre és 150 km/h végsebességre volt képes. A H6C, csakúgy, mint elődei alacsony fordulatszámon is meglehetősen erősnek bizonyult, amely a típus egyik jellegzetessége. Ladislav Novak Duvivier-karosszériás Hispano-Suiza H6B autója a 2016-os Balatonfüred Concours d'Elegance szépségversenyen A H6 szériából 1919-1933 között összesen 2508 darab alvázat szereltek össze Spanyolországban és Franciaországban. 1926-1929 között a csehországi Škoda iparvállalat – még mielőtt megvásárolta volna a Laurin&Klement műveket – a Hispano-Suiza H6B liszenszváltozatával lépett be a személyautógyártók sorába. Škoda-Hispano-Suiza. Az egyik példányt T.G. Masaryk cseh államelnök használta (Forrás:Škoda) Birkigt az 1920-as évek végén a következő lépésen tűnődött. Nem szerette volna, ha a H6-t valamelyik rivális pipálja le, ezért egy V12-es motorral szerelt luxusautót készített. A Hispano-Suiza spanyol központja a második világháború után már nem tudott talpraállni. A francia részleg felhagyott a luxusautókkal, s inkább a repülőgépiparra koncentrált. Ez a vállalat számos átalakulást követően ma is működik. Ez a különleges H6C André Dubonnet megrendelésére készült. Az egyedi felépítmény a Nieuport nevű repülőgépgyártó vállalat készített. Dubonnetnek szüksége volt egy megfelelő autóra az 1924-es Targa Florio versenyhez. Mivel a cél a minél könnyebb súly elérése volt, ezért fordult a Nieuporthoz, akik tulipánfából készítették a karosszériát, amelyet többszáz réz csavarral szereltek össze. A végeredmény egy alig 70 kilós karosszéria lett. Dubonnet hatodik helyen végzett a Targa Florion, majd ötödik helyen futott be a Coppa Florio futamon. Ezek után az autót a közúti használatnak megfelelően átalakították. Ma az autó a kaliforniai Blackhawk Museum tulajdona. Ezt a Hispano-Suiza H6B alvázat Seymour Knox II, egy amerikai üzletember rendelte meg. Knox „five-and-dime” üzleteket, a mai bevásárlóközpontok ősét üzemeltette. A család óriási vagyonnal rendelkezett, amelyet műtárgyak gyűjtésére, illetve különféle befektetésekre fordítottak. Knox korábban egy Rolls-Royce Silver Ghostot használt. A Hispano alumínium felépítménye Párizsban, Thomas Hibbard és Howard Darrin műhelyében készült, az általuk szabadalmazott Silentlyte eljárással. Knox egészen az 1950-es évekig használta a Hispanot, amllyel összesen 21000 mérföldet, azaz kb 34000 kilométert tett meg. Azóta többször is gazdát cserélt, utoljára az 1970-es évek végén restaurálták. Szintén André Dubonnet megbízásából készült ez a Xenia nevű futurisztikus jármű, amely egy H6C alvázra épült. A formát Jean Andreau tervezte és a Saoutchik műhely valósította meg. Dubonnet új, lengőkaros futóművének reklámozására használta az egyedi alkotást, amely nevét az alkotó korán elhunyt feleségéről kapta.  

Szénbányákban használják majd a KAMAZ első önvezető teherautóit

2019.12.09.
Az alkatrészek robotgépjárművekkel történő szállítását Odüsszea projektnek nevezték el. A próbautak jelenleg a Kamaz ipari területére korlátozódnak. Az új teherautókat úgy tervezték meg, hogy azok bármely iparágban felhasználhatóak legyenek, ahol meghatározott útvonalakon történő szállításra van szükség. Az Odüsszea-projektben résztvevő tehertautókat a Kamaz-4308 platformjára építették fel. A jármű négy típusú érzékelővel van felszerelve: videokamerákkal, radarokkal, lézer alapú távérzékelőkkel és szonárokkal. A robotteherautó számos kommunikációs rendszerrel is ellátták. Van benne ipari Wi-Fi, 4G és speciális VHF sáv, amennyiben más kommunikációs csatornákon, illetve vészhelyzetben lehetetlenné válik a kapcsolattartás. Valamennyi adatot a jármű központi komputere dolgoz fel, és elemzi a mozgási paraméterekkel kapcsolatos beérkező információkat. A vezető nélküli Kamazokat hamarosan kipróbálják a Kuzbass ipari régió egyik szénbányájában is. A járműveket veszélyes területeken történő szállításokra tervezték. Szergej Kogogin, a Kamaz ügyvezető igazgatója elmondta: a bányászati zónába szállítandó teherautók a szénbányákból a feldolgozó pontokig szállítják majd az ipari nyersanyagot. Az önvezető járművek előnye, hogy a legkockázatosabb helyzetekben is képesek a kijelölt útvonalon tartani a járművet, függetlenül a rakománytól és az időjárási körülményektől.  A Kámai Autógyár, rövidítve KamAZ Oroszország legnagyobb járműgyártó vállalata. Központja a tatárföldi Naberezsnije Cselniben található. Nehéztehergépkocsi-gyártásban a világ 10 legjelentősebb vállalatának egyike, míg dízelmotorgyártásban a világranglista 8. helyét foglalja el.

Toyoták kísérik körbe Japánban az olimpiai lángot

2019.12.09.
Az olimpiai láng 2020. március 26-án indul a fukusimai prefektúrában lévő J-Faluból, majd áthalad Japán összesen 47 prefektúráján, valamint érinti a nemzeti történelem és kultúra számos fontos helyszínét. A konvoj az olimpiai és paralimpiai mozgalom mobilitási főtámogatója, a Toyota által rendelkezésre bocsátott környezetbarát autókból áll majd. A 2020-as olimpiai láng váltófutás konvojában részt vevő autók dekorációját úgy tervezték, hogy hűen tükrözze a váltófutás koncepcióját: „A remény bevilágítja utunkat”. Az autók oldalán az okkersárga részek és a láng a váltófutás útját jelenítik meg; a háttérhez a tradicionális fanyomatoknál használt fukibokashi színátmenet-technikákat alkalmazták megkülönböztető ecsetvonásként.  Az autók több feladatot is ellátnak, hiszen felvezetik a konvojt, előzetesen ellenőrzik az útvonalakat és kísérik a lángot vivő sportolókat, ám alapvetően mindegyik ugyanazt a célt szolgálja: „Bekísérni az új olimpiai stadionba a fellobbanó lángot, képviselni a lángot vivő sportolók és a nézők álmait, és ünnepélyessé avatni a láng útját.” Ez az üzenet díszíti majd a járművek elején elhelyezett szalagot, és megjelenik a lánggal futó sportolók egyenruháján is. A konvoj 121 nap alatt halad át Japán 47 prefektúráján, bevilágítja a remény útját, miközben bekíséri a lángot a véső helyére, az új tokiói olimpiai stadionba. Az olimpiai láng váltófutás a lángot vivő sportolókból és a váltófutást kísérő autókból áll majd. A 2020-as olimpiai láng váltófutás autókonvoját a Toyota, a 2020-as Tokiói Olimpiai világszintű mobilitási partnere biztosítja. A váltófutás autókonvoja többféle járműből és modellből áll majd, amelyek között öntöltő hibrid elektromos autók és abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás autók is helyet kapnak. A konvoj célja az útvonal mindegyik állomásán előre jelezni az olimpiai láng érkezését, és emelkedett hangulatot kialakítani a lánggal futó sportolók és az út szélén ünneplő nézők körében.  
Címkék: 

III. Peugeot Drónfilm-fesztivál: forgószárnyakra kel a képzelet

2019.12.09.
A drónfilmezés, akárcsak az autóépítés, legalább annyira szól a technikáról, mint az esztétikumról. Ha kellően magas színvonalon művelik, elmosódnak a határok cél és eszköz között: egyik sem lehet meg a másik nélkül. Ezért döntött úgy a Peugeot, a világ legrégebben aktív autógyártója, hogy felkarolja ezt a fiatal műfajt, és olyan fórumot teremt a filmkészítők, alkotóművészek és másként gondolkodók számára, ahol megmutathatják, mire képesek, ha kreativitásuk megfelelő technológiai támogatással társul. A 2016-ban alapított Peugeot Drónfilm-fesztivál mostanra a műfaj egyik legnagyobb és legfontosabb seregszemléjévé nőtte ki magát. A 2018/19-es, harmadik fesztiválra harminc nemzet operatőrei, rendezői és független alkotói jelentkeztek, a több mint 800 pályamű elbírálása komoly kihívás elé állította a zsűrit. A filmesek négy kategóriában – tájkép, történet, sport és kísérleti – nevezhették be munkáikat; az egyetlen követelmény az volt, hogy a teljes alkotás legalább 50 (a történet kategóriában legalább 30) százalékban drónnal készített felvételeket tartalmazzon. A filmrendezőkből, színészekből és újságírókból, valamint a főtámogatók képviselőiből álló zsűri1 kategóriánként három-három filmet juttatott be a döntőbe, majd a drónhasználat mértékén és minőségén túl a filmek mondanivalóját és minőségét is értékelve 2019. november 9-én közülük választották ki a végső győztest: a portugál Bernardo Bacalhaut. A 22 éves Bernardo Bacalhau informatikai mérnöknek tanul, szakterületei a játékfejlesztés és a mesterséges intelligencia. A filmezést eredetileg hobbinak tekintette, ám mostanra szinte teljesen kitölti az életét. Indiától Marokkóig számtalan mesés helyen járt, hogy sajátos látásmódjával új perspektívából mutassa be a világ csodáit. Győztes pályamunkája, a Calçada Portuguesa egyszerre mesél a címadó járdamozaikokról, ezekről a különleges, mészkőből és bazaltból készült alkotásokról, és a világ egyik legkiválóbb BMX-kerékpárosának tartott francia Matthias Dandois akrobatikus képességeiről.  Átvitt értelemben a film az ornamentikus macskakövezés több ezer éves múltra visszatekintő, ám mára kihalóban lévő mesterségét állítja párhuzamba a hivatásos extrém sportoló XXI. századi tevékenységével, a folytonosság és a változás egymástól elválaszthatatlan kettősségét ábrázolva. Az első helyezett az elismerésen kívül értékes szakmai díjakban részesült. A Peugeot által felajánlott, 5000 eurós pénzjutalom mellett a fesztivál egyik főtámogatója, a DJI drónspecialista 2500 euró értékű felszerelést ajándékozott a győztesnek. Ezeken túlmenően a Peugeot hat hetes időtartamra két darab Traveller egyterűt bocsát az alkotó rendelkezésére, ezzel megteremtve egy nagyobb szabású filmes projekt feltételeit. Emellett mind a tizenkét döntős részt vehetett a DJI szakemberei és a zsűri tagjai által tartott intenzív, kétnapos kreatív tanfolyamon. A Calçada Portuguesa méltó folytatása annak a kezdeményezésnek, amelyet 2016-ban indított útjára a Peugeot. A drónfilm-fesztivál első évében Oliver és Tabea Scholz kisfilmje, az Unendlich (Végtelenül) bizonyult a legjobb munkának, míg 2017-ben az a különleges 2D Run című alkotás vitte el a pálmát, amellyel a bolgár Marin Kafedjiiski ugyanabban az évben a New York-i drónfilm-fesztivál nagydíját is elnyerte. A Peugeot nem csak a fesztivál névadó támogatójaként kötődik a drónok világához. A vállalat kreatív kommunikációjában előszeretettel alkalmazza a többrotoros repülő szerkezeteket. Az új generációs Peugeot 508 SW vezethetőségét és stabilitását egy példa nélküli kaszkadőrmutatvánnyal demonstrálták, amelyben egy kígyó mozgását utánozó dróncsoport által kirajzolt, folyamatos mozgásban lévő folyosón haladt végig a középkategóriás kombi, míg a Peugeot e-208 elektromos városi kisautó párizsi premierjén világító drónok rajzoltak szöveges-képes animációt az éjszakai égboltra.

Szennyező szolgálati autókkal járnak a német kormány tagjai

2019.12.09.
A Deutsche Umwelthilfe (DUH) jelentése szerint Andreas Scheuer szövetségi közlekedési miniszter benzin-elektromos hibrid autója rendelkezik a legnagyobb valós szén-dioxid-kibocsátással a német kormány tagjainak szolgálati autói között. Közvetlenül utána a második legnagyobb valós szén-dioxid-kibocsátással Christine Lambrecht igazságügyi miniszter és Svenja Schulze környezetvédelmi miniszter szintén benzin-elektromos hibrid autói rendelkeznek. A kormánytagok szolgálati flottájában a legkisebb szén-dioxid-kibocsátással Gerd Müller fejlesztési miniszter és Julia Klöckner mezőgazdasági miniszter dízelautói rendelkeznek. Mindemellett a szolgálati autók egyike sem felelt meg a kilométerenként 130 grammos uniós flotta-emissziós normáknak, sem a szövetségi kormányzat, sem a tartományi kormányzatok szolgálati flottáiban. A vizsgálat szerint nem felel meg az uniós emissziós határértékeknek még a flottában szolgáló három teljesen elektromos autó sem. A teljesen elektromos és elektromos hibrid autók emissziós értékeit a németországi energiamix alapján kalkulálták. A német kormány szolgálatiautó-flottájának szén-dioxid-kibocsátása növekedett az előző évihez képest, mégpedig a 2007 óta minden évben végzett felmérésben az első alkalommal - írja a DUH jelentése. A vizsgálat 237 szolgálati autóra terjedt ki, ebből 143 volt dízel, 74 plug-in-hibrid, 17 benzines és 3 teljesen elektromos. A DUH által kalkulált valós szén-dioxid-kibocsátás mérési eljárása nem egyezik meg az autógyártók által megadott kibocsátási normával. A kalkuláció alapjául az ICCT (International Council on Clean Transportation) mérési eljárása szolgál.

Hamis okmányok és rendszámok, körözött járművek

2019.12.09.
Szolgálatból tartott hazafelé egy kelebiai járőr, aki két azonos típusú, nagyértékű személygépjárműre lett figyelmes az 53-as számú főút mentén lévő egyik parkolóban december 7-én hajnalban. A kocsik gyanússá váltak a rendőrnek, ezért értesítette kollégáit.  Az egyenruhások intézkedés alá vonták a járműhöz tartozó személyeket. Egyikük – egy férfi – az ellenőrzés során egy horvát személyazonosító igazolványt, vezetői engedélyt és forgalmi engedélyt adott át, amelyek hamisak voltak. Kiderült, hogy a férfi személyazonosságát el akarta titkolni a magyar hatóságok előtt, ugyanis az autó átvizsgálása során elkerült a valódi – svéd – igazolványa. A másik személy – egy fiatal nő – igazolta magát, valamint ellenőrzésre ő is egy hamis forgalmi engedélyt adott át a járőröknek. Az intézkedés során az is kiderült, hogy a kocsikon a rendszámokat kicserélték. Ennek ellenére az egyenruhások az alvázszám alapján megállapították, hogy a svéd hatóságok – lopás miatt – a járművek körözését rendelték el. A férfi és a nő a személygépkocsik tulajdonjogát hitelt érdemlően nem tudta igazolni, így azokat – a hamis okmányokkal együtt – a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai lefoglalták. Az ügyben az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Sirene Irodája felvette a kapcsolatot a személygépjárművek körözését elrendelő hatósággal.​ Közokirat-hamisítás bűntett, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett és orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozók a 34 éves svéd férfit és a 24 éves szerb nőt gyanúsítottként hallgatták ki. Őket őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.  

A Volkswagen elektromos jövőképe

2019.12.09.
Mindenekelőtt érdemes tisztázni, mit is nevezünk alternatív hajtásnak: gyakorlatilag mindent, amit nem hagyományos, belső égésű benzin- vagy dízelmotor hajt. Ilyen az LPG, a CNG, az elektromos hajtás, valamint ezek kombinálása egy belső égésű erőforrással. Előbbiek jelentősége jelen pillanatban elenyésző az elektromos és hibrid autókhoz képest, elsősorban infrastrukturális hiányosságok és gazdaságossági szempontok miatt. Kövi Róbert, a Porsche Hungaria alternatív hajtásokért felelős projektvezetője Annál fontosabbak azonban az elektromos modellek, amelyekkel kapcsolatban muszáj kiemelni, hogy a méltán híres MQB platform után elkészült annak elektromos testvére, az MEB is. A Volkswagen csoport összes, újonnan bemutatott elektromos személygépkocsija erre az alapra épül majd a jövőben. Ez gyakorlatilag egy az akkumulátor köré épülő alváz, ebbe kerülnek majd be a különböző akkumulátor-változatok. Modelloffenzíva Hogy a legközelebbi újdonságra koncentráljunk, a márka első dedikáltan elektromos modellje, az ID.3 2020 májusától kerül a kereskedésekbe. A modellcsalád első tagja különösen fontos a Volkswagen életében, mert elektromos mivolta mellett a személyre szabhatósága is új fejezetet jelent a német márka számára. A konszern modelljeire jelenleg is az akár 100 elemből álló opciós felszereltség listák voltak jellemzőek, de a gyártást egyszerűsítendő és így az a végső árat csökkentendő várhatóan nagyjából 10 különböző “csomagból” választhatnak a leendő vásárlók. A leendő vásárlók mellett egyébként már van 30.000 ügyfél Európában, akik letették az 1.000 eurós előjegyzési díjat, így ők már májusban beülhetnek a saját ID.3 modelljükbe. Közülük 80-an Magyarországon vannak, ráadásul elég gyorsnak kellett lenni, hogy közéjük tartozzon az ember, ugyanis 7 óra alatt elfogyott a nekünk jutó 80 darab modell. Az ID.3 ára valahol 10 millió forint körül indul majd, ami igen magasnak hangzik elsőre, viszont fontos szem előtt tartani, hogy az elektromos autók jellemzően gazdagabb alapfelszereltséggel rendelkeznek, mint hagyományos társaik, ezt figyelembe véve pedig nem sokkal drágább egy ID.3, mint egy egy hasonló, belső-égésű motorral szerelt Volkswagen. Az ID.3-at egyébként még számos új modell követi majd, a Volkswagen elektromos modelljeit jelző ID család további tagjain kívül is. Ilyen lesz az el-Born a Seat oldaláról, vagy éppen a Vision a Skodától. Ami a Volkswagen haszongépjárműveket illeti, az e-Crafter már megjelent a hazai kínálatban is, így ez a modell is elérhető a márkakereskedésekben.. Minden bizonnyal sokak számára meglepetés, de az oly népszerű Caddy modell is kapott elektromos verziót, viszont azt az ABT tuning-cég építi át és hazánkban  nem került forgalomba, adminisztrációs nehézségek és a magas ár miatt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Volkswagennél ne hinnének az elektromos haszongépjárművek létjogosultságában, egyszerűen csak ahhoz, hogy tényleg jó vételt jelentsenek a vásárlóknak, kissé alacsonyabb árra van szükség. Talán ezt az alacsony árat célzandó marad forgalomban az e-Golf, ami értelemszerűen továbbra is az előző, hetedik generációs Golf alapjaira épül. Ennek ára jó ideje csökken és ha a tendencia folytatódik, az ID.3 érkezése után minden bizonnyal azok számára is vonzó lehetőséget jelenthet, akik az régóta várt modellcsalád első tagját túlságosan drágának találják. A legjobb ár-érték arányú ajánlat ugyanakkor minden bizonnyal jó ideig az e-Up! marad. Jelenleg a különböző támogatások igénybevételével 5 millió forint alatt hozzájuthatunk egy új generációs, megduplázott kapacitásának köszönhetően egy töltéssel 260 kilómétert megtenni képes modellhez, amihez ráadásul ajándék fali töltőt is kapnak a vásárlók.   Nem feledkezhetünk meg persze a plug-in hibrid modellekről sem. Jelenleg a Passat modellekhez érhető el GTE verzió és az új 8-as szériából is less a kínálatban kétféle tölthető hybrid. A probléma ezekkel az volt, hogy a bekerülő technológia összetettsége miatt drága volt, ennek köszönhetően pedig az ügyflek inkább a tisztán belsőégésű modelleket választottak. A kompetitorok példájából kiindulva ugyanakkor a német márkánál látták, hogy a piac felvenné ezeket a modelleket, ugyanis rendkívül praktikus technológiáról van szó, csak a megfelelő áron kellene ajánlani. Ez alapján számíthatunk relatíve jó árú plug-in hibrid modellekre a konszerntől. A Volkswagen Golf és Passat mellett a Skoda Octavia és Superb is kap ilyen kombinált hajtásláncot, ahogy a Seat részéről sem maradnak adósok a tölthető hibrideket illetően. Ennyi elektromos modellt előrevetítve nem csoda, hogy a Volkswagen igen ambíciózus terveket szövöget az elektromos autókat illetően. Terveik szerint 2025-re az eladott autók 20-25%-a elektromos vagy tölthető hibrid lesz, ami a jelenlegi 11 milliós éves darabszám mellett több, mint 2 millió elektromos autót jelent évente. Várhatóan egyébként Magyarországon később érik el ezt a szintet, ugyanis amíg a gyártási kapacitás nem lesz 100%-os, a kereslet képtelen lesz kielégíteni a kínálatot.  Infrastruktúra nélkül nincs elektromos autózás Ha egy gyártó elektromos autókban akar utazni, nem tehet mást, mint hogy részt vesz a szükséges töltőhálózat fejlesztésében. Magyarországon egyébként nem állunk rosszul, jelenleg 800 töltőállomás van az utak mentén, ehhez még jövőre biztosan jön 200. Ezzel a régióban az élmezőnyben vagyunk, a kelet-európai országok közül legfeljebb Csehország jár előttünk a töltőállomások sűrűségét tekintve. Nem meglepő módon tőlünk nyugatra még jobb a helyzet a töltők sűrűségét illetően, így a Volkswagen részéről inkább az a feladat és egyben cél, hogy ezeket a kutakat szinte egytől-egyig hozzáférhetővé tegyék az ügyfeleik számára.  Hosszú távon a megoldás a We Charge kártya lehet, amely mint a Volkswagen elektromos modelljeinek alapvető tartozéka, hozzáférést biztosít majd Európa szinte összes töltőjéhez, így nem kell majd minden töltőhálózat saját kártyáját magánál tartania az embernek. Mondhatni, ez egyfajta roaming, csak ebben az esetben nem egy másik mobilszolgáltató hálózatára kapcsolódunk, hanem egy másik töltőhálózatot veszünk igénybe. Autót millióknak, nem milliomosoknak! Nem egyszerű a Volkswagen elektromos jövőképét röviden összefoglalni. Elektromos vagy plug-in hibrid modellek érkeznek a konszern legfontosabb márkáitól, dolgoznak a használhatóság fejlesztésén és mellette láthatóan azon vannak, hogy az elektromos autók valódi tömegtermékké váljanak. Minden bizonnyal ezért marad meg a hetedik generációs modell alapjaira épült e-Golf, ezért kínálják rendkívül jó áran az e-up! modellt, valamint ezért terveznek akkora volument, miközben egyszerűsítik a gyártást. Mert millióknak akarnak autót eladni, nem milliomosoknak!  

A MINI Cooper SE az „Az olasz meló” mintájára menekül a fenntarthatóság felé

2019.12.09.
Ami tegnap még belvárosi forgatag volt, az ma már nagyvárosi vezetési élmény, amelyet a MINI ügyfelei hamarosan tisztán elektromos meghajtással is átélhetnek: a MINI Cooper SE (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,8 – 16,8 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) 2020 tavaszán érkezik meg az utakra. A hatvanéves márka első tisztán elektromos meghajtású négykerekűjének piaci premierje előtt a MINI újabb kisvideóban mutatja be a zéró emissziójú mobilitás előnyeit. A BMW Group közösségimédia-felületein megtalálható, „The E-talian Job – The Getaway Car” című alkotásban a MINI Cooper SE maga mögött hagyja a belváros forgatagát, hogy felfedezze a szabadság magával ragadó érzését. A képre kattintva megnézheti a videót A kisvideót az észak-olaszországi Torino városában forgatták, a MINI jellegzetes stílusában. Az alkotásban a MINI Cooper SE vezetője valósággal kimenekül az idegtépő belvárosi araszolásból és olyan keskeny mellékutcákat választ, amelyek egyenesen a legendás Lingotto csarnok tetejére vezetik, az épületről elnevezett negyed Via Nizza útján. A történelmi épületkomplexum egykor egy olasz autógyártó vállalat legnagyobb létesítményeként üzemelt, a tetején egy körülbelül egy kilométer hosszú, kiépített versenypályával. A Lingotto csarnok ma többek között üzleteknek és hoteleknek ad otthont, a tetején elterülő versenypályát azonban az átépítés ellenére érintetlenül hagyták. A MINI Cooper SE itt idézi fel vörösre fényezett legendás elődje, a klasszikus Mini látványos köreit, amelyek az 1969-es moziklasszikusban, az eredeti „Az olasz meló” című filmben voltak láthatók. Az akciófilmben három klasszikus Mini Cooper játssza a főszerepet – a brit színész, Michael Caine mellett –, amelyek segítségével a szereplők egy látványos aranyrablást hajtanak végre. A tetőpont egy látványos autós üldözés Torino utcáin, amelynek egy jelenete a Lingotto csarnok tetején játszódik. A 2003-as feldolgozásban az „Az olasz meló” Los Angeles-be költözik, a magával ragadó akciójelenetek középpontjában azonban továbbra is a MINI Cooper áll. 2019-ben készült kisvideójában az „Az olasz meló” címet („The Italian Job”) a MINI „The E-talian Job” címre változtatta, hiszen a károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedő, szinte hangtalan MINI Cooper SE a belvárosi forgatag elől Torino legélvezetesebb aszfaltcsíkjára menekül. A MINI Cooper SE 135 kW / 184 lóerő maximális teljesítményre képes elektromos motorja azonnali teljesítmény-leadásra képes, amely lélegzetelállító vezetési élményt ígér, miközben a padlólemezbe mélyen süllyesztett akkumulátorcsomag jelentős mértékben csökkenti az autó súlypontját. A tervezőmérnökök ráadásul a MINI Cooper SE futómű-technológiáját is a sportosan dinamikus vezethetőség szempontjai szerint hangolták be, az elektromos mobilitás és a gokartos vezetési élmény így most először kéz a kézben jár – és nem csupán a Lingotto csarnok tetején, hanem a hétköznapok útjain is. A MINI Cooper SE 3,9 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 60 km/órás sebességre és 7,3 másodperc alatt 100 km/órás tempóra. Agilis vezethetősége mellett az újdonságot széleskörű alapfelszereltség, típus-specifikus kijelző-tartalmak és járművezérlő opciók, valamint billenőkapcsolóról aktiválható, két működési üzemmódban állítható fékerő-visszatáplálás fémjelzi. Egyetlen feltöltéssel 235 – 270 kilométernyi tisztán elektromos hatótávolságával a MINI Cooper SE nem csupán a belvárosi forgatagok kikerülésére alkalmas, de arra is, hogy vezetési élményével kiutat kínáljon a hétköznapokból.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója