Clio RS helyett jöhet a Zoe RS?

2019.11.16.
Nem újdonság, hogy az egyre szigorodó CO2-kibocsátási kvóták felzabálják az izgalmas sportkocsikat, a darálás pedig értelemszerűen először a hot hatch kategóriát éri el. Sajnos nincs ez másképp a Renault és a Renault Sport háza táján sem, ahol minden jel arra mutat, hogy kénytelenek lesznek megszabadulni jelenlegi palettájuk legkisebb méregzsákjától, a Clio RS-től. Azonban nem szeretnének teljesen sportautó nélkül maradni, ezért kerestek egy alternatív megoldást. Ez lehet az első villanyautójuk RS változata. A felfújt Zoe ötlete nem új, 2017-ben már bemutattak egy 454 lóerős változatot belőle, meglehetősen erős szélesítésekkel, és az akkori Formula E futamokon portyáztatták. Minden jel arra mutat, hogy a visszajelzések pozitívak voltak, ha újra előkapták ezt az ötletet. Ezzel egyébként a Renault lenne az első autógyártó, aki meglépi a villanyosítást a hot hatch szegmensben, ezzel esetleg a versenytársakat is táncra invitálva. Talán egyszer a Ford és a Volkswagen is boldogan mutatja be sportosított elektromos autóját a Fiesta ST és a Polo GTI helyett. Akárhogyis, egy 3,2 másodperc alatt 100-ra ugró villanyautó sem lehet kisebb élmény, ha olyan a technika alatta.  

A Volkswagen csoport 60 milliárd eurót fordít az elektromobilitásra és a digitalizációra

2019.11.15.
Közleményük szerint a két területre szánt összeg a 2020-2024-es időszakban tervezett valamennyi beruházási és kutatás-fejlesztési kiadás 40 százalékát teszi ki. A társaság korábban jóval kisebb hangsúlyt fektetett az elektromobilitásra és a digitalizációra. Az előző ötéves tervezési szakaszban - amelyben a 2019 és 2023 közötti időszakra készítettek terveket - még azzal számoltak, hogy 44 milliárd eurót összpontosítanak erre a két területre, ami valamennyi beruházási és kutatás-fejlesztési kiadás 30 százalékát jelenti. A frissített tervben előirányzott 60 milliárd euró nagyobbik része, 33 milliárd euró az elektromobilitás területére jut. A program részeként a csoport tisztán elektromos meghajtású modelljeinek gyártására állítanak át a zwickaui után négy további németországi üzemet - Emden, Hannover, Zuffenhausen és Drezda  -, valamint a csehországi Mlada Boleslav, az amerikai Chattanogga és a kínai Fosan városában és az ugyancsak kínai Sanghaj térségében fekvő Antingban működő üzemet. Az összeg másik részét, 27 milliárd eurót a digitalizációra és az úgynevezett hibridizációra, belsőégésű és elektromos motorral egyaránt rendelkező modellek fejlesztésére fordítják. Zwickauban november elején kezdték meg az első teljesen elektromos Volkswagen személyautó, az ID.3 sorozatgyártását. A felügyelőbizottság pénteki ülésén szintén frissített, a következő tíz évre kitekintő modellfejlesztési terv szerint 2029-ig 75 tisztán elektromos meghajtású és 60 hibrid modellt vezetnek be. A tervhez tartozó előrejelzés szerint az eladott elektromos kocsik száma 2029-re eléri a 26 milliót, a hibrideké pedig megközelíti a hatmilliót.  A VW a világ vezető járműgyártó csoportja. Az idén a január-szeptemberi időszakban 8,005 millió járművet értékesített, ami 1,5 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 8,131 millióhoz képest. Árbevétele 186,617 milliárd euró volt, ami 6,9 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 174,577 milliárd euróhoz képest. Az adózás utáni nyereség 11,154 milliárd euró volt, 19 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában elért 9,376 milliárd eurót. A csoporthoz a névadó Volkswagen és a Porsche mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár tartozik, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a Volkswagen gyártja.(mti)

N-Day - Hyundai i30 N élménynap

2019.11.15.
A dél-koreai autógyártó mondhatni új frontot nyitott a sporttagozatának megnyitásával. A márka részéről ez nemcsak egyfajta piaci trendkövetésnek tudható be, hanem egy presztízs lépés is, ami kétségkívül acélosíthatja az autógyártó tekintélyét. Egészen pontosan nem acélosíthatja, hanem acélosította, ugyanis az i30 N piacralépése igen rövid idő alatt bizonyított, amivel egyben kesztyűt dobott a kategória riválisainak is. Sikerét mi sem fémjelzi jobban, mint az, hogy a honi forgalmazóknál szűk másfél év alatt közel száz ilyen vehemensebb példány talált gazdára. Az i30 N szériája már kétféle karosszéria változatban is megvásárolható, ugyanis az ötajtós mellett az év elején debütált egy csapotthátú fastback kivitel is kínálatában. Az i30 sportváltozatainak kétféle karosszéria variációja mellett kétféle teljesítményt is kínál a gyár. Az N széria belépő erőforrása 250 lóerő, aminek izomzatát a performance csomaggal további 25 lóerővel lehet növelni. A helyzet hazai unikuma, hogy piacra került egy „Michelisz Limited Edition változat” is. Ezek az egyedi i30 N-ek nem csak versenyzőhöz köthető optikai jegyekben térnek el a többi változattól, hanem egy speciális konfiguráció, amit a Hyundai márkanagykövete állított össze. Az egyedi csomag nem csak technikai elemeinek összeválogatásában különleges, hanem ár-értékarányban is kedvezőbb, mintha kiválasztott opciókat külön-külön rendelnénk meg bele. Az i30 N tehát sikerpályára állt nem véletlen, az egyre növekvő rajongótábora sem, ami immáron nagycsaláddá vált, aminek első hivatalos eseményét az Euroringen rendezték meg importőr bábáskodás mellett. A rendezvényen - a vevőgondozás gesztusán túl – mindenkinek lehetősége volt megtapasztalnia az i30N valódi tudását, olyanokat is, aminek kipróbálását a hétköznapi közlekedés és forgalom nem tesz lehetővé. Az Euroring aszfaltcsíkja csendes arcát mutatta ezen a délelőttön csak az őszi nap sugarai köröztek rajta magányosan. A pillanatnyi nihilt a meghívott vendégek konvoja törte meg, akik némi kipufogószerenád kíséretében autóikkal elfoglalták helyüket a versenypálya rajtrácsán. De bármennyire is viszketett a népek keze a kormányon, nem az időmérő kör következett, hanem egy össznépi pályabejárás. A mezőny tehát alapjáraton ketyegett végig Michelisz Norbert felvezetésével, amiben Norbi részéről jól tetten érhető volt némi edukációs jelleg is. Most még nem a tempó volt az érdekes, hanem leginkább a közel húsz i30 N-nek a látványa. Ugyan a felvezető kör legfeljebb csak látens módon borzolhatta meg az alkalmi pilóták mellékveséit, antrénak mindenképpen jó volt. Legalábbis ez tükröződött a vendégek arcán, akik az üdvözlő kör után a boxutca előtti random park fermében deponálták le autóikat. A találkozó hivatalos megnyitója ugyanis ekkor következett, ahol Ördög Ibolya a márka marketing és kommunikációs vezetője, Michelisz Norbert autóversenyző, a Hyundai márka nagykövete és Bári Dávid a M1RA csapat társalapítója köszöntötte a vendégeket. A házigazdák szinte azonnal túlléptek a protokollon, ami jól megágyazott a családias közvetlen hangulatnak. A középpontban természetesen az i30 N mellett a Norbi bajnoki kilátásairól is szó esett, aki töretlen lelkesedéssel és optimizmussal beszélt a még hátralévő versenyévadról. Pilótánk esélylatolgatása után pedig a nap hátralévő programjának ismertetése - amit Norbi megfűszerezett némi vezetéstechnikai instrukcióval is - szinte azonnal becsempészte a versenyhangulatot a résztvevők közé. Bári Dávid, Ördög Ibolya, Michelisz Norbert Végignézve az egybegyűlteken akár azt is gondolhattam volna, hogy egy szériakupa eligazításán vagyok, ugyanis annyi „csapatpólós” vendég volt, hogy ismeretlenül is lehetett tudni, hogy ki kivel van. El is gondolkoztatott a dolog a márkaindentitás kérdésén, ami itt és most jól megmutatkozott. Tudvalevőleg és általánosságban véve sem egyedi esetről beszélünk, hiszen óriási közösségeket kovácsolt már össze egy márka, vagy modell szeretete, imádata. Talán azért volt feltűnő, mert éppen egy Hyundairól volt szó. Noha a dél-koreai márka az európai autópiac egyre relevánsabb szereplőjévé válik mégsem arról híres, hogy modell-funok vegyék körbe – legalábbis eddig…    

Új szolgálati járműveket kapott a büntetés-végrehajtás

2019.11.15.
Mint írták, folytatódott a büntetés-végrehajtás gépjárműparkjának korszerűsítése, pénteken a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója, Papp Károly altábornagy adta át a tizenegy új fogvatartotti szállítójárművet és a hét autóbuszt. (képek: BVOP) Hozzátették: a büntetés-végrehajtás számára kiemelt feladat a fogvatartottak biztonságos mozgatása és korszerű körülmények közötti szállítása. A most átadott Volvo típusú többfunkciós rabszállítók a biztonsági előírásokat maximálisan garantálva egyszerre 40 elítélt szállítására alkalmasak. A 18 új gépjármű összértéke 2,4 milliárd forint. Mint írták, a büntetés-végrehajtási szervezet a következő évben további speciális szállítójárművek beszerzését tervezi. (mti)

Abarth rali kupa

2019.11.15.
A Rally Hungary különösen nehéz versenynek bizonyult, köszönhetően a számos gyorsasági szakaszon sárral borított aszfaltnak. Ebben a helyzetben az Abarth 124 Rally lett az R-GT géposztály királya: a versenyt a cseh Martin Rada és navigátora, Jugas Jaroslav (Agrotec Czech Team Abarth) nyerte meg, Nucita a második helyen ért célba. Polonski az első etap végén megállni kényszerült, ám így is bajnoki ezüstéremmel vigasztalódhatott. Andrea Nucita (Bernini Rally): „Küldetés teljesítve – de nem volt könnyű feladat! A mai napon sárral borított utakon kellett versenyeznünk, ám arra koncentráltunk, hogy biztonságosan célba érjünk, és ezzel megnyerjük az Abarth rali kupát. Különösen sokat jelent számomra, hogy Abarth autóval lehettem bajnok.” Dariusz Polonski (Rallyetechnology): „Sajnos a problémák miatt nem vehettünk végig részt a küzdelemben. Mégis elégedett vagyok a szezonban nyújtott teljesítményünkkel, hiszen kiismertem ennek a kivételes autónak a vezethetőségét.” A szicíliai származású Nucita a közelmúltban ünnepelte harmincadik születésnapját. Az olasz versenyző sportpályafutásában mindig is központi szerepet játszott az Abarth márka. Első sikereit 2010-ben az Abarth 500 R3T Trophy-ban érte el. Miután a második helyen zárta az évet a márkakupában, lehetőséget kapott arra, hogy egy hivatalos Abarth Grande Punto S2000 volánja mögött részt vegyen a Monza-ralin. 2017 óta az Abarth 124 Rally versenyautóval ért el ragyogó eredményeket - mint a 2018-as Monte Carlo ralin, hivatalos WRC Plus autókkal és pilótáikkal színesített mezőnyben elért összesített negyedik helye -, amelyek az olasz versenyautó egyik legnagyobb mesterévé tették. Az ERC bajnokság keretein belül megrendezett márkakupa hat versenyén négy első, egy harmadik és egy negyedik helyezést ért el, ezzel biztosítva be a 2019-es bajnoki címet.

A BMW idén duplán elhódította az Arany Kormánykerék díjat

2019.11.15.
Az Arany Kormánykerék díjat az Auto Bild német autós szakmagazin és a Bild am Sonntag vasárnapi napilap azzal a céllal hívta életre negyvenhárom esztendővel ezelőtt, hogy évről évre kitüntesse vele az autóipar legjobb és legszebb újdonságait, az olvasók szavazata és a szakmai zsűri állásfoglalása alapján. A hőn áhított díjat 2019-ben a BMW két kategóriában is elhódította: az új BMW 1-es sorozat a kompakt gépkocsik mezőnyében bizonyult a legjobbnak, az új BMW 8-as sorozat pedig az év legszebb új autójaként diadalmaskodott. A trófeákat Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke vette át 2019. november 13-án, a Berlinben megrendezett gálaeseményen. 1976-os megalapítása óta az Arany Kormánykerék díj az autóipar egyik legelőkelőbb elismerésévé érett. Idén hét kategória összesen ötvennyolc újdonsága szállt versenybe a kitüntetésért: első körben a lapok olvasói választották meg a hét kategória három legjobbját, amelyeket ezt követően egy tizenöt tagú szakmai zsűri – benne olyan legendás pilótákkal, mint Walter Röhrl és Hans-Joachim Stuck – vizsgált át tüzetesen a Drezdához közeli Lausitzring zárt aszfaltcsíkján. Az olvasók a legszebb idei újdonságra is az ötvennyolc jelölt közül adhatták le szavazatukat. Az új BMW 1-es soroza versenypályás tesztvezetése lehetőséget adott a zsűritagoknak arra, hogy első kézből éljék át a márka által fémjelzett vezetési élmény merőben új formáját. Az iránymutató prémium kompakt harmadik generációja elsőként hozta el a jelenbe a bajor prémiumgyártó vadonatúj fejlesztésű, elsőkerék-meghajtású padlólemezét, amely a kategóriaetalon agilitás és a vérpezsdítő menetdinamika magával ragadó egységével kecsegtet. A páratlan vezetési élmény a csúcstechnológiás hajtáslánc, a típus-specifikus futómű, a megannyi innovatív műszaki megoldás, valamint a létező összes menetdinamikai hozzávaló és vezérlőrendszer harmonikus együttműködésének eredménye. Kulcsfontosságú alkotóelem e téren a BMW i3s tisztán elektromos prémium kompakt technológiai örökségeként alkalmazott ARB technológia (hajtásfüggő kipörgés-korlátozás), amely belsőégésű erőforrással szerelt modellben most először került sorozatgyártásba és minden korábbinál gyorsabban, illetve pontosabban kontrollálja az egyes kerekek kipörgését, ezzel pedig még jelentősen jobb tapadást garantál, legyen szó akár padlógázas kigyorsításról, akár kanyarodásról, akár nedves útviszonyokról. Oliver Zipse és Adrian van Hooydonk Az új BMW 1-es sorozat kiemelkedően magas pontszámot kapott jelentős mértékben megnövelt utasterére, kifinomult vezetést támogató rendszereire és legkorszerűbb járművezérlő, illetve járműkapcsolati megoldásaira is. Rendhagyó újdonság e téren az alapfelszereltségként kínált Active Guard Plus csomag, amelynek része a sebességkorlátozásokra figyelmeztető rendszer (Speed Limit Info), az aktív sávtartó technológiával dolgozó, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (Lane Departure Warning), az automata fékező funkcióval dolgozó, ütközésre és gyalogosokra figyelmeztető rendszer (Collision and Pedestrian Warning with City Braking), a BMW Head-Up kijelző (az opcionális extrafelszereltség részeként először vált elérhetővé a modellhez) és az ugyancsak opcionális extrafelszereltségként megrendelhető, hangvezérléssel működtethető BMW Intelligens Személyi Asszisztens (BMW Intelligent Personal Assistant) is. A BMW a lélegzetelállító kisugárzás és a vadonatúj formanyelv kettősével nyerte el idei második Arany Kormánykerék díját: az Auto Bild és a Bild am Sonntag lapok olvasói 2019-ben az új BMW 8-as sorozatot választották meg a világ legszebb új autójának. A bajor prémiumgyártó luxus sportautójának karosszériája érzelmekben gazdag, dinamikus vonalvezetés mentén öltött testet, a precíz vonalakkal megálmodott jármű-sziluett és a hosszan elnyújtott, nagyméretű karosszériafelületek elegáns harmóniájaként. A szemet gyönyörködtető karosszériarészletek és az egyedülálló stílusjegyek egy széleskörű frissítésen átesett formanyelv gyümölcsei, amelyek letisztultságukkal, modern kisugárzásukkal és érzelmekben gazdag eleganciájukkal az új BMW 8-as sorozat mindhárom karosszériaváltozatának hamisítatlanul egyedi aurát kölcsönöznek. Hosszan elnyújtott jármű-sziluettjével, keskeny ablaksávjával, kecsesen ereszkedő tetővonalával és sportautósan egyedi, „duplahullámos” kontúrjával az új BMW 8-as Coupé a sportosság és a luxus legvarázslatosabb harmóniáját kelti életre. A vászontetővel szerelt BMW 8-as Cabrio eközben az elegancia és az exkluzivitás magával ragadó kettősével kecsegtet, a BMW 8-as Gran Coupé pedig két extra ajtajának és bőséges hátsó utasterének köszönhetően négy teljes értékű ülésen kínálja fel a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek a vezetés színtiszta élményét.

Audi Hungaria-díj a minőségi táncművészetért

2019.11.15.
A Győri Nemzeti Színházban az Anna Karenina című darab szombati premierje után a Győri Balett magántáncosa, Artem Pozdeev vehette át a díjat az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagjától, Dr. Knáb Erzsébettől. A táncost egy háromtagú kuratórium választotta ki az egymillió forint pénzjutalommal járó díjra. Dr. Knáb Erzsébet, az AUDI HUNGARIA Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, Artem Pozdeev, a Győri Balett magántáncosa és Kiss János, a Győri Balett igazgatója  „Az idei esztendőben 40 éves Győri Balett olyan művészi értéket képvisel, amely világszínvonalon meghatározó jelentőségű. A balett táncnyelvével kifejezett érzelmeket, történéseket a Győri Balett művészei kimagasló tehetségükkel közvetítik felénk, hozzájárulva  ezzel a magyar balettművészet világszintű elismertségéhez. Az Audi Hungaria számára megtisztelő, hogy immár 17 éve főszponzorként támogathatja a jubiláló társulatot”, mondta Dr. Knáb Erzsébet a díjátadón. „Partneri együttműködésünk keretében 2014 óta adjuk át a díjat egy-egy kiváló balettművésznek, bízva abban, hogy ezzel hozzájárulhatunk a kiemelkedő tehetségek művészi pályájának sikeréhez”, tette hozzá Dr. Knáb Erzsébet. Az Audi Hungaria elhivatott a régió kulturális életének támogatása iránt. Többek között a Győri Balett által évente megrendezésre kerülő Magyar Táncfesztivál és a győri Négy Évszak Fesztivál nyárzáró koncertje mellett is szponzorként áll az Audi Hungaria.

Hogy kerül a labda a gumiabroncsba?

2019.11.15.
Két prezentáció között sajátos fociverseny színesítette a szakmai napot. A feladat látszólag egyszerű volt. A labdát be kellett rúgni az abroncs közepébe. A helyzetet nehezítette, hogy a többség utcai cipőben próbálkozott a sajátos mutatványra. A legjobbak ajándékban részesültek. Szűcs Attila tulajdonos-ügyvezető távollétében Pirityi Béla cégvezető vázolta fel az Eurotrade Kft. helyzetét. A fő profilt jelentő járműkereskedelem mellett ma már sok lábon áll a cég. A megújuló energiatermelés és ehhez kapcsolódó kereskedelmi tevékenységek mellett egyebek mellett az ingatlanfejlesztésben, valamint táplálék kiegészítők és vitaminok forgalmazásában is érdekelt a cég. Pirityi Béla cégvezető vázolta fel az Eurotrade Kft. helyzetét. A járműkereskedelem adja a profil 85 százalékát, amelyhez szerviz, alkatrész és gumiabroncs üzletág is társul. Ez utóbbi több féle márkát is forgalmaz, a döntő részt azonban a Sailun és a Maxam márkák adják. Képviseletében Karol Podszus ismertette a céghálót. Elmondta, a Sailun 2002-ben alakult. 2011-ben megvették a Maxam Tiret, s ugyanebben az évben a céget bejegyezték a sanghaji tőzsdén. 2013-ban elkezdték építeni a vietnámi gyárukat. Nem kínai márka vagyunk, hanem világméretű hálózat – fogalmazott prezentációjában a cég képviselője. Beszélt arról is, hogy központi irodájuk Bostonban található, s a világban 13 ezer munkavállalót alkalmaznak. Tizenegy év alatt egy kis cégből a világban ismert vállalkozássá váltunk – fogalmazott Karol Podszus az M1 Truckban. A cég fejlődését számadatokkal is alátámasztotta. Az éves eladások a 2008-as 297 millió dollárról 2018-ra 2,4 milliárdra nőtt. Jelenleg a világ 18 legnagyobb abroncsgyártója, termékeik 167 országban érhetők el. Négy gyáruk mellett három fejlesztő központtal is rendelkeznek, s egy gumiültetvényük is van. Karol Podszus - balról - és a tolmács. Küldetésünk, hogy a legmagasabb szintű vevői elégettséget érjük el, feladatunk pedig az, hogy üzleti megoldást kínáljuk a cégeknek – zárta prezentációját Karol Podszus. Janis Amolins további adatokkal is szolgált prezentációjában. Egyebek mellett kifejtette, hogy három gyáruk Kínában, egy pedig Vietnámban összesen 47 millió személykocsi, 5,6 millió teher- és 238 ezer OTR abroncsot gyártott. 2018-ban Európában 6,1 millió személy és 517 ezer teher abroncsot értékesítettek. Janis Amolins Speciális abroncsaik a világ ötven bányájában találhatók meg, s beszállítóik a Caterpillarnak, amely kétszeres elismerésben részesítette 2017-ben a Maxamot, a nulla minőségi hiba és nulla szállítási késedelem önmagáért beszél. Végezetül megtudhattuk azt is, a Sailunnak Thaiföldön saját nyers gumi feldolgozó üzeme van, ötven ezer tonna éves kapacitással. Lazításként célba lövés gumiabroncsba.  

Vezeték nélküli forgalmi jelzőlámpa fejlesztője kapta az első Közlekedési Innovációs Díjat

2019.11.15.
2019. november 14-én este ünnepélyes keretek között, idén először adták át a Közlekedési Innovációs Díjat, amelyet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) közösen alapított. Az elismerést Dr. Tettamanti Tamás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa érdemelte ki innovatív forgalmi jelzőlámparendszerével. „A fejlesztés újszerűsége a vezeték nélküli technológia, amely lehetővé teszi, hogy alépítmény és kábelezés nélkül, rendkívül gyorsan és költségtakarékosan telepítsünk jelzőlámpás rendszert, akár olyan helyen is, ahol ez hagyományos módon nem megoldható. Dr. Tettamanti Tamás - kép: NÚSZ Zrt. A berendezés energiaellátása is korszerű, a hagyományos jelzőlámpákkal ellentétben napelemes működési mód is választható” – foglalta össze az innováció lényegét a díjazott. A díj odaítélésekor a független szakértőkből álló bírálóbizottság figyelembe vette, hogy a pályázattal kapcsolatban már megvalósult, kézzelfogható eredmények is rendelkezésre álltak, a prototípus megbízhatóan működik. A fejlesztés tudományos eredményeit szakfolyóiratokban publikálták, és már a használatiminta-oltalom bejegyzésére is sor került. Bartal Tamás, a NÚSZ vezérigazgatója, a díj ötletgazdája elmondta: „a közlekedésinnovációs kezdeményezések felkarolása és nyilvánossággal történő megismertetése a vállalat egyik küldetése. Fontos cél volt továbbá a fiatalok támogatása, így a közlekedési szakma eredményeinek bemutatása és elismerése, ami végeredményben Magyarország versenyképességéhez is hozzájárul.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója