Hatan meghaltak egy balesetben Fegyverneknél

2019.05.27.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint két személygépkocsi frontálisan ütközött. A baleset a 4-es számú főút 132. kilométerszelvényben történt Fegyvernek és Kenderes között. A rendőrség teljes útlezárás mellett kezdte meg a baleset helyszínelését. A 4-es főút forgalmát mindkét irányból Bánhalma irányába terelik.

Az autóipar PR-katasztrófái

2019.05.26.
Bármennyire is a biztonságról is hires a Volvo, a sajtóbemutatókon valahogy nem igazán jönnek össze a dolgok. 2010-ben történt, hogy a Volvo az akkoriban nagy újdonságnak számító automata városi vészfékfuknciót szerette volna bemutatni újságírók egész hadának. Mint tudjuk, az internet nem felejt, így sokan találkozhattak már ezzel a videóval. De mi is történt? A Volvo állítása szerint emberi mulasztás történt, ami miatt a rendszer nem volt bekapcsolva. Szerencsére senki sem ült az autóban, bár a svédek állítása szerint egy sofőr azonnal érzékelte volna a problémát. Mindenesetre biztosan megtanulták, hogy ha automata biztonsági rendszert demonstrálsz, akkor kapcsold is be! A következő videó (itt) néhány évvel ezelőtt terjedt az interneten és ha már témánál járunk, érdemes tiszta vizet önteni a pohárba. A felvétel a Dominikai Köztársaságban készült, ahol néhányan úgy döntöttek, saját magukon tesztelik a gyalogosfelismerés funkcióját, csak azzal nem számoltak, hogy az ő autójukban nincsen ilyen funkció. Miután a videó terjedni kezdett, a svédek azonnal jelezték, hogy semmi közük ahhoz, az autóban nincs ilyen funkció, és ilyen mértékű gyorsításnál egyébként sem biztos, hogy bekapcsolna. Nem csak a múltban történtek hibák, manapság is előfordulnak hatalmas leégések. Az Infiniti idén Detroitban mutatta (volna) be az új elektromos SUV koncepcióautóját, a QX Inspiration-t. Karim Habib, a gyártó designért felelős vezetője a színpadon állt és a terv az volt, hogy hamarosan megérkezik az autó is. Igen kellemetlen lehetett, amikor be kellett jelentenie, hogy sajnos az új modell valamilyen technikai probléma miatt nem tud feljönni a színpadra. Infiti QX Inspiration. - Infiniti Sokféleképpen lehet leégni, és még csak sajtótájékoztató sem kell hozzá, de a legnagyobb hibát magasan a GM vezetői követték el még a válság idején. A 2008-as válság idején az amerikai autógyártók óriási bajba kerültek és többségük kénytelen volt segítséget kérni az államtól, hogy megmeneküljenek a csődtől. Na, hogyan utaztak a GM vezetői adófizetői pénzt kérni Washingtonba? Autóval, hogy demonstrálják a spórolást és útközben legalább többen lássák az autót? Dehogy. Normális repülőjárattal? Ugyan, milyen már az. Magánperülővel utazni, hogy azt kérjük, mentsenek meg a csődtől? Természetesen. Aki nem dolgozik, nem is hibázik, de a fenti hibák puszta meggondolatlanság miatt okoztak kész PR-katasztrófát. Minden bizonnyal azóta a gyártók is jobban odafigyelnek arra, hogy ne rontsák el több év munkáját néhány perc alatt, de biztosak lehetünk benne, hogy még sok hasonló eset okoz számunkra egyszerre szekunder-szégyenérzetet és csal mosolyt az arcunkra.

Közösségi eseménnyé vált a Mercedes-Benz gyár futóversenye

2019.05.26.
A Mercedes-Benz Gyár Futóverseny ma már nem csupán a megyeszékhely, hanem a tágabb régió egyik legnépszerűbb sporteseményének számít, amelyre az ország távolabbi pontjairól is sokan érkeznek. Ennek megfelelően ebben az évben rekordgyorsasággal, néhány hét alatt telt be a kétezer fős nevezési létszám.    A Mercedes-Benz gyár minden évben igyekszik a sportnap vendégeinek újat kínálni, ezért rendeztek ebben az évben – a futóverseny történetében első alkalommal – minden távot a gyárkerítésen belül. Mind a gyermekversenyek, mind a felnőtt távok teljes egészében – a rajt-cél területet is beleértve – az autógyár területén át vezettek. A résztvevők keresztülfuthattak a karosszériaüzemen, és az összeszerelő üzem egyik logisztikai csarnokát is érintették.      A sportesemény egyre népszerűbb a felnőttek és a gyerekek körében, számos család vett részt a közös időtöltésen. A versenytávokat idén összesen 2000 futó teljesítette. 2019-ben az 1,3 km-es távon közel 400 gyermek futott, az 5x5 km-es váltófutáson 88 csapat tette próbára erejét. A 10 km-en több mint ezer versenyző futott, a leghosszabb, 25 km-es távot 202 fő vállalta. A felnőttek futóútvonala öt kilométeres körökből állt.   A május 26-i Mercedes-Benz Gyár Futóverseny a 9:00 órával elrajtoló 25 kilométeres és 5x5 kilométeres váltóval vette kezdetét. A bemelegítő torna után 10:15-kor a gyermekek következtek az 1,3 kilométeres futással, végül 11 órától a 10 kilométeres táv indulói futhattak.   A bemelegítéseket a gyár Spartan Training Group csapata tartotta, amely 2016 januárjában alakult és azóta az ország 46 Training Group-ja közül az egyik legnagyobb csapatává fejlődött.   A legjobb helyezéseket elért versenyzőknek Christian Wolff, a kecskeméti Mercedes-Benz gyár ügyvezető igazgatója gratulált és adta át a díjakat. Úgy vélte, örömre és büszkeségre ad okot, hogy miközben a sportolással a résztvevők az egészséges életmód mellett teszik le a voksukat, a rendezvény fontos közösségi esemény is. Mint mondta: „Versenyünk igazi hagyománnyá nőtte ki magát, amely a gyár vonzáskörzetéből, de Magyarország más részeiből is vonzza a futókat és kísérőiket”.    Mivel a Mercedes-Benz Gyár Futóverseny nem csak az eredményességről, hanem az összetartozásról is szól, a verseny minden indulója elismerő érmét kapott.   Legjobb eredmények: Gyermektáv (1,3 kilométer) Lányok: 1. helyezett: Kiss-Pauditz Aliz 2. helyezett: Nagy Zsófia 3. helyezett: Balogh Nóra Fiúk: 1. helyezett: Bori Noel 2. helyezett: Hajdu Erik 3. helyezett: Óvári Csanád   10 kilométeres táv Nők: 1. helyezett: Bor Katalin Diána 2. helyezett: Mencel Mónika Szabina 3. helyezett: Virág Dóra Férfiak: 1. helyezett: Nagy Richárd 2. helyezett: Horváth Zsolt 3. helyezett: Licsák Zoltán   25 kilométeres táv Nők: 1. helyezett: Koleszárikné Németh Beáta 2. helyezett: Geráné Tapasztó Ágnes 3. helyezett: Vass Melinda Férfiak: 1. helyezett: Maglódi Levente 2. helyezett: Lesi Zoltan 3. helyezett: Fodor Gábor   5x5 kilométeres váltó csapat 1. helyezett: Spartan Kecskemét (Horváth Gábor, Mészáros Csaba, Bukor Tamás, Sárai-Szabó Tamás, Abonyi Ákos) 2. helyezett: Csongrád VVSE I (Pálinkó Péter, Kovács Máté, Szarvas Dávid, Kupeczki Kornél, Hegedűs Levente) 3. helyezett: Haragos Pistik (ifj. Molitórisz Károly, ifj. Csikós Zoltán, ifj. Tréfás András, Kollár Bálint, Dobecz Richárd)  

Monacói Nagydíj: Hamilton győzött, és növelte előnyét az összetettben

2019.05.26.
A 34 éves versenyzőnek ez az idei negyedik és pályafutása 77. futamgyőzelme, Monacóban karrierje harmadik diadalát aratta. A második helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett, a dobogó alsó fokára pedig Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas állhatott fel. A rajt előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a hétfőn 70 évesen elhunyt háromszoros világbajnok osztrák Niki Laudáról. A pilóták körbe álltak a monacói célegyenesben, és mindannyian piros baseball sapkát viseltek, melynek az elején fehér NIKI felirat volt, a bal oldalára pedig Lauda három vb-címét jelképezve három aranyszínű babérkoszorú került, benne a vb-győzelmek évszámával. A start gond nélkül zajlott le, Hamilton megtartotta a vezető pozíciót, mögé Bottas és Max Verstappen (Red Bull) sorolt be a második és harmadik helyre. A 15. kockából rajtoló Charles Leclerc (Ferrari) igyekezett nagyon hamar előrébb jönni, de az egyik előzési kísérleténél megpördült, defektet is kapott, a pályára került gumitörmelék takarítása miatt pedig a versenybíróság beküldte a biztonsági autót. A Safety Car pályán töltött időszaka alatt a mezőny minden tagja megpróbálta letudni kerékcseréjét, Verstappen és Bottas egyszerre járt a boxutcában, ahol a holland megelőzte a finnt, de a küzdelem hevében a két autó összeért, s Bottas defektet kapott, ezért újra be kellett mennie a boxba. A biztonsági autós szakasz után az élen Hamilton maradt, mögötte Verstappen, Vettel, Bottas volt a sorrend, a versenyautója nehéz vezethetőségére panaszkodó Leclerc pedig a 19. körben feladta a futamot. Valamivel később a boxutcában történtek miatt Verstappen öt másodperces időbüntetést kapott a versenybíróktól. Hamilton a 35. körtől kezdve elkezdett panaszkodni arra, hogy a gumik olyan állapotban vannak, amely nem teszi lehetővé, hogy végigmenjen a versenyen, később már annak a félelmének adott hangot a csapatrádión, hogy nem tudja maga mögött tartani az ellenfeleket. A brit címvédő mögött Verstappen száguldott a második helyen, őt Vettel és Bottas követte minimális lemaradással. A hajrában Hamiltonnak minden tudására szüksége volt ahhoz, hogy megakadályozza Verstappent az előzésben, de végül sikerrel járt, győzelmét pedig Niki Lauda emlékének ajánlotta.  Verstappen az öt másodperces időbüntetése miatt másodikként ért ugyan célba, hivatalosan azonban negyedik lett.     A vb két hét múlva, a Kanadai Nagydíjjal folytatódik Montrealban.

Kitiltják Rómából az EURO3 besorolású dízeleket

2019.05.26.
A dízelmeghajtású járművekre bevezetendő tilalom hétfőtől péntekig lesz érvényben, kivéve a nem a hétvégékre eső ünnepnapokat. A rendelkezés nem vonatkozik a fogyatékkal élők által járműveire. „Az intézkedés célja a környezetszennyezés szintjének korlátozása a fővárosiak egészségének védelmében” - írja a római polgármesteri hivatal közleménye. Az olasz főváros vezetése hosszú távú programot dolgozott ki a közlekedés okozta környezetszennyezés visszaszorítására. A fenntartható fejlődés jegyében kialakított terveket várhatóan augusztusban fogadja majd el a képviselő testület. Ennek részeként fokozatosan kiterjesztik azoknak a fővárosi zónáknak a határait, ahová a jövőben nem hajthatnak be legnagyobb légszennyezést okozó járművek. A polgármesteri hivatal szerint a mostani, az EURO3 dízelekre vonatkozó tiltó határozat jelentős lépés afelé, hogy 2024-re valamennyi dízel meghajtású gépjárművet kitiltsanak az Örök Városból. A korlátozással is ösztönözni kívánják az magángépjárművek tulajdonosait a tömegközlekedésre, illetve arra, hogy autóvásárláskor a korszerű, kevésbé környezetszennyező vagy alternatív meghajtású járműveket preferálják a jövőben.

Halállal végződött a temetői gázolás

2019.05.26.
A 42 éves csurgói férfi tavaly októberben Nagykanizsán, a Tripammer Gyula utcában lévő temetőben tolatott teherautóval, és elütötte a mögötte gyalogló idős nőt. A baleset következtében a sérült januárban a kórházban meghalt. A nagykanizsai rendőrök a sofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, amelyet vádemelési javaslattal zártak le.

Német rendszámmal trükközött a jogosítvány nélküli magyar suzukis

2019.05.26.
A kisbéri rendőrök 2019. május 4-én délután Bakonysárkányon ellenőriztek egy Suzuki típusú személygépkocsit és annak 39 éves vezetőjét. A járőrök megállapították, hogy a gépjárműre külföldi rendszám van felszerelve, ami a szélvédőn lévő regisztrációs matricától eltér, az más honosságú. Az intézkedés során az is kiderült, hogy a járművet a forgalomból kivonták, nincs rá kötelező biztosítás kötve és a műszakija is lejárt. Továbbá a császári lakos nem rendelkezett vezetői engedéllyel sem. A rendőrök a hatósági jelzést lefoglalták, a sofőrt a Kisbéri Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene szabálysértési,- és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás is indult. A Kisbéri Rendőrkapitányság az ügyben a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezte, és az iratokat megküldte a Komáromi Járási Ügyészségnek.

Tóbiás és Balambér kalandjai: Óvatosan a zebrán!

2019.05.26.
A gyalogosok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, az őket érő balesetetek szinte kivétel nélkül személyi sérüléssel járnak, gyakran pedig súlyos vagy tragikus kimenetelűek. Ebben az évben mostanáig 35 gyalogos vesztette életét közlekedési balesetben, évente pedig átlagosan 2500 gyalogost ütnek el Magyarországon. Tavaly fél év alatt 440 zebrán átkelő gyalogost gázoltak el, nem véletlen, hogy a rendőrség néhány napja befejeződött országos akciója is a gyalogosokra és a zebrára koncentrált. Szó szerint életbevágó, hogy tisztában legyél a veszélyekkel, és óvatosan, biztonságosan közlekedj. Akár autózol, akár gyalogolsz.  Egyszerű a szabály, de sokszor nem tartják be A KRESZ nagyon egyértelműen fogalmaz: a zebrán a gyalogosnak mindig elsőbbsége van. Emellett azon az úton is el kell engedni a gyalogost, amelyre a kanyarodó autó ráfordul – gyalogosátkelőhely hiányában is. A járművezetőnek fokozott óvatossággal és olyan sebességgel kell megközelítenie a zebrát, hogy el tudja engedni a gyalogost, és ha kell, az átkelőhely előtt meg is tudjon állni. Arra is oda kell figyelni, hogy a párhuzamos közlekedésnél a zebra előtt megálló autó mellett meg kell állni, nem szabad a másik sávban elhajtani mellette. Nagyon sok baleset történt amiatt, mert ezt a szabályt nem tartották be. Az autósoknak kell elsőbbséget adniuk, de nem árt, ha a gyalogos is figyel Nagyon gyakran az autósok nem adják meg a gyalogosoknak a nekik járó elsőbbséget, de a gyalogosok is sokszor elfelejtik, hogy rájuk is vonatkozik a KRESZ. Ráadásul nem csak az számít gyalogosnak, aki sétál. Gyalogos a biciklit vagy segédmotoros kerékpárt toló ember, a rollerrel vagy lábbal hajtott futóbiciklivel közlekedő gyerek vagy a kerekesszékkel haladó személy is. Fontos tanácsok a gyalogosoknak Ha a közelben van zebra, azon menj át az úttesten! A piroson és tiltott helyen sose menj át, még akkor sem, ha veszélytelennek tűnik. Mielőtt lelépsz az úttestre, mindig győződj meg arról, hogy biztonságosan át tudsz kelni. Ha nem vagy 100 százalékig biztos abban, hogy a közeledő autó lassít vagy meg fog állni, inkább engedd el! Próbálj meg szemkontaktust teremteni a sofőrrel! Így kiderül, hogy észrevett-e téged, és megadja-e az elsőbbséget. Ha másfelé nézelődik, inkább ne kockáztass! Álló autó, busz takarásából, bokor vagy nagyobb fa mögül ne lépj le az úttestre! Ha lakott területen kívül sötétben vagy szürkületben gyalogolsz, viselj láthatósági mellényt! Ha nem vagy biztos benne, hogy biztonságosan át tudsz menni, inkább engedd el az autót Érdekes újítások a zebrákon Hogy a zebrán nagyobb biztonságban átkelhessenek a gyalogosok, és az autósok is elengedjék őket, több érdekes és újító megoldás született, bár ezek egyelőre széles körben nem terjedtek el.  Az egyik megoldást Gödöllőn honosította meg egy helyi lakos amerikai mintára. A lényege, hogy az út két oldalán felszerelt tartókba élénk színű fényvisszaverő zászlókat helyeztek el. A gyalogosok kivettek egyet, a zászlót feltartva átkeltek a zebrán, majd a túloldalon lévő tartóba visszatették.  A házilagos módszer elég jól működött, több környékbeli településen és Óbudán is bevezették. Igaz, ott később be is szüntették. Egyrészt azért, mert pár nap alatt eltűntek a zászlók, másrészt a közlekedési szakértők szerint a megoldás tovább erősíti a gyalogosok alárendelt helyzetét a közlekedésben. Az autósok helyett őket kényszeríti arra, hogy változtassanak a magatartásukon.  Ha ezt meglátják, biztos lassítanak az autósok (Fotó: Facebook/Gústi Productions) Izlandon olyan trükköt vetettek be az egyik gyalogosátkelőnél, ami a járművezetőkre van hatással: három dimenziós zebrát festettek az aszfaltra. A sofőrök szemszögéből nézve úgy látszik, mintha hatalmas fehér betontömbök lebegnének az út fölött. Az ötlettől azt várják, hogy a meglepő optikai illúzió miatt az autósok lelassítanak a zebránál. Persze a legfontosabb, hogy a járművezetők mindig fokozott óvatossággal közelítsék meg a zebrát, és engedjék át a gyalogosokat. Ám az elsőbbség mit sem ér, ha nem adják meg, ezért saját érdekükben a gyalogosoknak is odafigyelve kell közlekedniük. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója