Forma-1 Spanyol Nagydíj: Bottasé az első rajtkocka

2019.05.11.
A 29 éves versenyzőnek ez pályafutása kilencedik, egyben az idei harmadik pole pozíciója. Bottas mellől csapattársa, a címvédő és ötszörös vb-győztes brit Lewis Hamilton startolhat majd, míg a harmadik kockából a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője kezdheti meg a 66 körös futamot. A Spanyol Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik. MTI Címlapkép: MTI archív
Címkék: 

Már álca nélkül köröz a még erősebb Renault Mégane RS

2019.05.11.
Nem titkolt tény volt, hogy érkeznek erősebb változatok is a jelenlegi Renault Mégane RS-ből, és úgy látszik, hogy a fejlesztésekkel jól haladnak, hiszen éppen a paletta csúcsára szánt Trophy-R-rel köröznek a Nordschleifén. Hogy honnan ismerni meg a csúcsmodellt? Még arra is rászánta magát a francia gyár, hogy jól felmatricázzák a kémfotósok számára, és egyértelműen jelezzék, hogy ez bizony a Trophy-R. Persze nem ez az egyetlen dolog, ami lebuktatja, épp ilyenek a vörös kiegészítők, az egyedi felnik és a hátsó ülések hiánya is. Úgy látszik, hogy követve az előd hagyatékát, az új Trophy-R sem kap hátsó üléseket, helyettük bukócső kerül be, hogy tényleg pályakész verzió legyen. A csúcsmodell mindig is a legkisebb tömeg és a legjobb leszorítóerő elérésről szólt. Újnak tűnik a motorháztetőbe integrált légbeömlő, ami még több levegőhöz juttatja az 1,8 literes, négyhengeres turbómotort, ami így jó eséllyel még erősebb lehet, mint a 300 lóerős, alap RS Trophy.

Ismét zakatol a nagycenki kisvasút

2019.05.11.
Az elmúlt évben zajló felújítási és fejlesztési munkákat követően, a nyitónapon többszáz vasútrajongó ismerhette meg a nagycenki Kastély-állomás vadonatúj szolgáltatásait. A látogatók kedvence továbbra is a csaknem 90 éves András nevű gőzmozdony maradt, mely nosztalgiakocsikban viszi kirándulni vendégeit a festői Fertő tájon. Fotó:  orf.at A 760 mm nyomtávolságú, Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút az 1970-es évek elején létesült összesen 3,6 kilométer hosszban, a Nagycenki Széchenyi kastély, a Barátság állomás és Fertőboz állomás között. Létrehozásának célja, az akkor Magyarországon rohamosan fogyó kisvasutak értékeinek összegyűjtése, megőrzése volt. A kisvasúti pályán túl a nagycenki végállomáson egy járműgyűjtemény is várja kezdettől fogva az érdeklődőket. A kastély egykori lakója, Gróf Széchenyi István neve szervesen összefügg a vasútépítés történetével. Jórészt Széchenyinek köszönhető, hogy 1847-ben megindulhatott a vasútforgalom Sopron és Bécsújhely/Wiener Neustadt között.

Ismét közelebb kerültünk a Honda „Elektromos látomás”-ának megvalósulásához

2019.05.11.
A típusnév nem más, mint Honda e, az i-MMD pedig intelligens, több üzemmódban használható hibrid konstrukciót takar. Az Elektromos látomást 2019-ben, a Genfi Autószalonon újította meg és bővítette ki a Honda. A vállalat törekvése, hogy 2025-ben már minden Európában eladott Honda modell képes legyen elektromos (alternatív) üzemre. A Honda e prototípusa szintén Genfben mutatkozott be, egyértelműen jelezve, hogy az ultramodern EV-platform készen áll a sorozatgyártásra, és megjelenését illetően éppúgy jelentős előrelépés, mint a technológiát illetően. Fejlett elektromos hajtásláncának és hátsókerékhajtásának köszönhetően a Hondákra jellemző különleges vezetési élménnyel ajándékozza meg a kompakt elektromos autók vásárlóit, amellett természetesen, hogy károsanyag-kibocsátás nélkül rója az utakat. A Honda e iránti elképesztő keresletről tanúskodik, hogy Európa-szerte már 22 ezren jelezték iránta érdeklődésüket. A vevők további információkat tudhatnak meg, ha ellátogatnak az alábbi honlapra: https://www.honda.hu/cars.html Az i-MMD-vezérelt hibrid hajtásláncot a közkedvelt Jazz új generációja is megkapja. A rendszer a CR-V-ben mutatkozott be nemrég, de már széles körben népszerűvé vált, ami nem csoda, hiszen valós körülmények között is hihetetlenül hatékony, illetve takarékos. A dupla motoros i-MMD hibrid megjelenése a kisebb kategóriákban újabb jele, hogy a egyre közelebb járunk az Elektromos látomás megvalósulásához. A vadonatúj Jazz az év második felében, a Tokiói Autószalonon ünnepli majd világpremierjét.     
Címkék: 

Milyen a jó kiszolgálás egy márkakereskedésben? 3. rész

2019.05.11.
Oldalunk egyik cikkében már szó esett a gyár, importőr és kereskedő viszonyokról. Ugyan Londonban akár már telefonfülkéből is megrendelhetjük új autónkat (márkakereskedés helyett elegendő ide betérni), vagy a Tesla házhoz szállítja a használatra alkalmas termékét. Nem feledem a rastatti Mercedes gyár átadócsarnokát, ahol a sok boldog vevő duplán elégedett volt, hiszen szinte közvetlenül a sorról vásárolta új autóját. A márkakereskedők jelenleg még fontos részét képezik az értékesítésnek és a termékek fogyasztóhoz való eljuttatásának, ám a jövőben ez is megváltozik. Egy-egy értékesítő és az ügyfél között kialakult kapcsolat a legtöbb esetben jóval túlmutat puszta gépjárműeladáson és -átvételen. 3. rész. Tér, idő, kisugárzás A vásárlók tájékozottságát és árérzékenységét, valamint a kiszolgálás minőségét megtárgyalva, következzen néhány egyszerű szempont, amellyel megkönnyítik autóvásárlásunkat, vagy amelyek felteszik a pontot az i-re, és pénzbeli előnyünk vagy hátrányunk nem származik belőle! A munkásemberek vagy irodakukacok 16-17 óra után szabadulnak munkahelyükről általában. Több autószalon is úgy rendezkedett be, hogy természetesen a reggeli órákban már tudjon fogadni vásárlókat, ugyanakkor például a péntek este 6 órai csúcsidőt is le tudja kezelni. Nagyon egyszerű a történet, a szombati autóvásárlás nem mindenkinek kényelmes, a szalonba nem férnek be túl sokan, így célszerű lefedni a frekventáltabb estéket is. Miután kitaláltuk, hogy melyik kereskedésbe térünk be megnézni álmaink használt vagy új autóját, további fontos szempont a szalon minőségérzete. Az eladók egyenruhájának milyensége, a posztereken szereplő négykerekűek aktualitása, az ülőhelyek száma, az ingyen kávé minősége, a mosdók állapota. Valamint a legfontosabb, a belépéskori köszönés és megszólítás. Rengetegen bóklásznak egy adott modell körül. Szemlélődnek, de igazából már beleültek és végül is döntöttek, de azért esetleges kételyeik szertefoszlatásáért még győzködik magukat vagy zavarukban álldogálnak. Jó pont lehet, ha az értékesítő mindjárt az első percekben odafárad a nézelődő személyhez vagy személyekhez a belépést követően, köszöntve őket, jelezve rendelkezésükre állását. De ez nem elég, itt vízválasztó pillanatok következnek: ugyanis a mondat közlése után elegánsan visszafáradva a karosszékhez vagy a vizsgálódást akadályozva, túlbuzgóságot tanúsítva könnyen két végletbe eshet az eladó. Személy szerint nekem mindig is jól esett, ha a „bármi kérdése van, ott megtalál” gyors és mosolygós beugrón felül ott maradt beszélgetést kezdeményezett a kolléga, amely első néhány mondatából kiderül, milyen irányba mozdul el a szituáció. Az igényfelmérést és a vételárra való rábólintást követően eltelik néhány nap, hét, hónap, mire megérkezik a négykerekűnk. Az átadás-átvételt filléres kiegészítőkkel fel lehet dobni, egy elegáns névtábla és egy selyemlepel egy kicsit tudja fokozni az exkluzivitást a nagy pillanat előtt, amikor kezünkbe kapjuk a slusszkulcsot. A virágcsokor és/vagy ital jellegű ajándék hab a tortán, de sok márkánál amúgy előírás. Érdekes módon ilyen téren nagy a szórás a márkák, de még hasonló kereskedések között is! Természetesen a vásárlók legtöbbje ezek hiányában is fülig érő szájjal konstatálja, hogy „megjött a piros új autóm”, vagyis efféle cécóra nem feltétlenül lenne szükségük. Ha nemcsak materiális, hanem emocionális téren is emlékezetes marad számunkra a vásárlás, a kötelező szervizkor esetleg csak úgy megszólítjuk értékesítőnket, akitől vásároltuk a modellt. A jó kapcsolat révén ott él majd bennünk az adott márkakereskedés és márkaszerviz képe, ahová szívesen visszatérünk kérdés, kérés, vásárlás vagy szervizelés esetén is. Neked mi a fontos? Zsákban hoztak már több mint 10 millió forintot autóvásárláskor. Volt, akit munka után beesve, fáradtan, kócosan, pólóban körülbelül kinevettek sportautó vásárlásakor, pedig még a karbon-kerámiát és megrendelte. Vagy Németországban nem igazán sikerült elrendezni az egyedi rendszámot, sőt, az átadás pillanatában nem indult az autó – hupsz, lemerült az akksi, de egyébként gázolaj is alig van benne, rátöltünk. Na, ez utóbbi nem prémium márka esetében történt meg. Tehát utalva a bevezetésben foglaltakra, erősen kereskedésfüggő lehet néha, hogy mivel találkozunk akár itthon, akár nyugaton. Az alábbi cikk néhány szempontot figyelembe véve igyekezett kitérni, mire számíthatunk, szeretnénk számítani vagy kell számítanunk egy jó márkakereskedésben egy új autó vásárlásakor. Te ezekkel találkoztál mind? Sokalltad vagy kevesellted a törődést? Vagy esetleg olyan fából faragtak, hogy ilyen mélységig nem boncolgatnád a témát? Szívesen vennéd ugyanott ugyanattól a következő új autódat? Egy jó márkaszerviz pedig így működik, ha a vásárlás után javításra vagy kötelező szervizre visszatérünk.

Szériagyártásba kerül az új 911 Speedster – 510 lóerővel, korlátozott darabszámban

2019.05.11.
A 911 Speedster egy vegytiszta, vezető-orientált élményautó, amely versenytechnikája ellenére a mindennapokban is kiválóan használható. A fejlesztés során az alapokat a 2016-os 911 R, és a 911 GT3 biztosította. A lenyűgöző hangélményről egy magas fordulatszámú, 510 lóerő (375 kW) csúcsteljesítményű, 4-literes szívó boxermotor gondoskodik, amihez egy manuálisan kapcsolható, hatfokozatú GT-váltómű csatlakozik a lehető legközvetlenebb vezetési élmény érdekében. Megjelenését tekintve a Speedster minden Porsche sportautó ősét, az 1948-as 356 „Nr. 1“ Roadstert idézi fel. Az új, limitált 911 Speedster gyártási darabszáma is erre utal: a 2019 közepén startoló sorozatgyártás keretében a stuttgart-zuffenhauseni gyár kapuját pontosan 1948 példány fogja elhagyni. A 911 Speedster koncepciómodellként 2018-ban ünnepelte világpremierjét Zuffenhausenben, a „70 év Porsche sportautó“ jubileumi ünnepségen. Ezt követően az autó a goodwoodi Festival of Speed sebességfesztiválon, a kaliforniai Laguna Secában megrendezett Rennsport Reunion VI rendezvényen, valamint a Párizsi Autószalonon is tiszteletét tette. A szériagyártású változat számos sajátos Speedster-formajegyet örökölt a tanulmánymodelltől, amelyek azonos vagy hasonló kivitelezésben varázsolják rendkívül karakteressé a szériamodellt. A középpontban a páratlanul esztétikus tetőtartó-fedél áll jellegzetes, úgynevezett „Double Bubble“ kettős púpjával, ami már az első, 1988-as Porsche 911 Speedster óta a Speedster modellek híres ismertetőjegye. Az elem további különlegessége, hogy a márka történelmének ez az eddigi legkomplexebb és legnagyobb egyetlen egységből álló alkatrésze egy utcai típusban, ami szénszál-erősítésű műanyagból (CFK-ból) készült. A kettős púpban két nyílás is helyet kapott, amelyek egy esetleges baleset alkalmával lehetővé teszik a borulásvédelem részét képező bukócsövek kirobbanását, amelyek a 911 Carrera Cabriolet modellekhez hasonlóan a Speedsterben is a szériafelszereltség részét képezik. A koncepcióautó egyszerű esővédelmét a szériagyártású változatban egy optimalizált tömegű tetőkonstrukció helyettesíti. A vászontető puritán kialakítása ellenére tökéletesen alkalmas a mindennapi használatra. A 911 Speedster a műfajnak megfelelően a 911 Cabriolet kivitellel összehasonlítva rövidebb szélvédőt és alacsonyabb oldalablakokat kapott, aminek köszönhetően rendkívül atletikus megjelenéssel büszkélkedhet. A különösen alacsony ablakvonal már az 1954-es Porsche 356 Speedster sportautón is megfigyelhető. A tetőműködtetés egyáltalán nem körülményes: gombnyomásra a rendszer elektromosan kireteszeli a szélvédőkeret középső biztonsági kampóját, valamint a vászontető két oldalsó-hátsó csücskét. A könnyű szénszálas anyagból készített méretes hátsó borító elem elektromosan kireteszelődik és kicsit hátrébb mozdul annak érdekében, hogy kézzel egyszerűen fel lehessen emelni, szabad helyet biztosítva a vászontető számára, ami Z-alakban, pillanatok alatt behajtható az első ülések mögötti tetőtartóba. Ezt követően a borító elemet kézzel, kis erőszükséglettel lehet visszacsukni. A tető felhelyezése hasonlóan történik – csak természetesen fordított sorrendben –, azzal a különbséggel, hogy a vászontető két oldalsó-hátsó csücskét kézzel kell beakasztani a helyére. A 911 GT3 Touring hátsó szárnya és hátsó köténye A könnyű építésmód számos ponton tetten érhető a 911 Speedster esetében. A 911 GT3-énál további 2 kilogrammal könnyebb CFK csomagtérfedél, valamint a szintén CFK-ból készített sárvédőívek a 911 R-től származnak. Az első lökhárító a GT3-tól érkezik, ám az alsó légterelő új fejlesztés. A 911 Speedster tanulmányautó ún. Talbot-tükreit a szériamodellben elektromosan állítható és fűthető Sport Design külső tükrök helyettesítik. A kiemelkedni képes, aerodinamikailag hangolt hátsó szárny, valamint a hátsó kötény a 911 GT3 Touring modelltől származik. Az utastérben a felhasznált anyagok tekintetében a fekete bőr dominál: fekete bőr borítja többek között a CFK-ból készített kagylóülések fejtámláit és oldaltámaszait, az ajtók belső felét, valamint a rövidített váltógombot. A bőrborítású ülőfelületek perforáltak, a tömegcsökkentés jegyében pedig a belső kilincseket szövet ajtónyitó hurkok, míg az ajtózsebeket tárolóhálók helyettesítik. A hangulatot több „Speedster“ felirat hivatott fokozni a fejtámlákban, a szénszálas ajtóküszöbökön, valamint a központi fordulatszámmérőben. A műszerek fekete számlapja, fehér mutatója és zöld feliratozása, illetve skálázása a 911 Speedster ősét, a Porsche 356 Speedstert juttatja eszünkbe. Az első ülések mögött egy kis plakett utal az egyedi, limitált szériára, amelyről leolvasható, hogy az 1948 példányt számláló sorozatból hányadikként készült el az adott Speedster. Az új 911 Speedster opcionálisan egy ún. Heritage Design csomaggal is felszerelhető, amelynek ára nettó 18.180,- euró. A csomag – amit a Style Porsche részleg álmodott meg és a Porsche Exclusive Manufaktur valósított meg – tartalmát tekintve az 50-es és a 60-as évek klasszikus elemeihez nyúl vissza. A Heritage Design modellek utasterében a fekete/konyak színkombináció dominál, aranyozott díszítésekkel kiegészítve. A karosszériát tekintve a 911 Speedster GT-ezüst metál alapfényezésére egy speciális, fehér színű, ún. „Spears“-fényezés kerül az orr-részre, valamint az első sárvédőkre, a csomagot pedig múltidéző versenysport-grafikák teszik teljessé a csomagtérfedélen és az ajtókon. A fotókon látható, legfeljebb két számjegyű rajtszámot az ügyfelek szabadon választhatják meg. A történelmi Porsche pajzsok, valamint az aranyszínű feliratok egyaránt az 50-es és a 60-as évek Porsche versenyautóit idézik.. Magas fordulatszámú, 510 lóerős sportszív Az új Speedsterben a 911 GT3 szíve dobog. A 4-literes, hathengeres szívó boxermotor egy vérbeli GT-erőmű: 510 lóerős (375 kW-os) csúcsteljesítményét 8.400/perces főtengely-fordulatszámnál éri el, maximális, 470 Nm-es forgatónyomatéka 6.250/percnél jelentkezik, legnagyobb fordulatszáma pedig percenként 9.000. Az új 911 Speedster álló helyzetből kereken 4 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet, végsebessége 310 km/h. Az eddigi 911 GT3-mal ellentétben a Speedster erőforrása két darab benzines részecskeszűrőt is kapott, amelyek segítségével teljesíteni tudja az Euro 6d TEMP-EVAP-ISC (EU6 DG) károsanyag-kibocsátási normát. Ennek ellenére a hengerenként négyszelepes motor 10 lóerővel izmosabb, mint a GT3-ban. A teljesítménynövekményt a mérnökök olyan precíziós fejlesztésekkel érték el, mint például az optimalizált nagynyomású injektorok és a módosított, hengerenkénti pillangószelepes szívóoldali traktus, amely még spontánabb gázreakciókat tesz lehetővé. Az új fejlesztésű rozsdamentes sport kipufogórendszer, ami a tömegcsökkentés jegyében készült, 10 kilogrammal könnyebb a GT3 rendszerénél, a két darab részecskeszűrő ellenére. Tekintettel arra, hogy a Porsche a 911 Speedstert egy igazi, klasszikus ‘Driver’s Car‘-nak szánja, a modellhez kizárólag manuális váltó – egy hatfokozatú GT-sportváltó – áll rendelkezésre, amely automatikus gázfröccs-funkcióval is rendelkezik: visszaváltáskor a rendszer egy gázfröccsel kompenzálja a fokozatok közötti fordulatszám-különbséget. Az ún. Auto-Blip funkció a PASM (Porsche Active Suspension Management) állítható lengéscsillapítás kiválasztott üzemmódjától függetlenül bármikor bekapcsolható. A hátsókerékhajtású 911 Speedster radikálisan sportos hajtásláncát egy mechanikusan önzáró, aszimmetrikus záróhatású hátsó differenciálmű koronázza meg. A Speedster GT-filozófiája a futómű tekintetében is visszaköszön: akárcsak a 911 GT3 és a 911 R, a 911 Speedster is megkapta a sportos hangolású összkerék-kormányzást, valamint a dinamikus motorfelfüggesztéseket. A különböző menetdinamikai szabályozó rendszereket, mint például a Porsche Torque Vectoring (PTV), a Porsche Stability Management (PSM) és a 25 mm-es ültetéssel kiegészített, radikálisan sportos hangolású PASM adaptív lengéscsillapítási rendszert, kimondottan a 911 Speedster karakteréhez hangolták a tervezők. A kétüléses sportautó 20 colos, kovácsolt Speedster könnyűfém keréktárcsákon gördül, amelyek központi kerékcsavarokkal vannak ellátva. A PCCB kerámia-kompizit fékrendszer (Porsche Ceramic Composite Brake) a szériafelszereltség részét képezi. Az új Porsche 911 Speedster alapára nettó 226.281,- euró és az 1948 példányszámban limitált sportautó máris megrendelhető hazánkban, a Porsche Centrum Budapest márkakereskedésben. Az igazán különleges 911-hez egy igazán különleges kiegészítő is elérhető: akárcsak a Porsche 911 Speedster, úgy a Porsche Design Timepieces kínálatát képező Porsche Design „Chronograph 911 Speedster“ és „Chronograph 911 Speedster Heritage Design“ karórák is 1948 példányban vannak limitálva. A kronográfokat 2019 májusától exkluzív módon kizárólag az új Porsche 911 Speedster modellek leendő ügyfelei rendelhetik meg a világ bármely Porsche Centrumában, nettó 8361,- eurós áron.  

A Toyota közös kutatóintézetet hozott létre a kínai Tsinghua egyetemmel

2019.05.11.
Az új intézmény révén a következő öt évben a két fél többféle kutatási programot is tervez, amelyek céljai között a környezetvédelmi kérdésekre nyújtott megoldások épp úgy szerepelnek mint a balesetek számának csökkentése. A közös kutatóintézet létrehozásával a Toyota és a Tsinghua Egyetem lehetőséget lát a kínai fejlődés előmozdítására, illetve arra, hogy a Toyota olyan mobilitási vállalattá váljon, ami kielégítheti a kínai fogyasztók igényeit az új technológiát képviselő járművek fejlesztése és elterjesztése révén. Céljuk továbbá, hogy jobb megoldásokat kínáljanak a környezetvédelmi problémákra, ugyanakkor csökkentsék a közlekedési balesetek számát. A Toyota és a Tsinghua Egyetem 1998 óta vesz részt közös kutatási programokban. A kutatóintézet létrehozása mindkét fél számára lehetővé teszi, hogy ne csupán a hazai vásárlóknak szánt autók fejlesztésében működjenek együtt, hanem a hidrogénenergia olyan, aktív hasznosítása terén is, amivel egyaránt megoldhatók Kína energiaellátási gondjai, illetve bizonyos egyéb társadalmi problémái is. A Toyota társadalmi fejlődést szolgáló kezdeményezésekkel kapcsolatos szemlélete a nyitottságon és azon az elképzelésen alapul, hogy elő kell segíteni az elektromos járművek elterjedését. A vállalat nemrég ügy döntött, hogy royalty fizetési kötelezettség nélkül engedélyezi elektromos járműtechnológiai szabadalmainak alkalmazását. „A közös kutatóintézet létrehozásához vezető folyamat azzal kezdődött, hogy tavaly májusban eszmecserét folytattunk Li Keqianggal, az egyetem vezetőjével. Nagyon örülök, hogy lehetőségünk nyílik hozzájárulni Kína fejlődéséhez.” – fogalmaz aToyota elnöke, Akio Toyoda a közös kutatóintézet létrehozása kapcsán. A Toyota még 2018 novemberében, a Sanghajban megrendezett Kínai Nemzetközi Import Expón tett javaslatot új mobilitási koncepciók bevezetésére azzal a céllal, hogy támogassa az emberek kényelmét a villamosítás, különféle okos megoldások és az információtechnológia révén. Példa erre a ’Mobility as a Service’ (MaaS) szolgáltatásokhoz és termékekhez tervezett, új generációs, akkumulátoros elektromos jármű: az e-Palette. Mindemellett a Toyota az új mobilitási koncepció felhasználását tervezi a 2020-as Tokiói Olimpia és Paralimpia megrendezésekor is, majd a tervek közt szerepel a 2020-as Tokiói Olimpia és Paralimpia során megszerzett tapasztalatok felhasználása a 2022-es Pekingi Téli Olimpia és Paralimpia sikeres lebonyolításánál is. Tervezik tehát az együttműködést a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, és a 2022-es Pekingi Téli Olimpia és Paralimpia Szervező Bizottságával.
Címkék: 

Mattias Ekström ellen versenyez Szabó Krisztián a legendás Spa- Francorchamps pályán Belgiumban

2019.05.11.
Abu Dhabi – ahol a kétszeres Super 1600 ralikrossz Európa-bajnok döntős szerepléssel és negyedik hellyel debütált – és Spanyolország után május 11-12-én Belgiumban harmadik állomásával folytatódik az FIA ralikrossz-világbajnokság, azaz WRX szezonja. Bár Spa-Francorchamps az egyik legnagyobb történelmű európai versenyhelyszín, az itt kialakított ralikrosszpálya annyira új, hogy a vb-mezőnyből még senki sem vezethetett rajta. A rajtrács állandó magyar résztvevője, az Audi S1 EKS RX quattróval versenyző Szabó Krisztián már csütörtökön megérkezett, és lenyűgözte a pálya hangulata, valamint az ikonikus Eau Rouge kanyar, amely az RX-vonalvezetésnek is része. „Korábban soha nem jártam még itt, elképesztő látvány! Az egész pálya gyönyörű helyen helyezkedik el, az erdő közepén, le-fel kígyózik a dombokon, rögtön nagyon megtetszett.  Az Eau Rouge pedig egyáltalán nem olyan, mint a tévében! A ralikrosszpálya kialakítása is tetszik, viszonylag sok a murvás szakasz, az pedig valódi, laza talajú murva. Az utolsó kanyar egy döntött murvás kanyar, kíváncsi vagyok, hol fog kialakulni a gyors ív, hiszen azon a vonalon kell menni, ahol a többiek, mert ott a legtisztább és leggyorsabb. Alig várom, hogy mehessek rajta. A helyszín lenyűgöző, igaz, az időjárás, mondjuk úgy, hogy eléggé angolos. Úgy néz ki, ez lesz az első esős Supercar-versenyem. Ezzel kapcsolatban kettős érzéseim vannak, mert a Super 1600-ban a legjobbak közé tartoztam esőben, de ezekkel az összkerekes autókkal még soha nem mentem ilyen körülmények között” – számolt be pályabejárásáról az EKS pilótája.   Mattias Ekströmöt senkinek sem kell bemutatni, aki járatos az autósportban. Hírnevét túraautókkal alapozta meg egy svéd (STCC) és két német (DTM) bajnoki cím megnyerésével, melyek mellé 2016-ban a ralikrossz-világbajnoki címet is megszerezte. A népszerű svéd az előző két szezont ezüstérmesként zárta a WRX-ben, majd közölte, szögre akasztja a bukósisakot, azzal az ígérettel, hogy látni fogjuk még ralikrosszpályán. A visszatérésre Belgiumban kerül sor, így Szabó Krisztián először fog csapatfőnökével együtt versenyezni. „Hozzá kell tenni, hogy Ekströmék a hét elején Höljesben tesztelték az Audit. Egy újabb fejlesztésű futóművet kaptak, és kicsit átállította az autót, ami szerinte így jobban fog kedvezni nekem. Nagyon jól ismeri, hogy nekem milyen viselkedésű autó kedvez, ezért biztos vagyok benne, hogy valami jót rakott össze számomra. Az előző versenyeken telefonon adta az instrukciókat, amik már akkor nagyon hasznosnak bizonyultak, most először fog személyesen is segíteni. És úgy, hogy közben a pályán ellenfelek leszünk! Ezt várom legjobban a mostani hétvégében” – mondta el Szabó Krisz.   A hétvége két szombati és két vasárnapi kvalifikációs futama az fiaworldrallycross.com élő online közvetítésében lesz nyomon követhető, az elődöntőt és döntőt a Spíler 2 TV adja 14.00 és 16.00 között.   A WRX állása 2/10 forduló után: 1. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208) 56 pont; 2. Niclas Grönholm (finn, Hyundai i20) 48 pont; 3. Timmy Hansen (svéd, Peugeot 208) 38 pont; 4. Janis Baumanis (lett, Ford Fiesta) 36 pont; 5. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1) 28 pont.  

Kitiltják a környezetszennyező autókat Lyonból

2019.05.11.
Ez a zóna Lyon jelentős részét és agglomerációit is lefedi. 2019 februárjától információs paneleket telepítenek a zóna bejáratánál tájékoztatásként, amíg a forgalmi és pakolási tilalom hatályba nem lép 2020. január elsejével. Első körben a Crit’Air 4 és 5 besorolású gépjárműveknek, majd a 2021. január elsejétől a 3 besorolásúaknak is tilos lesz a hét minden napját és minden órájában a behajtás és a parkolás. A szabályszegőket pénzbírsággal sújtják majd: kistehergépjármű esetében 68 euró, nehézgépjármű esetében 135 eurós bírságra lehet számítani. Néhány speciális jármű, mint pl: betonkeverő vagy billenős teherautó részesülhet mentességben. Akár pipacsok is nyílhatnak majd az út mentén... (forrás: flotauto.com) A bejelentést követően a kézművesek és a mikrovállalkozások 2019. február 1-jétől támogatásban részesülhetnek, amennyiben alacsony károsanyag-kibocsátású járművet vásárolnak vagy vesznek bérbe. A város erre 1 millió eurós keretet különít el a 3 évre, ami egyenértékű 200 elektromos nehézgépjármű finanszírozásával. A sárga zónára vonatkozik majd a szigor (forrás: flotauto.com)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója