A Toyota közös kutatóintézetet hozott létre a kínai Tsinghua egyetemmel

2019.05.11.
Az új intézmény révén a következő öt évben a két fél többféle kutatási programot is tervez, amelyek céljai között a környezetvédelmi kérdésekre nyújtott megoldások épp úgy szerepelnek mint a balesetek számának csökkentése. A közös kutatóintézet létrehozásával a Toyota és a Tsinghua Egyetem lehetőséget lát a kínai fejlődés előmozdítására, illetve arra, hogy a Toyota olyan mobilitási vállalattá váljon, ami kielégítheti a kínai fogyasztók igényeit az új technológiát képviselő járművek fejlesztése és elterjesztése révén. Céljuk továbbá, hogy jobb megoldásokat kínáljanak a környezetvédelmi problémákra, ugyanakkor csökkentsék a közlekedési balesetek számát. A Toyota és a Tsinghua Egyetem 1998 óta vesz részt közös kutatási programokban. A kutatóintézet létrehozása mindkét fél számára lehetővé teszi, hogy ne csupán a hazai vásárlóknak szánt autók fejlesztésében működjenek együtt, hanem a hidrogénenergia olyan, aktív hasznosítása terén is, amivel egyaránt megoldhatók Kína energiaellátási gondjai, illetve bizonyos egyéb társadalmi problémái is. A Toyota társadalmi fejlődést szolgáló kezdeményezésekkel kapcsolatos szemlélete a nyitottságon és azon az elképzelésen alapul, hogy elő kell segíteni az elektromos járművek elterjedését. A vállalat nemrég ügy döntött, hogy royalty fizetési kötelezettség nélkül engedélyezi elektromos járműtechnológiai szabadalmainak alkalmazását. „A közös kutatóintézet létrehozásához vezető folyamat azzal kezdődött, hogy tavaly májusban eszmecserét folytattunk Li Keqianggal, az egyetem vezetőjével. Nagyon örülök, hogy lehetőségünk nyílik hozzájárulni Kína fejlődéséhez.” – fogalmaz aToyota elnöke, Akio Toyoda a közös kutatóintézet létrehozása kapcsán. A Toyota még 2018 novemberében, a Sanghajban megrendezett Kínai Nemzetközi Import Expón tett javaslatot új mobilitási koncepciók bevezetésére azzal a céllal, hogy támogassa az emberek kényelmét a villamosítás, különféle okos megoldások és az információtechnológia révén. Példa erre a ’Mobility as a Service’ (MaaS) szolgáltatásokhoz és termékekhez tervezett, új generációs, akkumulátoros elektromos jármű: az e-Palette. Mindemellett a Toyota az új mobilitási koncepció felhasználását tervezi a 2020-as Tokiói Olimpia és Paralimpia megrendezésekor is, majd a tervek közt szerepel a 2020-as Tokiói Olimpia és Paralimpia során megszerzett tapasztalatok felhasználása a 2022-es Pekingi Téli Olimpia és Paralimpia sikeres lebonyolításánál is. Tervezik tehát az együttműködést a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, és a 2022-es Pekingi Téli Olimpia és Paralimpia Szervező Bizottságával.
Címkék: 

Mattias Ekström ellen versenyez Szabó Krisztián a legendás Spa- Francorchamps pályán Belgiumban

2019.05.11.
Abu Dhabi – ahol a kétszeres Super 1600 ralikrossz Európa-bajnok döntős szerepléssel és negyedik hellyel debütált – és Spanyolország után május 11-12-én Belgiumban harmadik állomásával folytatódik az FIA ralikrossz-világbajnokság, azaz WRX szezonja. Bár Spa-Francorchamps az egyik legnagyobb történelmű európai versenyhelyszín, az itt kialakított ralikrosszpálya annyira új, hogy a vb-mezőnyből még senki sem vezethetett rajta. A rajtrács állandó magyar résztvevője, az Audi S1 EKS RX quattróval versenyző Szabó Krisztián már csütörtökön megérkezett, és lenyűgözte a pálya hangulata, valamint az ikonikus Eau Rouge kanyar, amely az RX-vonalvezetésnek is része. „Korábban soha nem jártam még itt, elképesztő látvány! Az egész pálya gyönyörű helyen helyezkedik el, az erdő közepén, le-fel kígyózik a dombokon, rögtön nagyon megtetszett.  Az Eau Rouge pedig egyáltalán nem olyan, mint a tévében! A ralikrosszpálya kialakítása is tetszik, viszonylag sok a murvás szakasz, az pedig valódi, laza talajú murva. Az utolsó kanyar egy döntött murvás kanyar, kíváncsi vagyok, hol fog kialakulni a gyors ív, hiszen azon a vonalon kell menni, ahol a többiek, mert ott a legtisztább és leggyorsabb. Alig várom, hogy mehessek rajta. A helyszín lenyűgöző, igaz, az időjárás, mondjuk úgy, hogy eléggé angolos. Úgy néz ki, ez lesz az első esős Supercar-versenyem. Ezzel kapcsolatban kettős érzéseim vannak, mert a Super 1600-ban a legjobbak közé tartoztam esőben, de ezekkel az összkerekes autókkal még soha nem mentem ilyen körülmények között” – számolt be pályabejárásáról az EKS pilótája.   Mattias Ekströmöt senkinek sem kell bemutatni, aki járatos az autósportban. Hírnevét túraautókkal alapozta meg egy svéd (STCC) és két német (DTM) bajnoki cím megnyerésével, melyek mellé 2016-ban a ralikrossz-világbajnoki címet is megszerezte. A népszerű svéd az előző két szezont ezüstérmesként zárta a WRX-ben, majd közölte, szögre akasztja a bukósisakot, azzal az ígérettel, hogy látni fogjuk még ralikrosszpályán. A visszatérésre Belgiumban kerül sor, így Szabó Krisztián először fog csapatfőnökével együtt versenyezni. „Hozzá kell tenni, hogy Ekströmék a hét elején Höljesben tesztelték az Audit. Egy újabb fejlesztésű futóművet kaptak, és kicsit átállította az autót, ami szerinte így jobban fog kedvezni nekem. Nagyon jól ismeri, hogy nekem milyen viselkedésű autó kedvez, ezért biztos vagyok benne, hogy valami jót rakott össze számomra. Az előző versenyeken telefonon adta az instrukciókat, amik már akkor nagyon hasznosnak bizonyultak, most először fog személyesen is segíteni. És úgy, hogy közben a pályán ellenfelek leszünk! Ezt várom legjobban a mostani hétvégében” – mondta el Szabó Krisz.   A hétvége két szombati és két vasárnapi kvalifikációs futama az fiaworldrallycross.com élő online közvetítésében lesz nyomon követhető, az elődöntőt és döntőt a Spíler 2 TV adja 14.00 és 16.00 között.   A WRX állása 2/10 forduló után: 1. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208) 56 pont; 2. Niclas Grönholm (finn, Hyundai i20) 48 pont; 3. Timmy Hansen (svéd, Peugeot 208) 38 pont; 4. Janis Baumanis (lett, Ford Fiesta) 36 pont; 5. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1) 28 pont.  

Kitiltják a környezetszennyező autókat Lyonból

2019.05.11.
Ez a zóna Lyon jelentős részét és agglomerációit is lefedi. 2019 februárjától információs paneleket telepítenek a zóna bejáratánál tájékoztatásként, amíg a forgalmi és pakolási tilalom hatályba nem lép 2020. január elsejével. Első körben a Crit’Air 4 és 5 besorolású gépjárműveknek, majd a 2021. január elsejétől a 3 besorolásúaknak is tilos lesz a hét minden napját és minden órájában a behajtás és a parkolás. A szabályszegőket pénzbírsággal sújtják majd: kistehergépjármű esetében 68 euró, nehézgépjármű esetében 135 eurós bírságra lehet számítani. Néhány speciális jármű, mint pl: betonkeverő vagy billenős teherautó részesülhet mentességben. Akár pipacsok is nyílhatnak majd az út mentén... (forrás: flotauto.com) A bejelentést követően a kézművesek és a mikrovállalkozások 2019. február 1-jétől támogatásban részesülhetnek, amennyiben alacsony károsanyag-kibocsátású járművet vásárolnak vagy vesznek bérbe. A város erre 1 millió eurós keretet különít el a 3 évre, ami egyenértékű 200 elektromos nehézgépjármű finanszírozásával. A sárga zónára vonatkozik majd a szigor (forrás: flotauto.com)

A kerékpárosok a legjobb autóvezetők

2019.05.11.
A Ford megbízásából kétezer embert vontak be a felmérésbe Németországban, Franciaországba, Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában. A résztvevőknek különböző feladatokat kellett megoldaniuk, veszélyes közlekedési szituációkra kellett reagálniuk, gyakran hiányoztak a képről a közlekedési táblák. A felmérés során egyértelművé vált, hogy azok az autósok oldották meg legjobban a feladatokat, akik gyakran használják a kerékpárjukat is. Ők a veszélyes szituációkat gyorsabban ismerték fel és hatékonyabban reagálták. A nem biciklis autósoknak átlagosan 10,68 másodperccel több időre volt szükségük az adott közlekedési helyzet felméréséhez, mint kerékpáros társaiknak. Jobb sofőrök, akik kerékpároznak is.

Tényleg itt az új generáció!

2019.05.10.
Leclerc az a fajta tehetség, akinek idővel világbajnokká kell válnia. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel egyértelműen frusztrált volt a futam során, ami nem csoda, tekintve, hogy esélye sem volt maga mögött tartani a mindössze 21 éves Leclerc-et. Vettel helyzete egyébként izgalmas, ugyanis a jelenlegi állás szerint van esély rá, hogy Leclerc verni fogja őt a következő versenyeken. Ha pedig így alakul, meglepő lenne, ha a Ferrari nem nevezné ki a fiatal Monaco-i tehetséget első számú pilótának. Nehéz elképzelni, hogy Vettel ezt a szituációt elfogadná, így vagy beáll Leclerc mögé, vagy a szezon végén távozik. Kérdés, hogy van-e bármi esélye egy versenyképes csapathoz igazolni? Lando Norris szintén ott lehet a jövő nagyjai között, az alacsonyabb osztályokban már megmutatta tehetségét és a legutóbbi versenyen nyújtott teljesítménye is bíztató. A tavalyi Formula 2 szezonban második helyen végzett, mögötte pedig a Toro Rosso-t erősítő Alexander Albon lett a harmadik, akitől szintén sokat várhatunk. Érdekes, hogy a tavalyi F2 bajnok a Williams csapathoz került, így bár eredmények alapján George Russel a legnagyobb ígéret, ebben az autóban ezt nem tudja megmutatni. Sajnos Formula 2-be való autóval nehéz tündökölni a királykategóriában. Közéjük sorolandó Esteban Ocon is, aki bár előbb felkerült a száguldó cirkuszba, idén sajnos nincs autója. Ő minden bizonnyal reménykedik, hogy Valtteri Bottas helyét megkaphatja és rögtön az egyik ezüst nyíl volánja mögött térhet vissza, de ahhoz a finn-nek alul kell teljesítenie, ami egyelőre közel sincs így, ugyanis Bottas vezeti a bajnokságot. Az új pilóták mellé sorolandó Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. is, akik már évek óta bizonyítják tehetségüket. Persze Verstappen többet mutatott eddig, de tény, hogy erősebb autója is volt, így egyértelmű, hogy mind a ketten a jövő nagyjai közé tartoznak.  

Közlekedési kultúra napja rendezvénysorozatot tartanak országszerte a hétvégén

2019.05.10.
Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára pénteken a közlekedési kultúra napja megnyitóján Budapesten hangsúlyozta, hogy a közlekedés biztonságát is szolgálja a kormány 3200 milliárdos keretösszegű útprogramja, amelynek célja, hogy Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül kényelmesen elérhető legyen egy négysávos útszakasz. Az államtitkár emlékeztetett egy néhány évvel ezelőtt készült közvélemény-kutatás eredményére, amely a közlekedésbiztonsági szemlélet formálásának szükségességét támasztotta alá. A megkérdezettek négyötöde indokoltnak tartotta, hogy évente egy napot a közlekedési kultúra ügyének szenteljenek. Sokadik éve igaz, hogy tíz közúti balesetből kilencet a járművezetők hibája, mulasztása okoz, ezért a közlekedési kockázatok mérséklésében meghatározó elem az emberi tényező - mutatott rá az ITM államtitkára. Ebből a szempontból korszakhatárt jelent az önvezető járművek következő évtizedekben várható elterjedése. Magyarország pedig ezen a téren a zalaegerszegi tesztpálya létesítésével, a fejlesztést támogató jogszabályi környezettel vezető szerepre törekszik a térségben és Európában - tette hozzá az államtitkár. A megnyitón Ledia Lazeri, az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO magyarországi irodájának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy elfogadhatatlanul magas a közlekedési balesetben elhunytak száma a világban, ezért egyre többet kell tenni megelőzésért.  Alexander Vogt, az Európai Közlekedéstudományi Platform szakmai főtanácsadója egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy most van az Európai Unió következő fejlesztési ciklusának forrásfelhasználási tervezése, ebbe a közlekedésbiztonságot javító projekteket is célszerű lenne szerepeltetni. Bíró József,  a KTE közlekedésbiztonsági tagozatának elnöke ismertette, hogy a "Legyünk társak a közlekedésben, a közlekedésért úton, vízen, sínen, levegőben" jelszóval meghirdetett rendezvénysorozaton az egyesület mellett egyebek közt önkormányzatok, egyetemek, közlekedési vállalatok tartanak bemutatókat, fórumokat, nyílt napot, programokat. A nyitónapon átadták a közlekedési kultúra értékeinek elismerésének szakmai kitüntetéseit.

Új nagyteljesítményű elektromos töltőállomásokkal bővül a francia hálózat

2019.05.10.
A Spie Group bejelentette, hogy Franciaországban 34 nagyteljesítményű töltőállomást telepítenek a páneurópai Ionity hálózat részeként. Összesen 400 terminált kíván az Ionity elhelyezni Európa-szerte 2020-ig, ez átlagosan 6 töltési pontot jelent 120 kilométerenként a nagyobb forgalmú utak mentén. A töltési pontok egyenárammal rendelkeznek, max. 350kW kapacitásúak, és megfelelnek a Combo európai szabványnak. A terminálok akár 300 km eljutást is biztosíthatnak 15 perces töltési idővel. Így néznek ki az Ionity gyorstöltők a francia kutakon (forrás: flotauto.com) A Spie Franciaországban ezen felül 34 további terminál telepítését tervezi 2020-ig, a már meglévőkön felül. Az Ionity weboldala szerint jelenleg csak 4 terminál üzemel Franciaországban az alábbi városokban: Tours, Angers, Chartres. Ugyanakkor érdekes megjegyezni, hogy az Ionitynak biztonsági okokból 20 állomást kellett bezárnia január 25-én Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban és Dániában. Ezek mindegyike nagyteljesítményű folyadékhűtéses töltőkábelt használ. Úgy tűnik, a problémát sikerült elhárítani, mert egy kivételével mindegyik újra üzemel január végétől.

A dízel és benzines autók rovására növekszik az elektromos kocsik eladása Ausztriában

2019.05.10.
Az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich) pénteken publikált jelentése szerint az idén áprilisban 46 ezer gépjárművet helyeztek forgalomba Ausztriában, 0,1 százalékkal többet mint egy évvel korábban. A forgalomba helyezett gépjárművek 69,5 százaléka, 32 ezer volt személygépkocsi, 0,4 százalékkal több mint tavaly áprilisban.  A személygépkocsik között a benzinesek száma áprilisban az egy évvel korábbihoz képest 1,5 százalékkal 17 ezerre csökkent, a dízelek száma pedig 2,6 százalékkal 12 ezerre esett vissza. Elektromos autóból 724-et, 31,6 százalékkal többet helyeztek forgalomba az idén áprilisban mint tavaly.  A benzines autók az idén áprilisban 54,3 százalékos, a dízelesek 38,7 százalékos, az elektromos autók pedig 2,3 százalékos részarányt értek el a forgalomba helyezésekben a tavaly áprilisi 55,4 százalék, 39,39 százalék és 1,7 százalék után. A legnagyobb mértékben a dízel-elektromos hibridek forgalomba helyezése nőtt az idén áprilisban, 295 ilyen autót helyeztek forgalomba, szemben a tavaly áprilisi 28-cal. A meghajtás részaránya 0,9 százalékra emelkedett 0,1 százalékról. Alternatív hajtású autók között a benzin-elektromos hibrid tett szert a legnagyobb részarányra a forgalomba helyezésekben, 3,7 százalékosra a tavaly áprilisi 2,6 százalék után. Benzin-elektromos hibrid autót 1174-et helyeztek forgalomba, 41,4 százalékkal többet a tavalyi 830-nál.   A legtöbb autót, közel 5 ezret a VW márka adta el áprilisban 15,5 százalékos részaránnyal, viszont 10,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A Skoda eladásai 11,4 százalékkal nőttek, a Seat eladásai 5,4 százalékkal csökkentek, a Skoda 8,3 százalékos, a Seat 6,4 százalékos piaci részesedést ért el. A Volkswagen konszern három tömegmárkája így 30,2 százalékos részaránnyal uralja az osztrák piacot.  Az elektromos autók között 25,3 százalékos részesedéssel legnépszerűbb Tesla tavaly 28, az idén áprilisban 183 -at értékesített. Az elektromos autók között a Kia eladásai növekedtek a legjobban, a tavalyi 5-ről 79-re. 42,2 százalékkal csökkentek viszont a VW és 33,9 százalékkal a Renault elektromos autó eladásai. BMW i3-ból pedig a tavalyinál 19,8 százalékkal kevesebb, 96 után 77 került az utakra az idén áprilisban. 

Spanyol Nagydíj - Bottas volt az első szabadedzés legjobbja

2019.05.10.
A Mercedes finn pilótája egyedüliként került 1:18 perc alá a Barcelonához közeli Circuit de Catalunyán. A második legjobb időt a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel, a harmadikat utóbbi ferraris csapattársa, Charles Leclerc autózta. Az ötszörös vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője ezúttal negyedik lett, hat tizeddel maradt el az összetettben őt egy ponttal megelőző, éllovas Bottastól. A vb ötödik futamának első gyakorlását a kanadai Lance Stroll (Racing Point) kicsúszása miatt pár perccel le kellett rövidíteni.          Eredmények (a formula1.com alapján):     1. szabadedzés, élcsoport:     ------------------------- 1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:17.951 perc 2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:18.066 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:18.172 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.575 5. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:18.943 6. Carlos Sainz Jr (spanyol, McLaren) 1:19.155     A további program:     ------------------ 2. szabadedzés 15.00     szombat: 3. szabadedzés 12.00 időmérő edzés 15.00     vasárnap: futam 15.10

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója