A spanyolok is betiltják 2040-től a benzines és dízel autók forgalmazását

2018.12.07.
Úgy tűnik, hogy egyáltalán nem olyan forradalmi tett a dízel és a benzines autók forgalmazásának 2040 utáni betiltása, mint ahogy egyesek azt gondolták.  Sőt, szélesedő nemzetközi tendenciáról van szó. Mi több, egyes országok már ezt a dátumot is megkésettnek tartják, és egyre közelebbi időpontokban akarják bevezetni az erre vonatkozó intézkedéseket. Világszerte nem kevesebb, mint 14 ország deklarálta: néhány éven belül értékesítési tilalmat vezet be a dízel, a benzines, sőt, a hibrid autókra is. Mi több, egyes államok azt tervezik, hogy a bevezetést előrehozzák 2030-ra, sőt, 2025-re. Ezek közé tartozik két olyan állam, amely mind a lakosság számát, mind pedig a környezetszennyezés mértékét tekintve a világelsők közé tartozik. Kínáról és Indiáról van szó. Ami az Európai Uniót illeti: Spanyolországon kívül nyolc további ország tervezi a belsőégésű motorok betiltását. Franciaország és az Egyesült Királyság a korábban kijelölt 2040-es dátumhoz tartja magát. Ám Dánia, Hollandia és Írország már 2030-at jelölte meg céldátumként. Svédország és Szlovénia is tanulmányozza ezt a lehetőséget. Az EU-n kívüli országok közül Norvégia jár az élen: a skandináv országban már 2025-től tilos lesz forgalmazni dízel, benzines és hibrid személyautókat, valamint a kishaszonjárműveket. A legmerészebb elképzelések Ausztriában születtek. Az osztrák kormány azt fontolgatja, hogy a tilalmat két éven belül, már 2020-tól bevezeti – írja az autopista.es spanyol autós szakportál.

Dugóban hagyta autóját és elment kávézni: megúszta a büntetést

2018.12.07.
A szokatlan eset a németországi A3-as autópályán történt Heiligenroth im Westerwaldkreis település közelében kedden este – írja a bild.de. A hölgy megitta kávéját, visszagyalogolt veszteglő autójához, ahol rendőrök várták. A hölgy idős korára való tekintettel a legenyhébb büntetést szabtuk ki, figyelmeztettük – nyilatkozta a német rendőrség szóvivője a rendőri intézkedésről. A bild.de megjegyzi, a rendőrségi jelentés nem tért ki a hölgy életkorára, csupán annyit jeleztek, idős volt az autóvezető, aki szokatlan helyen választotta a kávézást mint időtöltést.

Valódi koncertélményt kínál a vadonatúj Lexus ES hangrendszere

2018.12.07.
A Lexus számára a Mark Levinson által dedikáltan fejlesztett és tökéletesen testre szabott, a világon egyedülálló kialakítású rendszer egy új hangrendszer-koncepción alapszik, amelynek neve Mark Levinson PurePlay. A Lexus és a Mark Levinson közt már régóta létezik egy exkluzív autóipari szerződés, melynek keretében az audiorendszereket gyártó vállalat testre szabott, magas színvonalú rendszereket készít a Lexusokhoz. A Mark Levinson már egy új típus megálmodásának pillanatától kezdve részt vesz a fejlesztésben, így biztosítva, hogy az autó utasterének akusztikája a lehető legjobb legyen. A végeredményt azonban nem csak a hardver befolyásolja, hanem az utastérben található hangszórók elhelyezkedése és kalibrálása is. Az ES-ben 17 hangszóró található, kettővel több, mint az előző generációs modellben. Ezekből tizennégy darab 90 mm átmérőjű Unity hangszóró, amelyeket az utastér hét pontján helyeztek el. A hangszórók egy vonalban sorakoznak, a műszerfaltól kezdve végig az ajtókárpitok felső részén, gyakorlatilag körbevéve a vezetőt és az utasokat. A vállak vonalában elhelyezett magas- és középsugárzók tisztább és természetesebb hangteret képeznek, ami így egy akusztikus színpadot idéz. A kialakításnak köszönhetően a hang a forrástól a hallgató füléig elérve csak minimális mértékben torzul, vagyis az eredeti hangzás minősége szinte tökéletes marad. A rendszer része még két 228 mm átmérőjű, elliptikus, az ajtóburkolatokba épített mélysugárzó, és egy 265 mm átmérőjű mélynyomó a hátsó ülések mögött. Ez utóbbi a legnagyobb méretű, amit valaha egy Lexus modellbe beépítettek. A tervezők a részletekre is odafigyeltek: a hangszórók rácsozata például a levelek erezetéhez hasonlító mintázatot kapott. A Mark Levinson a csúcstechnikát nemcsak kiváló hangvisszaadási minőségre, hanem energiatakarékosabb üzemelésre is használja. Az ES-ben az új Quantum Logic Surround rendszernek köszönhetően testes akusztikus színpadi hatást és magas tisztaságú hangfelbontást értek el. Az ES audiorendszerének fontos eleme a ClariFi 2.0 is, melynek segítségével a hangok az eredetivel szinte azonos minőségben csendülnek fel. Ez különösen hasznos a rosszabb minőségű források – például az erősen tömörített digitális fájlok – esetén. Bár a fejlett technológia elengedhetetlen a csúcsminőségű hifik világában, minden szakértő egyetért azzal, hogy az emberi fül is nélkülözhetetlen eszköz a jó hangteljesítmény kialakításához. Éppen ezért az ES hangrendszerét egy különlegesen érzékeny hallású szakértőkből álló csapat hangolta be; az ő képességük garantálta, hogy a hangzás a lejátszott zene érzelemgazdagságát is visszaadja.
Címkék: 

Életérzéseket gyűjt almárkába a Focussal a Ford

2018.12.07.
Egy mai fiatalnak már csak abban az esetben mond bármit is a Ford Escort név, ha történetesen érdeklődik a youngtimer vagy veterán autók világa iránt. Az idősebbek azonban még emlékeznek: milyen várakozás előzte meg az 1998-ban örökéletűnek hitt Escortot leváltó Focus érkezését. Aztán megnyugodhatott a bolygó összes Ford rajongója, hiszen a Focus generációról, generációra sikert, sikerre halmozott. Év autója díj és számos egyéb szakmai kitüntetés, rally és túra autós viágsikerek és ami talán a Ford tulajdonosainak, részvényeseinek és managmentjének a legjobb hír, minden várakozást felülmúló globális sikerek. A Ford Focus minden generációja ott szerepel az autóipar legfontosabb elismerést jelentő világ szintű top 10-es eladási listáján. Talán kevesen tudják, hogy a Focus a Ford Europe design csapatának ízlését tükrözi, egy kis európai sovinizmussal azt is mondhatnánk, hogy azért is ilyen szép.  Képre kattintva galéria nyílik! De hiába tetszene nekünk ha nem felelne meg a világnak. De megfelel. A Focus tehát nem csak a Ford de az európai design és ízlés egyik globális sikere is. Éppen hetekkel ezelőtt mutatkozott be a - ráncfelvarrások nélkül számolva - negyedik generáció, amely első ránézésre bizonyosan folytatni tudja elődei sikertörténetét. A Ford azonban úgy döntött "a világ nem elég". Még ennél is többre vágyott. Konkrétan ki nem mondva, de valójában a legfontosabb életérzéseket gyűjtötte egy almárkába az új Focussal, amelynek most éppen "Active" fantázianevű, emelt hasmagasságú szabadidős verziója mutatkozott be, kombi és normál kivitelben.  Képre kattintva galéria nyílik! Titánium az igényeseknek, Vignale a stílus és tradició kedvelőinek, ST valamint ST Line (pénztárcától függően) a sportos autózás rajongóinak, a világ minden technológiai és környezetvédelmi díját besöprő ECOBoost, majd várhatóan hamarosan hybrid hajtáslánc a környezettudatosaknak és a most bemutatkozott Active, az aktív életmód kedvelőinek. Bátor, kreatív lépés ez a Fordtól és egy, a világon egyedül álló kísérlet arra, hogy egy kompact kategóriás autó esetében ki merjék mondani: a világon mindenre van a célnak megfelelő Focus. 

Robotverseny a Mobilisben

2018.12.07.
Az Európa-szerte több mint 1000 csapat részvételével zajló verseny győri fordulójának első két helyezettje jut tovább a februári nemzetközi elődöntőbe. A 14 diákcsapat részvételével zajló verseny egyúttal a Mobilis által alapított mentorprogram látványos bemutatkozása. Vállalati együttműködéseknek köszönhetően 10 győri és Győr környéki intézmény csapata szerepelhet a rangos megmérettetésen. A látványos robot játék menetek mellett idén is érdekes kísérőprogramok várják a LEGO világa és a robotika iránt érdeklődőket a Mobilisben.  

A „Porsche 360+” személyi asszisztens premierje

2018.12.07.
A termék nem csak Porsche tulajdonosokhoz szól: „a Porsche egyet jelent a lenyűgöző élményekkel – az autón túl úgyszintén. Azt szeretnénk, hogy a Porsche 360+ felejthetetlen pillanatokkal ajándékozza meg ügyfeleinket, és időt takarítson meg nekik. Célunk az egyedi igények felismerése és teljesítése,” mondta Thilo Koslowski, a Porsche Digital vezetője. A Porsche 360+ alkalmazás az összes releváns információt egy vezérlőpanelen foglalja össze. Ez lehetővé teszi az összes kérés nyomkövetését és ellenőrzését, valamint hozzáférést biztosít az asszisztens javaslataihoz. A személyes kérések aktuális állapota mellett az ügyfelek arra is használhatják az alkalmazást, hogy üzenjenek személyes asszisztensüknek, vagy több információt küldjenek neki például egy fénykép feltöltésével. A Porsche 360+ számos különböző kategóriában nyújt inspirációt is az ügyfeleknek, például élmények és lehetséges szolgáltatások ajánlásával, például gépjárművével kapcsolatban prémium kézi mosószolgáltatással az előnyben részesített helyszínen. A digitális személyi asszisztens egyedileg válogatott lehetőségeket ajánl éttermek és utazási ötletek tekintetében is. Ráadásul különböző exkluzív előnyökhöz is juttathatja felhasználóját, például belépést biztosít bizonyos zártkörű klubokba a Porsche 360+ ügyfelek számára – például használhatják a repülőterek konferenciatermeit. A Porsche 360+ az iOS készülékek App Store-jából letölthető. Az új Porsche 911: erősebb, gyorsabb és digitális A Porsche 911 a Porsche 360+ szolgáltatás létrejöttével együtt lép nyolcadik generációjába. Az új 911 a Los Angeles-i Autószalonon ünnepelte világpremierjét, ezúttal is új mércét állítva fel exkluzív sportosság tekintetében. Félreismerhetetlen Porsche génjeivel, erőteljesebb kiállásával és 10,9 colos kijelzővel rendelkező belső terével a 911 egy időtlen műalkotás, egy modern klasszikus. Intelligens vezérlési és futóműrendszerek, valamint innovatív asszisztensek egyesítik a klasszikus farmotoros sportautók mesterien kompromisszummentes dinamizmusát a digitális világ igényeivel. A turbófeltöltésű boxerhatos motor új generációját még tovább fejlesztették, melynek köszönhetően az S modellek minden eddiginél erősebbek: 450 lóerősek. A továbbfejlesztett befecskendezés, valamint a turbófeltöltők és a hűtésrendszer új kialakítása még tovább fokozza az erőforrás hatékonyságát. Az új asszisztens rendszerek is kiemelkednek, például a Porsche Wet üzemmód, amely nedves úton még biztonságosabb vezetést biztosít, valamint a hőkamerás Night Vision Assist éjjellátó rendszer és a kapcsolódási lehetőségek teljes köre, amelyek már a raj-intelligenciát is kihasználják. Az 911 kínálatát három digitális szolgáltatás teszi igazán teljessé: a kivételes kirándulásokat elősegítő Porsche Road Trip alkalmazás, a Porsche 360+ személyi asszisztens és az internetes alapú Porsche Impact emisszió-kalkulátor az Ön egyéni széndioxid-lábnyomának semlegesítéséhez. 

December 9-én lép életbe az új vasúti menetrend

2018.12.07.
A tájékoztatás szerint az új menetrendben Dunakeszi állomáson több gyorsított vonat áll meg, Budapest és Győr között több új járat közlekedik, IC minőségű kocsik járnak Pápa és Budapest között. A Szentgotthárd-Budapest, illetve Sopron-Budapest viszonylatban különválik a reggelenként közlekedő Savaria-Scarbantia InterCity, önálló vonatokként közlekednek Szentgotthárdról és Sopronból. A pénteki megnövekedett utazási igények miatt két új vonat közlekedik Budapest Keleti pályaudvar-Győr között, amelyek a Keletiből 12:53 és 14:53-kor indulnak a hét utolsó munkanapján. A Debrecen-Nyírábrány, Debrecen-Nagykereki, Debrecen-Tiszalök és a Debrecen-Füzesabony vonalakon korszerű, akadálymentes Desiro motorvonatokkal is rendszeresen utazhatnak a térségben élők és a turisták. A Budapest-Százhalombatta-Pusztaszabolcs-Dunaújváros és a Budapest-Hatvan-Miskolc-Szerencs-Sátoraljaújhely vonalakon a pályafelújítások miatt az év nagy részében vágányzári menetrend lesz érvényben, egyes szakaszokon pótlóbuszos átszállásokra is számítaniuk kell az utasoknak. Ezekről év közben rendszeresen tájékoztatni fogja az utasokat a vasúttársaság. Bővül a nemzetközi összeköttetés a Kolozsvár-Budapest-Bécs, a Budapest-Berlin és a Budapest-Krakkó útvonalakon, újraindul a kishatárforgalom Pécs-Magyarbóly és Pélmonostor között. MTI
Címkék: 

Már Lengyelországban is gyárt ultramodern hibrid részegységeket a Toyota

2018.12.07.
A Toyota és prémium márkája, a Lexus az elmúlt két évtizedben már közel 13 millió hibrid elektromos autót értékesített világszerte, amelyből mintegy 2,1 millió Európában talált gazdára, mára pedig a kontinens a világ legzöldebb autógyártójának tartott japán konszern hibrid eladásainak közel egyharmadát adja. Idén a piac legszélesebb, világszerte 35, Európában 16 modellből (2019-től 20 modell) álló hibrid elektromos modellportfólióját kínáló, és a világszintű hibrid eladások mintegy 70%-át jegyző Toyota és Lexus együttes hibrid eladásai megközelíthetik az 1,7 millió darabot. Az ebből Európában gazdára találó közel félmillió hibrid elektromos autó legyártásában kiemelt szerep jut majd a lengyelországi gyárnak. A sebességváltó-differenciálmű egység ugyanis a hibrid hajtáslánc létfontosságú része, a Lengyelországban gyártott egységeket a vadonatúj Toyota Corolla Hybrid és a Toyota C-HR Hybrid modellekbe szerelik majd be. Az alig két éve bemutatott Toyota C-HR mára a világ legnépszerűbb hibrid autója, a jövőre érkező, és a C-HR-hez hasonlóan a világ legfejlettebb hibrid elektromos hajtásával szerelt vadonatúj Corolla hibrid eladásai pedig még ennél is sikeresebbek lehetnek, tekintve hogy az elődmodell Corolla évek óta a világ legnépszerűbb autója. Az új befektetés jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a lengyel autóipar fontos szereplővé váljon a hibrid elektromos járművek gyártásában: a jelenlegi és más, a közelmúltban eszközölt befektetések révén körülbelül 600 új munkahely jön létre, a Toyota eddigi lengyelországi befektetéseinek összege immár meghaladja az egymilliárd eurót. A negyedik generációs hibrid sebességváltó-differenciálmű egységek a lengyel Wałbrzych városban működő Toyota Motor Manufacturing Poland (TMMP) üzemében beinduló gyártása jelképezi a Toyota azon tervének első fázisát, hogy lengyelországi üzemeiben meghonosítja a fejlett hibrid technológia és a Toyota New Global Architecture (TNGA) padlólemez gyártását. Ezzel a lengyelországi gyártókapacitás a Toyota elektromos hajtási stratégiájának felgyorsításában is fontos szerephez jut. A TMMP a Toyota első olyan üzeme Ázsián kívül (és a második Japánon kívül), amelyet a vállalat alkalmasnak ítélt a fejlett technológiájú sebességváltó-differenciálmű egységek gyártására. A sebességváltó-differenciálmű egység teremti meg az elektromotorok és a belsőégésű motorok közti együttműködést, vagyis a hibrid hajtáslánc létfontosságú részét képezi. “2000-ben, első hibridünk piacra dobásával elindítottuk Európát az elektromos autózás felé vezető úton. Ma már majdnem minden második eladott autónk hibrid, és ez az arány folyamatosan növekszik. A hibrid hajtás a Toyota egyik fontos megkülönböztető terméke, és fontos része nagyívű elektromos hajtási stratégiánknak, amelynek értelmében 2030-ig több mint évi 5,5 millió részben vagy teljesen elektromos autót akarunk értékesíteni világszerte, és évente 1 millió nulla károsanyag-kibocsátású járművet szeretnénk eladni.” – fogalmaz Johan van Zyl, a Toyota Motor Europe elnök-vezérigazgatója.  

Német tehetség nyerte az első Toyota Gazoo Racing kupát

2018.12.07.
A 30 éves német pilóta nagyon sikeres idényt tud maga mögött. A TOYOTA GAZOO Racing Kupa megnyerése mellett már az utolsó előtti fordulóban sikerült bajnoki címet szereznie a Német Rallybajnokságban a kétkerékhajtású kategóriában, és az ő GT86 CS-R3 autója volt a legjobb 2WD gép a FIA Rally Világbajnokság egyik fordulójának számító Német Rallyn. “Nem indult valami jól számunkra ez az idény, de nem adtuk fel.” – meséli Hermann Gassner Jr. “Nyáron már nagyon jó formában versenyeztünk, és GT86 CS-R3 autónkból sikerült kihozni a teljes potenciált. Így sikerült megnyerni a TOYOTA GAZOO Racing Kupát és a Német 2WD rally bajnoki címet, ám az idény fénypontja egyértelműen a WRC Német Rallyn aratott, klasszikusnak számító kategóriagyőzelmünk volt. Összességében remek évet zártunk a GT86 CS-R3 géposztályban.” A TOYOTA GAZOO Racing Kupában a második helyen a belga pályaversenyzők, “Brody” és Jacques Derenne végeztek, akik a Nürburgring 24 órás futamon illetve a VLN versenysorozatban elsők lettek a GT86 CS-Cup versenysorozatban, míg csapattársuk, Olivier Muytjens összesítésben a negyedik helyezést szerezte meg. Az a tény, hogy az ötödik helyezett pilóta, Alex Fielenbach egy GT86 CS-V3 autóval (a CS-Cup elődjével) versenyzett, jól mutatja azt, hogy a Kupa koncepciója sikeresnek bizonyult. A TOYOTA GAZOO Racing Kupa célja az, hogy a TOYOTA Motorsport GmbH (TMG) által gyártott, háromféle TOYOTA GT86 verseny- és rallyautó-típus valamilyen módon versenybe szállhasson egymással. A GT86-vásárlók egész Európában, gyakorlatilag minden olyan versenysorozatban szerezhetnek pontokat, melyben elindulhatnak az autójukkal. A pontszám az elért eredményektől, a futamokon indulók számától és a futamok osztálybesorolásától függ.  A TOYOTA GAZOO Racing Kupa első idényében hét ország 19 pilótája versengett egymással a Ravenol, a BRM Chronographes és a PFC Brakes támogatásával. Összesen 93 versenyeredményt kellett figyelembe venni, és ebből 15 kategóriagyőzelem volt. A Kupáért versengő pilóták különböző versenyeken vettek részt egész Európában, például a Nürburgring 24 órás futamon, illetve olyan versenyeken, mint a VLN, az RCN, a DRM, a WRC Német Rally, a holland DRNT és az Osztrák, illetve Szlovén Rally.  A Hermann Gassner Jr által elnyert kupa értékét az azzal járó 35.000 eurós díj és a Toyota Németország által felajánlott vadonatúj TOYOTA C-HR is növeli. A holtversenyben második helyezett “Brody” és Jacques Derenne között egyenlően oszlik majd meg a második és harmadik helyért járó 25.000 illetve 20.000 eurós pénzdíj. A TOYOTA GAZOO Racing Kupa 2019-ben azonos formában folytatódik majd, lehetővé téve a TMG által gyártott három autó – vagyis a CS-R3 rally modell, illetve a CS-Cup és CS-V3 – tulajdonosai számára, hogy egy újabb bajnoki címért versenghessenek. A bemutatkozó idényhez hasonlóan ebbe a bajnokságba is ingyenesen nevezhetnek be a részvevők, ugyanakkor értékes díjakért küzdhetnek. “Először is szeretnénk megköszönni az összes pilótának és minden partnerünknek a tőlük kapott támogatást. Ti tettétek ilyen hatalmas sikerré a TOYOTA GAZOO Racing Kupát, már az első évben! Nagyon jó versenyeket és szoros küzdelmet láthattunk a versenypályákon és a rallykon egyaránt. Az, hogy mindhárom GT86-változat ott van az első helyeken, jól mutatja, hogy a Kupa koncepciója működik. Nagyon elégedettek vagyunk ezzel az első idénnyel, és ügyfeleinkhez hasonlóan mi is tovább igyekszünk majd mindent egyre jobbá tenni a jövőben.” – fogalmaz Florian von Hasselbach, a Toyota Gazoo Racing ügyfél motorsport részlegének főmérnöke.   TOYOTA GAZOO Racing Kupa 2018 – Végeredmény 1.       Hermann Gassner Jr. (Ger)     GT86 CS-R3                          368 pont 2.       “Brody” (Bel)                             GT86 CS-Cup                        273 pont           Jacques Derenne (Bel)            GT86 CS-Cup                        273 pont 4.       Olivier Muytjens (Bel)               GT86 CS-Cup                        263 pont 5.       Alex Fielenbach (Ger)              GT86 CS-V3                          226 pont  
Címkék: 

Taxisok az óvodások karácsonyi ajándékfutárai

2018.12.07.
A Máltai Szeretetszolgálat óvodáiba járó gyerekek halmozottan hátrányos helyzetű családból érkeznek, gyakorlatilag mindenki rászorulónak tekinthető. A Főtaxi decemberben Ajándéktaxi néven a Máltai Szeretetszolgálattal közösen különleges jótékonysági akciót hirdet, amellyel azokhoz a budapesti családokhoz fordul, akik megtehetik, hogy a sajátjuk mellett nehéz sorsú kisgyermekek karácsonyát is szebbé varázsolják. Arra kérik őket, hogy állítsanak össze ajándékcsomagokat a Szeretetszolgálat óvodásainak, elsősorban játékokból és mesekönyvekből, hogy örömet szerezzenek a kicsiknek. „Akkor tesszük jól a dolgunk, ha a legszegényebb családok gyermekei is átélhetik a játék felhőtlen örömét, nehogy úgy szaladjanak el fölöttük a korai évek, hogy közben nem volt alkalmuk igazán gyerekké válni” – mondta Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke. A felmérések szerint a magyarok adományozási kedve évről-évre növekszik, különösen az adventi időszakban, ugyanakkor sokan idő vagy szállítóeszköz hiányában nem tudják felajánlásaikat eljuttatni a rászorulóknak. A Főtaxi ezen a problémán próbál segíteni, azzal, hogy a cég sofőrjei átvállalják az ajándékcsomagok begyűjtését és a Máltai Szeretetszolgálathoz való eljuttatását, így a taxik néhány napra Ajándéktaxivá változnak. „A mai világban az idő az egyik legértékesebb kincsünk, rengetegen azért nem tudnak ajándékot adni a rászorulóknak, mert nincs idejük eljuttatni azt hozzájuk. A Főtaxi minden egyes csomag átvételekor ezt az időt ajándékozza oda az adományozónak, miközben lehetővé teszi, hogy a felajánlások célba érjenek” – mondta el Angyal Zsolt, a Főtaxi vezérigazgatója. Ha adakozni szeretne, hívja az Ajándéktaxi (06) 1 422 2212-os telefonszámát vagy írjon az ajandektaxi@fotaxi.hu email címre, ahol felajánlását rögzítik. Az Ajándéktaxi 2018. december 14-ig hívható, az ajándékok begyűjtésére pedig december 15. és 17. között kerül sor, így az csomagok minden ovishoz eljutnak szentestéig. A szállítás megkönnyítése érdekében a szervezők kérik, hogy a telefonos vagy e-mailes felajánlás során az ajándékcsomag méretét és mennyiségét is adják meg az adományozók!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója