Gyakornok voltam a Porsche Hungarianál

2018.12.04.
A legtöbbekhez hasonlóan én is hallgattam az okosabbra és eldöntöttem, hogy gyakornokoskodni fogok. Nem volt kérdés, hogy irány az autóipar, de annál nagyobb kérdőjel lebegett a fejem felett, amikor dönteni kellett: hova jelentkezzek? Persze hamar rájöttem, hogy elsősorban oda fogok jelentkezni, ahol van meghirdetett gyakornoki pozíció, amihez legalább többé-kevésbé passzolnak a tanulmányaim. Végül a Porsche Hungariara esett a választás, ahol bár nem igazán tudtam mit is takar az elnevezés, flottaértékesítési gyakornoknak jelentkeztem. Akkor kissé stresszesnek és ijesztőnek tűnt a felvételi folyamat, de az azóta szerzett tapasztalatok megmutatták: lehet ez sokkal nehezebb is. Végül a jelentkezés után két héttel már tudtam, hogy októbertől Magyarország első számú autóimportőrénél fogok dolgozni. De mit csinál a flottaértékesítési gyakornok? Gondoltam majd fénymásolok, papírokat fűzök le és biztos voltam benne, hogy rövid idő alatt fejből fogom tudni, ki, milyen kávét szeret. Hát, nem is tévedhettem volna nagyobbat. Az első napom reggelén felvázolták nekem, hogy mire számíthatok: „gyakorlatilag ugyanazt fogod csinálni, amit mi is, de ne félj, menni fog!” – mondták, én pedig természetesen féltem. Mit féltem, rettegtem. A legenda szerint egyik kvázi elődömet annyira megijesztette a feladat, hogy másnap reggel már inkább nem érkezett meg a Fáy utcába. Ajánlatok készítése, kapcsolattartás az ügyfelekkel és flottakezelőkkel, az autók megrendelése és átadásának megszervezése voltak a mindennapos feladatok. Ezek aránylag egyszerű feladatok, de odafigyelést igényelnek, különösen, ha óriási mennyiségű autóról van szó. Márpedig a Porsche Hungaria ép ésszel nehezen felfogható mennyiségű autót értékesít, persze jelentős részét a kereskedők által, de szép szelet jut a Borda László által vezetett csapatnak is. Annak a csapatnak, ami másfél évig a második családom volt. Ahogy menedzserünk, Szabolcs fogalmazott: „többet látlak titeket, mint a gyerekeimet.” Bár gyerekeim nincsenek, a lényeget átéreztem. Ha az ember egy olyan mikroközösségbe tartozik, mint amilyennek én a része lehettem, megtanulja, mit jelent egy csapatban dolgozni. Persze ezen kívül rengeteg dolgot tanultam a Porschénál töltött idő során. A második interjún már találkoztam leendő főnökömmel, Borda Lászlóval, akiről itt az Autószektoron Flottafőnök címmel jelent meg egy portrécikk. Borda Úrtól, vagyis Lacitól rengeteg dolgot elleshettem. Hogyan kell az ügyfelekkel kommunikálni, hogyan maradjunk nyugodtak feszült helyzetekben, miként határozzunk meg egy prioritási sorrendet a feladataink között és bár hosszú évekbe fog telni, mire sikerül, de egyszer szeretnék olyan, a szó szoros értelmében vett úriemberré válni, mint Ő. Viszont a leghasznosabb képesség, amit több, mint másfél év alatt megtanultam, a mondandóm tömör megfogalmazása volt. 25 évem alatt még nem találkoztam annyira elfoglalt emberrel, mint egykori főnököm, így köztünk, gyakornokok között kialakult a „40 másodperces szabály”: Amikor letette a telefont – és még nem csörgött újra – 40 másodperc alatt felvázoltam a kérdéses szituációt, az egy percből maradó 20 másodpercben pedig általában meg is kaptam a választ. Egy idő után rájöttünk, hogy akkor kapunk biztosan és gyorsan választ, ha eldöntendő kérdéseket teszünk fel: először felvázoljuk a problémát, majd javaslatot teszünk a megoldásra, így csak az igen-nem között kellett választania. Persze a Porsche Hungaria egy nagy vállalat, különböző osztályokkal, sok gyakornokkal. Nyilván azt az osztályt ismertem meg igazán, ahol én is voltam, de napi szinten kommunikáltunk a pénzügyön dolgozókkal, a lányokkal a diszpozíción és még sok más remek embert ismerhettem meg, így biztos vagyok benne, hogy minden egykori gyakornok mosollyal az arcán gondol vissza az ott eltöltött időre. Bár az élet úgy hozta, hogy a tanulmányaim befejeztével a Porschétól is búcsút vettem, visszatekintve eddigi rövid életem legjobb döntése volt, amikor megnyomtam a jelentkezés gombot az álláshirdetésnél. Egyrészt a fent leírtak kétségtelenül hasznomra váltak, másrészt pedig nehéz elképzelni egy olyan vállalatot, ami „jobban néz ki” egy önéletrajzban, mint a Porsche. Minden egyes fiatal olvasót csak bíztatni tudok arra, hogy próbáljon meg egy hasonló vállalatnál gyakornokoskodni. Az egyetem befejeztével könnyebb lesz ideális munkát találni és a megszerzett tapasztalatok örökre velünk maradnak. Ha pedig valaki olyan szerencsés, mint én voltam, igazi barátságokat is köthet, amik nem érnek véget a búcsúajándékok átadásával.  

A Bosch 14 milliárd forintos beruházást indít Miskolcon

2018.12.04.
 Szijjártó Péter elmondta: a Bosch a miskolci beruházásához mintegy 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap. Magyarország és a német gépipar között hagyományosan kiváló a kapcsolat, a Magyarországra érkező befektetések mintegy 29 százalékát német befektetők hajtották végre - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.      Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Daniel Korioth, a magyarországi Bosch Csoport vezetője a Bosch beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. december 4-én. A német tulajdonú Robert Bosch Power Tool Kft. európai akkumulátor kompetencia központot hoz létre, és bővíti szerszámgép összeszerelő kapacitását Miskolcon, a beruházás összesen mintegy 14 milliárd forintba kerül. MTI/Soós Lajos Szijjártó Péter elmondta: Magyarország, a magyar gazdaság napjainkra gyakorlatilag elérte a teljes foglalkoztatottság szintjét, állapotát, ettől kezdve a beruházás-ösztönzés fókusza nem a munkahelyteremtésre irányul, hanem arra, hogy a Magyarországon már létrejött munkahelyek minél magasabb hozzáadott értéket hozzanak létre, teremtsenek, és magas technológiai szintet képviseljenek. Rámutatott: ezért új befektetésösztönzési kategóriát hoztak létre, a jövőben az alapján számítják ki a vissza nem térítendő állami készpénz-támogatás összegét, hogy a befektetés milyen új technológiát hoz be az országba, az milyen mértékben növeli Magyarország és az adott iparág versenyképességét. "Ezt hívjuk technológia-intenzív beruházási támogatásnak, ez új kategória, amelynek felhasználásával a Bosch egy jelentős technológiai fejlesztést hajt végre 14 milliárd forint összértékben" - ismertette Szijjártó Péter. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérése szerint az itt tevékenykedő német cégek elégedettek magyarországi befektetésükkel, 84 százalékuk a beruházását ismét Magyarországra hozná - mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter. Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója új gyártócsarnokot épít a miskolci elektromos kéziszerszámgyára számára. A tevékenységek egy részének új csarnokba történő áttelepítésével a vállalat nagyobb területen folytatja a termelést, ezáltal csökkenti a költségeket, emellett ez az átszervezés további növekedési lehetőséget is jelent. Fükő László jelezte: az új 20 ezer négyzetméteres csarnok a miskolci kéziszerszámgyár munkavállalói közül 1200-nak biztosít majd munkaterületet, akik egy bérelt épületből költöznek majd át. Az új egységben fogják gyártani a barkácsolóknak és kertbarátoknak készülő vezeték nélküli elektromos szerszámokat (például fúrókat, fűrészeket, multifunkciós szerszámokat, láncfűrészeket és sövényvágókat), valamint a hozzájuk tartozó, továbbá az ipari felhasználásra készített akkumulátorokat. Az új épületben az irodák mellett kantint, laborokat valamint 100 új parkolóhelyet is kialakítanak. A csarnok építése már elkezdődött és várhatóan 2019 végén fejeződik be - fűzte hozzá az ügyvezető igazgató. A Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. 2001 novemberében alakult Miskolcon, és mára nem csupán a cégcsoporton belül, hanem a régióban is meghatározó tényezővé vált. A mára több mint 38 ezer négyzetméter területű üzem mintegy 2400 munkavállalót foglalkoztat. A miskolci Robert Bosch Power Tool Kft-t idén májusban az "Év Gyára" díjjal jutalmazták a 10 milliárd forint feletti árbevétellel bíró cégek versenyében. A gyárat ezen felül a "Legjobb menedzsment folyamatok" címmel, a Bosch fejlesztési törekvéseit pedig az idén először meghirdetett "Ipar 4.0 Szakmai Különdíjjal" is elismerték. MTI Fükő László ügyvezető igazgató a német tulajdonú Robert Bosch Power Tool Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. december 4-én. A cég európai akkumulátor kompetencia központot hoz létre, és bővíti szerszámgép összeszerelő kapacitását Miskolcon, a beruházás összesen mintegy 14 milliárd forintba kerül. MTI/Soós Lajos
Címkék: 

Auto Trophy 2018 – Négy kategóriában diadalmaskodott a ŠKODA

2018.12.04.
A ŠKODA már évek óta az első számú importmárka az Auto Zeitung szakmai magazin olvasói számára, akik szavazatainak 14,5 százalékával a cseh márka sorozatban hatodik, összesen pedig kilencedik alkalommal győzedelmeskedett ebben a kategóriában. Immár sorozatgyőztesnek számít a tekintélyes olvasói szavazáson a ŠKODA OCTAVIA. A márka „bestsellere” az idén leadott voksok 13,1 százalékával végzett „A legjobb alsó-középkategóriájú importmodell” kategória élén, ezzel az OCTAVIA már negyedik egymást követő alkalommal, összességében pedig hetedszer hódította el az Auto Zeitung díját. Noha csupán nagyjából egy éve érkezett a piacra, 2017-es sikerét követően másodszor szerepel már a győztesek körében a ŠKODA KAROQ. Az idén az Auto Zeitung olvasóinak 10,1 százaléka szavazott a kompakt SUV-modellre, ami az első helyet jelentette számára az „Import SUV-modellek 25 ezer euróig” kategóriában. A ŠKODA FABIA az import városi autók (City Cars) és kisautók különösen nagy küzdelmet hozó mezőnyében az olvasói szavazatok 9,9 százalékával szerezte meg a győzelmet. 2007-ben és 2008-ben a kedvelt kisautó praktikus kombiváltozata már a kategória élén végzett, a ferdehátú verzió számára pedig ez az első siker. A FABIA az idén széleskörű fejlesztésen esett át, amelyet követően új tervezésű orr- és farkialakítással, LED-világítástechnikával, valamint a kényelem és a biztonság legújabb technikáival hódít. A vezetés élményét megbízható és gazdaságos, 1,0 literes motorok fokozzák. Az Auto Zeitung nagy hagyományokra visszatekintő olvasói szavazására az idén 31. alkalommal került sor. Az Auto Trophy 2014 óta „A világ legjobb autói” (World’s Best Cars) címmel egészül ki, mivel már a Bauer Media Group kiadócsoport – amelyhez az Auto Zeitung is tartozik – nemzetközi autós szakmai publikációnak olvasói és online-felhasználó is leadhatják voksukat. 2018-ban összesen mintegy 23 100 szavazat érkezett. A német nyelvterületen 21 kategóriában választották meg kedvenceiket a résztvevők, míg nyolc értékelés nemzetközi szavazással zajlott. A négy kategóriára, amelyekben a Skoda győzedelmeskedett, Németországban szavaztak.  
Címkék: 

Az Audi megkezdi világjáró útját a Formula E sorozattal

2018.12.04.
A ládák lezárva, a hajózási dokumentumok előkészítve: jó nyolc tonnányi „vas” indult útnak a Formula E szezon első helyszínére. Ad Diriyah Szaúd-Arábia fővárosának, Rijádnak a külvárosában található, ahol a mérnökök átvehetik a szezonnyitóra érkező két Audi e-tron FE05 versenyautót. Helyi idő szerint december 15-én 15 órakor a rajtlámpák idén először zöldre váltanak. Ez az első állomása annak a hosszú utazásnak, amely 2017-ben indult egy tisztán elektromos versenyautó fejlesztésének projektjével. A csapatok konténerei és dobozai azonban nem csupán a versenyautókat rejtik: két teljes szett karosszéria és öt első szárnnyal szerelt orrkúp is érkezik tartalékként. Ezen kívül a sorozat és a német csapat logisztikai partnere, a DHL szállítja a szervizfelszerelést, a mérnökök eszközeit és az egyéb kopó alkatrészeket és tartozékokat. A fedélzeten szintén megtalálunk egy olasz kávéfőző gépet, egy sztereó hangrendszert és tizenkét esernyőt a nap és az eső elleni védelemre. „Egy kicsit olyan, mint ahogy a rulettben mondják: Nincs több tét!” - nyilatkozta Allan McNish csapatvezető viccesen. „Új fejlesztésű karosszériánk lepecsételve, a szezon előtti tesztek teljesítve, a versenyautók pedig berakodva. Mikor újra kinyithatjuk majd a ládákat, az új szezon végre élesben is elrajtol. Az elmúlt néhány hónapban intenzíven készültünk erre a pillanatra, így most rendkívül izgatottak vagyunk.” Az első versenyhétvége után a túra Marrakeshben folytatódik, majd Santiago de Chile, Mexikóváros, HongKong és a kínai turistaparadicsom Sanya következik a sorban. A versenyautók csak akkor indulnak vissza a csapatok központjába, amikor a Formula E sorozat áprilisban visszatér Európába. Ezt megelőzően közvetlenül egyik versenyhelyszínről a másikra szállítják majd a csapatok felszerelését, amelynek összetett logisztikai hátterét a DHL biztosítja légi, vízi és szárazföldi szállítással, a lehető leghatékonyabb módon. A versenyautók és egyéb eszközök együttes szállítása illetve az ideális útvonal és szállítási eszköz kiválasztása révén a szállítással összefüggő károsanyag-kibocsátást a DHL szakemberei a lehető legkisebb értékre szorítják vissza. A Formula E sorozatnak alapvetően az a célja, hogy lépésről lépésre csökkentse károsanyag-kibocsátását és hosszútávon kompenzálni tudja azt. A szezon második felében Európába érkeznek majd a csapatok és Róma, Párizs, Monaco, Berlin és Bern városában mutatkoznak be a versenyzők illetve a maga a technológia. A több, mint 70 000 kilométert felölelő világjáró túra csúcspontja New Yorkban lesz, itt rendezik ugyanis 2019. július közepén a szezonzáró futamot.      

Rangos díjat szerzett a Toyota gyalogosészlelő rendszere

2018.12.04.
A legújabb, az aktív biztonsági rendszerek és vezetéstámogató technológiák egyedülállóan széles tárházát magába foglaló Toyota Safety Sense preventív biztonsági csomaggal felszerelt japán Toyota Corolla Sport kapta a legmagasabb pontszámot a JNCAP* preventív biztonságot vizsgáló értékelésben. A Safety Sense csomag intelligens távolságérzékelő radart és parkolást segítő féket (álló tárgyak) is tartalmaz, és az ezekkel felszerelt Corolla Sport a legmagasabb "ASV+++" értékelést érte el. Az ASV+++ szint új besorolásnak számít, amit idán vezettek be Japában a legjobb eredmény minősítésére. A korábbi kategóriák kiegészítése azért vált szükségessé, mert a vizsgálat már kiterjed a baleseti következményeket csökkentő fékrendszerre is, amely érzékeli a gyalogosokat (éjszaka, közvilágításnál), valamint a téves pedálhasználatból eredő gyorsulást megakadályozó eszközre és a gyors autózást támogató első világításra. Az alábbi linken tekinthető meg a rendszer működése nappali fények mellett, kívülről: https://www.youtube.com/watch?v=T6Xlkrs08QA Ugyanez a sofőr szemszögéből: https://www.youtube.com/watch?v=ITQflwIQ92Q A rendszer ugyanakkor éjszakai fények mellett is működik Az alábbi linken ezt láthatjuk a sofőr szemszögéből: https://www.youtube.com/watch?v=EePWfZbQdCM Ugyanez kívülről: https://www.youtube.com/watch?v=kTviwFIO1Rg A legújabb generációs, továbbfejlesztett szenzoros funkciókkal rendelkező, és az európai Toyotákba is alapfelszereltségként beépített Toyota Safety Sense preventív biztonsági csomag szériafelszerelés minden japán Corolla Sport modellben. A tesztelt modell esetében a következőket tartalmazza: ütközést megelőző biztonsági rendszer, amely éjjel-nappal érzékeli a gyalogosokat, és nappal érzékeli a kerékpárosokat. További biztonsági funkciók extraként rendelhetők meg, ilyen az intelligens távolságérzékelő radar és a parkolást segítő fék (álló akadályokhoz). Ezek a berendezések érzékelik a falakat vagy az üvegtáblákat, és ezáltal megelőzik vagy enyhítik az ütközés következményeit. A Corolla Sport az elérhető 126 pontból 122.4 pontot szerzett, és ezzel a vizsgálat aktuális fordulóján átesett járművek közül a legjobb eredményt érte el. Japánban a gyalogosokat érintő halálos balesetek 70 százaléka éjjel történik. Ennek leküzdésére a Toyota 2018-ban bemutatta a Safety Sense frissített változatát, melyben az ütközést megelőző rendszer éjszaka is felismeri a gyalogosokat. Japánban jelenleg öt Toyota modellben széria felszerelés a Toyota Safety Sense. A Toyota a jövőben növelni fogja a Safety Sense csomaggal felszerelt modellek számát. A vállalat célja, hogy integrált biztonsági koncepciójára alapozva még biztonságosabb autókat és technológiákat fejlesszen. Ez a megközelítés határozza meg a jövőbeli biztonságtechnológia és járműfejlesztés irányát. A Toyota továbbra is nagy erőkkel dolgozik olyan intézkedéseken, amelyek segítségével integrálja az embereket, a járműveket  és a közlekedési környezetet. Ennek segítségével csökkenteni lehet a baleseti sérüléseket és halálozásokat, ami a mobil társadalom legfontosabb célja. *Japan New Car Assessment Program: A JNCAP-t 1995 év óta végzi el együttműködésben a japán Vidékfejlesztési, Infrastruktúra, Közlekedési és Idegenforgalmi Minisztérium (MLIT), és a közlekedésbiztonságért és áldozatsegítésért felelő nemzeti ügynökség. A vizsgálat a japán piacon kapható járműveket értékeli, a vizsgálat során a preventív biztonsággal, az ütközési biztonsággal és a gyalogosvédelemmel kapcsolatos teszteket végeznek el.  
Címkék: 

870 ezer euró lapult a táskában, lebukott a reptéren

2018.12.04.
Egy 26 éves francia, kínai gyökerekkel, Németországból Oroszországon át Kínába indult, a vámellenőrzéskor azonban kiderült, kínai könyveknek álcázott 870 ezer eurót. A kérdésre, hogy honnan szerezte, hová viszi, s mi a pénz eredete, az utas nem tudott érdemi válasszal szolgálni, így tetemes mennyiségű készpénzének kénytelen volt búcsút inteni. A bild.de emlékeztet arra, hogy ilyen mennyiségű készpénzt a pénzmosás elleni törvény értelmében köteles lett volna a francia bejelenti. Mivel ezt elmulasztotta, a pénzt lefoglalták, s eljárást indítottak ellene a német hatóságok. Az utazást azonban folytathatta, immár a táskányi pénz nélkül. Drága "könyv" - Fotó: bild.de - esseni vámhivatal
Címkék: 

A GVH elfogadta a Balatoni Hajózási Zrt. kötelezettségvállalását

2018.12.03.
A GVH úgy ítélte meg, hogy a társaság vállalásai javították a balatoni séta- és programhajózás piaci versenyfeltételeit. A hivatal az ügyben jogsértést nem állapított meg, így bírságot sem szabott ki. A GVH 2015 februárjában indított versenyfelügyeleti eljárást a balatoni hajózás meghatározó szereplője, a Bahart ellen, mert a versenyhivatal azt feltételezte, hogy a közforgalmú kikötői szolgáltatások piacán erőfölényes helyzetű cég a verseny korlátozására alkalmas módon alakította ki a dokkok használati díjait és feltételeit. A vállalkozás a felvetődő versenyproblémák orvoslására már a 2018. évi nyári hajózási szezonban 10 százalékkal csökkentette a kikötő-használati díjakat, növelte a versenytársak által használható kikötőrészek területét, valamint a számukra biztosított hirdetési felületeket. A Bahart azt is felajánlotta, hogy a jövőben tovább csökkenti a saját használatú kikötőrészeket. Vállalta továbbá számviteli és díjképzési rendszerének megújítását, amelyet ellenőrző biztos felügyelete mellett fog végrehajtani az árazási versenyproblémák megelőzése érdekében.

Jön az e-tron: Megelőzi az Audi a Teslát?

2018.12.03.
Ha minden az Audi menetrendje szerint alakul, akkor a VW prémiumgyártó karja jövő év elején – nagy német riválisait, a BMW és a Mercedes márkákat is megelőzve – piacra dobja első elektromos modelljét, az e-tron suv változatát. Igaz, a korábban ígért starthoz képest a jármű bizonyos szoftvermódosításai miatt néhány hetet csúsznak, de ez nem változtat azon, hogy az Audi új mérföldkőhöz érkezett: milliárdos beruházásokkal rajtot vesz az elektromos (gyártó)korszak. Audi e-tron GT A nemzetközi autós publikum már szinte mindent tudhat az első e-tron jövevényről. Az Audi e-járgánya egy méretes luxusterepjáró, ami valóban luxus kivitelű: a 25 millió forint körül startoló suv 370 kilowatt teljesítményű, hatótávolsága 400 kilométer körül mozog, 5,7 másodperc alatt fenn van 100-on, végsebessége 200 feletti, a 95 kWh-s akkumulátorát – 150 kw-os gyorstöltővel – félóra alatt 80 százalékra lehet felpumpálni. A terepes e-tron nemcsak fényűző, de kívül-belül csúcstechnikájú. Ezt illusztrálja kamerás visszapillantó rendszere, vagyis az, hogy a hagyományos tükrök helyett a forgalom elsuhanó kameraképét immár az ajtókba épített monitorokon tudja szemrevételezni a vezető, és érintéssel lehet azokat beállítani. Az ilyen és ehhez hasonló technikai erőfeszítésekre már csak azért is szükség van, mert a négykarikás márka nagyra törő célja, hogy az elsők közé kerüljön az e-autók világában, lenyomja a piacvezető Teslát. Nem lesz könnyű menet – jegyzik meg az elemzők. A sok elismerő értékelés mellett egyesek, így a tekintélyes svájci UBS befektetési bank szakértője visszafogottabb: díjazza ugyan az e-tron paramétereit, de arra is rámutat, hogy azok a Tesláéval összevetve nem jobbak, az amerikai rivális őrzi innovációs startelőnyét. Ám a titánok versengése távolról sem csak gyorsulásról vagy a hatótávról szól – hangsúlyozzák az iparági megfigyelők. Az Audi egész pályás letámadásra készül, így például az amerikai offenzíva részeként megállapodott az online kiskereskedő Amazon óriásvállalattal, hogy a piachódításban kulcsfontosságúnak tekintett otthoni elektromos töltőrendszereket az Amazon szállítja, annak szakemberei gondoskodnak a felszerelésről. Eközben az Electrify America nevű cég (a VW csoport érdekeltsége) jövő év közepéig 2 ezer nyilvános villámtöltő-állomást létesít (szemben a Tesla Észak-Amerikában már meglévő 11 ezer Supercharger töltőpontjával). De a bajor prémiumgyártó itt Európában is kiemelt feladatként kezeli az infrastruktúrafejlesztés ügyét. Ugyanúgy, mint csoportbeli társvállalata, a Porsche, az Audi is megállapodott az energiaszolgáltatókkal: ennek alapján az e-tron tulajdonosai egyetlen fizetőkártyával „tankolhatnak” a vén kontinens 16 országában meglévő 72 ezer töltőpontján. Jövőre bevezetik a pluge&charge szisztémát, ami azt jelenti, hogy már kártyára sem lesz szükség. A töltők automatikusan felismerik az előzetesen regisztrált e-járgányokat, a tulaj pedig a hónap végén elektronikus számlát kap a vásárolt árammennyiségről. Bár az e-tron program beruházási részleteiről eddig még nem sokat árult el az Audi, annyi bizonyos, korszakos és milliárdos projektről van szó. Ezt érzékelteti, hogy az ingolstadti cég 2022-ig nem kevesebb, mint 10 milliárd euróval akarja csökkenteni költségeit, hogy elegendő tőkét fordíthasson elektromos autóprogramjára. 2025-ig, a Porsche-val karöltve, azonos platformon 20 e-modell bevezetését irányozták elő, s azoknak több mint fele teljesen elektromos lesz. A kiszivárogtatott fülesek szerint az e-tron suv után jön majd még a kisebb, Q3 méretű szabadidős terepjáró, továbbá egy szélsebes limuzin és ferdehátú sportback modell is. Sőt, mi több, a minap megrendezett Los Angeles-i autó kiállításon az Audi megmutatta az e-tron GT gyártásra kész modelljét. A négyajtós villanyos limót a Porsche Tycan sportkocsi hajtáslánca mozgatja. A két villanymotor összteljesítménye 590 lóerő, a kocsi 3,5 másodperc alatt katapultál 100 km/óra sebességre, tud menni 240-el, WLTP ciklus szerint a hatótáv mintegy 400 kilométer, s 20 perc alatt elérhető a 80 százalékos töltöttség. A hamisítatlanul audis kinézetű villanyos legkorábban 2021 elején kerülhet a vevőkhöz, de aligha véletlen a bemutató Los Angeles-i helyszíne: az e-tron GT-t leginkább a pénzes amerikai kuncsaftoknak szánják, kihívás a Tesla Modell S címére. E-motorgyártás a győri Audiban Az Audi óriás beruházásainak legfőbb kedvezményezettje a cég brüsszeli gyára, itt rendezték be az e-tron gyártóközpontját. Patrick Danau, a brüsszeli gyártómű vezetője, ha konkrétumok nélkül is, arról beszélt a márka sajtóoldalán, hogy az Audi „számtalan kompetenciára tett szert az e-mobilizmus fejlesztésében és gyártásában”, ami magyarán azt jelenti, hogy a Teslához hasonlóan házon belül gyártja az e-sorozat főegységeit, mindenekelőtt az akkumulátorokat és a hajtáslánc elemeit. 2016 óta lépésről lépésre újjáépítették a brüsszeli gyár karosszéria-, festő- és összeszerelő üzemeit, a legkorszerűbb technológiát meghonosítva. A gyárvezető pontos adatokat nem említett, de az Automotive News hasonlata szerint a brüsszeli gyár megújításához Eiffel torony mennyiségű vasat használtak fel, nem is részletezve a „szürkeállomány átprogramozására” fordított befektetéseket. A brüsszeli dolgozók több mint 200 ezer órányi fejtágítón vettek részt, hogy elsajátítsák az e-tron gyártófogásait. A brüsszeli gyártóközpont egyik legfontosabb beszállító partnere a győri Audi motorgyár, ugyanis a Rába-parti komplexumban készülnek az e-tron motorjai. A gyártástechnológia itt is a jövőbe mutat. A nyáron felavatott e-motor üzemben már felhagytak a hagyományos futószalaggal, a több mint száz éves, Ford-féle lineáris szerelősor helyett gyártószigeteken készülnek az e-motorok. A gyártóberendezések – így a robotok, a csavarozó és mérőállomások – ugyan rögzített pozícióban helyezkednek el, de már nem lineáris szalaggal vannak összekötve, hanem az egyes gyártómodulok között a motorok megmunkálásra váró darabjai vezető nélküli szállítótargoncákon (Fahrerloses Transportfahrzeug – FTF) mozognak. E technológia szerint a motorok összeszerelésnek sorrendje előre maghatározott, de a munkafázisok közötti utak elágazhatnak, így a gyártási folyamatban nagyobb lehet a mozgástér, a termelés rugalmasabb, gyorsabb és költséghatékonyabb – magyarázta az autoszektor.hu kérdésére Székely Lóránt, a győri e-üzem vezetője. Nem kevésbé fontos vonás a gyártás nagyfokú robotizációja: az automata gépek irányításáról és a közöttük zajló kommunikációról a számítástechnikai felhőből irányított intelligens it rendszer gondoskodik. A sokféle csúcstechnológiai megoldás közül az egyik leglátványosabb az e-motor állórészének tekercselése. E ponton az a cél, hogy vékony rézhuzalból a lehető legtöbbet tekercseljenek fel a nyers munkadarabra. Az automata – emberi kéz érintése nélkül, mint a motolla – pillanatok alatt képes a kívánalmak szerint 2,5 kilométer hosszú huzalmennyiséget feltekerni a néhány centiméteres állórész acélhengerére. Mindent együttvéve a gyártóegység 100 munkatársa jelenleg műszakonként mintegy 400 váltóművel egybeépített hajtóegységet állít elő, méghozzá járművenként két különböző motorteljesítménnyel, mivel a sportos e-tronokban az első és a hátsó tengely is hajtott. Kész e-motor. Ám az Audi e-tron programját nem lehet elválasztani az anyavállalat, a Volkswagen csoport többi tagvállalatának elektromos terveitől. A VW legutóbb ismét világgá kürtölte, hogy 2020-ban – a vadonatúj MEB (Modularer Elketrobaukasten) platformon – 100 ezer e-autó gyártását tervezik, s öt évvel később ez a szám már a tízszeresére nő. E pillanatban még csak találgat az autós szakma: vajon a gigászi, 2025-ig tartó, 70 milliárd eurós e-program elegendő lesz a VW csoport elektromos világelsőségének megszerzéséhez? HEIMER GYÖRGY

Bemutatkozott a legzöldebb 3-as BMW

2018.12.03.
Nem sokkal a legfrissebb, hetedik generációs 3-as BMW leleplezése után, végre a konnektorról tölthető hibrid változat technikai adatairól is bővebb információkat közölt a bajor autógyár. A paletta legkörnyezetbarátabbjának ígérkező modell tovább viszi az előd 330e kódnevét – az „e” betűvel utalva a villanyhajtásra – és szinte minden fontos technikai paraméterét igyekeztek kétszer olyan jóra fejleszteni. A benzin-hibrid hajtáslánc alapját továbbra is egy 2,0 literes, négyhengeres, 184 lovas benzinmotor adja, ami mellett - illetve amivel -, egy 68 lovas elektromos motor dolgozik. Míg utóbbinak természetesen nincs szüksége váltóra, addig az előbbihez a gyors váltásai miatt elismert ZF-féle 8-fokozatú Steptronic automataváltót kapcsoltak. Ezeknél fontosabb azonban, hogy akkumulátor mérete 57%-kal növekedett, immáron 12 kWh-s (korábban 7,6 kWh), ezáltal a hatótávja is közel megduplázódott, az NEDC-ciklus szerinti 40 kilométerről, 60 kilométeresre nőtt, ráadásul a modernebb, WLTP szerint mérve, tehát itthon természetesen zöldrendszámra jogosult. A BMW eddig is ismert volt az autó karakterét érdemben is megváltoztató, választható menetmódokról, amiket egy új XtraBoost móddal is megfejeltek a bajorok. Ez ideiglenesen 30 kW teljesítménytöbbletet szolgáltat a hálózatról tölthető szedánnak. Elektromos csúcssebességét is sikerült kitolni, mostantól 120 km/h helyett, 140 km/h a végsebesség tisztán elektromos módban. A legújabb BMW 330e iPerformance piaci bevezetését 2019 nyarán várhatjuk.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója