Rekord eredményt vár, magasabb fokozatba kapcsol a BMW

2018.03.24.
A személyes mobilitás jövőjének iránymutatása terén a BMW Group idén még magasabb fokozatba kapcsol. Két évvel a „Strategy NUMBER ONE > NEXT” vállalati stratégia bevezetése után, 2018-ban a vállalatcsoport minden korábbinál nagyobb összeget és még több energiát fektet be az úttörő járműtechnológiák kutatás-fejlesztési folyamataiba, miközben meglévő és folyamatosan bővülő modellpalettájával nem csupán a pénzügyi nyereségesség, de a hosszú távú fenntarthatóság tekintetében is sorozatban kilencedik egész éves sikertörténetére készül. - Iparágunk példátlan technológiai változásokon megy keresztül, miközben a napjainkra jellemző piaci kiszámíthatatlansággal is folyamatosan meg kell küzdenie. A BMW Group-nál hiszünk a felkínálkozó lehetőségekben és egy részletesen kidolgozott, egyértelmű vállalati stratégia mentén haladunk előre. Hiszen a személyes mobilitás jövőképe a mában rajzolódik ki. 2018-ban még magasabb fokozatba kapcsolunk, megcélozva sorozatban kilencedik legsikeresebb vállalati évünket – fogalmazott Harald Krüger, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke a Münchenben megrendezett évértékelő sajtótájékoztatón. - A közlekedési szektort érintő megannyi jelentős változás ellenére a vállalatcsoport stratégiájának egyik alappillére a megállás nélkül erősödő ügyféligények maradéktalan kielégítése. „Rajongásuk és elköteleződésük a mi gazdasági növekedésünk elsődleges záloga – mondta Harald Krüger. - Ezért van az, hogy a BMW Group egy egészen egyedülálló termékpalettával (amely a BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakttól egészen a Rolls-Royce Phantom luxusautóig terjed) és személyre szabott mobilitási szolgáltatásaink egészen páratlan portfóliójával (a különböző fizetési lehetőségektől kezdve egészen az intelligens mobilitási megoldásokig) kedveskedik ügyfeleinek, amelynek legfőbb célja a mindennapi élet megkönnyítése, egyszerűsítése. Ha mindezt szem előtt tartjuk, kijelenthetjük, hogy jó úton haladunk afelé, hogy a jövőben is egy ügyfélközpontú, minden tekintetben csúcstechnológiát kínáló mobilitási vállalatként mutassunk irányt az iparágnak – tette hozzá a BMW AG igazgatótanácsának elnöke. 2018-ban tovább folytatódik a BMW Group valaha volt legátfogóbb modellbemutatási offenzívája. Az első BMW X2 márciusi világpremierjével, az egyszerre három létesítményben készülő új BMW X3 bemutatkozásával és a BMW X4 második generációjának piaci premierjével a világ legnagyobb prémiumautó-gyártója 2018-at minden kétséget kizáróan „a BMW X modellek éveként” könyvelheti majd el. - Vadonatúj modellekről rántjuk le a leplet és egy teljesen új formanyelvet indítunk el a globális népszerűség útján. Ezzel biztosítjuk be, hogy a BMW 2020-ra visszanyerje piacvezető pozícióját a prémium szegmensben. A 2018-as Genfi Nemzetközi Autószalonon leleplezett BMW Concept M8 Gran Coupé tanulmányautóval is eme páratlan fejlődésből adtunk ízelítőt a nagyközönségnek, 2019-ben pedig a modell sorozatgyártásban kínált változatát is bemutatjuk – nyilatkozta Harald Krüger.
Címkék: 

Sportos és családi autókkal érkezett a ŠKODA az idei AMTS-re

2018.03.24.
Ezen kívül a ŠKODA megjelenik, a Közlekedik a család közlekedésbiztonsági vetélkedő standján is, ahol a verseny fődíját, egy ŠKODA RAPID FAMILY személygépkocsit állít ki. Mint ismert, az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság és szakmai támogató partnerei idén is megrendezik a családok autós versenyét a márka támogatásával, amelyre olyan magyarországi lakóhellyel rendelkező családok nevezhetnek, ahol legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, és 6–17 év közötti gyereke(ke)t nevelnek. A területi versenyeket a fővárosi és a megyei baleset-megelőzési bizottságok bonyolítják le 2018. április 14. és június 9. között, a családi vetélkedő országos döntőjére az ORFK-OBB szervezésében 2018. június 23-24-én kerül sor, ami után a legügyesebb család veheti át az AMTS-en kiállított gépkocsit.
Címkék: 

Útavítás miatt 14 kilométeres a dugó az M1-en

2018.03.24.
A közleményben azt javasolták, hogy aki teheti, az 56-os kilométernél lévő Tatabánya-Óváros csomópontnál térjen le az 1-es számú főútra, majd Bicskénél hajtson vissza a pályára Az M1-es autópálya Bicske és Tatabánya közötti szakaszán Hegyeshalom felé három hosszabb szakaszon, míg Budapest felé egy 2,5 kilométeres szakaszon a külső sávon van korlátozás burkolathibák miatt. Ezért a 39-es és az 53-as kilométer között mindkét oldalon lassabb haladásra, hosszabb menetidőre, valamint csúcsforgalomban az 1-es főúton is erős forgalomra készülhetnek az autósok - figyelmeztettek a közleményben. Hozzátették, mivel a tranzitforgalom a szokásosnál is nagyobb, a korlátozásokon kívül is telítettebbek a sávok, ezért utazás előtt érdemes tájékozódnia a közlekedőknek a www.utinform.hu weboldalon vagy a társaság Útinform szolgálatánál a 06-1-336-2400-ás telefonszámon.

Vonattal ütközött egy személyautó Debrecen külterületén

2018.03.24.
A közlemény szerint a baleset helyszínét, a Szordasi átjárót a mentés idejére lezárták, a vasúti közlekedés szünetel. Az első információk szerint az autó vezetője és a vonat három utasa megsérült - tették hozzá. A Mávinform azt közölte, a Tisztalökről Debrecenbe tartó vonat ütközött össze az autóval a vasúti átjáróban. A fénysorompó jól működött, piros jelzést adott a közúton közlekedők felé - tették hozzá. A motorvonat az ütközés miatt kisiklott; az utasok közül ketten könnyebb sérülést szenvedtek, egyikük pedig a lábán szerzett sérülést. A műszaki mentés ideje alatt Debrecen és Hajdúböszörmény között az utasokat vonatpótló buszok szállítják el - írták. Az M1 aktuális csatorna szombat reggeli híradójában elhangzott, az autó sofőrje, egy nő súlyos sérüléseket szerzett az ütközésben. A vonat körülbelül öt métert tolta maga előtt a járművet. A korábbi információkkal ellentétben a vonaton két utas sérült meg könnyebben - tették hozzá.

30 éves a Volkswagen California

2018.03.24.
A California története 1988-ban, a T3-as kisbusz nemzedék alapján elkészített különleges, kempingezésre alkalmas modellel kezdődött. 1998 nyarának végén ezt az első Californiát az esseni Lakóautó-szalonon mutatták be. Ez volt az az év, amikor Whitney Houston a világutazókat az autórádiójukon keresztül mindenhova elkísérte az "Egy pillanat az időben" című dalával, és Tom Cruise Dustin Hoffman oldalán csillogtatta képességeit az "Esőember" c. filmben. Németországban Helmut Kohl volt a kancellár, az Egyesült Államokban pedig Ronald Reagan volt az elnök. Az első Californiákat két színben, pasztell fehérben és Marsala pirosban lehetett rendelni. A belső tér formatervezői a stílus iránti érzékenységükről tettek tanúbizonyságot a színvonalasan megtervezett és az autóban kialakított fehér-szürke színű konyhával. A kisbusz ára akkor 39 000 német márka volt. A California vonzó ára, okosan tervezett tulajdonságai és a Bulli elnyűhetetlen motorikus minősége a Californiát azonnal  a legtöbbet értékesített lakóautó kisbusszá  tették, és már az első  évben  5 000 darabot adtak el belőle. Azt követően a  California egy különleges kiadású modellből saját termékskálává fejlődött, és még népszerűbbé vált, hiszen mindössze három év alatt 22 000 kisbusz vásárló tetszését nyerte el. A T3-ról a T4-re 1990-ben történt váltás egyféle technikai forradalomhoz volt hasonlítható. A négy évtizedes boxer motoros hátsókerék hajtás után a Volkswagen Haszonjárművek szakemberei egyszerűen megfordították  a dolgokat: a motort előre helyezték, és onnan az első tengelyt hajtották meg.  Mindent megváltoztattak: a formát, a felfüggesztést, a motorokat és a belső teret is, így különösen a kisbusz hátsó részén lett ezzel sokkal nagyobb  a tér. Ez volt az, amit az 1990-ben beindított California T4 tökéletesebben használt ki, mint bármelyik másik kisbusz abban az időben. A  gépkocsi bevezetésekor a reklámokban a "Hotel California. Nyugodt hely, kényelmes bútorozás, panoráma kilátás garantálva" szlogen jelent meg, ami egy szójáték volt az Eagle együttes Nyugat-Hollywoodban lévő szállodáról írt dalát felidézve. Mint a "Hotel California" a zenében, a California T4  is nagy siker volt, a 2003-ig  tartó időszakban  megközelítőleg 39 000 darabot értékesítettek belőle. Ami a T5-tel következett, az új dimenziót  jelentett a kompakt lakóautó kisbuszok kényelmének terén, ugyanakkor, ez a California változat is hű maradt az eredeti autók  térkihasználásban mutatott újító koncepciójához. 2015-ig megközelítőleg 55 000 autós választotta  California T5-öt, ami már hosszabb ideje  saját osztályában a legsikeresebb kisbusszá vált. 2015-ben az év vége előtt jelent meg a California T6.  A vezetőt segítő rendszerekkel felszerelt, és a maximális összekapcsolhatósággal bemutatkozó  gépkocsi kitárta az ajtót a lakóautó változatban megjelenő kisbuszok jövője felé.  Ez a California is a legtöbbet értékesített  változat lett, és a 2017-ben eladott 15 155 példánnyal  megdöntötte a saját termék kategóriájában egy év alatt újonnan regisztrált lakóautók rekordját.  

Tovább szépül Velence a Generali Csoport támogatásával

2018.03.24.
A hét minden napján látogatható műemlék felújítása a velencei gyökerekkel rendelkező nemzetközi Generali Csoport támogatásának köszönhetően valósult meg. A biztosítótársaság 2014 óta működik együtt a Giorgio Cini Alapítvánnyal, támogatva a Palazzo Cini újranyitására irányuló törekvéseket.   A Generali kiemelt jelentőséget tulajdonít a velencei kulturális örökség védelmének és támogatásának, így segítségükkel újult meg többek között a Palazzo Cini, egy nagyobb projekt keretében pedig megkezdték a Szent Márk téren lévő Procuratie Vecchie és a királyi kertek (Gardini Reali) felújítását is.

Nyolc elektromos modellt mutat be 2022-ig a Nissan

2018.03.24.
A Nissan bejelentette, hogy nyolc teljesen elektromos, akkumulátoros meghajtású modellt mutat be az elkövetkező négy évben, ebből négyet Kínában, ahol eladásai nagymértékű növelését tervezi. A Nissan prémium márkája, az Infinity kínálatában pedig 2021-ben jelenik majd meg az első teljesen elektromos modell. A Nissan elektromos és elektromosított modelljeinek a zömét az "e-Power" benzin-elektromos hibridjei adják majd 2022-ig - közölte Philippe Klein fejlesztési igazgató, hozzátéve, hogy az autógyár elektromos fejlesztési stratégiája egyaránt támaszkodik a teljesen elektromos (EV) és az e-Power technológiákra. Nem tett említést ugyanakkor az EV-technológia fejlesztésére fordítani szánt befektetések nagyságáról. A Nissan és partnerei, a francia Renault SA és a japán Mitsubishi Motors Corp együttesen 17 elektromos modell bemutatását tervezik 2022-ig.

Ausztrál Nagydíj - Hamiltoné az első rajtkocka a szezonnyitón

2018.03.24.
A 33 éves Hamiltonnak ez pályafutása 73. pole pozíciója, Ausztráliában hetedszer győzött az időmérőn. A címvédő mellől Kimi Räikkönen, a Ferrari finn versenyzője startolhat majd, míg a harmadik rajthelyet a szintén négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája foglalhatja el. Daniel Ricciardo, a Red Bull hazai közönség előtt szereplő versenyzője ötödik lett az időmérő edzésen, de a pénteki második szabadedzésen elkövetett szabálytalansága miatt három pozícióval hátrébb, a nyolcadik kockából kell majd indulnia. A melbourne-i kvalifikáció utolsó szakaszát 10 percre félbe kellett szakítani, miután Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas az első kanyarban megcsúszott és a falba csapódott. A pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, de mért kört így nem tudott teljesíteni, ezért a futamot majd csak a 10. helyről kezdheti meg. Az 58 körös Ausztrál Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 7.10 órakor rajtol el Melbourne-ben. A teljes rajtsorrend: 1. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 2. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Max Verstappen (holland, Red Bull) 3. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Romain Grosjean (francia, Haas) 4. sor: Nico Hülkenberg (német, Renault) Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 5. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 6. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 7. sor: Sergio Perez (mexikói, Force India) Lance Stroll (kanadai, Williams) 8. sor: Esteban Ocon (francia, Force India) Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 9. sor: Marcus Ericsson (svéd, Sauber) Charles Leclerc (monacói, Sauber) 10. sor: Szergej Szirotkin (orosz, Williams) Pierre Gasly (francia, Toro Rosso).

Ittas másodpilótát tartóztattak fel a stuttgarti repülőtéren

2018.03.24.
A 40 éves portugál férfi már a pilótafülkében a felszállás előtti ellenőrzéseket végezte, amikor a járat indulását 106 utassal a fedélzetén törölték. A repülőtéri dolgozónak a másodpilóta bizonytalan járása és alkohol szaga tűnt fel, s rögtön figyelmeztette a légiközlekedés felügyeletet, illetve a rendőrséget is. A hatóságok megállapították, hogy a férfi nyilvánvalóan ittas állapotban volt. A járat 106 utasának szállodában kell töltenie az éjszakát, mivel a járatra nem állt rendelkezésre pótlegénység. A rendőrség és az ügyészség most a légiközlekedés veszélyeztetése bűncselekmény kísérletének gyanúja miatt nyomoz a férfival szemben. A másodpilótát előzetesen őrizetbe vették, s 10 ezer eurós óvadékot állapítottak meg, hogy szabadlábon védekezhessen. A hatóságok emellett indítványozták a pilótaengedélye bevonását. (Leadképünk illusztráció)

Csatornafedelet tettek a sínre a Sopron-Ebenfurt vasútvonalon

2018.03.24.
Ismeretlen tettes vagy tettesek pénteken 12 óra után egy 52 centiméter átmérőjű vas csatornafedelet tettek a Sopron-Ebenfurt vasútvonal 862-es vasúti kilométerénél a sínekre. Egy Ausztria felől érkező személyvonat nekiütközött a csatornafedélnek és tíz méteren tolta maga előtt, majd kilökte a vasúti töltés mellé - olvasható a közleményben. Az ütközés miatt nem sérült meg senki és anyagi kár sem keletkezett, a vasúti közlekedésben sem okozott fennakadást az eset. A Soproni Rendőrkapitányság vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrség kéri, hogy akinek információja van a bűncselekményről vagy az elkövetőkről, jelentkezzen a Soproni Rendőrkapitányságon, vagy névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok egyikét. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója