Anyukám is érteni fogja – Utángyártott vezérlés alkatrészek buktatói

2018.03.17.
A vezérlések összes alkatrésze átalakult az utóbbi 10-20 esztendőben. A feszítőgörgők már több excentert tartalmaznak, hidraulikus segédfeszítők kerültek a rendszerekbe, és a szíjak, láncok sem ugyanazok már, mint korábban. Megváltoztak a vezérlésekkel szemben támasztott követelmények, és a vezérlések cseréje sem olyan egyszerű már, mint azelőtt. Most a vezérműszíjak és vízpumpák példáján keresztül lássuk, hogy miért nem kockázatmentes az utángyártott alkatrészek beépítése. Új szíjak Az új szíjak kívülről megszólalásig hasonlítanak korábbi társaikhoz, de felépítésük, anyaguk, szerkezetük teljesen megváltozott az elmúlt évtizedben. Egyrészt ma már 6-7 rétegből tevődik össze egy vezérműszíj. A rétegeket merőben más anyagok tartják össze, mint korábban. Azelőtt a futófelület (hátoldal) ugyanolyan anyagból készült, mint a fogazott oldal. Sok esetben három-négyféle anyagból épül fel egy szíj, miközben a külső szemlélő ebből mit sem vesz észre. A szálszerkezetből és a „szendvicses” szerkezetből adódóan létrejön egy teljesen más anyag, pontosabban fogalmazva, a kész szíj viselkedése, nyúlási értékei, teherbírása és kopásállósága sokkal jobb lesz, mint a korábbi kivitelekre jellemző értékek. A felhasznált alapanyagok is rengeteget változtak, Hálós szerkezetű kompozit anyagok biztosítják a megfelelő tulajdonságokat a korszerű vezérmű szíjaknak. A korábban használt anyagoknál egyszerűen nem volt szempont, hogy környezetbarát legyen. Sokan nem tudják, hogy az EURO normák nem csak a kibocsátási értékeket írják elő, hanem a járművekbe épített anyagok újrahasznosíthatósága, környezetbarát tulajdonságai is számítanak. Az új anyagokkal azonban még kevés a tapasztalat, például egy ragasztóanyag környezetre gyakorolt hatása hosszútávon ismeretlen. Hogyan gyártanak egy szíjat? Az első lépés a fogprofil anyagának legyártása, majd készül egy hátoldal anyag, ami – ahogy említettük – manapság már teljesen más, mint a fogak anyaga. A köztes rétegek is külön készülnek, ide kerülnek be a már említett szövési technológiával készülő anyagok, ezekbe kerülhet üveg- vagy szénszál is. Az elkészült rétegeket ezután összeragasztják, pontosabban nem csak ragasztják, hanem sütik és varrják is őket. Ha nincs pénz a márkás szíjra A piacon nem csak a legnagyobb márkák termékei találhatók meg, hanem természetesen a szíjakból léteznek különféle minőségű utángyártott alkatrészek. Nagyon ritka azonban az olyan vezérlésszett, amelynek minden alkatrésze megfelel a gyár által kifejlesztett, vagy előírt minőségnek. A gyárinak kikiáltott szettek hozzák is megfelelő minőséget, de ennek természetesen ára van. Alternatívaként ott van, hogy minden szükséges alkatrészt külön-külön vásárolunk meg, adott esetben különböző gyártók termékeiből összeválogatva. Ennek az a kockázata van, hogy az alkatrészek gyártójának minőségi politikája miatt, az alkatrészek egymással való működése nem teljes mértékben biztosított. Tehát nem lehetünk biztosak benne, hogy a különböző alkatrészekből megoldott vezérlésünk, teljesíteni fogja a gyár által előírt futásteljesítményt, magyarul megeshet, hogy nyugodtan autózunk, bízván abban, hogy még jó sok kilométer van hátra a vezérléscserééig, aztán egyszer csak nagyon kellemetlen meglepetésben lesz részünk. Gyári minőségű, vagy gyári minőséggel megegyező A két kifejezés első hallásra ugyanazt takarja, de az aftermarketben koránt sem ugyanazt jelentik. Az utángyártott cikkek piacán három fő réteget lehet elkülöníteni. Az első a gyári, vagy gyárival megegyező minőségű alkatrészek gyártói, a második egy közepes minőségű alkatrészszolgáltató, és egy harmadik, amely azokat a minimum követelményeket teljesíti, amelyek az aftermarketre vannak meghatározva. Teljesíti a biztonsági előírásokat, az anyagkövetelményeket, viszont semmiféleképpen nem garantálja a gyári élettartam előírásokat. Ugyanolyan vízpumpák, mégis mások Jakab Ákos az SKF-nél a vízpumpákat hozza fel példának. Nagyon gyakran előfordul, hogy egy-egy népszerű típushoz akár 6-7 féle utángyártott vízpumpát is találunk a piacon az eredeti gyárin kívül. ha ezeket sorba rakjuk, szétszedjük, azonnal jelentős különbségeket fedezhetünk fel akár laikusként is. Nem egyezik meg a pumpák kialakítása, ezért ugyanazon a tengelyfordulatszámon eltérő szállítási kapacitással bírnak. A járókerekek anyagukban és/vagy geometriájukban sem egyeznek meg a gyári kialakítással. Van, aki műanyagból, van, aki bronzból, vagy alumíniumból készíti a járókereket. Lehet a geometria kialakítása öntött, vagy hajlított. Természetesen más lesz a melegedés során való viselkedésük is. A legalsó aftermarket kategóriában csak a beszerelhetőség és a működőképesség az előírás. Arra már nincsen garancia, hogy egy adott anyag kopástűrősége, vagy az üzemanyaggal (hűtőfolyadék, motorolaj stb.) való hosszútávú reagálása milyen legyen. De nem tudhatjuk, hogy ugyanúgy van-e megedzve a lánckerék, vagy ugyanolyan fémötvözetből készült-e. Minél korszerűbb, annál kockázatosabb Röviden összefoglalva, az 1995. után gyártott autók többségében már van valamilyen „trükk” a vezérlésben, amiért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen alkatrészek kerülnek be vezérléscserekor. Minél lejjebb adjuk a színvonalat, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy az eredeti csereintervallumot nem fogja teljesíteni a vezérlésünk. A korszerű vezérlés alkatrészeinél még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a minőségre, méretpontosságra, a megfelelő anyagokból való gyártásra. Vezérléscserekor forduljunk szakszervizhez és válasszunk magas minőségű alkatrészeket! A cikk elkészítésében nyújtott segítségért köszönet az SKF Svéd Golyóscsapágy Kft-nek és Jakab Ákosnak.  

Az időjárás közbeszólt: felfüggesztették a TISPOL akciót

2018.03.17.
Az ORFK korábbi tájékoztatása szerint az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) éves ellenőrzési terve alapján európai szintű akció indult szombaton a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek használatának ellenőrzésére. Az akció emellett kiterjedt volna az illegális migráció, az embercsempészet, a kábítószerrel, valamint a lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is.  

Egy lépéssel közelebb a hidrogén alapú jövőhöz

2018.03.17.
A 2018-as Genfi Autószalonon ugyanakkor a japán autógyártó egy az üzemanyagcellás technológiában rejlő újabb lehetőségek bemutatására alkalmas tanulmányautó, a Fine Comfort Ride leleplezésével újabb hatalmas lépést tett a hidrogén alapú társadalom elérkezése felé. Az üzemanyagcellákkal és a kerekekbe épített elektromotorral hajtott prémium limuzin tanulmányautó nulla károsanyag-kibocsátással és mintegy 1000 km hatótávolsággal rendelkezik.  A különleges megjelenésű és áramvonalas, gyémánt formájú karosszéria, hátrafelé keskenyedik, minden utas számára érintőképernyőt kínál, miközben a hajtáslánc kialakításának köszönhetően az utastér tágas és rugalmasan variálható. A Toyota Fine-Comfort Ride egy üzemanyagcellás tanulmányautó (FCEV), amit készítői egy alacsony széndioxid-kibocsátású társadalomban képzeltek el, amely fejlett módon hasznosítja a hidrogént és a megújuló energiát. A FINE-Comfort Ride nemcsak azért érdekes, mert egy prémium minőségű jármű, hanem azért is, mert jól variálható kialakítása egyedinek számít az elektromos hajtású járművek közt. Az Európában először a Genfi Autószalonon látható autó rendkívül környezetbarát, hiszen működése közben sem széndioxidot, sem más szennyező anyagot nem bocsát ki, és bár csupán három percbe telik a feltankolása, mégis szokatlanul hosszú távolságot képes megtenni egyetlen feltöltéssel. A gyémánt formájú utastér hátrafelé keskenyedik, ám a kabin elejétől a közepéig tartó szakasz a jármű legszélesebb és legmagasabb része; ez a forma egyrészt maximális helykínálatot teremt a második üléssorban, másrészt pedig kifejezetten áramvonalas. Az autó rendkívül rugalmasan alakítható, hiszen a motorok a kerékagyban kaptak helyet. A kerekek a karosszéria sarkaiba kerültek, ami remek menetstabilitást biztosít. A padló alatti burkolat javítja a menetstabilitást és mérsékli a kabinba jutó zajt, ami el is várható egy prémium limuzintól. A TOYOTA FINE-Comfort Ride egyik alapgondolata, hogy a jövő mobilitása nem csupán “helyváltoztatást” biztosít az embereknek, hanem más értékekkel is gazdagítja utazásukat. Éppen ezért a digitális Segéd funkció és az érintésvezérlésű kijelzők egy olyan cockpitben kaptak helyet, ami körülöleli a vezetőt és az utasokat, hogy az autóban mindenki akadálytalanul hozzájuthasson az információkhoz. Az ülések elrendezése sokféleképpen változtatható, így a TOYOTA FINE-Comfort Ride mindig tökéletesen kiszolgálja utasai igényeit – akár egyéni térre, akár intenzív kommunikációra vágynak. A jármű halkan és simán fut, és a hidrogén üzemanyagcella bőséges mennyiségű áramot termel az utastér számos elektromos berendezésének működtetéséhez.

Brexit - A német autógyártók évi 9 milliárd eurót veszítenek

2018.03.17.
A WTO szabályrendszere lehetővé tesz tarifális és nem tarifális akadályokat is, beleértve az engedélyezési eljárásokat a határokon való esetleges hosszabb várakozást, ami ugyancsak költséget jelent a vállalatoknak. Az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég és a Clifford Chance, a világ egyik legnagyobb vállalati jogi tanácsadó cégcsoportja által készített tanulmányból kitűnik, hogy az uniós tagállamok közül Németország veszítheti a legtöbbet. Különösen súlyosan érintettek a német autógyártók, amelyek a becsült 9 milliárd eurós veszteség egyharmadát viselnék. A Nagy-Britannia nélküli Európai Unióban a vállalatokat 37 milliárd, míg a brit vállalatokat 32 milliárd eurós költség sújtja. Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója februári londoni látogatásán jelezte, hogy óhatatlanul vámjellegű és egyéb akadályok emelkednek Nagy-Britannia és az Európai Unió évi 640 milliárd euró értékű kétoldalú kereskedelmi forgalma elé, ha a brit kormány ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a brit EU-tagság megszűnése után kivonul az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is. A német és a brit iparszövetség egybehangzóan amellett érvel, hogy maradjon fent a vámunió Nagy-Britannia és az EU között. Joachim Lang, a német iparvállalatok szakmai képviseleti szervezetének (BDI) elnöke a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapnak nyilatkozva rámutatott, hogy politikai szempontból nézve egy szabadkereskedelmi megállapodás jóval realisztikusabbnak tűnik, de nem kellene elvetni a vámunió gondolatát, mert gazdasági szempontokból nézve egy szabadkereskedelmi megállapodás nem megy elég messze. Nagy-Britannia a tervek szerint 2019 márciusában lép ki az Európai Unióból.

Valentino Rossi 41 évesen is versenyezni akar

2018.03.17.
A MotoGP-ben szereplő pilóta elmondta: amikor 2016 márciusában aláírta előző szerződését a Yamahával, azt gondolta, lehet, hogy az utolsó is egyben. Hozzátette: tudja, nehéz lesz, és kihívás 40 évesen is versenyezni, de nincs híján a motivációnak. Rossi a királykategóriában hétszer volt vb-győztes, ebből négyszer a Yamahával.

Több keskenytörzsű repülőgépet akar gyártani az Airbus

2018.03.17.
A Flightglobal légügyi szaklap szerint a Szingapúri Légi Szalonon a januárban nyugdíjba vonult John Leahy utóda azt mondta, már tanulmányozzák, hogy hogyan lehetne a gyártósorokról a korábbi terveknél is több gépet legurítani. Az Airbus jelenlegi tervei szerint 2019-re havi 60-ra tudják felfuttatni a termelést, de az igény miatt ennél is nagyobb gyártási rátára lenne szükség. Tavaly az Airbus 558 keskenytörzsű gépet gyártott, ez átlagosan havi 46-ot jelent. Az Airbus eddig 14 ezer, A320-as gépre szóló rendelést rögzített a rendszereiben, 7900-at szállított le, a fennmaradó több mint 6 ezer gépet pedig nyolc év alatt készítenék el, ha nem gyorsítják fel a gyártást. A szaklap megjegyezte, hogy a korábbi kereskedelmi vezető, John Leahy és az Airbus utasszállító gépeket gyártó részlegének vezetője, Fabrice Brégier között folyamatosan vita volt arról, hogy mekkora rátával érdemes ezeket a keskenytörzsű gépeket gyártani, végül Fabrice Brégier akarata érvényesült. A francia szakember azonban idén távozik az Airbus éléről, helyét Guillaume Faury, az Airbus Helicopters vezérigazgatója veszi át. Eric Schulz beszélt arról is, hogy a januárban a dubaji Emirates légitársasággal megkötött, 36 újabb Airbus A380-as óriásgép leszállításáról szóló szerződés után újabb érdeklődők vásárolhatnak a lassan fogyó típusból. Elsősorban azokra a főként ázsia-óceániai légitársaságokra számít, amelyek nagy utasforgalmú járatokat üzemeltetnek olyan repülőterekre, ahol szűkösek a kapacitások, így egy nagy géppel lehet a leghatékonyabban utasokat szállítani. Ázsia kiemelt terület az Airbus számára, mivel tavaly az újonnan átadott gépeik 51 százaléka ebbe a térségbe került, és a december 31-én érvényes rendelésállomány 65 százalékát az ázsiai cégektől érkezett rendelések tették ki.
Címkék: 

Tatabányán készül, vizes úton is rövidebb távon megáll

2018.03.17.
Esős, vizes úton az autójukat naponta használó autósok 43%-a a kanyarokban való jó irányíthatóságot, valamint a rövid féktávot tartja a gumiabroncsok legfontosabb tulajdonságának. Ennek hátterében az áll, hogy vizes úton, főutakon és autópályákon az előzést, a városi forgalomban pedig a váratlan közlekedési helyzetek elkerülését tekintik a vezetők a legnehezebb és legveszélyesebb forgalmi szituációnak – derült ki a vállalat autósok körében végzett páneurópai felméréséből. Az abroncsok funkcionális tulajdonságai azért egyre fontosabbak a gépjárművezetőknek, mert esőben, különösen az egyre gyakoribb, özönvízszerű esőkben, az autósok mind az autóúton és autópályán, mind pedig a városi közlekedésben több közlekedésbiztonsági kockázattal szembesülnek. Autópályán, vizes útfelületen a megkérdezett autósok számára a legnagyobb kihívást az előzés, az autóutakon pedig a lassújárművek és a mezőgazdasági gépek, traktorok kikerülése jelenti. A gépjárművezetők ugyanakkor nagy kockázatként tekintenek azon ritkábban előforduló esetekre, amikor hirtelen felbukkanó vadállatokkal és az úgynevezett „szellemsofőrökkel” való összeütközés elkerülése érdekében kell hirtelen irányt váltaniuk. Esőben a városi közlekedés is több kihívást tartogat a lecsökkent látótávolság miatt. A megkérdezett autósok ilyen helyzetekben a hirtelen eléjük lépő gyalogosoktól és gyermekektől, vagy az eléjük kanyarodó kerékpárosoktól tartanak a leginkább, de különösen az eső kezdetén, amikor az útfelület még nyálkás és csúszósabb is, a kanyarodást is nehezebbnek tartják, mint száraz úton. „Az időjárás közlekedésbiztonságra gyakorolt hatását az autósok érzékelik a legjobban. Az európai autóvezetők 43%-a éppen ezért esőben és vizes úton, a kanyarokban való jó irányíthatóságot és a rövid féktávolságot tartja az abroncsok két legfontosabb tulajdonságának” – mondta Hunyadi Szabolcs, a Bridgestone Magyarország Kft. értékesítési vezetője. „Elmondhatjuk tehát, hogy az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás miatt szemléletváltás zajlik az autóstársadalomban, hiszen az abroncsok közlekedésbiztonságban játszott funkciói immár fontosabbak az autósoknak, mint az ár (23%), vagy az üzemanyag-hatékonyságban (8%) játszott szerepük” – tette hozzá a szakember. Kifejezetten az eső jelentette közlekedésbiztonsági kihívásoknak és a felmérésben megkérdezett autósok elvárásainak megfelelően fejlesztette ki legújabb nyári abroncsát a Bridgestone. A TÜV SÜD Európa legnagyobb független minőségellenőrző és tanúsító intézetének teszteredményei alapján, a Turanza T005 abronccsal vizes úton, 60 km/óra sebességgel haladó autónak a versenytárs abroncsokhoz képest lényegesen rövidebb a fékútja: átlagosan 2,3 méterrel rövidebb féktávon lassítható le teljesen. Az abroncs jobb irányíthatóságát, manőverezhetőségét pedig az mutatja, hogy ugyanezzel a sebességgel kisebb, akár 42 méteres íven is képes biztonságosan kanyarodni. Abban, hogy az abroncs vizes útfelületen is jól tapad és jobban irányítható, a Bridgestone több újítása is fontos szerepet játszik. „A Turanza T005 abroncs futófelületének közepén lévő mintaárok kialakítása optimalizálja az abroncs és az útfelület között lévő folyadék áramlását, a nagyszámú és nyitott vállblokkok pedig könnyebben vezeti el azt.” – mondta Németh Gergely, a Bridgestone Magyarország Kft. műszaki főmunkatársa. „Új megoldás az is, hogy az abroncs futófelületén, az árkok közötti mintaelemek sarkai lekerekítettek, a vállblokkok pedig egymással összekapcsoltak. Ez lehetővé teszi, hogy a minta széle fékezéskor kevésbé deformálódjon, és kevésbé emelkedjen el az útfelülettől, az abroncs így nagyobb felületen érintkezik az úttesttel és rövidebb lesz a féktáv” – teszi hozzá a szakember. A Turanza T005 vizes útfelületen nyújtott jobb tapadásában jelentős szerepet játszik a gumikeverék is. A Bridgestone gyárai közül a világon elsőként a tatabányai gyárba került beépítésre egy olyan új típusú alapanyag előkészítő berendezés, amely az eddigieknél jobb, egyenletesebb minőségű gumi alapanyagot állít elő az abroncsgyártáshoz, így a Turanza T005 abroncsokhoz is. Az új fejlesztésű Turanza T005 abroncsok több mint 100 különböző méretben érhetőek el, a 14-21 coll mérettartományban. A méretválaszték mintegy 60%-a Magyarországon, a Bridgestone tatabányai gyárában készül és innen jut el az autósok millióihoz.  

Másodjára telitalálat: Honda HR-V 1.5 Executive teszt

2018.03.17.
Az új HR-V egyszerűen jól néz ki. Aki látta, kiemelte fiatalosságát, amiben persze sokat segített az élénk kék szín, ami nagyon jól áll neki. Az általunk tesztelt autó legmagasabb, executive felszereltség mellé kapott egy „Aero-csomagot” is, ami sportosabb első és hátsó lökhárítókat és küszöbszélesítést jelent, ára kb. 410.000 Ft. Adatok Teljesítmény 1498 cm3/130 LE Váltó 6 fokozatú manuális Gyorsulás (0-100 km/h) 10,7 mp Szélesség 2019 cm Magasság 1605 cm Hossz 4294 cm Csomagtér 393 liter Fogyasztás 7,8l/100 km Tengelytáv 2610 mm CO2​ kibocsátás 134g/km Magas felszereltségünk szériája tartalmazza a panoráma tetőt és a LED főfényszórót, így egészen exkluzív külseje lett a Hondának. Belül nem érezni, hogy bárhol is spóroltak volna, az anyagok jó minőségűek, az ajtón található szövetbetét persze megosztó, de sokkal jobb, mintha valami olcsó műanyag került volna az autóba. A váltó körüli zongoralakk betét szépnek szép, de a 6.000 km-t futott tesztautón is látszott rajta a használat, ami a további kilométerek során csak rosszabb lesz. Az anyósülés szellőzőnyílásainak elhelyezése sajátos, ez a többségnek nem nyeri el tetszését, de praktikum szempontjából teljesen rendben van. Ki gondolná, hogy ez az autó a Honda Jazz alapjaira épült? Kívülről egészen nagynak tűnik és 190 cm alatt valóban az belülről is, hátul is egészen kényelmesen el lehet férni, a lábtér bőséges, de kialakításának köszönhetően hátul könnyen megfejelhetjük a plafont egy-egy bukkanón áthaladva. Hogy a HR-V pontosan a konkurens gyártók melyik modelljeinek is a riválisa, nem könnyű megmondani, ez a méret egyedi, de pont ennek köszönhető praktikussága. A Magic Seats fantázianevű hátsó üléssor rendkívül jól variálható, lábtér szempontjából kifogástalan a hátsó helykínálat, az alaphelyzetben 393 literes, lehajtott ülésekkel pedig 1456 literes csomagtér pedig minden célra tökéletesen megfelel. Az autó által kínált szórakoztatórendszerek jól működnek, a képernyő kissé egyszerűnek tűnik, de a praktikum kárpótol. A rendszer meglepően gyors, érintőképernyője pontos, a HR-V árának többszöröséért kínált autók sem mindig képesek ilyen gyorsan és pontosan reagálni. Ami kiemelendő, az a navigáció. Egyrészt gyorsasága nyűgözi le az embert, tényleg néhány másodperc alatt megtervezi utunkat, amit utána a lehető legnagyobb pontossággal próbál jelezni nekünk. Sokan tanulhatnának a Hondától, a többsávos utakon jó előre mutatja, melyik sáv az ideális nekünk és ez 6 sávos utakon sem okoz neki problémát. Kissé kellemetlen, hogy az első párosítás után nem csatlakozik automatikusan a telefonhoz, minden alkalommal nekünk kell manuálisan csatlakoztatni a telefont, de ezt megbocsátjuk neki, hiszen egyszerűen jó érzés az új HR-V volánja mögött ülni. Mi az 1.5L i-VTEC benzines motorral szerelt példányt próbáltunk 130 lóerővel és manuális váltóval. Ezen kívül választható még az 1.6 literes dízelmotor 120 lóerővel, a harmadik és egyben utolsó választási lehetőség pedig az általunk próbált motor CVT automata váltóval. Utóbbit csak szinte kizárólag városi használat esetén ajánlanánk, ugyanis a kézi váltó Honda-hoz méltóan kiemelkedően jó, nem sok autóban találkozhat az ember ilyen tökéletesen működő egységgel. A vezetési élményt és a váltó nyújtotta élvezetet sajnos beárnyékolja a néha már zavaróan hangos motor. Az egyszerű szívó konstrukció ereje 4000-es fordulatnál érkezne meg, ha az ember nem váltana fel már jóval korábban, csak hogy ne hallja ezt az indokolatlan ordítást. Persze, városi Crossover, semmi szükség összkerékhajtásra, de valljuk be, egy tökéletes világban ehhez az autóhoz még lenne 2-3 választható motor, amikhez opcionálisan az összkerékhajtás is kérhető. De ez nem egy tökéletes világ, a HR-V pedig így is nagyon jó kis autó, még ha a japán gyártástervezés még mindig a választási lehetőség kárára olyan gazdaságos. A tesztautónk alapára 7.5 millió forint, ami az Aero-csomaggal közel 8 millióra rúg. Persze ez nem kevés, de tekintve, hogy maga a konstrukció kifejezetten egyszerű, nem kell hosszútávon óriási költségekkel számolni. Nincs turbó, ami elromoljon, így közel 8 millió forintért egy mindennel felszerelt, fiatalos és dinamikus, igen tartósnak ígérkező SUV-t kapunk. Egy biztos, árkategóriájában nagyon jó ár-érték arányú választás. Kéne. Fotók: Erdős Dénes  

Autó ütközött tehervonattal a XVIII. kerületben - fotókkal frissítve

2018.03.17.
- Baleset miatt 30-60 percet késnek a vonatok a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza vonalon - közölte a Mávinfrom sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel. Kavalecz Imre tájékoztatása szerint Pestszentlőrinc és Vecsés között egy fény- és félsorompóval biztosított átjáróban egy tehervonat összeütközött egy személyautóval. A balesetben nem sérült meg senki, a ütközést megelőzően a fény- és félsorompó üzemszerűen működött. A két állomás között a műszaki mentés és a hatósági helyszínelés idejére az egyik vágányt lezárták, a másik vágányon lassabban közlekednek a vonatok. A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza és a szegedi vonalon előre láthatóan 30-60 percet késnek a vonatok. Korábban írtuk: Az ütközés után az autó kigyulladt. A balesetben senki nem sérült meg. A szemle és a műszak mentés idejére a Ferihegyi gyorsforgalmi út kifelé vezető oldalán egy sáv járható. Kérjük, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója