Jól szerepelt a Toyota-csoport a Consumer Guide listáján

2017.12.08.
Idén ötven éve adta ki először a legjobb ajánlatokat összesítő Best Buy listáját a Consumer Guide Automotive szerkesztői stábja. Az objektív mérőszámok (vételár, felszereltség, teljesítmény, helykínálat, fogyasztás, megbízhatóság és értéktartás) alapján felállított rangsorban idén is előkelő helyen végeztek a Toyota-csoport márkái. A felmérés szerkesztői 21 kategóriára bontották a piacot, és ezek közül ötben adtak aranyérmet a Toyota vagy a Lexus egy-egy típusának – írta közleményében a gyártó. A kisautók közül az Európában nem forgalmazott Toyota Yaris iA bizonyult a szegmens legjobb vételének. Az alsó-középkategóriában a Toyota Prius szerezte meg az elsőséget. A középkategóriában Észak-Amerika legnagyobb számban eladott autója, a Toyota Camry állt az élre. Míg a Camry a középkategória fő sodorvonalában aratott sikert, a prémium szegmensben a Lexus ES-t szavazták meg az év legjobb ajánlatának. Az elsőkerékhajtású szedán a szerkesztők véleménye szerint a kényeztetés nagymestere: a létező egyik legkényelmesebb luxusautó, felsőkategóriás kidolgozással és felszereltséggel, ugyanakkor a konkurenseknél jóval kedvezőbb árfekvéssel. Az sem mellékes, hogy az ES 300h hibrid modellvariáns a méretosztály egyik legtakarékosabb képviselője. A Toyota Highlander a középkategóriás szabadidőjárművek példa értékű képviselője. A legnépesebb és legkedveltebb SUV-szegmensben a Toyota 4Runner a „keményvonalas igényeket” elégíti ki, míg a legjobb ajánlat címet elnyerő Highlander a kifinomultságot keresők elképzeléseit váltja valóra. A három üléssoros modell a családok kedvence: utastere és csomagtartója egyaránt hatalmas, az autó kifinomultan és csendesen vezethető, ráadásul tele van családbarát funkciókkal. Az Egyesült Államokban évente több mint hétmillió új autó talál gazdára.

Felborult furgon torlaszolja el az utat az M7-esen

2017.12.08.
A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint felborult egy Mercedes Sprinter típusú gépkocsi az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 230-as kilométerszelvénynél Letenye közelében 2017. december 8-án a hajnali órákban. A balesetben az elsődleges információk szerint egy személy súlyos és két fő könnyű sérülést szenvedett. A gépjármű mindkét forgalmi sávot elfoglalja, így a forgalom a leállósávon halad.

Egymillió autóval könnyítené a MOIA a nagyvárosok terhelését

2017.12.08.
A vállalat az „Egymillióval kevesebb autó az utakon” („One Million Cars off the Road”) küldetése jegyében a berlini TechCrunch alkalmával mutatta be jövőbeni ökoszisztémáját. Ugyancsak világpremierjét tartotta a MOIA saját fejlesztésű járműve is, amely tisztán elektromos hajtású és kifejezetten a pooling-szolgáltatások jegyében született. „Egy esztendővel ezelőtt azon vízió jegyében indultunk, hogy a nagyvárosok partnereként növeljük a közúti közlekedés hatékonyságát. Olyan közlekedési problémákra szeretnénk megoldást kínálni, mint a torlódások, a légszennyezés, a zaj és a zsúfoltság, hatékonyan segítve a városokat hosszú távú fenntarthatósági célkitűzéseik megvalósításában. A legrövidebb idő alatt sikerült minden fontos alapfeltételt megteremtenünk ahhoz, hogy új mobilitási komponenssel egészíthessük ki a nagyvárosok közlekedését. Ride-pooling koncepciónk már 2018-tól készen áll a nemzetközi bevezetésre, illetve azon célunk megvalósítására, hogy 2025-ig egymillió autóval tehermentesítsük Európa és az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosait” – hangsúlyozta Ole Harms, a MOIA vezérigazgatója. 2018 végén Hamburgban indul az első teljes rendszer. Az ügyfelek egy mobiltelefonos alkalmazással rendelhetnek járművet, illetve fizethetik ki utazásukat. Az alkalmazás már a megrendelést megelőzően tájékoztat, mikor állhat rendelkezésre jármű és mennyibe kerül majd az út. Különleges pooling-algoritmus gyűjti össze a hasonló úticélú ügyfeleket, illetve gondoskodik a járművek magas kihasználtságáról és a felesleges kerülőutak megelőzéséről. A teljes rendszer része továbbá egy járművezetői alkalmazás és az átfogó flottamenedzsment is. A MOIA-jármű tisztán elektromos hajtású, amely akár hat utas számára is kényelmes helyet kínál. A MOIA-jármű tervezése, fejlesztése és legyártása a Volkswagen Haszonjárművek és a Volkswagen Osnabrück szakembereivel közösen rekord ideig, mindössze tíz hónapig tartott. Hatótávja a WLTP-szabvány szerint 300 kilométer felett alakul, akkumulátora pedig mintegy 30 perc alatt tölthető fel kapacitása 80 százalékáig. „A MOIA és a VW Osnabrück csapatával közösen valósággal újraértelmeztük az autógyártást” – vélte Eckhard Scholz, a Volkswagen Haszonjárművek elnöke. „Büszkeséggel tölt el minket, hogy mindössze tíz hónap alatt új, s következetesen a ride-pooling céljaira kifejlesztett járművet alkothattunk.” A jármű közúti premierjére a jövő év során Hamburgban kerül sor. A MOIA már 2017 októbere óta teszteli a szolgáltatást Hannoverben, valós üzemi körülmények között fejlesztve tovább az egyes komponenseket, amelynek szintén meghatározó részét képezi a MOIA Co-Creation. A tesztüzem jelenleg húsz Volkswagen T6 Multivan gépkocsival zajlik.

Jól indult a nap: csökkent a gázolaj ára

2017.12.08.
A csökkentéssel a gázolaj átlagára 367 forintra mérséklődött. A benzin ára legutóbb november 24-én változott, akkor 2 forinttal, 356 forintra csökkent, a gázolajé november 22-én 4 forinttal mérséklődött, 369 forintra. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Csapjunk az amperek közé!

2017.12.07.
Van abban valami nagyon vicces, ahogyan a villanyautót még nem próbált utasok először találkoznak az e-Golf-fal. Beülnek, és a jól bevált VW-panelekből összeállított utastérben rögtön konstatálják, hogy „jé, ez pont olyan mint egy Golf”. De közben, persze, folyamatosan jár a szemük, hátha felfedeznek valamit, amiből kiderül, hogy ez már itt a jövő, ez a Golf más mint a többi, csakhogy legfeljebb az ajtókban futó, kék hangulatvilágítást vehetik észre. A „keresd a különbséget játékot” aztán gyorsan abbahagyják, amikor megmozdul a kocsi: – Hoppá – konstatálnák az abszolút hangtalan indulást. Csakhogy a gonoszkodó sofőr rögtön a gázba – pontosabban: villanyba – tapos, amitől az ülésbe szorulnak, és megnyúlik az épp kimondott szó: – Hopp….áááááááááá! A reakció érthető, hiszen ha valami, akkor ez a tökéletes sleeper kocsi: a hangtalanság elképesztő robbanékonysággal jár együtt. A százas sprintet úgy kilenc másodperc alatt abszolválja az e-Golf, ami már önmagában rendben lévő érték, de valójában nem ez a szám adja vissza a meglepő élményt, hanem az, ahogyan a városi tempót felveszi. 60-70-ig kevés autó tudja megszorongatni a 290 Nm maximális nyomatékú, 136 lóerős e-Golfot, amely elképesztő gyorsan reagál a „gázadásra.” Nagyobb tempónál már „csak” egyszerűen jól megy, és ugyan 150 km/h-nál korlátozott a végsebesség, de azért ez csak látszólag nagy kompromisszum, hiszen átlagos használat mellett nemigen hajtunk ennél gyorsabban. S ha már a sleeperséget említettük: nyilván nem sportos kocsiról van szó, de a remekül hangolt, feszes futómű és a közvetlen kormányzás révén némiképp meglepő módon a kanyarokban sem „hal meg” az e-Golf, kifejezetten sportosan is lehet vele csapatni. Mindez jó móka, de persze az e-Golfnak nyilvánvalóan nem ez lételeme. Már csak azért sem, mert a villanyautók esetében különösen igaz az, hogy a sofőr jobb lábán múlik a fogyasztás, és a hatótávolság. Ráadásul erre ősszel, télen különösen érdemes figyelni. Hideg, esős, ködös időben ugyanis szinte az összes fogyasztót használjuk, bekapcsoljuk a fűtést, az ülésfűtést, az ablaktörlőt, a ködlámpát, párátlanítót. Ilyenkor pedig az elméleti maximális 300 kilométeres hatótávolság tényleg csak elméletivé lesz, és indulás után gyorsan csökken a megtehető kilométerek száma. Mindezt persze ellensúlyozhatjuk okos vezetéssel. Mindenekelőtt óvatos gyorsításokkal, nyugodt vezetési stílussal, az energia-visszanyerési lehetőségek maximalizálásával. Az e-Golf ebben egészen jó partner, hiszen a vezető négy különböző erősségű generátorüzemmód közül választhat. Alapesetben szinte motorfék-érzet nélkül gurul az autó gázelvétel esetén, ilyenkor minimális az energia-visszanyerés. Ha magasabb fokozatba kapcsolunk, akkor egyre több mozgási energiát alakíthatunk át árammá. A legtöbbet akkor nyerünk, ha B állásba húzzuk a váltót: ebben az esetben szinte fékhatásnyi a lassulás – miközben a kijelzőn, egyre növekvő zöld sáv mutatja, hogy maximálisan töltjük az akksikat. S hogy mindez a gyakorlatban mit jelent? Tesztünk során volt, hogy mintegy 6-7 kilométeres lejtmenetben haladtunk, a visszatöltés után pedig a fedélzeti számítógép szerint 5 kilométerrel nőtt a hatótávolság. Azaz miközben „ingyen” gurultunk 6-7 kilométert, még nyertünk is öt kilométert. Mindezen felül tovább javíthatjuk a hatékonyságunkat az előre programozott üzemmódokkal. ECO módban a végsebesség 115 km/h, és a klíma csökkentett teljesítménnyel működik, az autó teljesítményét 70 lóerőben, nyomatékát pedig 233 Nm-ben korlátozza a rendszer. ECO+ módban már nagyobb kompromisszumot kell kötni: a csökkentett gyorsulás és végsebesség még elfogadható, de nagy hidegben vagy melegben az már kevésbé, hogy a klímát kiiktatja a rendszer. Igaz viszont az is: ilyenkor valóban elérhető a gyárilag megadott száz kilométerenkénti 12 kWh körüli kombinált áramfogyasztási érték. Persze akárhogy takarékoskodunk is, előbb-utóbb tölteni kell a lítiumion akkumulátort. A csomagtartóban elhelyezett tetszetős zsákban adott kábelekkel a már ismert megoldásokkal tölthetünk. „Sima 220-as” konnektorról 17 óra alatt tölthetjük fel az akkukat. Ha felszerelünk Wallbox-ot, akkor a töltési idő durván 5 órára csökkenthető. A nyilvános és hagyomány töltőállomásokon 6 óra kell a töltéshez, de a legjobb választás, ha egyenárammal töltünk. A CCS gyorstöltővel a gyári adatok szerint 45 perc alatt 80 százalékos töltöttség érhető el. Mindebből világosan látszik, hogy – ha a vételárat nem számítjuk –, akkor egyre kevesebb kompromisszumot kell kötnie annak, aki villanyautózásra adja a fejét, és például az e-Golfot választja, amelyet most listaáron 11,4 millió forinttól kínálnak. Dinamikus, olcsón üzemeltethető, miközben utasterében, működésében pont olyan nagyszerű, mint egy „sima” Golf. Különösen akkor jó választás, ha a felhasználói igények az autó korlátaihoz igazodnak: amennyiben a kocsival sokat megyünk városi, elővárosi utakon, és otthon, a munkahelyen van mindig használatra kész töltő, vagy a közelben nyilvános „kút”, akkor ideális partner az e-Golf.

Ares X-Raid – “az olasz Mercedes”

2017.12.07.
Az Ares ebben az évben költözött egy – a korábbinál jóval nagyobb – 190 ezer négyzetméteres gyárba az olaszországi Modenába. Az X-Raid modellel szinte teljesen új köntösbe öltöztették a már jól megszokott Mercedes kocsit.  A mai G-osztályok szinte alig változtak az eredeti modell megjelenése óta. A SUV éles vonalai a mai napig megállják a helyüket az utakon, azonban aki valami újra vágyik, annak szól most ez az autó.Az Ares átalakított G-osztályában több helyen használtak alumínium, illetve szénszálas alkatrészeket, ennek köszönhető a jelentős súlycsökkenés. A lapos tetőkialakításon és a szögletes éleken nem változtatott az Ares, de a jármű összképe mégis megváltozott. A kocsi 22”-es kerekeken gurul. Az átalakított Merci szinte bármilyen terepviszonyon megállja a helyét.  

Közzétették a 2018-as F1-es naptárt – Brazília ultimátumot kapott

2017.12.07.
Szerdai párizsi ülésén a következő szezontól érvénybe lépő szabályváltozásokmellett az FIA legfőbb döntéshozó testülete a 2018-as bajnokság programját is hivatalossá tette. Ahogyan az eredeti tervekben szerepelt, az idény az Ausztrál Nagydíjjal rajtol március 25-én, és Abu-Dzabiban zárul november 25-én. A pontosan 9 hónapos idényben rekordbeállítást jelentő 21 futamot rendeznek, a Magyar Nagydíj a szezon 12. versenye lesz, a német futam utáni hétvégén, július 29-n rendezik. Jövőre sor kerül a sportág történetének első triplahétvégéjére is, az erőltetett menet Franciaországból indul, Ausztria érintésével pedig Nagy-Britanniában zárul. A naptárban az előzetes tervekhez képest annyi változott, hogy helyet cserélt a Bahreini és a Kínai Nagydíj. Ennek köszönhetően április 8-án a sivatagi pálya látja vendégül másodszor a mezőnyt, míg Sanghaj a harmadik futamnak ad otthont. A dátumcserére a kínaiak nemzeti ünnepe miatt került sor, mellyel a korábbi időpontban ütközött volna a nagydíj. Még a hivatalos naptárban is található egy csillagozott futam. Austin versenyét egyelőre az amerikai nemzeti szövetség még nem hagyta jóvá. Az előzetes naptártervezetben még nem volt szó efféle bizonytalanságról, annak okáról egyelőre nem tudni pontosat. Az viszont annál biztosabb, hogy a Brazil Nagydíj szervezőinek a körmére nézett az FIA. Idei versenyhétvégéjükön legalább három-négy rablótámadás (vagy támadási kísérlet) történt, a Mercedes szerelőit fegyveresek ki is rabolták, míg a Sauber, a Williams és a Pirelli embereinek sikerült elmenekülniük a bűnözők elől. A kialakult helyzet az egész paddockot fölháborította, és csak súlyosbította, hogy a mercedesesek esete után a fokozott rendőri készültség ellenére is újabb bűnesetek történtek, melyek miatt a Pirelli végül inkább le is fújta a McLarennel közös, a versenyt követő keddre és szerdára tervezett gumitesztjét. Az FIA mindezek után most közölte, jövőre konkrét óvintézkedéseket vár el az interlagosi szervezőktől. A Motorsport Világtanács külön tárgyalta a témát, és arra jutott, hogy a szervezőknek független biztonsági szakértőt kell felfogadnia, hogy szigorú és hatékony biztonsági tervet dolgozzon ki a nagydíjhétvégére. Létesíteniük kell egy rendőri központot is a pályánál, és javítaniuk kell a szervezők biztonsági emberei, a rendőrség és az F1-es résztvevők közti kommunikáción. „A Motorsport Világtanács erősen ösztönzi a szervezőket ezen intézkedések végrehajtására és a helyzet javítására a következő évi esemény előtt. Az FIA felajánlja, hogy maga is részt vesz a helyi hatóságokkal folytatott egyeztetéseken, és szorosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását” – közölték. (telesport.hu, FIA) A Forma–1 2018-as hivatalos versenynaptára: március 25. – Ausztrál Nagydíj (Melbourne) április 8. – Bahreini Nagydíj (Szahír) április 15. – Kínai Nagydíj (Sanghaj) április 29. – Azeri Nagydíj (Baku) május 13. – Spanyol Nagydíj (Barcelona) május 27. – Monacói Nagydíj (Monte-Carlo) június 10. – Kanadai Nagydíj (Montreal) június 24. – Francia Nagydíj (Le Castellet) július 1. – Osztrák Nagydíj (Spielberg) július 8. – Brit Nagydíj (Silverstone) július 22. – Német Nagydíj (Hockenheim) július 29. – MAGYAR NAGYDÍJ (Mogyoród) augusztus 26. – Belga Nagydíj (Spa-Francorchamps) szeptember 2. – Olasz Nagydíj (Monza) szeptember 16. – Szingapúri Nagydíj (Szingapúr) szeptember 30. – Orosz Nagydíj (Szocsi) október 7. – Japán Nagydíj (Szuzuka) október 21. – Amerikai Nagydíj* (Austin) október 28. – Mexikói Nagydíj (Mexikóváros) november 11. – Brazil Nagydíj (Sao Paulo) november 25. – Abu-dzabi Nagydíj (Abu-Dzabi) *a helyi szövetség megerősítésére vár

28 környezetvédelmi projektet támogat a Toyota

2017.12.07.
A világ vezető autógyártójaként az olimpiai és paralimpiai játékok támogatásától a változatos környezetvédelmi projektekig a társadalmi felelősségvállalás számos területén aktív Toyota idei környezetvédelmi ösztöndíjának témája a biodiverzitás megőrzése, illetve a klímaváltozás volt, amire 104 pályázat érkezett a három kijelölt kategóriában (nemzetközi projektek, japán projektek és Japánon belüli kisprojektek). A kiválasztási folyamat első és utolsó fordulójában egyebek mellett a folyamatosság, a jövő építése és a regionális jellemzőkkel való összhang volt a legfontosabb szempont. A nemzetközi projektek kategóriájában 10 tervezetet választottak ki, köztük a „Mentsük meg Madagaszkár erdőségeit, és varázsoljunk mosolyt a gyermekek arcára” címűt. Japánon belül is 10 projektet jelöltek támogatásra; ezek egyikének témája a „Kerama-szigetek (Okinava) korallzátony-élőhelyek helyreállítása”, valamint nyolc, Japánon belüli kisprojekt is támogatásra számíthat, köztük a „Noto-félszigeten őshonos rózsaszín virágú tengerparti pázsitszegfű élőhelyen kívüli megóvása” című terv is. Az ünnepélyes aláírásra decemberben kerül sor Tokióban, ahol az idei évben választott projektek támogatási szerződését is nyilvánosságra hozzák. Jövő tavasszal újabb találkozó várható, ahol az érintettek beszámolnak az addigi eredményekről. A Toyota kitartóan dolgozik azon, hogy aktív részese legyen a természettel harmóniában élő társadalom kialakításának; ennek érdekében a vállalat számos nonprofit szervezettel és egyéb, a jövőt építő kezdeményezéssekkel működik együtt.

A BMW fényjátéka

2017.12.07.
A kreativitás és a technológiai szaktudás összefonódása innovációkban gazdag műalkotásokat szül – miként az egyes művészeti ágakban, úgy az autógyártás területén is. A BMW ezúttal a Studio Drift csapatával fogott össze, hogy a miami Art Basel művészeti kiállítás idei felvonásán egy lenyűgöző installációval igazolja mindezt. Miközben a bajor prémiumgyártó a 2017. december 7-10. között megrendezendő tárlat reflektorfényeibe a 2018-ban érkező BMW 8-as Coupé előfutáraként megálmodott BMW Concept 8 Series tanulmányautót gurítja ki, az amszterdami székhelyű művészduó háromszáz világító drónnal varázsol káprázatos fényjátékot a miami tengerpart egére. A FRANCHISE FREEDOM fantázianévre keresztelt költemény meghatározatlan algoritmus szerint repülő drónjai a fellegekben keltik életre a mozgás varázslatos szépségét és végtelen szabadságát, amely az új BMW 8-as Coupé festői formanyelvében és kivételesen sportos agilitásában rejlő vezetési élményt vetíti előre.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója