Gondolatjel – Tömegpusztító fegyver lett az autó

2017.07.01.
Az ember folytonosan keresi, megtalálja és meg is valósítja az életet megkönnyítő eszközöket, mint amilyen például az autó. Mármint az alkotó típusú ember. Persze korántsem mindenki olyan. A túlnyomó többség csak örömmel elfogadja és használatba veszi az autót, esetleg a munkájával közvetlenül vagy közvetve részt vesz a motorizált társadalom fenntartásában. Ám az is része az emberi természetnek, hogy minden lehetőséget megragad embertársai elpusztítására. Miért éppen az autó lenne kivétel? A berlini halálkamion Igazából azon lehet eltűnődni, hogy miért csak most, elterjedése után száz évvel, jöttek rá arra, hogy fegyverként is használható a gépkocsi. Persze már az első világháborúban is használták különféle célokra, de közvetlenül harcászatra nemigen. Arra egy új találmány szolgált: a harckocsi. Azóta is fejlesztik, egy mai tank elképesztő műszaki alkotás, maga a tökéletes pusztító gépezet, csakhogy nagyon drága, a személyzetét gondosan és hosszan tartóan kell kiképezni, nem lehet feltűnés nélkül megjelenni vele akárhol, és ki van téve a kifejezetten páncélosok kilövésére való speciális repülőgépek támadásának. Lehetséges, hogy a harckocsik kora, Kurszk, a Sinai-félsziget és Irak után, lejáróban van. Az élettérért, élhető földrészekért és vallásterjesztésért vívott harmadik világháborút, amely hadüzenet nélkül kezdődött és javában tart már, nem hagyományos eszközökkel vívják. Nem köthető országhoz, nincs vezérkara és haditerve, nincs hadserege, csak katonái vannak. Civilben. Mert civilek. Nincsenek kiképezve hadviselésre, de nem is kell, mert azonnali üdvözülés hitében öngyilkos támadásra vállalkoznak. Ha mégis túlélik, eltarthatjuk őket komfortos börtönben, ahol radikalizálhatják rabtársaikat – voltaképpen nem kockáztatnak semmit. Arzenáljuk egyszerű. Ázsiától eltérően Európában nem alkalmaznak bombázókat – mármint robbanószerrel megrakott gépjárművet, a nagy tartálykocsiig bezárólag – mert a terrorcselekmény előkészítése közben elég nagy a lebukás kockázata. Nem kell géppisztoly, amelynek beszerzése, rejtegetése nehézkes. Elég egy személyautó, egy furgon, de még jobb egy teherautó, vagy kamion. Egyszerűen el kell lopni, ki kell bérelni, vagy meg kell kaparintani egy járművet, és belehajtani a tömegbe, hídon, sétálózónában, karácsonyi vásáron, utcai rendezvényen vagy bárhol. A pusztítás természetesen messze elmarad attól, amelyet egy gépágyúval ellátott páncélautó okozhatna, de a helyszínen maradó néhány halottnál és a remélhetőleg felépülő sebesülteknél sokkal nagyobb hatást ér el az ilyen merénylet: félelmet kelt, elbizonytalanítja az embereket, elveszi a kedvüket a megjelenéstől valószínű célterületeken, és ellentéteket szít a többségi társadalomban a radikális védekezés és a beletörődő elfogadás hívei között. Végső soron meggyengíti az érintett országokat, amelyek kontinensünk vezető hatalmai, és ezzel már el is érte a célját. Nulla ráfordítással. A nizzai halálkamion Nem túlzás tömegpusztító fegyverről beszélni, ha az áldozatok száma össze sem hasonlítható egy atombombáéval? Talán nem, mert a huszonegyedik század elején élünk, amikor a média azonnal eljuttatja a világ minden pontjára a terrorcselekmény hírét és képeit, utána megmutatja a tehetetlen gyászolók mécseseit és virágszálait, majd közli a kezüket tehetetlenül széttáró illetékesek nyilatkozatát: hát bizony együtt kell élnünk a terrorizmussal... Japán két atombomba hatására kapitulált, Európa néhány autós merénylettől úgy megszeppent, hogy fel sem hajlandó venni a harcot. A közelmúlt néhány gépjárműves merényletének sok tízmillió európai az áldozata.  Ezt az alattomos hadviselést nem lehet megakadályozni a fegyver, tehát az autó oldaláról, hiszen bármelyik gépjárműből lehet az, akár az enyémből is, ha csellel vagy erőszakkal megszerzik. Nem lehet kivédeni úgy, hogy mindenki folytonosan résen van, rendszeresen körbetekintget, és próbál menekülni, ha gyanúsat lát. Nem lehet elhárítani útakadályokkal, még több rendőrrel, kétes értékű terrorfenyegetettségi fokozatok fenntartásával. Egyetlen lehetőség létezik ellene. Felismerni, hogy melyik az a csoport, amelynek nem minden tagja terrorista ugyan, de amelynek tagjai közül szinte valamennyi terrorista kikerül, és megakadályozni, hogy elvegyüljenek közöttünk. Más országokban már késő, ez az ő problémájuk, amelyet maguknak kell megoldaniuk. Belekeveredtünk az első és a második világháborúba, a harmadikból jó volna kimaradni. Maradjon meg nálunk az autó annak, amire jó szándékú feltalálók és gyártók létre- s forgalomba hozták: a személy- és áruszállítás, az individuális mozgás eszközének és az életöröm forrásának.   

Kínai export lesz a PSA kis turbós motorokból

2017.07.01.
A Dongfeng közleménye szerint az elmúlt héten megkezdett gyártással vette kezdetét az együttműködés, melynek értelemében az 1.2 literes, háromhengeres, turbós motorokat Xiangyang városában gyártják és exportálják majd az európai összeszerelő üzemekbe. A francia konszern 55 ezer darab erőforrás leszállítására szerződött idén júliustól a következő év májusáig az állami tulajdonban lévő kínai autógyárral. Kínában az említett motorokat a 2008-as, 308-as, 408-as, valamint a Citroen C3-XR és C4-es típusjelzésű modellek aggregátjaként is használják, ami azért nem meglepő, mert a joint venture cég Wuhan városában Citroen és Peugeot személyautók és kisteherautók összeszerelését is végzi. Az távol-keleti ország déli részén található Shenzhen városában pedig a DS márkajelzést viselő járművek gyártására szerződött a francia autógyár a Changan Automobile Company-val. Annak ellenére, hogy a PSA nem bocsát ki minden országot lefedő mérleget, az autonews.com riportja szerint az idei év első 5 hónapjában a cégcsoport kiszállításainak száma Kínában és a délkelet-ázsiai régióban 49 százalékot zuhant (130 300 dararb) az előző év hasonló időszakához képest. Forrás: autonews.com

Red Bull Air Race - Pete McLeod nyerte a kvalifikációt

2017.07.01.
A kanadai pilóta mögött - aki 59.508 másodperces idővel végzett az élen - az összetett pontversenyben vezető japán Muroja Josihide végzett a második, míg a cseh Petr Kopfstein a harmadik helyen. Fotó: Kovács Tamás/MTI A vasárnap 14 órakor kezdődő futamon a 14 résztvevő egyenes kieséses rendszerben versenyez egymással, mégpedig úgy, hogy a kvalifikációs időeredményük alapján párokba rendezik őket (1-14, 2-13, 3-12 ... 7-8), és a hét győztes, valamint a vesztesek közül a legjobb időeredménnyel célba érő pilóta jut be a 16 órakor rajtoló negyeddöntőbe. A legjobb négy versenyére 16.30-kor kerül sor a Duna Margit-híd és Lánchíd közötti szakaszán. Forrás: MTI

A Polestar név önálló, elektromos sportmárkát takar ezentúl

2017.07.01.
A Volvo Cars 2015 júliusában vált 100 százalékos tulajdonosává annak a Polestar Performance vállalatnak, amellyel 1996 óta folytatott szoros együttműködést a motorsport terén. A jövőben a Polestar saját neve alatt, Volvo típusjel nélkül, Polestar márkajelzéssel kínálja autóit. A Volvo személygépkocsikhoz kínált optimalizációs csomagok Polestar Engineered márkajelzéssel lesznek elérhetők. A Polestar bizonyos konkrét műszaki és fejlesztési területeken szinergiákat ápol majd a Volvo Cars vállalattal, és ezen kapcsolatának köszönhetően jelentős méretgazdaságossági előnyöket élvezhet. A szinergiák lehetővé teszik a Polestar számára, hogy világszínvonalú, elektromos sportautókat tervezzen, fejlesszen és építsen. „Nagy izgalommal fogadtam el a megbízást, hogy létrehozzam ezt az izgalmas márkát, amely egyedi termékek lenyűgöző kínálatát fejleszti ki, teret engedve a Polestar csapatán belül uralkodó szenvedélynek és lelkesedésnek.” – mondta Thomas Ingenlath, a márka új vezetője. „A Polestar történetének következő fejezete még csak most veszi kezdetét.” A Polestar ősszel további részleteket közöl termékeiről, ipari és kereskedelmi terveiről. Forrás: jarmuipar.hu

Kamion Eb - Kiss Norbert előbb második, majd kilencedik lett

2017.07.01.
Szombatra elromlott az idő és ez némi reménykedésre adott okot, mivel Kiss remekül szokta venni az akadályokat esőben is. A zivatar miatt azonban egy ideig a mezőnyt nem engedték el, és a Pace Truck mögött köröztek, amikor végre elrajtolhattak. A rajt után hatalmas harc alakult ki az élen. Norbi komoly munkával végül megelőzte Jochent, de mellette igencsak könnyedén tudott kicsivel később elmenni a Buggyra csillaga, Adam Lacko. Kiss Norbi így végül teljesen megérdemelten második lett az első versenyen, amiről így nyilatkozott: Szombatra elromlott az idő és ez némi reménykedésre adott okot, mivel Kiss remekül szokta venni az akadályokat esőben is. A zivatar miatt azonban egy ideig a mezőnyt nem engedték el, és a Pace Truck mögött köröztek, amikor végre elrajtolhattak. A rajt után hatalmas harc alakult ki az élen. Norbi komoly munkával végül megelőzte Jochent, de mellette igencsak könnyedén tudott kicsivel később elmenni a Buggyra csillaga, Adam Lacko. Kiss Norbi így végül teljesen megérdemelten második lett az első versenyen, amiről így nyilatkozott: "Az időmérő edzés meglepően jól sikerült. Szárazra jól eltaláltuk a beállításokat, de bevallom, hogy rosszabb helyezésre számítottam, mint a második hely. Nagyon szoros volt a vége és kevésen múlt, hogy ne én legyek az első.  Azt hiszem sokat kihoztunk ebből a lehetőségből. Szombaton az első futamra próbáltuk beállítani az Actrost nedves pályára, ami a végső soron az is jól sikerült. A verseny elején nem voltam túl agresszív, nem akartam bajt csinálni. Hahnnal és Lackoval kifejezetten jót versenyeztünk. Adam ugyan egyszer megelőzött, de egyből visszajöttem. Ami kifejezetten jó, hogy kanyarbejáraton már én vagyok a gyorsabb, de a kigyorsításon még kellene javítani. Végül elmentem Hahn mellett, és pár körig vezettem is a versenyt. Aztán jött Adam, és nem tudtam magam mögött tartani. Értékes pontokat szereztünk és a második hellyel elégedettek vagyunk.” Norbi ezen eredménye egyben a fordított rajtrácson a hetedik rajtpozíciót jelentette a szombati második versenyen. Ezen sajnos már nem sikerült olyan jól előrejönni, mivel előbb csapattársával állt harcban Norbi, majd a Vrsecky-Albacete párossal és ennek nem is lett jó vége. A magyar versenyző összességében elégedett a  mai nappal, persze azért holnap szeretne még előrébb végezni: "A mai második futam eléggé balszerencsésen alakult. Az első két köröm azzal telt, hogy védekeznem kellett a  csapattársam, André ellen, mert meg akart előzni. Ügyelnem kellett arra, hogy nehogy véletlenül kiforgasson. Ezzel sajnos elvesztegettem pár kört, mire meg tudtam indulni előre. Itt találkoztam össze Daviddel és Antonioval, akik nagyon agresszívek voltak sokszor blokkoltak, leszorítottak. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, és sejtettem, hogy a Mercedes Arénában kigyorsításnál összeakadhatnak. Ez meg is történt és ahogy épp előztem volna meg őket, jobbra kezdtek el sodródni, sajnos pont elém. A bal hátsó kerekemnek ütköztek és emiatt a falban végeztem. Szerencsére tovább tudtam menni, de a rugó és a lengéscsillapító eltörött. Érdemes volt küzdenem, mert sikerült feljönnöm a kilencedik helyre és így 2 pontot szereznem. Lehet, hogy a verseny elején nekem kellett volna  agresszívabbnak lennem, és akkor nem keveredtem volna bele ebbe a szituációba, de óvatos akartam maradni. A kamion javítható, szerencsére nekem nem lett semmi bajom. Látván a Freightleinereket a hátsó tapadáson kell dolgozzunk, az övék pokolian jó, pláne esőben. Úgy érzem, hogy az első futóművet tekintve, már mi is jók vagyunk.”

Svájc a legbiztonságosabb ország

2017.07.01.
Június 20-án Brüsszelben gyűlt össze az Európai Unió közlekedésbiztonsági szakmájának apraja-nagyja, hogy ünnepélyes keretek közt idén is kihirdessék a legbiztonságosabb ország címét. A PIN közlekedésbiztonsági teljesítménymutatójának legfrissebb adatai alapján 2017-ben Svájc nyerte a megtisztelő címet. A ceremónián Jürg Röthlisberger, a Svájci Útügyi Hivatal (FEDRO) ügyvezetője vehette át a díjat, mellyel a szervezők a kiválasztott ország közlekedésbiztonság fejlesztése érdekében tett hosszú távú erőfeszítéseit jutalmazták. Egymillió lakosra jutó halálozási ráta Európában 2016-ban (forrás: etsc.eu) Svájcban 2016-ban 15%-os csökkenést sikerült elérni a közúti közlekedésben meghalt áldozatok számát tekintve. Az elhunytak száma 2010 óta 34%-kal, 2001 óta összességében 60%-kal csökkent. Jelenleg Svájc büszkélkedhet a legalacsonyabb közúti halálozási mutatóval Európában (egymillió lakosra vetítve 26 halott), ami egyébként a tavalyi győztes Norvégiával szinte pontosan megegyező érték. Svájc az elmúlt 5 évben 5 helyet kúszott előre az ETSC közlekedésbiztonsági ranglétráján. A közúti halálozási ráta EU tagországok rangsora 2016-ban (forrás: etsc.eu)  „Svájc nagyon is megérdemelte a nemzetközi szintű elismerést, hiszen annak ellenére, hogy mondhatni hagyományosan jó közlekedésbiztonsági színvonallal büszkélkedhet, mégsem engedte meg magának, hogy a babérjain üljön. 2013 óta a „Via sicura” program keretében 20 új kezdeményezés indult, melyek mind a biztonságosabb közlekedést célozták. Svájc bevezette a zéró toleranciát az alkoholfogyasztással kapcsolatban a kezdő és hivatásos járművezetők körében, sokat tett a biztonságosabb infrastruktúra kialakításáért, és olyan jogszabályokat hozott, melyek elősegítik a fiatalok és kezdő járművezetők közlekedési kockázatainak csökkentését. Bízunk benne, hogy Svájc jó példát mutat még azoknak az országoknak is, akik tradicionálisan jól teljesítenek a közlekedésbiztonság területén, gondolok itt Hollandiára, Svédországra, vagy éppen az Egyesült Királyságra.” – nyilatkozott az ünnepélyes díjátadón Antonio Avenoso, az ETSC ügyvezetője. Svájc átveszi a PIN díjat a június 20-i ceremónián (forrás: Twitter, etsc.eu) Borítókép: RTL

Versenykész Mustang GT4-est és utcai GT-t visz a Ford Goodwood-ba

2017.07.01.
A Ford Chip Ganassi Racing pilótái, Billy Johnson, Andy Priaulx és Harry Tincknell vezetik majd a 347 km/óra végsebességű Ford GT-t a Goodwood Hegyi Futam 1,9 kilométer hosszú, technikás pályáján. A három pilóta nemrégiben még a Le Mans 24 órás futamon száguldott a Ford GT versenyváltozatával, ahol Priaulx, Tincknell és Pipo Derani második helyezést szerzett a GTE Pro kategóriában, miután 67-es rajtszámú Ford GT-jükkel lenyűgöző hajrát mutattak be az utolsó körben. A versenykész Ford Mustang GT4-est is Johnson vezeti, és a Ford Le Mans-i sztárjaihoz a drift-király Vaughn Gittin Jr. is csatlakozik, aki egy különlegesen átalakított Mustang RTR versenygéppel tér vissza Goodwoodba, hogy rajthoz álljon a fesztiválon most először megrendezett drift-bajnokságon. A Ford goodwoodi standjának látogatói lesznek az első britek, akik testközelből csodálhatják meg hazájuk legkelendőbb modellje, a Ford Fiesta vadonatúj változatát. A Ford az új Ford S-MAX ST-Line modellt is itt állítja ki először “Lelkesítő érzés, hogy eddigi leggyorsabb közúti autónkat, a Ford GT-t a goodwoodi közönség előtt is bemutathatjuk, hiszen ők ugyanolyan szenvedélyes rajongói a teljesítménynek, mint mi magunk,” mondta el Steven Armstrong, a Ford Motor Company csoportszintű alelnöke és az Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős elnöke. „A Ford GT szupersportkocsi kiváló tesztalany azokhoz az ötletekhez, amelyek idővel a Ford teljes termékkínálatában testet ölthetnek majd. Ugyanez az innovatív szemlélet és sportos lendület jellemzi a vadonatúj Ford Fiestát és az új S-MAX ST‑Line modellt is, amelyek szintén láthatók a goodwoodi standunkon.” Az országúti Ford GT - Innovatív technológiáinak köszönhetően az ultranagy teljesítményű Ford GT a közutakon is a Le Mans-győztes Ford GT versenygép vezetési élményét kínálja. A Goodwood Hegyi Futamon most először rajthoz álló, 3,5 literes, 647 lóerős és 746 Nm-es, V6-os EcoBoost motorral hajtott országúti Ford GT a márka eddigi leggyorsabb sorozatgyártású modellje. Az autó aktív aerodinamikája a mindenkori vezetési helyzetnek megfelelően változik; erre szolgál többek közt az orr-rész különleges légbeömlője, vagy a nagyméretű, kihajtható légterelő szárny. A hidraulikus futómű az optimális teljesítményhez igazítja az autó hasmagasságát, a vezető pedig az öt egyedi üzemmód (Normál, Vizes út, Sport, Versenypálya, V-Max) segítségével a mindenkori helyzethez hangolhatja az autó viselkedését. A Ford GT karbonszálas építési módja nemcsak a tömegcsökkentést szolgálja, hanem e megoldással olyan karosszériaforma alakítható ki, ami acélból vagy alumíniumból megoldhatatlan lenne. A versenykész Ford Mustang GT4 - A félelmetes Ford Mustang GT4 – a tavaly a világ legkelendőbb sportkocsijává előlépett Ford Mustang versenyváltozata – Goodwoodban lép először pályára európai közönség előtt. A Mustang GT4 a Ford Performance és a Multimatic Motorsports közös tervezői munkájával készült, hogy világszerte sikeresen állhasson rajthoz az olyan bajnokságokon, mint a GT4 európai versenysorozat, a Pirelli World Challenge GTS/GT4 vagy az IMSA Continental Tire SportsCar Challenge, amit tavaly Billy Johnson és Scott Maxwell nyert meg egy Ford Shelby GT350R-C versenyautóval. A privát versenyzők és csapatok július közepétől rendelhetik meg a Multimatic Motorsports cégtől a gépet, amit egy speciálisan átalakított 5,2 literes V8-as blokk hajt körülbelül 450 lóerős teljesítménnyel és 600 Nm forgatónyomatékkal; a motor beállításai már megfelelnek a Balance of Performance szabályrendszer előírásainak. A GT4 hajtásláncában szárazkarteres kenési rendszer, valamint a ZF által kifejlesztett kéttárcsás kuplung és lendkerék működik. A könnyű és kompakt, hatfokozatú szekvenciális Holinger sebességváltó már sok versenyen bizonyította, hogy pneumatikus működtetése révén gyorsan, pontosan és egyenletesen kapcsolja a sebességfokozatokat. Kis tömegű karbonszálból készül az első légterelő, a motorháztető, a légbeömlő nyílás, a hátsó diffúzor, a tető, a csomagtérajtó, az ajtók és a hátsó légterelő – és az ehhez szükséges szakmai tudást a Ford GT versenyprogram tapasztalatai alapozták meg. A versenyszintű fékerőről hatdugattyús Brembo féknyergekkel felszerelt, 380 mm-es első féktárcsák és négydugattyús Brembo féknyergekkel szerelt, 313 mm-es hátsó féktárcsák gondoskodnak A kanyarbajnok Mustang - A Formula Drift bajnoka és a Drift Világbajnokság háromszoros első helyezettje, Vaughn Gittin Jr. egy különlegesen átalakított Ford Mustang RTR Spec 5-D drift-autóval tér vissza idén Goodwoodba. Gittin Jr. másik gépe, a Monster Energy Nitto Tire Ford Mustang RTR Spec 5-D kiállítási darab a drift-sztár versenyautójára épül, és gépházában egy Ford Performance Aluminator XS motor lapul, ami a Vortech kompresszornak köszönhetően 750 lóerős teljesítményt ad le 8000 1/perc fordulatszámnál. A teljes egészében állítható futóművel finoman szabályozható a Mustang RTR irányíthatósága, a karbonszálas karosszériaelemek pedig csökkentik a tömeget, ami gyorsabb reakcióidőt biztosít.

Bocsánatot kért a budapestiektől az orosz cég vezérigazgatója

2017.07.01.
Borisz Bogatirjev a budapesti utazóknak címzett, az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: "a Metrovagonmas vállalat csapata és vezetése nevében szeretnék bocsánatot kérni a budapesti metró utasaitól azokért a kellemetlenségekért, amelyek a gyárunkban felújított és korszerűsített metrószerelvényekkel történtek az elmúlt hetekben". Hozzátette, a Metrovagonmas folyamatosan egyeztet és kommunikál az M3-as metrót üzemeltető BKV-val, valamint a magyar közlekedési hatósággal. Ennek részeként közös munkacsoportok jöttek létre, amelyek célja a jelenlegi helyzet elemzése, a beazonosított hibákra alapozva további cselekvési tervek kidolgozása. A hatékony és pontos munkavégzés érdekében a Metrovagonmas Budapesten dolgozó szakértőit - akik részt vesznek a szerelvények üzembe helyezésében és támogatják azoknak a BKV általi üzemeltetését - a vállalat főkonstruktőre irányítja - közölte Borisz Bogatirjev. Fotó: hirado.hu Kiemelte: elsődleges feladatuknak - a korábbi problémák beazonosítása alapján - olyan megoldások keresését tartják, amelyek növelik az üzemeltetés megbízhatóságát, és megakadályozzák hasonló esetek ismételt előfordulását. "Ezért bízunk abban, hogy a felújított vonatok hamarosan ismét visszakerülhetnek a vonalra, mivel a fent vázolt intézkedéseknek köszönhetően üzemeltetésük feltétel nélküli biztonságát és az utazás kényelmét hamarosan garantálni tudjuk" - tette hozzá a vezérigazgató. A Nemzeti Közlekedési Hatóság múlt héten pénteken azonnali hatállyal kivonatta a forgalomból mind a hat felújított metrószerelvényt, miután reggel a Nyugati pályaudvarnál ismét meghibásodott egy jármű, amely több percig nem tudott ajtót nyitni. Ugyanezen a napon a BKV több mint 800 millió forintos kötbérigényt jelentett be késedelmek miatt a 3-as metró vonalán futó szerelvények gyártója és felújítója, a Metrovagonmas felé, és azonnali hatállyal Magyarországra kérette a társaság vezetését. A BKV kedden közölte: megtalálták és elhárították a felújított metrószerelvény hibáját, a szerelvények egyik alkatrészével, az optikai csatoló elemmel volt probléma. A BKV közölte azt is, ha minden az elvártaknak megfelelően alakul, a jövő héten megkezdődhet a járművek fokozatos, újbóli üzembe állítása. Az első felújított metrószerelvény március 20-án állt forgalomba Budapesten, de már az első napokban probléma adódott vele. Tarlós István főpolgármester a kezdeti hibák után azt mondta, azok a felújított járművek esetében is elkerülhetetlenek. Március végén közölte, akkor lesz baj, ha egy hónap múlva is vannak hibák a vonatokkal. A BKV június elején a meghibásodások miatt egy időre az összes felújított szerelvényt kivonta a forgalomból. A szerződés szerint 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba kerül.

Augusztusban indul a szavazás az "Év haszonjárműve" versenyben

2017.07.01.
A 2017-es megmérettetésre ezúttal 5 kiváló Volkswagen pályázik, a márka a Volkswagen Amarok Aventura V6 3.0 TDI SCR BMT 4Motion Tiptronic, a Volkswagen Crafter 35 HT 2.0 TDI SCR BMT 4Motion, a Volkswagen Transporter RT 2.0 TDI SCR BMT 4Motion DSG, a Volkswagen Multivan RT „Bulli 70” 2.0 TDI SCR BMT 4Motion DSG és a Volkswagen Caddy Edition35 2.0 TDI SCR BMT 4Motion DSG száll versenybe. Remélhetőleg sok olvasó és szavazó találja majd érdemesnek ezeket a Volkswageneket az egyes kategóriák legjobbja címre, így érdemes figyelni a Camion&Truck Magazin augusztusban megjelenő számát.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója