Egyre több a mezőgazdasági gép az utakon - 100 balesetből 3 halálos

2021.03.11.
Mivel a rendőrség nem tart nyilván olyan adatsort, amely külön a mezőgazdasági járművek baleseteire vonatkozik, a szakportál az olvasói körében végzett felméréssel tárta fel e balesetek főbb jellemzőit. Kutatásuk szerint a közutakon ismét nagy számban megjelenő mezőgazdasági gépekkel történő balesetek 67 százalékáért részben vagy teljesen a másik résztvevő fél a felelős, és ezek 13 százaléka jár súlyosabb sérülésekkel. Az idei első Csongrád-Csanád megyei motoros halál is ilyen tragédia volt. Illusztráció: Donka Ferenc - MTI A balesetben részt vevő mezőgazdasági jármű legtöbbször - az esetek 73 százalékában - traktor volt, és négyötödük valamilyen kapcsolt munkagéppel közlekedett. Hét százalékban tehergépkocsi, a többi esetben egyéb mezőgazdasági munkagép volt részese balesetnek. Ezek - nem meglepő módon - leginkább márciusban, a július-augusztusi időszakban és októberben emelkedtek az átlagos havi érték fölé. Minden tizedik ilyen baleset súlyos, maradandó sérüléssel végződött, a halálos esetek aránya 3 százalék. A balesetek harmadában a mezőgazdasági járművet vezető, míg 54 százalékában a másik résztvevő jármű sofőrjének felelősségét állapították meg - 13 százalékban ez a felelősség megoszlott a felek között. A felmérés adatai szerint a balesetek 37 százalékának oka a nem megfelelően megválasztott sebesség volt, további 28 százalékuk a jellemzően lassan közlekedő mezőgazdasági járművek előzése során következett be. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Connected Cars terén is óriási a verseny

2021.03.11.
Ma már gyakori, hogy az embert nem is igazán érdekli, hogy például van-e navigáció az autójában, számos autóvásárló számára az egyik legfontosabb szempont, hogy a telefonja képernyőjét tudja-e tükrözni az autó képernyője. Az Apple Carplay és az Android Auto ma már szinte minden új autón elérhetőek és egyre gyakrabban az alapfelszereltség részeként. Sergio Marchionne, az FCA csoport egykori legendás vezére úgy hivatkozott erre a jelenségre, hogy az autóipar több milliárd eurót költ, hogy valaki más buliját megszervezze. Nyilvánvalóan vannak olyan összekapcsolt funkciók, amelyeket nem szabad a sofőr okostelefonján keresztül biztosítani - a jármű szoftverének frissítései, az 5G alapú jármű a járművel vagy a jármű az infrastruktúval történő kommunikáció a forgalomirányítás és a balesetek elkerülése érdekében. Tehát ezek a funkciók maradnak a gyártónál, de alapvetően nem feltétlenül jelentenek bevételforrást, legfeljebb olyan szempontból, hogy az elérhetőségük miatt valaki az adott modellt választja. Az összekapcsolt funkciók bevételforrássá alakításának egyik legegyértelműbb módja a szoftverfrissítések kihasználása úgy, hogy az autóba előre beszerelnek egy adott funkciót, de azt a vásárló csak az autó szoftverén keresztüli vásárlással vagy bérléssel érheti el. Ennek a megoldásnak a Tesla a legnagyobb úttörője (még autóik hatótávját is lehet növelni utólag, egy online vásárlással), de a Volkswagen is kínál ilyen frissítéseket az új Golf esetében. A leggyakoribb megoldás, hogy egy-egy szoftvert telepítenek előre az autóra (például navigációt), de a használatához meg kell vásárolni az adott gyártó online boltjában. Szintén előfordul már és sokak szerint ez a jövő, hogy különböző fizikai funkciókat építenek az autóba, amik szintén csak online vásárlás által válnak elérhetővé. Hogy ez megéri-e, sokkal bonyolultabb kérdés. Minden autóba beépíteni valamit, amiért utána lehet, hogy soha nem kérhet pénzt a gyártó, nem feltétlenül éri meg. Persze az egyszerűsített gyártás, a nagyobb mennyiségben beszerzett alkatrészek segítenek, de nem lehet előre tudni, hogy elegen meg fogják-e vásárolni az adott funkciót. Jól mutatja a helyzet bonyolultságát, hogy a fejlődés nagyon lassan halad. A Volkswagen az új Golf esetében számos funkciót ígért, amiket utólagosan aktiválni lehet majd azokban az autókba, amelyekben alapból nem volt aktív, de egyelőre csak a legegyszerűbb funkció, a navigáció aktiválható utólag. A németek mellett számos másik gyártó is tervez vagy akár már működtet is ilyen megoldást, de az elterjedtsége még közel sincs olyan szinten, hogy általánosnak mondható lenne. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy az autók már rég nem egyszerű mechanikus szervezetek, hanem szoftver platformok is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hamarosan érkezik a második tram-train szerelvény Magyarországra

2021.03.11.
Már kedden megkezdődött a második tram-train teherautóra rakodása a Stadler spanyolországi, valenciai gyárában. Az új jármű várhatóan a jövő kedden érkezik meg a Szentesi Motorgarázsba, ahol a vasút-villamos leemelése és összeszerelése a tervek szerint még aznap megkezdődik. Az első prototípust január 20-án mutatták be a MÁV-START szentesi telephelyén. A jármű futópróbája csütörtökön a Szentes-Mindszent-Szentes útvonalon sikeresen lezajlott. Egy hosszabb "retúr" után a próbák a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonalon, valamint a hódmezővásárhelyi és szegedi villamosvonalakon folytatódnak. Az első három tram-train szeptember végén állhat forgalomba Hódmezővásárhely és Szeged között. A 37 méter hosszú, hetvenegy tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes. Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán 50 km/órás maximális sebességgel haladhatnak, a két város közötti nyílt vonalon dízel meghajtással, 100 km/órás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat. A komfortos, nagy részben alacsonypadlós és akadálymentes CityLink járművek a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, világos, tágas utastérrel, valamint korszerű fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkeznek majd. A tram-train Szegeden az 1-es villamos vonalán közlekedik Szeged pályaudvartól Szeged-Rókus vasútállomásig, majd a 135-ös számú Szeged-Békéscsaba vasútvonalon halad tovább Hódmezővásárhelyre. Hódmezővásárhelyi Népkert állomásnál letér a nagyvasúti vonalról, és villamosüzemre váltva a városon keresztül közlekedik Hódmezővásárhely nagyállomásig. A tram-train vonalán közel négykilométeres egyvágányú villamospálya épült Hódmezővásárhelyen összesen öt váltóval és hat megállóval, a kapcsolódó felsővezeték-hálózattal. A városi szakaszon három megálló kétvágányú, ahol az ellenkező irányba közlekedő szerelvények találkozni tudnak - áll a közleményben. Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója korábban azt közölte, a járműipari cég 2017-ben nyert közbeszerzést nyolc, a Citylink járműcsaládhoz tartozó hibrid szerelvény gyártására, majd a MÁV-Start 2020 júniusában hívta le a további négy járműre szóló opciót. A megrendelés értéke 76,5 millió euró, mintegy 27,5 milliárd forint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Várólistás lett a Japánban gyártott Toyota GR Yarist

2021.03.11.
A GR Yaris kétségkívül ki is tesz magáért: a vadonatúj, 261 lóerős háromhengeres turbómotor, a GR Four összkerékhajtás, a vagy a különlegesen könnyű, mégis elképesztően merev karosszériaszerkezet, a MacPherson első és kettős keresztlengőkaros hátsó felfüggesztéssel ellátott könnyű és erős futómű, a lineáris reakciókat biztosító közvetlen áttételű kormánymű, a nagyteljesítményű fékrendszer, és az egyedi sportülések, sportkormány és sportpedálok mind mind a versenytechnikából ismert megoldások.   Az autóból ugyanakkor jelen állás szerint csak korlátozott, 25.000 darabos mennyiséget készít a Toyota, ennek pedig az egész világ sportautórajongóit ki kell szolgálnia, ezért sajnos szinte biztosan lesznek olyanok, akiknek nem jut álmaik autójából.   A Yaris WRC homologizációs alapjának fejlesztett Toyota GR Yaris kizárólag a TOYOTA GAZOO Racing Motomachi üzemében Japánban, ahol a Lexus LFA-t is gyártották. Az autó összeszerelése egyedi, szigetes rendszerű, nincs gyártósor, ami az ilyen különleges teljesítményű, kis sorozatszámú autók esetében a válogatott, magasan képzett szakembergárda mellett a nagy pontosságú gyártás záloga, ennek köszönhetően ugyanakkor egy GR Yaris összeszerelése nagyságrendileg tízszer annyi időt vesz igénybe, mint egy hagyományos Yarisé.   A termelés ugyanis egyedi, építőszigetes technológiával folyik, az egyes munkaállomások közötti kapcsolatot nem szállítószalagok teremtik meg, hanem automatikus irányítású önjáró szállítógépek viszik egyik helyről a másikra a lépésről lépésre felépülő autót. Ez a rendkívül rugalmas gyártási mód rengeteg kézi összeszerelési munkával jár, ami elengedhetetlenül fontos az autó kulcsfontosságú részeinek pontos beépítéséhez és összeállításához. Ez a pontosság és minőség a szokásos tömegtermelés módszereivel csak jóval nehezebben lenne elérhető. A tőlük megszokott módon a TOYOTA GAZOO Racing vezetői a vállalat legmagasabb képzettségű munkatársait toborozták össze a gyártáshoz. A GR üzem rendszeresen képzi a Toyota egyéb gyáregységeinek dolgozóit is.   A fentieknek köszönhető a 25000 darabos korlátozott darabszám is, amely jelenleg az autóból rendelkezésre áll, és amelynek köszönhetően az autóra sok ország mellett már Magyarországon is várólista alakult ki. Ehhez persze hozzájárul az autó jelenleg a piacon egyedülálló volta ellenére a szaksajtó és a rajongók által is egyöntetűen kedvezőnek ítélt 12 millió forintos induló ára is.   A GR Yaris kedvező árában nagy szerepe van annak, hogy a Toyota világszintű elnöke, a maga is mesterpilóta és szenvedélyes autóversenyző Akio Toyoda személyesen is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az az autó ne szűk elit játékszere legyen, hanem minél több a vezetés és a motorsportok világa iránt rajongó autós megvásárolhassa magának.   A Toyota GR Yaris gazdag alapfelszereltsége sok egyéb mellett magába foglalja a GR-FOUR összkerékhajtást, a 18 colos könnyűfém keréktárcsákat, a LED világítást, a velúr üléshuzatot, a kétzónás légkondicionálót, az okostelefon integrációra is képes hangrendszert és a 8 colos központi érintőképernyőt. A GR Yaris alapfelszereltségéhez 18 colos, 15 küllős könnyűfém keréktárcsák tartoznak, Dunlop SP Sport MAXX050 gumiabroncsokkal. A feketére festett házú, elektromos állítású külső visszapillantók gombnyomásra behajthatók, a kipufogó kettős végű, a hátsó légterelő fekete, az ablakok a B-oszlopoktól hátrafelé sötétítettek. A tető szénszálas, GR jelvény díszíti az alsó hűtőmaszkot, és cápauszony antenna van a tetőn.   Az automatikus kapcsolású LED fényszórók távfénye adaptív működésű, és az első ködfények is LED-es szerkezetűek. Az első sportülések huzata Ultrasuede velúr kontrasztos varrással és GR logókkal a háttámlákba integrált fejtámaszokon. A GR felirat a szőnyegeken és a háromküllős, finom bőrrel bevont kormányon is megjelenik. A DAB funkcióval is felszerelt multimédia rendszer középkonzoli érintőképernyője 8 colos, az eCall, az okostelefon integráció (Apple CarPlay és Android Auto), az USB csatlakozó és a hat hangszórós audiorendszer is az alapfelszerelés része, ahogy a kétzónás légkondicionáló, a kulcsnélküli nyitás-zárás, a nyomógombos motorindítás, az automatikusan sötétedő belső visszapillantó, a 60:40 arányban osztottan dönthető hátsó üléstámla és az ablaktörlők esőérzékelős szabályozása is.   A jó hír, hogy van némi esély arra, hogy a Toyota megnöveli valamelyest az eredeti 25.000 darabos gyártási célszámot, néhány hónapja ugyanis Naohiko Sato főmérnök úgy nyilatkozott, hogy miután az autót sorozatgyártott és nem limitált szériás modellnek fejlesztették, amennyiben megfelelő kereslet mutatkozik rá, fontolóra veszik egy további mennyiség legyártását. A jelek szerint a kereslet adott, így a várólistán lévő rajongóknak még nem kell teljesen feladniuk a reményt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Két kamion és egy személyautó ütközött az M5-ösön - rakomány borult az úttestre

2021.03.11.
Két kamion és egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött március 11-én 7 óra 25 perc körül az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, a 60-as kilométer közelében.   Az elsődleges információk szerint a balesetben senki sem sérült meg, viszont az egyik tehergépkocsi rakománya az úttestre borult, ami elfoglalja a fél útpályát, így csak a belső sáv járható Lajosmizse térségében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ezekben a magyar nagyvárosokban indulnak el a Google autói

2021.03.11.
A közlemény szerint az autók a következő hónapokban többek között Miskolcra, Egerbe, Debrecenbe, Szolnokra, Nyíregyházára, Békéscsabára, Szentesre, Veszprémbe, Tatabányára, Szombathelyre, Sopronba, Pécsre, Kaposvárra és Szekszárdra is ellátogatnak. Az újbóli bejáráson utak, autópályák és városok Google Street View képeit frissítik a Google Térképen. Az alkalmazásnak köszönhetően a felhasználóknak lehetőségük nyílik már most is virtuálisan meglátogatni a magyar városok többségét, számos várat, kastélyt, építészeti, valamint természeti csodákat, beleértve a nemzeti parkokat is. Az új képek segítik a felhasználókat a még pontosabb tájékozódásban. Az Utcakép 360 fokos képet mutat utcákról, valamint természeti és kulturális nevezetességekről. Magyarországon a Google térkép Utcakép szolgáltatása 2013 óta érhető el. A közzétételt megelőzően a képeket egy speciális eljárás alá vetik, amely elhomályosítja az emberek arcát, illetve a rendszámokat, így azok nem lesznek beazonosíthatók, a magánéletükhöz való joguk nem sérül. A Street View lehetőséget kínál a felvételek közzétételét követően is további részletek (egyének, házak, autók) elhomályosítására, ezt a képek jobb alsó sarkában található "Hiba bejelentése" gombra kattintva lehet igényelni. Az Utcakép jelenleg a világ több mint 220 országában érhető el, beleértve az Antarktiszt és az Északi-sarkot is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Kijött a rendelet, mit tilos változtatni az autókon

2021.03.11.
Az orosz autótulajdonosoknak február 1-től engedélyt kell kérniük a gépkocsijukon végrehajtott bármilyen módosításhoz, amelyhez nem a gyár által előírt alkatrészt, szerkezeti elemet vagy kiegészítőt használnak – írja az avtonovosztyidnya.ru orosz autós szakportál. Ez vonatkozik minden olyan felszerelésre, amelyet a gyártó nem hagyott jóvá, illetve nem vizsgálták meg az erre kijelölt, akkreditált laboratóriumban. Például, ha a műszaki dokumentációban a gyártó feltüntette, hogy milyen tetőcsomagtartó szerelhető a tetőre, és meghatározta, pontosan hova, illetve milyen rögzítéssel, akkor ettől tilos eltérni a jövőben. Vagyis egy adott modellre csak az autógyár által meghatározott típusú tetőcsomagtartó rögzíthető.  „Vannak olyan furcsa esetek, amikor az autók tartozékait egy beszállító cég állítja elő, vagyis maga az autógyártó javasolja az adott márkájú vagy típusú kiegészítők használatát. Saját márkakereskedőik értékesítik az ilyen kiegészítőket, de használatukat az autógyártó műszaki dokumentációja nem határozza meg. Az új rendelet alapján most ezek a kiegészítő tartozékok is csak tanúsítvány megszerzése után szerelhetők fel ”- mondta Alexandr Gruzgyev, a Gruzdev-analyze piackutató cég tulajdonos-vezérigazgatója. A szakértő hozzátette, hogy az autóra szerelt, bármilyen kiegészítő engedélyhez kötött mostantól. Ez vonatkozik a csörlőktől és vonóhorgoktól kezdve a visszapillantó tükrökön és tetőcsomagtartókon át egészen a kiegészítő világításokig vagy a rádióantennákig. Gruzdev szerint az ilyen szigorú szabályok "rontják az autótuning-üzletág amúgy sem rózsás helyzetét, és akadályozzák az egyéni ötletek megvalósítását". „Az Egyesült Államokban például ez a piac nagyobb, mint Oroszországban, de az ottani tuningoláshoz nincs szükség hivatalos tanúsítványokra. Ezt ott úgy oldják meg, hogy a biztosító egyszerűen felemeli a biztosítási összeget, ha úgy értékeli, hogy a végrehajtott változtatások csökkentik az autó biztonságát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Csődbe ment az egyik legnagyobb múltú légitársaság

2021.03.10.
A bírósági döntés alapján a CSA felszámolását az észak-morvaországi Karvinában székelő Inskol társaság fogja lefolytatni. A nagy múltú légitársaság sorsáról végérvényesen a részvényesek júniusra tervezett közgyűlése fog dönteni - mutatott rá a bíróság, amelynek döntését a zdopravy.cz közlekedési hírportál ismertette. A bírósági határozatból kiderül, hogy a CSA tartozása mintegy 1,8 milliárd koronára (24,5 milliárd forint) rúg - írja az MTI. A CSA már tavaly mintegy 300 alkalmazottjától volt kénytelen megválni. Februárban pedig azt közölte a cseh munkaügyi hivatallal, hogy további 430 alkalmazottjának menesztését tervezi. A légitársaság vezetése ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ezek a lépések a CSA tervezett szerkezetátalakítását készítik elő. A társaság korlátozott mértékben, de tovább működik. A CSA menedzsmentje február végén kért csődvédelmet. A légitársaság honlapján megjelent közleményből kitűnt, hogy a prágai cégbíróságon fizetésképtelenné válás miatt jelentett csődöt a CSA, mivel lejárt az állami hitelgarancia. A hitelezők támogatják a cég átszervezési terveit - írták az akkori közleményben. A CSA 1923 októberében alakult meg, így világszerte az egyik legnagyobb múltú légitársaság. Az egykori csehszlovák-cseh állami légitársaság 2018 óta a Smartwings diszkont légitársaságot is üzemeltető Jiri Simáne vállalkozó tulajdonában van. A CSA tavaly 1,57 milliárd cseh korona (60 millió euró) veszteséget szenvedett el a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett utazási korlátozások miatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Több figyelmet érdemelne a hidrogén üzemanyagcella

2021.03.10.
Bár nem sok, de néhány hidrogénmeghajtású modellt már ma is forgalmaznak, ilyen például a Hyundai Nexo vagy a Toyota Mirai. Ezek a modellek egyelőre nem fogják megtörni az elektromos autók uralmát, elsősorban utóbbiakénál is magasabb áraik miatt. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a mostanság egyre inkább gyorsulú ütemű fejlesztéseknek köszönhetően idővel jelentős szerepe lehet a hasonló modelleknek az autóiparban. Környezetvédelmi szempontból a hidrogén-meghajtás mellett több érv is szól az elektromos autókkal szemben. Az elektromos autók bár működésük közben valóban nem bocsátanak ki károsanyagokat, de az akkumulátor gyártása, kezdve a benne található anyagok bányászatával erősen környezetszennyező. Ezért az elektromos autók már az első kilométer megtétele előtt jelentős kibocsátás-deficittel indulnak, még a hagyományos, belső égésű motorral hajtott kocsikkal szemben is. A Polestar egyik vezetője például nyíltan beszélt arról, hogy az átlagos európai energiamixszel számolva 78.000 kilométer megtétele után tekinthető egy hagyományos autónál környezetbarátabbnak egy elektromos modell. Még teljesen zöld, szélenergiával termelt árammal töltve is 50.000 kilométer szükséges ehhez. Ezen felül pedig még mindig nem egyértelmű, hogy mit kezdünk az elhasznált akkumulátorokkal az autó életciklusának végén és az sem, hogy ez az élettartam milyen hosszú a hagyományos autókhoz képest. Szintén a hidrogén-meghajtás mellett szól, hogy a töltés a hagyományos autókhoz hasonló megoldásokkal kifejezetten gyorsan megoldható. Persze ehhez kellene töltő-infrastruktúra, ami egyelőre gyakorlatilag sehol sem tart, ráadásul az elektromos autók fejlődése együtt jár a gyorsabb töltési megoldásokkal, de ez egy olyan probléma, amit a hidrogén esetében nem kellene hosszas fejlesztések árán leküzdeni. A helyzet valójában az, hogy ha az ICDP európai autóipari kutatószervezet jövőképe valós, akkor a hidrogén töltőállomások számát nem is kell olyan ütemben növelni, hogy megközelítsék a hagyományos üzemanyag töltőállomások számát. Az elektromos meghajtáshoz használt akkumulátorok súlya és a kiszámítható utak miatt jó esély van rá, hogy a hidrogén elsősorban a buszok és kamionok üzemanyaga lehet a jövőben. Bár a koronavírus-járvány ezt a fejlődést is megakasztotta, de Európa számos országában fejlesztenek hidrogén-meghajtású buszokat. Az elektromos autók terjedése megállíthatatlannak tűnik, de jó esély van rá, hogy hasonló módon fog terjedni a hidrogén-meghajtás is, csak nem elsősorban a személyautók, hanem a buszok és kamionok esetében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Különleges lesz a Hajdúnánás mellett épülő MotoGP-versenypálya

2021.03.10.
Weingartner Balázs, a Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség (HUMDA) elnök-vezérigazgatója szerdán az M4 Sport Sporthíradó című műsorában úgy fogalmazott, "izgalmas, de biztonságos" versenyeket lehet majd rendezni a pályán. Hozzátette, a gyorsaságimotoros-világbajnokság jogtulajdonosát, a Dorna Sportsot vezető Carmelo Ezpeleta maga is úgy fogalmazott a múlt csütörtöki szerződésaláírás után, hogy a "világ egyik legkarakteresebb" pályája épül majd meg Magyarországon - írja az MTI. "A Dornának természetesen nagyon szigorú előírásai vannak az építésre és a létesítményre vonatkozóan, ezeket mind figyelembe kellett venni a tervpályázat kiírásakor" - mondta Weingartner, hozzátéve, hogy várhatóan jövő pénteken ki tudják hirdetni a tervpályázat eredményét, és azt szeretnék, ha idén ősszel a földmunka már elkezdődhetne a területen, ahol a magasépítési munkálatokat jövő tavaszra-nyárra tervezik. "A MotoGP Magyarországra hozatalának gondolata már régi, volt sikertelen próbálkozás a 2000-es évek végén, de most Talmácsi Gábor világbajnokunk segítségével és közbenjárásával 2018-ban újra felvetődött ennek a lehetősége" - nyilatkozta az elnök-vezérigazgató, aki azt is elmondta, hogy a nyugati országrészben azért nem gondolkodtak, mert ahhoz a régióhoz nagyon közel van az osztrák Red Bull Ring, ahol már rendeznek MotoGP-viadalokat. "Egy kelet-közép-európai centrumpálya gondolatából született meg ez a Miskolc-Debrecen-Nyíregyháza hármas által határolt terület, amelyen fontosnak érezzük a régiófejlesztést, ehhez egy ilyen pálya jelentős mértékben hozzá tud járulni, a koronaékszer pedig természetesen a minden évben sorra kerülő világbajnoki futam lesz" - mondta Weingartner Balázs. Az elnök-vezérigazgató arról is beszélt, hogy a HUMDA feladatai között szerepel a sportdiplomáciai kapcsolattartás, valamint az autó-motorsportot érintő "komplex szemléletmódváltás". Utóbbi alapját az adja, hogy az autóipar a bruttó hazai termék (GDP) jelentős arányát kiteszi, és az ehhez kapcsolódó új beruházások mértékét tekintve Magyarország számára ez a terület "kitörési pontot" jelenthet a koronavírus-járvány okozta válság után is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója