Őrült futam: defektes gumival is nyert Hamilton - Bottas pont nélkül

2020.08.02.
- A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjon, ezzel növelte az előnyét az összetettben. A 35 éves Hamiltonnak ez az idei harmadik és pályafutása 87. futamgyőzelme, négy hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a legendás, hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját.   Hamilton immár hetedszer bizonyult legyőzhetetlennek Silverstone-ban, ezúttal defektes bal első gumival kormányozta célba a Mercedest. A vb-címvédő mögött a holland Max Verstappen (Red Bull) lett a második, míg a dobogó alsó fokára Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája állhatott fel. A rajtnál Hamilton jól jött el, csapattársa, Valtteri Bottas pedig megtartotta a második helyet, mögöttük Verstappen és Leclerc bonyolódott csatába, melyből végül a holland jött ki jobban.   A második kör elején egy ütközés és Kevin Magnussen (Haas) kiesése miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, mely aztán a hatodik körben engedte útjára a mezőnyt. A 12. körben Danyiil Kvjat (Alpha Tauri) az egyik gyors bal kanyarban defektet kapott és a falnak csapódott, ezért újra jött a Safety Car, a mezőny legnagyobb része pedig ebben az időszakban a boxba hajtott kerékcserére.   A verseny a 19. körben folytatódhatott, az élen Hamilton száguldott, mögötte Bottas és Verstappen haladt. Az utolsó körökben több versenyzőnek az autóján is megadta magát a bal első gumi, így Bottas nemcsak a dobogóról, de még a pontszerzésről is lecsúszott, illetve Carlos Sainz Jr. (McLaren) is elveszítette az ötödik helyet, sőt az esélyét a pontok gyűjtésére. Az igazi izgalmat az jelentette, hogy az utolsó körben Hamilton is defektet kapott, Verstappen azonban nem tudta őt utolérni a leintésig. A vb egy hét múlva ugyancsak Silverstone-ban, a 70. évforduló Nagydíjával folytatódik.  Brit Nagydíj, Silverstone (52 kör, 306,198 km, a pontszerzők): 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:28:01.283 óra 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 5.856 másodperc hátrány 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 18.474 mp h. 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 19.650 mp h. 5. Lando Norris (brit, McLaren) 22.277 mp h. 6. Esteban Ocon (francia, Renault) 26.937 mp h. 7. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 31.188 mp h. 8. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 32.670 mp h. 9. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 37.311 mp h. 10. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 41.857 mp h. pole pozíció: Hamilton leggyorsabb kör: Verstappen, 1:27.097 perc (52. kör). A vb-pontversenyek állása 4 futam után: versenyzők: 1. Hamilton 88 pont 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 58 3. Verstappen 52 4. Norris 36 5. Leclerc 33 6. Albon 26 7. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 22 8. Stroll 20 9. Ricciardo 20 10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 15 11. Ocon 12 12. Gasly 12 13. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 10 14. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 2 15. Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri) 1 16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1. Csapatok: 1. Mercedes 146 pont 2. Red Bull 78 3. McLaren 51 4. Ferrari 43 5. Racing Point 42 6. Renault 32 7. Alpha Tauri 13 8. Alfa Romeo 2 9. Haas 1 10. Williams 0 Korábban írtuk: Silverstone: drámai befejezést hozott a Forma-1-es futam, amelyet végig a Mercedes uralt, ám kevés hiányzot ahhoz, hogy mindkét versenyzője pont nélkül zárjon. Mindkét autó a bal első kerekén kapott defektet, Hamiton még begurult elsőként a célba, Bottas nem szerzett pontot, az utolsó pillanatban nem tudta megelőzni Vettelt.

Kínában 11 százalékkal csökkenhet az autóeladás az idén

2020.08.02.
A szervezet adatai szerint júniusban 1,65 millió új autót értékesítettek az ázsiai országban, 2,9 százalékkal többet májushoz képest. Éves összevetésben az értékesítés 6,5 százalékkal csökkent. A CPCA számításai szerint az idei első hat hónapban 7,7 millió új autót adtak el Kínában, ami 22,5 százalékkal elmarad a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. Kínában tavaly már a második egymást követő évben csökkentek az autóeladások, 21,4 millió autót értékesítettek, 9,6 százalékkal kevesebbet a 2018. évinél, részben a gazdasági növekedés lassulása miatt. 

Seat tervező érkezik a Renault csapatába

2020.08.02.
Az Automobilwoche beszámolója szerint az 52 éves tervező már bejelentette távozását a SEAT márkától, de a Renault egyelőre nem ismerte el érkezését. Ugyanakkor a hírek szerint ez csak idő kérdése. Mesonero-Romanos volt felelős az utóbbi 10 év SEAT modelljeinek külsejéért, beleértve az újonnan önállósodott sportmárka, a Cupra modelljeit is. Így tehát az ő nevéhez fűződik a márka visszatérése a sportosabb vonalhoz. A hírek szerint az érkező dizájner a Renault mostani vezető tervezője, Laurens van den Acker beosztottja lesz, így minden bizonnyal ők ketten határozzák majd meg a jövő Renault modelljeinek kinézetét.
Címkék: 

Jelentős veszteséggel zárta az első fél évet az Aston Martin

2020.08.02.
A 107 éve alapított brit cég a napokban azt közölte, hogy az adózás előtti vesztesége 227 millió font volt, az egy évvel korábbi 80 millió font mínusz után. A cég bevétele mintegy kétharmadával, 146 millió fontra esett. A tavalyi egész évben a vesztesége 104 millió fontot tett ki. Az 1913-ban alapított Aston Martin részvényeivel 2018 októberében indult meg a kereskedés a londoni tőzsdén. Akkor a részvény ára 19 font volt, de azóta jelentősen csökkent, a hét közepén már csak 54 pennyt ért. 

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Így védd meg a biciklidet a tolvajoktól

2020.08.02.
Valószínűleg nagyon sok olyan ember van Magyarországon, akinek már ellopták a saját vagy egy családtagja biciklijét. Évente több ezer kerékpárt lopnak el itthon, de csak kis részük kerül elő. Ezért nagyon fontos, hogy mindent megtegyél annak érdekében, hogy a kedvenc bringád ne legyen tolvajok zsákmánya.  Vegyél egy jó lakatot! Magától értetődőnek tűnik, de ha azt szeretnénk, hogy ne vigyék el a biciklinket, valamivel le kell zárnunk. Mégis sokan tekernek lakat nélkül, és lezáratlanul hagyják az utcán a kerékpárjukat. Ilyen esetben tényleg csak a vak szerencsére hagyatkozhatunk, hogy nem lopja el valaki a bringát. Nincs mese, venni kell egy megbízható lakatot, ami nem csak dísznek jó. De milyet? Ökölszabályként azt szokták mondani, hogy legalább a kerékpár értékének a 10 százalékáért vegyél lakatot. Érdemesebb több pénzt áldozni egy megfelelő biztonságot nyújtó lakatra, mint venni egy új biciklit, ha ellopták. A vékony spirálkábelek és sodronylakatok nem nyújtanak kellő védelmet, egy erővágóval egy pillanat alatt át lehet vágni még a vastagabbnak tűnő változatokat is.  Az U-lakat biztos védelmet nyújt a tolvajok ellen A kerékpárlopások elleni legmegbízhatóbb lakattípus az U-lakat, igaz, használatát kissé szokni kell, nem lehet vele mindenhez olyan egyszerűen hozzákötni a bringát. Szintén megfelelő védelmet nyújt az acélszemekből álló láncos lakat is, ami hosszabb, ezért könnyebben használható, viszont ezért cserébe nagyobb a súlya. A neves kerékpárlakat-gyártók ma már biztonsági kategóriákba sorolják a termékeiket, így viszonylag könnyű tájékozódni, melyik lakat mekkora védelmet ad.  Mindig zárd le a biciklidet! Hiába van egy jó lakatunk, ha nem használjuk mindig. Tipikus hiba, hogy valaki nem zárja le a biciklijét, mert csak beugrik egy percre a boltba. Pedig sok lopás pont ilyenkor következik be. Ne feledd, hogy egy pillanatra se hagyd lezáratlanul a kerékpárodat! Tippek a kerékpár lezárásához:  Jól látható, forgalmas, este kivilágított helyen zárd le a kerékpárodat. Még jobb, ha térfigyelő kamera is van a környéken.  Mindig stabil tárgyhoz rögzítsd a biciklit! Ne lakatolj olyan fához, ami könnyedén elfűrészelhető, vagy olyan oszlophoz, ami ki lehet húzni.  Mindig rögzítsd a lakattal a kerékpár vázát is, ne csak a kereket! Ház vagy nyaraló udvarán se hagyj lezáratlanul biciklit, és az utcai kaput nappal is zárd be. Estére pedig tedd be a bringát egy zárt helyre.  Ne hagyj a bringán könnyen leszerelhető tartozékokat, értékeket: lámpát, kilométerórát, kulacsot, szerszámot.  Regisztráld a bringádat! Az ellopott biciklik jó részét azért sem találják meg, mert többségük azonosítatlan, de ha elő is kerülnek, nyilvántartás híján nem tudják, ki a gazdája, így nincs kinek visszaadni őket. Erre a problémára jelent megoldást a Bikesafe.  A kerékpárok regisztrálására kifejlesztett program 2014 óta működik, és mostanáig több mint 56 ezer bringa adatait tárolják az adatbázisban. Ha rögzíted a rendszerben a biciklidet és a személyes adataidat, akkor később, egy esetleges lopás esetén igazolni tudod, hogy a bringa a te birtokodban volt. A regisztráció során minden olyan adatot érdemes megadni, ami egy később felderítés vagy azonosítás során fontos lehet, az alvázszám, a márka, a modell és a szín mellett nagy segítséget jelentenek a kerékpárról készült fotók.  Érdemes regisztrálni a biciklit, hogy lopás esetén könnyebben előkerüljön (Fotó: Bikesafe.hu) Ha ellopják a regisztrált kerékpárodat, a weboldalon azonnal lopott státuszúvá teheted, így a kerékpár adatai és fényképe nyilvánossá válik. A rendőrség elsődleges adatbázisként használja rendszert, hozzáférnek az eltulajdonított biciklik jellemzőihez, így sokkal hatékonyabb lehet a körözés és a felderítés, nagyobb esély lesz arra, hogy előkerüljön a kétkerekű. Ha pedig megtalálják a biciklit, a regisztrált adatok alapján könnyedén azonosítható lesz, és gyorsan visszakerülhet hozzád.  A rendszerbe bárki regisztrálhat online vagy ingyenesen a rendőrségi programokon. Aki az utóbbi lehetőséget választotta, kapott egy igazolókártyát, és egy matricát a biciklijére. Az internetes regisztrációhoz viszont eddig nem járt semmilyen kézzelfogható dokumentum. Ezért nemrégiben bevezették, hogy a kerékpártok törzskönyves regisztrációját. Ennek az egyszeri díja kétezer forint, de az összeg tartalmazza a bringa nyilvántartását, a fényképes törzskönyvet, a biztonsági vázmatricát, valamint ezek postázását. A törzskönyvet csak egyszer kell kiváltani, ha pedig eladod a biciklit, a törzskönyvet is adhatod hozzá, a regisztrációt pedig online átruházhatod a vevődre. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Alaszkai múzeumba kerül az Út a vadonba híres busza

2020.08.02.
Az Út a vadonban című regény, és az abból készült film Christopher McCandlessről szólt, akinek élete az alaszkai vadonban ért véget, maradványait a Denali Nemzeti Park egy ösvényénél álló buszban találták meg. A buszt hatvan éve útépítő munkások hagyták hátra, azóta a környéken túrázók menedékéül szolgált. A 2007-ben bemutatott film rendezője és a forgatókönyvíró Sean Penn volt, a főszerepet Emile Hirsch alakította. Az 1940-es években készült busz Jon Krakauer regényének 1996-os megjelenése óta vonzotta a rajongókat, a film bemutatása után pedig ismét sokan akarták felkeresni a zarándokhelyet. Az eltelt évek során több százan kirándultak el a buszhoz, ahol a megáradt Teklanika folyó miatt csapdába került 24 éves McCandless 114 napot töltött, mielőtt 1992-ben éhenhalt volna. A kirándulók közül azonban sokan kerültek bajba a vadonban, számos esetben kellett mentést szervezni, és ketten életüket vesztették a veszélyes vidéken. A múzeum azt is vállalta, hogy mindazokról megemlékezik kiállításán, akik elzarándokoltak a legközelebbi várostól, Healytől 40 kilométerre lévő buszhoz, hogy leróják tiszteletüket a fiatalon elhunyt McCandless előtt, aki naplót vezetett megpróbáltatásairól és élete utolsó napjairól.  

Gyorsaságimotoros-vb: három versenyt töröltek - plusz egy európai futam

2020.08.02.
A versenysorozat irányítói, a nemzetközi szövetség (FIM), valamint a csapatokat tömörítő szervezet (IRTA) pénteken közös közleményben jelentette be, hogy törölni kényszerült a három tengerentúli helyszínre tervezett viadalt, de a november 20-22-i hétvégén egy még nem meghatározott európai pályán tartják majd az idényzárót. Az utolsó futam helyszínét augusztus 10-én jelentik be. A pandémia miatt a vb nem kezdődhetett el az eredetileg tervezett időpontban, illetve a március elején rendezett Katari Nagydíjon csak a Moto2 és a Moto3 kategóriának rendeztek futamot. Később egy sor versenyt törölni kellett a szervezőknek, majd az idény júliusban rajtolhatott a spanyolországi Jerezben, ahol két egymást követő hétvégén rögtön két fordulóra is sor került. A MotoGP-ben Fabio Quartararo áll az összetett élén, miután mindkét viadalt megnyerte Jerezben. Mögötte 10 pontos hátránnyal Maverick Vinales a második. A címvédő és hatszoros MotoGP-bajnok spanyol Marc Márquez egyelőre nem szerzett pontot, miután a szezonnyitón bukott, karját törte, ezért ki kellett hagynia a második versenyt. 
Címkék: 

Kigyúrt oroszlán: 125 évnyi Peugeot sporttörténelem

2020.08.02.
Idén június 11-én volt pontosan 125 éve annak, hogy egy csapat bátor ember felsorakozott a világ legelső dokumentált autóversenyének párizsi rajtjánál. A versenyzőknek négy nap állt rendelkezésükre, hogy megtegyék a Bordeaux-ba, majd onnan ismét a francia fővárosba vezető mintegy ezer kilométeres távot. A világ azóta is június közepén üli a motorsport legnagyobb ünnepét, bár egészen más okból: hagyományosan ekkoriban rendezik ugyanis meg az idén 97 éves Le Mans-i 24 órás versenyt. Itt egyetlen nap alatt több mint ötezer kilométert tesznek meg a leggyorsabb csapatok – az eltérés jól mutatja, mennyit fejlődött a technológia a kezdetek óta. Egyetlen autómárka sem szimbolizálja látványosabban ezt a fejlődést, mint a Peugeot, amely már a világ legelső autóversenyén képviseltette magát, méghozzá diadalmasan: az aranyérmet a Peugeot-nak adták át. Amikor 1895-ben kiírták a Párizs és Bordeaux közötti, oda-vissza 1178 kilométeres távon zajló futamot, arra az egyik legnagyobb francia textilipari dinasztia sarja, az akkor 43 éves Paul Koechlin is benevezett. Nem is volt kérdéses számára, hogy milyen automobilt választ a hivatalos szabályrendszerrel megrendezett versenyre: a modern Peugeot márka jogelődje, a Les fils de Peugeot frères vállalat által gyártott Type 7 automobilnak ugyanis már egy évvel korábban koszorút akasztottak a fényszórójára. A 3,7 lóerős motorral szerelt, akár 20 km/óra sebességre is képes Peugeot modell azon az 1894-es, 126 kilométeres futamon lett az első – Auguste Doriot-val a kormányrúdnál –, amelyet az automobil népszerűsítésére szolgáló, több napos kiállítás és bemutató keretében szerveztek. Koechlin nem is csalódott: a Type 7 1895-ben is győzni tudott, bár harmadikként ért célba. Kiderült ugyanis, hogy a két leggyorsabb versenyző autója nem felelt meg a versenykiírásnak, így eredményüket érvénytelenítették. Bár a verseny 1178 kilométeres távját nem egészen 60 óra alatt teljesítő Paul Koechlin volt a nap (pontosabban két és fél nap) hőse, nem ő, hanem Auguste Doriot számított az évtized legsikeresebb pilótájának: miután 1891-ben ötnapos, 2100 kilométeres expedícióra vállalkozott, egészen a századfordulóig rendszeresen részt vett különböző autóversenyeken – mindvégig Peugeot járművekkel. A márka tehát korai motorsport-dicsőségtől övezve lépett be a huszadik századba, és nem is veszített lendületéből. A Lion Peugeot (a cégalapító Armand Peugeot unokaöccsei: Robert, Pierre és Jules Peugeot által alapított autógyártó vállalkozás; a két családi cég 1910-ben összeolvad, létrehozva a ma ismert vállalat elődjét) innovatív, extrém hosszú löketű két- és négyhengeres motorokkal aknázta ki maximálisan a Coupe des Voiturettes versenyszéria szabálykönyvében foglalt műszaki előírásokat. A márka 1909-ben, majd 1913-ban is megnyerte a francia nemzeti bajnokságot. Időközben a Peugeot mérnökei egy teljesen más konstrukción is dolgoztak: a kettős felülfekvő vezérműtengellyel szerelt, soros négyhengeres, 16 szelepes motorok nem csupán az 1912-es és 1913-as francia nagydíjon nem találtak legyőzőre:  a Peugeot fordulatszámot kedvelő motorjaival szerelt versenyautók 1912 és 1919 között három alkalommal győztek az Indianapolisi 500 mérföldes versenyen. Ennek kapcsán egy újabb világelsőséget is bezsebelt a Peugeot: Jules Goux gyári pilóta volt az első nem amerikai versenyző, aki győzni tudott a 200 körös futamon; átlagsebessége meghaladta a 122 km/órát! A világháborúk közötti években, majd a második világégést követő időszakban a Peugeot a személyautók fejlesztésére és gyártására összpontosított, máig emlékezetes modellekkel hódítva meg a nyugati világot, Ausztráliától egészen Észak-Amerikáig. Ahogy a béke és a gazdaság stabilizálódásával a motorsport magára talált, úgy bizonyultak kiváló versenyautó-alapnak a Peugeot igényes futóművel szerelt, rendkívül strapabíró családi autói. Az 1960-as években a Peugeot 404-ből kifejlesztett túraversenyautó négyszer is győzni tudott az embert és gépet próbáló kelet-afrikai Szafari-ralin. Hagyatékát utódja, az 504-es méltó módon vitte tovább: a hetvenes években két-két alkalommal győzött a Szafari-, illetve Marokkó-ralin, ötször pedig az Elefántcsontpart-ralin (1977 előtt Bandana-rali).  A francia márka a korszak egyik legelismertebb sivatagi tereprali-szakértőjévé vált. Ahogy változott a motorsport fókusza, úgy járt mindig egy lépéssel a konkurencia előtt a Peugeot. A terep-túraversenyek átadták a helyüket a gyorsasági szakaszokkal tűzdelt raliknak, a rendíthetetlenül stabil 504-es helyébe pedig egy sikeres tűzgolyó: a Peugeot 205 T16 lépett. A B-csoportos raliautók rövid, de annál intenzívebb aranykorának meghatározó autója több mint 400 lóerős turbómotorral és kiváló vezethetőséggel iskolázta le a konkurenciát, 1984 és 1986 között tizenhat raligyőzelmet, illetve két világbajnoki címet hozva a márkának. Amikor pedig az FIA betiltotta a B-csoportot, az autó némi elkerülhetetlen módosítás után ott folytatta, ahol a Peugeot 504-es abbahagyta: 1987-ben elsőként ért célba a világ legkíméletlenebb terepraliján, a Párizs-Dakaron, amit aztán 1990-ben a Peugeot 405 T16 ismételt meg. Ahogy a Peugeot 205 T16 képes volt két homlokegyenest eltérő műfajban maradandót alkotni, úgy írta be magát a 405 T16 a motorsport történelemkönyvének két kötetébe is: az autó 1988-ban és 1989-ben is abszolút győzelmet tudott elérni a világ legnevezetesebb hegyi felfutó versenyén: az észak-amerikai Sziklás-hegység egyik legmagasabb csúcsára felvezető Pikes Peak International Hill Climb futamon. Másfél évtizeddel később aztán minden korábbi pályacsúcsot megdöntve szerezte meg harmadik Pikes Peak-i győzelmét a márka egy különlegesen felkészített 208 T16 (no meg a zseniális Sebastien Loeb) révén. A kilencvenes években vadonatúj kihívást keresett és talált a Peugeot motorsport-részlege. 1992-ben elsőként tudtak győzni a hosszú távú autóversenyzés legfontosabb futamán, a Le Mans-i 24 óráson; a diadalt egy évre rá megismételték, 1994-ben pedig a kétszeres bajnok Peugeot 905 3,5 literes, tízhengeres motorját felhasználva a Forma-1-ben debütált a márka. A pályaversenyzés a 2000-es években is fontos oszlopa maradt a márka sporttevékenységeinek. A forradalmian újszerű, dízelmotoros Peugeot 908 2007 és 2010 között négyszer is győzni tudott a Le Mans-i 24 órás futamon. A Peugeot 908 egyeduralkodó volt a későbbi WEC hosszú távú világbajnokság elődjén, a mindössze két évet megért nemzetközi Le Mans kupán: a két évad tíz futamából nyolcat nyert meg, és mindkét évben bajnok lett a francia csapat. Időközben néhány év erejére régi szerelméhez: a rali világbajnoksághoz is visszatért a Peugeot. A Peugeot 206 WRC 2000 és 2002 között két egyéni és három konstruktőri világbajnoki címet szerzett meg. 2005 után a ralisport más szériáiban próbált és talált szerencsét. A Peugeot 207 S2000-est 2009-ben az interkontinentális ralibajnokság királyává koronázták, 2015-ben a ralikrossz világbajnokságon ért el bajnoki címet a Peugeot 208 WRX. Ezután a márka 1987-es és 1990-es győzelmére rákontrázva három Dakar-elsőség következett (2016: Peugeot 2008DKR, 2017és 2018: Peugeot 3008DKR). Most, az új évtized hajnalán ismét megújulni készül a Peugeot motorsport-részlege; az új korszakban már a részben és teljesen elektromos versenyautók játsszák majd a főszerepet. Hogy milyen eredménnyel, az legkésőbb 2022-ben kiderül, amikor a Peugeot a Le Mans-i 24 órás vadonatúj szabályrendszeréhez igazodva egy 1000 lóerős, hibrid versenyautóval tér vissza a motorsport legnagyobb ünnepségére. Egy dolog már biztos: a rajongók mindenképpen profitálni fognak a WEC bajnokság új kiírásából, hiszen a versenyautóból közel azonos megjelenésű és technikájú homologizációs példányt kell majd készítenie a Peugeot-nak, így – ahogy a Peugeot 205 T16 idején – ismét lesz közútra szelídített versenyautója a márkának. Illusztrációk: Peugeot, Franciaország Nemzeti Könyvtára, europeana.eu, wikimedia.org  

Az Audi szabadalmi rekordjai

2020.08.02.
Szerző: Heimer György Az új, világhálón elérhető tájékoztató elöljáróban emlékeztet arra, hogy az elmúlt ötven év folyamán a „TE”, ahogy házon belül a műszaki fejlesztés ügyeivel foglalkozó, kezdetben szerény osztályt rövidítve emlegették viharos gyorsasággal bővült. Ma a cég székhelyén, Ingolstadtban közel 10 ezer mérnök és technikus tevékenykedik a kutatási-fejlesztési komplexumban, s hozzájuk csatlakozik még további mintegy kétezer főnyi fejlesztő gárda, amely a közeli Neckarsulmban, valamin a győri, pekingi és a San José Chiapa (Mexikó) telephelyű Audi-leányvállalatoknál fejlesztéssel foglalkoznak. A szabadalmak számának növekedése a márka innovációs erejéről tanúskodik, szerkezetének alakulásában pedig a technikai irányváltások is visszatükröződnek. Korábban a karosszéria, a hagyományos motortechnológia és az erőátvitel területeire helyeződött a fő hangsúly. Ezt szemlélteti az 1980 évi genfi autókiállításon bemutatott Quattro fantázianevű összkerékhajtás, vagy 1993-ban, a frankfurti show egyik szenzációja az A8-as luxustípusban alkalmazott könnyűszerkezetes alumínium karosszériaváz, az Audi Space Frame (ASF), amely a további fejlesztések eredményeként ma már négy különböző anyag, alumínium, acél, magnézium és a szénszálas erősítésű műanyag keverékéből tevődik össze. Ezzel szemben manapság az elsőszámú fejlesztési prioritás a digitalizáció és az elektromobilitás – ilyen találmányok szerepelnek a cég szabadalmi listájának elején is. Az Audi jelenleg világszerte összesen mintegy 13 ezer, úgynevezett szabadalomcsaládot tart nyilván, amely mögött 23 ezer egyéni szabadalom, vagy szabadalmi alkalmazás húzódik. A további részadatok mind arról tanúskodnak, hogy az Audi az elektromos hajtáslánc innovációira benyújtott szabadalmakban is vezető szerepet játszik. Míg számos versenytárs inkább megvásárolja az elektromos hajtás műszaki ismereteit, addig a négykarikás márka több ilyen témában házon belül fejleszt. Az innovációs erőfeszítésekre (és a versenyre) utal, hogy a következő öt év folyamán az elektrifikálási programra hozzávetőleg 12 milliárd eurót szánnak a kutatásra-fejlesztésre és a gyártásra előirányzott 37 milliárd eurós összes beruházásból.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója