Michael Schumachernél őssejt-beültetéssel próbálkoznak

2020.06.10.
A hétszeres világbajnok német ex-pilóta ügyében megszólaló francia szívsebész professzor, Philippe Menasché, aki állítólag már tavaly is kezelte Schumachert, tömören ennyit mondott: "Az a cél, hogy regeneráljuk Michael idegrendszerét." Fotó: Daimler Nicola Acciari olasz idegsebész arról is beszélt, hogy Schumacher izomsorvadásban és csontritkulásban szenved: "Az elmúlt húsz évben a tudomány óriásit lépett előre az őssejttel való gyógyítás területén. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy továbbra is nagyon keveset tudunk az emberi agyról. Ennél fogva nem lehet tudni, hogy a mostani beavatkozás milyen eredménnyel jár." Az 51 éves Schumacher 2013. december 29-én szenvedett síbalesetet a franciaországi Méribelben, súlyos fejsérülése miatt kétszer meg kellett operálni. Jelenleg genfi otthonában ápolják, állapotáról a család a rehabilitáció kezdete óta nem oszt meg információt a sajtóval. MTI

Tíz új Lada-modellt dob piacra az AvtoVaz

2020.06.10.
Az első hét termék már a következő két évben, azaz 2022-ig megjelenik a piacon. Ezek közé tartozik a Vesta és a Largus család újjászületése, valamint öt teljesen új modell - jelentette be Alekszej Lihacsov, a Lada programigazgatója a Togliatti Állami Egyetem online konferenciáján. A további újdonságokra 2023 és 2026 között lehet számítani. A Togliatti központú volgai autógyár – Oroszország legnagyobb személygépkocsi-gyártója - a fent említett periódusban öt modelljét újítja majd meg, és további teljesen új modellel lép a nyilvánosság elé. Az új modellekről, illetve a sorrendről az orosz autógyártó vállalat eddig nem adott ki hivatalos tájékoztatást. A motor.ru értesülései szerint az egyik első újdonság a sorban valószínűleg a 2020-as Lada 4x4 Vision tanulmány sorozatgyártásra előkészített verziója lesz.   /Fotó: Lada 4x4 Vision/   A másik lehetséges új modell - amelyről a tavalyi évben már jelentek meg találgatások - a Lada Van lehet, amit a Renault Dokker platformjára építenének fel. Ez a feltételezés továbbra is erősen tartja magát, noha a cég hivatalosan azt közölte, hogy nem áll szándékában hasonló karakterű autó gyártása. Sokatmondó, hogy az AvtoVaz május elején három új védjegyet regisztráltatott az orosz szabadalmi hivatal, a Rospatent adatbázisban. Ezek a Tensa, a Forta és a Kayna. Mindhármat két termékkategóriában, a gépjárművek és játékok csoportjában szabadalmaztatták azzal a céllal, hogy e márkaneveket a társaság új autómodelljeiként és ajándéktárgyakhoz is felhasználhassa. Amikor az AvtoVaz utoljára ismertette középtávú terveit, még nyolc új modellről és kilenc ráncfelvarrásról beszéltek. Ezek szerint 2018 vége óta az orosz autógyártó stratégiája valamelyest módosult.

Elképesztően nőtt a kerékpárosok száma Burgenlandban

2020.06.10.
"A koronavírus miatti helyzet bizonyítja, mennyire fontos a jó infrastruktúra a kerékpárosok és a gyalogosok számára is. Ezért egyre fontosabbá válik azokon a helyeken, ahol túl keskeny az út vagy egyáltalán nincsen. Ezt a hiányosságot gyorsan meg kell szüntetni, írta a Kerékpáros Club szóvivője, Christian Gratzer. Elektromos vagy hagyományos, de népszerű a Magyarországgal határos osztrák tartományban. A klímaváltozáshoz igazított hálózatfejlesztési program munkahelyeket is biztosít, mert a járdák és a kerékpárutak bővítését helyi kisvállalkozások építhetik meg. A kormánynak pedig ehhez megfelelő támogatást kell előirányoznia a városok és a falvak számára, hangsúlyozza a Közlekedési Klub közleménye. A szervezetnél úgy látják: a jó minőségű kerékpáros infrastruktúra segít abban is, hogy az autóvezetők kerékpárra váltsanak. Ezzel pedig kevesebb lesz a dugó is az utakon, amiből minden autóvezető profitál.
Címkék: 

A Lexus új ismeretterjesztő videósorozatának első témája az origami lesz

2020.06.10.
Lexus Creates címmel debütál a japán luxusautó és életmódmárka új video-sorozata. Ez a közösségi médiára alapozott műsor olyan tevékenységekbe vonja be a résztvevőket, amelyek kellemes elfoglaltságot jelentenek, miközben mélyebben megismerhetik a Lexus nevéhez fűződő dizájn és kézműves kidolgozás mesteri színvonalát. A sorozatban híres művészek szerepelnek, hogy tehetségükkel alkotásra inspirálják a résztvevőket. “A Lexustól nem idegen, hogy szokatlan módon teremt kapcsolatot a nagyközönséggel – méghozzá olyan módszerekkel, amelyek messze túlmutatnak az autóipar eszköztárán. A márka emberközpontú szemlélete és a kézművesség iránti elkötelezettsége természetessé teszi, hogy alaposan körbejárjuk és feldolgozzuk azokat a témákat, amelyekről tudjuk, hogy érdeklik a vásárlóinkat. A Lexus Creates sorozat tökéletes példa erre.” – avat be Brian Bolain, a Lexus International ügyvezető igazgatója. A sorozat első részében az Egyesült Királyságban élő origami-művész, Coco Sato takumi mester vezeti be a nézőket az origami szépségébe, pontosságába és kreativitásába. Először elkészít egy macskát, utána egy falevelet, majd pedig egy bonyolultabb pillangót, közben pedig meg is tanítja a Lexus Creates nézőit, hogyan alkothatják meg ezeket. Coco Sato közismert arról, hogy a hagyományos japán esztétikát egyedülállóan modern szemlélettel önti formába. Alkotásai ugyanúgy készülhetnek papírból, mint szövetből vagy akár élelmiszerekből, sőt az elektronika sem idegen számára, amikor egyedi műremekeket és nyilvános origami-installációkat készít. A Tokióban született és a londoni Central Saint Martins képzőművészeti főiskolán végzett művész a japán hétköznapokból merít ihletet, és munkásságát az a vágy hatja át, hogy felszámolja az emberek közti határokat, és segítse a különböző kultúrák megértését. Sato munkája hűen tükrözi egyre gyorsabban fejlődő, stresszes világunkat, feltárva a kapcsolatot az emberi interakció, a technológia, a tér és a természet között, s mindezt áthatja az a meggyőződés, hogy az egyénnek módjában áll pozitív változást hozni mások életébe. A közösségi médiában, oktató videókon keresztül osztja meg művészetét és tudását, miközben arra törekszik, hogy rávegye az embereket: a kezükkel alkossanak dolgokat, sőt ‘gondolkozzanak’ is a kezükkel. Azáltal, hogy együttműködik egy ilyen művésszel, a Lexus azt reméli, hogy tovább erősíti a kreativitás értékét, bemutatva, hogy a szépség és az érzelem egy egyszerű papírlap segítségével is megteremthető és átadható.
Címkék: 

Dános András az Év Autós PR-szakembere

2020.06.10.
Az Opel Magyarország öt modelljét nevezte az Év Magyar Autó 2020 különböző díjaira, a Corsát, az elektromos Corsát, az Astrát, a Crossland X szabadidő-autót és a Grandland X szabadidő-autó hibrid változatát. Ez utóbbi végül az Év Zöldautója 2020 díjat nyerte el a hibrid autó kategóriában, a Corsa pedig a második helyet szerezte meg a Magyarország Autója 2020 díj kisautó kategóriájában. A siker kovácsolásában kivette a részét a márka örökké mosolygó PR-igazgatója is. Dános András nemcsak a hazai tesztelés lehetőségét biztosította a zsűritagok számára, de meghívta a teljes zsűrit a Corsa horvátországi nemzetközi tesztjére, a Grandland X Hybrid4 németországi bemutatójára, és ami teljesen egyedülálló, hogy kizárólag a zsűritagok számára szervezett egy idő előtti, abszolut premier tesztelést Frankfurtban, ahol a világon elsőként vezethettük újságíróként az elektromos Corsát. Hogy mi volt Dános András legemlékezetesebb pillanata az elmúlt 30 évből? Ezt ő maga nyilatkozta egy korábbi interjúban: Mindenképpen az első autó legördülése, a magyar Opel Astra megszületése. Előzményünk nem volt, nem is lehetett az elsőt csak egyszer lehet elkövetni. Óriási média sztorit csaptunk. A politikai rendszerváltás gazdasági szimbóluma volt, ha úgy tetszik a gazdasági rendszerváltás egy fontos mozzanata. Antall József miniszterelnök betegen is vállalta, hogy jön és levezeti az autót a sorról. Jópofa háttértörténet, hogy előtte hetekig volt egy Astra Antall Józsefnél. Miniszterelnökként nem igazán vezetett, vagy vezethetett, hisz mindenhová állami autón sofőr vitte. Így adtunk neki egy – még természetesen import - Astrát, amelyen gyakorolta a vezetést. Nem is volt gond, a GM európai elnökével levezette az autót. Óriási történet volt. Kézi munkával raktuk össze a díszletet, emelőkosaras járművel tettük fel a zászlókat a megfelelő helyekre. Farmerban, trikóban este fél tízkor még aggattunk a gyárban. A táborverés időszaka volt ez, amit az első autó elkészülése koronázott meg. Utána követte a motorgyár avatása. Az már nem generált akkora figyelmet. Hiába volt a motorgyártás gazdasági értelemben messze a húzóprofil, mégis az autó kapta a legnagyobb figyelmet. Guinness-rekordot döntöttünk az avatással: mi egy év alatt háromszor avattuk fel ugyanazt a gyárat. A harmadik avatáson, az októberi ünnepélyes gyárátadáson, Göncz Árpád akkori államelnök volt a díszvendég. Az úttörő időszak rendkívül izgalmas volt. A nehézségeket átvészeltük, szinte csak pozitív emlékeim vannak. Az is emlékezetes volt, amikor pár évvel később Jack Smith GM-elnök másodszor járt Magyarországon. Magas állami kitüntetést kapott. Ezzel az eseménnyel összekötöttük az Opel Omega B látványos bemutatóját a Budai Várban. Volt tűzijáték, meglepetés és gyönyörű környezet. Egy fél augusztus 20-át ellőttünk a Dunáról. Ma ezeket már nem lehetne megismételni, egy leleplezésre nem tudunk idehozni egy GM-elnököt. Az Év Autós PR-szakemberét 2021-ben is megválasztjuk, azok a PR-szakemberek esélyesek a kitüntetésre, akik az adott évben kiemelkedő segítséget nyújtanak az Év Magyar Autója zsűrijének a szakszerű szavazás lebonyolításában és messzemenőkig lehetővé teszik a jelölt autók alapos kipróbálását és tesztelését. A díjjal járó oklevelet az Év Magyar Autója díjakkal együtt adjuk át minden évben. Kiadja: Év Magyar Autója zsűri

A Scania bemutatja a villamosított hajtásrendszerek tanulmányát

2020.06.10.
„A házon belül kifejlesztett villamosítási tanulmányunk a közúti járművek villamosításában szerzett tapasztalatainkon alapul” – mondta Joel Granath, a Scania alelnöke. „Miután a Scania hosszú idők óta kiválóságnak számít a gázolajjal és alternatív üzemanyagokkal működő motorok gyártása terén, most a fejlesztések következő szintjére lépünk, nevezetesen a szén-dioxid-terhelést csökkentő villamosított rendszerekkel.” Fotó: Scania A villamosított hajtásrendszerek kompakt kialakításuk mellett kimagasló teljesítményt nyújtanak. Minden részegységük zökkenőmentesen együttműködik egymással, és ezeket egy közös vezérlőrendszer irányítja. Az egyetlen rendszervezérlő csatlakozási felület és az egyetlen mechanikus csatlakozási felület – CAN J1939 és SAE 1 – változatlan marad a korábbiakhoz képest, így egyszerűbb összekapcsolni külső részegységekkel. A Scania rendszerei modulárisak és méretezhetők lesznek, így az ügyfelek számos részegység közül válogathatnak, illetve társíthatják ezeket az adott alkalmazásnak és a sajátos követelményeknek megfelelően. A szén-dioxid-kibocsátás akár 92 százalékos csökkentésének lehetőségével a Scania hibrid elektromos rendszere egy villanymotorból és egy belső égésű motorból áll – közösen vagy önállóan is működő erőforrásokként. A hibrid elektromos rendszer eredményesen alkalmazható például kotrógépekben, dömperekben, kőtörőkben, autódarukban, betonszivattyúkban, valamint repülőtéri tűzoltóautókban. A hajózási ágazatban például ingajáratokat teljesítő hajókban, járműszállító kompokban, révkalauzhajókban és halgazdaságokat segítő hajókban lehet előnyös ez a rendszer. A hibrid megoldás rendkívüli nyomatékkal és már közvetlenül az alapjárati fordulatszámtól kiváló gázreakcióval javítja a hajtáslánc teljesítőképességét. Továbbá jelentősen csökkenti az üzemanyag-fogyasztást, miközben mérsékli az üzemeltetési   
Címkék: 

Pofátlan(tan)ítás – a civil autós rendőrökre nem számítottak

2020.06.10.
A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai ismét civil autókból ellenőrizték a Budapesten közlekedőket. Az ellenőrzés során nemcsak a szabálytalankodó autósokat, hanem a motorosokat is kiszűrték. A filmet ITT nézheti meg. A rendőröknek ezúttal leginkább a gyorshajtókkal szemben kellett intézkedniük, de ismét volt olyan autós, aki áthajtottak a piroson. A szabálysértéseket minden esetben fedélzeti kamerával rögzítették. Egy Audi vezetője 70 km/h óra helyett 147 km/h-val, egy másik Audis szintén 70 km/h óra helyett 158 km/h-val, míg volt olyan motoros, aki 70 km/h helyett 135 km/h-val közlekedett. A gyorshajtók közül egy kapott 45 ezer forintos bírságot, míg a legtöbb sofőrt ennél nagyobb összegre, 90 ezer forintra vagy 130 ezer forintra bírságolták meg a rendőrök.  A civil autós ellenőrzéseket a Budapesti Rendőr-főkapitányság a jövőben is folytatni fogja. ...hogy mindenki hazaérjen!        

Egy műhely, ahol a fényűzést nem veszik félvállról

2020.06.10.
A Fekete-tengertől alig száz kilométerre, a Krasznodarszk vidékén fekvő Armavir városában immár 17 éve alkotja megosztó optikai kitjeit az SCL Global Concept tuningműhely. Az egykori családi vállalkozás ma már negyven főt foglalkoztat, és a jelek szerint nem szeretnek henyélni: tavaly öt komplett projektet fejlesztettek ki, gyártottak le és forgalmaztak világszerte, amit szerényen „nem hivatalos világcsúcsként” emlegetnek. Portfoliójuk legújabb büszkesége két Lexus szabadidőjármű: az NX és az RX egyedi újraértelmezése. A kisebbik modell a Kotaro nevet viseli, míg az RX Goemon néven vonult be a cég katalógusába. Mindkettő tradicionális japán férfinév; utóbbi legismertebb viselője Goemon Isikava volt, egy XVI. századi rabló, amolyan japán Robin Hood – de saját bevallásuk szerint a fiatal orosz alkotókat manga képregények ihlették a névválasztásra. Ez már csak azért is esélyes, mivel mindkét modell rendkívül harsány arculatot kapott. A lökhárítók sarkában és alsó szegélyén elhelyezett légterelő idomok, a kerékív-szélesítések (amelyek sajátos esztétikai értékrendet követve elöl hangsúlyozottan külön válnak a karosszériától), a hátsó szélvédőt körbe ölelő tetőszárny, a versenyautókat idéző diffúzor és a középre rendezett kipufogó önmagában még kevés a kedélyek felkavarására. Annál sokkolóbb az agresszív hűtőmaszk, amelyet sokan hasonlítanak a Predator szájszervéhez – ismerjük el, van benne valami. Az üvegszálas műanyagból készült, külön-külön is megvásárolható idomok precízen illeszkednek az eredeti karosszériaelemekhez, de téved, aki azt gondolja, az oroszországi eredetnek köszönhetően alkalmi áron hozzájuthat a csomagokhoz. A teljes NX-csomaghoz valamivel több, mint kettő-, az RX-kitthez közel hárommillió forintnak megfelelő összegért juthatunk hozzá, plusz szállítási költség. A készletek lelke, a földönkívüli hűtőmaszk ehhez képest szinte filléres tétel: a Kotaro rácsozatához már 130 ezer forintért hozzá juthatunk, a Goemoné azonban csak a drámai hatású lökhárítóval együtt elérhető – közel tízszer ennyiért… Ha egyik Lexus-átirat sem nyeri el a tetszésünket, mégis ragaszkodnánk a Toyota-alapokhoz, akkor sincs semmi veszve: a cég a Land Cruiser 200-ashoz is kínál optikai átalakító csomagot. A tradicionális japán férfi-ruhadarabról, a Hakamáról elnevezett projekt szó szerint értelmezi a hűtőrács fogalmát, a vaskos rudakkal osztott pajzshoz a Lexus-csomagok stílusában megrajzolt kerékív-toldatok, dupla hátsó szárny, valamint a diffúzor két oldalán elhelyezett, széles kipufogók társulnak, hajszálnyival hárommillió forint fölötti áron.
Címkék: 

A Volkswagen nyolc tagra bővíti a Felügyelő Bizottság Végrehajtó Bizottságát

2020.06.10.
A bővítésre a megnövekedett kötelezettségek és feladatok miatt került sor. Az olyan legújabb jogszabályok, mint a részvényesi jogokról szóló második irányelv végrehajtását célzó törvény (ARUG II) és a módosított német vállalatirányítási kódex (DCGK) jelentősen megnövelték a Bizottság leterheltségét. A jövőben Dr. Hans Michel Piëch a részvényesek képviselőjeként, Bertina Murkovic pedig a munkavállalók képviselőjeként fog tevékenykedni a Végrehajtó Bizottságban. Wolfsburg, Volkswagen-központ. Fotó: VW Dr. Hans Michel Piëch közvetve a Volkswagen AG legnagyobb egyéni részvényese, és a Volkswagen-csoport számos más vállalatánál végzett sokéves munkájának köszönhetően különlegesen értékes tapasztalattal és szakértelemmel rendelkezik a társaság üzleti tevékenységi területein. Ugyancsak széles körű tapasztalattal bír a jog, valamint a compliance területén, ideértve a tőkepiaci törvényt és a vállalatirányítást. Bertina Murkovic igen nagy tapasztalattal rendelkezik a Csoport üzleti tevékenységi területein, valamint alapos szakértelemmel és tapasztalatokkal bír a közös döntéshozatal, és a munkavállalói ügyek terén. Ezt a Volkswagen-csoportban és a munkavállalók képviseleti testületeiben végzett sokéves szolgálat során szerezte meg.  A Volkswagen Haszonjárművek Üzemi Tanácsának elnöke 2016 óta minősített közvetítői képesítéssel rendelkezik, és 2018 óta a MOIA - a Csoport mobilitási cége - Felügyelő Bizottságának tagja. Hans Dieter Pötsch elnök és Jörg Hofmann alelnök mellett a Végrehajtó Bizottság további tagjai: Dr. Wolfgang Porsche, Stephan Weil, Bernd Osterloh és Peter Mosch.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója